Mája játékai – avagy az illúziók világában

Ha minden csak káprázat, akkor semmi sem fontos?
Esemény típus
Előadás beszélgetéssel
Időpont
Helyszín
Műterem Kávézó

A Műterem Kávézóban, a FiloCafé eseménysorozat újabb alkalmán, 2024. március 14-én este kíváncsi érdeklődők gyűltek össze, hogy bepillantást nyerhessenek Mája, a káprázat indiai istennőjének játékaiba.

A rövid felvezetést követő kerekasztalbeszélgetések apropóját Delia Steinberg Guzmán Mája játékai című, közelmúltban megjelent második kiadása adta. De ki is ez a titokzatos istennő? A keleti istenek között magát az illúziót jelenti, amely átszövi életünket, ott van mindenhol, mindenkor, mindenben. Világunk kettős természetét igyekszik számunkra megmutatni, amely látható és láthatatlan részből áll. Bennünket, embereket, akik olykor nehezen tudunk a dolgok mögé látni, összeköt a lényeggel. Minden mögött, amit ismerünk, létezik egy még lényegibb világ. 

Amint megértjük Mája varázslatát, eljuthatunk a magasabb eszmékhez és megérthetjük a természet törvényeit is, melyek mozgatják világunkat. A megszerzett tapasztalatainkon keresztül nyílik lehetőségünk fejlődni. Így indíthatunk el minőségi változásokat nemcsak saját magunkban, hanem emberi kapcsolatainkban és a bennünket körülvevő természethez való viszonyulásunkban is. 

Amíg ugyanis életünket csupán a felszínes, látszat dolgok és érzések vezérlik, addig nem lesz alkalmunk lelassítani és megfigyelni a természetben zajló folyamatokat. Ugyanígy emberi kapcsolatainkra is egyre kevesebb időnk marad, mert a folytonos rohanás, állandó zűrzavar felőrli energiánkat. 

A beszélgetés folyamán az asztaltársaságok a családról, és annak szerepéről, a természet és az ember kapcsolatáról, a tudomány és a nevelés kapcsolatáról beszélgettek. A család kapcsán kiemelték, hogy a vér szerinti és szellemi családokban a közös értékrend mentén gondolkodás és működés a meghatározó, ezek által válhatunk képessé a harmonikus együttműködésre. 

Az ember és természet témakörét megvizsgálva pedig arra jutottak, hogy a természetnek mi magunk is a részei vagyunk, egyszerre létezik bennünk és mi is benne. Ha ezt megértjük, sőt élni kezdjük, felébred a felelősségvállalásunk is és elmélyül a természet iránti tiszteletünk. 

A tudomány és a nevelés terén a jelenlévők azt összegezték, hogy ahhoz, hogy valóban kamatoztathassuk enciklopédikus tudásunkat, a tanulás képességét is el kell sajátítanunk. Ehhez nyitott és érdeklődő gondolkodás szükséges. A tudomány a kvantumfizika révén lassan közelít a valóság mélyebb megismeréséhez, amely egyre inkább összekapcsolódik a filozófiával. 

Ahogy Delia Steinberg Guzmán írja Mája játékai című könyvében: Mindnyájan részt veszünk ,,Mája játékaiban” … csak az a nem mindegy, hogy miként játsszunk életre szóló szerepünket.

Előadó
Szerző