2002.12 december
2002.12 december adminKulturális Hírlevél 7. szám
2002. december
TARTALOM
Kedves Olvasó!
Az évnek egy olyan szakaszában vagyunk, amikor egyre mélyül a sötétség. A tél a természet minden évben visszatérő álma, olyan, mint az ember életében az éjszaka. Egészen a téli napfordulóig egyre rövidülnek a nappalok, de ekkor a Nap megfordul: szimbolikusan meghal és újjászületik. Ilyenkor a régi kultúrákban világszerte az új fény megszületését ünnepelték, a sötétséget legyőző Napot, Sol Invictust, és ugyanakkor emlékeztek a Nap szerepét az emberek között betöltő, a győzelem reményét megtestesítő több nagy tanítóra is. A napfordulón született meg Jézus, Mitrász, Zarathusztra…
A halál és az élet találkoznak egy pontban, ugyanúgy, mint ahogyan a karácsony és a vízkereszt közötti tizenkét napban a holtak az élőkkel. Ezért ezt mágikus időtartamnak tartották, amikor megszűnnek a határok és korlátok, amikor az ember kapcsolatba léphet a láthatatlan világgal. Elsősorban pedig saját lelkével, akinek a hangját jobban meghallhatja, ha egy időre minden erejével inkább befelé, mint kifelé figyel. A régi Kínában például a napfordulót követő egy hónapban mindenki magára zárta házának ajtaját, és nem utazott semerre.
Mire volt vagy lehet jó az ilyen jellegű befelé fordulás? A sötétség eltünteti a színeket, a látható világot, eltakarja a szemet, és szimbolikusan megnyitja az ember fülét. Számvetésre készteti, arra, hogy saját lelkével és másokkal elmélyítse kapcsolatát, hogy felkészüljön az új ciklusra. Ilyenkor megújíthatja életét, olyan döntéseket hozhat, amelyek új lehetőségeket adnak. De ehhez el kell vetnie azt, ami korlátozza, amit már nem tart magához méltónak: régi félelmeit és önhittségét, saját magát gúzsba kötő szokásait és véleményeit, amelyekkel már nem tud azonosulni. Az új életet ugyanis mindig a régi halála előzi meg.
Hírlevelünknek ebben a számában Delia S. Guzmán Mája játékai című könyvéből idézünk. Mája a keleti káprázat istennője, világunk építője. A szerző arra hívja fel figyelmes olvasóját, hogy új szemmel nézzen rá mindenre, ami életünk része, azokra a magától értetődő dolgokra is, amelyekről, legalábbis úgy hisszük, mindent megtudtunk már. És valóban csak az előtt, aki megőrzi szellemének ilyen fokú frissességét és szabadságát, nyílnak meg a kapuk a mélyebb megértések felé. A költői szépségű mű felhívás az elgondolkodásra, meggyőződéseink felülvizsgálatára, mely során megtisztíthatjuk őket a szokásos gondolkodás porától.
A könyv sok egymáshoz kapcsolódó és egymást kiegészítő témát ölel fel mozaikosan: az élet és a halál, az évszakok, az elemek, a gondolkodás, a művészet, a szeretet, az idő… A mély ismeret és befogadás nyelvén szól, amelyen egyre több ember igyekszik megtanulni beszélni. Ennek a nyelvnek az alapja egy sokszínű világ, amelynek minden része él, a kövektől kezdve egészen az ember által megtestesített ideákig. Talán az összes élő közül mi értjük belőle a legtöbbet, de biztos, hogy újra meg kell találnunk a visszautat ehhez az egységhez, amelynek minden alkotóeleme azonos törvényeknek engedelmeskedik.
| Deák Szilvia a magyarországi Új Akropolisz elnöke |
NOVEMBERI PROGRAMOK
BUDAPEST
| december 6. péntek, 19.00 |
TIBET: ŐSI BÖLCSESSÉG – MODERN VILÁG
|
GYŐR
| december 12. csütörtök, 18.00 |
DIAVETÍTÉSES ÚTIBESZÁMOLÓ A MAJÁK FÖLDJÉRŐL
Helyszín: Gyermekek Háza |
SZEGED
| december 12. csütörtök, 18.00 |
EGYIPTOM – A TITKOK FÖLDJE
|
DELIA S. GUZMÁN: MÁJA JÁTÉKAI CÍMŰ KÖNYVÉNEK RÉSZLETE
Mája régi, keleti istenség, nevének jelentése: káprázat. A káprázat az a fátyol, amellyel a természet mindent betakar, hogy az emberek ne jöjjenek rá olyan könnyen rejtett törvényeire. Így téveszt meg, csábít el bennünket Mája szépségével és sokszínű játékaival, így segít, hogy letöltsük kiszabott időnket a földön.
A káprázat játszik az érzékszerveinkkel. És mi – többé-kevésbé tudatosan – részt veszünk ebben a játékban. A káprázat nem azt jelenti, hogy amit látunk, az valójában nem létezik. A káprázat játékai valós, de nem tartós dolgokon alapulnak. Ezek az igazságok olyan rövid életűek, mint egy buborék... mint egy illúzió. Mégis, tudatlanságunkban azt hisszük, hogy ezekben a pillanatnyi igazságokban rejlik a mindenség.
Ha törekvéseinket és legszebb reményeinket pusztán Mája játékaira pazaroljuk, akkor szenvedni fogunk. Mindaz, amit szeretünk, kicsúszik a kezünk közül, és vakságunk miatt elveszítjük annak a lehetőségét, hogy meglássuk a tartósabb, a kevésbé csalóka, a halhatatlansághoz közelebb álló dolgokat.
Miért játszunk? Miért veszünk részt Mája játékában, miért nem tűnik fel, hogy mindez csupán káprázat? Ha tudnánk a választ erre a kérdésre, akkor azzal is tisztában lennénk, miért játszik a gyerek. A gyerek játszik, pedig tudja, hogy amit tesz, csupán játék. Mégis szüksége van a kísérletezésre, hogy próbára tegye erejét, és felkészüljön egy másik, sokkal nagyobb játékra: magára az életre. Az emberek egy kicsit mindig gyerekek maradnak. Bizonytalanok vagyunk a végső, valódi célunkban, egész életünk során játszunk, és igyekszünk bebizonyítani magunknak, hogy képesek vagyunk értelmes tetteket véghezvinni.
Mindnyájan részt veszünk „Mája játékaiban”…
Az élet és a halál
„Micsoda örömhír, gratulálunk! Világra jött egy gyermek! Megszületett a fiam!”
Így örülnek az emberek egy új lény megjelenésének a földön. Szinte minden, amit ezért a kis lényért teszünk, kevésnek tűnik – teljes védelmünkre és a leggyengédebb gondoskodásunkra van szüksége. Csókok, ajándékok, örömkönnyek kísérik az élet megjelenését.
„Nincs ennél nagyobb fájdalom! Mélységes szomorúság sújtja a szívemet! Elvesztettem, akit szerettem!”
Így siratják az emberek társaik elvesztését, akik beléptek a halál sötét rejtélyének kapuján. Bánat, gyász, vigasztalanság kíséri a lélek átlépését a másik világba.
Csak nagyon ritkán állunk meg, hogy elgondolkozzunk azon, honnan jöttünk, amikor megszülettünk. Pedig ez egyáltalán nem a lélek eredetét firtató mély vallási vagy filozófiai kérdés. Sokkal egyszerűbb dologról van szó: az, hogy megérkeztünk ide, azt jelenti, hogy valahonnan ide kellett jönnünk, akárhol is van, és akármilyen is az a hely. Lehet, hogy ott is ugyanolyan gyászoló és szomorú lelkek búcsúztatnak el, amikor az élők földjére készülünk lépni? És lehet, hogy amit az itteni szülők örömmel ünnepelnek, az ottaniaknak fájdalmat okoz, amikor látják elmenni azt a lelket, akivel addig együtt voltak?
És amikor meghalunk, és itt hagyjuk ezt a földet, hová megyünk? Ha valahonnan elindulunk, biztos hogy valahová, egy másik hely felé tartunk. A végtelenséggel nem férnek össze a véges korlátok. És vajon ott, ahová megyünk, nem fogadnak-e ugyanolyan mosollyal, örvendezve újbóli találkozásunknak, miközben földi rokonaink siratnak bennünket?
Az élet és a halál egy érem két oldala, amely maga az ÉLET. Mi, akik itt vagyunk, valahonnan érkeztünk, és valahová majd eltávozunk, de sohasem szűnünk meg létezni.
Az emberek életnek nevezik egy lélek megtestesülését itt a földön. Halálnak pedig azt hívják, amikor ugyanaz a lélek, miután levetette ezt a test-ruhát, a másik világ felé távozik, hiszen itt már nincs maradása.
A földi életet a formák uralják. Ezért itt Mája erős és magabiztos. Játszik az élettel, a formákkal, változtat és alakít rajtuk, hogy elérje célját: egyre erősebb anyag, egyre több forma és egyre több lény létrehozását.
A formák, amelyek Mája világában megjelennek, eleinte aprók. Így az illúzió megvédi a fiatal testeket. Hisz senki sem marad közömbös és érzéketlen egy kis élet láttán. Egy csecsemő, egy állatkölyök, egy a földből előbújó növény… mindenkiben óvó és szerető gondoskodást ébreszt. Az emberek nemcsak saját gyermekük, hanem a kis állatkölykök iránt is így éreznek, függetlenül attól, hogy később milyen veszedelmesek is lehetnek. Egy kifejlett tigris nem ugyanolyan, mint egy kölyöktigris – az egyik vad és félelmetes, a másik gyámoltalan és védtelen. De az állatokat is megindítják a kisgyermekek, és az a vadállat, amely rátámad egy felnőttre, a csecsemőt megvédi, mert a felbőszült tekintetet Mája a könyörület fátylával takarja el: az életet meg kell védeni, kerül amibe kerül, hisz túl sok energia és türelmes munka kellett ezeknek a formáknak a megalkotásához, hogy egy ragadozó mancsa csak úgy, egy pillanat alatt tönkretegye.
Amikor Mája világában a formák már eléggé megerősödtek és önállóvá váltak, többé már nem gyöngédségre, hanem versengésre késztetnek. Ez a túlélésért vívott harc időszaka, ahol az erősebb legyűri a gyengét. A szerelem enyhítheti ezt a harcot, de valójában minden csak erő kérdése, legyen akár fizikai, lelki, mentális vagy szellemi. És mindig az erősebb győz, bárhol zajlik is a küzdelem. Az embereket olyannyira szórakoztató sportversenyek sem mások, mint ennek a másik játéknak, a mindennapi túlélésért folytatott küzdelemnek a tükröződései.
Mielőtt a formák hanyatlásnak indulnának és elpusztulnának, eleget kell tenniük egyik fő kötelességüknek, amelyet Mája rájuk ró: folytatniuk kell a formák létrehozását. Mája ezernyi fátyollal és fortéllyal éri el, hogy újabb és újabb testek szülessenek az anyagi világban, és erre a már meglévő testeket használja fel. Az élők veleszületett önzősége meggátolná, hogy saját maguktól szaporodjanak, ha Mája nem csapná be őket a gyönyör illúziójával, így keltvén azt a látszatot, hogy önszántukból sokasodnak.
Ezután a formák hanyatlásnak indulnak. Ezt az utolsó szakaszt nevezik az emberek öregségnek. A végéhez közeledő élet már sem dajkálásra, sem versengésre nem késztet. A test ráncos, elfáradt, le kell cserélni. Kegyes az élettől az ilyen búcsú, ami hozzásegít, hogy a formák csillogása ne ejtse rabul a lelket. A lélek már saját maga kéri megszabadulását ebből az elhasználódott burokból, hogy azon a másik, ideális helyen újra visszanyerhesse azt a könnyedséget és örömöt, amely egy elnehezült testben már nem tudott megnyilvánulni. Maga Mája gyorsítja fel ezt a folyamatot egyfajta megfáradtság érzetét keltve, és valamiféle álomvilágba ringatva, de energiáiból soha nem veszít, hiszen a régi formák mindig megújulnak a föld méhében, vagy újra feltámadnak hamvaikból. Semmi sem vész el: minden átalakul.
Az élet és a halál egy érme két oldala, egy örökké tartó játék két pillanata, és a játék folyton ismétli önmagát – így hozza létre a ciklikusságot.
Az egész természet vissza-visszatérő játékot űz: a nappal és az éjszaka, a Nap és a Hold, a nyár és a tél, az álom és az ébrenlét, a fiatalság és az öregség… Ha minden forog, ha minden visszatér, ha a fák elszáradt ágai újra rügyet bontanak, ha a tenger apályát újból dagály követi, akkor mi, emberek hogyan vonhatnánk ki magunkat ebből a játékból?
Nincsenek véletlenek. Mája örökös játékot játszik, az ok-okozat törvényével idevonz bennünket, és arra kényszerít, hogy tanuljunk, hogy saját tapasztalatokat szerezzünk. Élhetünk és meghalhatunk vakon, elmerülve Mája játékában…, vagy élhetünk és meghalhatunk úgy, hogy ismerjük a játékszabályokat… Ez saját fejlődési szintünktől függ.
AZ ÚJ AKROPOLISZ KÉZMŰVESMŰHELYÉRŐL
Gyakran mondják a mai emberi környezetről, hogy tárgyiasult: soha ennyi eszközt, gépet nem használt az ember, és soha nem volt körülvéve ennyi használati és díszként szolgáló tárggyal. Az ókorban és az ipari társadalmat megelőző időkben magától értetődőnek tekintették, hogy egy képnek, szobornak vagy egy dísznek megvan a jelentése, és így természetesen nem véletlenül választottak ki egy tárgyat vagy mintát. A formák, az ábrázolt alakok és jelenetek, és nem utolsósorban a színek mind hatnak a lelkünkre is.
Az Új Akropolisz Kézművesműhelye ezért olyan műkő kisplasztikákat készít, amelyek nemcsak szépek és harmonikusak, hanem egyben kapcsot is jelenthetnek ahhoz a világhoz, amely a hétköznapokon túl van, és emlékeztetnek minket valamilyen örök értékre. Budapesten, Győrött és Szegeden egyaránt több mint ötvenféle plakettet kínálunk. Az ábrázolások a klasszikus kultúrák művészetét elevenítik fel: számos ókori egyiptomi, görög, római, továbbá azték, maja és indiai műalkotást láthatunk viszont a műkő és műgyanta kisplasztikákon. Így például találkozhatunk az egyiptomi Ízisszel egy nagyméretű plaketten, a bölcs Athénével szoborként vagy érmén, az azték naptár kicsinyített korongjával, égetett vagy mázas görög maszkkal, vagy egy derűs Buddha-fejjel. Érdemes megismerkedni a középkori és a magyar történelemből merítő alkotásainkkal, mint például a középkori lovagi jelenettel, vagy Mátyás király és a Hunyadi-címer kis plakettjével. A műhely tagjai nemcsak a technével, hanem a szimbolikus tartalommal is foglalkoznak. A kézműves tevékenységet a jelképek és a régi kultúrák kutatása teszi teljessé, amelynek rövid összefoglalóját a kisplasztikák mellé adott ismertetőkön láthatja a vásárló.
Központjainkban a hivatalos nyitvatartási időben lehet választani a kínálatból. Ezenkívül évek óta részt veszünk különféle kézművesvásárokon és kiállításokon. A műhely legnagyobb és legizgalmasabb feladata a karácsonyi vásár. Budapesten a Józsefvárosi Művelődési Házban (József krt. 70.) árusítunk november 30-tól december 23-ig (mindennap 9 és 20 óra között), több iparművész kiállítóval együtt. Győrött a sétáló utcán, Szegeden pedig a Dóm téren várunk akropoliszi plakettsátrunkban minden érdeklődőt.
Hogy könnyebb legyen a választás a karácsonyi ajándékozáshoz, ismerkedjünk meg két plakettel, Anubisszal és Kairosszal!
Hosszú idő óta egyik legnépszerűbb plakettünk Anubisz a szívmérlegelés jelenetével. A sakálfejű egyiptomi isten képes közvetíteni az élők és a halottak világa között, és ő vezeti az elhunyt lelkét a láthatóból a láthatatlanba. Sakálfeje arra utal, hogy lát az emberi szem számára láthatatlan sötétben is, azaz nemcsak a halottak, hanem a szellem birodalmában mozgó emberek segítője is. Ezért fontos szerepet töltött be mind a beavatásokban, mind a balzsamozási szertartás során. A bölcsek segítőjeként gyakran ábrázolták a fáraóval és a királyi hatalmat segítő Hórusz sólyomistennel együtt.
Az egyiptomi felfogás szerint halálunk után a szívünk egy különös mérlegre kerül. A plaketten látható jelenet azt mutatja, amikor Anubisz a szívet egy tollal, az igazság és a világrend istennőjének, Maatnak a jelképével méri össze. De hát hogyan lehet könnyebb a szív, mint egy pihe? Anubisz arra emlékeztet, hogy akkor lehet, ha tetteink, érzelmeink és gondolataink nem állnak szemben a jóval és igazságossal – amikor nem érezzük, hogy a lelkifurdalástól, a magunkat és másokat romboló érzésektől „nehéz a szívünk”.
Másik bemutatott plakettünk talán elárul valamit abból, hogyan lehet „könnyebb szívvel” élni: a görög Kairosz istent ábrázoló plakett azt sugallhatja, hogy akkor, ha nem hagyjuk könnyelműen elszaladni a pillanatokat, ha nem engedjük nagy kincsünket, az időt elfutni. Kairosz a képen – bár ez csak a torzót alaposan megnézve derül ki – az előbbi istenhez hasonlóan egy mérleget tart a kezében. Zeusz legfiatalabb fia ugyanis azt figyeli állandó éberséggel, mikor kerül mérlege egyensúlyba, vagyis mikor érkezik el az ideje a cselekvésnek. A görögök úgy tartották, hogy ez az egyensúly mutatja azt a szerencsés időpontot, amikor ég és föld (a jó gondolat és a tettrekészség) éppen találkoznak, tehát lehet dönteni, és aztán cselekedni. Az emberek között hangtalanul és gyorsan mozgó szárnyas isten azonban nem dönt helyettünk. Ha halasztgatunk (és ezt akár egy egész életen át), ha nincs merszünk cselekedni, pedig értelmünkkel már tudjuk, mit kellene tennünk, akkor Kairosz elillan, és már csupán a hátát látjuk. Csak ha bátran felé lépünk, ha megragadjuk elöl lévő hajtincsét, akkor bírhatjuk maradásra az istent, mert hátul kopasz, és ha engedtük elsurranni magunk mellett, hiába nézünk utána – a „boldog pillanat” már hátat fordított nekünk.
Takács Mária
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
Az intuíció és a misztika
„A misztika nemcsak egyszerű elmélkedés, hanem a világ intuitív és intelligens szemlélése, amely átalakít bennünket, és egyben méltó tettekre sarkall, a természeti törvényekkel összhangban.
Hogyan sajátíthatjuk el ezt az intuitív és intelligens látásmódot? Ez kétségkívül egy olyan megközelítés, amely túlmutat az intellektuális és racionális megközelítésen. A Lélek, tudatunk legmagasabb szintje az, aki lát, és ő képes rá, hogy fokozatosan megfejtse a Misztériumokat. A régi egyiptomiak azt tanították, hogy a Misztériumokat a szívével érzi meg és látja az ember, azzal a bátor, merész szívvel, amely nem más, mint maga az ember Lelke. Christian Jacq Az ősi Egyiptom mágikus világa című könyvéből valók a következő szavak: »…a legfinomabb észlelések központja a szív. Ez nem csupán egy szerv, hanem az ember anyagtalan központja… Minden a szívből indul, és minden oda tér vissza. Ő az, aki sugároz és befogad.«
A szív abban segít, hogy érezzük a természettel, a minden élővel való egységünket, és hogy mindenben ugyanazt az életet lássuk, amely csupán alkalmazkodik a különböző formákhoz és körülményekhez. Így könnyebb kapcsolatba lépni saját szellemünkkel, az Istennel…, és könnyebb lebontani azokat a rettenetes falakat, amelyeket az elme épített, és amelyek elválasztják az életet a haláltól. Az energia egy és állandó.”
| Delia S. Guzmán az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
INFORMÁCIÓK
Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar weblapjainkat.
Köszönjük figyelmét!
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
- Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Telefon: 334-2756, hétköznap 16–21 óráig.
- Győrött: 9021 Munkácsy Mihály u. 1. II. em. Telefon: (96) 322-182, hétköznap 18–21 óráig.
- Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Telefon: (62) 452-183, hétköznap 18–21 óráig.