Szerző
Összpontosításon a különálló vagy szanaszét lévő dolgok egyesítését, egy pontba való összegyűjtését értjük.A pszichológia az összpontosítást a tudat egyik fő tulajdonságának tartja, így ezt a két szót sokszor szinonimaként használják.
A tudat általában szétszóródik és a legkülönfélébb külső és belső ingerek után kapdos, vagy egyszerűen kiüresedik, amihez nem kell „profinak” lenni semelyik meditációs technikában. Amikor viszont fontos dolgunk akad, igyekszünk a szétszóródott elemeket újra összeszedni.
Talán ebben rejlik az összpontosítás egyik legnagyobb akadálya: azt hisszük, hogy csak bizonyos feladatokhoz van szükség az összpontosításra, a többit, a kevésbé fontosakat pedig nagyon könnyedén vesszük, és hagyjuk, hogy tudatunk tetszése és képessége szerint bánjon velük.
Ha az összpontosítás a tudat egyik erőssége, akkor mindig és minden tevékenységünkben gyakorolnunk kell. Hogy ez nehéznek és fárasztónak tűnik? Egyáltalán nem az. Semmi sem teszi érdekesebbé az életet, mint az összpontosítás arra, amit éppen csinálunk, így akármihez fogunk hozzá, jól fogjuk végezni, relatív értékétől függetlenül. Az összpontosításnak nem kell feszültséggel járnia, sokkal inkább izgalmas utazásnak kell lennie saját mély rétegeinkbe.
A tudat a központ. De olyan központ, amelyet nem szemlélhetünk kívülről, mintha nem is a miénk lenne. Éppen a saját – mégis idegennek tekintett – központunktól való eltávolodás az, ami feszültséget kelt bennünk.
Van központunk és be is kell lépnünk oda. Tegyük ezt nyugodtan és békésen, mint ahogy egy ismert helyre megyünk be. Miért ismeretlen számunkra mégis énünk központja? Mert nagyon ritkán vagyunk ott, mert csupán a „fontos” pillanatokra tartogatjuk. Az összpontosításnak egyszerű, mégis nagy titka az, hogy el kell indulni az útján és fel kell ismerni, hogy a központunkhoz vezet, így bármikor beléphetünk oda, ha szükségünk lesz rá.
Az összpontosítás művészet: segít elmélyíteni cselekedeteinket, megtart a központban, miközben teljesen természetesen viselkedünk.
Ne olyan helynek képzeljük a központot, amely megbéklyóz és elválaszt környezetünktől, sőt saját cselekvésünktől is. Ellenkezőleg, ez egy befogadó központ, a tudat helye, ahová akkor lépünk be és ki, amikor csak akarunk.
Az összpontosítás, a központ elérése és megtartása gazdagabb belső élettel ajándékoz meg, megerősíti ismereteinket, magabiztossá tesz és segít abban, hogy másokra figyeljünk, ezért nagyon segíti az olyannyira vágyott harmonikus emberi együttélés létrejöttét is.