Központ - Budapest
Cselekvő filozófia több, mint 30 éve
Magyarországon először Budapesten nyílt meg az Új Akropolisz 1986-ban, és azóta is itt működik az ország legnépesebb központja. A helyszín többször változott, de a lényeg mindig ugyanaz: éltetjük a filozófia-kultúra-önkéntesség egységét, és ezzel kapcsolódunk fővárosunk lüktetéséhez.
Hol találkozhatsz velünk?
Rigó utcai iskolánkban több mint százan tanulnak filozófiát képzési tervünk mentén, és rendszeresen tartunk mindenki számára látogatható, filozófiai programokat a legkülönbözőbb témákban. Kultúrműhelyünk előadásoknak, beszélgetéseknek, színielőadásoknak és szemináriumoknak ad otthont, és népszerűek vezetett városi sétáink is.
Összefuthattál velünk a Sziget Fesztiválon, a Múzeumok Éjszakáján, és újabban a Műterem Kávézóban is találkozhatunk egy filozófiai kávéházi beszélgetésen.
Társadalmi szerepvállalás
Több mint tizenöt éve rendezünk önkéntesakciókat a Gellérthegy megóvására. Több mint tíz éve működik Polgári Természetőr Csoportunk, amely rendszeresen együttműködik a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal a Budapest környéki természetvédelmi területek gondozásában.
Szociális csoportunkkal egész évben segédkezet nyújtunk szociális intézményeknek, és minden évben egy vagy több adománygyűjtő akciót rendezünk a rászorulók megsegítésére.
Értékőrzés a szavak erejével
Budapesten működik országos szerkesztőségünk, ahol könyveink és havi kulturális hírlevelünk készül. A filozófiai-etikai üzenetet hordozó írásművek születését bátorítandó 1995 óta rendezzük meg amatőr írópályázatunkat.
Nyílt napok - tanulás az életért
A fiilozófia számunkra elsősorban gyakorlati. Legyen szó harcművészetről, elsősegélyről vagy öko-tudatosságról, mindegyikben utat látunk, hogy kicsit jobbá tegyük önmagunkat - és ezen keresztül a világot is.
Programok
FILO-Café: A varázsmesék valósága: összekötni az eget és a földet
Miért sárkányok vigyázzák az égbe vezető utat? Miért a kondásfiú tud csak felmászni az égig érő fára? Akarnánk-e mi is kondások lenni? Ha a mesei történések bennünk zajlanak, akkor minek feleltethetjük meg az eget, a földet, a királylányt, a sárkányt, az égig érő fát...?
Május 17-én pénteken Budapesten, a Műterem kávézóban.
FILO-Café: A szimbólumok elfelejtett jelentése
A szimbólumok körbevesznek bennünket, alapvetően határozzák meg a kultúránkat a legősibb társadalmaktól a legmodernebbekig. De mitől szimbólum a szimbólum, miben más mint egy bármilyen jel? Szimbólumok-e a KRESZ táblák és a kémiai képletek? Mit nyerünk azzal, ha tudjuk olvasni a szimbólumok nyelvét?
Június 13-án csütörtökön Budapesten, a Műterem kávézóban.
Városi programértesítő
Elérhetőségek
Cím: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8.
Nyitva tartás: H–Cs 18–21 óráig
Tel.: 334-2756
Postacím: 1447 Bp., Pf. 592
E-mail: akropolisz[kukac]ujakropolisz.hu