Kirándulás a váci Ártéri Erdő Tanösvényre

Február 3-án a természet örömmel üdvözölt minket. Ilyenkor szokatlan módon derült idő volt, ragyogó napsütésben sétálhattunk le a váci Ligetig. Itt egy könnyed, tíz perces előadás keretében megismerkedtünk az ártéri erdők főbb jellegzetességeivel, majd nekivágtunk a tanösvénynek, amit a Göncöl alapítvány hozott létre és tart karban. Szükség is van rá: az ötszáz méter hosszúságú „ösvény” a felszín felett kb. fél méterre futó fahídon halad, amit az áradások, no meg az emberi rongálás miatt gyakran kell javítani. Ennek ellenére a nagyon jó állapotban van, és bár nem hosszú, mégis órákon át tartó, élvezetes sétát tesz lehetővé. Köszönjük, Göncöl Alapítvány!

A vízállás most szerencsére alacsony volt, így száraz lábbal járhattuk be a Gombás-patak által táplált kicsiny ártéri erdőt. A talajt még így, az áradások előtt is itt-ott vízfoltok tarkították. Ezek alól, talán a szokatlan melegnek köszönhetően már ki-kibukkant a nádi aljnövényzet zöldje.

Tél lévén azonban mégis a madarak voltak a kirándulás fő látnivalói. Ilyenkor, ha egy kicsit hűvösebb az idő, az énekesmadarak csapatokba verődve repülnek. Most erről a látványtól le kellett mondanunk, de a hangjuk így is már messziről felverte a Liget csendjét. A figyelmes szemlélődés azért meghozta a gyümölcsét. Egy közeli fán megtelepedő süvöltőt távcsővel is sikerült megfigyelnünk, és a cinkék is egész közel merészkedtek hozzánk. Láttunk egy igazi légi csatát is: egy varjú ellentmondást nem tűrő módon tessékelte ki a területére bemerészkedő sólymot. A többi madár – harkály, őszapó, zöldike és még sokan mások, néhány gyors rebbenést leszámítva - csak a hangjával árulta el jelenlétét.

Amikor kellőképpen feltöltődtünk az erdő és a közepén elterülő nádas tó békéjével, visszafelé vettük utunkat. A visszaúton még tartoztunk annyival az erdőnek, hogy összeszedtük az ártérre bevezető szakaszon a szemetet. Szerencsére a lelassuló víz itt természetes védelmi gátat képez: a patak nem csak a magával sodort ágakat, de a szemetet is lerakja, mielőtt belépne az erdő területére...

Ezután rövid séta és beszélgetés után Sződligetnél szálltunk vonatra.

Persze amit most láthattunk, csak az ártér egyik arca volt. Egészen más képet mutat majd néhány hónap múlva, amikor a most kopár talajt dúsan növő aljnövényzet fedi, az áradások halaktól és vízi madaraktól nyüzsgő hónapjaiban, vagy ősszel, amikor a hulló levelek vastagon betakarják a nedves altalajt...