Kairosz

Zeusz

Anubisz

Áldozatbemutató görög nő

A plaketten látható fiatal nő az i. e. 5. század jellegzetes ruhájában, a peploszban van. Általában úgy gondolják, hogy ékszeres ládikájából emeli ki valamelyik láncát. Mivel az eredetin (amely valószínűleg Paroszból származik, és jelenleg Berlinben található) nem látszik ez a tárgy, ezért viták merültek föl az értelmezésben. A görögök ugyanis nem minden részt mintáztak meg, gyakori volt, hogy ráfestették a márvány dombormű valamelyik részére az adott díszítést, hiszen eredetileg szinte valamennyi domborművet kifestették, csak az évezredek során a legtöbb lekopott róluk, és csak nyomokban fedezhetők fel, ha közel megyünk hozzájuk.

Lehetséges azonban, hogy italáldozatot mutat be ez a fiatal lány, mivel ez nagyon gyakori volt a görögök között. Általában elutazás előtt, esetleg valamilyen vállalkozás sikeréért mutattak be ilyet, de valamelyik istennek vagy istennőnek is áldozhattak. Az italáldozat lehetett bor, víz, méz, tej és olaj is.

Apollón

Az italáldozatot bemutató görög isten egyik állandó szimbólumával, a héthúrú lanttal a kezében látható ezen a képen, amely eredetileg egy i. e. 5. századból származó ivóserleg belsejét díszítette. A serleg a görögországi Delphoi Múzeumban látható. Apollón Zeusz főistennek és Létó titanisznak a fia volt, a napfény, a rend és a harmónia istene. Héthúrú lantja a természet rendjét és az ezzel összhangban élő ember belső harmóniáját is szimbolizálja. Apollón a Múzsák vezetője, a művészetek pártfogója, a szépséget alkotó ember ihletője. Egy mítosz szerint, miután „messzire nyilazó Napként” legyőzte Tüphónt, a Delphoi környékét rettegésben tartó sárkánykígyót, megtisztult a Tempé völgyében, és megalapította delphoi jósdáját, ahol többek között két ismert tanács fogadta a keresőt: „Semmit se vigyél túlzásba!” és „Ismerd meg önmagad!". Apollón gyógyító erejéről is híres volt, zenéjével képes volt visszaállítani az elveszett testi-lelki egyensúlyt, amelyből az egészség fakad.

Athéné-érme

Ezen az attikai négydrakhmás pénzérmén Athéné istennő, a kultúra virágzásának pártfogója látható. Athénét atyja, Zeusz hozta a világra, aki egy jóslattól félve lenyelte várandós feleségét, Métiszt. Zeusz fejéből Athéné teljes fegyverzetben pattant ki. Olyan hirtelen, ahogyan a nagy felismerések és belátások szoktak megszületni. Athéné ebben az értelmezésben a teremtő gondolat ihletője. Másik fontos szerepe az igazságos harc, az erényesség pártfogolása. A harcosok mellett több görög város védelmezője is, aki nem csupán a város gazdasági javait, hanem szellemi örökségét is óvja. Bagolyszemű, aki a sötétben is lát, vagyis túllát a dolgok felszínén. Erre utal Teiresziasz megvakításának története is: az ifjú nyomban megvakult, amint rápillantott a fürdőző Athénére, vagyis amint meglátta a sugárzó istennő valódi lényegét. Megvakulásától kezdve tudott jósolni, mert megismerte a világ eseményeit mozgató törvényeket. Az emberek számára Athéné ereje a bölcs belátásban, a józan gondolatokban tükröződik, és az olyan életben, amelyet a tiszta értelem irányít. Athéné római megfelelője Minerva, Iuppiter főisten lánya.

Athéné-szobor

A szobor a görög Athéné (római Minerva) istennőt, a kultúra virágzásának pártfogóját ábrázolja. Athénét atyja, Zeusz hozta a világra, aki egy jóslattól félve lenyelte várandós feleségét, Métiszt. Zeusz fejéből Athéné teljes fegyverzetben pattant ki. Olyan hirtelen, ahogyan a nagy felismerések és belátások szoktak megszületni. Athéné ebben az értelmezésben a teremtő gondolat ihletője. Másik fontos szerepe az igazságos harc, az erényesség pártfogolása. A harcosok mellett több görög város védelmezője is, aki nem csupán a város gazdasági javait, hanem szellemi örökségét is óvja. Bagolyszemű, aki a sötétben is lát, vagyis túllát a dolgok felszínén. Erre utal Teiresziasz megvakításának története is: az ifjú nyomban megvakult, amint rápillantott a fürdőző Athénére, vagyis amint meglátta a sugárzó istennő valódi lényegét. Megvakulásától kezdve tudott jósolni, mert megismerte a világ eseményeit mozgató törvényeket. Az emberek számára Athéné ereje a bölcs belátásban, a józan gondolatokban tükröződik, és az olyan életben, amelyet a tiszta értelem irányít. Athéné római megfelelője Minerva, Iuppiter főisten lánya. Az Athéné szobor eredetije kb. i. e. 350-ből származik, és az Athéni Nemzeti Múzeumban őrzik.

Búsuló Athéné

A domborművön Athéné istennő, a kultúra virágzásának pártfogója látható. Athénét atyja, Zeusz hozta a világra, aki egy jóslattól félve lenyelte várandós feleségét, Métiszt. Zeusz fejéből Athéné teljes fegyverzetben pattant ki. Olyan hirtelen, ahogyan a nagy felismerések és belátások szoktak megszületni. Athéné ebben az értelmezésben a teremtő gondolat ihletője. Másik fontos szerepe az igazságos harc, az erényesség pártfogolása. A harcosok mellett több görög város védelmezője is, aki nem csupán a város gazdasági javait, hanem szellemi örökségét is óvja. Bagolyszemű, aki a sötétben is lát, vagyis túllát a dolgok felszínén. Erre utal Teiresziasz megvakításának története is: az ifjú nyomban megvakult, amint rápillantott a fürdőző Athénére, vagyis amint meglátta a sugárzó istennő valódi lényegét. Megvakulásától kezdve tudott jósolni, mert megismerte a világ eseményeit mozgató törvényeket. Az emberek számára Athéné ereje a bölcs belátásban, a józan gondolatokban tükröződik, és az olyan életben, amelyet a tiszta értelem irányít. Athéné római megfelelője Minerva, Iuppiter főisten lánya. A kisplasztika alapjául szolgáló dombormű i. e. 460-ból származik, az athéni Akropoliszról.

A hajnal

A plakett eredetije Thorwaldsen dán klasszicista szobrász alkotása. Thorwaldsen 1770-ben született Koppenhágában, és Rómában tanulta a szobrászmesterséget. Művészetét Canova is elismerte, Iaszónt ábrázoló szobra annyira megtetszett neki, hogy márványból is elkészíttette.

A barokk korszakát követő klasszicizmusra jellemzőek az ókori témák, a letisztult formák. Thorwaldsen is nagyrészt ilyen témájú szobrokat készített, kutatta és alkalmazta az antik szobrászat elveit. Még élete során alapított egy múzeumot a klasszicista művek számára, és saját kérésére a múzeum kertjében temették el, egyszerű rózsaágyássírhant alá.

A hajnal istennője a görög mitológiában Éósz, aki Hüperión titán és Theia titanisz lánya. Gyönyörű fiatal lány, aki Homérosz műveiben a „rózsaujjú” jelzőt viseli. Testvérei Héliosz, a napisten, és Szelené, a holdistennő. Éósz az éjszaka és a nappal közötti átmenet istennője, aki rózsaujjaival láthatóvá varázsolja mindazt, ami addig a láthatatlanban rejtőzött. Szimbóluma minden új kezdetnek, hiszen minden hajnal lehet egy új élet tiszta, ígérettel teli kezdete.

Hippokratész-oszlop

Hippokratész, a híres ókori orvos családját Aszklépiosztól, a gyógyítás istenétől származtatta, az orvoslást pedig isteni művészetnek, szent tevékenységnek tartotta. A hippokratészi iskolából kikerülő orvosnak meg kellett esküdnie, hogy minden tevékenységében önzetlenül jár el, mindig a beteg érdekeit tartja szem előtt, csak olyan gyógyszert alkalmaz, amelynek ártalmatlanságáról meggyőződött, a beteg kiszolgáltatottságával semmilyen szempontból nem él vissza. A neves orvosról elnevezett reliefen az orvoslás több mint kétezer éves szimbóluma látható, a függőleges oszlopra vagy botra feltekeredő kígyó. A kígyó Aszklépiosz szent állata volt, a bölcsesség ősi, számtalan kultúrában megtalálható szimbóluma. Az ókor orvos-filozófusai úgy tartották, hogy a betegségek legfőbb oka a tudatlanság, és emiatt nem él összhangban az ember a természet törvényeivel, s esik a túlzások hibájába. A felbomlott harmónia vezet a betegségekhez, tehát a bölcsesség a legfőbb gyógyító erő.

A kisplasztika az i. e. 4. századból származó, Aszklépiosz epidauroszi templomában álló oszlop alapján készült.

Hügeia

A dombormű az egészség tisztaságot és harmóniát sugárzó istennőjét ábrázolja. Hügeia a görög mitológiában Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének, valamint a fájdalmakat enyhítő Epiónénak a lánya. Hügeia apja állandó kísérője és gyógyító munkájának segítője volt, Aszklépiosz szentélyeiben legtöbbször együtt tisztelték őket a gyógyulást keresők. A fennmaradt ábrázolásokon Hügeia mindig fiatal szűzként jelenik meg, fején gyakran babérból vagy gyógyfüvekből font koszorúval, valamint szent állatával, a kígyóval, amely az istennő kezében tartott edényből iszik. Hügeia a testi-lelki harmónia és tisztaság erejének megtestesítője, ami az egészség megőrzésének és a betegségek megelőzésének alapja. Kígyója a ciklikus megújulás és a bölcs előrelátás ősi szimbóluma, két erőé, amely az egészséges élethez elengedhetetlen. A dombormű egy i. e. 4. századi szoborfejtöredék alapján készült, amelyet a peloponnészoszi Tegea városában, egy Athéné istennőnek szentelt templomban találtak. Az eredetit ma az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban őrzik.

Kairosz

A gyorslábú Kairosz a kedvező pillanat istene, akit Olümpiában kultikus tiszteletben részesítettek. Legszembetűnőbb és egyben legfontosabb attribútuma az az egyetlen hajtincs, amely a feje tetején van, és amely éppen ennek a legalkalmasabb, legkedvezőbb időpontnak a szimbóluma. Megragadni Kairosz hajtincsét azt jelenti, hogy tudunk élni a pillanat adta lehetőséggel, azaz akkor és azt tesszük, amit éppen kell: nem késleltet bennünket a félelem, ha cselekedni kell, de nem is hamarkodunk el semmit az önző vágy türelmetlen késztetésének engedve. A görög eszmény szerint az ember, aki helyesen akarja élni az életét, rájöhet, hogy minden pillanat megadja a lehetőséget arra, hogy végletektől mentes, igazságos tetteket vigyen véghez. Így válhat Kairosz állandó társává, akivel együtt röpülhet fel az Olümposzra, az istenek lakóhelyére. A kisplasztika alapjául szolgáló 1. századi relieftöredéket a horvátországi Trogirban, a Szent Miklós-templomhoz kapcsolódó apácakolostorban őrzik.

Menád

A mainaszok (a római menádok) a görög mitológiában Dionüszosz kísérői voltak, akárcsak Szilénosz és a szatüroszok. Euripidész fennmaradt drámája, a Bakkhánsnők nyomán ismerheti az utókor, hogyan táncoltak féktelen, eksztatikus állapotban az erdőkben, és szaggatták darabokra az útjukba kerülő vadállatokat, sőt olykor az embereket is. A köztudatban Dionüszoszhoz a bor és a mámoros részegség kapcsolódik, az isten ereje azonban ennél sokkal összetettebb, mivel az ember racionalitáson túli oldalának minden vonását magában foglalja. Például, a klasszikus korban minden színházi előadást Dionüszosznak, a művészetek pártfogójának a tiszteletére rendeztek. A tragédiák a természet erejére és az emberi sorsokat irányító erőkre ébresztették rá a nézőket, s bemutatták, hogyan hibáznak, amikor nem ezekkel az isteni törvényekkel összhangban élnek. A nagy igazságok és a szépség látványa ugyancsak mámorossá teszik a lelket, és erővel töltik el – ebben is Dionüszosz ereje, a lelkesedés tükröződik, amely képes elpusztítani a bizonytalanságot, a tudatlanságot, szimbolikusan az ember lelkét fenyegető vadállatokat, ahogyan a mainaszok is szétszaggatták a vadakat. Az időszámításunk kezdete körül készült domborművön is egy vadat széttépő kecses mainasz látható: jobbjában kés, bal kezében pedig egy őz combjának maradványa látható. Eredetije Rómában tekinthető meg.

Minószi bikafej

Nagy Sándor

Alexandrosz, az i. e. 4. századi Makedónia ifjú uralkodója és tehetséges hadvezére, a legenda szerint isteni származású volt. Az egyiptomi Sziva városában lévő jósda papjai azt mondták az ifjúnak, hogy ő Amon, az egyiptomi napisten fia. Amon egyik szimbóluma a sötétséget meghátrálásra késztető kos, amely szarvai között tartja a napkorongot, ezért jelképesen Nagy Sándort is kosszarvakkal ábrázolták. Alexandrosz Egyiptomtól egészen Indiáig vezette győztes hadjáratait. Kivételes érdeme, hogy hatalmas birodalmában nem akarta erőszakkal egységesíteni a népeket sem vallásuk, sem szokásaik szempontjából, hanem tiszteletben tartotta saját kultúrájukat, sőt igyekezett befogadni a görög kultúrába. Így alakult ki idővel a birodalomra jellemző sokszínű, ám mégis egységes hellénizmus. A kisplasztikán látható ábrázolás egy i. e. 300 körül használt bronz pénzérme alapján készült.

Pegazus

Az i. e. 4. századból való, Tarquiniából származó etruszk dombormű alapján készült kisplasztika Pegazust, az ihletettség szimbólumát ábrázolja. A szárnyas paripát leginkább a költői ihlet közvetítőjeként tisztelték az ókorban. A mítoszok szerint amikor Perszeusz levágta Medúsza, a halandókat kővé változtató gorgó fejét, a kifröccsenő vércseppekből megszületett Pegazus, aki azonnal felemelkedett az istenek lakhelyére, az Olümposzra, és a hősök segítőjévé vált. Bellerophontész hérósz lovaként is emlegették, akinek előbb segítségére volt a pusztító Khimaira szörnyeteg és az amazonok elleni harcában, később azonban levetette magáról, amikor a hős az égbe akart emelkedni a paripa hátán. Ezt követően Pegazus Zeusz villámainak és mennyköveinek hordozója lett. Pegazus a szellem szabadságának szimbóluma, és a szabadság megtapasztalásából születő lelkesedésé, melynek segítségével az ember képes felülemelkedni nehézségein és korlátain, és megtanul hősként győzni az élet próbáiban. A kisplasztika eredetije a tarquiniai Királyné-oltár oromzatát díszítette, s az itteni múzeumban tekinthető meg.

Zeusz

A görög panteon főistene, az istenek királya három részre osztotta fel a világot, és testvéreivel osztozott az uralmon is: a föld és az alvilág ura Hadész lett, a vizeké Poszeidón, az égbolté pedig ő maga, a villámok és a mennydörgés istene. Ha haragos, villámok cikáznak, szelek és viharok zúdulnak alá a földre. Tőle ered az igazság, és tőle származnak a törvények is, amelyek betartása felett az Olümposz csúcsáról letekintve őrködik. A világrend uraként a jövőt is ismeri, dódónai jóshelyén a feltett kérdésre Zeusz úgy adott választ, hogy megmozgatta a levegőt szent tölgyfái körül, és papjai értelmezték a levelek susogásában közölt jóslatot. Kultuszának másik központja Olümpiában volt. Ott állt az ókor hét csodájának egyike, a hatalmas Zeusz-templom, benne Pheidiasz remekműve, az elefántcsontból faragott, valószínűleg hétszeres embermagasságú kultuszszobor. A kisplasztika az Artemiszion-foknál talált monumentális bronzszobor alapján készült, amely jelenleg az athéni Nemzeti Múzeumban látható.

Anubisz

A kép az egyiptomi Anubisz istent ábrázolja, amint a halál utáni számvetésnél, a „szívmérlegelésnél” segít. Az egyiptomi Halottak könyve beszél arról, hogy a túlvilági bíró színe előtt felidézik az elhunyt evilági cselekedeteit, és szívét összemérik az igazságosság istennőjének, Maatnak a tollával. Ha a szíve könnyű, mert tettei összhangban voltak az igazsággal, a lélek elnyeri szabadságát, ha azonban a múlt terhei miatt túl nehéznek bizonyul, kénytelen lesz újjászületni. Anubisz a lélek túlvilági kísérője és őre, lélekvezető istenség, akárcsak a görög Hermész. Sakálfeje arra utal, hogy lát a sötétségben, a láthatatlan dimenzióban is. Nemcsak a halottak lelkét vezeti, hanem a szellem birodalmában mozgó embereket is segíti. Ezért fontos szerepet töltött be mind a beavatásokban, mind a balzsamozási szertartások során. A bölcsek segítőjeként és védelmezőjeként gyakran ábrázolták a fáraóval és a királyi hatalmat segítő sólyomfejű Hórusz istennel együtt. Gyakran csillagászati jelentés is kapcsolódott az alakjához, ekkor a legfényesebb állócsillagot, a Szíriuszt jelképezte. A kisplasztika a XIX. dinasztia korából fennmaradt ún. Hunofer-papirusz ábrázolása alapján készült.

A dendarai zodiákus

A dél-egyiptomi Dendara közelében található az a templom, amelyben – az egyik kápolna mennyezetén – felfedezték ezt a kör alakú zodiákust. A síkra vetített világgömböt ábrázoló körképet istenalakok tarka sokasága népesíti be. A centrumban lévő képek az égbolt északi pólusa közelében látható csillagzatok csoportját ábrázolják. Ezeket fogja körül az állatöv (zodiákus), a Nap évi látszólagos pályája mentén elhelyezkedő tizenkét csillagkép. Az állatövhöz tartozó képek közelében láthatók a bolygók is. Végül a kör szélén állnak az ún. dekáncsillagok, a csillagidő számításakor figyelembe vett csillagok és csillagcsoportok képei. Az égboltot összesen tizenkét alak tartja, négy nő (az égtájak megtestesítői) és nyolc sólyomfejű férfi, akik valószínűleg az egyiptomi mítoszokban Heh néven említett óriások.

Egyiptomi bárka

A dombormű egy Níluson hajózó bárkát ábrázol az Újbirodalom korából. Az eredetiként szolgáló falfestmény a thébai nemesek temetkezési övezetében, Rehmiré vezír sírjában található. A hajózásnak az egyiptomi kultúrában fontos szerepe volt, hiszen az egész civilizáció életének forrása és a birodalom tengelye a Nílus folyó volt. Az egyiptomi szimbolikus gondolkodásban a bárkának és az utazásnak azonban mélyebb jelentése is volt. A legtöbb templomban, illetve sírkamrában találkozhatunk a bárka ábrázolásaival, ahol az istenek hordozójaként jelenik meg. Maga a Nap is isteni hajóján járja be égi és alvilági útját. Minden este átlép a sötétségbe, ahol a többi isten segítségével legyőzi a káosz szörnyeit, hogy reggel újra megszülethessen és megjelenhessen a láthatáron. Az ember is állandóan utazik. Az élet tengerén az ismeretlenbe, új kihívások felé hajózik, újra és újra megküzd az útját álló nehézségekkel, míg végül bölcsen irányítva bárkáját célhoz ér.

Egyiptomi hercegnő

A titokzatos szépségű, ismeretlen hercegnő ludakat visz egy halotti áldozathoz. Az egyiptomi halotti kultuszban a halált az élet kiegészítőjének tekintették, és szimbolikus áldozatokkal emlékeztek azokra, akik elhagyták a földi világot. Túlvilági útmutatóként a Halottak Könyvét is elhelyezték a sírban. Sírmellékletként gyakran előfordultak napbárkák is, amelyek a lélek túlvilági útjához kapcsolódtak. Ha az elhunyt nemes és tiszta életet élt, az istenek világába, a csillagok közé emelkedhetett. Az örökkévalóság lenyűgöző emlékei az Egyiptomszerte megtalálható sírok, szobrok, templomok. A sírokat a temetés után is rendszeresen felkeresték, és áldozati ajándékokkal tisztelegtek az elhunyt halhatatlan lelke előtt. A főrangú hölgy portréja az Újbirodalom idejéből származik. Jellegzetes egyiptomi ékszereket láthatunk rajta, és a magas társadalmi szinten álló nők tipikus hajviseletét.

Egyiptomi hölgyek

Az Uszerhat sírjából származó falfestmény alapján készült dombormű két egyiptomi hölgyet ábrázol, akik egy lakomán vesznek részt. Uszerhat királyi főtisztviselő volt egy újbirodalmi fáraó udvarában, és Thébában (a mai Luxorban), a nemesek temetkezési övezetében építették meg a sírját. Akárcsak a közeli Királyok Völgyében, valamint a Királynők Völgyében, a sírokat itt is gazdagon díszítették, festmények és domborművek borítják a falakat. A királyi sírokkal ellentétben azonban itt csak elvétve fordulnak elő istenábrázolások, helyettük inkább a mindennapi élet jeleneteit örökítették meg nemesen egyszerű, mégis kifinomult módon. A képen látható ünneplő hölgyek az egyik legszebb ilyen falfestményről valók.

Egyiptomi istenek

Az újbirodalmi felirattöredéken egyiptomi istenek egy csoportja jelenik meg. A dombormű jobb szélén Ízisz látható, a legismertebb egyiptomi istennő, aki az idők folyamán szinte minden más istennő alakját magába olvasztotta, de elsősorban a kozmikus anya, a női princípium megtestesítője volt. Mögötte Maat, az igazság és igazságosság úrnője, az egyetemes Törvény képmása áll. Őket a sólyomtestű Hórusz isten, a fény és a rend szimbóluma, a fáraók mintaképe követi. Előbb egy oszlopon látható, majd egy gazella hátán. A gazella a Nílus vízszintjét szabályozó felső-egyiptomi istennő, Szatet szent állata. Mögötte a kosfejű Hnum isten, Szatet férje látható, aki a sötétséget visszavonulásra késztető fény szimbóluma volt.

Hórusz

Hórusz a legismertebb egyiptomi isteni hármasság tagja, Ozirisz és Ízisz gyermeke. Általában sólyomként vagy sólyomfejű emberként ábrázolják. A mítosz szerint Ozirisz halála után Hórusz lépett apja örökébe, hogy az égi törvény földi helytartójaként uralkodjon a világon. Szembeszállt a káosz istenével, Széthtel, és átmenetileg legyőzte őt – még ha végleg nem is pusztíthatta el a rendezetlenséget, a világegyetem másik arculatát. Így harca jelképezi az ember megújuló erőfeszítését is, hogy lelkét rendezetté és tisztává tegye. A törvény megtestesítőjeként a fáraó példaképe és legfőbb segítője is volt, ezért gyakran ábrázolták az uralkodóval együtt. Hórusz a fény istene is volt, a természetben a Nap, az emberben a naptermészetű szellem szimbóluma. Alakja mindig emlékeztette a fáraót arra, hogy ahhoz, hogy másokat a fény irányába vezethessen, először saját magában kell uralomra juttatnia a naptermészetet. Az eredeti dombormű Hathor istennő dendarai templomában található.

Ízisz-Hathor

Az egyik legismertebb egyiptomi istennő, Ízisz ezen az ábrázoláson a kozmikus anyaistennő, Hathor alakjában jelenik meg, amire a fején viselt tehénszarvak és a köztük látható vörös telihold utal. Ízisz az idők folyamán szinte minden más istennő alakját és jellemzőit magába olvasztotta: a női természet, a szeretet és a bölcsesség, a mindent magában foglaló és mindennek életet adó ősanyag megtestesítője volt. Benne egyesült az anya odaadó szeretete, a természet átható jósága, és a szépség lelkesítő ereje. Fő attribútumai: a harmóniát teremtő szisztrum nevű hangszer, és a nevének hieroglifáiban szereplő lépcső, amely közvetítő szerepére utal. Az istennőt időnként fátyol mögött ábrázolták, ami azokra a titkokra utalt, amelyek elválasztják egymástól az embert és a természetet. A dombormű eredetije Ízisz Philae szigetén épült templomában található.

Ízisz-Hathor (álló)

Az egyik legismertebb egyiptomi istennő, Ízisz ezen az ábrázoláson a kozmikus anyaistennő, Hathor alakjában jelenik meg, amire a fején viselt tehénszarvak és a köztük látható vörös telihold utal. Ízisz az idők folyamán szinte minden más istennő alakját és jellemzőit magába olvasztotta: a női természet, a szeretet és a bölcsesség, a mindent magában foglaló és mindennek életet adó ősanyag megtestesítője volt. Benne egyesült az anya odaadó szeretete, a természet átható jósága, és a szépség lelkesítő ereje. Fő attribútumai: a harmóniát teremtő szisztrum nevű hangszer, és a nevének hieroglifáiban szereplő lépcső, amely közvetítő szerepére utal. Az istennőt időnként fátyol mögött ábrázolták, ami azokra a titkokra utalt, amelyek elválasztják egymástól az embert és a természetet. A dombormű eredetije a Ptolemaioszok korában épült kalabsai templomban található.

Nagy szkarabeusz

Nofertari

A kisplasztika II. Ramszesz királyi hitvesét, a szépségéről méltán híres Nofertarit ábrázolja, a Napot üdvözlő kéztartásban. A plaketten látható ábrázolás Nofertarinak az ókori Thébában (ma: Luxor), a Királynők Völgyében található sírjából való, amely i. e. 1270 körül épült, és talán a legszebben és legépebben megmaradt óegyiptomi temetkezési hely.

Nofertari a város kiemelten tisztelt isteneinek, Amon napistennek és Mut istennőnek a keselyűtollas fejdíszét viseli, ami uralkodói hatalmának jelzésén túl anyaságára, tisztaságára és védelmező erejére is utal. A királyné mellett látható ovális kartus ég és föld egységét jelképezte, s az uralkodónak a hatalomra lépéskor felvett nevét vette körül, ami a királyok közvetítő szerepét hangsúlyozta az emberek és az istenek között. A kartusba foglalt írásjelek a királyné uralkodói nevét jelölik: „Meremnut", amelynek szó szerinti jelentése „Mut istennő kedveltje".

II. Ramszesz

Szárnyas Ízisz

Ptolemaiosz-kori uralkodó

Szkarabeusz

A szkarabeusz, egyiptomi nevén Heper, a születő nap szimbóluma. A mítosz szerint, ahogyan a szent szkarabeusz görgeti a galacsinját a földön, úgy vezeti Heper a napot az éjszaka sötétségéből a reggeli égboltra. Így jelképe az ember szellemi megújulásának, akárcsak a felkelő, minden reggel újjászülető nap. A szkarabeusz a tudatos fejlődés útját járó tanítvány szimbóluma is volt Egyiptomban. A súlyos, látszólag repülésre képtelen bogár – amely földből gyúrt galacsint görget maga előtt – egyszer csak mégis kitárja szárnyait, és könnyedén felszáll a magasba. Példája a megújulni képes szívnek, amelyet az életben összegyűjtött tapasztalatok nem terhelnek, sőt egyre könnyebbé tesznek, mert tanul belőlük, s így végül korlátaitól megszabadulva felemelkedhet égi otthonába.

Udzsat-szem

Más néven Hórusz-szem, mivel Hórusz sólyomistennek, az égi törvény, a fény és a szellemi hatalom istenének, a fáraók példaképének szemét ábrázolja. A mítosz szerint Hórusz a káosz istenével, Széthtel vívott harcban vesztette el az egyik szemét, az istenek azonban egy újat készíttettek neki. Az udzsat-szemnek több jelentése is van, így aszerint, hogy jobbra vagy balra áll, a Napot vagy a Holdat jelképezheti.

Ez a szimbólum az egyiptomi emberiségmítoszok összefoglalásaként is értelmezhető. Ekkor a szem alatti könnycsepp az emberiség születésére utal (a mítosz szerint Ré napisten könnyeiből születtünk), a szem végében látható spirál pedig az emberiség jövőjét, a szellemhez felemelkedő hosszú, ciklikus utat szimbolizálja. Az udzsat a látnoki és okkult képességeknek, a szellemi fejlettségnek a szimbóluma is volt, ezért is tulajdonítottak neki a néphitben védelmező erőt.

Hunyadi-címer

A Hunyadiak fekete hollója régóta fejtörést okoz a múlt kutatóinak, hiszen mind ennek az eredete, mind a család hiteles története ismeretlen. Hunyadi János egyesek szerint szegény sorból származott, míg mások gazdag havasalföldi nemesi család sarjának mondták. Mátyás király történetírói viszont reneszánsz királyokhoz méltó családtörténetet költöttek neki. A kor uralkodói szívesen vezették vissza eredetüket a görög-római mitológia hőseire (így a francia királyok egyenesen Héraklész leszármazottai voltak), valamint római nemzetségekre. Ennek megfelelően a Hunyadiak hollóját is egy Corvinus (Hollós) nevű római vitézhez kapcsolták, aki Livius elbeszélése szerint egy holló segítségével győzte le gall ellenfelét. Corvinus utódai ezután Pannóniába költöztek, majd a család Erdélybe települt át – legalábbis Bonfini és Ransanus udvari változata szerint. Noha a gyűrűs holló jelképének vannak előzményei, az eredeti címerlevél hiányában a Hunyadiak jelképét továbbra is homály fedi. A kisplasztika a vajdahunyadi vár egyik címere alapján készült.

Lovagi torna

Ez a kisplasztika egy 14. századi ravennai mester műve alapján készült, s a középkori főúri és királyi udvarok kiemelkedő eseménye, a lovagi torna látható rajta. Ez kezdetben a terepen vívott egész napos harci gyakorlat volt, majd később az udvarokba is beköltözött. Itt a lovagok már különböző erőpróbákban (kopjatörés, vívás stb.) igyekeztek bizonyítani rátermettségüket, erejüket, ügyességüket. Mire azonban az udvari lovagi tornák rendje kialakult, a klasszikus lovagi hadviselés szinte teljesen kiszorult a csataterekről, így már inkább csak társasági események voltak, mint harci gyakorlatok. Ez a rendezvények külsőségeiben is tükröződött: a lovagok egyre ékesebb vértezetben pompáztak, melyek ára gyakran több falu árával vetekedett, a küzdelem előtt pedig felajánlhatták győzelmüket egy hölgynek, amit fennhangon ki is hirdettek. A harc tétje gyakran jelképes volt: lehetett egy kendő valamely nemes hölgytől, egy kis zálog, egy apró kegytárgy. Egyes vitézeket azonban a torna rendezője értékesebb ajándékokkal is díjazhatott. A leglátványosabb esemény természetesen a képen is ábrázolt, lóhátról vívott küzdelem volt, ami a lovagot és hátasát védő erős páncélzat ellenére sem volt veszélytelen.

Mátyás király

Magyarország legendás reneszánsz uralkodója alig több, mint 17 évesen került a trónra, rendkívüli tehetségével azonban hamarosan teljesen önállóan végezte államvezetői feladatait. Korának egyik legnagyobb zsoldosseregét állíttatta fel, ez volt a híres Fekete sereg. Ugyanakkor kevesen költöttek annyit kultúrára, mint ő, aki nem sajnálta a pénzt rá, hogy itáliai reneszánsz művészeket csalogasson Visegrádra és Budára. Az antik görögök és rómaiak tetteit olvasta legszívesebben nagyszerű könyvtárában, a Bibliotheca Corvinianában. Noha számos hadjáratot vezetett, hadi sikereit inkább remek taktikai érzékének, hadicseleinek köszönhette, mint serege létszámának.

1490-ben úgy halt meg Bécsben, hogy politikai ambíciói csak részben teljesülhettek. Nem választották meg német-római császárnak, fiát nem tudta elismertetni magyar királynak, korábbi szövetségesei is nagyrészt elpártoltak tőle. De megmaradtak megrendelt alkotásai, megmaradt a híre, egy olyan állam emléke, amelyik munkában, pénzben sokat követelt az alattvalóktól, de sokat is adott vissza stabilitásban, kultúrában, biztonságban. A Mátyást ábrázoló dombormű eredetije Gianfranco Romano mester keze munkáját dicséri, aki egy évvel a király halála előtt, 1489-ben készítette el az uralkodó és Beatrix királyné portréját.

Buddha

Buddha, az emberiség egyik nagy tanítója kemény próbákat állt ki, míg végül kijutott a születés és halál körforgásából. Alaptanításai, a Négy Nemes Igazság és a Nemes Nyolcrétű Ösvény a megszabadulás útját tárja elénk. Buddha nevének jelentése: a Felébredett, avagy a Megvilágosodott. Az arany középút tanítását hirdette, vagyis azt, hogy tartózkodjunk a végletektől, mind a gyönyörökben való elmerüléstől, mind az önsanyargatástól. Buddhát eredetileg különféle szimbólumokkal ábrázolták, amelyek tanítását és tanítói tevékenységét testesítik meg. Ilyen az üres trón, a bódhi-fa (a bölcsesség fája) vagy a lábnyoma. Később kezdték csak emberalakban is megjeleníteni. Ezen a szoborfejen görög hatás fedezhető fel, mely a fennmaradt legrégebbi buddhista építményeken és szobrokon is látható. Buddha lezárt szemhéjai mély elmélkedését tükrözik. A fejtetőn látható konty a megvilágosodottság állapotára utal. A szoborfej eredetijeként egy 3. századból származó gandharai Buddha-szobor szolgált.

Gilgames

Gilgames az ókori Mezopotámia Uruk nevű városának legendás uralkodója. A róla szóló eposz legteljesebb szövege 12 agyagtáblán maradt fenn, melyeket Assur-bán-apli asszír király ninivei könyvtárában találtak meg. Gilgames a mitikus történet szerint kétharmad részben isten, egyharmad részben ember, akinek az istenek küldenek egy lényt, hogy segítségével úrrá lehessen emberi vágyain, és kibontakoztathassa isteni természetét. Megteremtik Enkidut, a hatalmas, erős és jóságos „vadembert", akivel együtt hosszú, próbákkal teli útra indulnak. Megküzdenek Humbabával, a cédruserdőt őrző szörnnyel, legyőzik az elpusztításukra törő égi bikát, az emberi szenvedélyek szimbólumait. Végül meghal Enkidu is, és Gilgames a halhatatlanság keresésére indul. Gilgames jelképe minden embernek, aki az örök fiatalság forrását keresi, s ezért nem riad vissza a nehézségektől. A hőst ábrázoló kisplasztika egy i. e. 9. századból származó sztélé alapján készült. Gilgames két oldalán egy-egy kentaurszerű lény áll, akik az istenek jellegzetes attribútumait viselik: hosszú hajú, szakállas alakok, tollakból és szarvakból álló fejékkel. Egy szárnyas napkorongot tartanak a magasban, az asszír teremtő isten, Assur jelképét, aki a harcosok védelmezője volt.

Siva

A legfőbb hindu istenháromságban a teremtő Brahma és a világot éltető Visnu mellett Siva isten feladata a fejlődés elősegítése, a régi formák és a tökéletlenségek elpusztításával. Kisplasztikánkon az isten egyik békés arculata látható, de szerepéből következően sokféle harciasabb formában is ábrázolták. Jellegzetes szimbólumai azonban szinte minden ábrázolásán megtalálhatók: a homlokán látható harmadik szem, a háromágú szigony, a négy kéz, a sajátos hajviselet. Siva jógi alakjában tigris- vagy párducbőrön ül, amely a belső harcban aratott győzelmet, a vágyak leküzdését jelképezi, akárcsak a feje körül látható dicsfény. A szobor talapzatán álló felirat szanszkrit nyelven köszönti az istent, a mellette látható szvasztikák pedig az indiai vallási szimbolizmusban a mozgás ősi jelképei, így a világot az átalakulás elősegítésével mozgásban tartó Sivához is kapcsolódnak.

Azték harcos

A harcos tollas ruházata az aztékok és más közép-amerikai népek eredetmítoszára utal, ők a Szárnyas kígyó (az azték Kecalkoatl) leszármazottainak vagy teremtményeinek vallották magukat. Kecalkoatl mitikus király volt, az emberek tanítója és a Vénusz ura. A domborműről készült másolaton látható sas és kígyó egy lehetséges értelmezés szerint a lét két ellentétes, mégis egymást kiegészítő arculatának, a szelleminek és az anyaginak a szimbóluma. A Szárnyas kígyó az a bölcs, aki képes egyesíteni magában a két pólust, összehangolva tudását és tetteit. Az azték harcosok legjobbjai különböző „lovagrendekhez” tartoztak. Ezek egyikének volt a szimbóluma a sas, míg mások a jaguár rendjéhez tartoztak, és ennek megfelelő volt a ruházatuk is.

Azték „naptárkő”

Ez a 25 tonnás, három és fél méter átmérőjű kőtömb az azték főváros, Tenocstitlán templomkörzetében állt mindaddig, míg a város meghódításakor a spanyolok el nem ásták. 1790-ben bukkantak rá a mexikóvárosi katedrális építői, majd szimbólumai láttán naptárkőnek nevezték el. Eredetileg azonban az elfogott harcosok rituális harcának kelléke volt: áldozókő.

A középső korongon látható alakok azt a négy korábbi világkorszakot jelképezik, amelyek az azték mitológia szerint korunkat megelőzték. A központi alakok körül, a ciklikus idő szimbólumaként, az azték napok húsz jelének gyűrűje látható, a további gyűrűkön pedig nagyobb időegységeket ábrázoltak. A naptár kezdő időpontja i. e. 937 körüli, a Nap-, a Hold-, és a Vénusz-naptárat egyesítette magában, melyen több ezer évet, az üstökösök mozgását, valamint az áradások idejét is nyilvántartották. A kő minden részlete jelentést hordoz, mivel nem egyszerűen naptár vagy áldozókő volt, hanem az azték időszemlélet és világkép szimbolikus ábrázolása, és a rajta elvégzett rítusokkal vált az azték világnézet teljességének megtestesítőjévé.

Csimu áldozókés (túmi)

A csimuk a mai Észak-Peruban éltek, a hetedik századtól az inka hódításig. Egyes vonásaik jelentősen eltértek az évezredek óta ott élő korábbi civilizációktól, így könnyen meglehet, hogy új jövevények voltak az amerikai kontinensen. Ezt igyekezett bizonyítani Thor Heyerdahl is, aki a Kon-Tiki híres expedíciójával megmutatta, hogy a csimuk – mítoszaiknak megfelelően – valóban érkezhettek hajón a polinéz szigetvilágból.

A mítoszok szerint az áldozókés – pontosabban szertartási bárd – markolatán ábrázolt Naymlap király vezette a csimukat későbbi hazájukba. Negyven nemes kíséretében nagy hajón szelte át a nyugati óceánt, s elhozta a tengeri madarak kultuszát abba az országba, ahol a szimbolizmusban mindaddig szinte csak a jaguár és a kígyó fordult elő. Ezt az aranyból készült bárdot megtalálási helyéről Illimói Túminak nevezték el, s jelenleg egy limai múzeumban tekinthető meg. Formája a korábban ott élt mocsika civilizáció hagyományait követi.

Maja király

Ezen a domborműrészleten a közép-mexikói Palenque egyik maja uralkodója, Csan-Bahlam király látható szertartás közben. Az eredeti a város központjában, az ún. Leveles Kereszt templomának szentélyében található. Ezt a templomot 690-ben építtette a király Kavil isten tiszteletére, aki a királyi hatalom patrónusa és a rendezett világ őre volt. A Kereszt-templomcsoport szentélyeiben a fennmaradt leghosszabb maja mitológiai szövegek mellett a világfa különféle ábrázolásai láthatók. Kavil templomában a világfa kukoricaszárként, az élet szimbólumaként jelenik meg, és a kép minden részlete a káoszból kiemelkedett, élettel teli világot idézi. Ennek megfelelően a király is az élet forrását jelképező őshegyen áll, amelynek csúcsán, a rajta lévő hasadékból kukoricalevelek nőnek ki. A király az embereket teremtő kukoricaisten ruháját és jelvényeit viseli, a kezében látható szobor pedig magát a kígyófejű és kígyólábú Kavil istent ábrázolja, homlokán egy füstölgő tükörrel. Az uralkodó így az élet teremtőjének és fenntartójának alakjában jelenik meg, szimbolikusan átvéve ezeket a feladatokat az istenektől. A mellette látható felirat az élet teremtésének pillanatát írja le.

Sasharcos

Ezen az eredeti minták alapján készült kisplasztikán az aztékok egyik harci kasztjának jellegzetes maszkja látható. A spanyol hódítók az európai lovagsághoz hasonlították az azték harcosok két elit csoportját, a jaguár- és a sasharcosokat, akik a rend szimbolikus állatának megfelelő viseletben küzdöttek. A kiváló képességekkel rendelkező gyerekek egy részét az aztékok papi és vezetői feladatra nevelték, a másik részüket pedig két speciális iskolában rettenthetetlen harcosokká, katonai vezetőkké képezték. Az aztékok hódító birodalmában különösen nagy tisztelet övezte őket, a szilárd jellemnek, az igazi harcos erényeinek, az önfeláldozásnak, a fáradhatatlanságnak a példaképei voltak. Azért voltak ilyen erényesek, mert a nevelés során a lelki fejlődésükre is nagy figyelmet fordítottak: megtanították nekik, hogy az evilági lét mulandó, így mit sem ér a földi javak felhalmozása, vagy a méltatlan élethez való ragaszkodás. Az azték elit harcosok ezért azt tartották a legnagyobb dicsőségnek, ha a csatatéren eshettek el, amivel az európai hódítók megbecsülését is kiérdemelték.

Sipe-totek

A dombormű a tavaszi megújulás és a szellemi ébredés azték istenét ábrázolja. Sipe-totek nevének jelentése „nyúzott urunk", szimbolizmusa ugyanis szorosan kapcsolódik a növényzet tavaszi újjászületéséhez. Ahogyan a természetben a növények megújulása a régi levelek lehullásával és a kiszáradt kéreg levetésével jár, úgy az emberi léleknek is rendszeresen szüksége van arra, hogy megtisztuljon, levesse „régi bőrét", például berögzült szokásait és hibáit. Az isten testét ezért a levetendő régi bőr fedi, amely alatt felbukkannak az új és tiszta testrészek. Az ábrázolás eredetije a közép-mexikói Monte Albán zapoték szertartási központjából származik.