Esemény típus
Filmklub
Időpont
Helyszín
Hunyadi Kultúrműhely, Budapest, Margit krt. 64/b
avagy mire jók az életben a nehézségek?
Létezik tudás, amelyet nem kapunk meg a filmekből – vagy mégis? Kovács Balázs, a Szophia Filmklub előadója olyan video- és filmrészleteket válogatott össze, amelyekből, sok mindent megérthetünk régmúlt idők beavatási hagyományaiból, és még többet saját fejlődési lehetőségeinkről.
Elsősorban a misztériumokról szólt a Szophia Filmklub április 5-ei, „Lépd át az árnyékodat” című tematikus előadása a Hunyadi Kultúrműhelyben, ahol a témavezető mindjárt az elején meghatározta: a misztérium nem más, mint a világmindenség működésének nagy titkára vonatkozó ismeret. Ennek a tudásnak a megszerzéséért száll harcba „A gyűrűk ura” Gandalfja, „A faun labirintusának” hősnője, de ugyanez igaz Héraklészre (Herkules) és más mitikus alakokra és mesehősökre is.
Egy ilyen küzdelmet regél el a mese „Gyémántvárosról”, amelyben a főhős előtt két út áll, hogy a hegy csúcsán lévő városba eljusson: egy könnyű, de hosszú, talán több életöltőt is meghaladó, valamint egy egyenes, vészesen meredek, ugyanakkor intenzív út. Ha valaki valóban fejlődni akar, nehézségeken, próbákon kell átverekednie magát, és minél több veszéllyel küzd meg, annál többet ért meg a világ és önmaga működéséből is.
És ahogy az analógia törvénye megköveteli, amilyen próbákon a misztériumi jelöltek vagy a mesék hősei átesnek, kicsiben – vagy egyszerűen csak másképpen – ugyanazok a kihívások jelennek meg hétköznapjainkban is. A mesehősök fő erényei a bátorság, az igazságosság, a jó döntési készség – nem ugyanezek-e a mi életünk legfontosabb sarokpontjai is? Így, amikor az akár túl távolinak vagy homályosnak tűnő történeteket látjuk egyiptomi papokról, görög héroszokról, filmbéli mágusokról és magyar varázsmesehősökről, ne tévesszük szem elől a lehetőséget, hogy párhuzamot vonjunk túl közeli, túl élesen látható nehézségeinkkel.
Milyen lépések várnak tehát ránk? Miféle belső árnyékokról lehet itt szó? A félisten Thészeusznak például az egyik szülője isten (vagyis Thészeusz felerészben halhatatlan), a másik pedig ember (vagyis felerészben halandó). Thészeusz ellenségének, a Minótaurosznak a teste egy emberé, a feje azonban egy bikáé: vagyis az emberben lévő állati éné, az ösztönöké, a szenvedélyeké és velük az élvezeteké a fő, ők irányítják az ember cselekedeteit. A görög hős (avagy hérosz) szimbolikusan önmagát próbálja meghaladni, túl akar lépni az útját nehezítő állatias jegyeken, és amikor beér a labirintus közepébe, vagyis belelát önmaga legbensőbb titkaiba (ahogy a misztérium is a titkokba enged betekintést), bárdja egyszerre fáklyává változik.
Nap mint nap számos próba áll előttünk, amelyekben újra- és újra előbukkanhatnak megkövesedett hibáink, kinek-kinek más: a figyelmetlenségé, a mértéktelenségé, a türelmetlenségé, a gyávaságé stb. Hogyan lesz belőlük figyelem, mértékletesség, türelem és bátorság? A szintén félisten Perszeusz a görög mitológiában Medúzát győzi le, a nőt, akinek fején kígyók nyüzsögnek (ugyancsak a hibák ember feletti uralmának szimbólumai), és akinek ha bárki a szemébe néz, az menten kővé dermed. Ezért a hérosz Athéné, a bölcsesség istennőjének pajzsán keresztül pillant rá ellenségére, és így tudja, mikor jön el a megfelelő pillanat, hogy levágja a fejét. Perszeusz tehát szimbolikusan a bölcsesség tükrében néz rá belső árnyaira, és Thészeusz is a bölcsesség szimbólumát, a fáklyát tartja kezében a labirintus mélyén.
És hogy hogyan segít a bölcsesség egy-egy hibánk leküzdésében? Tegyük fel, hogy van egy régi hibánk. Mit tegyünk? Mindenekelőtt ismerjük fel, és ismerjük el, mondjuk ki, hogy van… például a gyávaság. Aztán anélkül, hogy ez az árnyék elhomályosítaná a tisztánlátásunkat, nézzünk rá bölcsen, és tegyük fel a kérdést: mit lehetne tenni, hogy leküzdjem ezt a hibát? Vegyük számba, mikor szokott előjönni, és kovácsoljunk tervet ezekre a helyzetekre: mit fogunk tenni ahelyett, amit ilyenkor szoktunk.
Ha ezt megtesszük, máris elindultunk a labirintus mélyére és a hegycsúcsra, Gyémántváros felé, és bár eleinte sötétnek és nehéznek tűnhet az út, ne feledjük, hogy csak addig tűnik veszélyesnek, amíg meg nem ismerjük, és fegyverünk, akaratlagos küzdelmünk át nem változott fénylő fáklyává, új nézőponttá, világos lényeglátássá. És bármilyen árny próbáljon is elménkbe férkőzni, amely el akar hatalmasodni életünkön, bátran vegyük fel a harcot, és mondjuk, amit Gandalf kiált gonosz ellenségének: „itt úgysem jössz át!”.
Bujáki Márton
Elsősorban a misztériumokról szólt a Szophia Filmklub április 5-ei, „Lépd át az árnyékodat” című tematikus előadása a Hunyadi Kultúrműhelyben, ahol a témavezető mindjárt az elején meghatározta: a misztérium nem más, mint a világmindenség működésének nagy titkára vonatkozó ismeret. Ennek a tudásnak a megszerzéséért száll harcba „A gyűrűk ura” Gandalfja, „A faun labirintusának” hősnője, de ugyanez igaz Héraklészre (Herkules) és más mitikus alakokra és mesehősökre is.
Elsősorban a misztériumokról szólt a Szophia Filmklub április 5-ei, „Lépd át az árnyékodat” című tematikus előadása a Hunyadi Kultúrműhelyben, ahol a témavezető mindjárt az elején meghatározta: a misztérium nem más, mint a világmindenség működésének nagy titkára vonatkozó ismeret. Ennek a tudásnak a megszerzéséért száll harcba „A gyűrűk ura” Gandalfja, „A faun labirintusának” hősnője, de ugyanez igaz Héraklészre (Herkules) és más mitikus alakokra és mesehősökre is.Egy ilyen küzdelmet regél el a mese „Gyémántvárosról”, amelyben a főhős előtt két út áll, hogy a hegy csúcsán lévő városba eljusson: egy könnyű, de hosszú, talán több életöltőt is meghaladó, valamint egy egyenes, vészesen meredek, ugyanakkor intenzív út. Ha valaki valóban fejlődni akar, nehézségeken, próbákon kell átverekednie magát, és minél több veszéllyel küzd meg, annál többet ért meg a világ és önmaga működéséből is.
És ahogy az analógia törvénye megköveteli, amilyen próbákon a misztériumi jelöltek vagy a mesék hősei átesnek, kicsiben – vagy egyszerűen csak másképpen – ugyanazok a kihívások jelennek meg hétköznapjainkban is. A mesehősök fő erényei a bátorság, az igazságosság, a jó döntési készség – nem ugyanezek-e a mi életünk legfontosabb sarokpontjai is? Így, amikor az akár túl távolinak vagy homályosnak tűnő történeteket látjuk egyiptomi papokról, görög héroszokról, filmbéli mágusokról és magyar varázsmesehősökről, ne tévesszük szem elől a lehetőséget, hogy párhuzamot vonjunk túl közeli, túl élesen látható nehézségeinkkel.
Milyen lépések várnak tehát ránk? Miféle belső árnyékokról lehet itt szó? A félisten Thészeusznak például az egyik szülője isten (vagyis Thészeusz felerészben halhatatlan), a másik pedig ember (vagyis felerészben halandó). Thészeusz ellenségének, a Minótaurosznak a teste egy emberé, a feje azonban egy bikáé: vagyis az emberben lévő állati éné, az ösztönöké, a szenvedélyeké és velük az élvezeteké a fő, ők irányítják az ember cselekedeteit. A görög hős (avagy hérosz) szimbolikusan önmagát próbálja meghaladni, túl akar lépni az útját nehezítő állatias jegyeken, és amikor beér a labirintus közepébe, vagyis belelát önmaga legbensőbb titkaiba (ahogy a misztérium is a titkokba enged betekintést), bárdja egyszerre fáklyává változik.
Nap mint nap számos próba áll előttünk, amelyekben újra- és újra előbukkanhatnak megkövesedett hibáink, kinek-kinek más: a figyelmetlenségé, a mértéktelenségé, a türelmetlenségé, a gyávaságé stb. Hogyan lesz belőlük figyelem, mértékletesség, türelem és bátorság? A szintén félisten Perszeusz a görög mitológiában Medúzát győzi le, a nőt, akinek fején kígyók nyüzsögnek (ugyancsak a hibák ember feletti uralmának szimbólumai), és akinek ha bárki a szemébe néz, az menten kővé dermed. Ezért a hérosz Athéné, a bölcsesség istennőjének pajzsán keresztül pillant rá ellenségére, és így tudja, mikor jön el a megfelelő pillanat, hogy levágja a fejét. Perszeusz tehát szimbolikusan a bölcsesség tükrében néz rá belső árnyaira, és Thészeusz is a bölcsesség szimbólumát, a fáklyát tartja kezében a labirintus mélyén.És hogy hogyan segít a bölcsesség egy-egy hibánk leküzdésében? Tegyük fel, hogy van egy régi hibánk. Mit tegyünk? Mindenekelőtt ismerjük fel, és ismerjük el, mondjuk ki, hogy van… például a gyávaság. Aztán anélkül, hogy ez az árnyék elhomályosítaná a tisztánlátásunkat, nézzünk rá bölcsen, és tegyük fel a kérdést: mit lehetne tenni, hogy leküzdjem ezt a hibát? Vegyük számba, mikor szokott előjönni, és kovácsoljunk tervet ezekre a helyzetekre: mit fogunk tenni ahelyett, amit ilyenkor szoktunk.
Ha ezt megtesszük, máris elindultunk a labirintus mélyére és a hegycsúcsra, Gyémántváros felé, és bár eleinte sötétnek és nehéznek tűnhet az út, ne feledjük, hogy csak addig tűnik veszélyesnek, amíg meg nem ismerjük, és fegyverünk, akaratlagos küzdelmünk át nem változott fénylő fáklyává, új nézőponttá, világos lényeglátássá. És bármilyen árny próbáljon is elménkbe férkőzni, amely el akar hatalmasodni életünkön, bátran vegyük fel a harcot, és mondjuk, amit Gandalf kiált gonosz ellenségének: „itt úgysem jössz át!”.
Bujáki Márton