2006.07-08 július-augusztus
2006.07-08 július-augusztus adminKulturális Hírlevél
47. szám
2006. július-augusztus
TARTALOM
Mennyit ér az élet?
Nehéz a címben feltett kérdésre válaszolni, amikor annyi ember hal meg nap mint nap. Betegségek, balesetek, háborúk és polgárháborúk, terrortámadások és bűncselekmények, a halál leggyakrabban látott arcai.
Mennyit ér az embernek a saját élete?
Ez attól
függ, hogy ki mire tartja magát, illetve az életkörülményeitől. Az
egoista számára az élet felbecsülhetetlenül drága, éppen ezért kész
bármit megadni érte. A gyenge és bizonytalan embernek az élet nehezen
elviselhető teher, és a fizikai test megóvásának alapösztöne ellenére
sokszor inkább elhagyná ezt a világot. A fiatalok az életet csak évek
egymásutániságának látják, amelyben valamilyen módon majd csak boldogok
lesznek. Az öregeknek az élet értéke percekben mérhető, a napok értéke
egyre nő, hiszen egyre közelebb kerülnek a halálhoz. A beteg embernek
az élet fájdalom és keveset ér. A boldogtalan ember számára az élet
értéktelen kínszenvedés. Annak, aki szerencsésnek érzi magát, az élet
kincs.
Mennyit ér a mások élete?
Ez annyi mindentől
függ, de mindenekelőtt attól, hogy milyen mércével mérjük. Annak, aki
hidegvérrel öl (hogyha egyáltalán létezhet hidegség a szíve mélyén) egy
ember nem több egy tárgynál, amelytől meg kell szabadulnia. Annak, aki
olyan ügy miatt hal meg, amit igaznak tart, az élet a legtöbb, amit
feláldozhat saját létének igazolására.
Annak ellenére, hogy milyen sokat papolnak az egyenlőségről vagy arról,
hogy nem fontosak a szociális, etnikai, vallási, nemi vagy akár nemzeti
különbségek, az ember életének értéke mégis attól függ, hogy kiről van
szó. Még mindig „osztályozzuk” az embereket, és egyeseket megölni nem
ugyanannyira súlyos, mint másokat.
A merényletekről, mészárlásokról, véres zavargásokról,
polgárháborúkról, meghurcoltatásokról szóló hírek elszaporodása miatt
már nem érezzük valóságosnak ezeket az eseményeket. Végül már csak úgy
tekintünk rájuk, mint valami fikcióra. Hétköznapivá váltak a
gyilkosságokról és halálról szóló hírek. Sajnos alig figyelünk oda az
ilyen szörnyűségekre. Vagy pedig úgy gondoljuk, még ha nem is mondjuk
ki hangosan: olyan messze van ez tőlem, miért foglalkoznék vele.
Már egy kis pénzért is ölnek. A számlát fegyverrel egyenlítik ki,
hiszen már nem tudják megbeszélni a nézeteltéréseket. Nem egy háború
miatt válnak ellenségekké az emberek, hanem éppen ellenkezőleg: a
legkisebb véleménykülönbség is háborúba torkollik, ami már feljogosít a
gyilkolásra. A gazdagság adta presztízsért az emberek a legkegyetlenebb
tettekre képesek, amelyeket ennek a név és alak nélküli istenségnek a
nevében követnek el, aki csak a bankjegyeken létezik.
Mennyi az élet értéke?
Miközben az emberek
szenvedélyesen védik az élethez való jogot, az abortuszhoz és az
eutanáziához való jogot nem támogatják. Mindenáron élni kell, hogy
aztán bármilyen okból meg lehessen halni. Hogyan lehet az életnek ezt a
fajta tiszteletét összeegyeztetni a mindennapok valóságával? Hogyan
lehetne elérni, hogy az életnek valóban legyen értéke, és az ne csak
irodalmi fikció vagy néhányak álma legyen?
Az emberiség hosszú – vagy rövid, attól függően, honnan nézzük –
történetében számtalan merényletet követtek el az élettel szemben.
Ennek ellenére ezt a történelmet az élők írták, azok, akik értékessé
tették létüket azáltal, hogy a legmélyebb névtelenségből, de a méltóság
oltárától elindulva haladtak előre.
Mennyi az élet értéke? Nem lenne itt az ideje annak, hogy újra
megbecsüljük és mélyebb értelmet tulajdonítsunk neki, mint hogy pusztán
egy villanás legyen a világ színpadán? És mindenekelőtt tennünk kell
valamit azért, hogy mindenki arra legyen büszke, hogy életének napjait
hasznosan és cselekvően töltötte. Eggyel több álom? Lehet, de rajtunk,
embereken múlik, hogy valóra váltsuk.
| Delia S. Guzmán Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
Kedves Olvasóink!
Ha
értékesnek látjuk az életet, értéket tudunk vinni bármelyik órájába,
akkor is, amikor éppen a jóleső szabadidőt élvezzük. Ezért kívül-belül
üdítő, töltődést adó nyári pihenést (és néha egy kis szellőt meg lágy
esőt) kívánunk!
Egyiptom szent földjén
Az ókori egyiptomiak rajongtak hazájukért, a „szeretett föld”-ért,
nem kívánkoztak el onnan, és nem akartak máshol meghalni. Számukra az
ország nem pusztán egy földdarabnak számított, amelyen többi
honfitársukkal együtt élhettek: Egyiptom szent föld volt, az ég és
föld, élet és halál találkozási pontja.
Az egyiptomi ember világképét nehezen érthetjük meg mai gondolkodási
formáinkból kiindulva. Ő benne él a világban, egynek érzi magát vele,
és felismeri, hogy annak egyszerre része és alkotója. Számára mindennek
jelentése van: egy tehén, egy krokodil vagy egy kígyó nem pusztán
oktalan állatok, hanem a természet láthatatlan, szent törvényét tükröző
és közvetítő lények, csakúgy, mint maga az ember. Az Egyiptomból ránk
maradt írásokban szimbólumok gazdag világa nyílik meg előttünk. Ezek
megértéséhez fokozatosan meg kell tanulnunk érteni a szimbólumok
sajátos nyelvén, ki kell bontakoztatnunk magunkban az intuíciót, és így
képesek leszünk a jelenségek mögé látni. Az egyiptomiak a szimbolikus
gondolkodásból kiindulva néznek a világra, és mindig igyekeznek
megérteni az okot, amelyből az származik. Számukra semmi sincs ok
nélkül, így az ember sem alkothat semmit ok nélkül. Az egyiptomi
eszmény szerint az emberi alkotásoknak egyrészt a gyakorlati életben
jól használhatónak, másrészt mindenképpen szimbolikusnak is kell
lenniük.
A szent tér
A szimbolikus gondolkodásmód helyszíne a
tér, amelyben élünk: a természet és az ember alkotta világ. A ránk
maradt egyiptomi alkotások szinte mindegyike valamilyen szentséghez
kötődik: templomok, sírok, szobrok, sztélék mesélnek erről az emberit
az ember felettivel összekötő kapocsról. Természetesen nem
véletlenszerű, hogy hol jelölik ki a szent tér pontjait. Egy különös
fajta földrajz, a „szent” földrajz születik meg annak szándékával, hogy
kivetítse a földre és alkalmazza az emberi világban a kozmikus
elemeket. Az egyiptomi hagyományban a szent földrajz megalkotója Szesat
istennő, akitől minden szent alkotás származik. Szimbóluma a hét
szirmú, félkör alakú virág, amely az istennő által az építészetben
használt hat irányt jeleníti meg: fent, lent, észak, dél, kelet,
nyugat, illetve a spirál. A spirál ugyanis egyesíti a többi irányt és
élettel telíti azokat. Szesat ritmust hoz létre az anyagi világban, a
szentséget a megfelelő formával ruházza fel. Ehhez azonban még valami
szükséges: a világegyetem törvénye, Maat, hiszen ennek szellemében
történik minden.
Világunkban minden kettősségekben nyilvánul meg,
például fény nélkül nincs árnyék és fordítva. Ha bármelyiket figyelmen
kívül hagyjuk, túlzásba esünk. Az egyiptomiak számára a kettősségek
olyanok, mint egy mérleg két serpenyője. Élet és halál, kelet és
nyugat, fény és sötétség folyamatosan váltakoznak. Sohasem lesz
abszolút egyensúly. Szemléletük szerint az ellentéteket egyesíteni
kell, vagyis meg kell haladni őket. Ezt példázza az ország két
részének, Felső-Egyiptomnak és Alsó-Egyiptomnak az egyesítése is. A két
rész két külön világot és országot alkotott: az egyik mocsaras, vizes,
lapos, a másik hegyes, sivatagos, köves. A hagyomány szerint a
történelmi korban Ménész király végezte el elsőnek a két teljesen
különböző résznek az összhangba rendezését, és az utána következő
uralkodóknak újra és újra véghez kellett vinniük a konkrét és egyben
szimbolikus egyesítést.
Maga a fáraó is az egyesítés szimbóluma: egyesítette magában a földet
és az eget. Annak az emberi világnak a megtestesítője, amely ugyancsak
kettős, mint a fa, amelynek gyökere a földből kap erőt, ágai pedig az
égből táplálkoznak. Az ember is egyszerre kapja táplálékát a földtől és
az égtől, a levegőtől. Mind a kettőnek helye van az életünkben, de
lélegzés nélkül hamarabb meghalnánk.
Az egység egyik szimbóluma a szema-taui, a
két ország egyesítése. Ebben két isten a Felső- és Alsó-Egyiptomot
szimbolizáló két virágot köti össze. Az egész szimbólum pedig a tüdőt
és a gégecsövet ábrázolja. A tüdő a két országot átható életleheletet
és véráramlást jelképezi. Ha nem tudunk lélegezni, gyorsan meghalunk.
Ha az országot nem járja át az élet, az igazság, az egészség, akkor
elpusztul. Ennek az áramlásnak a lehetővé tétele, az éltetés, a
rendbehozatal és megújítás volt az uralkodó fő feladata. A királynak
mindennap rendet kellett teremtenie saját magában is, hogy elvégezhesse
az egyesítés feladatát. Ennek a szimbóluma a dzsed-oszlop
felállítása, vagyis a belső és a külső harmónia létrehozására irányuló
igyekezet volt. Politikai szinten a fáraók ábrázolásain látható kampó
és ostor az egység megteremtésének eszközei. Az egyikkel jutalmaz, a
másikkal büntet. Szeretet és harc, kedvesség és szigor – bármelyik is
kerül túlsúlyba, az országban zűrzavar fog uralkodni. Az állandó
dicséret elpuhulttá, az állandó büntetés félénkké és agresszívvá tesz.
A királynak magában kell egyesíteni mindezen kettősségeket, és ezt kell
továbbadnia az alattvalóknak is, hiszen ő az élő Isten, Egyiptom
megtestesítője.
A Nílus
Egyiptom szent földrajzát nem képzelhetjük el a
Nílus nélkül, amely az egyiptomiak számára több mint víz, több mint a
benne úszó halak vagy vízilovak, mint közlekedési útvonal. Élőlény,
amely nagyságával fizikai, érzelmi és szellemi szinten is erőt ad. Úgy
tartották, hogy a földi Nílus az égi Nílusnak a földi mása. Azon halad
a Napbárka, Ré bárkája, az ember életfeladatának a mintaképe, amely
áthajózik a vészterhes, sötét vizeken és végül révbe ér.
A nagy folyó szétválaszt és összeköt. Elválasztja a keleti és a nyugati
partot, míg észak-déli irányban összeköti a forrást a tengerrel. Ezért
az egyiptomiak Hápinak, az egyik fordítása szerint boldogságnak
nevezték a Nílust. Hápi a mítosz szerint a kataraktákban lakik egy
barlangban, és onnan önti a Nílus vizét két korsóból. Hermafrodita,
azaz női és férfi jellemzőket egyaránt viselő isten, aki ezzel azt is
kifejezésre juttatja, hogy a nagy folyó egyszerre anyja (táplálója) és
apja (megtermékenyítője) az országnak. A Nílus áradásának hírét
Egyiptom déli határáról futárok vitték észak felé. A völgy több pontján
ún. nilométerekkel mérték a vízszint magasságát, és a papok már az
áradás kezdetén meg tudták becsülni, hogy milyen magas lesz az ár. Az
emberek a folyóparton állva nézték a vízszint emelkedését és
amuletteket dobáltak a vízbe, így köszöntve a folyó istenét. Az áradás
nemcsak az új kenyeret jelentette, hanem szimbolikusan a megújulás, az
újjászületés ígéretét hordozta. A Nílus adta az életet, egyrészt
mindennapi szinten, másrészt kozmikus szinten is. Mindig megújuló és
újjászülető jelenségként Ozirisz megtestesülését látták benne:
legalacsonyabb állása Ozirisz halálára utalt, míg az áradás az Isten –
a termékenység és a természet – feltámadását hirdette.
A szent idő és az ünnepek
Egyiptom szent alkotásait a
természet ritmusai szerint alkották meg, hiszen ismerték és követték a
természeti ciklusok rendjét. Az időbeli ritmust az ünnepek egymásutánja
adta meg. Mai szemünkkel meglepően soknak tűnő, szám szerint 105
ünnepnapot tartottak egy esztendőben: naptári, gazdálkodási, vallási,
nemzeti vagy helyi, uralkodói és temetési ünnepeket. Vigadtak,
táncoltak, de ez a vigalom nem közönséges mulatozás volt, hanem szent
tett: megújították az egyezséget az istenek és az emberek között.
Minden szent tér két tengely körül épül fel: a függőleges (ég és föld)
és a vízszintes (élet és halál) tengely köré szerveződik. Ahol a két
tengely metszi egymást, ott alakul ki a szent tér, és egyben ez az
ünnep ideje is, az élet, a harmónia valósága. Az egyiptomiak tudatában
voltak ennek a valóságnak, és ezért voltak képesek ünnepeiket mélyen,
intenzíven átélni. A szent időben az ember dimenziót vált, megszűnik
számára a hétköznapi, profán idő, és visszarepül a keletkezés idejébe,
azonosulhat az ősi tettel, a világ megalkotásával. Az ember feladata
így a régi, az első tett ismétlése, vagyis valamilyen formában a világ
megalkotása, helyesebben szólva újrateremtése. Így például az évenkénti
áradás ünnepén a folyó elöntötte az emberek házait, de örömmel
fogadták, mert megújíthatták a régi formákat.
Az egyik legnagyobb ünnepet, a Nílus- vagy Örömünnepet
július 19-én tartották. Ekkor „szertartásosan mosdottak az egész
országban a Magas Nílus kezdetének vizében, amely – ahogy mondják – az
új áradásból jön. Minden isten és istennő, hasonlóképpen minden ember
ünnepelt.” Ezen a napon megtörtént a Neheb-kau, vagyis a különleges
áldozat, amelynek szó szerinti jelentése: „ellátni a lelket”. Eljött
Hápi, és meghozta az élet és a föld megújítását. A király táncot járt
Hathor dendarai szobra előtt, és egy pohár bort ajánlott fel az
istennek.
Voltak olyan ünnepek is, amelyeket nem évente, hanem jóval ritkábban tartottak meg, mint például a Szed-ünnepet.
Általában az uralkodó trónra lépésének 30. évfordulóján zajlott, majd
az első 30 év után háromévenként. Ekkor a fáraónak meg kellett újítani
az erejét, újra harmóniát kellett teremtenie önmaga és a világegyetem
között. Általában az újév napján, látványos felvonulással kezdődött
meg. A király áldozatot mutatott be a Hóruszt saját tejével, a
halhatatlanság tejével tápláló Szesatnak. Meg kellett mutatnia az
erejét: különféle rituális tárgyakkal a kezében körbe kellett futnia
egy mezőt. Majd a papok bevezették a két palotába, ahol megkapta Alsó-
és Felső-Egyiptom koronáját, így rituálisan megújították a koronázási
szertartást is. Későbbi korokban a fáraó négy nyílvesszőt lőtt ki a
négy égtáj felé, hogy elűzze az ellenséget és újra megalkossa a szent
teret.
Élet és halál
A leggyakoribb vélekedés az egyiptomi
ember életszemléletéről az, hogy élete a halál jegyében telt. A
halálnak építettek, a halállal foglalkoztak, amikor csak lehetett.
Tanúk erre a ránk maradt sírok, sírmellékletek, a számtalan halotti
szöveg, stb. Ezért az európai ember, aki fél a halállal való
foglalkozástól, valamiféle szomorúságérzetet társít ehhez a világhoz.
Azonban az általános felfogással ellentétben az egyiptomiak nem a
halálnak éltek, társadalmuk nem volt halálváró. Úgy gondolták, hogy
élet és halál az egy Élet, a közös Valóság két oldala, emiatt nem
zárhatják ki az életükből egyiket sem. Bármelyik irányba mozdul is el
az ember, túlzásba esik, így diszharmóniát teremt. Márpedig a szent tér
és idő csak ott jön létre, ahol harmónia van.
Az, hogy a halál mennyire nem egy végleges, befejezett elmúlás volt a
szemükben, azokból az eufemizmusokból is látszik, amelyeket elhunytjaik
megnevezésére használtak. Akinek véget ért az élete, az „megtért a túlsó partra” vagy a „nyugati hegyek közé”. Igaz Hangú lett, vagy éppen „eltávozott”, esetleg „felszállt az örökfényű (vagy pusztulást nem ismerő) csillagok közé”.
Úgy gondolták, hogy az élet a halálunk után egy másik, a jelenleginél
finomabb síkon folytatódik, de a két világ között van egy nehéz
átmenet, a köztes lét, amely már nem az egyik és még nem a másik, és
ennek a szimbóluma a Níluson való áthaladás a keleti partról a
nyugatira. Igyekeztek felkészülni a nagy utazásra, amely sokkal több
annál, mint hogy hajóval átmegyünk az egyik partról a másikra. Az
emberek egész élete felkészülés volt: mindennap átélhették a halált,
hiszen mindennap találkoztak a változással. Ami elmúlt, az mindig más,
mint a jövő. A jelen pedig átmenet a múlt és a jövő között, a változás,
az átalakulás helye. Minden jelen pillanat egy kis utazás az ember
saját keleti partjáról a nyugati partjára. Ennek jegyében szemléletük
szerint intenzíven, kalandként kell élni a földön is minden pillanatot,
mivel elfogadják, hogy a földi Egyiptom az égi Egyiptom tükörképe.
Az egyiptomiak tehát szerették az Életet, szerették a földjüket, amely
minden szinten gondoskodott róluk, lehetővé téve, hogy zavartalanul
átjuthassanak a nyugati partjukra nap mint nap, illetve földi életük
végén, ahol találkozhattak a szent idővel, a dimenziók egyesülésével,
és ahol visszatérhettek az Apa-Anyához, az őskezdethez, Egyiptom ősi,
igazi földjére.
| Rusznák György |
AJÁNLÓ
Újra a Szigeten!
Akció és hősiesség régen és ma: legyél te is filozófus!
Feltetted már azt a kérdést, hogy miért élsz, honnan jöttél, és mi a
célod? Minden korban éltek olyan tanítók, mesterek - mint például
Platón, Konfuciusz, Buddha, Marcus Aurelius – akik útbaigazítást és
követhető mintát tudtak adni. Keressük együtt gondolataik erejét! Meg
akarod ismerni rejtett képességeidet? Kíváncsi vagy az élet valódi
kihívásaira? Kerekasztal-beszélgetéseink, filozófiai-önismereti
kvízeink és egész héten át tartó interakív játékaink neked is
segíthetnek ebben.
A Sziget Fesztiválon harmadik alkalommal részt vevő egyesületünk a Civil Sziget utcájában várja a látogatókat!
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
A TUDAT: SZEMÉLYISÉGÜNK NAPJA
A
tudat lényünk központja, minden érzelmi és mentális tevékenységünk
nélkülözhetetlen viszonyítási pontja. A tudat pont és egyben tengely
is, segítségével elkerülhető, hogy a külső ingerek hatására szétszórttá
váljunk.
A tudat az a gyújtópont, amely megvilágítja a figyelmet. Ebben az
értelemben hasonlít bolygórendszerünk Napjára, amely összehangolja a
körülötte keringő égitestek mozgását. Pályáik kör, illetve ellipszis
alakúak, és ugyan lehet, hogy gyújtópontjuk nem közvetlenül a
geometriai középpontban helyezkedik el, mégis kétségtelen, hogy az
egész rendszerben a Nap az élet alapja – a fizikai szinttől egészen a
szellemiig.
Az emberi tudat hasonlóképpen működik: magában foglal minden kifejezési
lehetőséget, és itt nem csupán a lelkiekre gondolunk. Az összpontosítás
az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy cselekedeteink közben mindvégig
tudatában vagyunk a központunknak.
A központ pedig fénylő pontként mutatja az utat. Azonban csak úgy
érhetjük el, ha egyenes – azaz igazságos és becsületes – úton járunk.
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
NYÁRI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszín:
| 2006. augusztus 10. csütörtök, 13.00 |
Szabadulás a tehetetlenség markából – egy harcos lélek döntése a csatamezőn. A Bhagavad-gíta a cselekvés művészetéről Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 10. csütörtök, 16.30 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 11. péntek, 13.00 |
Hogyan tehetjük jobbá a világot Konfuciusz nyomán? Rajtunk is múlik! Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 11. péntek, 16.00 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 12. szombat, 13.00 |
Hogyan legyünk derűsebbek? Sztoikusok, akiket nem zaklattak fel a váratlan és nehéz helyzetek Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 12. szombat, 16.00 |
„Borúra derű” vidám percek a sztoikusokkal – összművészeti produkció Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 13. vasárnap, 13.00 |
Tedd igazságossá szívedet – Egyiptom egységének forrása Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 13. vasárnap, 16.00 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 14. hétfő, 13.00 |
Szabadulj meg a szenvedéstől! Buddha nyomdokain... haladóknak Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 14. hétfő, 16.00 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 15. kedd, 13.00 |
A barlang kísértései Platóntól napjainkig – Mi a valós és mi a látszat? Helyszín: Civil Színpad |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
| 2006. július 19. szerda, 16.00 |
Négyszögletű Kerek Erdő
Ki
ne ismerné Lázár Ervinnek a gyerekek és a felnőttek lelkét egyaránt
megérintő meséit? Közülük négy történetet fűztünk egybe, egy előadássá:
Maminti, a kicsi zöld tündér; Ló Szerafin legyőzi önmagát; Vacskamati születésnapja és a Költőviadal. Kézművesség: arcfestés Játszószínházas előadásunkat 7 - 12 éveseknek ajánljuk. Helyszín: Mikszáth tér (a Szüni-Dö-Dő keretén belül) |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
-
Budapesten:
1085 Budapest, Rigó u. 6–8.
Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig.
Telefon: 334-2756,
e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Győrött:
9021 Győr, Árpád út 9.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (96) 311-727,
e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Telefon: (72) 777-779,
e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183, e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Székesfehérváron: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)