Esemény típus
Előadás
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
A este nyitányaként Klebercz Orsolya mesélt a szimbólumok eredetéről. A jelenlévők megtudhatták, hogy a szó eredetije, a szümbolón Görögországban egyszerű használati tárgy volt. Egy félbetört érme, első ránézésre értéktelen kacat, amelyet a futár a messziről érkezett levélhez mellékelt. Ám a címzett tudta, hogy több, mint aminek látszik: a hitelesítés eszköze. Elég volt elővennie az érme másik, nála őrzött felét, és a két rész összeillesztésével kirajzolódott a lényeg: a távoli barát egyedi és összetéveszthetetlen kézjegye. A szimbólum értékét az adja, hogy túlmutat önmagán, valami nálánál nagyobbat mutat meg és rejt magában.
Ezért lehet az ember is szimbólum. A hétköznapokban férfiak és nők, dolgozók, állampolgárok vagy éppen Tisztelt Fogyasztók vagyunk – de valahol sejtjük, hogy sokkal többek is ennél. Az ókorban az embert összetett lénynek tartották, akinek múlandó teste és ingatag lelke egy halhatatlan és örök Szellemet hordoz és védelmez. Épp ezért a lelke mélyén minden emberben szunnyad a filozófus, a bölcsességkereső, aki amint ébredezni kezd, élete fontos kérdéseire őszinte, helytálló és használható válaszokat akar találni. Ahhoz azonban, hogy meg is leljük ezeket a válaszokat, találkoznunk kell önnön mélységünkkel, hogy megtapasztaljuk, mi rejtőzik a felszín alatt. Ebben segítenek az ókorból ránk hagyományozott, az embert leíró szimbólumok. Ezek közül esett szó néhányról a felvezetést követően.
Az első a lótuszvirág, amelyet a tibetiek és az egyiptomiak is előszeretettel használtak a törekvő ember jelképeként. A felszínen csak a csodaszép virág látszik, ahhoz azonban, hogy ez a virág kibonthassa szirmait, szükség van a sűrű iszapba kapaszkodó gyökerekre, és a vízen meg a levegőn keresztül a napfény felé emelkedő szárra is. Mi is csak úgy lehetünk boldogok és kiegyensúlyozottak, ha támaszkodunk saját és a nálunk bölcsebbek tapasztalataira, és nem sajnálunk erőfeszítést tenni azért, hogy kiteljesítsük a bennünk még szunnyadó erőket és képességeket.
Az egyiptomiak a szkarabeuszt is sokszor használták, mint a jobbra törő, belülről átalakuló ember szimbólumát. Ez a kicsiny bogár látszólag a földből születik, teljesen kifejletten – valójában azonban a peterakó nőstény a kitartó törekvés bajnoka, aki addig görgeti a neki jutott trágyakupacot, amíg az tökéletes gömb alakú nem lesz. Ezt a gondosan kialakított „bölcsőt” ássa el aztán, hogy a föld mélyén, láthatatlanul érjen be munkája gyümölcse.
Végül a harmadikként bemutatott jelkép arról mesélt, hogyan juthatunk el saját világunk „mélyére” A labirintus mítoszán keresztül a jelenlévők azt kutatták, mi rejtőzik érzelmeink és gondolataink sokrétű szövevényében, és a hétköznapok felszínes forgatagának díszlete mögött hogyan találhatunk otthonra belső világunkban?, A mítosz hőse, Thészeusz, városát védve nem fél szembeszállni a labirintus mélyén rejtőző Minótaurusszal, aki – mint kiderült – csak addig szörnyűséges, amíg ki nem ismerjük a természetét.
Az előadást és a beszélgetést gyakorlatok követték: a résztvevők megfesthették saját szkarabeusz-medáljukat, hogy mindig emlékeztesse őket a kitartó erőfeszítés fontosságára, egy gyakorlat segítségével önismereti utazást tehettek a labirintuson keresztül, a felszínre bukkanó kincseket megfogalmazni vágyók pedig haikuban önthették formába az őket inspiráló képeket, gondolatokat.
A szünetben meg lehetett tekinteni a filozófiában jeleskedők életét és munkásságát bemutató Ariadné fonala kiállítást, az előtérben pedig Kolláth Zsuzsanna festőművész munkáiban gyönyörködhettek a látogatók.
Klebercz Orsolya