Emlékezem, tehát vagyok

Márciusban az emlékezet erejéről tartottak online beszélgetést az Új Akropolisz győri tagjai. Az emlékezet az egyik olyan képesség, amely emberré teszi az embert, azonban – mint sokszor kiderül – nem is olyan egyszerű csak úgy előrántani a megfelelő emléket vagy tudást elménk sok száz fiókjából. Ezen az alkalmon szó esett többek között arról, hogy vajon mit kezdhetünk a mélyre eltemetett emlékekkel, hogyan oldhatjuk fel megkövesedett érzelmi mintázatainkat, és hogy hogyan válhat az emlékezet az önmagunkhoz vezető úttá.

A beszélgetésen az előadók a résztvevőkkel együtt igyekeztek megoldást találni az emlékezettel kapcsolatos nehézségekre, hiszen a filozófiai diskurzus lehetőséget ad, hogy többféle nézőpontból közelítsünk egy témához, és közösen elmélyítsük gondolatainkat. Miközben megosztjuk egymással kérdéseinket, meglátásainkat és tapasztalatainkat, egyúttal harmonikus együttműködést is tanulunk.

A hallgatókkal együtt a szervezők többek közt arra a megállapításra jutottak, hogy ha rossz emlékeket cipelünk, az elnehezíti lelkünket, boldogtalanná tesz, és ez akadályozza a fejlődésünket. Belső munkára, tudatosításra van szükségünk, hogy kiválaszthassuk, mi az, amit valóban meg szeretnénk őrizni, és mi az, amitől jobb lenne megszabadulni, amit jó lenne hatékonyan feldolgozni, hogy ne terhelje tovább a lelkünket.

Korunk nincs a segítségünkre ebben a fejlődésben, hiszen ahogy technikai eszközeink egyre „okosabbak” lesznek, mi elkényelmesedve egyre figyelmetlenebbé és feledékenyebbé válhatunk. Ezért az is elengedhetetlen, hogy ezeket az eszközöket jól használjuk, ahelyett, hogy engednénk, hogy azok túlzottan befolyásoljanak bennünket. Hiszen hosszú távon az a tét, hogy kézbe vegyük az életünket és az emlékezetünkben őrzött mérföldkövek határozzák meg éntudatunkat. Így a résztvevők arra a következtetésre jutottak, hogy akit foglalkoztat, hogy ki ő, honnan jött és hová tart, annak az is fontossá válik, hogy tudatosan élje az életét, hiszen az emlékezet kulcsa nem más, mint a helyes figyelem.