Szerző
A téli napforduló közeledtével észrevehetően csökken a látható fény körülöttünk. A legrövidebb és egyben legsötétebb nap előtti hetek a néphagyományokban a kisböjt (advent) jegyében telnek. Az ünnepi készülődés idején a falvakban kerülték a hangos mulatságokat és böjtöt tartottak. Ezeknek a tudatosan vállalt lemondásoknak a szerepe, hogy a kevesebb étel, kevesebb külső hatás révén újra és újra befelé, illetve a közelgő ünnep lényegére irányítsák a figyelmet.
Éppen ezért az ide kapcsolódó népszokások egyik fontos célja a sötétség elűzése, ami leglátványosabban a fényfüzérekkel díszített, kivilágított utcák, terek formájában őrződött meg. Az ünnepkör belső értelmét azonban mi magunk tudjuk tovább éltetni. Ha nem is könnyű napjainkban az egymást érő karácsonyi partik közepette megtartani a böjtös vagy csendre intő szokásokat, mégis lehetőségünk van mértéket tartani. Megtehetjük, hogy jobban figyelünk, hogy mit és mennyit eszünk, eldönthetjük, hogy a szabad időnk mekkora részét fordítjuk tévénézésre vagy a neten való céltalan böngészésre. A tudatosan felszabadított idő pedig lehetőséget ad rá, hogy megkeressük, mi az, ami fényt teremt az életünkben, a hétköznapokban éppúgy, mint az ünnepnapokon.
Fénnyel ajándékoz meg, mikor képesek vagyunk szembenézni nehézségeinkkel, friss megoldást találni és győzelmet aratni belső árnyékaink, hibáink felett. Vagy amikor a kitartó gyakorlásnak köszönhetően meg tudunk tenni valamit, amire addig képtelennek tartottuk magunkat. Fény születik, amikor felül tudunk kerekedni a nehezteléseinken, a felmerülő nézeteltéréseken. Ha elfogadunk másokat, és azt választjuk, ami közös bennünk és egymással összeköt. Az ilyen győzelmektől fényesebben ragyognak a mosolyok, a tekintetek is. Az egymásra figyelés, a törődés, az őszinte jókívánságok és a jóakaratú tettek pedig fényes csillagként világítanak még egy sötét téli éjszakán is.photo credit: Markus Jöbstl and Raul Lieberwirth
Cimkék