Tizenhatodik századi modern gondolkodó a fenevadak nyomában

előadás Giordano Bruno halálának évfordulóján

Ki ne szeretné jobban megismerni önmagát, levetni régóta cipelt hibáit? Hogyan válhatunk olyan emberré, amilyennek egyszer már megálmodtuk magunkat? Ez a felfedezőút jelenik meg Giordano Bruno „A diadalmas fenevad” című művében, amelyről az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában hallhatott előadást a közönség A szellem és gondolat szabadságának napján.

Giordano Brunót a korát megelőző, századunkra azonban már igazolt nézetei miatt ítélték máglyahalálra. A filozófus-költő-tudósra a reneszánsz ember mintaképeként tekint az utókor, az Új Akropolisz pedig évről-évre világszerte megemlékezik a február 17-én elhunyt szellemóriásról. Budapesten az érdeklődők „A diadalmas fenevad kiűzése” című művéről hallhattak előadást.

Az előadás kezdetén Szentirmai Zoltán, az Új Akropolisz előadója mesélt Bruno néhány tudományos felfedezéséről. Ő jelentette ki például elsőként, hogy a világegyetem folyamatosan tágul, és sem a Föld, sem a Nap nem lehet a középpontja.” Manapság már magától értetődőnek vesszük mindezt, de lehet, hogy a filozófusra a mai tudomány is ferde szemmel nézne. Hiába igazolódnak ugyanis sorra eretneknek tartott állításai, ma is besorolhatatlan kategóriába tartozik Bruno azon kijelentése, hogy a Mindenség organikus és homogén, így az ember egységes és egyenlő alkotórésze a nagy élő egésznek: nincs megkülönböztetett szerepe az alakulásában.

„Ma rengeteg mindent tudunk a bennünket körülvevő világról – folytatta az előadó –, de mire is használjuk ezeket az ismereteket? Hajtunk azért, hogy minél kényelmesebben éljünk, és közben igába vonjuk a természeti erőket, szennyezzük a környezetünket és háborúzunk.” Az emberiség sokáig a Földet tartotta a világ közepének, ma pedig – Bruno és sok más gondolkodó intése ellenére – sokszor úgy teszünk, mintha az ember önző érdekei körül forogna a világ. Mindeközben a modern tudomány még mindig nem tud valódi választ adni arra az örök kérdésre, hogy mitől leszünk boldogok.

A felvezetés után Bán Krisztián ismertette A diadalmas fenevad kiűzése című szimbolikus történet részleteit. A történet kezdetén Zeusz, az istenek királya bűntudatot érzett amiatt, hogy válogatott fenevadakkal népesítette be az eget, ezért helyükre az ékes mennyezethez méltó erényeket akart helyezni. De vajon mi történik ezenközben az emberben? Melyik az az erő bennünk, amely időről-időre azt mondja, elég volt, ne tovább? Melyik rész mondja, hogy amit eddig igazságérzetnek hittem, az valójában kritika, vagy amit szerénységnek hittem, valójában kishitűség? Bruno szerint ez a nagybetűs Ember: ő az, aki ki akar emelkedni gyarlóságából. Ha mi is szeretnénk meglátni magunkban ezt a szellemi teremtményt, ezekre az erényekre szükségünk van. Ehhez azonban meg kell ismernünk a „csillagképek” valódi arculatát, amihez Deák Szilvia, az Új Akropolisz magyarországi elnöke nyújtott segítséget: a 48 közül néhány erény kifejtésével.

A közönséggel együtt tekintette át, hogyan kerül a Sárkány csillagképbe például az ostobaság, közöny, irigység, álnokság és meggondolatlanság helyére az okosság és megfontoltság. Hogyan váltja a tudatlanságot, babonaságot, szívtelenséget a bölcsesség vagy a bűnös tetteket, önhittséget és gőgöt az igazságos ítélet és az igazságosság, azaz a földi és az égi törvény.

Minden erénynél szó esett a valódi jelentéséről és arról is, hogyan erősíthetjük meg. A Héraklész-csillagkép például a bátorságról tanít. Bruno szerint – aki elvét életével és halálával is igazolta – az embernek attól kell félnie, ami erkölcsileg rosszá teszi. Ami erre nem képes, az igazán félelmetes sem lehet. Ahogy azonban egyre inkább szem előtt tudjuk ezt tartani és eszerint kezdünk cselekedni, az erőszakosság, vadság és állatiasság szinte maguktól adják át a helyüket belső egünkön.

Ráadásul az erények hívogatják, vonzzák egymást. A megfontoltság és okosság bölcsességgé érhet, amelyből aztán a törvény, az igazságosság ered. Aki helyes bátorsággal felvértezve csak attól tart, ami erkölcsileg árthat, az előbb-utóbb biztosan szembeszáll a lustasággal, hanyagsággal is, hogy méltó helyére kerüljön egén a szorgalom. Márpedig ha célunk igazságos, önzetlen és munkál bennünk a tettvágy, át tudunk lépni az akadályokon, amelyek sokszor már nem is mutatkoznak annyira nehéznek. A fenevadaknak így hosszú távon nincs esélyük, ha Zeusz bennünk is rendet tesz.

Bujáki Márton