„A sorsomat kezembe én veszem,
S a lelkemen úr én vagyok Magam.”
(William Ernest Henley)
A hideg októberi este ellenére ismét telt házas eseményen vehettek részt azok, akik eljöttek a budapesti Műterem Kávézóba a FILO-Café következő alkalmára, melynek címe: A saját határaink kijelölésének művészete. Apáti János, az Új Akropolisz Iskola instruktora a témát a következő gondolatokkal és kérdésfelvetésekkel vezette fel.
Miért fontosak a saját határaink? Milyen típusú határokat ismerünk? És milyen következményei lehetnek, ha megszegjük saját, illetve környezetünk határait? Mindezek megértéséhez és megválaszolásához fontos tisztázni, hogy mit jelentenek pontosan a személyes határaink. Mi az, amire hajlandóak vagyunk igent vagy nemet mondani? Hogy ezt tudjuk, ahhoz elsősorban mély önismeretre kell szert tennünk, aminek segítségével tudatosodik bennünk az értékrendünk, és ennek megfelelően fel tudjuk mérni a valódi szükségleteinket. Mindezek fényében képesek leszünk felismerni azokat a problémákat, amelyek a rossz határmeghúzásaink miatt keletkeztek.
A sztoikus filozófusok megannyi gyakorlatot dolgoztak ki a lelki béke megőrzésére. Fennmaradt írásaikban megoldókulcsokat találhatunk a nehézségek leküzdéséhez. Ilyen például Epiktétosz lélekterápiája, Seneca erkölcsi levelei és könyvei, vagy Marcus Aurelius császár elmélkedései.
Az előzőleg említett határok típusai sem egyformák, hiszen nem ugyanúgy bánunk a szeretteinkkel, mint a vadidegenekkel. Más-más határokat húzunk meg baráti, illetve munkahelyi környezetben. Ezek a határok azonban formálódhatnak, mint ahogyan a döntéseink is változnak. Hiszen egy munkahelyi ismeretség is átalakulhat barátsággá, és fordítva.
A kínai Ji Csing, A változások könyve is arról tanít, miként változtathatja meg életünket egy-egy döntés. Amikor átalakul bennünk valamely viszonyulás vagy meglátás, a belső origónk áthelyeződik, és ehhez a határaink is idomulnak. Például, amikor egy fontos vizsgára vagy feladatra készülünk, háttérbe szorítjuk mindazt, ami ettől az egy dologtól elvonná a figyelmünket. Így abban az életszakaszban bizonyos határokat szorosabbra húzva könnyebben tudunk koncentrálni az elérni kívánt célra.
Máskor pedig azzal szembesülünk, hogy átlépték a határainkat, vagy éppenséggel mi mentünk túl messzire, és esetleg kellemetlenül érezzük magunkat, ami miatt kibillenünk belső egyensúlyunkból. 
Ezzel szemben, ha nyitottak vagyunk a közösségre, saját magunkat is rugalmasabban pozícionálhatjuk, hogy a közösség is elfogadjon minket, és ennek köszönhetően könnyebben felismerhetjük, kinek miben hol van meghúzva a határvonala.
Az asztaltársaságok a témákat az est folyamán saját személyes tapasztalataik mentén igyekeztek megvitatni, sőt meg is osztani egymással. Kiemelték, hogy bármilyen élethelyzet előtt is álljon az ember, fontos, hogy képes legyen megőrizni önmagát. Mások a szülő-gyermek viszony kapcsán jegyezték meg, hogy egymás határainak tiszteletben tartása kölcsönös együttműködéshez vezet a családban is, amely pozitívan hat minden érintettre. A határok hiánya pedig a legtöbb embert megrémiszti, miközben sokunknak van egy része, amely mégis vágyik rá. Időről időre valamiféle határnélküliségre vagy határtalanságra, amely ugyancsak része identitásunknak. Hiszen ki ne szeretné néhanapján hajnalban a horizont felett felbukkanó napot megcsodálni, elveszni a tenger végtelenségének látványában, vagy egy meleg nyári éjszakán a csillagos eget bámulva hullócsillagokat keresni.