|
|
|
Ez is filozófia!
Lehet-e olyan nézőpontból szemlélni világunkat és benne mindannyiunkat, ahol nem válik el egymástól tudomány és művészet, közösségépítés és az önismeretre irányuló igyekezet? Lehetséges, ha a tudás valamennyi ágát ugyanabból az egy, az ember életének értelme és célja szempontjából nézzük.
Ez pedig nem más, mint a filozófia, és így minden lehet filozófia. Bármiben, amiben elmerülünk, kereshetjük valódi önmagunkat, a rejtett lényeget és az igazságot. Ha úgy akarjuk, akármilyen tudáság és tevékenység segítségével jobbá tehetjük magunkat, a másokhoz való viszonyunkat, és ezáltal a társadalomra is hatást gyakorolhatunk.
A filozófia mint életmód egyszerűbbé, ugyanakkor izgalmasabbá is teszi az életet. Egyszerűbbé azért, mert a különböző formák mögött felsejlik ugyanaz a lényeg, izgalmasabbá pedig azért, mert általa új összefüggésekre jutunk és új kihívásokkal találkozunk, amelyeket a szétszabdalódott élet nem is enged meglátni.
Tedd próbára a filozófiát, látogass el valamelyik programunkra! Gyere el, gondolkodjuk és cselekedjünk együtt – mindannyiunkért!
A Szerkesztőség
E havi számunkban:

Ha megvan a cél, bármerre elindulhatsz
Egyéni fejlődési utunk keresése mellett nem kevésbé feszítő a kérdés: vajon merre tart az emberiség? Civilizációnk távlatai legalább annyira mozgatják a gondolatainkat, mint saját boldogulásunk. Hova tart az emberiség? És hogyan jutunk el oda? És vajon – Platón képét használva – a „kulturális piramis” négy oldala közül, a tudomány, a vallás, a politika vagy a művészet határozza-e meg valójában a haladást?
Az emberiség fejlődésére gondolva legtöbbször talán a tudomány és a technológia vívmányai jutnak először eszünkbe. Egy a napokban megjelent internetes hír szerint a NASA 2030 után embereket küld a Marsra, ami a mindennapi valóságunkhoz képest elképzelhetetlen technológiai háttér felépítését jelenti a digitális világ ismeretétől a csillagászat tudományáig. A kérdés csupán az, hogy az újabb és újabb távolságok meghódítása csökkenti-e a távolságot az ember és a világ között, amelyben él? Otthonosabban mozgunk-e a természetben, ismerjük-e a világegyetemet mozgató mélyebb törvényeket, csak mert feljutottunk a csillagközi térbe?
A társadalmi fejlődés másik aspektusa a politika, amely mára teljesen elvesztette eredeti jelentését. Az emberi közösségek számára a legnagyobb kihívás – legyen az egy család vagy egy állam –, az alkotó és eredményes együttműködés egy „közös jóért”. Platón szerint a „politeia”, a közös ügy célja ennek a közös jónak a képviselete és a társadalom írányítása, hogy mindenki képességei és lehetőségei szerint tehesse hozzá a maga részét a nagy egészhez. De lehet-e társadalmi igazságosságot felépíteni, ha az egyes ember nem tudja pontosan, mit jelent igazságosnak lenni és tisztelettel bánni önmagával és a környezetével?
Ha körülnézünk a művészet berkeiben, az vagy a közönség könnyed szórakoztatását szolgálja, vagy az alkotó egyéni önkifejezését, tekintet nélkül a formai szépségre vagy akár a befogadóra. Az „absztrakt művészet” vagy egy régi alkotás „modern értelmezése” arra törekszik, hogy valami újat mondjon, meghökkentsen, esetleg megbotránkoztasson, mert ez az „eredetiség” záloga. De pótolja-e ez a klasszikus művészet „arany arányait”, a lelket tápláló szépséget és harmóniát, amely intuícióról tanúskodik és a szemlélőt is megihleti?
Az ember keresi a jót, és hogy hogyan tudna jót tenni vagy jó lenni másokhoz. A Jó örök forrásához pedig a vallások filozófiái mutatnak utat. Sokan mondják, hogy nem hisznek Istenben vagy hogy nem vallásosak, de lehet, hogy csak nem értenek egyet azokkal a formákkal, az Istenről vagy a túlvilági életről alkotott képekkel, amelyeket az egyházak, a különböző guruk vagy vallási közösségek kínálnak. Lehet, hogy olyan eszközöket keresnek, amelyek segítségével valóban megsejthetik és felfedezhetik magukban az örökkel való kapcsolatot, a sorsot és a lelkiismeret csendes nyelvét.
Platón szerint a civilizáció fejlődése nem egyik vagy másik oldal megerősödésére, hanem a négy oldal együttes erejére épül. Ahogy haladunk felfelé a piramis – bármelyik – oldalán, egyre közelebb kerülünk a többi oldalhoz és a csúcshoz is. Delia Steinberg Guzmán szavaival élve: „Az ember lehetősége, hogy a különböző utak közül a neki megfelelőn járva ugyanahhoz a lényegi Igazsághoz jusson el”.
Az út elején, a piramis tövéből persze csupán egyetlen oldal látszik. De ha az ember agya más rugóra jár, és szeretne a dolgok mögé látni, keresi a vezérfonalat, amely összeköti a világ dolgait – és a piramis oldalait – egymással, akkor a filozófia a vezérfonál. A filozófia abban segít, hogy más perspektívából szemléljük az előttünk álló feladatot: hogy ne tévesszük szem elől a csúcsot, a bölcsességet (philo-), amelynek szeretete (sophia) egyszerre indít a világegyetem titkainak kutatására, a környezetünk tevékeny jobbá tételére és önmagunk mélyebb megismerésére. Ha pedig megvan a cél, bármerre elindulhatunk.
Nagy Ildikó
Házunk táján
Mesterhármas a Sziget Fesztiválon
|
Másként forog az agyad?
|
Akarsz örökké élni?
|
 |
 |
 |
Mihez kezd egy filozófus a Szigeten? A kérdés inkább, hogy a Sziget mit kezd a filozófiával?! Pörget egyet!
Tovább
|
Hozd ki a legjobbat magadból, fogj össze másokkal és alakítsd a világodat! Most rajtad a sor! Próbáld ki magad!
Tovább
|
Folyton változó szerepeink és maszkjaink mögött tényleg létezik egy állandó, változatlan lény bennünk?
Tovább
|
A gyerek fél a sötétben… de ha egy felnőtt fél a fényben?
„A felfelé vezető ösvényt egyetlen tűz világítja meg – a szívben égő bátorság lángja. Minél bátrabb vagy, annál többet érsz el.”
H. P. Blavatsky
Érezted már úgy, hogy megkötnek a körülmények? Vagy hogy belemerevedtél egy helyzetbe, és úgy tűnik, sehogy sem tudsz kijönni belőle? Hogy a múlt kutyaszorítóban tart és bilincset jelent minden automatikusan bekattanó rossz vagy nem megfelelő döntés? És ez így megy egészen addig, amíg meg nem találod a helyzet kulcsát? De azt csak akkor leled, ha megmozdulsz és keresni kezdesz…
Platón Barlanghasonlata ezt a folyamatot írja le képletesen, csak közösségi léptékben gondolkodik és a társadalomra vetíti. Egy föld alatti lakóhelyről mesél, amelynek mélyén megbéklyózott emberek ülnek. Kezüket-lábukat lánc szorítja. Csak előre tudnak nézni, és semmi mást nem láthatnak, csak amit a barlangban égő tűz előtt a szemük elé vetítenek. Az ókori bölcs hasonlatában korának hétköznapi emberei elevenednek meg, akiket külső körülmények, belső szenvedélyek, vágyálmok és ábrándok, rémálmok és félelmek kötnek gúzsba.
Vajon Platón csak a saját korát festette volna le? Vagy ez egy olyan jelenség, amely azóta is fogva tartja és nyomasztja az emberiséget, mert a megkötözöttek saját börtönükben rekednek, miközben önmagukat és egymást sem látják? A tárgyak árnyékainak játékáról azt hiszik, az a valóság. A látszat egészen addig fogva tart bennünket, amíg fel nem ismerjük, hogy csak mi magunk változtathatunk a kötöttségeinken. Rajtunk múlik, mit választunk, hogyan döntünk – egyáltalán önként-e vagy mások befolyásolnak –, és hogy aztán tényleg kitartunk és cselekszünk-e.
Az Új Akropolisz színjátszóköre ezt a kérdéskört dolgozta fel BarlangOffice című színdarabjában, amely 21. századi irodadíszletben rekonstruálja a barlangot, és multidolgozók közti hierarchiával illusztrálja a földmély szintjeit. A történetben a Lifegoal Reklámügynökség olyan szokatlan feladatot kap, amelyhez az alkalmazottak a megszokott fásultsággal viszonyulnak, a jól bevált rutinnal kezdenek neki, de hamarosan újfajta, rég nem tapasztalt lelkesedés keríti hatalmába őket.
Ahogy lendületet vesz a munka, szembesülnek az élet alapvető, de magukban rég elásott kérdéseivel, amelyeket utoljára kamaszként tettek fel maguknak. „Van-e valódi élet a hétköznapok mókuskerekén kívül?” „A magunk fejével gondolkodunk-e?” „Szabad-e egy felnőttnek az álmait követni?” Csakhogy a kérdező, a miérteken elgondolkodó beosztottak hamar feltűnnek a főnökségnek…
Mérlegre kerülnek az érdekek, álmok és tervek. Kinek mi a fontos, és miért? És éppen ezek a kérdések rázzák fel a BarlangOffice munkatársait – akik elsősorban emberek, s csak aztán öltenek magukra különböző szerepeket –, ezek hozzák életükbe a derengő árnyékvilág helyett a fényt: önnön tudatosságukat, amelynek segítségével újra önmagukra találhatnak. Hogy mernek-e majd nekivágni az ismeretlennek, az új vállalkozásnak, a hosszú és göröngyös útnak, vagy ismét meggyőzik magukat arról, hogy önként vállalt rabságunkból soha nem lesz kiút, nyitva marad – előttünk is…
Bujáki Márton–Héjja Edit
Kapcsolódó programunk:
2014. szeptember 28. vasárnap, 18.00
BarlangOffice – színjáték Platón barlanghasonlatából
Előadja: Az Új Akropolisz színjátszóköre
További információ
Neked mit jelent a filozófia?
Kedves Olvasónk!
Neked mit jelent a filozófia? Valami mélyet, vidámat, elgondolkodtatót, tettre késztetőt, humorosat? Mondd el 1 kép + 1 mondat terjedelemben, minél frappánsabban!
Beküldési határidő: szeptember 15.
E-mail: elehir[kukac]ujakropolisz.hu (elehir[at]ujakropolisz[dot]hu)
A beküldők között jegyeket sorsolunk ki, amelyek beválthatók egy tetszés szerinti programunkra. A legjobbat összeszerkesztjük, és megjelentetjük október havi számunkban! Pályázni saját fotóval, grafikával, festménnyel stb. lehet. Az egy mondat lehet saját gondolat, idézet, dalszöveg stb., rád bízzuk!
(Ha szeretnéd, hogy a képed megjelenjen, kérjük, az e-mailben jelezd, hogy saját képet használsz, és engedélyezed, hogy közzétegyük. Erre a szerzői jogok miatt van szükség. Köszönjük!)
Kitekintő
Robin Williams Jeff Bridges lencséjén át
A nevetés becses ajándék, Audrey Hepburn egyenesen úgy tartotta, hogy sok betegségre gyógyír, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság. És vannak emberek, akiket kúraszerűen felírhatnának nekünk, mert nevettetnek és nevettetnek. Ilyen volt Robin Williams is.
Már az iskolában is roppant népszerű volt rögtönzéseivel, vagy ahogy a komikusokat utánozta. Felfedezte, hogy mások mosolyra fakasztása komoly dolog, mert amint elnevetik magukat az emberek, a szemük újra csillogni kezd, elillan a harag, a bú, és helyébe jókedv lép. És ahogy felfelé ívelt karrierje, milliókhoz jutott el ez a sajátságos gyógyír.
Az Oscar-díjas, hatszoros Golden Globe-díjas színész kezdettől fogva tudott valamit, ami a nagy nevettetők sajátja. „Minden valódi humor ott kezdődik, ahol már nem vesszük annyira komolyan magunkat.” (Hermann Hesse)Szerénység, ártatlanság és emberi érzékenység könnyed elegye ez, ami áthatja a bohócok, komikusok lényét. De talán pont azért, mert emberközpontú, intuitív látásmódjuk miatt rá tudnak mutatni a fonákságokra, sérülékenyek is. A visszásságok terhe a kelleténél jobban nyomhatja a vállukat, így a magánéletében a legtöbb nevettető komoly, sokszor már-már komor is, ahogyan Charlie Chaplin, Alfonso vagy ahogy önmagáról egyszer egy interjúban mondta, Bagi Iván is.
Robin Williams a forgatásokon is sokat komédiázott, és a szünetekben megszülető burleszkek könnycsorgatóan derűs perceket szereztek kollégáinak. Ez a könnycsepp, mint egy logószerű ikon ül a bohóc arcán. Ez a védjegye. Átengedi magán a szenvedés okozta fájdalmat vagy dühöt, művészi mágiával átalakítja önmagában, és amikor újra előkerül, már valaki más arcán csillan meg, örömkönnyként. Ez az egyetlen, amely enyhíteni tud a belső nyomáson: öröm, szeretet és hála elegye. Talán egy ilyen emlékcsepp összegyűlik annak a szívében is, aki a színészbarát és neves fotóművész, Jeff Bridges lencséjén át vet néhány pillantást a közös forgatásokon elkattintott képekre, megemlékezésül.
http://www.jeffbridges.com/robinwilliams.html
Héjja Edit
|