A cikk a 2021. január 30-i FILO-Netcafé beszélgetés alapján készült.
Az életünk tele van olyan helyzetekkel, amelyekben egymásnak feszülünk, munkahelyünkön, a közlekedésben, bárhol, ahol együttműködésre lenne szükség. De nap mint nap vívunk nehéz csatákat saját magunkkal is. A mostani karanténhelyzet mindezt csak fokozza, és ezzel tükröt is tart nekünk. Ma a harc sokaknak csak annyit jelent, hogy valamilyen önző okból az erősebb elnyomja a gyengébbet. Igazságtalansággal, haraggal és szenvedéssel jár. Ezért érthető, hogy a jóérzésű emberek ellenzik minden formáját.
Miközben valójában olyasmiről van szó, ami az élet szerves része. Nem tudjuk elkerülni, és az nem is lenne megoldás, ha pl. szeretnénk magunk mögött hagyni egy konfliktust. Érdemes megvizsgálnunk a harc fogalmát filozófus szemmel is, azaz keresni az értelmét, lényegét.
A rómaiak az évkörben a tavaszt Marshoz, a harc istenéhez kötötték. Innen származik a március hónapnév is. Az erő, a dinamikus harc mutatkozik meg abban a folyamatban is, ahogyan a földben rejtőző mag kicsírázik, és legyőzi a talaj ellenállását. Éppen ezért a földművelést is Marshoz kapcsolták. Az élet dinamikájához hozzátartozik ez a megtisztító, megújító erő. Uesiba Morihei japán harcművészmester, az aikidó megalapítója szerint:
„A harcoslét nem más, mint az életet fenntartó erő”.
De hogyan is harcoljunk, hogy erőfeszítéseinkből valóban megújult élet fakadhasson?
Kint vagy bent harcoljak? Ki az ellenség?
Ha őszintén megvizsgáljuk, hamar rájövünk, hogy a külső és belső konfliktus általában elválaszthatatlan egymástól. A környezetünkből gyakran akkor ismétlődnek a konfliktushelyzetek, ha elhajoltunk valamelyik belső harcunk elől. A megoldásban ilyenkor is a tudatosságunk és az önismeretünk fejlesztése segíthet, mint egy pszichoszomatikus betegség okainak feltárásánál és gyógyításánál. Ezt sugallja a következő Szun-ce-idézet is.
„Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelembe; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak magunkat ismerjük, akkor egyszer győzünk, másszor vereséget szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket.”
A belső harc egyik nehézsége lehet, hogy fizikai szemünkkel nem látjuk az ellenfelet. Hogyan is győzhetnénk le a láthatatlan ellenséget?
Az ókori mítoszok – mint például a Mahábhárata indiai eposz – szimbolikusan bemutatják nekünk lelkivilágunk szereplőit. Segítenek megragadni, tudatosítani a bensőnkben zajló folyamatokat.
A harc az erők összemérését is jelenti. Ezért nagyon fontos a kezdet, hogy már jó előre felmérjük az erőviszonyokat. Ha az ellenfelem például az egyik hibám, amit szeretnék legyőzni, átalakítani, egy hiányosságot erénnyel pótolni, akkor fontos megértenem, kiismernem ezt a negatív működést. Az önismeretünkhöz hozzátartozik a hibáink tudatosítása, amelyek egyben a jövőbeni fejlődési lehetőségeink is. Másrészt ugyanígy érdemes tisztában lennünk azokkal a pozitív értékeinkkel, erényeinkkel, amelyek győzelemre vihetnek bennünket. A Mahábhárata egyik fontos üzenete, hogy addig nem tudunk harcolni, amíg nem tudjuk megkülönböztetni az erényeinket a hibáinktól. Amíg mindegyikkel azonosulunk, képtelenek leszünk választani egyik és másik „énünk” között, amitől megtorpanunk, talán el is csüggedhetünk. Éppúgy, mint a mítosz főszereplője, Ardzsuna, közvetlenül a döntő csata előtt.
Mi segített Ardzsunának? Mindaz a tanítás, amit Krisnától kapott. Az élet legfontosabb kérdéseiről, a halálról, a természet törvényeiről, a dharmáról és a karmáról, a reinkarnációról és a helyes cselekvésről. Ezt foglalja magában a Bhagavad-gíta.
Tudásunk a leghétköznapibb helyzetekben is magabiztossá tesz bennünket. Sokszor a puszta lexikalitásra is támaszkodhatunk, de mi van a váratlan helyzetekkel? Ha például autóban ülünk, belénk szaladnak, és a vétkes sofőr szeretné eltussolni a történteket, nem akarja, hogy belefogjunk a kárügyintézésbe, és nyilvánvaló, hogy így rosszabbul fogunk járni? Elragadnak az érzések, vagy tudjuk higgadtan és objektíven kezelni a helyzetet? Mire van szükségem, hogy ilyenkor is nyugodt tudjak maradni?
A legfontosabb tudás, amire érdemes szert tennünk, ahogy azt Szun-ce is megfogalmazta: hogy legyünk tisztában önmagunkkal. Figyeljük meg például, hogy mit ébreszt bennünk egy konfliktushelyzet, és gondolkodjunk el erről. Ha haragot vagy félelmet érzünk, mi az oka, és mit tudunk kezdeni vele?
Új nézőpontot adhat, ha távolabbról is megvizsgáljuk az adott esetet, függetlenítve magunkat személyes érdekeinktől. Vagy ránézhetünk a jövő szempontjából, sőt, akár egy nagyobb egység részeként is.
Milyen eszköz van ehhez a tarsolyunkban? Például a humorérzék. A humor derűt kölcsönöz az elmének, kiemel abból a lelkiállapotból, amibe beleragadtunk, és segít rávilágítani a visszásságokra, a helytelen nézetekre. És mivel mindig szeretet és bölcsesség rejlik mögötte, képes helyreállítani a harmóniát az emberek között és önmagunkon belül is.
Békés harcos
Az tud kitartóan harcolni a céljai eléréséért, akiben – bármilyen csaták is zajlanak közben – legbelül béke van. Vagy legalábbis újra és újra vissza tud térni a béke szigetére, saját központjába. Ilyenkor feldolgozhatjuk az eseményeket, és felkészülhetünk a következő csatára.
Persze a belső harc bizonyos fázisaiban fájdalmat is átélhetünk. Hiszen minden csatában akadnak veszteségek, semmi sem marad ugyanaz, mint ami a folyamat előtt volt.
Hogyan tudjuk ezt feldolgozni? A természet ebben is példát mutat: amikor az erdőben elhullik egy vad, vagy kidől egy fa, egész sereg apró élőlény kezd munkálkodni az átalakításán. Abból, ami látszólag halott, az élőknek táplálék, a földnek humusz lesz. Az egész természetet, így a mi életünket is átható ciklusok törvényének megfelelően szükségünk van erre a fázisra, hogy megújulhassunk, hogy újra erőt meríthessünk, és tovább haladhassunk.
Ha megértjük a természet ritmusát, és hogy az életből halál, a halálból élet lesz, „békés harcossá” válunk. És minél teljesebb a belső béke, annál több lesz az erőnk.
Hiszen a béke nem passzivitást vagy pangást jelent, nem azt, hogy ügyesen kerüljük a konfliktusokat. A Ji King 11. hexagrammja („A béke”) a tavaszi időszakhoz kapcsolódik, amikor „egyesül az ég és a föld”, találkozik a fény és a sötét. Ez azt az üdvözlendő mozgást jelenti, amely lehetővé teszi, hogy az éggel szimbolizált szellemi impulzus átjárja az anyagot (a földet), ahogyan Mars ereje tavasszal a fagyos talajt.
A harc lényege is ez: próbatételek sorával találkozunk nap mint nap, de beengedjük magunkba a fényt, amely a nehézségek ellenére tanulásra, fejlődésre ösztökél. Ezért a belső harcos a termékeny konfliktusokat keresi, amelyek jótékonyan formálják önmagát vagy a környezetét.
Minden nemes küzdelem célja, hogy valamit jobbnak képzelünk el jelenlegi állapotánál, miközben teszünk is azért, hogy olyanná is válhasson. A legnagyobb győzelmeket pedig akkor aratjuk, ha nem csak magunkért kelünk birokra. Ahogy Morihei fogalmaz: „A harcos valójában olyan embert jelent, aki ragaszkodik a szeretet erejéhez, és ezért a szolgálatába áll”. Aki így tesz, olyan akadályokat is képes legyőzni, amelyeket önmaga miatt talán meg sem próbálna. Ez az emberi szív titka: ha másokért is dobog, nagyobb erőket hív életre bennünk, és mindannyiunkat nemesít.
Képek forrása: flickr.com