Az alapítóról

Jorge Angel Livraga

Jorge Angel Livraga 1930-ban Buenos Airesben született olasz család sarjaként. Orvosnak, művészettörténésznek és filozófusnak tanult a Buenos Aires-i egyetemen. Madridban hunyt el 1991-ben.

Ahogyan az ötvenes években ő maga is fogalmazta, a célja egy „klasszikus értelemben vett" filozófiai iskola megalapítása volt, amelynek a tanterve az emberiség különböző szellemi és filozófiai hagyományaira épült, így felelevenítette a filozófia klasszikus eszményét, amely emberibb és teljesebb életet tesz lehetővé.

Egész életében az egyének és népek közötti testvériség szellemét terjesztette, igyekezett ellensúlyozni környezetének anyagi és erkölcsi szegénységét, és kiállt a lelkiismereti szabadság és a szabad önkifejezés mellett, amikor azok veszélyben forogtak.

Számos műve jelent meg: az ókori kultúrákról és civilizációkról szóló tanulmányok, regények, korjellemző filozófiai írások és esszék, emellett számtalan cikke napvilágot látott. A munkájáért többek között megkapta az 1976-os Művészetek és Tudományok Párizs-keresztjét, valamint a Burckhardt Akadémia tagjává választották. 1951-ben Argentínában elnyerte az országos költőverseny első díját.

Jorge Angel Livraga életét a humanista embereszmény szolgálatának szentelte. Halála után javait: szülőházát és művészeti gyűjteményét, amely köré később múzeum épült, az Új Akropoliszra hagyta.

Művei

Művei tanító jellegűek, áthatja őket az a szándék, hogy a tudás és a filozófia mindenkihez eljusson. Ezért szellemi hagyatékának nagy része kurzusainak és előadásainak összegyűjtött anyagából áll, amelyeknek - bár ezeket a legkülönbözőbb témákban tartotta -, vezérfonaluk mindig azonos volt: arra törekedett, hogy minden emberben felébressze az egyéni tudatosságot.

ÍrásaiJorge Angel Livraga

  • Lótuszok; 1952 (Argentínai Nemzeti Költészeti Díj)
  • Ankor, Atlantisz utolsó hercege; Ed. Cunillera, Madrid, 1972 (magyar nyelven 2010)
  • Az alkimista, Giordano Bruno nyomán; Ed. Cunillera, Madrid, 1974, ISBN 84-230-0041-9 (magyar nyelven 2000)
  • Az akropoliszi eszme alapjai; Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1982 (magyar nyelven 2005)
  • Görög misztériumi színház, I. Tragédia; Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1987, ISBN 84-85982-28-2
  • A 20. század mítoszai; Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1982
  • Möassy kutya; Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1990
  • Théba; Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1990, ISBN 84-85982-26-6
  • A természeti avagy elemi szellemek; Barcelona, Nueva Acrópolis, 1995, ISBN 84-85982-19-3

Cikkgyűjtemények

  • Mágia, vallás és tudomány a harmadik évezredre (előadások, I.-VI. kötet); Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1995
  • Levelek Deliának és Fernandónak; Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1981, ISBN 84-300-4075-7
  • A fajgyűlölet veszélyei; Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1997 (más szerzőkkel együtt)
  • Füveskönyv: Ed. Nueva Acrópolis, Madrid, 1982, ISBN 84-85982-02-9 

Magyarra fordított cikkeit lásd itt: Jorge Angel Livraga Rizzi írásai