Esemény típus
Előadás
Időpont
Helyszín
Hunyadi Kultúrműhely, Budapest, II., Margit krt. 64/B, fszt. 6.
„Képzeljetek el egy álmos, borongós hétfő reggelt. Megszólal az ébresztőóra, felébredtek, és bár húz vissza az ágy, eszetekbe jut egy feladat, amit már féléve elodáztok. És ekkor eldöntitek, hogy »ma megteszem, túllépek végre az állandó halogatáson«. Na, ez pont olyan, mint amikor a mandala-meditációt végző »belép« a mandalát körülvevő első, megtisztító körbe, a tűzhegy lángkörébe.”
2016. február 6-án, a Kultúrházak éjjel-nappal program nyitóelőadásán Doba Éva tibetológus mesélt a Hunyadi Kultúrműhelyben arról, hogyan nyújthatnak a mandalák térképet a bölcsességkereséshez, saját központunk és a teljesség eléréséhez. Persze mint minden szimbólum, a mandalák geometriai formái, színei, isteni alakjai is annak tárják fel igazán üzenetüket, aki részletesen ismeri jelentésüket, de már néhány szerkesztési alapelv megértése is hasznos útmutatóul szolgálhat bárkinek.
A tibeti mandalák talán legismertebb, leggyakoribb típusa isteni palotát ábrázol kétdimenziós vetületben. A külső körök védik a szent területet. Ezen kívül a káosz világa van, a rendezetlenség, belül a rend. Épp ezért, aki a mandala-meditáció közben be kíván lépni képzeletben a palotába, annak először is megtisztulási gyakorlatot kell végeznie. Az elhatározás, hogy végre nem halogatjuk tovább régóta húzódó feladatunkat, hanem letesszük ezt a terhünket, épp ilyen gyakorlat lehet, hiszen összeszedettebbé tesz.
A körökön átjutva gyakran találkozunk vadzsrákkal, amelyek gyémánt alakjukkal elpusztíthatatlan, tiszta Buddha-természetére emlékeztetik a belépőt. Szükség is van erre a rendíthetetlenségre, hiszen hiába a hétfő reggeli vagy épp újévi nemes elhatározás, általában elég hamar eszünkbe jut, miért is érünk még rá nekilátni a változtatásnak. Nincs ez másként a tibetiekkel sem, épp ezért követi a vadzsrák területét a nyolc temető köre, ha a mandala egy haragvó istenség palotáját ábrázolja. (Akiket hibáink, visszahúzó erőink bőszítettek fel.) Az itt látható csontvázak, holttestek azért figyelmeztetnek elég naturalisztikusan a mulandóságra, hogy belássuk, nem érdemes halogatni, hogy jó szándékainkat tettekre váltsuk. Elképzelhető, hogy holnap már nem lesz rá lehetőségünk, így jobban tesszük, ha nekilátunk.
Ha sikerült legyőzni a bennünk bujkáló kisördögöt, sokkal kellemesebb tájakra érkezünk. Ahogy a borongós hétfő reggel is mintha derültebbé válna, ahogy végre letudjuk féléves tartozásunkat, a külsőbb köröket a lótuszsziromkör színpompás mezője követi, ahonnan már a palota kertjébe, majd onnan a palotába léphetünk be. Itt már nem vagyunk egyedül, mesterek, kisebb istenek fogadnak. Ahogy a kis győzelmek megerősítenek, megpillantjuk magunkban ezeket az előrevivő erőket és felfedezzük a körülöttünk élő segítőket is, akik példájukkal utat mutathatnak, mestereink lehetnek az út egy-egy szakaszán.
A mandalapalota számtalan kis dísze egy-egy tanításra emlékezteti az avatott szemlélőt, hiszen innen még hosszú az út, amíg megpillantjuk a középpontban ránk váró istenséget, Buddhát vagy Bódhiszattvát, hogy felébresszük magunkban az erejét. De az előttünk járó mesterek már bejárták ezt az utat, és a világ legkülönbözőbb tájainak szent irataiban arra biztatnak minket, hogy mindez nem lehetetlen, csupán haladjunk lépésről lépésre, végtelen türelemmel és elszánt igyekezettel.
De erre biztat a mandalák másik két típusa is, amelyek közül az egyik a teljes világegyetemet ábrázolja, a másik azonban – azzal teljes analógiában – maga az ember. Bármelyik mandaláról beszélünk is, a közepén mindig az axis mundit, a világtengelyt találjuk, ahol a föld összekapcsolódik az éggel. A kozmikus mandalán ez sokszor a Méru-hegy. Az isteni palotában a ránk váró istenség. És az emberben? Fizikai szinten a gerincoszlop, a lélekben a jellem egyenessége adja a tengelyt, a szellem számára pedig az a képesség, hogy meg tudja ismerni az ideákat és lehozni őket a földre, harmóniát teremtve ezáltal maga körül is. Ezért, ha egy álmos hétfő reggel megszólal az ébresztőóra, vagy ha órák óta a gép előtt ülve épp készülünk lefejelni a monitort, húzzuk ki magunkat, tegyünk egy kis erőfeszítést, hogy rendezettebbé váljuk, és emlékezzünk: Bennünk van a világtengely!
Kovács-Torma Réka
2016. február 6-án, a Kultúrházak éjjel-nappal program nyitóelőadásán Doba Éva tibetológus mesélt a Hunyadi Kultúrműhelyben arról, hogyan nyújthatnak a mandalák térképet a bölcsességkereséshez, saját központunk és a teljesség eléréséhez. Persze mint minden szimbólum, a mandalák geometriai formái, színei, isteni alakjai is annak tárják fel igazán üzenetüket, aki részletesen ismeri jelentésüket, de már néhány szerkesztési alapelv megértése is hasznos útmutatóul szolgálhat bárkinek.
A tibeti mandalák talán legismertebb, leggyakoribb típusa isteni palotát ábrázol kétdimenziós vetületben. A külső körök védik a szent területet. Ezen kívül a káosz világa van, a rendezetlenség, belül a rend. Épp ezért, aki a mandala-meditáció közben be kíván lépni képzeletben a palotába, annak először is megtisztulási gyakorlatot kell végeznie. Az elhatározás, hogy végre nem halogatjuk tovább régóta húzódó feladatunkat, hanem letesszük ezt a terhünket, épp ilyen gyakorlat lehet, hiszen összeszedettebbé tesz.
A körökön átjutva gyakran találkozunk vadzsrákkal, amelyek gyémánt alakjukkal elpusztíthatatlan, tiszta Buddha-természetére emlékeztetik a belépőt. Szükség is van erre a rendíthetetlenségre, hiszen hiába a hétfő reggeli vagy épp újévi nemes elhatározás, általában elég hamar eszünkbe jut, miért is érünk még rá nekilátni a változtatásnak. Nincs ez másként a tibetiekkel sem, épp ezért követi a vadzsrák területét a nyolc temető köre, ha a mandala egy haragvó istenség palotáját ábrázolja. (Akiket hibáink, visszahúzó erőink bőszítettek fel.) Az itt látható csontvázak, holttestek azért figyelmeztetnek elég naturalisztikusan a mulandóságra, hogy belássuk, nem érdemes halogatni, hogy jó szándékainkat tettekre váltsuk. Elképzelhető, hogy holnap már nem lesz rá lehetőségünk, így jobban tesszük, ha nekilátunk.
Ha sikerült legyőzni a bennünk bujkáló kisördögöt, sokkal kellemesebb tájakra érkezünk. Ahogy a borongós hétfő reggel is mintha derültebbé válna, ahogy végre letudjuk féléves tartozásunkat, a külsőbb köröket a lótuszsziromkör színpompás mezője követi, ahonnan már a palota kertjébe, majd onnan a palotába léphetünk be. Itt már nem vagyunk egyedül, mesterek, kisebb istenek fogadnak. Ahogy a kis győzelmek megerősítenek, megpillantjuk magunkban ezeket az előrevivő erőket és felfedezzük a körülöttünk élő segítőket is, akik példájukkal utat mutathatnak, mestereink lehetnek az út egy-egy szakaszán.
A mandalapalota számtalan kis dísze egy-egy tanításra emlékezteti az avatott szemlélőt, hiszen innen még hosszú az út, amíg megpillantjuk a középpontban ránk váró istenséget, Buddhát vagy Bódhiszattvát, hogy felébresszük magunkban az erejét. De az előttünk járó mesterek már bejárták ezt az utat, és a világ legkülönbözőbb tájainak szent irataiban arra biztatnak minket, hogy mindez nem lehetetlen, csupán haladjunk lépésről lépésre, végtelen türelemmel és elszánt igyekezettel.
De erre biztat a mandalák másik két típusa is, amelyek közül az egyik a teljes világegyetemet ábrázolja, a másik azonban – azzal teljes analógiában – maga az ember. Bármelyik mandaláról beszélünk is, a közepén mindig az axis mundit, a világtengelyt találjuk, ahol a föld összekapcsolódik az éggel. A kozmikus mandalán ez sokszor a Méru-hegy. Az isteni palotában a ránk váró istenség. És az emberben? Fizikai szinten a gerincoszlop, a lélekben a jellem egyenessége adja a tengelyt, a szellem számára pedig az a képesség, hogy meg tudja ismerni az ideákat és lehozni őket a földre, harmóniát teremtve ezáltal maga körül is. Ezért, ha egy álmos hétfő reggel megszólal az ébresztőóra, vagy ha órák óta a gép előtt ülve épp készülünk lefejelni a monitort, húzzuk ki magunkat, tegyünk egy kis erőfeszítést, hogy rendezettebbé váljuk, és emlékezzünk: Bennünk van a világtengely!
Kovács-Torma Réka