A technológiai ember hajnala és alkonya A cikk az azonos című előadás összefoglalása, amely az Új Akropolisz madridi központjában hangzott el, és a spanyol Nueva Acrópolis folyóirat 30., 1976. júliusi számában jelent meg.
Mekkora szerepet töltött be a technika az emberiség fejlődésében? A definícióból adódóan olyan eszközökről van szó, amelyek alkalmazásával az ember képessé válik arra, hogy uralja az anyagot. Ennek dacára nem elegendő kizárólag a technikai eszközöket figyelembe vennünk a haladás mértékének meghatározásánál. Manapság beszippant bennünket a technika imádata, ezért a civilizációk fejlettségi fokát és kiválóságát technikai előrehaladásuk alapján ítéljük meg. Ráadásul ragaszkodunk saját világfelfogásunkhoz: amikor ellátogatunk az ókori népek építményeihez, inkább az nyűgöz le, ha felfigyelünk valami hasonlóra a saját technikai megoldásaink közül, mintsem vallási vagy metafizikai értékeik.
Filozófiai nézőpontból nem a technika az emberi kultúra egyetlen kifejeződése, csupán egy a sok közül, ráadásul a technikának számos megjelenési formája is létezhet.
Az i. e. 2. évezredben a kínaiak például már használtak egyfajta iránytűt, akárcsak a föníciaiak, és ezeket a 19. században múzeumokban állítottuk ki, nem is sejtve, valójában mire is szolgáltak, hiszen nem hasonlítottak korunk iránytűire.
Hogyan vette kezdetét a technika használata az emberiség történetében? Az emberi fejlődésnek, önismeretnek és a természet uralásának több útja létezik. Nem helyezett valamennyi nép egyforma hangsúlyt a technikára, ezért hiba lenne kizárólag eszerint vizsgálni a különböző civilizációk fejlettségét.
A hivatalos tudomány a technika hajnalát a kőkorszakra teszi, amikor az ember különböző célokkal elkezdte megmunkálni a követ, ez azonban csak az emberi közösségek műveiről vall, nem magáról az emberről. Ezért nehéz kideríteni, mire is valók ezek a tárgyak. A távoli múltból többnyire azt látjuk meg, ami kinézetre hasonlít a maihoz, de mélységükben nem fogjuk fel.
Athénagorasz például részletesen leírja egyes helyek vallási életét és kultuszait, arra viszont csak mintegy mellékesen tér ki, hogy a második Ptolemaiosz király egyik hajójába nem kevesebb, mint tizenegy sor evezőt építettek.
Egy nagy alexandriai óráról is tudni lehet, amely megjelenítette Héraklész tizenkét munkájának alakjait, amikor kerek órát ütött.
Ezeknek a népeknek minden bizonnyal megvoltak a fejlett technikai eszközeik, de nem tulajdonítottak ennek akkora jelentőséget, mint ahogyan mi manapság tesszük, képzeletüket és ismereteiket más téren használták fel.
Kérdezzük meg magunktól: képesek lennénk-e jelenlegi technikai tudásunkkal gótikus katedrálisokat építeni? Kétségtelenül, de mégsem tesszük, hiszen nem látjuk értelmét.
A technika az emberiség születése óta valamilyen formában mindig is létezett, ezért fontos lenne szót ejtenünk a ránk gyakorolt lelki hatásáról és korunk technikai elidegenedettségéről.
Tegyük fel a kérdést: fejlett technikánk mögött nem anyagelvűség húzódik-e meg, és a túlzott technikai fejlődés nem hat-e vissza ránk úgy, hogy elanyagiasít bennünket? Az ember, aki túlságosan a technikával azonosította magát, elkezd függni ezektől az anyagi eszközöktől, és beindul az ördögi kör, ahol az ember szüli a technikát, és aztán a technika „szüli” az embert.
Meggyőződhetünk az ember technika iránti vonzalmáról, ugyanakkor a tőle való menekülésről, ha áttekintjük, hány felfedezést tettünk már és hányszor feledkeztünk el róluk, mintha az emberiség tartana tőlük, ezért el is felejtené őket.
A cikk végén található táblázat, amelyet a franciaországi Új Akropoliszból Fernand Schwarz állított össze, bemutatja egyes tudományos és technikai találmányok felfedezését és feledésbe merülését.
Ez az emberi elidegenedettség ciklikus mivoltát támasztja alá, azt, hogy a különböző korokban máshogyan gondolkodunk, és hogy a tudás más és más arculatait kutatjuk.
A múlt században a pozitivisták „megfejtették” a történelem rejtélyét és a történelmi materializmussal írták le az emberiség evolúcióját a primitív kezdetektől egy emelkedő görbe formájában. Elméletük szerint az ember gondolkodásmódja eleinte mágikus volt, mindent a mágiára vezetett vissza. Majd vallásos lett, és űzte ezt a sötét mágiát. Aztán a filozófiai ember következett, aki egy sor szimbólumot és elvont fogalmat eszelt ki a természet leírásához. S végül elérkezett a tudomány embere: aki tud és mindent bizonyít.
Erre a materialista elméletre azonban rácáfoltak a régészeti ásatások feltárta rétegződések, amelyek azt mutatják, hogy egy adott kultúra maradványai alatt nem feltétlenül egy nála kevésbé fejlett nyomai lelhetők fel. Ma is megfigyelhetjük például Amerikában, hogy az impozáns és precízen megépült, lenyűgöző építmények mellett az egyszeri ember megél abból, hogy lefotózhatják a romok közelében.
Filozófiai nézőpontból az ember és az emberiség a fejlődés során összességében hol felemelkedik, hol pedig visszasüllyed.
Ami a technikát illeti, manapság mintha csak egy korlát választaná el a szakadékba zuhanástól. Olyan fázisba léptünk, amikor a világot már nem elégíti ki a technika, mert világossá vált, hogy nem oldhat meg minden kérdést.
A sorozatgyártás hajnalán az embert elkápráztatták a futószalagok. Ma pedig ismét hajlunk az ember alkotta művek felé. Az emberi kéz érintését keressük mindenen.
Az ember ismét vágyik a különbözőségre, az emberségre és az újbóli találkozásra önmagával.
Kiábrándultunk a tömeggyártás nagy gépezetéből.
Kezdünk fogékonnyá válni arra, ami megvan már bennünk, csak még nem akaródzik elfogadni: lecsengett a technika fénykora, s egy új humanizmus kopogtat a jövő kapuján.
Az ember lassan visszatalál régi-új forrásaihoz. Mostanában minden, ami kizárólag az anyagra épül, kudarcra van ítélve, legyen szó politikáról, gazdaságról, vallásról vagy társadalmi kérdésekről. És mindenkiben, aki úgy érzi, fojtogatja a tömegnyomás légköre, születőben van egy egyén.
Ebben a korban egy olyan szervezet, mint az Új Akropolisz, amely az ember gondjaira filozófiai szempontból világít rá, roppant időszerű, szükséges és gyakorlati.
Az emberiségnek szüksége van eszmevilágra, együttélésre, megértésre. Ha képesek leszünk eleget tenni ezeknek az igényeknek, beteljesítjük történelmi sorsunkat.
Meg kell tanulnunk elszakadni az anyagtól, ha nem is megy egyik pillanatról a másikra. Olyan laboratórium létrehozására van szükség, ahol megalkothatjuk az új humanizmust, az élet elixírjét. És mindaz, ami tömeggyártottá tesz bennünket, ami egyformává akar változtatni, már a múlté, nem része a jövőnek.
Néhány adat a tudományos kutatásokról
A tudományos felfedezések nem köthetőek kizárólag az iparosodás korához.
Az ókorban már többször is tettek olyan felfedezéseket, amelyeket ma „újnak” nevezünk. A táblázat alapján továbbgondolhatjuk, hány egyéb, korunkban elfeledett ismeret létezhetett, amelyek a történelem tudattalanjába merülve szunnyadnak újbóli felébredésükre várva.
