Esemény típus
Kerekasztal-beszélgetés
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
2015. november 14-én a Főnix Kultúrműhely kerekasztalánál a halállal és a túlvilági szférákkal barátkozhattak a látogatók az egyiptomi, a tibeti buddhista és a platóni tanításokon keresztül.
Ahogy a beszélgetés vezetői, Doba Éva, Klebercz Orsolya és Kovács Balázs bemutatták az általuk kutatott kultúrát, kiderült, hogy az ókori civilizációk bölcsei egybehangzóan a lélek halhatatlanságáról tanítottak. Tibetben például úgy tartották, hogy amikor meghalunk, akkor tulajdonképpen életet váltunk. A mulandó testet hátrahagyjuk, levetjük, mint egy kabátot, lényegi, maradandó részünk pedig továbbhalad egy túlvilági úton, amelynek végén ismét testet, új ruhát ölt.
A túlvilágra átlépő, a testtől immár megvált lelkekhez segítők csatlakoznak, akik oltalmazóan vezetik az ismeretlenbe érkezőket. Egyiptomban úgy tartották, hogy Anubisz, a sakálfejű, sötétben látó istenség a lélekvezető, aki a szívmérlegelés helyszínére kíséri a holtat. Itt a mérleg egyik serpenyőjébe az érkező szíve (amely a gondolatokat és érzelmeket irányító értelem székhelye), a másik serpenyőbe pedig Maatnak, az igazság istennőjének tolla kerül. Ha ez a kettő egyensúlyban van, az igaz, tiszta szívű lélek kiléphet a Fénybe, csatlakozhat az istenihez Ozirisz halhatatlan birodalmában. Ha viszont a szív nehezebb, mint Maat tolla, akkor a még fejlődésben lévő, kereső lélek egy újabb testetöltéssel lehetőséget kap a változtatásra.
Az ősi tanítások és a hozzájuk tartozó szent iratok megvilágítják az ember örök természetéhez való visszatalálás útját-módját is. Többek között az egyiptomi Halottak könyve (más néven Kilépés a Fénybe), a Tibeti Halottaskönyv és Platón írásai ma is útmutatóul szolgálhatnak a tudásvágyó keresőknek. Platón szerint a bölcsesség keresése és a tanulás egyfajta visszaemlékezés. Az újplatonikus Plótinosznál a lélek mint sárba hullott drágakő fokozatosan megtisztul a rárakódott rétegektől, miközben visszanyeri csodálatosan ragyogó fényét és belső lényegét. Más tanításokban is találkozhatunk azzal, hogy a földi élet és a sorozatos újjászületések célja igazából az, hogy a testben élő lélek fokozatosan visszanyerje öntudatát Igazi valóját illetően, miközben gondolatai, szavai, tettei, egyszóval földi élete és az ez alapján zajló túlvilági megmérettetés folyamatosan tükrözik, hol tartunk ezen az úton.
Mindenkori döntéseink, a nehézségekben, megpróbáltatásokban sokszor kudarcnak tűnő megtapasztalásaink mind kihatással vannak a mulandó anyagi világ illúziói között eltöltött kalandozásaink, szenvedéseink időtartamára. Ezért az ókori emberek tudatosan törekedtek a mielőbbi megszabadulásra, aktívan keresték az igazsághoz vezető tudást, ismereteket és ezeket, mint tetteikért felelő és felelősséget vállaló emberek, beépítették életvitelükbe. Az élet nehézségeire, megpróbáltatásaira ennélfogva úgy tekintettek, mint tanulási, tapasztalatszerzési lehetőségekre, ahol tetteikben szabaddá válhatnak, képessé az igazságosságra és a könyörületességre. Ez a vezérlő elv annyira áthatotta mindennapjaikat, hogy az egyiptomiak például úgy köszöntötték egymást: Iri Maat, azaz Légy igaz, Tégy igazat. Arra pedig, hogy a mindenkori jelen tettei mennyire meghatározóak, a tibetiek azt mondták: „Ha meg akarod tudni a jövődet, akkor vess egy pillantást a jelenedre.”
Az előadást követően Platón egyik mítosza kapcsán a résztvevőknek a gyakorlatban is lehetőségük volt bepillantani a „halál kulisszái” mögé. Találkozhattak túlvilági segítőkkel, a kapott kérdések segítségével számba vehették életük főbb eseményeit, az azokban rejlő nehézségeket és mindazt, amit tanultak belőle. Mindezen tapasztalatok birtokában azután a legkülönbözőbb sorsokból új életet választhattak, vállalva az általuk nyújtott lehetőségeket és próbatételeket. Végül Léthé, a felejtés vizét – vérmérséklet szerint – mohón vagy józan önmérséklettel kortyolva a tudás sejtelmével visszatérhettek az „élők” soraiba.
Udvardi Veronika
Ahogy a beszélgetés vezetői, Doba Éva, Klebercz Orsolya és Kovács Balázs bemutatták az általuk kutatott kultúrát, kiderült, hogy az ókori civilizációk bölcsei egybehangzóan a lélek halhatatlanságáról tanítottak. Tibetben például úgy tartották, hogy amikor meghalunk, akkor tulajdonképpen életet váltunk. A mulandó testet hátrahagyjuk, levetjük, mint egy kabátot, lényegi, maradandó részünk pedig továbbhalad egy túlvilági úton, amelynek végén ismét testet, új ruhát ölt.
A túlvilágra átlépő, a testtől immár megvált lelkekhez segítők csatlakoznak, akik oltalmazóan vezetik az ismeretlenbe érkezőket. Egyiptomban úgy tartották, hogy Anubisz, a sakálfejű, sötétben látó istenség a lélekvezető, aki a szívmérlegelés helyszínére kíséri a holtat. Itt a mérleg egyik serpenyőjébe az érkező szíve (amely a gondolatokat és érzelmeket irányító értelem székhelye), a másik serpenyőbe pedig Maatnak, az igazság istennőjének tolla kerül. Ha ez a kettő egyensúlyban van, az igaz, tiszta szívű lélek kiléphet a Fénybe, csatlakozhat az istenihez Ozirisz halhatatlan birodalmában. Ha viszont a szív nehezebb, mint Maat tolla, akkor a még fejlődésben lévő, kereső lélek egy újabb testetöltéssel lehetőséget kap a változtatásra.
Az ősi tanítások és a hozzájuk tartozó szent iratok megvilágítják az ember örök természetéhez való visszatalálás útját-módját is. Többek között az egyiptomi Halottak könyve (más néven Kilépés a Fénybe), a Tibeti Halottaskönyv és Platón írásai ma is útmutatóul szolgálhatnak a tudásvágyó keresőknek. Platón szerint a bölcsesség keresése és a tanulás egyfajta visszaemlékezés. Az újplatonikus Plótinosznál a lélek mint sárba hullott drágakő fokozatosan megtisztul a rárakódott rétegektől, miközben visszanyeri csodálatosan ragyogó fényét és belső lényegét. Más tanításokban is találkozhatunk azzal, hogy a földi élet és a sorozatos újjászületések célja igazából az, hogy a testben élő lélek fokozatosan visszanyerje öntudatát Igazi valóját illetően, miközben gondolatai, szavai, tettei, egyszóval földi élete és az ez alapján zajló túlvilági megmérettetés folyamatosan tükrözik, hol tartunk ezen az úton.
Mindenkori döntéseink, a nehézségekben, megpróbáltatásokban sokszor kudarcnak tűnő megtapasztalásaink mind kihatással vannak a mulandó anyagi világ illúziói között eltöltött kalandozásaink, szenvedéseink időtartamára. Ezért az ókori emberek tudatosan törekedtek a mielőbbi megszabadulásra, aktívan keresték az igazsághoz vezető tudást, ismereteket és ezeket, mint tetteikért felelő és felelősséget vállaló emberek, beépítették életvitelükbe. Az élet nehézségeire, megpróbáltatásaira ennélfogva úgy tekintettek, mint tanulási, tapasztalatszerzési lehetőségekre, ahol tetteikben szabaddá válhatnak, képessé az igazságosságra és a könyörületességre. Ez a vezérlő elv annyira áthatotta mindennapjaikat, hogy az egyiptomiak például úgy köszöntötték egymást: Iri Maat, azaz Légy igaz, Tégy igazat. Arra pedig, hogy a mindenkori jelen tettei mennyire meghatározóak, a tibetiek azt mondták: „Ha meg akarod tudni a jövődet, akkor vess egy pillantást a jelenedre.”
Az előadást követően Platón egyik mítosza kapcsán a résztvevőknek a gyakorlatban is lehetőségük volt bepillantani a „halál kulisszái” mögé. Találkozhattak túlvilági segítőkkel, a kapott kérdések segítségével számba vehették életük főbb eseményeit, az azokban rejlő nehézségeket és mindazt, amit tanultak belőle. Mindezen tapasztalatok birtokában azután a legkülönbözőbb sorsokból új életet választhattak, vállalva az általuk nyújtott lehetőségeket és próbatételeket. Végül Léthé, a felejtés vizét – vérmérséklet szerint – mohón vagy józan önmérséklettel kortyolva a tudás sejtelmével visszatérhettek az „élők” soraiba.
Udvardi Veronika