Viszonyunk az elmúláshoz

„Odaátról még nem jött vissza senki. Nincs bizonyíték arra, hogy van élet a halál után” – mondja a racionális gondolkodás. Azaz nem tudhatunk bizonyosat az életünk vége utáni történésekről.

Ám vannak, akik már életük során valamilyen módon kapcsolódni tudnak egy láthatatlan, ám mégis létező világhoz. Pl. a művészek -akik ihletet nyernek innen-, vagy régi korok beavatott bölcsei, akik egy magasztos lényhez vagy ősi tudáshoz képesek kapcsolódni.

A mai anyagelvű szemlélet ugyanakkor tagadja a nem érzékelhető, műszerekkel ki nem mérhető világ létezését. Ez a „modern” világkép az emberi élet végességéről egyre kevesebbet beszél, mintha nem tudná traumák nélkül elfogadni. Ezért a tudományos-, és a technikai fejlődésbe vetett hite egy olyan képet táplál, hogy egyszer majd az modern orvoslás legyőzi az összes betegséget és talán még a halált is.

Mi vár ránk földi utunk végén, folytatódik a létünk valamilyen formában, vagy végleg megszűnünk létezni? 
Alakíthatjuk-e a nézeteinket úgy, hogy megnyugtatóan nézhessünk majd vissza életünkre, s akár azon túl is?
Ragadjuk meg a napot, vagy inkább éljük mindennapjainkat az elmúlásra emlékeztetve magunkat?

"A születés és a halál két nagy misztérium" - tartják a bölcsek.

Ezeket a kérdéseket fogjuk körüljárni a 2024. november 21-i programunkon, a Filozófia Világnapja alkalmából.

Előadó: Dr. Kontó Gizella

A program díjmentes!