Egyiptom titkai – A nagy utazás téren és időn át

Esemény típus
Előadás
Időpont

2023. március 1-jén "Egyiptom titkai – A nagy utazás téren és időn át" címmel előadást tartottunk az Agóra Veszprém Kulturális Központban. A rendezvényen a veszprémi Új Akropolisz két előadója, Dr. Nagy Alinda és Klatsmányi Péter az ókori Egyiptom rejtélyes világába kalauzolta el a hallgatóságot.

Az egyiptomi kultúra iránt olyan élénk érdeklődés mutatkozott, a téma olyannyira vonzó volt, hogy a terem zsúfolásig megtelt, plusz székekre volt szükség, hogy a több mint 50 érdeklődő beférjen.

Az előadók hosszú évek óta kutatják az ókori Egyiptomot, és maguk is jártak az általuk bemutatott helyszíneken, így tudásuk mellett személyes élményeikre is támaszkodhattak, miközben a látogatók időutazáson vehettek részt.

Színes és gazdag képanyag segítségével mutatták be az egyiptomi kultúra főbb sajátosságait, ahol a Nílus jelentette az élet forrását. Az érdeklődők megismerhették a vallási szokásokat, a halál utáni léthez kapcsolódó kultuszokat, és bepillantást nyerhettek Egyiptom szimbolikus világába is. Megtudhatták, mit jelent a szívmérlegelés és milyen utazás vár a lélekre a halál után. Kiderült az is, hogy mi célt szolgáltak a piramisok, és hogy mi köze a templomépítészetnek az ember szellemi fejlődéséhez és az istenek világához.

A kulturális körutazásban a hallgatóság is aktívan részt vett, a jelenlévők kérdéseikkel és gondolataikkal hozzájárultak a téma pezsgő feldolgozásához és elmélyítéséhez. Az előadásról azzal az útravalóval térhettek haza, hogy Egyiptom nem csupán egy régi kultúra, hanem az ókori Egyiptom tudása a jelenkor emberét is megérintheti, és segíthet felismerni azokat az örök értékeket, amelyek kultúrától függetlenül belső fejlődésre és harmonikus közösségi életre inspirálhatnak bennünket.

Szerző