Történetfilozófia

Különböző formákban ugyan, de minden kor emberét foglalkoztatta az a kérdés, hogy közösségi szinten hová jut el az emberiség vagy éppen saját népe. A múlt ismerete elválaszthatatlan volt a jövő ismeretétől. A hagyományos társadalmakban ugyanis a múltra való visszaemlékezés volt az alapfeltétele annak, hogy az ember felnőttként teljes jogú tagja lehessen népének. Ezt is szolgálták az ősökről szóló mítoszok, történetek, legendák. A legfontosabb a gyökerek, a kezdet ismerete volt, hogy visszanyúljanak egyfajta „örök időbe”, amelynek eseményei apáról fiúra szálltak.

A hagyományos társadalmak minden ünnepe, rítusa, de gyakran még hétköznapi munkája is valamelyik ősük cselekedetének ismétlése (Héraklész, Thészeusz, Romulus, Ré, Ozirisz stb.). Ezekben a társadalmakban sokáig az határozta meg a cselekedetek minőségét, hogy milyen mértékben sikerült újra végrehajtani az ősi mintát.

Az idők azonban változtak, és az emberek egyre kevésbé emlékeztek saját múltjukra. Az antik mítoszok jelentése fokozatosan feledésbe merült, de még az olyan nyilvánvaló tényeké is, mint például a Föld gömb alakja, ami századokkal később került be újra a köztudatba. Százötven évvel ezelőtt komoly tudósok vonták kétségbe Trója létezését, és vallották, hogy a levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet stb.

Platón szerint a tanulás végső soron visszaemlékezés. Szerinte a lélek visszaemlékszik eredeti hazájára, és a bölcsességkeresőben tisztább megértést kelt. Az Állam című mű végének mítosza szerint mindenkinek kell innia a feledés forrásából, de nem mindegy, hogy mennyit.

Ha egy nép a múltba réved, elveszíti jelenét és nem lesz jövője. Ha csak a mának él, akkor elfelejti múltját, jövője pedig bizonytalanná válik. Az emberiség – a kutatók számtalan teleírt könyve ellenére is – egyre inkább feledi a múltját. Ezzel viszont elveszhet a múlt értékes tapasztalata, és a közös cél felé való törekvés.

Ha a múltat és a történelmet nem használhatatlan adattömegnek tekintenénk, ha a régi tapasztalatokból valóban levonnánk a megfelelő következtetéseket, akkor talán jogosan válaszolhatnánk igennel arra a kérdésre, hogy lehet-e tanulni a történelemből. Ez a tanulás viszont nem a formák szolgai ismétlését jelenti, mert a jövő mindig minőségi változást hoz, mennyiségi szemlélettel megfoghatatlan.