Róma a szomszédban… vagy annál is közelebb?

Az ókori Rómába kalauzolták a résztvevőket június utolsó hétvégéjén az Új Akropolisz Filozófiai Iskola előadói. A hatórás sétán történész, régész, építész vezette a kultúrkirándulókat a Flórián tértől Aquincumig, és a romokat szemlélve a hajdanvolt falak virtuálisan is leomlottak: szó esett a rómaiak hétköznapjairól is, virtusáról, vallásáról, mitológiájáról. Azokat a köveket taposva a barangolók megérezhettek valamit a letűnt időből, amikor még az emberek istenek pártfogoltjaiként élték mindennapjaikat, és arra törekedtek, hogy erkölcsileg ehhez méltó életet éljenek.

2022. június 26-án 9 órakor várta az érdeklődőket a Flórián téren az Új Akropolisz három instruktora, hogy már a téren és környékén is felelevenítsék az egykori Aquincum városának fontosabb területeit. A résztvevők Pálosi-Magyar Myrtill régész, tanár segítségével megtudhatták, hol verték le „az első cölöpöt” a rómaiak hazánkban, miért épp a sík terepet választották városuk megalapításához, és hogyan érthető még ma is tetten a romokon építkezésük következetes észak-déli, kelet-nyugati tájolása. A hallgatóság megismerkedhetett továbbá a régiek fürdőkultúrájával, betekintést nyerhetett a katonák életébe és szolgálatuk körülményeibe is.

Miután a társaság eljutott az Aquincumi Múzeumba is, az időszaki kiállításhoz kapcsolódóan Varga Balázs építőmérnök mesélt a római utak, házak építészeti jellegzetességeiről, különlegességeiről. Sőt, a régi köztéren állva, a piac körüli egyenes utakon, az épületek maradványai között sétálva a közönség még valamit megtudhatott annak a népnek a kultúrájáról és hatásáról, amely nálunk, a Duna partján is évezredekre itt hagyta látható és láthatatlan nyomait.

Rusznák György történész mindezeken felül arra is kitért, hogy annak idején hogyan ápolták a kapcsolatot az ősi mítoszok hívői isteneikkel. Elmesélte, hogy mikor valaki például Jupiternek emeltetett oltárt, mert a főisten segítette egy vállalkozását, ott nem holmi egyoldalú kegyről emlékeztek meg. Férfiak és nők ahhoz kérték az istenek támogatását, hogy ha ők maguk valamibe belefogtak, akkor legyen erejük véghez vinni, amit elterveztek, mozgósítsák képességeiket, vessék latba minden szükséges erejüket.

Nem valamiféle megfoghatatlan meselényekként tekintettek tehát ezekre a pártfogókra, amiről az ókorból ránk maradt sírkövek is tanúskodnak. Ezek három elemből álltak, ahol az alsó részen írás jellemezte az elhunyt földi életét, középen valamilyen véset vagy festett kép a lelki életét ragadta meg, legfölül pedig egy szimbólum kapott helyet. Ez jelképezte az ember halhatatlan részét, amely továbbviszi az életben szerzett tapasztalatokat, hogy egy majdani új életben tovább gyarapítsa – e soha ki nem hunyó szelleme révén rokon az istenekkel minden halandó.

És hogy milyen utat jár be, honnan jön és merre tart, és hogyan fejlődik ez az ember, arról az Aquincumi Múzeumban is fennmaradt Mithrász-szentély számol be, benne a kultuszfaragvánnyal, az egykori misztériumvallás beavatási jelenetével. A római naphős, Mithrász ezen az ábrázoláson éppen megöli a bikát, és a napra tekint. Ő a kőből, a tudatlanságból megszülető ember szimbóluma, aki úrrá lesz állatias természetén, és megerősödik embermivoltában, és próbái végén a nappal, lelkének szellemi forrásával ül lakomát.

Aki részt vett ezen a hatórás sétán, meghallgatta a beszélgetésekkel tarkított előadást, nem pusztán számos történeti, kulturális és más ismerettel gazdagodhatott. Ezen a kivételes időutazáson fellebbent a fátyol az emberképről, úgy, ahogy a rómaiak gondolkodtak róla. Arról, aki mindennapi élethelyzetek közt igyekszik helyt állni több-kevesebb sikerrel, és bár olykor hétköznapinak tűnik, ahogy fürdőzik, edzi a testét, piacra jár, mégis állhatatos a fejlődésben, és mindig jobbat akar.

A rómaiak felismerték, hogy nagy célokat tűzhetnek ki maguk elé, és hogy valahol elrejtve ott van bennük az erő, hogy valamennyit el is érjék. Ha jó úton járnak, azt tartották, hogy támogatást kapnak az istenektől, hogy vállalkozásukat sikerre vigyék – de a végső siker csak rajtuk múlik, ahogy Mithrász is maga erejéből győzte le a bikát, azaz önerőből tanult meg felülkerekedni a gyengeségein, gyarlóságain. Talán nem is vagyunk annyira különbözőek, ha más korban, más módon éltünk-élünk is.