A mainaszok (a római menádok) a görög mitológiában Dionüszosz kísérői voltak, akárcsak Szilénosz és a szatüroszok. Euripidész fennmaradt drámája, a Bakkhánsnők nyomán ismerheti az utókor, hogyan táncoltak féktelen, eksztatikus állapotban az erdőkben, és szaggatták darabokra az útjukba kerülő vadállatokat, sőt olykor az embereket is. A köztudatban Dionüszoszhoz a bor és a mámoros részegség kapcsolódik, az isten ereje azonban ennél sokkal összetettebb, mivel az ember racionalitáson túli oldalának minden vonását magában foglalja. Például, a klasszikus korban minden színházi előadást Dionüszosznak, a művészetek pártfogójának a tiszteletére rendeztek. A tragédiák a természet erejére és az emberi sorsokat irányító erőkre ébresztették rá a nézőket, s bemutatták, hogyan hibáznak, amikor nem ezekkel az isteni törvényekkel összhangban élnek. A nagy igazságok és a szépség látványa ugyancsak mámorossá teszik a lelket, és erővel töltik el – ebben is Dionüszosz ereje, a lelkesedés tükröződik, amely képes elpusztítani a bizonytalanságot, a tudatlanságot, szimbolikusan az ember lelkét fenyegető vadállatokat, ahogyan a mainaszok is szétszaggatták a vadakat. Az időszámításunk kezdete körül készült domborművön is egy vadat széttépő kecses mainasz látható: jobbjában kés, bal kezében pedig egy őz combjának maradványa látható. Eredetije Rómában tekinthető meg.