| |
|
|
|
E havi számunkban:
 |
 |
 |
| Fiatalnak lenni |
Az idő |
Programajánló |
Fiatalnak lenni
„Fiatalság, isteni kincsem,
Nem térsz te vissza soha.
És ha sírnék, könnyem már nincsen,
Olykor viszont akaratlan pereg könnyem sora.”
(Rubén Darío)
 Ezúttal nem a lélek fiatalságáról, a titokzatos Arany Aphroditéról, a jóságos anyáról lesz szó, aki lehetővé teszi, hogy a természet és a lélek szép és jó oldalát lássuk.
Most a hétköznapi értelemben vett „fiatalságról” beszélünk, amelyet annyira magasztalni szoktunk. Az ezoterikus megfontolásokon és a reinkarnáció okkult ismeretén túl a fiatalság ugyanis kétségtelenül az élet tavasza… viharokkal és jégesővel, de akkor is tavasz, tele erővel, ihlettel, színnel és megannyi bájjal. A híres spanyol nyelven író költő egyszerű szavakkal ragadta meg azt, ami a legtöbb emberben megfogalmazódik – a Múzsák kegyeltje lehetett.
Azokhoz fordulok tehát, akik még nem töltötték be a harmincadik életévüket. Tudom, hogy önkényes ezt az életkort meghatározni a fiatalság felső határának, világunk egészét tekintve mégis elfogadhatónak tűnik.
Sajnos sok fiatal eltékozolja élete „tavaszát”; kiengedi kezéből a gyeplőt, teste és érzelmei züllésnek indulnak, mígnem kétes értékű utakat kezd járni, ami kitörölhetetlen nyomokat hagy a jövendőn. Egyesek így mentegetőznek: „amíg fiatal vagyok, miért ne tenném…”. Vigyázat, ez súlyos tévedés! A test fiatal ugyan, de a léleknek nem kell szükségképpen gyermetegnek lennie.
Fiatalnak lenni csodálatos élmény, s ahogy öregszünk, egyre inkább felértékelődik. Úgy tűnik, hogy amit nem tettünk meg fiatalon, amibe még csak bele sem kóstoltunk, azt később már nem pótolhatjuk be, hiszen az élet, az isteni Platón szavaival élve: visszaemlékezés.
A fiatalság tehát nemcsak az intenzív tanulás, az első reményteli munkahelyek, a szerelem és a vidámság időszaka, nemcsak az optimizmus diadala azoknak, akik előtt „ott az egész élet”, hanem az eszmények felvállalásának ideje is… Ebben az életkorban hangosan világgá kell kürtölni őket, a lehetetlen elébe kell menni, és győzedelmeskedni mindenen, saját magunkat is beleértve.
Ha fiatalon a félelem és az álmegfontoltság mögé bújva azzal vagyunk elfoglalva, hogy „mit mondanak” és mit nem értenek mások, és kerüljük az igaz ügyekért folytatott küzdelmeket, nem érünk el mást, minthogy arra ítéltetjük magunkat, hogy életfogytig magunkon viseljük a rabszolgaság többé-kevésbé látható jegyeit.
A fiatal keresse a békét, de ne felejtse el, hogy a béke nem isteni adomány, hanem a békéltetők tevékenységének eredménye. És csak akkor lehet békét teremteni, ha magunkban és a környezetünkben túlnőttünk a rosszon, a szégyentelenségen, az ostoba állhatatlanságon. A régi rómaiak szavaival: tudni kell küzdeni a békéért. S a végsőkig kitartani mellette.
Sajnálatos módon az „orientalizmus” hulláma és az anyagelvűség gerjesztette gyengeségkultusz azzal járt, hogy sok fiatal a békéért küzdőket úgy képzeli el, mint akik saját jogaikért koldulnak, miközben érzéketlenek mások szenvedésére és az igazságtalanságra.
Világossá kell azonban tenni, főleg a fiatalok előtt, hogy a megszabaduláshoz, a Nirvánához vezető út, nevezzük bárhogy, nem hasonlít riadt gazellák fejvesztett menekülésére. A megszabadulás, a szabadság a béklyók széttörését jelenti, a test hozzászoktatását az erőnket felülmúló erőfeszítésekhez, a mértéktartást az alvásban és a táplálkozásban, a nemi vágyak természetesre csökkentését; a kalandvágyó pszichét, amelyet jobban vonz a kockázat, mint a pszichoterápia; az elszánt és éber elmét, amely fogékony a bölcsesség minden suttogására.
Aki fiatal, az erős. Erős minden értelemben, ellenálló, kitartó, szorgalmas, tanulékony, meggyőződéssel teli és határozott.
A gyávák és gyengék nem fiatalok, hanem öregek, de bölcsesség híján, vagy a fejlődésben megállt gyerekek, megkövesedett emberek mazochista hajlamokkal.
Fiatalok, éljetek hát derűsen a kezetekben lévő aranyló évek kincseivel… Csak így ismerhetitek meg egy napon Arany Aphroditét… Higgyétek el, érdemes.
Jorge Ángel Livraga
Az Új Akropolisz alapítója
|
Az idő
Az idő, akárcsak a tér, az energia egyik formája. A tér dimenziójára a testeknek, az idő dimenziójára viszont a lelkeknek van szüksége.
Mája azonban, anyagi léttel való játékában annyira megfogott bennünket, hogy a játékba belefeledkezve az időt anyaggá alakítottuk, hiszen csakis a testekre alkalmazzuk. Mennyi ideig élünk? Mennyi ideig tart a gyerekkor? Hány óra pihenésre van szükség? Mennyi ideig érdemes dolgozni? Hogy ne feledkezzünk el az idő egyre erősödő elanyagiasodásáról, kis emlékeztetőket alkottunk, amelyeket a csuklónkon vagy a mellényzsebünkben hordunk: feltaláltuk az órát, amely minden lépésünket számon tartja, és közben időtartamban méri a tetteinkre szánt energiát.
* * *
Hiába örülünk annak, hogy képesek vagyunk mérni az időt, be kell látnunk, hogy ez így mégsem igaz. Ha igaz lenne, akkor nem éreznénk különbséget az idő hossza között a különböző – fizikai, lelki, mentális vagy szellemi – szinteken. A karórán mért egy óra hossza nem ugyanakkora, mint egy fájdalomban vagy örömben töltött óra: az idő sokkal hosszabb, ha szenvedéssel, mintha élvezettel telik. Egy érdekes könyv olvasásakor egy óra fel sem tűnik, ha viszont valami olyasmit tanulunk, amit nem szeretünk, azt az egy órát örökkévalóságnak érezzük. A szellemi magaslatokban töltött óra végtelenül rövid. Ha azonban furdal a lelkiismeret, és tudatlanságunk miatt kesergünk, egy óra egy egész évezrednek tűnhet…
Láthatjuk hát, hogy még nem vagyunk képesek mérni az időt. Az óráknak és a perceknek sok fajtája van, és nem tudjuk mindegyiket nyakon csípni ugyanazzal a szerkezettel, sőt, nem is minden idő hat ránk ugyanúgy.
A karórával mért órák az évek alatt magas szintű képzettséget és szaktudást adhatnak valamilyen témában. Mégis, csakis a lélekkel mért órák tudják elősegíteni fejlődésünket a számtalan megtestesülésen át.
Mája az idővel kapcsolatban – mint megannyi más illúzió esetében – félelmet ébreszt bennünk, mert pusztító, a testeket elhasználó és öregítő erőnek mutatja. Mi sem biztosabb annál, mint hogy az öreg Kronosz nap mint nap felőröl bennünket, és ráncossá teszi bőrünket. Lehetséges, hogy itt is egy újabb fátyolról van szó? E mögött a halál és pusztulás mögött nem az átalakulás egyik különleges formája rejlik, amely mindig továbblendít bennünket, és az örök fiatalságot sejteti?
Olykor elfogadjuk, hogy jó elhagyni a régi dolgokat, levetni az elnyűtt ruhákat, és megújítani a külső formákat, hogy a szellem megingás nélkül folytathassa útját az életben. Akkor miért félünk mégis elhagyni a régi dolgokat? Miért siratjuk öregedő testünket? Nem azért, mert attól félünk, hogy ez a test az egyetlen testünk, amelynek elvesztése nemcsak bizonyos dolgok elhagyását jelentené, hanem az egyetlen hordozónk végleges elvesztését is?
Csakhogy az idő nem így működik. Nézzünk meg például egy fát, amely nem gondolkodik, és hozzánk képest alig-alig érez. Ő nem siratja elszáradt leveleit. Éppen ellenkezőleg. Télen boldogan, meztelenül pihen, és biztos benne, hogy a következő tavasszal újra felébred.
Az idő uralta változások mélyén nincs öregség, nincs halál: örök fiatalság honol ott. A fiatalság az idő szíve: a fiatalság nem időtartam, hanem lét.
* * *
Aki fiatal, az változatlanul megőrzi létének erős gyökereit, noha a belőle kibontakozó külső forma folyamatosan változik. Belül mindig ugyanazok szerint az eszmék szerint él, szívben hű érzelmeket táplál, tettei egész életében követni fogják gondolatait, cselekvőkészsége soha nem szűnik meg, se testi, se lelki, se szellemi téren.
Aki fiatal, az az ősi értékekhez tartja magát, mert valószínű – mivel ezek az értékek nagyon régiek –, hogy a fiatalság kincse bennük is ott rejtőzik, különben nem maradtak volna fenn ennyi ideig.
* * *
 Mája mindig fiatal. Lehetetlen az illúziót máshogyan elképzelni, mint örökké fiatalos arccal. Mája azért fiatal, mert fáradhatatlanul munkálkodik az élet játékában, és éberen figyel az őt mozgásba lendítő érdekekre.
Manapság Máját különösen érdekli az emberekkel kapcsolatos idő játéka. Fáradhatatlan fiatalságával egy percig sem csüggedve játszik lelki világunkkal, amelyben hihetetlen felgyorsulást gerjeszt. Ma egyetlen percbe több fér bele, mint régebben tízbe. Ma a fiatalság gyorsabban múlik el, a felnőttkor egy szempillantásnyi idő csupán, az öregség pedig szinte azonnal eljön. Minden nagyon hamar elhasználódik, az érzelmek szinte születésük pillanatában elillannak, az értékekkel pedig úgy dobálóznak az emberek, mint a gyerekek a labdával.
Miért gyorsul fel így az idő? Ez az evolúció egyik formája, amely sebességként nyilvánul meg, vagy pedig egy olyan hanyatlás, amelyben a süllyedés mértéke nagyobb, mint a felemelkedésé?
* * *
A ciklusok megmutatják az idő légzésének ütemét. Az idő minden belégzéssel és kilégzéssel felemeli, majd elsöpri a civilizációkat.
Néha az idő lassan és békésen lélegzik, máskor pedig kapkodva és zihálva. A nyugodt légzésnek a növekedés és a gyarapodás boldog korszakai felelnek meg, amelyek ugyanúgy vonatkoznak a népekre, mint az egyes emberekre. A nehézlégzés pedig a civilizáció végnapjait jelenti, amikor a régi értékek elpusztulnak, az emberek pedig szenvednek a romok között, ezért az alkotó cselekvés időszakának új és jobb pillanatairól álmodnak.
Mája játékának megtévesztő tükrén túl – amelyben a dolgok kinézete attól függ, hogy honnan nézzük őket – ott van az örök idő, a tiszta energia, amelyben azok élnek, akik megtalálták saját belső folytonosságukat: ők az örökké fiatalok, akikben az állandó tudatosság halhatatlan Aphroditéja él.
Delia Steinberg Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke
|
Új Akropolisz a világban
|
F
i
l
o
z
ó
f
i
a
|
 Hogyan segít szembenézni félelmeinkkel a filozófia? – vitaest (Montevideo, Uruguay)
Az Új Akropolisz montevideói központjában a félelem nem ellenségünkként, hanem lehetséges szövetségünkként került fókuszba. Filozófiai értelemben a félelem eszköz, hogy felmérjük a különböző veszélyeket és nehézségeket, ami elengedhetetlen a leküzdésükhöz. A vitaesten elhangzott, hogy a gyakorlati értelemben vett filozófia segíthet a félelmek feltérképezésében, valamint abban, hogy legyőzésük hozzájáruljon fejlődésünkhöz.
|
|
K
u
l
t
ú
r
a
|
 Vitaest a kozmosz esztétikájáról (Córdoba, Argentína)
Mi a kozmosz és hogyan érzékelhetjük? A káosz uralja vagy valami más? Mit hagytak ránk örökül ebben a témában a klasszikus kor filozófusai? Mire képes a káoszelmélet és a fraktálgeometria? Ezeket a kérdéseket tették fel az Új Akropolisz córdobai vitaestjén, ahol a válaszok magját az időtlen filozófia tanai adták. Az est bevételét és más adományokat egy iskolaként működő családi farmnak juttatták el.
|
|
Ö
n
k
é
n
t
e
s
s
é
g
|
 Művészeti foglalkozás az acoconei Közösségi Központban (Costa Rica)
Az Új Akropolisz Costa Rica-i önkéntesei művészeti foglalkozást tartottak az acoconei Közösségi Központban helyi nehéz sorsú fiataloknak a társadalmi integráció elősegítésére. A nevetés napján megrendezett programon a különböző életkörülmények közt élő fiúk és lányok egyaránt örömmel vettek részt a színes és derűt ébresztő tevékenységen.
|
További híreink a nagyvilágból angol és spanyol nyelven.
Programajánló
Filozófusok éjszakája – Van kérdésed?
 Ha összetalálkoznánk Buddhával, Konfuciusszal vagy Platónnal, vajon lenne kérdésünk hozzájuk? És mire lennénk kíváncsiak?
Ezen a délutánon a bennünk élő filozófusé, az örök kérdezőé a terep. Ha az ókor nagy bölcseit nem is ültethetjük asztalunkhoz, gondolataikat és szellemüket felidézhetjük. Körüljárhatjuk egymás kérdéseit időről, sorsról, szabad akaratról, helyes cselekvésről, boldogságról és megannyi határokat feszegető és embert próbáló témáról, és örök érvényű gondolatokból meríthetünk inspirációt. Ez az este egyben ízelítő is az október 2-án induló gyakorlati filozófiai kurzusunk témáiból, amelynek heti alkalmai hétfői napokon 18.30-tól lesznek.
Program:
15 órától: Cselekvő filozófia: önkénteseink vezetésével játékvarrás a SOTE I. számú Gyermekklinikán gyógyuló gyerekeknek
18 órától: Van kérdésed? – kerekasztal-beszélgetések
Az önismereti társasjátékokkal, anekdotákkal és gyakorlatokkal fűszerezett beszélgetés során az ősi India és Egyiptom bölcsei, Konfuciusz, Platón, Buddha és a sztoikusok lesznek a „beszélgetőtársaink” az alábbi témákban:
• idő és jövő
• sors és szabad akarat
• ősi szimbólumok és mai kérdések
A program kezdete: 2017. szeptember 23. szombat, 15:00 óra
Helyszín: Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Fekete vagy fehér testvériség?
Szabadkőművesek nyomában a Palotavárosban
• Mit és miért építettek Budapesten a szabadkőművesek?
• Mi köze a Nemzeti Múzeumnak a titkos társasághoz?
• Valóban egy világméretű összeesküvés szemtanúi vagyunk?
A szabadkőművesekről sokaknak titkos működésük jut először az eszükbe, és talán el sem tudnánk képzelni, milyen gyakran találkozunk a kezük nyomával Budapest utcáit járva. Sőt, nemcsak az utcanevek és fővárosunk legszebb épületei emlékeztetnek a szabadkőművesek munkájára, jelmondataik is ott rejlenek számos frappáns kifejezésben, amelyek még iskolás korunkban ragadtak meg a fejünkben.
Kik ők, és vajon milyen szerepet töltöttek be a magyar történelemben, mely irodalmi műveik és más alkotásaik gazdagították kultúránkat? Lehet-e félni- vagy akár tanulnivalónk tőlük? Mi volt a céljuk és mit tettek az emberiségért? Előadással egybekötött sétánkon megtudhatod, hol találod meg őket a tankönyvekben és művészeti albumokban, hétköznapi szóhasználatunkban és beszédtémáinkban.
Az előadás helyszíne és a séta indulópontja: Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Találkozó: 2017. október 1. vasárnap, 15:00 órakor, a séta napnyugtáig tart
A sétát vezeti: Pálosi-Magyar Myrtill régész, pedagógus |
|
