Szerző
A fenti gondolat Senecától, a kétezer évvel ezelőtt élt római filozófustól ered. Biztosan azért, mert ő is találkozott már ún. „sütemény-gondolatokkal”. Ezek manapság leginkább a közösségi oldalakon terjednek virágos réttel és kiskutyákkal, meg néhány, az élet értelméről szóló velős bölcsességgel. „Mennyire igaz!” – sóhajtunk fel olvasásuk közben. A nehéz pillanatokban azonban ezek a léleksimogató gondolatok valahogy nem sietnek segítségünkre.
Ilyenkor szívesen betérnénk Lázár Ervin mesebeli, enyhet kínáló csodapatikájába. Van ott gyógyír kapzsiságra, hiúságra, lustaságra, sőt sértődékenységre is – egy velük a bökkenő, hogy csak saját magunknak kérhetünk orvosságot. Így persze nem kell egyikünknek se, hiszen melyikünk akarna szembefordulni a saját hibáival és megküzdeni velük? De mitől válik egy gondolat gyógyszerré? Mikor vesszük be mégis „örömmel” a keserű pirulát? Csakis olyankor, ha már régóta vergődünk egy-egy lelki nyavalyánk miatt kényszerű „szobafogságban”. Egyetlen esetben fogjuk beismerni a hibáinkat: ha feltett szándékunkká válik, hogy kijavítsuk őket.
A filozófia a bölcsesség szeretete. Nem a sütibölcsességeké, a hangzatos nagy szavaké, hanem az élő tudásé – azé a tudásé, amely megváltoztatja az életünket. Filozófusnak lenni azt jelenti, hogy nem törődünk bele többé saját tökéletlenségünkbe, és keresni kezdjük a változás lehetőségét; legelőször ott, ahol a legnagyobb hatalmunk van: saját belső világunkban.Filozófiai kurzusunk erre tesz kísérletet: Görögországtól Kínáig, Egyiptomtól Tibetig számos kultúra és gondolkodó „csodapatikájában” keressük az önismeret, a valódi tettek és az emberek közti együttélés kulcsait azzal a határozott céllal, hogy ez a tudás a mi eszközünkké is váljon: belsőleg használatos elixírré, hogy jobbá tegyük magunkat, és ezzel egy kicsit a világot is.
Cimkék