Időről időre, szinte mindenkitől hallhatjuk, hogy „szeretne kivenni néhány szabadnapot”, azaz kipihenni a lassan elviselhetetlenné váló, felhalmozódott fáradtságot.
A pihenést egy hétvége, ünnepnapok, nyári vagy téli szabadság formájában képzeljük el, amikor kiszakadhatunk a mindennapokból, elutazhatunk, elvonulhatunk egy másik városba, másutt élő barátokhoz vagy rokonokhoz… Legtöbbször azonban csak félig-meddig vagy egyáltalán nem sikerül kipihennünk magunkat, sőt olykor még fáradtabban térünk vissza megszokott életünkhöz, mint amilyenek elinduláskor voltunk.
Nyilvánvaló, hogy tevékenységünk vagy környezetünk minden változtatása pihentet. De ez nem elég. Ez csak gyenge szükségmegoldás, és aligha segíti elő, hogy kevesebb hárítással és unalommal térjünk vissza a hétköznapihoz, a „kötelezőhöz”.
Meg kell tanulnunk naponta pihenni, mindennap megújulni, részben enyhíteni a feszültségen, amely a tevékenységgel – bármi legyen is az – töltött órák közben halmozódik fel. Gyakrabban kell „levegőznünk”, néha lazítanunk kell, és nemcsak fizikai, hanem elsősorban lelki és mentális értelemben. Hangsúlyozom a pillanatokat, mivel nincs szükség órákra, de még tízpercekre sem. Csak pihenő viszonyulásra van szükség, hogy intelligens pillantást vethessünk környezetünkre vagy belső világunkra.
Fáraszt az, ami nem érdekel, vagy amire nem tudjuk rávenni magunkat, hogy érdekeljen; fáraszt, ha lélegzetet sem tudunk venni munka közben; fáraszt az unalmas gépiesség, amely nem engedi a tudatos részvételt.
Pihentet az érdeklődés az iránt, amit csinálunk, ha mindig új szemmel, a tanulás vágyával nézünk környezetünkre és mindarra, ami a világban történik. Pihentet, ha önmagunk vagyunk, és teljes lelkünkkel részt veszünk abban, amit éppen csinálunk. Ha feltöltődünk tiszta levegővel, ha felnézünk az égre és bele tudunk veszni, ha elmerülünk a tűz lobogásában, vagy gyönyörködünk a víz folyásában. Ha megsimogatjuk egy növény levelét, vagy játszunk házi kedvencünkkel. Ha beszélgetünk szeretteinkkel, vagy azoknak a sorait olvassuk, akiket csodálunk. Ha együtt ebédelünk, sétálunk, kávézunk másokkal. Ha tudjuk, hogy örökkévalók vagyunk, és hogy van elég időnk a legkisebb és a legnagyobb dolgok véghezvitelére is.
Olvastad már?
Janus-arcú kezdet
A megújulást meg kell érdemelni
Az utazás mint lehetőség
A Tavasz