Nem olyan régen egy baráti beszélgetés során felmerült az a kérdés, hogy „Melyik a kedvenc évszakod”? Beszélgetőpartnerem azt válaszolta, hogy minden évszaknak megvannak a szépségei, ezért ő inkább nem rangsorol. Én akkor még egyértelműen rávágtam, hogy a nyár a kedvencem, és bár most is nagyon szeretem, mégis sokat árnyalódott a kép.
A nyár számomra a szabadsághoz, vidámsághoz, könnyedséghez, aktív kikapcsolódáshoz kötődött. Viszont az utóbbi időben kezdtem felismerni, hogy a korábbi viszonyulásom, ami az évszakok közül egyet kedvencként kiemel, valójában nem segít abban, hogy az év minden időszakában jól érezzem magam. Amikor egy cukrászdában kell választani a sütemények közül, hasznos, ha tudom, mi a kedvencem, de az évszakoknál bizony a többit is „ki fogja hozni a pincér”. De vajon milyen kincseket rejthet a tél?
Napnak az éj, évnek a tél
Ahhoz, hogy jobban megértsük, mit is jelent lelki szempontból a téli időszak, segítséget nyújthat, ha összefüggésbe hozzuk egy másik, a Föld mozgásából adódó ciklussal: a napszakokkal.
Aludni ugyan bármikor képesek vagyunk, de számos megfigyelés és kutatás is bizonyítja, hogy az éjszakai pihenés rendkívül fontos, és sokkal hatékonyabban is mennek végbe ilyenkor az elengedhetetlen regenerációs folyamatok.
A napszakok közül az éjszakát állíthatjuk analógiába a téllel.
Az ősi kínai bölcseleti mű, a Ji King is erre utal a december-januárhoz kapcsolódó 24. képében:
„Télen az életerő még a föld alatt rejtőzik. A mozgás még csak a legkezdeténél tart. Ezért az embernek pihenéssel kell azt erősítenie, nehogy az idő előtti felhasználás következtében elapadjon.”
„A betegséget követően visszatérő egészség, a viszályt követően helyreálló megértés és hasonlók az elején mind gyengéd és kíméletes hozzáállást kívánnak, hogy a visszatérés valóban virágzásba fordulhasson.”
(Ji King)
Arról, hogy mire ad lehetőséget a tél, további támpontokat kaphatunk, ha a fenti példából kiindulva az alvás–tél párhuzamot is megvizsgáljuk.
„Téli álom”
A jó alvást támogatja, ha sötét, csendes és hűvös hőmérsékletű helyen tudunk aludni. A pihenés időszakában végbemenő regenerálódás minőségét nagyban befolyásolja, hogy mennyi ideig tartott, és fel kellett-e közben kelnünk.
A hideg és sötétség, a téli időszak természetes velejárói, ahogyan a csend és a lelassulás is. Rohanó mindennapjainkban azonban folyamatosan érnek bennünket külső ingerek, függetlenül attól, hogy éppen milyen évszakban tartunk. Így a csend és lelassulás körülményeinek megteremtése és a megélése erőfeszítést kíván tőlünk.
Az elcsendesedés, elmélyülés, lelassulás persze nem mindenki számára vonzó lehetőségek. Sokan inkább az aktivitásra, produktivitásra, kreativitásra vagy élményekre szeretnének fókuszálni. Ha ilyesmit fedezünk fel magunkban, talán még fontosabb lehet annak a tudatosítása, hogy a természet részei vagyunk, ahol semmi sem történik véletlenül. Ahogyan a fagytűrés és külső passzivitás hozzájárul ahhoz, hogy a gyümölcsfák tavasszal virágba boruljanak, a saját fejlődésünkhöz is elengedhetetlenek azok az időszakok, amikor lelassulunk, megállunk, és a figyelmünket kívülről inkább befelé fordítjuk. Ez a béke és nyugalom annak kedvez, hogy megvizsgálhassuk mélyebb, belső mozgatórugóinkat. Ahogy télen a fák lecsupaszodnak, a saját önazonosságunk kérdése is előjöhet ilyenkor. Ki vagyok én a szerepeim mögött? Honnan jövök, merre tartok?
Azt figyeltem meg magamon, hogy minél kevesebb az engem érő inger, ezek a kérdések annál hangsúlyosabban előjönnek. De ha mindez bizonytalanságot és frusztrációt kelt bennem, az egyedüllét könnyedén nehezen elviselhető magányba fordulhat. Az idei tél talán minden eddiginél erősebben rávilágított erre.
Tapasztalatok levonása, elmélyülés
Alvás közben teszi helyére a nap benyomásait a pszichénk. Ebben a lelki rendrakásban erőteljesen megjelennek az érzések, még azoknál is, akik egyébként ezeknek nappal kevesebb teret engednek.
A tél az év legsötétebb időszaka, hamar esteledik, ami segít abban is, hogy figyelmünk befelé irányuljon. Ez pedig lehetőséget adhat arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal, lelkünk olyan részeivel is, amelyeket eddig talán beárnyékolt valami, amiket alig ismerünk vagy esetleg ellenérzéseket váltanak ki. Ahhoz, hogy meghaladhassuk ezeket, fontos feltárnunk a mozgatórugóikat, ehhez pedig néven kell neveznünk őket, aminek első lépcsőfoka a szembesülés. Sokkal jobb felmérni és világosan tudni, hogy mi mindent kell majd fokozatosan felújítani, megerősíteni egy lakásban vagy házban, mintsem arra építeni, ami az idők során elhasználódott. Ez a belső utazás éppen ezért nem könnyű vagy kellemes, de a jövő szempontjából nagyon értékes folyamat.
Rejtett erők felismerése
Alvás közben alig mozgunk, nem eszünk, ilyenkor a szervezet a megújuláshoz szükséges energiát a tartalékainkból teremti elő.
Ahogy az ugaron tartás ideje után a földek is gazdagabb hozamot hoznak, és ahogy a gyerekek kreativitását számos pszichológus, köztük Vekerdy Tamás szerint is éppen az fejleszti a legjobban, ha nincsenek mindig lefoglalva, a tél, a szükséges pihenő, a leülepedés a lelki életünkben is a tavaszi virágzást és nyári gyümölcsérést készíti elő.
Ha megengedjük magunknak, hogy a téli hideg hatására a külső aktivitásunk kicsit alábbhagyjon, hogy ne legyünk mindig a külvilággal elfoglalva, felkészülhetünk az új ciklusra. Észrevehetjük azokat a bennünk rejlő mély vágyakat és lehetőségeket, amik aztán később kibontakozhatnak életünkben. A külső sötétség szimbolikusan lehetőséget ad arra, hogy láthatóvá váljon a belső fényünk, ami talán a legszebb ajándék, amit csak magunknak adhatunk.
Hogy miként gondolok most a télre? Megváltozott a hozzá való viszonyulásom. Rájöttem, hogy a láthatatlan és szimbolikus összefüggések megértésével még a téli, kopár, lombhullató erdő is lehet szép, ha azt juttatja eszünkbe, hogy a természet megpihen. Csendben felkészül az új tavaszra, amihez először le kell csupaszodnia. Részemmé vált a gondolat, hogy ez az időszak minket is támogat az önmagunkkal való őszinteségben, és abban, hogy mi is rátaláljunk erőtartalékainkra: legmélyebb gyökereinkre.
Képek forrása: canva.com, pixabay.com, flickr.com