Az újdonság keresése szinte visszafoghatatlan késztetés, amely példátlan változtatásokra veszi rá az embert, csakis azért, hogy amikkel ma dicsekszik, minél kevésbé hasonlítsanak a tegnapi dolgokra.
De létezhet-e annyi újdonság, hogy mindig legyen valami új az emberi fejlődés hosszú útján? Ellenállunk a kísértésnek, hogy előhozakodjunk számos olyan mondással, mint a nincs új a nap alatt. Ehelyett felidézzük a 19. század egyik nagy filozófusának, Helena Blavatskynak a szavait, aki szerint az életképes bölcsesség az, ha a régi bort új tömlőkbe töltjük.
Ijesztő látni, hogy azok, akik amúgy előszeretettel kóstolgatják a régi évjáratú, hosszan tárolt borokat, a lelküket a mai divat diktálta erőtlen és sekélyes nedűkkel itatják, amelyeket nem érleltek elég hosszan, és amelyeknek aligha van esélyük további érlelődésre, hiszen gyakran az is mesterséges, ahonnan valók.
Mondhatjuk, hogy az újdonság első ránézésre, az örökkévalóság ellentéte. Az ember, aki örökkévalónak és végtelennek tudja magát, aki forrását a kozmosz mélységében keresi, nem fél az egészséges ismétlődésektől, mert azok rendületlenül közelebb viszik az isteni princípiumhoz. Arisztotelész tanítása szerint az erény az erényes szokások hosszú ismétlésének gyümölcse. Azok azonban, akik annyira változékonynak érzik magukat, akárcsak az éjszaka árnyai, és akik semmit sem várnak az élettől, kíváncsian követik a tarkabarka változásokat, amelyek segítenek elviselni a tátongó belső ürességet.
Ha egy könyv, egy jó zene, egy műalkotás, egy színházi előadás szimbólumokban gazdag, és gondolatokat ébreszt a lélekben, jó, ha többször is elolvassuk, meghallgatjuk, megnézzük, ízlelgetjük, hiszen minden alkalommal új mélységek tárulnak fel előttünk. De amikor a művészet a szórakozásban merül ki, azokat a műveket csak egyszer nézzük meg…
És a művészethez hasonlóan a gondolatok is csak egy napig jók, akárcsak a divatok, a szerelmek, az igazságok...
Sajnálatra méltó az, aki minduntalan ilyen-olyan újdonságok után kajtat, amiktől mások elismerését reméli! Mert az igazságok az évezredek alatt ismételten megújulhatnak, de nem lehetnek „innovatívak”, különben megszűnnének igazságnak lenni. Pusztán az innováció kedvéért nem fogadnánk el, hogy a Nap már nem melegít vagy hogy a Hold háromszög alakúvá válik. Éppen ezért, ha életünkben szilárd vezérelveket követünk, visszariadunk, megzavarodunk és ellenszegülést vált ki belőlünk, amikor mindenütt változtatgatásokkal találkozunk, amit végül mégis követnünk kell, hogy ne legyünk „ódivatúak”.
A filozófia azt tanítja, hogy az idő illúzió; az ódivatúság pedig egy másik illúzió, amely a szellemi fejlődés hiányából fakad. A legnagyobb újdonság az, hogy a létezés különböző szakaszaiban ugyanazt az igazságot élhetjük meg. Az igazság időtlen síkján nem létezik a régi és az új. Csak a valódi és a hamis létezik, és a mozgás csakis akkor előrevivő, ha közelebb visz a tökéletességhez. Minél több a mozgás, annál több a változás, ami a legfőbb tünete annak, hogy még sok lépés van előttünk és kevés okunk van a dicsekvésre. Minél állhatatosabbak vagyunk, annál biztosabbak leszünk az általunk választott utakban, és annál több lehetőséget kapunk arra, hogy megsejthessük a mindig örök és mindig megújuló rejtélyt, amely ott él minden ember szívében.
Fotók: pixabay