Valójában minden filozófia ezoterikus, mivel az általunk még nem birtokolt bölcsesség szeretetét jelenti; a szeretetet az iránt, ami még el van rejtve szemünk elől. És ez az ezoterikus jelentése: belső, rejtett, de nem valakinek a szándékos gonoszsága miatt, hanem saját tudatlanságunk következtében. Az ezoterikus ott kezdődik, ahol a világról szerzett tudásunk véget ér.A tanítás útja: látható formába önteni, egzoterikussá változtatni az ezoterikust. Azonban a megismerése után újra belsővé, ezoterikussá kell tenni a tanítást a megértés által. Itt két állandó, ellentétes irányba ható és egymást kiegészítő folyamatot láthatunk. De tudnunk kell, hogy az ész önmagában nem elég az ezoterikus megértéséhez: ameddig az ismeret nem válik az egyén életének részévé, éppolyan ezoterikus marad, mint azelőtt, amikor még rejtve volt az elme számára.
Az ezoterikust mindig a misztériumokkal kapcsolták össze. Titok vette körül azt a rítusok során szerzett tapasztalatot, amely előkészítette az ember „második születését”, azaz valódi belső ébredését. Másfelől viszont elfelejtik, hogy a misztériumok nemcsak az okkult dolgokkal azonosíthatók, hanem – ahogyan azt a szó gyökere is mutatja – a misztikával is, az anyag börtönéből szabaduló, eredetét kutató, felfelé törekvő lélek erejével. Így a misztika azonos a filozófiával, az emberiséget mozgató szellemi esszenciák iránt érzett tudásvággyal. A misztika a bölcsesség szeretete, amely az örökből ered, és azokban a „titkokban” nyilvánul meg, amelyek minden emberben megszólalnak, bár időnként elhallgattatjuk őket. Ha egy filozófus rákérdez az élet értelmére, az már önmagában is jelzi a válasz meglétét, még ha az elején ez a válasz nem is tudatosul benne.
Az ezoterikus filozófia nehézsége, amellyel szinte mindig is küszködött, hogy mivel természetéből eredően nehéz megragadni, emiatt sokszor félremagyarázzák, és ezzel gyakrabban alakul ki róla hamis kép, mint valódi, ugyanis egy maroknyi sár többet szennyez be, mint amennyit egy tiszta vízsugár megtisztíthat. Az Új Akropolisz sem mentes ezektől a gondoktól, és mivel egy összeütközésekkel teli világban van jelen, gyakran nemcsak az ezoterikus filozófia tanításainak átadásával kell törődnie, hanem a félreértelmezett ezotéria negatív következményeit is kénytelen helyesbíteni. Lássunk erre néhány példát.
Az erősen misztikus és okkultista keleti kultúrák iránti, múlt században ébredt fokozott érdeklődés azt a tévképzetet okozta, hogy minden ezotéria szükségképpen keleti eredetű. Így az orientalisztika és az ezotéria az emberek szemében egyre inkább szinonimává vált, és feledésbe merült, hogy több-kevesebb hangsúllyal bár, de az összes régi civilizációban létezett a filozófiának ez a különleges formája. Ennek nyomai a mai napig megfigyelhetők a világ minden hagyományában, ha át tudunk törni a sznobizmus és a materializmus páncélján.
Egy másik gyakori hiba, hogy azt hiszik, létezik egy olyan szellemi elit, amelybe azok tartoznak, akik felfedték a misztériumok minden titkát. Itt ellentmondással találkozunk: azokra, akik valójában a misztériumok mélyére hatoltak, az elitizmus semmilyen formája sem jellemző. Ellenkezőleg, egyre növekvő nemeslelkűségük tudásuk átadására készteti őket, hogy minden ember részesüljön a Bölcsesség szent kincseiből. Azok pedig, akik tudásuk miatt „különlegeseknek” érzik magukat, még abba a legegyszerűbb misztériumba sem hatoltak be, amely szerint a Bölcsesség egyesít, nem pedig szétválaszt.
Végül felhívjuk a figyelmet arra a veszélyre is – noha korántsem merítjük ki ezzel a témát –, hogy az ezotériát egyesek parajelenségek gyakorlásával azonosítják, az után epekedve, hogy mások által nem birtokolt erőkkel rendelkezzenek, és hogy olyan képességekre tegyenek szert, amelyeket a többi ember nem ismer. A parajelenségek divatja két módon jelenik meg: egyrészt a tudatlanok jóhiszeműségének kihasználásával meggazdagodott csalók révén, másrészt a tűzzel játszadozók önteltsége által, akik végül a valódi belső átalakulással szemben érzéketlenek maradnak.
Cimkék