Mit ér egyetlen gyertya lángja?

A filozófia világnapja az Új Akropoliszban

„Az UNESCO 2002-ben minden év november harmadik csütörtökére hirdette meg A filozófia világnapját, mert úgy gondolták, hogy a ma emberének a világot elárasztó problémák megoldásában sokat segíthetne, ha a filozófia is hasonlóképpen teret hódítana a földön” – foglalta össze a világnap üzenetét Klebercz Orsolya, a budapesti Hunyadi Kultúrműhely vezetője november 19-én. Hiszen a filozófia a kezdetek óta arra szolgál, hogy ne csak elgondolkodjunk az élet dolgain, hanem törekedjünk is annak megvalósítására, amit jónak, igaznak és helyesnek fogadtunk el.

Szabadon gondolkodni, együtt cselekedni

Avagy mit kezdhetünk a jelenkorban felmerülő gyűlölet és kirekesztés témájával? Az est elején azt jártuk körül, hogy úgy tűnik, az ember az elkülönülés hajlamával jön világra, e vonásunkat pedig gazdag kreativitással éljük ki, a legkülönbözőbb módokon mérjük magunkat másokhoz. „De valójában mi alapján is alkotjuk ezeket a kategóriákat? – kérdezte Klebercz Orsolya, majd felvázolt egy ábrát, amelyen az ógörögök emberről alkotta elképzelése elevenedett meg. Eszerint az ember testből, lélekből és szellemből áll, ahol a lélek az érzelmek és gondolatok egyvelege, a szellem alatt pedig az ember intuitív, értelmi és akarati részét értették, és úgy tartották, ebben mindnyájan rokona vagyunk a többieknek. A hallgatóság ezután a hármas felosztás szerint helyére is pakolta az elkülönülési formák közösen összegyűjtött lehetséges szempontjait, és kiderült, hogy egyik sem a szellemben gyökerezik: a politika, a vallás vagy a hobbi a lélekhez, a származás és divat a fizikai részhez kapcsolódik, ahogy az életkor vagy a társadalmi helyzet is.
„A szellem az, ami az embert emberré teszi, így tartották a régi bölcsek, és ahogy látjátok, ebben a részben nem is különbözünk. Ahogy Seneca fogalmazta, »ember embernek szent«, vagyis pusztán fizikai, érzelmi-gondolati elkülönülésről beszélhetünk, de ami igazán fontos, ott nincs eltérés.”

Néma kirakós játék

A következő percekben egy kísérletet végezhettek el a négy csapatra oszlott résztvevők. Minden csoport kapott egy-egy borítékot, amelyekben papírfecnik lapultak, s ezekből kétdimenziós alakzatokat lehetett kirakni. A feladat közben azonban nem szólalhattak meg. Rövid pakolgatás, forgatás után valamennyi csoport felismerte, hogy céljuk nem teljesülhet: hiába rakosgatják az apróbb-nagyobb háromszögeket, négyzeteket, hiába tologatják feljebb a készülő nyúl fülét, kurtítják meg a hattyú nyakát vagy nyújtják hosszabbra a gyertyát, a kép sehogy sem áll össze.
A kritikus pillanatban aztán valaki felpattant az egyik asztaltól, magával ragadta az egyik geometriai formát és egy másik csapathoz lépve felmutatta. Amazok egy pillantást vetettek az érkezőre, majd egyet a lyukas hasú cicára, megint a négyzetre, megint az üres helyre, és hirtelen megértették, hogy az ő borítékjukban is akadt egy fölösleges alkatrész, amelyet ha kicserélnek, minden elem a helyére kerül.
Már ebből a rövid játékból is kiderült, hogyha valaki vagy akár valamely közösség nem tökéletes (és ki vagy melyik csoport az?), akkor a legkézenfekvőbb, ha nyitnak a külvilág felé.

Tanulás, önismeret, emberség és együttérzés

Hogy szavakkal is gyakorolhassák az együttműködést, a csapatok ezután az elkülönülés korábban felismert ellenszerei – a tanulás, önismeret, emberség és együttérzés – közül választottak maguknak egyet, és ezeket próbálták a mindennapi életben is alkalmazható tanácsokká, önmaguknak szánt vezérelvekké fogalmazni.

A végén a szervezők betoltak egy táblát, amelyen egy emberi alak várta, hogy köré ragasszák a kis színes öntapadós cédulákra felírt temérdek gyakorlati tippet. A közösen feldíszített „selfie-fal” előtt aztán bárki fotózkodhatott, mosolygósan szétnézve a körülötte elterülő eszközarzenálra.
Sokszor pont elkezdeni nehéz az utat, mécsest gyújtani az éjszakában, mert kicsinek, gyengének, tehetetlennek érezzük magunkat. Pedig a több mint húsz cetli tanúsította, nagyon is sokat tehetünk. Akár egyedül is. Mert már egyetlen gyertya lángja is elég, hogy ne legyen vaksötét.

Bujáki Márton