Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola és a KórházSuli Alapítvány júniusban izgalmas belső utazásra invitálta az érdeklődőket. A cél nem kevesebb volt, mint felfedezni azokat az erőinket, amelyek segítenek helytállni akár nehéz, már-már kilátástalannak tűnő élethelyzetekben is. Mindezt olyan fiatalok példájából inspirálódva, akik azért vetik be lelki erőtartalékaikat, hogy felépüljenek egy súlyos betegségből, vagy másoknak segítsenek ezen az úton.
A KórházSuli Alapítvány olyan gyerekeket támogat a tanulásban, közösségi élmények szerzésében, akik az iskolából hosszan tartó betegségük miatt hónapokra, vagy akár évekre kimaradnak. Mindezt hozzájuk korban közeli, gimnazista vagy egyetemista önkéntesek segítségével, akiket egy elhivatott, szakképzett csapat támogat abban, hogy ezt a felelősségteljes tevékenységet felkészülten és kitartóan tudják végezni. Ebben a munkában kiemelt szerep jut annak, hogyan fedezhetjük fel és éltethetjük belső erőforrásainkat, hogyan újíthatjuk meg motivációnkat, emlékeztethetjük magunkat célunkra, és hogyan alkalmazhatjuk már meglévő fizikai és lelki eszközeinket a kihívások során.
A workshopot Tóthné Almássy Monika, az Alapítvány társalapítója, vezetője tartotta, aki egyben az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában is tanul. A lelki utazást, amit közösen tettünk, képek kísérték és segítették. Láttunk nehéz élethelyzeteket, felvillantak korunk krízisei, és ezzel szemben a megoldás reménye – amelynek mindig egy arca volt: a cselekvő, küzdő ember, aki soha nem adja fel, és a nehézségből csodát varázsol. Ezek után nem meglepő, hogy a résztvevők sem maradhattak passzív hallgatóság.
Ahogy a képek peregtek, bennünk is elindult egy lelki változás. Átéltük, felidéztük a kétségbeesés és a tehetetlenség érzését, megmelengette a szívünket a remény és a lelkesültség, és felsejlettek a tettrekészség forrásai. Monika pedig mesélt… nehéz harcokról, fájdalommal teli éjszakákról. Új irányt kapott életekről, örömteli egymásra találásokról, és a végtelen erőről, amit ki tudja, honnan nyernek ezek a fiatalok, hogy kitartsanak és megtartsanak: a reményt, egymást, családjukat, a közösségüket. Olykor saját szavaival, olykor azokat a megindító mondatokat idézve, amelyet a KórházSuli egyik tanítványa vetett papírra azóta kiadott naplójában.
Mindezek a példák, történetek arra inspiráltak, hogy mi magunk is feltegyük a kérdést: minket milyen készségekkel áldott meg a sors? Milyen lelki erőtartalékokat tudunk megmozgatni egy váratlan helyzetben? Mik azok az erőink, amik ott szunnyadnak bennünk, de nem bontakoztattuk ki – mert még nem volt rá szükség? És miért várnánk drámai kihívásokra a felkutatásukhoz?
Gondolkodtunk, beszélgettünk, alkottunk… a felfedezett képességeinket pedig még ott helyben szóvá és képpé formáltuk, és papírra vetettük, hogy velünk maradjon, s akár egy névjegykártyát, bármikor előkaphassuk, ha úgy hozza az élet.
Mindnyájunkkal előfordul, hogy kiszolgáltatottnak, eszköztelennek érezzük magunkat. Sokszor várjuk ölbe tett kézzel, hogy a sors valahogy kimentsen bennünket egy helyzetből. De legbelül gyakran ilyenkor is sejtjük, hogy mi magunk lehetünk a megoldás kulcsa. Ezen a beszélgetéssel és alkotással tarkított esten ezeket a kulcsokat vettük kézbe, és forgattuk meg. És bármivel is találjuk szembe magunkat ezek után, garantáltan felkészültebben nézünk szembe vele. Hiszen megtapasztaltuk: az erő bennünk van, és rajtunk múlik, hogy mozgósítjuk-e.
