H. P. BLAVATSKY

TITKOS TANÍTÁS

THE SECRET DOCTRINE

A TUDOMÁNY, A VALLÁS ÉS A FILOZÓFIA SZINTÉZISE

Satyât Nâsti Paro Dharmah

Fordította: Dr. Hennyey Vilmos és Szlemenics Mária

A XIX. század hetvenes éveiben egy mozgalom indult el a világon, hogy az ősrégi keleti bölcseletek tanításait a nyugatnak hozzáférhetővé tegye. E mozgalom kezdeményezője és vezetője H. P. Blavatsky. »Ő volt az első, aki feltárta a nyugat előtt e csodás tanok létezését« - mondja Pierre Loti. Blavatsky legfontosabb műve a Secret Doctrine (A Titkos Tanítás). Ezt a munkát tesszük fordításban a magyar nép számára hozzáférhetővé.

Vállalkozásunkat egy, a hazájától elszakadt magyar teozófus tette lehetővé, aki nemes lelkű áldozatkészséggel keresetének jelen­tékeny részét szenteli arra, hogy ez a munka magyar nyelven meg­jelenhessen, és aki még azt sem engedi meg, hogy nevéről e helyen megemlékezzünk.

H. P. Blavatsky nemes lelkű, kiváló intellektuális, szellemi és pszichikai erőkkel megáldott, előkelő, orosz származású hölgy volt. Gyer­mekkora óta meg volt győződve, hogy úgynevezett szellemi vezetője van, kit sokszor látott álmában, s aki csodálatos módon őrködött felette. Húsz éves korában, 1851-ben, legnagyobb örömére Lon­donban szemtől szembe találta magát vezetőjével. Ez egy hindu férfiú volt, aki valamilyen küldöttséggel Londonban járt. Azt mondta H. P. B-nek, hogy nagy szüksége lenne rá, mert ő egy társulatot akar szervezni, és ha H. P. B. is úgy akarja, világmissziót teljesíthet, ami azonban számára igen sok fáradtsággal, munkával, önfeláldozással és meg­próbáltatással jár. Ha hajlandó volna erre, akkor neki néhány évet Tibetben kellene töltenie, hogy e fontos feladatra előkészítsék. ^* Ez a férfi Morya Mahatma volt, annak a testvériségnek tagja, amelynek fő célja az emberiség szellemi fejlődésének előmozdítása. E testvériség tagjait Bölcsesség Mestereinek, Idősebb Testvérek­nek, Mahatmáknak nevezik. Ezek a Mesterek a tibeti hegyekben élnek, a pusztulástól megmentett régi kéziratok, könyvek stb. birtoká­ban vannak, és életüket az emberiség szolgálatának szentelik.

A testvériség egyik tagja, Koot Hoomi Mahatma, azt írta Mr. Sinnett-nek:^** »Több, mint egy negyed évszázada dolgozom éj­jel-nappal, hogy megálljam helyemet annak a láthatatlan, de mindig dolgos seregnek a soraiban, mely olyan feladaton dolgozik és olyan feladatra készít elő, amely nem hozhat más jutalmat, csak azt a tudatot, hogy az emberiség iránt megtesszük kötelességünket.« ( 242. o.)

E Mesterek létezését sok gondolkozó teozófus legendának vette, kétkedő mosollyal fogadta. Most azonban, hogy e Mahatmák levelei nyomtatásban is megjelentek, a Mesterek és az egész Testvériség létezéséhez már alig férhet kétely.

Ez a Testvériség elérkezettnek látta az időt, hogy a nyugatnak, a Sötét Korszak (a Kali-Yuga) első ötezer esztendejének végével kiadjon néhány olyan igazságot, amely alkalmas arra, hogy »materializmus haladását meggátolja és a szellemi öngyilkosságra való hajlamot gyengítse.«

Ezekkel a Mesterekkel jött tehát érintkezésbe H. P. B, őt sze­melték ki arra a feladatra, hagy a nyugatnak hozzon valamit az ősrégi keleti tanításokból.

H. P. B. attól a pillanattól kezdve, hogy Morya Mahatma-val találkozott, nagy feladatának élt. Bejárta a világot, hogy az okkul­tizmus rejtélyeit, a régi vallások jelképeit tanulmányozza. S mikor elérkezett az ideje annak, hogy végső kioktatását nyerje, engedett a Mahatma hívásának és elment Tibetbe.

Minthogy a tibeti tartózkodását illetőleg kételyek merültek fel, amelyek így a S. D. megbízhatóságát is érintik, olvasóinkkal néhány idézetet közlünk, amelyek e tartózkodásáról szólnak. H. P. B, amint az idézetekből ki fog tűnni, több ízben járt Tibetben. Éveket töltött ott kiképzés céljából. Később pedig, mikor Indiában élt, szintén átjutott Tibetbe, és találkozott Mestereivel. Maga H. P. B. 1883-ban ezt írja: »Több ízben éltem Kis-Tibetben és Nagy-Tibetben, együttvéve hét évnél tovább. Időztem a lámák kolostoraiban, voltam Tzi-gadze- (Shigatse)ban, a Teshu Hlumpo territóriumban, és ennek szomszédságában; még beljebb is voltam, és olyan helyeket látogattam meg, ahol európai még sohasem járt.« (L. A Modern Panarion. H. P. Blavatsky.)

1886-ban, Sinnett-hez írt levelében H. P. B. elbeszéli, hogy álom­ban vagy transzban átélte tibeti életének néhány jelenetét, és hogy minden pontosan úgy játszódott le, mint 16 évvel ezelőtt. . . Megint Koot Hoomi Mahatma házában volt, a szoba egyik sarkában ült a gyékényen, és a Mester (Mahatma) lovagló öltözetben járkált fel és alá a szobában. Valamit kérdezett H. P. B-től, és a kapott válaszra mosolyogva meg­jegyezte: »De furcsán is beszél angolul.« H. P. B. ugyanis ettől a tibeti Mahatmától tanult meg jobban angolul beszélni. És ezt fontos tudnunk, mert így értjük meg, miért egyezik angolsága és stílusa Koot Hoomi Mester angolságával, stílusával. Gyermekkorá­ban volt ugyan angol nevelőnője, de Yorkshire-ból való lévén, olyan rettenetes tájszólással beszélt, hogy a 14 éves Blavatskyn sokat mulattak Londonban, mikor apjával ott járt. Erre ő nem mert többé angolul beszélni, és csaknem teljesen elfelejtette.

Ebben a levélben továbbá elmondja, hogy más alkalommal, ugyancsak álomban vagy transzban azt látta, hogy Koot Hoomni Mahatma régi háza előtt állt, és nézte, amint lebontják. Ekkor H. P. B. néhány szenzar^* mondatból álló szöveget nyújtott át neki, hogy átnézze. Ezeket Morya Mahatma nővérének a szobájában fordítatta angolra, midőn a Mahatma távol volt. Koot Hoomi Mester átolvasta, kijavította az írásjeleket, és így szólt: »Már javul az angol­sága is.« Elmondja végül, miként búcsúzik Morya Mahatma nővéré­től, annak gyermekétől és az összes chelák-tól, amikor Morya Mahatma Európába visszaküldte.

Az előbb említett könyv »The Mahatma Letters« stb. a Mahat­máknak A. P. Sinnett-tel 1880-1884. folytatott levelezését tar­talmazza. Mivel a legjártasabb magyar teozófus körökben sem ismerik még ezt a könyvet, ezekből a levelekből merítettünk, H. P. B. tibeti tartózkodásáról néhány adatot.

Koot Hoomi Mahatma így ír: »... Ez a lelki állapota szorosan összefügg Tibetben való okkult kiképzésével, és azzal, hogy egymagá­ban kellett őt a világba küldeni... Csaknem egy évszázados ered­ménytelen keresés után vezetőinknek meg kellett ragadniuk azt az egyetlen alkalmat, hogy európait küldjenek Európa földjére össze­kötő kapocsul.« (XXVI. levél)

Egy következő alkalomról pedig így szól: »Nem hiszem, hogy valaha annyira meg lettem volna hatva egész életem­ben, mint mikor a szegény öreg asszony rajongó elragadta­tását láttam nem régiben, mikor mindketten találkoztunk vele természetes testünkben. Egyikünktől három, a másiktól majd­nem két évig el volt választva. Még a flegmatikus Moryát is kihozta egyensúlyából a látvány, amelynek ő volt a főhőse. Hatalmával kel­lett élnie, és mély álomba kellett meríteni, különben megrepedt volna valamelyik ere. . . lázas kísérletében orrát a Sikkim-i sárral bekent lovagló kabátjához dörzsölni! Mindketten nevettünk, de meg vol­tunk hatva...« (LIV. levél, 314. o.)

Más helyen pedig ezt olvassuk

»H. P. B. kétségbe van esve. A Chohan most nem engedte meg Moryának, hogy H. P. B. ebben az esztendőben a »Black Rock«-on túl menjen. (XVI. levél, 116. o.)

Megint más helyen ezt:

»Még ha Madame B. kapható is arra, hogy az A. L. Társaság­nak »gyakorlati oktatást« adjon, attól tartok, túlságosan sok idő telt el már azóta, hogy az adytum-ban volt, s így nem sok hasznát vehe­tik a gyakorlati magyarázatoknak ... De félek, nagy szüksége van arra, hogy néhány hónapot a régi mesterével üdülésül a havasok között töltsön, mielőtt ilyen nehéz feladatot rá lehetne bízni. Vegye gondjába, ha hazatértében önnél megszáll. Idegrendszere irtózatosan meg van támadva, és ezért vele vigyázva kell bánni.«

Következő levéltöredékből egy időpontról is értesülünk, melyben H. P. B. Tibetben tartózkodott:

»H. P. B. olyan beteg, hogy újra el kell majd vinnem, mint 1877-ben, - pedig igen nagy szükség van rá a központban - de félek, hogy szervezete felmondja a szolgálatot.« (270. old.)

H. P. B. munkássága főleg két irányú volt. Az egyik a Teozófiai Társulat alapítása, a másik irodalmi működése. Itt csak ez utóbbiról szólunk néhány szót.

Első nagy munkája az »Isis Unveiled.« (Fátyoltalan Isis) Igen nagy feltűnést keltett, különösen Amerikában, mert teljesen új gondolatkörbe, az okkultizmusba és a metafizikába vezette olvasóit. Indiában szerkesz­tette a »Lucifer« folyóiratot, mely később a »Theosophist«-nek adott helyet. Későbbi művei közül csak még a költői szépségben kiváló »The Voice of the Silence« (A Csend Hangja) c. kis könyvét említjük. Ezt 1889-ben Fontainebleau-ban, egy nap alatt írta meg. Ugyanabból a forrásból merítette, amelyből a Secret Doctrine alapját képező Dzyan Könyve származik.

Indiából betegen Európába tért vissza, és 1886-ban hozzáfogott a Secret Doctrine megírásához. Dr. A. Keightly, ki a S. D. sajtó alá rendezésében neki segített, azt írja:

»Feladatától nem vonhatta el gond, szenvedés, fájdalom. A reu­mától elnyomorítva, a néhányszor majdnem végzetessé vált súlyos szív- és vesebajoktól szenvedő nő, szüntelen dolgozott, és ott ült az íróasztala mellett, amikor a szeme és keze a tollat vezethették... Mi csak általánosságban segítettünk... figyeltünk arra, hogy a legvilágo­sabban fejezzük ki a gondolat jelentését. De az egész munka ő reá nehezedett. . . «

Ő maga azt írja: »A Titkos Tanítás nem értekezés vagy bizony­talan elméletek sorozata, hanem magában foglalja mindazt, amit ebben a században a világnak kiadni lehet.«

»Évszázadok fognak eltelni, mielőtt sokkal többet közölnek belőle. . . «

»A huszadik században a Bölcsesség Mesterei talán egy képzet­tebb és alkalmasabb tanítványt küldenek. Ez végső és visszautasítha­tatlan bizonyítékot fog adni arról, hogy van egy Gupta-Vidyâ-nak nevezett tudomány.« (L. alább a 27. old.,)

Koot Hoomi Mester pedig azt: írta egyik levelében:^*

»Én magam javítottam, vagy az én utasításaim szerint javította ő (H. P. B.), azokat a más teozófusok műveiben előforduló hibákat és téves felfogásokat, melyeket ebben a munkában javít és magyaráz. Sokkal értékesebb munka, mint az előbbi művek. Az okkult igazsá­goknak rövid összefoglalása és még sok-sok évig lesz ez a kútforrás, amelyből a komoly tanítvány felvilágosítást és tudást meríthet.«

A Secret Doctrine megjelenése óta nagyon sok év múlt el, ezer meg ezer ember foglalkozott e tanokkal, rágódott rajta, magya­rázgatták, és egyéni felfogásuk szerint gyakran el is ferdítették. Nem a mi feladatunk, hogy e természetes fejlemények bírálatába bocsátkozzunk, de egy kontraverzióval, jobban mondva, ugyan­azzal, amellyel H. P. B. e munka későbbi lapjain oly behatóan foglalkozik, itt foglalkoznunk kell, mert a Titkos Tanítás I. kötete a Kozmogóniával foglalkozik.

A. P. Sinnett. »Esoteric Buddhism« c. könyvében azt írta, hogy a földláncnak három fizikai bolygója van: a Mars, a Föld és a Merkur; H. P. B. ezt megcáfolta. Ebben a kérdésben később a teozófusok körében kételyek támadtak, és ezért A. Besant-hez fordultak az ő véleményéért.

A. Besant a Lucifer XIII. Nov. 1893. 203. oldalán így nyilat­kozott: Igen könnyen magyarázható meg a látszólagos ellentmondás, amely egyrészt közvetlen hírnöküktől, H. P. Blavatskytől előadott, és másrészt a Sinnett-től értelmezett Mester-tanítás között van. A »Naprendszer« szón múlik minden. Ha ezt a kifejezést a nyugati tudomány »Naprendszere« értelmében vesszük, akkor Sinnett mon­data értelmetlen. De ha a levelek sorozatához fordulunk, amelyből ezt az elszigetelt, a Marsra vonatkozó részletet idézte, akkor azonnal látjuk, hogy a levelezésben milyen értelem fűződik a »Naprend­szer«-hez. Én természetesen magukhoz a levelekhez folyamodtam, másolataim vannak róluk, hogy a rejtvényt megfejtsem, és azt talál­tam, hogy K. H. Mester a kifejezést sajátos és teljesen határozott értelemben használta...«

Ilyen láncban a Földünk alkotja a D. gömböt; a Mars láncban a Mars a D. gömb, a Merkur láncban a Merkur a D. gömb. . .

»...A tudomány naprendszerének többi bolygója nem tartozik az ezoterikus filozófia naprendszeréhez, s ennek nem ismerése idézte elő a zavart. A nyugati olvasók természetesen a maguk módján értel­mezik a kifejezést, mert nem tudják, hogy a tanításban egészen más értelemben fordul elő. És így ismét azt látjuk, hogy a Mesterek tanításai következetesek.«

Ezzel szemben azonban a Lucifer XVII. dec. 1895. 271. oldalán, ugyanerről a kérdésről, A. Besant-nak következő nyilat­kozata jelent meg:

»Újabban teozófus körökben a régi Mars- és Merkur-vita bizo­nyos mértékben újra feléledt, és hozzám fordultak, hogy nyilatkoz­zam, vajon világosabbá vált-e már ez a tárgy. A Lucifer XIII. k. 206. oldalán magyarázatot írtam, amely az akkor kezeim közt lévő okiratokat tekintetbe véve, kielégítőnek látszott. Éppen Indiába ké­szültem, mikor a cikket megírtam. Sinnett szokott nagylelkűségével hallgatott távollétemben, de mikor visszajöttem, megmutatta nekem az eredeti. levelet, amelyre az Esoteric Buddhism-ban tett állítását alapozta; ezt a levelet a Titkos Tanítás részben idézi. A levél azok közé tartozott, melyeket Sinnett az első időkben kapott, és amelyről nekem másolatom nem volt. Ez az eredeti levél, a Mes­ternek a kérdésben tett állításáról minden kétséget eloszlatott, mert kategorikusan azt mondja, hogy a Mars és a Merkur részei annak a láncnak, melynek negyedik gömbje a Földünk! Mivel a Társula­tot akkor éppen Judge ügye nyugtalanította, Sinnett nem akarta ezt a kérdést feléleszteni, csak azért, hogy az ő felfogását igazolja, de most már nincs okunk arra, hogy ne rendezzük a dolgot. A tények a következők: a Földlánc, az A, a B, a Marsból, a Földből, a Merkurból, valamint az F. és G. gömbökből áll stb. stb. . . Az igazság kívánja, hogy nyilvánosan állítsam: az eredeti levél Sinnett állítását igazolja.

Áttanulmányoztuk az összes Sinnett-hez írt Mahatma leveleket, ott nincs más levél, mely ezt a kérdést érintené, mint az, amelyet H. P. B. szóról-szóra közölt a Titkos Tanítás említett helyén.

Ezt a kérdést azért kellett itt bővebben megemlítenünk, mert a mai teozófiai irodalom általában Sinnett álláspontjára helyezkedik. De erre az álláspontra nem helyezkednek sem a Mesterek, sem H. P. B, sem pedig az ezoterikus filozófia. Mindezek szoros kap­csolatba hozzák a Földlánc princípiumait az EMBER princípiumaival. Ha tehát a földláncnak három fizikai gömbje (t. i. Merkur, Föld, Mars) volna, akkor az embernek is három fizikai testének kellene lennie.

Van még valami, amit a nyugati elmék egykönnyen nem fog­nak fel: miért olyan fontos dolog az emberiség fejlődésében a Fehér Testvériség őrizte, régi bölcseleteknek és tanoknak időnkénti feleleve­nítése és terjesztése?

E kérdés felvetésénél nem csak maguknak e tanoknak nagy jelentőségére gondolunk, ezek nagy részét a nyugati elme csak hos­szas tanulmányok útján értheti meg, mert a nyugati tudomány nem segítheti őt ezek megértésében. Ezek a tanok abból a szempontból is jelentősek, hogy a velük való foglalkozás lelki elmélyedésre indítja a teljes materializmusba elsüllyedt nyugati gondolkozást, és ez az elmélyedés a legbiztosabb út a lelki felemelkedés, az anyagiasságtól való felszabadulás és ezért az emberi haladás felé.

De viszont e tanok hirdetői ugyanezért nem győzik eléggé hangoztatni, hogy nem dogmákról van szó, melyeket vakon kell elfo­gadni, mert a vakhit nem lelki elmélyedésre és szellemi tevékeny­ségre indít, hanem lelki tunyasághoz, fanatikus korlátoltsághoz és az anyagban való elmerüléshez vezet.

E tanokat tehát kritikával kell fogadnunk, elfogultság nélkül mélyedjünk el bennük, de belőlük csak annyit fogadjunk el, amen­nyit meggyőződésünkké tudunk tenni, s annál többet fogunk meg­érteni, mennél többet foglalkozunk velük. A tekintélyekre és kijelen­tésekre való hivatkozás, az újabb és újabb fejlemények, magyaráza­tok, tanítások vak elfogadása tehát merően ellenkezik a teozófiai mozgalom alapgondolatával, és veszélyezteti az eredeti, ősi tanok terjesztéséből fakadó jótékony eredményt.

Az újabb fejleményekkel szemben ugyanazt a kritikai szelle­met kell tehát alkalmaznunk, amelynek szükségességét az eredeti tanok tanulmányozásánál is állandóan hangsúlyozzák a Mahatmák és a teozófia hirdetői.

H. P. B. mondja az »Isis Unveiled« előszavában: ». . . embe­rek és pártok, felekezetek és iskolák csak: világ-tiszavirágok. Gyémánt-szilárdságú szikláján egyedül az Igazság örök és tökéletes.«

Ami már most a magyar fordítást illeti, a következőket jegyez­zük meg:

Helena Petrovna Blavatsky e mű egyik oldalán azt mondja: » Merész a kísérlet európai nyelven leírni az időszakonként örökké visszatérő TÖRVÉNY nagy színjátékát, amelyet a tudatos első fajok fogékony elméjébe véstek azok, akikre az Egyetemes Elméből tükrö­ződött reá. Merész, mert a szanszkrit nyelven - az Istenek nyelvén - kívül nincs az az emberi nyelv, mely csak megközelítőleg is erre alkalmas lenne. E munkának hiányosságát tehát meg kell bocsátani a jó szándék kedvéért, mely megírásra indított.«

Még merészebb és nehezebb a kísérlet, a sokkal tökéletesebb angol nyelvből a magyar nyelvbe átültetni e korszakalkotó művet. A magyar olvasó önzetlen munkánkért nekünk is meg fogja bocsá­tani, ha nem oldottuk meg a feladatot úgy, ahogy szerettük volna. Nagyon lelkiismeretesen jártunk el. Összehasonlítottunk minden mon­datot a német és francia kiadással, és lehetőleg kerültük azokat a hibákat, melyeket ezekben a kiadásokban találtunk, és amennyire ezt nyelvünk eltérő szerkezete ezt megengedte, igyekeztünk pontos fordítást adni. A hű fordítást többre értékeltük a stílus szépségénél, noha nagy gondot fordítottunk arra is, hogy a szöveg a helyes magyarság szempontjából is megállja helyét. E munkában nagy segít­ségünkre volt a nem teozófus tanárjelölt Fincziczky István, aki e célból az egész munkát végig átnézte és helyesbítette, és akinek itt is köszönetet mondunk. A verseket ő öntötte költői formába.

Az angol nyelv természetéből kifolyólag egy-egy mondat igen gyakran két, sőt néha több értelmű. Ha a rendelkezésünkre álló eszközökkel nem tudtuk megállapítani a helyes értelmet, - pedig emiatt sokszor váltottunk levelet Leonard Bosmannal, a Secret Doctrine-ban legjártasabb angol teozófussal, akinek szintén hálás köszönetet mondunk - alkalmazkodnunk kellett az angol mondat­szerkezethez, nehogy a magyaros szerkezettel csupán egy értelmet adjunk annak, aminek többféle értelme is lehet. Kétféle angol ki­adás van. Az eredeti I. kiadás, ezt H. P. B. maga rendezte sajtó alá 1888-ban (ennek hű mása a II. kiadás) és az A. Besant javította III. kiadás. Ez a jelen I. kötetben nem mutat lényeges eltéréseket. Mindazonáltal, hogy az elhangzott kívánságoknak megfeleljünk, az első kiadást fordítottuk, de a III. kiadásban előforduló eltéréseket is feltüntettük, jegyzetekben *-gal jelölve. A magyar olvasó tehát mindkét kiadás birtokában lesz.

A szanszkrit és hindu szavakat úgy írtuk, ahogy H. P. B. írta azokat, a görög és latin szavakat a nálunk szokásos módon. Az idézetek más betűtípussal való szedését a III. kiadásból vettük át, a könnyebb áttekint­hetőségért. Az eredeti angol szót könnyebb megértés végett zárójelben a magyar szó után tettük, nemcsak oda, ahol éreztük, hogy a magyar szó nem fedi teljesen az angol szó értelmét, hanem gyakran akkor is, amikor az angol szó latin származása folytán talán ismertebb, mint a magyar szó.

Egyes kifejezéseket következetesen ugyanazzal a szóval fordí­tottunk, p. o. substance-ot »állaggal«; matter-t pedig »anyaggal«, noha tudjuk, hogy sok helyen a »substance«-nak talán jobban megfelelt volna az »anyag« szó; a »mind« (manas)-t mindig »elmé«-vel; a nagyon nehezen fordítható »aspect« szót: »megnyilvánulás«-­sal, »oldal«-lal, »szelmpont«-tal; sőt itt-ott az »aspektus« szót kel­lett használnunk stb.

A Stanzákat úgy hozzuk, mint az I. kiadásban, t. i. a magyará­zatuk zárójelben a Stanzában van, nem pedig jegyzetben, mint a III. kiadásban.

A bibliai idézetekre rendszerint Károlyi Gáspár fordítását használtuk.

A sajtóhibákat és helyesbítéseket a következő kötettel hozzuk.

A szerző - vagyis inkább a leíró - szükségét érzi, hogy bocsánatot kérjen a nagy késedelemért, amely miatt ennek a munkának a megjelenése ennyire eltolódott. Betegeskedés és a vállalkozás nagysága okozta ezt. Még a most kibocsátott két kötet sem tölthette be a tervezetet, és nem is végezhetett kimerítően a tárggyal, mellyel foglalkozik. Nagy mennyiségű anyagot készítettünk már elő. Ez az anyag az okkultizmus történetét tárgyalja úgy, ahogy az árja faj nagy Adeptusainak életében foglaltatik és mutatja az okkult filozófia befolyását az életmódra, mint amilyen jelenleg és amilyennek lennie kellene. Ha a közönség a jelen köteteket kedvezően fogadja, nem kímélünk semmi fáradságot, hogy a tervezett munkát teljesen befejezzük. A harmadik kötet már egészen elkészült, a negyedik is majdnem.^* Megemlíthetjük, hogy nem ilyennek terveztük a művet, amikor megjelenését először hirdettük. Akkor az volt a tervünk, hogy a „Secret Doctrine" az „Isis Unveiled"­-nek javított és bővített kiadása legyen. Csakhamar azonban úgy találtuk, hogy más tárgyalási módra van szükség azokhoz a magya­rázatokhoz, amelyekkel kiegészíthetnénk az utóbb nevezett munkában és az ezoterikus tudományt tárgyaló más művekben már közreadot­takat. Épp ezért az „Isis Unveiled"-ből a jelen munkába alig vet­tünk át húsz oldalnál többet.

A szerző nem tartja szükségesnek, hogy olvasóitól és bírálóitól elnézést kérjen a munkában előforduló számos stílushibáért és a tökéletlen angolságért. Mert ő külföldi, és e nyelv ismeretét csak idősebb korában szerezte meg. Azért használta az angol nyelvet, mert az elterjedtségénél fogva a legalkalmasabb eszköz ama igazságok hirdetésére, amelyeket kötelessége a világ elé terjeszteni.

Egyáltalában nem kinyilatkoztatásként tárja fel ezeket az igazságokat, és a szerző nem kívánja, hogy olyan misztikus tan kinyilatkoztatójának tekintsék, amelyről most hall először a világ. Mert az, amit ez a munka tartalmaz, megtalálható elszórtan a nagy ázsiai és régi európai vallások ezer meg ezer kötetében, de titkos jelek és szimbólumok által elrejtve. S ezért maradt eddig észrevétlen. Most megpróbáljuk a legrégibb tanokat összegyűjteni és azokból egy harmonikus, csorbítatlan egészet alkotni. Az írónak elődeivel szemben az az egyetlen előnye, hogy nem kellett személyesen kutatnia és elméleteket felállítania. Mert e műben annak adja egy részét, amire őt magát előbbre haladott tanítványok oktatták, s amit csak néhány részletben egészített ki saját tanulmányával és meg­figyeléseivel. Sokat a műben foglalt tények közül azért kellett közzé­tennünk, mert az utóbbi években számos teozófus és a miszticizmus sok tanítványa vad és képzelődő elmefuttatásokba bocsátkozott. Arra törekedtek ugyanis, hogy a velük előzetesen közölt kevés adatból oly gondolatrendszert alkossanak, mely nézetük szerint teljes.

Felesleges megmagyaráznunk, hogy ez a könyv nem a Titkos Tanítás a maga teljességében. Ez csak néhány válogatott részlet az alapvető tanokból. Különös figyelemmel voltunk azokra a tényekre, melyeket egyes írók az egészből kiragadtak és valódiságukból teljesen kivetkőztettek.

De talán kívánatos világosan megállapítanunk, hogy az e kötetekben foglalt tanítások, bármilyen töredékesek és hiányosak, nem tartoznak kizárólag sem a hindu, zoroaszter, kaldeai vagy az egyiptomi valláshoz, sem pedig a buddhizmushoz, iszlámhoz, judaizmushoz vagy a kereszténységhez. A Titkos Tanítás a lényege mindezeknek. A különböző vallási alakulatokat, melyek mind innen erednek, most visszavezetjük eredeti elemükbe, oda, ahonnan minden misztérium és dogma kinőtt, kifejlett és testet öltött.

Több mint valószínű, hogy a közönség nagy része ezt a könyvet mesének fogja tartani, még pedig a legvadabb mesének, mert vajon ki hallott valaha is Dzyan könyvéről?

Az író tehát kész arra, hogy teljes felelősséget vállaljon mindenért, ami e műben foglaltatik, s hogy szembeszálljon még azzal a váddal is, hogy az egészet kitalálta.

Tisztában van azzal, hogy a munkának sok a hibája. Csak azt vitatja, hogy ez az új Genezis – bármily regényesnek látszódjon is – logikus összefüggésénél és következetességénél fogva minden­esetre felér azokkal az „munkahipotézisekkel," amelyeket a modern tudomány oly készségesen elfogad. Figyelembe vételre számít továbbá e munka nem azért, mert valami dogmatikus tekintélyre hivatkozik, hanem mert szorosan a természethez kap­csolódik és az egyöntetűség és analógia törvényeit követi.

A munka célját így határozhatnánk meg: megmutatni, hogy a természet nem „atomok véletlen együttese", és megjelölni az ember jogos helyét a világegyetem tervezetében. Az a célja, hogy elnyomottságukból felemelje az ősi igazságokat – az összes vallás alapját, és hogy bizonyos terjedelemben felfedje azt az alapegységet, amelyből mindannyi származik. Végül szeretné meg­mutatni, hogy a modern műveltség tudománya sohasem közelítette meg a természet okkult oldalát.

Az író meg van elégedve, ha sikerült neki ezt bizonyos fokig elérnie. Az emberiség szolgálatában írta és az emberiség s a jövő nemzedékek ítéljék meg. Az író nem ismer el kisebb ítélő bírákat. Ócsárláshoz hozzászokott, rágalmazás nap-nap után éri, rossz nyelvű megszóláson néma megvetéssel mosolyog.

London, 1888. október. H. P. B.

„Gently to hear, kindly to judge.”

„Hallgasd meg barátságosan, ítéld meg jóságosan.”

Shakespeare (V. Henryk, Prol.)

Mióta Angliában a teozófia irodalma megjelent megszokták, hogy tanításait „Ezoterikus Buddhizmus”-nak nevezzék. Megszokták ezt a tévedést és a mindennapos tapasztalaton alapuló régi közmondás szerint: „A hiba mint lejtőn fut lefelé, míg az igazságnak fáradságosan kell felfelé mászni.” Vagy: „A tévedés futva jár, az igazság ballagva sem.”

Régi szólások gyakran a legbölcsebbek. Az emberi elme nehezen marad teljesen szabad az előítélettől, és gyakran alkot döntő véleményt, mielőtt a tárgyat minden oldaláról alaposan meg­vizsgálta volna. Értjük ezt különösen arra a gyakori kettős téve­désre, hogy a) a teozófiát a buddhizmusra korlátozzák, és b) hogy összetévesztik Gautamá-tól, a Buddhától hirdetett vallásos filozófiát az „Esoterikus Buddhizmus”-ban nagyjában körvonalozott tanítással. Alig képzelhetünk el ennél nagyobb tévedést. Hathatós fegyvert adott ez ellenségeink kezébe a teozófia ellen, mert, amint egy híres pâli tudós nagyon találóan kifejezte, az említett könyvben „sem ezo­téria, sere buddhizmus" nem volt. A Sinnett munkájában adott ezoterikus igazságok abban a pillanatban nem voltak már ezote­rikusak, amikor azokat nyilvánosságra hozták; de Buddha vallását sem ölelte fel ez a munka, hanem csak egy eddig rejtett tanítás néhány tételét. Ezeket a jelen kötetekben sok mással kiegészítjük, kibővítjük és megmagyarázzuk. De még így is csak kis sarkát lebbentjük föl a fátyolnak, noha sok alapvető tételt adunk a Kelet TITKOS TANÍTÁSÁ-ból. Mert senkinek, még a legnagyobb élő adeptusnak sem engednék meg, és nem is tehetné – még ha akarná se, - hogy válogatás nélkül kiadja a gúnyolódó, hitetlen világnak azt, amit hosszú eonokon és korszakokon át olyan ered­ményesen rejtve tartottak.

Az „Esoteric Buddhism” kiváló munka volt, csak a címe volt nagyon szerencsétlen, habár nem is jelentett többet, mint amennyit a jelen mű címe: a TITKOS TANITÁS. Szerencsétlennek bizonyult, mert az emberek a dolgokat inkább látszatuk szerint szokták meg­ítélni, mint értelmük szerint, és mert ez a tévedés most már olyan általánossá vált, hogy még a Teozófiai Társulat legtöbb tagja is áldozata lett. Brahminok és mások azonban kezdettől fogva fel­szólaltak a cím ellen, és hogy önmagammal szemben is igazságos legyek, megjegyzem, hogy az „Esoteric Buddhism” c. munkát csak teljesen készen láttam, tehát nem tudhattam, hogy a szerző hogyan fogja a „Budh-ism" szót írni.

Ez egyenesen azokat terheli, akik először hozták a tárgyat a nyilvánosság elé, de nem mutattak rá arra a különbségre, amely a „Buddhizmus” - az Úr Gautamá-tól hirdetett és az ő címe Buddha „a Megvilágosodott” után elnevezett, vallásos etikai rend­szer között - és a „Budhizmus” – a „Budh”, ismerni, szanszkrit szógyökérből származó Budha, a „Bölcsesség” vagy tudás (Vidya), azaz a megismerő képesség – között van. Mi, India teozófusai magunk vagyunk az igazi bűnösök, noha annak idején minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a hibát helyrehozzuk. (Lásd Theosophist, 1883. június) Könnyen elkerülhettük volna ezt a sajnálatos és helytelen elnevezést, csupán a szó helyesírásán kellett volna változtatnunk, és általános megegyezéssel „Budhizmust”-et kiejtenünk és írnunk „Buddhizmus” helyett. Különben ez utóbbi szót így sem írják és ejtik ki helyesen, mert a magyarban „Buddhaizmus”-­nak és követőit „Buddhaisták”-nek kellene neveznünk.

Ez a magyarázat feltétlenül szükséges ilyen munka beveze­tésénél. A „Bölcsesség-Vallás” az egész világ valamennyi népének öröksége, mégis az „Ezoterikus Buddhizmus”-ban (az eredeti kiadás Előszavában) azt az állítást találjuk, hogy „két évvel ezelőtt, (tudni­illik 1883-ban) sem én, sem pedig más élő európai, nem ismerte még alapelemeit sem annak a Tudománynak, amely itt először jelenik meg tudományos formában” stb. Ez a téves állítás gondatlanságból csúszhatott be, mert a jelen mű írója mindent tudott, amit az Esoteric Buddhizmmus „felfed”, és még sokkal többet, - tudta ezt évekkel előbb, mint sem kötelességévé tették (1880-ban), hogy a Titkos Tanítás kis részét közölje két európai férfival, akiknek egyike az „Esoteric Buddhizmus” írója volt. Pedig bizonyos, hogy nekem, e könyv írójának, meg van az a határozott, bár az én szememben inkább kétes értékű kiváltságom, hogy európainak születtem és nevelkedtem. Ezenfelül Amerikában még az Isis Unveiled megjelenése előtt, kioktatták társamat, H. S. Olcott ezredest és két európait a Sinnett által kifejtett filozófia tekintélyes részében.

Olcott ezredesnek három tanítója volt, közöttük az első magyar beavatott, a második egyiptomi és a harmadik hindu. Az ezredes engedélyt kapott, hogy különféle módon nyilvánosságra hozzon néhányat ezekből a tanításokból, a két európai ezt azért nem tette, mert nem volt rá engedélyük: idejük még nem érkezett el a nyil­vános munkára. De elérkezett mások számára és a Sinnett által írt több érdekes könyv e ténynek kézzel fogható bizonyítéka. Min­denek felett fontos megjegyeznünk, hogy magasabb tekintélyre való hivatkozás nem növeli semmilyen teozófiai könyv értékét.

Az etimológiában Ádi és Adhi Budha, az egy (vagy az Első) és a „Legmagasabb Bölcsesség" olyan kifejezés, melyet Aryâsangha Titkos értekezéseiben használt, és most valamennyi misztikus északi buddhista használ. Ez szanszkrit kifejezés, a legrégibb árják így nevezték el az Ismeretlen istenséget; a „Brahmâ” szót még nem találjuk a Vedák-ban és a korai munkákban. A feltétlen Bölcsességet jelenti és „Ádhibúdha-t” Fitzedward Hall „mindennek első, meg nem teremtett oká”-val fordítja.

Mérhetetlen korszakoknak kellett elmúlniuk, mielőtt a Buddha jelző, hogy úgy mondjam, annyira emberivé vált, hogy halandókra is alkalmazhatták, s - végül a „megingathatatlan Bölcsesség Buddhá”-jának nevezték el azt, akit páratlan erénye és tudása erre érdemessé tett. „Bodha” az emberrel veleszületett isteni értelem, vagy „megértés”, „Buddha" annak elsajátítása egyéni iparkodás és érdem útján. „Buddhi” a megismerés képessége, a vezeték, amelyen az isteni tudás az „Ego”-hoz eljut, a jónak és rossznak megkülönböztetése, egyúttal az „isteni lelkiismeret” és a „Szellemi Lélek”, amely Átman-nak hordozója. „Amikor Buddhi felszívja (megsemmisíti) Én-zésünket (Ego-tism) valamennyi Vikára-ival, Avalô­kitêshvara nyilvánul meg nekünk, és elértük Nirvana-t vagy Mukti-t.” Mert „Mukti” ugyanaz, mint Nirvana, azaz mentesség a Mâyâ vagy káprázat hálójától. „Bodhi”-nak hívnak egy Samádhi-nak nevezett különös „transz” állapotot is, melyben az egyén a szellemi tudás tetőpontját éri el.

Oktalanok azok, akik a Buddhizmus, s ennek folytán a „Budhizmus” ellen vak és korunkhoz nem illő gyűlölettel vannak, tagadják ezoterikus tanításait, (pedig ezek a Brahminoknak tanításai is) csupán azért, mert a név olyasmit sejtet velük, ami szemükben káros tanítás - mivel ők monoteisták. Oktalannak kell őket nevezni, mert a nyers és logikátlan anyagiasságnak korszakában vagyunk, s ebben csupán az ezoterikus filozófia állhat helyt azoknak az ismételt támadásoknak, amelyeket minden ellen irányítanak, amit az ember benső szellemi életében legdrágábbnak és legszentebbnek tart. Az igazi filozófus, az Ezoterikus Bölcsesség tanítványa egyáltalán nem törődik személyiségekkel, dogmatikus hitekkel és egyes vallásokkal. Sőt mi több. Az ezoterikus filozófia kibékíti az összes vallásokat, megfosztja őket külső emberi ruhá­zatuktól és megmutatja, hogy gyökerük azonos minden más nagy vallás gyökerével. Bebizonyítja, hogy a természetben szükség van egy feltétlen Isteni Princípiumra, s épp oly kevéssé tagadja az Isten­séget, ahogy nem tagadja a Napot. Az ezoterikus filozófia soha sem tagadta Istent a természetben, sem pedig az Istenséget, mint a feltétlen és elvont Létező-t (Ens). Csak az úgynevezett egy-isten­imádó vallások istenét nem fogadja el, az embertől saját képére és hasonlatosságára alkotott isteneket, az Örökké Megismerhetet­lennek istenkáromló és szomorú torzképét.

A feljegyzések, amelyeket az olvasóval közlünk, az egész világ ezoterikus tanításait ölelik fel emberiségünk kezdete óta. S a buddhista okkultizmus ezekben csak az őt megillető helyet foglalja el, semmivel sem többet. Valóban Gautama metafizikájában a „Dan” vagy „Dzsnyana”¹ („Dhyan”) titkos részei - bármily nagyszerűeknek látja is az, aki nem ismeri az őskor Bölcsesség-vallá­sának tanításait – csak igen kis része az egésznek.

A hindu Hitujitó nyilvános tanításait a Bölcsesség-vallásnak csak erkölcsi és fiziológiai oldalára korlátozta, tehát csak az Erkölcs­tanra és az EMBER-re. A meg nem látott és testetlen dolgokat, a Lét titkát földieken kívül, a nagy Tanító nyilvános előadásaiban egyáltalában nem érintette, s a rejtett Igazságokra válogatott Arhatjait tanította. Az Arhatokat a híres Saptaparna barlangban (a Mahâvansa Sattapanni-ja), a Baibhâr hegy közelében (a pâli kéziratok Webhâra-ja) avatták be. Ez a barlang Râjagriha-ban, Mogadha régi fővárosában volt. Fa-hian-nak Cheta barlangja ez, amint ezt néhány régész² helyesen gyanította.

Az idő és az emberi képzelődés rövidesen végeztek e taní tások tisztaságával és filozófiájával, mihelyt az Arhatok térítési munkájuk közben, azokat titkos és szent körükből átültették a metafizikai fogalmakra Indiánál kevésbé előkészített talajba: Kínába, Japánba, Sziámba és Burmába. Hogy miként bántak el e nagy kinyilatkoztatások eredeti tisztaságával, kitűnik, ha az ókor néhány úgynevezett „ezoterikus” buddhista iskoláját modern köntösükben tanulmányozzuk. Ezt nemcsak Kínában és más buddhista országokban észlelhetjük, hanem még Tibetben is, a be nem avatott lámák és mongol újítók gondjaira bízott számos iskolában.

Az olvasót tehát arra kérjük, tartsa szem előtt azt a nagyon fontos különbséget, mely az ortodox buddhizmus, azaz Gautama, a Buddha nyilvános tanítása és az ő ezoterikus Budhizmusa között van. Az ő Titkos Tanítása egyébként egyáltalában nem tért el az ő idejében beavatott Brahminok tanításától. Buddha az Árja föld gyermeke volt, született hindu, Kshatria, és a „kétszer születettek” (a beavatott brahminok) vagy Dvidzsák tanítványa. Tanítása tehát nem térhetett el az ő tanaiktól. Buddha egész újítása csak az volt, hogy nyilvánosságra hozta azoknak a tanításoknak egy részét, amelyeket addig a Templom Beavatottjainak és aszkétáinak „varázs” körén kívülállók előtt eltitkoltak. Buddhát fogadalma kötötte, tehát nem taníthatott mindent, amibe őt beavatták. S bár filozófiája az igazi ezoterikus tudás alapján épült fel, a világgal e tudásnak csupán külső, anyagi testét közölte és lelkét választottjai számára őrizte meg. (Lásd a II. kötetet is.) Az orientalisták között sok kínai tudós hallott a „Lélek Taná”-ról, de úgy látszik, egyikük sem értette meg igazi jelentőségét és fontosságát.

Azt a tant titokban - talán túlságosan titokban – tartották a szentélyen belül. A titokzatosság, amellyel legfőbb dogmáját és célját - Nirvánát - körülvették, annyira próbára tette és izgatta a kérdéssel foglalkozó tudósok kíváncsiságát, hogy átvágták a gordiuszi csomót, mert azt logikusan és kielégítően meg­fejteni nem tudták, és kijelentették, hogy Nirvána a teljes meg­semmisülés.

A jelen század első negyedének vége felé a világirodalomban egy külön ág támadt, és irányában évről-évre mind határozottabbá vált. Általában szanszkrit és orientalista tudósok szakszerű kuta­tásain alapult, soi-disant és ezért tudományosnak tekintették. Hindu, egyiptomi és más ősi vallásokat, hitregéket és emblémákat úgy értelmeztek, ahogy a szimbológusok akarták, és így gyakran a nyers külső formát nyújtották a benső értelem helyett. Figyelemre méltó munkák jelentek meg gyors egymásutánban szellemes deduk­ciókkal és elmélkedésekkel. Ezekben circulus viciosus-ként rend­szerint az előre megállapított végkövetkeztetések a premisszákkal cseréltek helyet, amint ez több szanszkrit és pâli tudós következtetéseiben (szillogizmus) is előfordul. Ilyen munkák a könyvtárakat inkább fallikus és szexuális imádásról, mint valódi szimbológiáról szóló értekezésekkel árasztották el, amelyek egy­másnak ellentmondottak.

Talán ez az igazi oka annak, hogy mélységes hallgatásban és titoktartásban eltelt hosszú évezredek után megengedték, hogy az őskor Titkos Tanításának néhány alapvető igazsága most kör­vonalaiban napfényre kerüljön. Szándékosan mondom „néhány igazság,” mert az, amit továbbra is el kell hallgatni, még száz ilyen kötetben sem férne el, és nem is volna szabad közölni a szadduceusok mai nemzedékével. De mégis jobb, ha most keveset adunk, mintha teljeset hallgatnánk azokról az életbevágó igazságok­ról. A mai világ az ismeretlen felé való őrült vágtatásában sebesen halad előre a szellemi síkkal ellenkező, anyagi síkon, és a mai emberek nagyon is hajlanak arra, hogy összetévesszék az ismeret­lent a megismerhetetlennel, valahányszor a probléma a fizikus fel­fogó képessége elől kitér. A világ most óriási küzdőtér - valóságos völgye a viszálykodásnak és örökös küzdelemnek - halottak városa, amelybe eltemettük Szellem-Lelkünk legmagasabb és leg­szentebb törekvéseit. S ez a lélek minden újabb nemzedékkel jobban bénul és sorvad. A társadalom „szeretetreméltó hitetleneit és jól nevelt elvetemültjeit,”¹ akikről Greely beszél, kevéssé érdekli a múlt halott tudományának feltámasztása. De van a komoly tanít­ványoknak egy tekintélyes kisebbsége, mely igényt tarthat arra, hogy megismerje azt a néhány igazságot, amit most adhatunk. Most sokkal inkább, mint tíz évvel ezelőtt, amikor az Isis Unveiled, és amikor utána más hasonló művek megjelentek; mind kísérletek arra, hogy az ezoterikus tudomány titkait megmagyarázzák.

A legerősebb kifogások egyike, egyúttal a legkomolyabb is azok közül, amelyekkel a munka helyességét és megbízhatóságát majd megtámadják, a bevezető STANZÁK ellen fog irányulni: „Hogyan bizonyíthatók a bennük foglalt állítások?” Igaz, hogy a jelen kötetekben idézett szanszkrit, kínai és mongol munkák nagy részét egyes orientalisták ismerik, a főmunka azonban, vagyis az, amelyből a Stanzákat merítettük, európai könyvtárakban nincsen meg. Dzyan (vagy „Dzan”) Könyvét filológusaink egyáltalában nem ismerik, vagy legalább is nem hallottak róla ezen a néven. Ez természetesen nagy akadály azoknak, akik a hivatalos tudományban elfogadott kutatás módjait követik. De az Okkultizmus tanítványának és minden igazi Okkultistának ez mit sem jelent. A közölt Tanítások lényeges tartalmát ezer meg ezer szanszkrit kéziratban elszórtan meg­találhatják. Ezeket részben már lefordították, - mint rendesen eltorzított értelmezéssel - részben ezután kerülnek majd sorra. Tehát minden tudós megvizsgálhatja, hogy helyesek-e az itt közölt állítások, és ellenőrizheti is a legtöbb idézetet. Néhány új adatot, (csak az avatatlan orientalistának új) és a Magyarázatokból vett idézeteket azonban aligha fogják megtalálni. A tanítások között néhány olyan is van, amelyeket eddig csak élő szóval adtak tovább. De még ezekre is találhatunk minden esetben utalásokat a brahmani, kínai és tibeti templomirodalom temérdek köteteiben.

Akárhogy is legyen, és bármit is mondjanak a rosszindulatú bírálók az íróról, egy tény egészen bizonyos. Vannak a Himaláján túl ezoterikus iskolák, amelyeknek elágazásait - Dél-Amerikát nem is említve - Kínában, Japánban, Indiában, Tibetben és még Szíriában is megtalálhatjuk. Eme iskolák tagjai azt állítják, hogy birtokukban vannak az összes szent és filozófiai művek kéziratban és nyomtatásban, valóban az összes munkák, melyeket valaha írtak, bármely nyelven vagy bárminő betűkkel, amióta az írás művészete megkezdődött, a jelképes hieroglifáktól kezdve egészen Cadmus és Devanâgari abc-jéig.

Minden korban azt állították, hogy amióta csak elpusztult az Alexandriai Könyvtár (l. Isis Unveiled II. köt. 27. o.), a Testvéri­ségek tagjai együttes fáradsággal szorgalmasan felkutattak minden olyan munkát, amelyből a beavatatlan a Titkos Tudomány egy-egy rejtélyét végül is felfedhette, és megérthette volna. S akik erről tudnak, azt is mondják, hogy az efféle műveket aztán csak három példányban hagyták meg, és tették el biztos helyre, a többit meg­semmisítették. Indiában, az utolsó ilyen értékes kéziratokat Akbar¹ császár uralkodása idején helyezték biztonságba és rejtették el.

Továbbá azt is állítják, hogy az utolsó példányig megsem­misítettek minden oly szent könyvet, amelynek szövege nem volt jelképekben eléggé elrejtve, vagy amely közvetlenül a régi misz­tériumokra vonatkozott. Előbb azonban titkos írással gondosan lemásolták úgy, hogy a legjobb és legokosabb palaeográfus se fejthesse meg. Akbár uralkodása alatt egyes fanatikus udvari em­berek maguk is segítettek a brahmanoknak, hogy kézirataikat elrejt­hessék, mert megbotránkoztak azon, hogy császárjuk bűnös kíván­csisággal érdeklődik a hitetlenek vallásai után. Ilyen volt Badáoni, aki leplezetlen borzalmat érzett Akbarnak mániájával szemben, mellyel a bálványimádó vallásokkal foglalkozott.²

Ezenkívül az összes nagy és gazdag tibeti kolostorokban (lamaseries) sziklába vájt, földalatti kripták és barlang-könyvtárak vannak abban az esetben, ha a gonpa és a lhakhang a hegyek között feleszik. A nyugati Tsaydam-on túl, Kuen-lun³ magányos hágóin, több ilyen rejtekhely van. Altyn-Toga hegylánc mentén, ahova európai lábát eddig még nem tette, egy háztelep van, mélyen a hegyszorosban. Kis házcsoport ez, inkább falucska, mint kolos­tor, szegényes külsejű templommal. Közelében egy öreg láma, remete lakik, s vigyáz rá. Zarándokok azt mondják, hogy az alatta levő folyosókban és termekben akkora könyvgyűjtemény van, hogy a leírás szerint, még a British Museum-ban sem férne el.¹

Valószínű, hogy mindez felidézi a kételkedés mosolyát. De ne vesse el az olvasó ezeket a hagyományokat, mielőtt a következő, jól ismert tényeken nem gondolkozott. Az Orientalisták együttes kutatása, de különösen az a munkásság, melyet az utóbbi években az összehasonlító nyelv- és vallástudomány terén fejtettek ki, meg­állapította, hogy megszámlálhatatlan kézirat, de még nyomtatott könyv is, amelyről tudják, hogy megvolt - most többé nem található. Eltűntek anélkül, hogy a legcsekélyebb nyomuk maradt. Ha jelen­téktelen munkákról lenne szó, akkor természetes volna az a feltevés, hogy az idők folyamán elpusztulni hagyták, és hogy az emberi emlé­kezet nevüket is elfelejtette. De nincs ilyenekről szó, mert most bebizonyult, hogy legtöbbjük még meglevő művekhez a helyes kul­csokat tartalmazta. Pedig a Magyarázatok és Értelmezések e kiegészítő kötetei nélkül a legtöbb olvasó ezeket a munkákat egyáltalában nem érti meg. Ilyenek pl. Lao-ce, Confucius elődjének munkái.²

Azt mondják, hogy 930 könyvet írt az erkölcsről és vallásról, hetvenet a mágiáról, összesen ezret. Nagy munkája, tanításának szíve, a „Tao-te-King”, vagyis a Taosse szent írásai azonban - Stanislas Julim szerint - (Tao-te King XXVII. o.) körülbelül csak „5000 szóból” állnak, alig egy tucat lapból. De Max Müller azt találja, hogy a „szöveg magyarázatok nélkül érthetetlen, úgy, hogy Julien-nek a fordítás céljából több mint hatvan magyarázóhoz kellett fordulnia.” Ezek közül a legkorábbi Kr.e. 163-ból való. Látjuk tehát, nem korábbi időből. Ezt a „legkorábbi” magyarázót tehát négy és fél század előzte meg, s így bőséges idő telt el, hogy Lao-ce igazi tanítását, beavatott papjait kivéve, mindenki előtt elburkolják. A japánok közt vannak most Lao-ce legtanultabb papjai és követői, s ezek egyszerűen nevetnek az európai Kína-­tudósok tévedésein és elméletein. A hagyomány pedig megerősíti, hogy azok a Magyarázatok, amelyekhez a nyugati Kína-kutatók (sinológusok) hozzáférhetnek, nem az igazi okkult feljegyzések, hanem szándékosan homályos szövegek. Megerősíti azt is, hogy az igazi magyarázatok, valamint majdnem az összes szövegek régóta eltűntek az avatatlanok szeme elől.

S mit talál a tudós, ha a szemita vallások ősrégi irodalmát kutatja, ha a Kaldeai Szentírásokat tanulmányozza, a Mózesi Biblia idősebb nővérét és oktatóját, úgyszólván főforrását, a keresztény­ségnek alapját és kiinduló pontját? Mi maradt meg, hogy meg­örökítse Babilon ősrégi vallásainak emlékét, hogy tanúságot tegyen a kaldeai mágusok terjedelmes csillagászati megfigyeléseiről, hogy igazolja nagyszerű és kiválóan okkult irodalmuk hagyományát? Csak néhány töredék, melyről azt mondják, hogy Berosustól való.

De ezek majdnem értéktelenek, még vezérfonalnak sem használhatjuk annak jellemzésére, ami eltűnt. Mert a caesareai püspök ő reverenciájának kezén mentek át és kétségtelenül mai napig nyomát viselik e kiválóan igazságszerető és megbízható kéznek. Ez a püspök más vallások szent feljegyzéseit önkényesen megnyirbálta és így adta ki. Mert mi is a története ennek az érte­kezésnek, amely az egykor oly nagy babiloni vallásról szól?

Berosus, Belus templomának papja, Nagy Sándor számára írta görögül. Alapul vette azokat a csillagászati és időrendi fel­jegyzéseket, amelyeket e templom papjai megőriztek, s amelyek 200.000 éves időszakra terjedtek. Ez az értekezés elveszett. Az első században Kr. e. Alexander Polyhistor kivonatot készített belőle - az is elveszett. Eusebius (270-340. Kr. u.) ezeket a kivonatokat használta fel, amikor Chronicon-ját írta. Eusebius, aki az új vallás­nak védő és előharcosi szerepét vállalta, nagyon veszélyesnek tartotta a kaldeai szentírásokat, mert igen hasonlók, majdnem azonosak a zsidó szentírással.¹ Az új vallás pedig elfogadta a zsidó szentírásokat, és ezzel együtt egy nevetséges időszámítást. Majdnem bizonyos, hogy Eusebius nem kímélte Manetho egyiptomi szinkronisztikus tábláit, annyira nem, hogy Bunsen² őt a történelem felettébb lelkiismeretlen megcsonkításával vádolja. És Szókratész, egy ötödik századbeli történetíró, valamint Szincellusz, Konstantinápoly alpatriarchája (nyolcadik század), a legmerészebb és legelszántabb hamisítónak bélyegzik.

Feltehetjük-e tehát, hogy kíméletesebben bánt volna el a kal­deai feljegyzésekkel, amelyek máris fenyegették az oly hirtelenül elfogadott új vallást?

Így tehát ezeknek, a több mint kétes töredékeknek kivételével, az egész kaldeai szent irodalom teljesen eltűnt az avatatlan szeme elől, akárcsak az elsüllyedt Atlantisz. Berosus Történelméből néhány tényt a II. kötet, II. részében közlünk. Ezek nagy fényt vethetnek a Bukott Angyalok igazi eredetére, akiket Bel és a Sárkány szemé­lyesítenek.

S ha a kutató immár a legrégibb árja irodalom, a Rig-Véda felé fordul, és e tekintetben szorosan maguktól az említett orienta­listáktól nyújtott adatokat követi, azt fogja találni, hogy a Rig­-Védát a mai napig sem értik meg helyesen, noha csak „körülbelül 10.580 verset, vagy 1028 himnuszt tartalmaz”. Pedig ott vannak a a Brâhmana-k és a rengeteg más jegyzet és magyarázat. Miért van ez? Nyilvánvalóan azért, mert a Brâhmana-k „az eredeti himnu­szokra vonatkozó skolasztikus és legrégibb értekezések” - maguk is kulcsra szorulnak. Ezt pedig az orientálisták nem tudták megszerezni. Mit mondanak a tudósok a buddhista irodalomról? Vajon ismerik-e azt teljességében? Határozottan nem. Valóban semmit sem tudnak a lámaizmusról, noha az északi buddhisták Kanjur-ja és Tanjur-ja 325 kötetre terjed, s minden kötet, úgy mondják, „négy-­öt fontot nyom.” A Déli Egyház szent kánonja pedig, amint a Szaddharmálamkára-ban³ mondják, 29.368.000 betűt tartalmaz, vagyis az értekezéseken és magyarázatokon kívül, „ötször vagy hatszor annyi anyagot, mint amennyi a bibliában van”. Az utóbbi Max Müller szerint csak 3.576.180 betűt tartalmaz. S noha ott volt „az a 325 kötet" (valóságban 333, mert a Kanjur 108, és a Tanjur 225 kötet), „a fordítók nem adták a hű szöveget, hanem beleszőtték saját magyarázataikat, hogy különféle iskoláiknak a dogmáit iga­zolják”.⁴ S mi több, Max Müller tanár azt mondja: „mind a déli, mind az északi buddhista iskolákban az a hagyomány, hogy a szent buddhista Kánon eredetileg 80.000, vagy 84.000 értekezést tartal­mazott, de legtöbbje elveszett, úgyhogy csak 6000 maradt meg”. „Elvesztek”, mint rendesen, az európaiak számára. De ki állíthatná teljes bizonyossággal, hogy a buddhisták és a brahminok számára is elvesztek?

Csodálatosnak tűnik, hogy majdnem 76.000 értekezés elvesz­hetett, ha megfontoljuk, hogy a buddhisták felette szentnek tarta­nak minden sort, amely Buddháról vagy az ő „Jó Törvényéről” szól. Aki ismeri az események természetes folyását, az aláírná azt, hogy inkább az ellenkezője történhetett meg. Mert ebből a 76.000 értekezésből öt- vagy hatezer megsemmisülhetett az Indiában folyt üldözések és az Indiából történt kivándorlások ideje alatt. Ezzel szemben teljesen bizonyos, hogy buddhista Arhatok már 300 évvel a mi időszámításunk előtt¹ megkezdették térítő útjaikat, hogy az új vallást Kasmíron és a Himaláján túl terjesszék. Kínába 61-ben Kr. e. értek,² amikor Kashiapa indult oda Ming-ti császár meg­hívására, hogy az „Ég Fiát” a buddhizmus tanaival megismertesse. Különösnek hangzik tehát, ha az orientalisták ilyen veszteségről úgy beszélnek, mintha valóban megtörténhetett volna. Mintha egy pillanatra sem gondolnának arra a lehetőségre, hogy a szöveg csak a Nyugat számára és az ő számukra veszett el. Mintha lehetetlen volna, hogy az ázsiai népek olyan páratlanul vakmerők lehessenek, hogy legszentebb feljegyzéseiket idegenek számára hozzáférhetet­lenné tegyék, s így megakadályozzák, hogy más fajok azokat kigú­nyolhassák, s azokkal visszaélhessenek, „bármennyire magasabban” is álljanak ezek a fajok náluknál.

Majdnem az összes orientalista kifejezett sajnálatából és számos esetben tett bevallásából (l. pl. Max Müller: Lectures), a közönség biztos lehet abban, hogy a) a régi vallások kutatójá­nak valóban kevés adat áll rendelkezésére, hogy megalapozza azokat a végső eredményeket, amelyekhez e vallásokat illetőleg rendszerint eljut, és b) ez az adathiány legkevésbé sem akadá­lyozza meg őt abban, hogy határozott dogmákat állítson fel. Azt képzelnénk, hogy a fáraói Egyiptom szertartásait és hittételeit legalább is jól kellene ismernünk, mindenesetre jobban, mint India nagyon nehezen érthető filozófiáját és panteizmusát. - Hiszen az egyiptomi teogóniára és misztériumokra vonatkozóan a klasszikusok és számos más író révén igen sok feljegyzés maradt reánk, míg India vallásáról és nyelvéről Európának a jelen század kezdete előtt alig volt fogalma. S a Nílus mentén az egész ország területén ott állnak a mai napig az évről-évre, napról-napra kiásott friss emlékek, és ezek ékes szóval mondják el történetüket. És még sincsen így, mert nem ismerjük. A tanult oxfordi filológus maga vallja be az igazságot, amikor azt mondja:

Noha . . . még látjuk a piramisokat és a templomok és labirintusok romjait, amelyeknek falait jelképes írások, istenek és istennők. különös képei borítanak. . . Az idővel dacoló papirusztekercseken még egyes, az egyiptomiaknak mondhatni szent könyveiből való töredékekre is bukkanunk. Mégis, bár e titokzatos faj régi feljegyzéseiben sokat megfejtettek, Egyiptom vallásának főforrása és szertartásos istentiszteletének eredeti értelme még távolról sincsen előttünk teljesen felfedve.³

I Itt is megmaradtak a titokzatos jelképes okmányok, de eltűntek a kulcsok. Pedig csakis ezek segítségével érthetők meg.

Mégis, a tanár úr következőképpen érvel. Azt találta, hogy „nyelv és vallás között természetes összefüggés van” és másod­szor, hogy volt egy közös árja vallás, az árja faj különválása előtt, egy közös szemita vallás, a szemita faj különválása előtt, és egy közös turáni vallás, a kínai és a többi turáni osztályba tartozó törzsek különválása előtt, és valóban csak „három régi vallási köz­pontot" és „három nyelvi központot” fedezett fel. Ezen az alapon, noha éppoly kevéssé ismeri azokat az ősi vallásokat és nyelveket, mint eredetüket, habozás nélkül kijelenti, „hogy igazi, történelmi alapot nyertek immár a világ eme fővallásainak tudományos tárgyalására”.

Valamely kérdésnek „tudományos tárgyalása” még nem biz­tosíték arra, hogy annak „történelmi alapja” is van. S még a leg­kiválóbb filológusnak sem szabad ennyire hiányos adatok mellett saját következtetéseit történelmi tényként előadnia. Kétségtelen, hogy a kiváló orientalista a világ megelégedésére alaposan bebi­zonyította, hogy a fonetikus szabályoknak Grimm-féle törvénye sze­rint: Odin és Buddha két különböző személyiség, egymástól teljesen különálló, és ezt tudományosan kimutatja. De a legcsekélyebb „tör­ténelmi alapja” sincs, amikor megragadja az alkalmat, és ugyanakkor azt mondja, hogy Odin-t „mint legfőbb istenséget oly korszakban imádták, mely a Véda és Homérosz (Compar. Theol. 318. o.) idejét jóval megelőzte”. A történelmet és a tényeket saját következteté­seinek rendeli alá. Lehet, hogy ez az orientalista tudósok szemében nagyon „tudományos” eljárás, mégis a valóságtól nagyon távol esik. Világosan bizonyítja, hogy az állításnak történelmi alapja nincsen, az a körülmény, hogy az időszámítás tekintetében a Védák esetében, a különféle kiváló filológusoknak és orientalistáknak, Martin Haugtól ugyancsak Max Müllerig, ellentétes a nézetük. „Benső meggyőződés” gyakran csak lidércfény, biztosan útbaigazító világítótorony helyett. De a modern összehasonlító mitológia tudománya sem tud ennél jobb bizonyítékot adni, amikor azt állítja, hogy egészen hamis úton jártak azok a képzett írók, akik az utolsó századon át hangoztatták, hogy „kellett léteznie egy ősi kinyilatkoztatásnak, amely az emberi nem őseinek jutott . . . és melyet töredékekben Görögország és Olasz­ország templomaiban őriztek meg”. Mert ez az, amit az összes keleti beavatottak és punditák időről-időre hirdettek a világnak. Egy kiváló szingaléz pap közismert dologként mondta az írónak, hogy a Szent kánonhoz tartozó legfontosabb buddhista értekezéseket elrejtették európai punditák számára hozzáférhetetlen országokban és helyeken. Az elhunyt Swámi Dayánand Sarasvati pedig, korának legnagyobb szanszkrit tudósa Indiában, régi brahmani munkákat illetőleg, ugyan­ erről a tényről biztosította a Teozófiai Társulat néhány tagját. Ez a szent és tanult ember nevetett, amikor azt mondták neki, hogy Max Müller tanár „Előadásai”-ban kijelentette, hogy csak kevés támogatóra talál mostanában az az elmélet, hogy „volt ősi rendkí­vüli kinyilatkoztatás, mely az emberi faj atyáinak adatott.” Válasza sokat sejtető volt: „Ha Mr. Moksh Mooller” - így ejtette ki a nevét - „brahmin volna, és velem jönne, elvezetném egy gupta barlangba (rejtett kripta) Okhee Matha közelében, a Himalájában, ott hamarosan rájönne arra, hogy az, ami Indiából a Kálápáni-n (az óceán fekete vizén) keresztül eljutott Európába, szent könyveink egyes részletei kiselejtezett másolatainak csak darabjai voltak. Igenis, volt „ősi kinyilatkoztatás”, és az még most is megvan, nem is fog soha elveszni a világ számára, hanem újból meg fog jelenni, noha a Mleicská-knak természetesen várniuk kell.”

Amikor még tovább kérdezték erre vonatkozóan, már nem akart többet mondani. Ez Meerut-ban történt 1880-ban. Kétségtelen, hogy kegyetlen volt az a megtévesztés, amellyel a brahminok a múlt században Calcuttában kijátszották Wilford ezredest és Sir William Jones-t. De ezek nagyon is rászolgáltak, és senkinek sem tehetünk ebben az ügyben inkább szemrehányást, mint maguknak a Misszionáriusoknak és Wilford ezredesnek. Sir William Jones maga tanúskodik arról, hogy a misszionáriusok (l. Asiat. Researches I. 272.) elég együgyűek voltak, s azt állították, hogy a „hinduk még most is majdnem keresztények, mert az ő Brahmâ-juk, Vishnu-juk és Mahesa-juk nem más, mint a keresztény Szent-Háromság.¹ Jó lecke volt ez. Kétszeres óva­tosságra indította az orientalistákat, de egyeseket talán túl fé­lénkké is tett, és ennek visszahatása alatt az előre megállapított következmények ingája túlságosan a másik irányba lengett ki. Mert a Wilford ezredes számára gyártott „ez az első szállít­mány a brahmani piacról” most szemmel láthatólag azt a szüksé­gességet és kívánságot keltette fel az orientalistákban, hogy majd­nem minden ősi szanszkrit kéziratot modernnek nyilvánítsanak, s így teljesen igazolják a misszionáriusokat, ha ezek azután fel­használják az alkalmat. Hogy ezt meg is teszik, még pedig értelmi képességük teljes felhasználásával, azt mutatják legutóbbi nevet­séges kísérleteik, melyekkel azt akarják bizonyítani, hogy a Krishnáról szóló egész puranai történetet a brahminok a bibliából lopkodták ki! De a tények, amelyeket az oxfordi tanár ezekre a most hírhedt betoldásokra vonatkozóan, (ezeket annak idején a brahminok Wilford ezredes kedvére csinálták, de ezt később nagyon megbánta), Science of Religion c. felolvasás sorozatában felhozott, egyáltalán nem változtatnak azokon a következtetéseken, melyekhez kikerülhetetlenül el kell jutnia annak, aki a Titkos Tanítást tanulmányozza. Mert igaz, az eredmények azt mutatják, hogy sem az Új-, de még az Ó-testamentum sem vett kölcsön semmit a brahmánok és buddhisták régibb vallásából. De ebből nem következik az, hogy a zsidók nem vettek át mindent, amit tudtak, a kaldeai feljegyzésekből. Ezeket Eusebius később megcsonkította. Ami a kaldeusokat illeti, ők első tudásukat kétségtelenül a brahminoktól kapták. Rawlinson ugyanis letagadhatatlan védai befolyást mutat ki Babilon korai mitológiájában. Vans Kennedy ezredes pedig már régen megállapította - és helyesen, hogy Babilónia kezdettől fogva a szanszkrit és brahmin tudás székhelye volt. De mindezek a bizonyítékok kell, hogy értéküket veszítsék Max Müller professzor legújabb elmélete mellett. Hogy mi ez az elmélet, azt mindenki tudja. A fonetikus törvények kódexe most általános eszköz lett arra, hogy sok nemzet istenei között az azonosságot és „összefüggést” megállapítsák. Így noha Merkur (Budha, Thot-Hermes stb.) anyja Maïa volt, Buddha (Gautama) anyja is Mâja. és Jézus anyja szintén Mâja (érzékcsalódás, mert Mária annyi, mint Mare, a tenger, a nagy érzék­csalódás jelképe), - mégis a három személy között nincs össze­függés, nem is lehet, amióta Bopp felállította a fonetikus törvények kódexét.

A mi orientalistáink ama igyekvésükben, hogy összegyűjtsék a meg nem írt történelem sok-sok szálát, merészen járnak el, amikor a priori tagadnak mindent, ami nem egyeztethető össze saját következtetéseikkel. Így mikor mindennap új felfedezések bizo­nyítják, hogy az idők éjjelében, a messze múltban, nagy művé­szet és tudomány virágzott, ők a legrégibb nemzetek néhányától még az írás ismeretét is megtagadják, s barbároknak minősítik őket kultúrnépek helyett. Pedig még mindig bukkannak rendkívüli műveltség nyomaira, még Közép-Ázsiában is. Ez a civilizáció tagadhatatlanul történelem előtti. És hogyan lehetne civilizáció valamiféle irodalom nélkül, évkönyvek vagy krónikák nélkül? Csak a természetes észjárásnak kellene az elhunyt nemzetek történelmében az eltörött láncszemeket pótolnia. Az a megszakítatlan óriási hegyfal, mely Tibet egész fennsíkját beszegi, a Khuan-Khé folyó felső folyásától le a Kara-Korum hegyekig, évezredeken át magas civilizációnak volt szemtanúja és különös titkokat mondhatna el az emberiségnek. Annak a vidéknek keleti és középső részei, a Nan-Schajn és az Altjne-taga, valamikor olyan városokkal voltak borítva, amelyek nagyon jól versenyezhettek Babilonnal. Amióta ezek a városok utolsót leheltek, egy teljes geológiai korszak vonult el a vidék fölött. Ezt bizonyítja a Tarim-medence közepén elterülő óriási síkság, futóhomok-buckáival és ma terméketlen kihalt földjével. Az utas csupán a határszéli vidékeket ismeri, ezeket is csak felületesen. E homok-fennsíkok belsejéből nem hiányzik a víz, és ott vannak friss, virágzó oázisok. A most megbízhatatlan talajra európai ember még nem merészkedett. A zöldülő oázisok egyikéhez-­másikához még a bennszülött utas sem juthat el, hacsak be nem avatott. Orkánok „felkorbácsolhatják a homokot és elsodorhatnak egész síkságokat”, de nem pusztíthatnak el olyasmit, amihez nem férhetnek. Mélyen a föld belsejébe beépítve, a földalatti raktárakat nem fenyegeti veszély. S mert bejárataik ilyen oázisokban vannak elrejtve, nem kell attól tartani, hogy bárki is felfedezze azokat, még akkor sem, ha hadseregek törnének is be e homoksivatagba, mert:

„Sem tócsa, sem bokor, sem ház nincs egy sem arra,

S hegylánc emel falat fogakra szétszakadva,

A perzselt hátú messze sivatag körül . . .”

De nincs szükség arra, hogy az olvasót átküldjük a sivatagon, amikor a régi műveltség ugyanazon bizonyítékait feltalálhatjuk ugyanannak az országnak még aránylag népes vidékein is. Csercsen oázist például, amely körülbelül 4000 lábnyira fekszik a Csercsen-Darja folyó színe felett, minden oldalról ősi városok romjai veszik körül. Vagy 3000 ember képviseli itt maradványát a körülbelül száz kihalt nemzetnek és fajnak, amelyeket etnológusaink még név szerint sem ismernek. Az antropológus nagy zavarban volna, ha rendeznie, osztályokba és alosztályokba kellene sorolnia őket, annál is inkább, mert mindeme vízözön előtti fajoknak és törzseknek utódai maguk is épp oly keveset tudnak elődjeikről, mintha a holdból estek volna le. Ha eredetük felől kérdezik őket, azt válaszolják, hogy nem tudják, atyáik honnan jöttek, de hallották, hogy első (azaz legkorábbi) őseiken e sivatagoknak nagy szellemei (genii) uralkodtak. Ezt tudatlanságnak és babonának tudhatjuk be, s mégis a Titkos Tanítás szempontjából a válasz ősi hagyományokon alapulhat. Egyedül a Khüraszan-törzs állítja azt, hogy jóval Nagy Sándor ideje előtt arról a vidékről jött, amelyet most Afganisztánnak neveznek, és népmondával erősíti meg állítását. Prjevalsky ezredes (most tábornok) orosz utazó egészen közel Csercsen-oázishoz két rendkívül nagy város romjait találta meg. Ezek közül a régebbit az ottani hagyomány szerint egy hős óriás pusztította el, 3000 évvel ezelőtt, a másikat a mongolok tették tönkre, idő­számításunk tizedik századában.

„A két nagy város területe most tele van különös és heterogén maradványokkal, törött porcelánnal, konyhaeszközökkel és emberi csontokkal, amelyeket a futóhomok és sivatagi szél hordott össze. A bennszülöttek gyakran találnak vörösréz- és aranypénzeket, kiolvasztott ezüstöt, fém ruda­kat, gyémántokat, türkizeket, és ami a legnevezetesebb - törött üveget. . . Valami nem rothadó fából, vagy más ilyenféle anyagból készült koporsókra is bukkantak, s ezekben igen jó állapotban levő bebalzsamozott holttestekre. . . A férfi múmiák mind rendkívül magas, erőteljes emberék, hosszú hullámos hajúak. . . Sírboltot is találtak tizenkét férfi holttesttel, ülő helyzetben. Más alkalommal külön koporsóban fiatal leányt fedeztünk fel. Szemét arany korong zárta le, állkapcsát arany karika tartotta, mely álla alól kiindulva körülfogta a fejét. Szűk gyapjú ruha volt az öltözete, keblét arany csillagok borították, míg a lábát meztelenül hagyták.” (N. M. Prjevalsky egy felolvasásából.)

Ehhez a híres utazó hozzáfűzi, hogy egész útjukban a Csercsen folyón végig, legendákat hallottak a sivatag futó­homokjában réges-régen eltemetett huszonhárom városról. Ugyanez a hagyomány él a Lob-nor mellékén és Kerja oázisban is.

Az ilyenféle civilizáció nyomai, valamint ezek és hasonló hagyományok feljogosítanak arra, hogy hitelt adjunk az India és Mongólia művelt és tanult bennszülöttjeitől is megerősített hagyománynak, amikor a homoktól visszahódított óriási könyv­tárakról és a régi MÁGIKUS tudomány különféle maradványairól szól, amelyeket mind biztonságba helyeztek.

Összefoglalva a mondottakat, a Titkos Tanítás a régi és történelem előtti világnak általánosan elterjedt vallása volt. Elterjedésének bizonyítékai, történetének hiteles feljegyzései meg vannak ma is az Okkult Testvériség birtokában levő, titkos barlangkönyvtárakban. S meg van itt az okiratoknak teljes lánca is, melyek rámutatnak a Titkos Tanítás jellegére és jelenlétére minden országban, valamint nagy adeptusainak tanításaira.

Ez az állítás még nyer szavahihetőségében, ha megfontoljuk a következő tényeket: Azt a hagyományt, hogy az ősrégi pergamenek ezreit megmentették, mikor az alexandriai könyvtár elpusztult; azt, hogy ezer meg ezer szanszkrit munka Indiában, Akbar uralkodása alatt eltűnt; a Kínában és Japánban elterjedt általános hagyományt, hogy az igazi régi szövegek, - a több ezer kötetnyi magyaráza­tokkal együtt, amelyek nélkül érthetetlenek - avatatlan kezek számára régóta elérhetetlenné váltak; Babilon óriási szent és okkult irodalmának eltűnését; azoknak a kulcsoknak elveszését, amelyek egyedül fejthették volna meg az egyiptomi hieroglif feljegyzések ezer meg ezer rejtélyét; Indiának azt a hagyományát, hogy az igazi, titkos magyarázatok, melyek egyedül teszik érthetővé a Védákat, titkos sírboltokban és barlangokban vannak a beavatott számára, noha az avatatlanok számára láthatatlanok; továbbá azt, hogy a buddhisták is ugyanazt hiszik saját titkos könyveikről.

Az okkultisták kijelentik, hogy mind ezek bizton­ságban vannak a Nyugat kifosztó kezei elől, hogy újra megjelenjenek egy felvilágosodottabb korszakban, amelyre az elhunyt Swámi Dayânanda Sarasvati szavaival élve: „a Mleushák-nak, (kiközösítettek, vadak, az árja civilizáción kívül levők) várniuk kell.”

Mert nem a beavatottakon múlik, ha ezek az okmányok az avatatlanok számára most „elvesztek”, és nem is vezette eljárásukat önzés vagy az a kívánság, hogy az életet adó szent tudományt maguknak foglalják le. Voltak a Titkos Tudománynak részei, amelyeknek mérhetetlen időkre rejtve kellett maradniuk az avatatlan szeme előtt. De csak azért, mert oly roppant fontosságú titkokat a készületlen tömeggel közölni, annyit jelentett volna, mintha lőpor-raktárban meggyújtott gyertyát adnának a gyermek kezébe.

Körvonalakban válaszolhatunk talán egy kérdésre, amely gyakran felmerült a tanítványok elméjében, ha ehhez hasonló kijelentésekkel találkoztak.

„Megérthetjük,” - mondják, - „hogy a tömeg elől el kell rejteni olyan titkokat, mint amilyen például a Vril, vagyis a sziklarobbantó erő, melyet a philadelphiai I. W. Keely fedezett fel, de nem tudjuk megérteni, hogyan lehetne veszélyes egy olyan tisztán filozófiai tanításnak felfedése, mint például a bolygóláncok fejlődése.”

A veszély abban volt, hogy olyan Tanítás, mint amilyen a bolygólánc, vagy a hét faj, egyszersmind megfejtését adja az ember hetes természetének, mert minden princípium kölcsönösen összefügg valamely síkkal, bolygóval és fajjal, és az emberi princípiumok minden egyes síkon kölcsönösen összefüggnek a hétszeres okkult erőkkel, s ezek az erők a felsőbb síkokon roppant nagy hatásúak. Így bármely hetes beosztás egyszerre kulcsot ad azoknak a roppant okkult erőkhöz, s az ezekkel való visszaélés kiszámíthatatlan bajt hozna az emberiségre. Ez talán nem volna kulcs a jelen nemzedéknek, - különösen nem a nyugatiaknak, - mert ezeket megvédi az okkult tudás iránti vakságuk és tudatlan anyagias hitetlenségük. De nagyon is kulcs lett volna a kereszténység első századaiban azoknak, akik az okkultizmus igaz voltáról meg voltak győződve, és hozzá még egy süllyedő korszakba is léptek, amikor az okkult erőkkel való visszaélés és a leggonoszabb boszorkányság mindennapi dolog volt.

Igaz, hogy az okmányokat elrejtették, de magát a tudományt és azt, hogy ez valóban létezik, soha sem titkolták annak a templomnak papjai, amelyben a MISZTÉRIUMOK nevelési eszközül és az erényes életre való ösztönzésül szolgáltak. Ez tehát nagyon régi és mindig új dolog. S a nagy adeptusok - Pithagorasztól és Platóntól a neo-platonistákig - újra meg újra ezt hirdették. A nazarénusoknak új vallása változtatott azután rossz irányban, a századokon át megszokott rendszeren.

Van azonban egy jól ismert, nagyon különös tény, és ezt az írónak egy pap erősítette meg, aki éveken át egy orosz követséghez volt beosztva. A szentpétervári cári könyvtárakban ugyanis több okmány van, mely bizonyítja, hogy több orosz misztikus utazott az Ural hegységen át Tibetbe, hogy Közép-Ázsia ismeretlen kriptáiban tudásra és a beavatásra tegyen szert. Ez még a múlt század végén és a jelen század elején is megtörtént, amikor a Szabadkőművesség és a Misztikusok Titkos Társaságai zavartalanul virágoztak Oroszországban. Az utasok közül sokan tértek vissza évek múlva olyan nagy tudással, amilyet Európában sehol sem szerezhettek volna meg. Felsorolhatnánk több esetet és jól ismert neveket, ha az ilyen közlés nem volna kellemetlen a szóban levő Beavatot­tak még élő rokonságának. Aki a Szabadkőművesség évkönyveit és történetét lapozgatja az orosz főváros levéltárában, meggyőződ­hetik az említett tény valóságáról.

Ez csak megerősítése annak, amit már sokszor ezelőtt is állítottak. Sajnos, nagyon meggondolatlanul. Mert ahelyett, hogy e közlések használtak volna az emberiségnek, még rossz karmát is okoztak maguknak azok, akik rosszindulatúan, tudatos kitalálással és szédelgéssel vádolták az igaz, de csak kevéssé ismert igazságok hirdetőit. De a baj most már megtörtént, és az igazságot nem szabad még továbbra is eltagadni, bármi is legyen a következ­ménye. Új vallásról van-e szó? - Kérdik tőlünk. Szó sincs róla. Nem vallás az és filozófiája sem új, mert amint már mondottuk, olyan régi, mint a gondolkozó ember. Tanait nem most hirdetik először, hanem óvatosan kiadták nem is egy európai beavatottnak, s ezek tanították is - így különösen az elhunyt Ragon.

Nem csak egy nagy tudós állapította meg, hogy sohasem volt vallásalapító, akár árja, akár szemita vagy turáni, aki új val­lást kitalált, vagy új igazságot kinyilatkoztatott volna. Ezek az alapítók mind csak közvetítők voltak, nem pedig eredeti tanítók. Csak új formáknak és magyarázatoknak voltak a szerzői, míg az igazságok, amelyekre ezek felépültek, olyan régiek, mint maga az emberiség. Kezdetben sok igazságot élőszóval nyilatkoztattak ki az embereknek. Ezeket a templomok adyta-iban őrizték és örökítették meg MISZTÉRIUMOK alatti beavatás útján és személyes átadás révén. Ezek közül a nagy igazságok közül - amelyek csak az igazi Bölcs és Látnok számára valóságok - választottak ki a val­lásalapítók egyet vagy többet, és kinyilatkoztatták azokat a tömeg­nek. Így minden nemzet sorra kapott néhányat az említett igazsá­gokból, saját helyi és különleges szimbolizmusának fátyla alatt. Ez fejlődött ki azután az idők folyamán többé-kevésbé filozófiai istentiszteletté, Pantheonná, mitikus álruhában. Ezért Confucius is a történelmi időszámítás szerint igen régi törvényhozó, noha a világtörténelemben nagyon modern Bölcs. Dr. Legge¹ azt állítja róla, hogy „határozottan csak közvetítő, nem pedig alkotó”, és kimutatja, hogy Confucius maga azt mondotta: „Csak tovább adok; nem teremthetek új dolgokat. Hiszek a régiekben és ezért szeretem őket.”² (Max Müller idézete a Science of Religion-ban.)

E mű írója is szereti a régieket, és ezért hisz bennük és Bölcsességük modern örököseiben. És mivel mindkettőben hisz, továbbadja most azt, amit ő maga kapott és tanult mindazoknak, akik elfogadják. Ami azokat illeti, akik talán visszautasítják bizony­ságtételét, azaz a nagy többséget, - az író nem neheztel rájuk. Épp olyan igazuk van a maguk részéről, ha tagadnak, mint amilyen igaza van neki, ha állít. Mert ők az IGAZSÁG-ot két egészen különböző nézőpontból tekintik. A tudományos kritika szabályaival egyetértően, az Orientalistának a priori vissza kell utasítania minden oly bizonyítékot, amelynek helyességéről nem tud szemé­lyesen meggyőződni. És hogyan fogadhatná el nyugati tudós puszta hallomásra azt, amiről nem tud semmit? Csakugyan amit e köte­tekben adunk, azt épp annyira élő szóval kapott, mint írott taní­tásból válogattuk ki. Az ezoterikus tanításoknak ez az első részlete Stanzákon alapul, amelyek az etnológia előtt ismeretlen népnek feljegyzései. Azt állítják, hogy olyan nyelven vannak írva, amely a filológiában ismert nyelvek, és tájszólások névjegyzékéből hiányzik. Azt mondják e Stanzákról, hogy olyan forrásból (Okkultizmusból) erednek, melyet a tudomány nem ismer el. Végül olyan közvetítő hozza őket, kinek hitelét állandóan lerontják a világ előtt. Leront­ják mindazok, akik nekik alkalmatlan igazságokat gyűlölnek, vagy akik valamely különleges szeszélyüket akarják megvédeni. Ennek folytán arra számíthatunk, hogy e tanításokat visszauta­sítják, és ebbe eleve bele kell nyugodnunk. Senki, aki az egzakt tudomány bármely ágában „tudós”-nak tartja magát, nem is veheti komolyan ezeket a tanításokat. A priori kinevetik és vissza­utasítják majd azokat ebben a században, de csakis ebben. Mert időszámításunk huszadik századában a tudósok kezdik majd felismerni, hogy a Titkos Tanítást sem nem kitalálták, sem nem túlozták, sőt ellenkezőleg, csak nagy körvonalaiban közölték;¹ végül pedig azt, hogy tanításai korábbi időkből valók, mint a Védák. Nem nevettek-e a Védákon még csak ötven évvel ezelőtt, nem utasították-e vissza őket és nem nevezték-e „modern hamisí­tás”-nak? Nem mondották-e egy időben, Lemprière és más tudósok nyomán, hogy a szanszkrit a görögtől származik, és ennek egy tájszólása? Max Müller tanár mondja nekünk, hogy 1820 körül a brahminok, mágusok és buddhisták szent könyveit nem is ismerték, még a létezésüket is kétségbe vonták, és nem volt egyetlen egy tudós sem, aki a Védá-ból . . . , a Zend Avesta-ból, vagy . . . a buddhista Tripitaka-ból egy sort is fordíthatott volna. Most pedig a Vedák-ról bebizonyult, hogy a legrégibb őskor műve, s megmaradásuk majdnem csoda számba megy.” (Lecture on the Vedas.)

Ugyanezt fogják mondani az Ősi Titkos Tanítás-ról, amikor majd letagadhatatlanul be fogják bizonyítani létezését és feljegy­zéseit. De évszázadok fognak eltelni, mielőtt sokkal többet közöl­nek belőle. Amikor az „Isis Unveiled” írója, körülbelül tíz évvel ezelőtt a zodiákusi titkok kulcsairól szólva, azt mondta, hogy ezek majdnem elvesztek a világ számára, azt jegyezte meg: „Az emlí­tett kulcsot hétszer kell megforgatni, hogy az egész rendszer meg­fejthető legyen. Mi csak egyet fordítunk rajta, és ezzel az avatat­lannak egy szempillantást engedünk a titokba. Boldog az, aki az egészet megérti!”

Ugyanezt mondhatnók az egész Ezoterikus rendszerről. Az Isis-ben egyszer fordítottuk a kulcsot, nem többször. Sokkal többet magyarázunk meg ezekben a kötetekben. Abban az időben az író alig tudta a nyelvet, amelyen a művet írta, és sok olyan dolgot nem volt szabad nyilvánosságra hoznia, amelyről most már nyíltan beszélnek. A huszadik században a Bölcsesség Mesterei talán egy képzettebb és alkalmasabb tanítványt küldenek. Ez végső és visszautasíthatatlan bizonyítékot fog adni arról, hogy van egy Gupta-Vidyâ-nak nevezett Tudomány, és hogy végre megtalálták a világban most ismeretes összes vallások és filozófiák forrását, amely - úgy mint az egykor oly titokzatos Nílus forrásai - oly hosszú időkre feledésbe ment, s így el volt veszve az emberek számára.

Ilyen munkát - mint ezt - nem egyszerű Előszóval, hanem inkább egy egész kötettel kellene bevezetni. Kötettel, mely csupa tényeket adna, s nem pusztán fejtegetéseket. Mert a TITKOS TANÍTÁS nem értekezés vagy bizonytalan elméleteknek sorozata, hanem magában foglalja mindazt, amit ebben a században a világnak ki lehet adni.

Teljesen haszontalan volna közzétennünk e műben az ezoterikus tanoknak még eme részeit is, amelyek rejtett voltukból most kikerültek, ha nem állapíthatnánk meg előbb azt, hogy ilyen tanítás valóban létezik, hogy létezése hiteles vagy legalább is valószínű. Az ilyen megállapítások, mint amilyeneket most tenni készülünk, rászorulnak arra, hogy különféle tekintélyek megerősítsék. Neve­zetesen régi filozófusok, klasszikusok, sőt egyes tanult egyházatyák is. Ezek közül néhányan ismerték e tanokat, mert tanulmányozták, láttak és olvastak róluk írt munkákat; néhányan még személyesen is be voltak avatva a régi Misztériumokba, amelyek előadása közben az ősrégi tanításokat jelképekben mutatták be. Kell, hogy az író történelmi és megbízható neveket adjon, hogy jól ismert régi és új szerzőket idézzen, elismert tehetségű, éles ítélőképességű és igazság­szerető szerzőket. Kell, hogy megnevezzen néhány híres mestert a titkos művészetekben és tudományban és ezek Misztériumaiban, amint ezeket felfedték, vagyis inkább részben előadták a közönség­nek különös ősrégi alakjukban.

Hogyan is kellene ezt megtennünk? Mi a legjobb módja, hogy ezt a célt elérjük? Ez volt a mindig újból felmerülő kérdés. Hogy érthetőbbé tegyük szándékunkat, példával fogjuk meg­magyarázni. Ha egy utazó jól ismert vidékről egyszerre áthágha­tatlan sziklák félelmetes sáncával körülvett terra incognita határához ér, mely kilátását elzárja, talán nem nyugszik meg abban, hogy ez felfedező vállalását meghiúsítsa. A határt nem szabad átlépni. De ha már nem is juthat el személyesen a rejtélyes vidékre, talán mégis talál módot arra, hogy megvizsgálhassa azt a lehető leg­kisebb távolságról, ameddig még eljuthat. Ha tehát felmászik az előtte levő hegyek legmagasabb csúcsára, akkor a hátrahagyott vidékek ismerete megsegíti abban, hogy általános és meglehetősen helyes fogalmat alkosson a hegyek mögött felevő területekről. Ha egyszer fent van, tetszése szerint szemlélheti a vidéket, össze­hasonlíthatja azt, amit homályosan lát azzal, amit lent éppen elhagyott, most, mikor fáradozásának hála, túl van a ködök és a felhők borította csúcsok vonalán.

Ilyen előzetes megfigyelő pontot ebben a két kötetben nem adhatunk azoknak, kik helyesebben akarnák megérteni a szöveg­ben adott őskor előtti korszakok titkait. De ha az olvasó türelmes, és pillantást vet Európa vallásainak és hiteinek jelen állapotára, hogy ezt összehasonlítsa és ellenőrizze azzal, amit a történelem a keresztény időszámítást közvetlenül megelőző és követő korokról tud, akkor mindezt ennek a munkának III. kötetében fogja meg­találni.

Ebben a kötetben rövid áttekintést adunk majd a történelem­ben szereplő valamennyi kiváló adeptusról, és le fogjuk írni a Misztériumok hanyatlását. E hanyatlás után kezdték az emberek elfelejteni, és ez időtől fogva kezdték rendszeresen és véglegesen kiküszöbölni az emberek emlékezetéből, a beavatás igazi termé­szetét és a Szent Tudományt. Ettől az időtől kezdve tanításai okkulttá váltak, és a Mágia nagyon gyakran a Hermetikus filozófia tiszteletreméltó, de sok esetben megtévesztő, zászlója alatt vitor­lázott. S amint a Krisztus előtti századokban az igazi okkultizmus volt általános a misztikusoknál, úgy a kereszténység kezdetét követte a mágia, vagyis inkább a boszorkányság, okkult fortélyaival.

Bármily nagy és buzgó volt azokban a korai századokban az a fanatikus törekvés, hogy a pogányok mentális és intellektuális munkájának minden nyomát kiirtsák, ez még sem sikerült. De a vakbuzgóság és türelmetlenség ugyanaz a sötét démoni szelleme azóta is rendszeresen kiforgatott értelméből minden olyan fényes lapot, melyet a kereszténység előtti korszakokban írtak. De még bizonytalan feljegyzéseiben is eleget őrzött meg a történelem abból, ami megmaradt, hogy részrehajlatlan világosságot vessen az egészre. Hadd időzzön tehát rövid időre az olvasó az íróval együtt a kiszemelt megfigyelő helyen. Arra kérjük, hogy egész figyelmét arra az évezredre irányítsa, melyet a Krisztus születésének éve oszt ketté, a kereszténység előtti és utáni időszakra. Ez az esemény - akár helyes történelmileg, akár nem - mindenesetre első jeladásul szolgált arra, hogy a legkülönbözőbb védő sáncokat emeljék a múlt gyűlölt vallásainak esetleges visszatérése ellen, sőt még az azokba való visszapillantás ellen is. Gyűlölték őket és féltek tőlük, - mert ezek a vallások nagyon is erős fényt vetnek a most az „Új szövetség”-nek ismert tanításnak újkeletű és szándékosan burkolt értelmezésére.

Bármily emberfeletti volt is a korai egyházatyák iparkodása, hogy a Titkos Tanítás-t még az ember emlékezetéből is kitöröljék, mindannyian kudarcot vallottak. Az igazságot sohasem lehet meg­ölni. Ezért nem sikerült, hogy a föld színéről elsöpörjék teljesen e régi Bölcsességnek minden nyomát, és hogy béklyóba verjenek és elnémítsanak minden mellette bizonyító tanút. Gondoljunk csak arra, hány ezer, sőt millió kéziratot égettek el, hány olyan emlék­művet zúztak porrá, amelyen indiszkrét feliratokat és jelképes ábrá­kat találtak. Gondoljunk a korai remeték és aszkéták csapataira, melyek a Felső- és Alsó-Egyiptom romba dőlt városai között sivatag­ban, hegyekben, völgyekben és fennsíkokon barangoltak, hogy fel­kutassanak és elpusztítsanak minden obeliszket és oszlopot, minden tekercset és pergament, melyhez hozzáférhettek, ha a tau jelképe, vagy bármely más jel rajta volt, melyet az új hit kölcsönvett és magáévá tett. Akkor tisztán fogjuk látni, miért maradt meg olyan kevés a múlt feljegyzéseiből. Valóban a korai és a középkori kereszténység és az iszlám fanatizmusának ördögi szelleme kezdettől fogva a sötétségben és tudatlanságban szeretett élni és mind a kettő elérte azt, hogy:

A nap olyan legyen, mint a vér, a föld, mint sírhalom,

A sírhalom pokol és a pokol még nagyobb sötétség.¹

Mind a két vallás karddal hódította meg követőit. Mind a kettő az emberi áldozatok egetérő sírhalmán építette fel templomait. Időszámításunk I. századának bejárata felett végzetesen ott izzottak a baljóslatú szavak: „IZRAEL KARMÁJA.” A mi századunk kapuja felett a jövőbe látó más szavakat olvashatna. Ezek a karmára utalnak, amiért ravaszul meghamisították a TÖRTÉNELMET, szán­dékosan elferdítettek eseményeket, és amiért az utókor nagy egyéni­ségeket rágalmazott meg és torzított el a felismerhetetlenségig, a Dzsagannâtha két szekere - a Vakbuzgóság és az Anyagiasság között; az egyik felette sokat fogad el, a másik pedig mindent tagad. Bölcs az, aki az arany középúton halad, s a dolgok örök igazságá­ban hisz. Faigi Diwán, - amely egy „ezernyi szektához tartozó szabadgondolkozónak csodás beszédeiről tanúskodik”, azt mondja:

A feltámadás napjának gyülekezetén, amikor minden elmúlt dolog megbocsáttatik, a Ka'bah bűnei is megbocsáttatnak a keresztény templomok pora kedvéért.

Erre Max Müller tanár azt válaszolja:

Iszlám bűnei épp annyit érnek, mint a kereszténység pora. A feltámadás napján mind a kettő, a mohamedán is, a keresztény is meg fogják látni val­lásuk tanításának hiú voltát. Az emberek a vallásért harcolnak a földön; de az égben majd rájönnek, hogy csak egy az igazi vallás, - Isten SZELLEM-ének imádása.¹

Más szóval: „Nincs magasztosabb vallás (dharma) az igaz­ságnál" - „Satyân Nâsti Paro Dharmah" - a benaresi Maha­raja mottója, melyet a Teozófiai Társulat is magáévá tett.

Ahogy az Előszóban már mondottuk, a Titkos Tanítás nem változata az Isis Unveiled-nek - amint ezt eredetileg terveztük. Inkább annak magyarázatára szolgáló munka, és noha teljesen füg­getlen ettől, mégis annak nélkülözhetetlen kiegészítője. Sokat, ami az Isis-ben volt, alig érthettek meg az akkori teozófusok. A Titkos Tanítás most fényt fog vetni az előbbi munkában még megoldat­lanul maradt számos problémára, különösen a bevezető lapjaira; ezeket ugyanis sohasem értették meg.

„Isis” két kötetében csak futólagos pillantást vethettünk az okkultizmus körképére, mert csupán a történelmi időnkön belül eső filozófiákkal, és az eltűnt nemzetek szimbolizmusával foglalkoztunk. A jelen munkában részletes Kozmogóniát és az Emberiségünk Ötödik faját megelőző négy faj fejlődéstörténetét adjuk. S most két nagy kötet magyarázza azt, amit az Isis Unveiled-nek csak első lapján jeleztünk, a műben pedig itt-ott néhány célzással érin­tettünk. De a jelen kötetekben sem kísérelhettük meg, hogy az Őskori Tudományok terjedelmes áttekintését adjuk, mielőtt le nem tárgyaltunk olyan óriási kérdéseket, mint amilyen a Kozmikus és Bolygói evolúció, és amilyen azoknak a rejtélyes emberiségeknek és fajoknak fokozatos fejlődése, amelyek a mi „Adam”-i emberisé­günket megelőzték. Ezért a jelen kísérletnek, amellyel fényt vetünk az ezoterikus filozófia néhány rejtélyére, valóságban semmi köze sincs a korábbi munkához. Engedjék meg az írónak, hogy példá­val világítsa meg, amit mondott.

Az Isis I. kötete „egy régi könyv”-re való hivatkozással kezdődik:

Olyan régi, hogy régészeink vég nélkül törhetnék rajta fejüket, és még sem egyeznének meg arra nézve, hogy milyen anyagra van írva. Ez az egyetlen, most létező, eredeti példány. Az okkult tudományról szóló, legrégibb héber okmányt a - Siphrah Dzeniouta-t - ebből állították össze, mégpedig olyan időben, amikor az említett könyv már irodalmi ereklye számba ment. Az egyik képe az Isteni Esszenciát ábrázolja, amint fénylő ívként ÁDÁM-ból² kiárad, előre halad, hogy kört alkosson, és azután, amikor kerületének leg­magasabb pontjára ért, a leírhatatlan dicsfény újra visszahajlik, és a földre tér vissza, hogy örvényében (vortex) egy magasabb emberi fajt hozzon. Amint köze­lebb és közelebb ér bolygónkhoz, a Kiáradás mind sötétebb lesz, és amikor a földet érinti, olyan fekete már, mint az éjszaka.

A „nagyon régi Könyv” az az eredeti munka, melyből Kiu-ti sok kötetét összeállították. De nem csak ezeknek és a Siphrah Dzeniouta-nak szülője ez a kis könyv. Tőle ered még a Sepher Jezirah³ is, amelyet a héber kabbalisták Ábrahám patriarchájuknak tulajdoníta­nak(!), továbbá a Shu-King könyve, Kína eredeti Bibliája, az egyiptomi Thoth-Hermes szent könyvei, a Purana-k Indiában, és a kaldeai Számok Könyve, de maga a Pentateuch is. A hagyomány azt mondja, hogy Sen-zar-ul van megírva, a titkos papi nyelven, hogy „Isteni Lények” diktálták a Világosság Fiainak Közép-Ázsiában, az 5. faj (ez a miénk) legelején. Mert volt idő, amikor nyelvét (a Sen-zar-t) minden nemzet Beavatottja ismerte, mikor a toltékok ősei épp olyan könnyen értették meg, mint az eltűnt Atlantisz lakói, akik viszont a Mánushi-ktől, a 3. faj bölcseitől örökölték, utóbbiak közvetlenül a 2. és az 1. faj Dévá-itól tanulták. Az Isis-ben említett „ábra” ezeknek a fajoknak, és a mi 4. és 5. fajunk emberiségének fejlődé­sére vonatkozik a Vaivasvata Manvantarában vagy „Kör”-ben. Minden kör az emberiség hét korszakának juga-iból áll. Ezekből négy elmúlt a mi életciklusunkban, és majdnem elértük az ötödik középpontját. Az ábra jelképes, ezt mindenki könnyen megértheti, és a kezdettől fogva öleli fel a kérdést. A régi könyv leírja a Világegyetem fejlődését, és megmagyarázza mindennek eredetét itt a földön, beleértve a fizikai embert is. Megadja a fajok igazi történetét az elsőtől az ötödikig (a miénkig), de azon túl nem megy. Egyszerre vége szakad a Kali Juga kezdetén, éppen 4989 évvel ezelőtt, Krishna, a ragyogó „Napisten,” az egykori hős és újító halálakor.

De van még egy könyv. Tulajdonosai nem tartják nagyon réginek, mert a Sötét Korszakkal született, és csak olyan idős, mint ez, vagyis körülbelül 5000 éves. Mostantól számított, körülbelül kilenc év múlva fog végződni az első öt évezrednek első ciklusa, amely a Kali Juga nagy ciklusával kezdődött. S ekkor be fog teljesedni e könyvben (a Sötét Korszakra vonatkozó jóslatok első kötetében) foglalt utolsó jóslat. Nem kell sokáig várnunk, és sokan közülünk meg fogják látni az Új Korszak Hajnalát. Ennek a kor­szaknak a végén a fajok több tekintetben le fognak számolni egymással. A Jóslatok II. kötete majdnem készen van. Buddha nagy követője, Sankarâchârya ideje óta készítik elő.

Még egy fontos pontra kell rátérnünk. Ez első helyen áll egy egyetemes, ősi Bölcsesség létezése mellett adott bizonyítékok soro­zatában, - mindenesetre a keresztény Kabbalisták és Tanítványaik számára. A tanításokat néhány egyházatya legalább is részben ismerte. Tisztán történelmi alapon azt állítják, hogy Origenes, Synesius, sőt még alexandriai Kelemen is, maguk be voltak avatva a misztériumokba, mielőtt az alexandriai iskola neo-platonizmusá­hoz a gnosztikusokét kapcsolták a kereszténység leple alatt. Sőt mi több. A titkos iskolák néhány tanítását - noha semmi esetre sem valamennyit - a Vatikánban is megőrizték. E tanok azóta alkatrészeivé váltak a misztériumoknak - eltorzított hozzátételek alakjában, melyeket a latin egyház az eredeti keresztény pro­gramhoz csatolt. Ilyen a szeplőtlen fogantatásról szóló, most elanyagiasodott dogma. Ez magyarázza meg azokat a nagy üldö­zéseket, amelyeket a római katolikus Egyház az Okkultizmus, a Szabad kőművesség és általában a más hitű (heterodox) miszticizmus ellen megindított.

Konstantin napjai voltak az utolsó fordulópont a történelem­ben, egyúttal ama hatalmas küzdelem időszaka is, amely azzal végződött a nyugati világban, hogy megfojtották a régi vallásokat, a tetemeiken felépült új vallás kedvéért. Attól fogva minden meg­engedett és meg nem engedett eszközzel, erőszakosan és könyör­telenül elzárták az utókor kíváncsi tekintete elől a kilátást, hogy az ne tudjon a messze múltba, az „Özönvíz”-en és az Édenkerten túltekinteni. Minden kijáratot eltorlaszoltak, minden feljegyzést, melyhez kezük hozzáférhetett, megsemmisítettek. Mégis még az ily megcsonkított feljegyzésekből is elegendő maradt meg, hogy bizton­sággal azt mondhatjuk, megvan bennük az eredeti tanítás tényle­ges létezésének minden lehető bizonyítéka. A töredékek túlélték a geológiai és politikai kataklizmákat, hogy elmondják a történteket. Minden töredék bizonyítja azt, hogy a most Titkos Bölcsesség egykor az egyetlen kútforrás volt, a mindig folyó, örök forrás, amelyből egyaránt táplálkozott minden folyócskája, - valamennyi nemzet későbbi vallása - az elsőtől az utolsóig. Ez az időszak Buddhával és Pithagorasszal kezdődik és a neo-platonistákkal és gnosztikusokkal végződik. Ez a történelemben megmaradt egyetlen gyújtópont, amelyben utoljára futnak egybe az elmúlt korszakok­ból áradó, ragyogó fénysugarak, melyeket nem homályosítja el a vakbuzgóság és a fanatizmus.

Ez kényszerítette az írót arra, hogy a legrégibb múltból vett tényeket mindig a történelmi időkből gyűjtött bizonyítékokkal igye­kezett megmagyarázni. Nem volt más útja, tehát megkockáztatja azt, hogy ismételten megvádolják a módszer és rendszeresség hiányával. Meg kell tudnia a közönségnek, hogy világszerte ismert Adeptusok, sok beavatott költő, író és minden kor klasszikusai azon voltak, hogy az emberiség feljegyzéseiben meg­őrizzék legalább csak azt, hogy ilyen bölcselet létezett, ha nem is őrizhették meg tanítását. Az 1888. év beavatottjai megérthetetlenek maradnának, lehetetlenül regés alakok, ha nem lehetne kimutat­nunk, hogy hasonló beavatottak a történelem minden korszakában éltek. Kimutatnunk pedig csak úgy lehetett, hogy megneveztük azt a fejezetet és verset, amelyekben ezeket a nagy egyéniségeket emlí­tik, akiket más vízözön előtti és vízözön utáni, a „művészetekben” híres Mesterek hosszú és végtelen sora megelőzött és követett. Félig a hagyomány és félig a történelmi bizonyítékok alapján csak így mutathattuk meg, hogy az Okkult Tudás és azok az erők, amelyekkel az okkultizmus az embert felruházza, nem egészen képzeletbeliek, hanem olyan régiek, mint maga a világ.

Múlt és jövendő bíráimhoz ennélfogva nincs szavam - akár komoly irodalmi bírálók legyenek, akár ama irodalmi üvöltő dervisek, akik az író népszerű vagy népszerűtlen volta szerint ítél­nek meg könyveket, s akik, alig hogy betekintettek tartalmába, mint halálhozó bacilusok, a test leggyöngébb részeire telepednek. Oda sem ereszkedem le, hogy tudomást vegyek azokról a bomlott eszű rágalmazókról, - szerencsére kevesen vannak - akik dühöng­nek a náluk ismertebb írók ellen, és még árnyékukat is meg­ugatják, mert azt remélik, hogy a közönség figyelmét vonják magukra, ha ily írónak hitelét rontják. Ezek éveken át azt hajto­gatták, hogy a Theosophist-ban hirdetett tanokat, melyek az Esoteric Buddhism-ban jutottak legtökéletesebben kifejezésre, mind a jelen író találta ki, azután pedig megfordultak, és az Isis Unveiled-ről és a többiről azt híresztelték, hogy Eliphas Lévi-től(!), Paracelsus-tól(!!) és mirabile dictu, a buddhizmusból és a brahmanizmusból (!!!) vett plágium. Éppen úgy vádolhatnák Renan-t, hogy a Vie de Jésus-t a szentírásból lopta, és Max Müllert, hogy Sacred Books of the East, vagy Chips című munkáit a brahminok és Gautama, a Buddha filozófiájából vette. De a közönségnek általában és a Titkos Tanítás olvasóinak megismételhetem, amit mindvégig han­goztattam, és amit Montaigne szavaiba öltöztetek: „Uraim, én itt csak bokrétába kötöttem a leszedett virágokat, sajátomból nem adtam hozzá semmit, csak a szálat, amely őket összetartja".

Tépjék a „szálat” darabokra, és vágják szét foszlányokra, ha úgy tetszik. Ami a TÉNYEK bokrétáját illeti, - azt soha el nem tüntethetik, legfeljebb nem veszik figyelembe. Többet nem tehetnek.

Búcsúzásul még néhány szót szeretnénk szólni erről az első kötetről. Némely az imént szóba hozott tárgy talán nem látszik helyén valónak olyan Bevezetésben, mely főképpen kozmogóniára vonatkozó részt előz meg, de a már említett megfontolásokhoz még egy másik is járult, és ez arra indított, hogy azokat is érintsem. A megállapításokat minden olvasó mindenesetre saját ismerete, tapasztalata és tudata szerint fogja bírálni, arra építve, amit már ismer. Ezt a tényt az írónak állandóan szem előtt kell tartania, ezért hivatkozik oly gyakran ebben az első könyvben olyan dolgokra, amelyek tulajdonképpen a munka egy későbbi részébe tartoznak. De nem lehetett ezeket elhallgatni, nehogy az olvasó úgy nézzen erre a munkára, mint egy tündérmesére, mint valamely modern agy képzelődésére.

Így a Múlt segítségünkre lesz abban, hogy megértsük a JELENT, ez pedig abban, hogy jobban megbecsüljük a MÚLTAT. A mai tévedéseket meg kell magyaráznunk, és ki kell irtanunk. S mégis több mint valószínű, - sőt a jelen esetben biztosra vehetjük - hogy a hosszú korszakok és a történelem tanúsága, csak a nagyon intuitív emberekre lesz hatással, ami annyi, mintha azt mondanánk: nagyon kevésre. De ebben és minden hasonló esetben az igazságszerető és hívő ember azzal vigasztalódhat, hogy meg­ajándékozza a kételkedő modern szadduceust megátalkodott makacs­ságának és vakbuzgóságának matematikai bizonyítékával és emlé­keztetőjével. A Francia Akadémia levéltárában még mindig meg­van valahol a valószínűség híres törvénye, melyet algebrai műve­lettel néhány matematikus dolgozott ki a kételkedők számára. Így szól: „Ha két személy bizonyít egy tény mellett, s így mindegyik a bizonyosság ⁵/₆ -át adja annak, akkor e ténynek bizonyossága lesz, azaz valószínűsége úgy fog aránylani valószínűtlenségéhez, mint 35 az 1-hez. Ha három ilyen bizonyíték találkozik, a bizonyosság ²¹⁵/₂₁₆ lesz. Tíz személy egyezése, melyek mindegyike ½ bizonyosságot állít, ¹⁰²³/₁₀₂₄ –et ad, stb. Ilyen bizonyosság kielégítheti az okkultistát is, és ennél többet nem kell kívánnia.

LAPOK EGY TÖRTÉNELEM ELŐTTI IDŐSZAKBÓL

Egy Ősi Kézirat van az író szeme előtt - pálmalevelek gyűjteménye, amelyeket valami különleges, ismeretlen eljárással vízzel, tűzzel és levegővel szemben ellenállóvá tettek. Az első lapon tiszta fehér körlap, fénytelen, fekete alapon. A következő lapon ugyanaz a körlap, de pont van a közepén. Az első, amint ezt a tanítvány tudja, a Világegyetemet ábrázolja az Örökkévalóságban, mielőtt a még szunnyadó energia újraébredt, mielőtt az Ige^* későbbi rendszerekbe kiáradt volna. A pont az eddig szeplőtlen körlapon, a Tér és az Örökkévalóság a Pralaya-ban: a meg­különböződés (differentiation) virradatát jelzi. Ez a Pont a Világ­tojásban (l. II. Rész: „A Világ-Tojás”), a benne levő csíra, amely a Világegyetemmé, a MINDEN-né, a határtalan, időszakonként meg­jelenő Kozmosz-szá fog válni, mert ez a csíra időszakonként és váltakozva szunnyadó és tevékeny. Az egy kör az isteni Egység, ahonnan minden ered, és ahova minden visszatér. Kerülete - egy szükségképpen korlátolt jelkép, az emberi elme korlátolt­ságára tekintettel - jelzi az absztrakt és mindenkor megismerhe­tetlen JELENLÉT-et (Presence), és a síkját, az Egyetemes Lelket, noha a kettő egy. Az, hogy csak a körlap fehér és az alapja köröskörül fekete, világosan mutatja, hogy csupán a síkját ismer­heti meg az ember, noha ez az ismeret is még homályos és ködös. Ezen a síkon kezdődnek a Manvantarikus megnyilvánu­lások, mert ebben a LÉLEK-ben szunnyad a Pralaya alatt az Isteni Gondolat¹, amelyben minden jövendő Kozmogónia és Teogónia terve van elrejtve.

Az EGY ÉLET ez, az örök, a láthatatlan, de mégis Min­denütt-Jelenlevő, kezdet és vég nélkül való, s mégis időszakos rendszeres megnyilvánulásaiban, amely időszakok között a nem-­Létezés sötét titka uralkodik. Öntudatlan és mégis fel­tétlen Öntudat; felfoghatatlan (unrealisable), mégis az egyetlen önmagában létező valóság (reality), valóban „káosz az érzékeknek, Kozmosz az értelemnek.” Egyetlen feltétlen sajátossága (attribute), s ez Ő MAGA az örök, szüntelen mozgás. Ezt hívják ezoterikus nyelven a „Nagy Lélegzet”-nek;² ez a világegyetem állandó mozgása, a határtalan, mindig jelenlevő TÉR értelmében. Ami mozdulatlan,

az nem lehet Isteni. Már pedig valóságban nincs semmi feltét­lenül mozdulatlan az egyetemes lelken belül.

Majdnem öt századdal Kr. e. Leukippos, Democritos tanítója azt állította, hogy a Tér örökké tele van szüntelen mozgástól hajtott atomokkal. Ez a mozgás idővel, amikor ezek az atomok összetömörültek, forgó mozgást hoz létre, és a kölcsönös össze­ütközések oldalmozgásokat szülnek. Epicuros és Lucretius ugyanazt tanították, csakhogy az atomok oldalmozgásához a vonzódás (affinity) fogalmát is fűzték - ami okkult tanítás.

Amióta az ember örökségét elfoglalta, amióta először jelentek meg a bolygó építői, amelyen él, a meg nem nyilatkozott Isten­séget egyetlen filozófiai aspektusában ismerték fel és gondolták el, mint egyetemes mozgást, mint a teremtő Lélegzet Természetben való rezdülését.

Az okkultizmus az „Egy Létezés”-t így foglalja össze: „Az Istenség titokzatos élő (vagy mozgó) Tűz, és ennek a láthatatlan Jelenlétnek örök tanúi a Világosság, Hő és Nedvesség”, ez a háromság magában foglal a természetben minden jelenséget,¹ és minden jelenségnek oka. Az Intrakozmikus mozgás örök és meg nem szűnő; a kozmikus mozgás (a látható, vagyis az érzékelésnek alávetett) időszakonként ismétlődő. Mint örök elvontság a MINDIG­JELENLEVŐ, mint megnyilvánulás mind a jövő irányában, mind az ellenkezőben véges, a kettő pedig alfája és omegája az egymást követő újra építéseknek. A Kozmosznak - a NOUMENON-nak semmi köze sincs a jelenségek Világának okozati viszonyaihoz. Csakis az iratra-kozmikus lélekre, a változatlan Isteni Gondolatban levő eszményi világegyetemre vonatkozva mondhatjuk: „Soha sem volt kezdete, és vége sem lesz”. S bár testére, vagy Kozmikus szervezetére nézve nem mondhatjuk azt, hogy volt első, vagy valaha lesz utolsó felépítése, mégis minden új Manvantara-kor szervezetét úgy tekinthetjük, mint az elsőt és az utolsót abból a fajtából, mert minden alkalommal magasabb síkon alakul ki . . .

Csak néhány éve, hogy azt állítottuk:

Az ezoterikus tanítás, éppúgy, mint a buddhizmus és brahmanizmus, de még a Kabbala is, azt hirdeti, hogy az egy végtelen és ismeretlen Lényeg (Essence) öröktől fogva van, és rendszeres és harmonikus egymásutánban vagy tétlen, vagy tevékeny. A Manu költői kifejezés-módja ezeket az állapo­tokat Brahmâ „Nappalainak” és „Éjjeleinek” nevezi. Brahmâ vagy „ébren” van, vagy „alszik”. A Svâbhâvika-k, vagyis a buddhizmus legrégibb iskolájá­nak filozófusai (ez az iskola Nepálban még most is megvan), ennek a „Lényegnek” (Essence) csak tevékeny állapotáról elmélkednek, s Svâbhâvat-nak nevezik. Együgyűnek tartják, hogy a tétlen állapotban levő elvont és „meg­ismerhetetlen” erőről elméleteket állítsanak fel. Ezért mind a keresztény teológusok, mind a modern tudósok ateistáknak mondják őket, mert egyikük sem tudja ez iskola filozófiájának mélységes logikáját megérteni. A kereszté­nyek nem ismernek más Istent, mint a megszemélyesített másodlagos erőket, amelyek megalkották a látható világegyetemet, és melyek az ő vallásukban az emberi alakot öltöt Istenné váltak, - a hímnemű Jehovává, aki mennydörgés és villámlás közepette tombol. A racionális tudomány pedig a buddhistákban és a Svâbhâvikákban az őskor „pozitivistáit” látja. Ha ez utóbbiak filozófiáját egyoldalúan ítéljük meg, akkor materialistáinknak saját szempontjukból igazuk lehet. A buddhisták azt állítják, hogy nincs Teremtő, hanem a teremtő erők végtelen sokasága, amely együttvéve az egy örök állagot (substance) alkotja. Ennek lényege kifürkészhetetlen - s így igazi filozófus nem elmélkedhet róla. Szókratész állhatatosan visszautasította, hogy az egyetemes létezés rejté­lyéről vitatkozzék, s mégis soha senki sem gondolt volna arra, hogy ateiz­mussal vádolja, kivéve azokat, akik vesztére törtek. Egy tevékeny korszak kezdetén - mondja a Titkos Tanítás - ez az Isteni lényeg (essence), örök és változatlan törvénynek engedelmeskedve, kívülről befelé és belülről kifelé terjeszkedik. Ez a jelenségekben megnyilvánuló, vagy látható világegyetem az így fokozatosan mozgásba hozott kozmikus erők hosszú láncának végső ered­ménye. Hasonlóképpen, amikor visszatér a tétlen állapot, az Isteni lényeg összehúzódik és az előző teremtés műve lassanként, és fokozatosan feloszlik. A látható világegyetem felbomlik, anyaga szétszóródik és a „sötétség” magá­nyosan egyedül mereng újra a „mélység” színe felett. Hogy a Titkos Köny­vekből vett szóképet használjuk, amely a gondolatot még tisztábban kifejezi, „az ismeretlen lényegnek” egy kilégzése hozza létre a világot, és egy be­légzése okozza eltűnését. Ez a folyamat örökkön öröktől fogva ment végbe, és a jelenlegi világegyetemünk csak egy a végtelen sorozatban, amelynek nem volt kezdete és nem lesz vége. (l. „Isis Unveiled”, továbbá „Brahmâ nappalai és éjjelei” a II. Részben.)

Ezt az idézetet, amennyire csak lehet, meg fogjuk magya­rázni a jelen munkában. Noha, úgy ahogyan most közöljük, semmi újat nem tartalmaz az orientalista számára, mégis ezoterikus értelmezése talán sok olyat foglal magában, ami eddig teljesen ismeretlen maradt a nyugati tanítvány előtt.

Az első ábra üres körlap: ○, a második ábra az ősrégi jelképben szintén körlap, de benne van egy pont: ⊙ - az első megkülönböződés az örökön-örök természet időszakos megnyilvánulásában, a nem-nélküli és végtelen „Aditi az AZ-ban” (Rig Véda), a pont a körlapban, vagyis a potenciális Tér az absztrakt Térben. A harmadik fokon a pont átmérővé alakul át, így: ⊖ Most egy Isteni szeplőtlen Anya-Természetet jelképez, a mindent átölelő, feltétlen végtelenségen belül. Mikor az átmérőt függőleges vonal metszi, így: ⊕ a világ-keresztté válik. Az emberiség elérte harmadik gyökérfaját; ez a jele annak, hogy az emberi élet megkezdődik. Mikor a kör kerülete eltűnik, és csak a ╋ marad meg, ez azt jelzi, hogy az embernek az anyagba való esése beteljesedett, és a NEGYEDIK faj kezdődik. A kereszt a körön belül tiszta pantheizmust jelképez; mikor a kereszt kör nélkül maradt, az ábra fallikussá vált. Ugyanaz és mégis más jelentősége volt, mint a körbe írt TAU-nak, vagy mint „Thor kalapácsá”-nak, az úgynevezett Jaina keresztnek, vagy egyszerűen Szvasztikának, a körön belül.

A harmadik jelkép - az átmérő vízszintes vonalával két részre osztott kör - a teremtő (még tétlen, passzív, mert nőnemű) Természetnek első megnyilvánulását jelenti. Az ember­ről alkotott, a nemzéssel kapcsolatos, első homályos fogalom nőnemű, mert az ember jobban ismeri anyját, mint atyját. Ezért szentebbnek tartották a női istenségeket, mint a férfi istenségeket. A Természet ezért nőnemű és bizonyos fokig tárgyias és megfog­ható és a szellemi princípium, amely megtermékenyíti, el van rejtve. Azzal, hogy a körben levő vízszintes vonalra függőleges vonalat húztak, alakult a Tau - ⊤ - a betűnek legrégibb alakja. Ez a harmadik gyökérfajnak volt a jele (glyph), szimbolikus Bűnbe­esésének napjáig - vagyis, amikor a természetes fejlődés folytán a nemek különváltak; ekkor az ábra kettős jellé, vagy jelképpé vált: vagyis a kör, azaz a nem-nélküli élet átalakult, vagy külön­vált. A mi Ötödik Fajunk alfajaival, ez a jel a szimbológiában a legelőbb alakult fajok¹ héber zákhár-jává és negébäh-vá vált; azután átváltozott az egyiptomi jellé (az élet emblémája), és még később a Vénusz jelévé ♀. Azután jön a Szvasztika (Thor kalapácsa, vagy a mostani „hermetikus kereszt”), amely teljesen elvált körétől, s így tisztán fallikussá lett. Káli Juga-nak ezoterikus jelképe a megfordított ötágú csillag, két ágával (csúcsával) ég felé fordulva: - az emberi boszorkányság jele; ezt a helyzetet minden okkultista „bal kéz”-ről valónak ismeri fel, és a szertartásos mágiában használják.²

Reméljük, hogy ennek a műnek olvasása közben a nagyközönségnek a panteizmusról alkotott, téves fogalmai meg fognak változni. Helytelen és igazságtalan, hogy a buddhistákat és az Advaita Okkultistákat ateistáknak nézik. Ha nem is mind filozófus, de legalább mindegyik logikus gondolkodó, mert ellenvetéseik és érveik szigora következtetésen alapulnak. Valóban, ha a hinduk Parabrahman-ját úgy tekinthetjük, mint más népek rejtett és név­telen istenségeinek képviselőjét, akkor ebben a feltétlen Princípium­ban megtaláljuk az ősképet (prototípus), amelynek a többi mind másolata. Parabrahman nem „az Isten”, mert ő nem valamely Isten.³

„Ő az, ami legfőbb és nem legfőbb” (parâvara), magyarázza a Mandukya Upanishad (2. 28.) Ő „Legfőbb” mint OK, nem leg­főbb, mint okozat. Parabrahman egyszerűen, mint „Páratlan Valóság” (Secondless Reality), a mindent magában foglaló Kozmosz, vagyis inkább a végtelen kozmikus Tér - természetesen a leg­magasabb szellemi értelemben. Mivel Brahman (semleges) a változatlan tiszta, szabad, el nem pusztulható, legfőbb Gyökér „az EGY igaz Létezés, Paramârthika”, és az abszolút Chit és Chaitanya (értelmiség, öntudat), azért nem lehet megismerő, „mert az AZ (THAT)-nak nem lehet tárgya a megismerésre”. Mondhatjuk-e, hogy a láng a Tűz lényege? Ez a Lényeg a „Világegyetem ÉLETE és VILÁGOSSÁGA, ellenben a látható tűz és a láng: pusztulás, halál és minden rossz”. „A Tűz és a Láng elpusztítja az Arhat testét; lényegük azonban halhatatlanná teszi őt”. (Bodhimor, II. könyv.) „A feltétlen szellem megismerése, mint a nap fénye, vagy mint a tűz melege nem egyéb, mint maga „a feltétlen Lényeg”, mondja Sankarâchârya. Ő „a Tűz szelleme”, nem a tűz maga; ezért „a tűznek sajátosságai (attributes) a hő, vagy a láng, nem sajátosságai a Szellemnek, hanem annak, aminek ez a Szellem az öntudatlan oka”. A fenti mondat nem igazi alap­hangja-e a későbbi Rózsakeresztes filozófiának? Parabrahman, röviden mondva, összefoglaló aggregátuma (collective aggregate) a Koz­mosz végtelenségében és örökkévalóságában, az „AZ" (That) és „EZ" (This), amire szétosztó aggregátumokat (distributive aggregates) alkalmazni nem lehet.⁴ „Kezdetben Ez volt az Én, csak egy”.¹ (Aitareya Upanishad). A nagy Sankarâchârya úgy magyarázza, hogy „EZ” a világegyetemre (Jagat-ra) vonatkozik, míg a „kezdetben” szó azt jelenti, hogy a megnyilvánult világegyetem újra létrejötte előtt.

Ezért a panteisták nem a teremtőt, vagy inkább teremtők­nek összefoglaló aggregátumát tagadják, amikor visszhangozzák azt, ami az Upanishadokban épp úgy megvan, mint a Titkos Tanítás-ban, t. i. hogy „ez” nem tud teremteni; ők csak nagyon logikusan vonakodnak attól, hogy „teremtést” és külö­nösen alakítást - tehát valami végest - a Végtelen Princí­piumnak tulajdonítsanak. Szerintük Parabrahman passzív ok, mert Feltétlen Ok, a feltételektől független (unconditioned) Mukta. Csak korlátozott Mindentudást és Mindenhatóságot nem tulajdo­nítanak ez utóbbinak, mert ezek mégis csak tulajdonságok (amint az ember felfogásában visszatükröződnek) és mert Parabrahman-nak, mint a „Legfőbb MINDEN”-nek, (Supreme All), a Természet mindenkor láthatatlan Szellemének és Lelkének, a változhatatlannak és öröknek, nem lehetnek tulajdonságai. A feltétlenség természetesen kizárja azt, hogy a végesnek vagy feltételezettnek bármely fogalma vele kapcsolatos legyen. És ha a vedantista azt állítja, hogy tulaj­donságok csupán Parabrahman emanációjához tartoznak, és ezt elnevezi „Isvara plus Májá"-nak és Avidja-nak (Agnoszticizmus és Nem-­tudás, inkább mint tudatlanság), akkor nehéz ebben a felfogásban ateizmust találnunk.²

Minthogy nem lehet Sem két VÉGTELEN, sem két FELTÉTLEN egy olyan világegyetemben, melyet határtalannak tartunk, ezt a magában létezést alig fogatatjuk fel úgy, hogy személyesen teremt. A véges „lények” érzékei és felfogó képessége számára az AZ a Nem-„létezés” (Non-„being”), abban az értelemben, hogy ez az egy LÉTEZÉS (BE-NESS). Mert ebben a MINDEN-ben van elrejtve a vele együtt öröktől fogva való (coeternal) és egyidejű (coeval) emanációja, vagy a benne rejlő kisugárzása, mely miután idő­szakonként Brahmâ-vá (a hím-nő potenciává) lesz, a megnyilvá­nult világegyetemmé válik, vagy - azzá kiterjeszkedik. Narayana a Tér vizein (absztrakt) mozogván, átváltozik a konkrét állag vizeivé, melyeket ő mozgat, aki a megnyilvánult IGÉ-vé, vagyis Logosszá válik.

Az ortodox Brahminok kelnek ki legjobban a Panteisták és Advaitee-k ellen, és ateistáknak nevezik őket. Kénytelenek azon­ban elfogadni azt, - ha ugyan a Manu-nak van valami tekintélye ebben a kérdésben - hogy Brahmâ, a teremtő meghal minden „Korszakának” végén (100 isteni esztendő - olyan időszak, melyet a mi éveinkben tizenöt számjeggyel lehet csak kifejezni). Még sincs közöttük olyan filozófus, aki ezt a „halált” más érte­lemben fogná fel, mint a létezés megnyilvánult síkjáról való ideig­lenes eltűnés, vagyis időszakos pihenés értelmében.

Az Okkultisták ennélfogva a fenti tanra nézve egyetértenek az Advaitee Vedanta filozófusokkal. Kimutatják, hogy lehetetlen bölcseleti alapon elfogadni azt a gondolatot, hogy a feltétlen MINDEN teremti, vagy éppen fejleszti az „Arany Tojás”-t, amelybe szerintük bevonul, hogy átalakuljon Brahmâ-vá, a Teremtővé, aki később istenekké és az egész látható Világegyetemmé terjeszkedik ki. Azt mondják, hogy feltétlen Egység nem válhat végtelenséggé, mert a végtelenség valaminek határtalan kiterjedését, és ennek a „valaminek” állandóságát tételezi fel. És az Egy Minden, így mint a Tér, - mely ezen a Földön, vagyis a mi létezési síkunkon egyetlen értelmi és fizikai képviselője - az észlelésnek sem tárgya, sem alanya. Ha feltételezhetnénk azt, hogy az Örök Végtelen Minden, a Mindenütt jelellevő Egység, ahelyett, hogy az Örökkévalóságban léteznék, időszakos megnyilvánulással ezer és ezeralakú Világegyetemmé, vagy megsokszorozódott személyiséggé válik, akkor ez az Egység megszűnne egység lenni. Helytelen Locke-nak az a gondolata, hogy „tisztán a tér (pure Space) sem ellenállásra, sem mozgásra nem képes.” A Tér sem „határtalan űr”, sem „feltételektől függő teltség,”¹ hanem mind a kettő. A feltétlen elvontság síkján az örökké meg­ismerhetetlen istenség, - amely csak a véges elmék² számára, és a mayavikus észlelés síkján űr, a Plénum (teltség) a feltétlen tartalmazója mindennek, ami van, akár megnyilvánult, akár nem, s ezért: az a FELTÉTLEN MINDEN.

Nincs különbség a keresztény apostol mondása: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk”, és a hindu Rishi-é között: „A Világ­egyetem Brahman- (Brahmâ-)ban él, tőle ered és hozzá visszatér”; mert Brahma (semleges) a meg nem nyilvánult, ez a világegyetem in abscondito; Bralmâ pedig a megnyilvánult, a Logosz; ezt hím­nővé³ tették a jelképes ortodox dogmákban. Mivel mindkettő a Beavatott Apostol Istene és a Rishi-é, a meg nem látott (unseen) és a látható TÉR. Az ezoterikus szimbolizmusban a Tért „a Hét­bőrű Örök Anya-Atyának” nevezik. A meg nem különböződött felületétől a megkülönböződött felületéig hét rétegből áll.

„Mi az, ami volt, van és lesz, akár van világegyetem, akár nincs; akár vannak istenek, akár nincsenek?” kérdezi az ezoterikus senzar Káté. És az adott válasz: a TÉR.

Tehát nem az egy, ismeretlen, mindig jelenlevő Istent a Ter­mészetben, vagy a Természetet in abscondito vetik el, hanem az emberi dogma Istenét és a megtestesített (humanized) „Igét”. Vég­telen elbizakodottságában és vele született gőgjében és hiúságában, az ember szentségtörő kezével maga alakította az Istent abból az anyagból, amelyet saját kicsi agy-műhelyében talált, és rákényszerí­tette az emberiségre, mint az egy fel nem fedett TÉR-től⁴ eredő, közvetlen kinyilatkoztatást. Az okkultista elfogad kinyilatkoztatást, de csak úgy, hogy az isteni, de azért mégis véges Lényektől, a megnyil­vánult életektől ered, nem pedig a meg nem nyilvánulható EGY ÉLET-­től. Azoktól a lényektől, kiket Legelső Ember-nek (Primordial Man), Dhyani-Buddha-knak, vagy Dhyan-Chohan-oknak hívnak. E lények a hinduk „Rishi-Pradzsápati-i”, az Elohim vagy „Isten fiak”, valamennyi nemzet Bolygó Szellemei, kik az emberek szemében Istenekké váltak. Az Okkultista Ádi-Sakti-t is, bölcseletileg Májá-nak, és az emberi Májá okának tekinti, mert Ádi-Sakti Múlaprakritinek, az AZ örök gyökerének, közvetlen kiáradása és Brahmâ-nak, a teremtő oknak, az Egyetemes Lélek Akâsa-i alakjában való nőnemű megnyilvánu­lása (aspect). De ez az állásfoglalás nem akadályozza őt meg abban, hogy létezésében higgyen addig, amíg ez a létezés tart, vagyis egy Mahámanvantara idejére, és abban sem, hogy az Akâsa-t - Múlaprakriti kiáradását¹ - gyakorlati célokra alkal­mazza, mivel a Világ-Lélek kapcsolatos valamennyi, a tudomány­ban ismert és ismeretlen természeti jelenséggel.

A világ legrégibb vallásai - exoterikusan, mert hisz az ezoterikus gyökér vagy alap egy és ugyanaz - a hindu, a mazdeai^* és az egyiptomi. Azután jön az ezektől származott kaldeai - mely most teljesen elveszett a világ számára, kivéve az eltorzított szabeanizmust, amelyben a régészek most ismertetik. Azután mel­lőzve egy egész csomó vallást, amelyeket később megemlítünk, következik a zsidó; ez a vallás ezoterikusan így a Kabbalában, a babiloni mágia nyomdokain halad; exoterikusan, így a Genezis­ben és a Pentateuch-ban, allegorikus legendák gyűjteménye. Ha a Genezis négy bevezető fejezetét a Zohar megvilágításában olvassuk, azt látjuk, hogy ezek a Világ-Kozmogónia egyik kiválóan filozófiai jellegű lapjának töredékei. (l. III. könyvet: Gupta Vidya és a Zohar.) Jelképes formájukban csak gyermek-mesék, csúnya tövisek a tudo­mány és a logika testében, a Karma nyilvánvaló hatása. A rabbik, akik jól tudták, hogy Pentateuch-juk mit jelent, kegyetlen bosszúból hagyták, hogy ezek a fejezetek bevezetésül szolgáljanak a Kereszténységhez. Néma tiltakozás volt ez megrablásuk ellen és a zsidók most határozottan fölényben vannak hagyományos üldözőik felett. A fent említett ezoterikus vallásokat, az Egyetemes tanítás megvilágításában, e munka folyamán fogjuk megmagyarázni. Az Okkult Káté a következő kérdéseket és feleleteket tartalmazza:

„Mi az, ami mindig van?” „A Tér, az örök Anupadaka.”² „Mi az, ami mindig volt?” „A Csíra a Gyökérben.” „Mi az, ami mindig jön és megy?” ,,A Nagy Lélegzet.” „Akkor tehát három Örökkévaló van?” „Nem, a három csak egy. Az, ami mindig van, egy; az, ami mindig volt, egy; az, ami mindig lesz és válik (is ever being and becoming), szintén egy: és ez a Tér.”

„Magyarázd meg, ó, Lanoo (tanítvány)”. - „Az Egy, megszakítatlan Kör (gyűrű), kerület nélkül, mert sehol sincs és mindenütt van; az Egy a Kör határtalan síkja, mely átmérőt csak a manvantarikus időszakok alatt mutat; az Egy az oszthatatlan pont, mely sehol sem található, de a manvantarikus időszakok alatt mindenütt észlelhető; az Egy a Függőleges és a Vízszintes, az Atya és az Anya, az Atyának csúcsa és alapja, az Anyának két vége, amelyek valóságban sehova sem érnek, mert az Egy a gyűrű, valamint az e gyűrűben levő gyűrűk is. Világosság a sötétségben és sötétség a világosságban, „a Lélegzet, mely örök.” Kívülről befelé halad, ha mindenütt van, és belülről kifelé, ha sehol sincs - (azaz Májá,¹ az egyik központ²). Kiterjeszkedik és összehúzódik (ki- és belégzés). Amikor kiterjeszkedik, az anya kibocsát és szétszór; amikor összehúzódik, az anya visszavon mindent, és magába gyűjt. Ez hozza létre a Fejlődés és Feloszlás időszakait, a Manvantara-t és a Pralaya-t. A Csíra láthatatlan és tüzes, a Gyökér (a kör lapja) hűvös, de a fejlődés és a manvantara alatt ruhája hideg és ragyogó. Forró lélegzet az Atya, ő falja fel a sok-arcú (heterogenous) Elemnek ivadékát, és meghagyja az egyarcúakat (homogeneous). Hűvös Lélegzet az Anya, teherbe esik velük, alakítja, szüli, és kebelébe visszafogadja őket, hogy (Brahmâ Napja, vagy a Manvantara) Virradatakor újra alakítsa őket. . .”

Hogy az átlag-olvasó tisztábban megérthesse, meg kell mon­danunk, hogy az Okkult Tudomány Hét Kozmikus Elemet ismer. Négy teljesen fizikai és az ötödik (Éter) félig anyagi, ez a mi Negyedik Körünk vége felé láthatóvá fog válni a levegőben, hogy mint a legfőbb uralkodjék a többi elemen az egész Ötödik Kör idején. A hátralevő kettő most még egészen kívül esik az emberi észlelés körén. De e kör hatodik és hetedik fajában már elvétve megjelennek, majd és a 6. illetőleg 7. körben ismertté fognak válni.³ Ez a hét elem számtalan al-elemével (sokkal több van, mint amennyit a tudomány ismer) az EGY és egyetlen Elemnek csak feltételes (conditional) átalakulásai és megnyilvánulásai (aspects). Ez az elem nem Éter,¹ de még Akâsa sem, hanem ezeknek Forrása. Az Ötödik Elem, melyet a tudomány most egészen nyíltan védelmez, nem a Sir Isaac Newton-tól feltételezett Éter - noha ő így nevezi el, mivel elméjében valószínűleg az „Aether”-rel, az ókor „Atyja-Anyjá”-val társította. Newton ihlettől vezetve mondja: „A Természet állandóan körben dolgozó munkás, folyadékot fejleszt szilárd testekből, megszilárdult testeket légneműekből és lég­neműeket a megszilárdultakból, finomat a durvából, durvát a finomból. . . Így talán az összes dolgok az Étertől származtat­hatók." (Hypoth. 1675.)

Az olvasónak szem előtt kell tartania, hogy a közölt Stanzák csak a mi saját Bolygórendszerünk Kozmogóniáját tárgyalják és azt, ami körülötte látható egy Nap-Pralaya után. Az Egyetemes kozmosz fejlődésére vonatkozó titkos tanítást nem adhatjuk, mert a legfejlettebb elmék sem tudnák megérteni ebben a korszakban, és úgy látszik, nagyon kevés a Beavatott, még a legnagyobbak között is, akinek meg van engedve, hogy e tárgyról elmélkedjen.

Sőt mi több. A Tanítók nyíltan mondják, hogy még a leg­magasabb Dhyani-Chohan-ok sem hatoltak be soha sem ama hatá­rokon túlterjedő titkokba, mely határok a Naprendszerek milliárdjait elválasztják az úgynevezett „Központi Naptól”. Ezért az, amit adunk, csak a mi látható Világegyetemünkre vonatkozik, „Brahmâ egy Éjjele” után.

Mielőtt az olvasó tovább haladna, hogy elmélyedjen a Dzyan könyve Stanzáin, melyek a jelen munkának alapjául szolgálnak, feltétlenül szükséges, hogy megismertessük néhány alapvető foga­lommal. Mert ezek hatják át az egész gondolatrendszert, amelyre a figyelmet felhívjuk, és mert ez a gondolatrendszer ezeken épült fel. Ez az alapvető gondolat számra kevés és tiszta felfogásuktól függ mindannak a megértése, ami azután következik. Ezért nem kell mentegetődznünk, amikor az olvasót arra kérjük, hogy előbb ezekkel ismerkedjék meg, mielőtt magának a műnek olvasásához fogna.

A Titkos Tanítás három alapvető előterjesztést tesz:

1.Egy mindenütt jelenlévő, örök, határtalan és változhatatlan PRINCÍPIUM (ALAPELV), amelyről lehetetlen elmélkedni, mert meghaladja az ember felfogó képességét, és mert bármilyen emberi kifejezés vagy összehasonlítás csak kisebbítheti. A gondolat határán és elérési lehetőségén túl van, - Mandukja szavaival: „elgondolhatatlan és kimondhatatlan.”

Hogy ezek a gondolatok az átlagolvasó előtt világosabbá váljanak, induljon ki abból a feltevésből, hogy van egy feltétlen Valóság, amely minden feltételhez kötött megnyilvánult létezőt megelőz. Ez a végtelen és örök Ok, amelyet a jelen európai bölcseletlen homályosan mint „tudattalant” és „megismerhetetlent” fogalmaznak meg - a gyökértelen gyökere „mindennek, ami volt, van és valaha lesz.” Az örök Ok természetesen minden tulajdonságtól ment, és a megnyilvánult véges létezővel lényegében semmi viszonyban nincsen. Inkább „Lét­ség”(Be-ness), mint létező (Being), (szanszkritban Sat) és minden gondolat vagy elmélkedés fölött van.

Ezt a Lét-séget (Be-ness) a Titkos Tanításban két nézőponttal jelképezik. Egyrészt jelképezik az abszolút elvont térrel, amely puszta alanyiságot képvisel; a tér az egyetlen dolog, amelyet az emberi elme semmiféle fogalomból ki nem zárhat, és az egyetlen, amelyet önmagában fel nem foghat. Másrészt jelképezik az abszolút, elvont mozgással, amely a feltétlen öntudatot képviseli. Még nyugati gondolkodóink is kimutatták, hogy az öntudat számunkra felfoghatatlan, ha a változástól elkülönítjük; a mozgás pedig legjobban jelképezi a változást, mely lényeges jellemzője. Az egy valóság ezen utóbbi megnyilvánulását a „Nagy Lélegzet” kifejezés is jelképezi. Oly szemléltető jelkép ez, hogy nem szorul további magyarázatta. Így tehát a Titkos Tanítás első alapigazsága ez a metafizikai EGY ABSZOLÚT-LÉTEZÉS (BE­NESS), amelyet a véges értelem a teológiai Szentháromsággal jelképez.

De talán segítségére lehetünk a tanítványnak, ha itt néhány további magyarázatot adunk.

Herbert Spencer újabban azzal az állítással módosította agnoszticizmusát, hogy az „Első Ok”¹ természete, lényegében talán ugyanaz, mint az öntudaté, mely bennünk felbuzog: röviden, hogy a Kozmoszt átható személytelen valóság a gondolatnak tiszta noumenonja. Az okkultista az „Első Ok”-ot sokkal logikusabban az „Ok nélküli Ok”-tól, az „Örökkévaló”-tól és a „Megismerhetetlen”-­től származtatja. Spencert ez a felfogása nagyon közel hozza az ezoterikus és Vedanta tanításhoz.²

Parabrahman, az egy valóság, az abszolút öntudat mezeje, vagyis az a lényeg (Essence), amely a feltételes létezéshez való minden viszonyon kívül áll, és amelynek a tudatos csak feltételes jelképe. De amint gondolatban eltávolodunk ettől a (számunkra) abszolút tagadástól, azonnal jelentkezik a kettősség: a szellem (vagy tudat) és az anyag, az alany és a tárgy ellentétében.

Szellemet (vagy tudatot) és az anyagot azonban nem szabad független valóságnak vennünk, hanem mint az Abszolútnak (Parabrahman-nak) két oldalát vagy megnyilvánulását, amelyek a feltételes akár alanyi, akár tárgyi létező (Being) alapját alkotják.

Ha erre a metafizikai hármasságra úgy tekintünk, mint minden megnyilvánulás gyökerére, akkor a Nagy Lélegzet a kozmosz előtti gondolatalkotás jellegét ölti magára. Az erő és minden egyéni tudat forrása és eredete (fons el origo), és a kozmikus fejlődés nagy tervében a vezérlő értelmet szolgáltatja. Másrészt a kozmoszelőtti gyökér-állag (Múlaprakriti) az Abszolút azon megnyilvánulása, amely a természet összes tárgyias síkjának alapja.

Amint a kozmoszelőtti gondolatalkotás minden egyéni öntudat gyökere, úgy a kozmoszelőtti állag az anyag alapja (substratum); megkülönböződésének különféle fokain.

Ebből kiderül, hogy az Abszolút e két aspektusának ellentéte, a „Megnyilvánult Világegyetem” létezésének lényeges kelléke. A kozmikus állagtól külön, a kozmikus gondolatalkotás mint egyéni öntudat nem nyilvánulhatna meg, mivel az öntudat csak anyagi eszközön (szanszkritul upádhi) át buzog fel mint „én vagyok én”; mert fizikai alap szükséges ahhoz, hogy az egyetemes elme egy sugarát az összetettség bizonyos fokán összpontosítsa. Viszont a kozmikus gondolatalkotástól külön, a kozmikus állag üres elvontság maradna, és az öntudat kibontakozása nem jöhetne létre.

Ennélfogva a megnyilvánult világegyetemet kettősség hatja át, amely mint „megnyilvánulás”, mintegy a KÍVÜL-lét (EX-istence) igazi lényege. De mint az alany és a tárgy, a szellem és az anyag csupán ellentétes sarkai, csak megnyilvánulásai az azokat szintézisbe foglaló Egy Egységnek, éppúgy a megnyilvánult világegyetemben ott van „az”, ami a szellemet az anyaghoz, az anyagot a szellemhez köti.

Ezt a valamit, amit a nyugati gondolkodás jelenleg még nem ismer, az okkultisták Fohat-nak nevezik. Az a „híd”, amelyen át az isteni gondolatban lévő eszmék a kozmikus állagba, mint a „természet törvényei” vésődnek. Fohat így a kozmikus gondolatalkotás dinamikus energiája, vagy a másik oldalról nézve, értelmes közvetítője, minden megnyilvánulás vezérlő ereje, az „Isteni Gondolat”, amelyet a Dhyan Chohanok,¹ a látható világ építői adnak tovább, és tesznek láthatóvá. Így a szellemtől, vagy kozmikus gondolatalkotástól ered tudatunk, és a kozmikus állagból erednek a különféle tudathordozó eszközök, amelyben a tudat egyénivé válik, és öntudatot vagy visszatükröződő tudatot ér el. Fohat pedig különféle megnyilvánulásaiban az elme és az anyag közötti titokzatos láncszem, az éltető princípium, amely minden atomot életre villanyoz.

A következő összefoglaló majd világosabb képet ad az olvasónak:

(1) Az ABSZOLÚT, a Vedantisták Parabrhman-ja, vagy az Egy Valóság, SAT, amely ..... mind Abszolút Lét, mind Nem-Lét.

(2) Az első megnyilvánulás, a személvtelen, és a filozófiában a meg nem nyilvánult Logosz, a „megnyilvánult” előfutára. Ez az „Első Ok”, az európai panteisták „Öntudatlan”-ja.

(3) Szellem-anyag, ÉLET, a „Világegyetem Szelleme”, Purusha és Prakriti, vagy a második Logosz.

(4) Kozmikus fogalomalkotás, MAHAT vagy értelem, az egyetemes világ-lélek; az anyag kozmikus noumenonja, az értelmes működés alapja a természetben, és a természet értelmes működésének alapja; MAHA-BUDDHI-nak is nevezik. Az EGY VALÓSÁG; kettős aspektusai a feltételekhez kötött világegyetemben.

Továbbá a Titkos Tanítás azt állítja, hogy:

2. A Világegyetem örökkévalósága összességében (in toto), mint határtalan sík időszakonként „játszótere a szüntelenül megnyilvánuló és eltűnő számtalan világegyetemnek”. Ezeket „megnyilvánuló csillagoknak” és az „örökkévalóság szikráinak” nevezik. „A zarándok örökkévalósága”² olyan, mint az „önmagában-létezés (Self-Existence) szemének egy-egy rebbenése”. (Dzyan könyve) „A világok megjelenése és eltűnése olyan, mint a rendszeres tengerjárás árapálya és dagálya”.

A Titkos Tanítás e második állítása a kiáramlás és visszaáramlás, az apály és dagály időszakossága örök törvényének feltétlen egyetemességét jelenti, amelyet a fizikai tudomány a természet minden részlegében megfigyelt és feljegyzett. A nappal és éjszaka, az élet és halál, alvás és ébrenlét váltakozása annyira általános és kivétel nélküli tény, hogy bennük könnyű felismerni a világegyetem egyik abszolút alapvető törvényét.

Továbbá a Titkos Tanítás tanítja:

3. Minden lélek alapvető azonosságát az egyetemes felső-lélekkel (Over-Soul), mivel ez maga is az ismeretlen gyökér egy aspektusa, továbbá, hogy minden lélek - az előbbi egy-egy szikrája - a ciklikus és karmikus törvénynek megfelelően, köteles a megtestesülés (vagy a „szükségesség”) körén az egész időszakon át végig zarándokolni. Más szóval, semmilyen tisztán szellemi Buddhi-nak (isteni Léleknek) nem lehet független (tudatos) létezése, mielőtt a szikra, mely az egyetemes hatodik princípium tiszta lényegéből - vagyis a FELSŐ LÉLEKBŐL (OVER-SOUL) eredt: (a) át nem ment ama Manvantara megnyilvánult világának minden elemi formáján és (b) egyéniséget nem szerzett. Erre az egyéniségre eleinte természetes ösztönzés (impulse) és később magaindította és magatervezte, a karmája által korlátozott erőkifejtés útján tehet szert. Így emelkedik az értelem minden fokán áthaladva a legalsóbb Manasztól a legfelsőbbig, az ásványtól és növénytől, fel a legszentebb Arkangyalig (Dhyani-Buddhá-ig). Az Ezoterikus Bölcselet sarkalatos tétele nem tesz lehetővé az ember számára semmilyen kiváltságot vagy különleges képességeket, hanem csakis azokat amelyeket saját Én-je (Ego-ja) szerzett meg személyes erőkifejtés és érdem útján, a lélekvándorlás és újraszületés hosszú során át.

Ezért mondják a hinduk, hogy a világegyetem Brahman és Brahmâ, ugyanis Brahman a világegyetem minden atomjában van, mert a természetben lévő hat princípium mind eredménye különféleképpen megkülönböződött megnyilvánulása a HETEDIKNEK és az EGY-nek, az egyetlen valóságnak a világegyetemben, legyen az akár kozmikus, akár mikrokozmikus. Ezért tekinti a metafizikai antifrázis¹ káprázatnak, májávikusnak a megnyilvánulás és forrna síkján, a hatodik princípium (Brahmâ, Brahman hordozójának) pszichikai, szellemi és fizikai változatait. Mert, noha ez a hetedik princípium, vagyis az Egy Valóság a gyökere egyénileg minden atomnak, és összességében minden formának, mégis kinyilatkozott, megnyilvánult, időleges megjelenésében semmivel sem több, mint érzékeink múlékony káprázata. (l. tisztább meg­határozás végett a Függeléket: „Istenek, Monádok és Atomok”, valamint „Theophania”, „Bodhisatva-k és Újraszületés”, stb. stb.)

Feltétlenségében (absoluteness) az Egy Princípium a két aspektusában (Parabrahman és Múlaprakriti) nem nélküli, fel­tétlen és örök. Időszakonkénti (manvantarikus) kiáradása - vagy legelső kisugárzása - szintén Egy - de kétnemű és meg­jelelése szempontjából (phenomenally) véges. Ha a kisugárzás maga is kisugároz, akkor valamennyi kisugárzása szintén kétnemű, hogy alsóbb megnyilatkozásaikban hím- és nőnemű princípiumokká váljanak. A Pralaja után az első, ami tevékeny életre újra ébred a plasztikus Akâsa, az Atya-Anya, az Éter Szelleme és Lelke, vagyis a kör felületének síkja; ez minden - akár nagy, akár kisebb - Pralaja után történik. (Kisebb Pralaja status-quo² -ban hagyja a világokat.) A tért kozmikus tevékenysége előtt, „Anyá”-nak, az újraébredés első fokán pedig Atya-Anyának hívják. (l. Magyarázatok, II. Stanza.) A Kabbalában is Atya-Anya-Fiú. Ezek a keleti tanítás szerint a megnyilvánult Világegyetem Hetedik Princípiuma, vagyis annak „Atma-Buddhi-Manas”-a (Szellem, Lélek, Értelem), s ez a hármasság elágazik, és a hét kozmikus és hét emberi princípiumra oszlik. Ellenben a keresztény misztikusok nyugati Kabbalájában ez nem más mint a Hármasság, vagyis a Szentháromság, és okkultistáiknál a hím-nő Jehovah, Jah-­Havah . . . Ebben rejlik az egész különbség az ezoterikus és a keresztény háromság között. A misztikusok és a filozófusok, a keleti és a nyugati panteisták összefoglalják a világkeletkezés előtti (pregenetic) hármasságukat a tiszta isteni elvontságban. Az ortodoxok emberi alakba foglalják (antriopomorphize). Hiranya­garbha, Hari és Sankara - három személye a megnyilvánuló „Legfőbb Szellem Szellemének” (e címmel üdvözli Prithivi - a Föld - Vishnu-t, első Avatar-jában) - az alkotásnak, fenntartás­nak és rombolásnak tisztán metafizikai, elvont tulajdonságai. Ez a három, isteni Avastha-ja (szó szerint: személye (hypostases)) annak, „ami nem múlik el a teremtett dolgokkal” (vagy Achyuta, ami Vishnu-nak egyik neve). Az ortodox keresztény pedig a személyes teremtő Istenségét felosztja a Szentháromság három személyére, és nem ad helyet magasabb Istenségnek. Ez a magasabb Istenség az Okkultizmusban az elvont Háromszög; az ortodoxok­nál a tökéletes Kocka. A teremtő istenre, vagy az istenek összes­ségére a keleti filozófus úgy tekint, mint Bhrântidarshanatah-ra - „hamis felfogásra”, mint olyasmire, „amit megtévesztő megjele­nések folytán anyagi formának tartunk”, s úgy magyarázza, hogy az, az Ego-i, a személyes és emberi léleknek (az alsóbb ötödik princípiumnak) csalóka (illusive) felfogásában keletkezik. Ez szépen jut kifejezésre a Vishnu Purâna egy új fordításában:^* „Ez a Brahmâ,^** a maga egészében lényegét tekintve, mint Prakriti nyil­vánul meg, - mint a kifejlett és mint a még ki nem fejlett (Múlaprakriti) - de megnyilvánul, mint a Szellem és megnyilvánul, mint az Idő is¹. Szellem, a kétszer született, a Legfőbb Brahma­nak² első megnyilvánulása (leading aspect); a következő egy kettős megnyilvánulás, a kifejlett és ki nem fejlett Prakriti, és az utolsó, az idő. Az orpheus-i teogóniában Kronos-t is létrehozott Istennek, vagy tevékeny ható tényezőnek tekintik. A szent szimbolizmus a Világegyetemet; újraébredésének e fokán, teljes Körrel ábrázolja a gyökérponttal a közepén. Ez a jel egyetemes volt, ezért találjuk a Kabbalá-ban is. A Nyugati Kabbala azonban, mely most a keresztény misztikusok kezében van, egyáltalában nem ismeri, noha a Zohar-ban világosan fel van tüntetve. Az e szektába tartozók a végén kezdik és a születés előtti (pregenetic) Kozmosz jelképének ezt a jelt: ⊕ használják, s a „Rózsa és Kereszt Egyesülésének”, az okkult nemzés nagy rejtélyének nevezik, - innen a Rózsakeresztesek (Rózsa, Kereszt) neve!

Mert, amint a Rózsakeresztesek legfontosabb, s egyúttal leg­jobban ismert jelképéből megítélhetjük, van egy jelkép, melyet mostanig sohasem értettek meg, még a modern misztikusok sem.^*** Ez a jelkép a „Pelikán”, mely mellét felhasítja, hogy hét kis fiát táplálja - a Rózsa-Kereszt Testvéreinek igazi hitvallása és a Keleti Titkos Tanításnak közvetlen származéka. Brahma-t (a semlegest) Kalahamsa-nak nevezik, ami a nyugati orientalisták magyarázata szerint, az Örökkévaló Hattyút vagy libát jelenti. (L. III. Stanza, 8. magyarázat.) És annak nevezik Brahmâ-t, a Teremtőt is. Ezzel egy nagy tévedésre irányul figyelmünk. Brahma-t (a semlegest) illetné meg a Hamsa-váhana elnevezés, (Ő, aki^* a hattyút használja hordozójául) és nem Brahmâ-t, a teremtőt, aki az igazi Kalahamsa, míg Brahma (a semleges) hamsa és „a-hamsa”, amint ezt a magyarázatban ki fogjuk fejteni. Hadd értessük meg, hogy a Brahmâ és Para­brahman kifejezéseket nem azért használjuk itt, mert ezoterikus névjegyzékünkbe tartoznak, hanem egyszerűen azért, mert a nyugati tanítványok jobban ismerik őket. Mind a kettő teljesen egyenértékű a mi egy, három és hét magánhangzójú kifejezéseinkkel, amelyek az EGY MINDEN-t és az Egy „Mindent a mindenben” jelentik.

Ezeken az alapfogalmakon nyugszik a Titkos Tanítás

Nem volna itt helyén való, ha e fogalmakban rejlő észszerűség védelmére kelnénk, vagy ha azok bizonyításába bocsátkoznánk. De arra sincs időnk, hogy kimutassuk, hogy e fogalmak valóban meg­vannak minden gondolatrendszerben vagy filozófiában, amely e névre érdemes - bár igen gyakran megtévesztő álruhában.

Mihelyt az olvasó tisztán megértette őket, és meglátja a vilá­gosságot, melyet az élet minden kérdésére vetnek, akkor nem fog­nak előtte többé igazolásra szorulni, mert igazvoltuk olyan nyilván­való lesz neki, mint a nap az égen. Áttérünk tehát a Stanzák anyagára, amelyek ebben a kötetben foglaltatnak. Körvonalas váz­latot adunk itt róluk, abban a reményben, hogy könnyítjük a tanítvány feladatát, ha néhány szóval elébe helyezzük a Stanzák gondolatmenetét.

A kozmikus fejlődés története, amint ezt a Stanzák vázolják, úgyszólván ennek a Fejlődésnek (Evolution) elvont algebrai képlete. Ezért a tanítvány ne várja, hogy itt megtalálja valamennyi állapot és átalakulások felsorolását, amelyek az „Egyetemes” fejlődés első kezdetei és jelenlegi állapotunk között vannak. Ilyen leírást adni lehetetlen volna, és meg sem értenék olyan emberek, akik még annak a létezési síknak sem tudják felfogni a természetét, mely legközelebb áll ahhoz, amelyre jelenlegi öntudatuk korlátozódik.

A Stanzák eszerint elvont képletet adnak, amelyet mutatis mutandis (a szükséges változtatásokkal) minden evolúcióra alkalmazhatunk: a mi parányi földünkre, a bolygói láncra, amelynek ez a Föld egyik bolygója, a Naprendszerre, amelyhez ez a lánc tar­tozik és így tovább, mindig feljebb emelkedve, míg az elme elszédül, és a megerőltetéstől kimerül.

Az e kötetben adott hét Stanza ennek az elvont képletnek hét időszakát képviseli. A fejlődési folyamatnak arra a hét nagy fokozatára vonatkoznak, és azt a hét fokozatát írják le, amelyekről a Purana-k mint a „Hét Teremtés”-ről, és a Biblia mind a Teremtés „Napjai”-ról szólnak.

_________________________________

Az I. Stanza leírja az EGY MINDEN-nek (ONE ALL) állapotát a Pralaya alatt, az újraébredő megnyilvánulás első megrezdü­lése előtt.

Pillanatnyi gondolkozás után is értjük, hogy az ilyen állapot csak szimbolikusan fejezhető ki, mert azt leírni nem lehet. De még képletesen is csak tagadó kifejezésekkel írható le. Mivel ez az önmagában (per se) való Feltétlenség állapota, azért nem lehetnek olyan különleges tulajdonságai, amelyekkel mi pozitív kifejezésekkel szoktunk tárgyakat leírni. Ezért ezt az állapotot csak sejtetni lehet mindazoknak a legelvontabb tulajdonságoknak tagadó kifejezéseivel, amelyeket az emberek, mint felfogó képességük számára elérhető legtávolabbi határokat, inkább éreznek, mint megértenek.

A II. Stanzában leírt állapotot a nyugati elme annyira azo­nosnak látja az első Stanzában említett állapottal, hogy a különb­ség gondolatának kifejezése maga egy egész értekezést kívánna. Ennélfogva az olvasó ihletére és magasabb felfogó képességeire kell bíznunk, hogy amennyire tudja, megértse a használt allegorikus kifejezések értelmét. Sőt emlékeztetnünk kell arra, hogy mindezek a Stanzák inkább a benső képességekhez fordulnak, mint a fizikai agy közönséges felfogásához.

A III. Stanza leírja a világegyetemnek életre való újra-ébredé­sét a Pralaya után. Leírja a „monádok” felmerülését az EGY-ben való felolvadottságuk állapotából, a legkorábbi és legmagasabb állapotot a „Világok” kialakulásában. A Monád kifejezés olyan, hogy egyaránt alkalmazható a legnagyobb Naprendszerre vagy a legparányibb atomra.

A IV. Stanza a Világegyetem „Csírá”-jának megkülönböző­dését mutatja az öntudatos Isteni Hatalmak hetes rangfokozatába. Ezek az Egy Legfőbb Energia tevékeny megnyilatkozásai. Ők az egész megnyilvánult világegyetem mintázói, alakítói és végezetül teremtői, abban az egyetlen értelemben, amelyben a „Teremtő” nevet felfogni lehet.

Ők vezetik és irányítják a világegyetemet, ők a fejlődést (evolution) irányító és ellenőrző értelmes Lények, mert megtestesí­tései az EGY TÖRVÉNY ama megnyilvánulásainak, amelyeket a „Természet Törvényei”-nek ismerünk.

Általában Dhyáni-Chohan-ok néven ismerik, de a Titkos Tanításban minden csoportjukat külön névvel jelölik meg.

A fejlődés ezen állapotáról, a hindu mitológiában, mint az Istenek „Teremtéséről” beszélnek.

Az V. Stanza a világ kialakulásának folyamatát írja le. Az első a szétszórt Kozmikus Anyag, azután a tüzes „forgószél”, egy ködfolt képződésének első foka. Ez a ködfolt sűrűsödik, és válto­zatos alakulásokon át Naprendszerré, esetleg bolygó-lánccá, vagy egyes bolygóvá alakul ki.

A VI. Stanza egy Világ kialakulásának ezután következő fokozatait vázolja, és kifejti egy ilyen világ fejlődését egészen a negyedik nagy időszakáig, amely megfelel annak az időszaknak, amelyben most élünk.

A VII. Stanza folytatja a történetet, és az ember megjelenéséig vázolja az élet leszár­mazását, s ezzel lezáródik a Titkos Taní­tás első Könyve.

A II. Könyv anyaga az „Ember” fejlődése ebben a kör­ben, ezen a Földön való első megjelenésétől addig az állapotig, amelyben most találjuk.

A Stanzákat, melyek az egyes szakaszok tételét alkotják, mindvégig változtatott, modern alakjukban adjuk, mert a hasztalan­nál is rosszabb volna, ha még nehezebbé tennénk a tárgyat azzal, hogy az eredetinek ősi nyelvezetét használjuk zavaros stílusával és szavaival. A DZYAN Könyvéhez írt eredeti senzar magyarázatoknak és jegyzeteknek kínai, tibeti és szanszkrit fordításaiból kivonatokat adunk. Ezek most először jelennek meg európai nyelven. Szinte szükségtelen kijelentenünk, hogy itt csak részleteket közlünk a hét Stanzából. Ha teljes egészükben közölnénk őket, a néhány képzettebb okkultista kivételével senki sem értené meg. Arról sem kell biztosítanunk az olvasót, hogy épp úgy, mint a legtöbb avatat­lan, az író, vagyis inkább a szerény feljegyző sem érti meg azokat a megtagadott részleteket. Hogy az olvasást megkönnyítsük, és hogy ne kelljen nagyon gyakran jegyzetekre hivatkoznunk, legjobb­nak találtuk azt, hogy egybeolvasszuk a szöveget és a jegyzeteket, és hogy inkább a szanszkrit és tibeti tulajdonneveket használjuk az eredetiek helyett, amikor ezeket kikerülni nem lehetett. Annál is inkább tettük ezt, mert az említett kifejezések mind elfogadott, rokonértelmű szavak (szinonímák), míg az eredeti kifejezéseket csak a Mester és csélái (tanítványai) használják egymás között.

Így, ha az I. Sloka fordításánál a főneveket és szakkifejezé­seket használnánk, amint a tibeti és a serzár szövegek egyikében találjuk, az így hangzana:

Tho-ag Zhi-gyu-ban aludt hét Khorlo-n át. Zodmana-nak zhiba-ja. Minden Nyug kebel. Konch-hog nem; Thyan-Kam nem; Lha-Chohan nem; Tenbrel Chugnyi nem; Dharmakaya megszűnt; Tgenchang nem lett; Barnang és Ssa Ngovonyidj-ban; egyedül Tho-og, Yinsin, Sun-chan és Yong-grub éjjelében (Paranishpanna), stb. stb., - ami tiszta tohuva-bohu-nak hangzanék.

Mivel ezt a munkát az Okkultizmus tanítványainak oktatására írtuk, és nem filológusok számára, bátran kerülhetjük az ilyen idegen kifejezéseket, amikor csak lehetséges. Csupán a lefordít­hatatlan kifejezéseket hagytuk meg, ezek érthetetlenek volnának, ha jelentőségüket meg nem magyaráznánk, de valamennyi ilyen kifeje­zést is szanszkrit alakjukban adjuk. Szükségtelen az olvasót arra figyelmeztetnünk, hogy ezek majdnem minden esetben a szanszkrit nyelv későbbi fejleményei, és az Ötödik Gyökérfajhoz tartoznak. A szanszkritot, amint most ismerik, nem beszélték az atlantiak, és a legtöbb filozófiai kifejezést, melyet a Mahábhárata időszak utáni Indiának rendszereiben használtak, nem találjuk a Védák-ban, de az eredeti Stanzákban sem fordulnak elő, hanem csak a velük egyenértékű kifejezések. A nem teozófus olvasó, ha úgy tetszik neki, tündérmesének tarthatja mindazt, ami ezután követ­kezik, vagy legjobb esetben álmodozók még be nem bizonyított elmélkedésének, a legrosszabb esetben pedig olyan elméletnek, mely szaporítja a múlt, jelen és jövő sok „tudományos” hipotézisét. Ezek közül néhány már megdőlt, mások még tartják magukat. A miénk semmi esetre sem rosszabb, mint sok úgynevezett tudományos elmélet, de mindenesetre filozófikusabb és valószínűbb.

Tekintettel a bőségesen szükséges magyarázatokra és értel­mezésekre, a jegyzetekre való hivatkozásokat a szokásos módon¹ jeleztük, míg a magyarázatokra szoruló mondatokat betűkkel jelöltük. Kiegészítő anyag található a Szimbolizmusról szóló fejeze­tekben. Ez alkotja a II. Részt, sőt kiterjed a III. Részre is. Ezekben gyakran sokkal több a felvilágosítás, mint magában a szövegben.

I. RÉSZ

DZYAN TITKOS KÖNYVÉBŐL VETT HÉT STANZA

FORDÍTÁSA

MAGYARÁZATOKKAL

„Sem van, sem nincs, nem voltak, sem derült egek,

Sem messze nyúló téres égi boltozat.

Mi az, mi mindent eltakart? Mi volt a rejtő?

A víz fenéktelen mélysége volt-e az?

Nem volt halál - s mégsem volt semmi halhatatlan,

Nem volt határ az éj és nap között. Csak az

Egyetlen Egy lélegzett lélekzettelen,

És addig nem volt más Rajta kívül.

Sötétség volt s mindent sűrű ködbe burkolt

A mély homály – a fénynélküli óceán –

A rejtő méhben rejlő csíra, egy egész

Természet, megpezsdült a forrongó melegre.

_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Ki a titok tudója? Itt ki hirdetője?

Honnan, honnan való e nagyszerű teremtés?

Maguk az Istenek később születtek -

Ki tudja, honnan jött e millió létező?

Azt, hogy honnan való e nagyszerű teremtés,

Akár maga akarta, vagy ha néma volt is,

A Legfőbb Látnok, Ő, ki fönt a mennybe trónol,

Ő tudja azt csupán - vagy tán még Ő se tudja.”^*

„Öröklét távolába nézve . . .

Mikor a Földnek nem volt még alapja sem,

Voltál. S ha majd a földalatti láng

Szétzúzza börtönét, s a formát elnyeli,

Te mégis úgy leszel, mint voltál azelőtt,

S nem ismersz változást, ha megszűnt az idő.

Végtelen gondolat! Ó, Isteni ÖRÖKLÉT.”⁺

I. STANZA.

1. Az Örökkévaló Szülő, mindenkor láthatatlan ruhájába burkolva, újra hét örökkévalóságon át szunnyadt.

2. Az Idő nem volt, mert alva feküdt az állandóság végtelen ölében.

3. Az Egyetemes elme nem volt, mert nem voltak Ah-hi-k, hogy magukba foglalják.

4. Az üdvösséghez vezető hét út nem volt. A nyomo­rúság nagy okai nem voltak, mert nem volt senki, aki őket előidézze és senki, akit ők tőrbe csalhattak volna.

5. Egyedül a sötétség töltötte meg a határtalan mindenséget, mert atya, anya és fiú újra egy volt és a fiú még nem ébredt fel az új kerékre és azon való zarándoklására.

6. A hét magasztos Úr és a hét Igazság megszűntek, és a Világegyetem, a szükségesség fia, elmerült volt a Paranishpanna-ban, hogy kilehelje őt az, ami van, és még sincs. Semmi sem volt.

7. A létezés okai megszűntek; a látható, ami volt és a láthatatlan, ami van, örökkévaló nem-létezésben, az egy létezésben pihent.

8. Egyedül a létezés egyetlen formája terült el határtalanul, végtelenül, ok nélkül, álomtalan álomban és az élet öntudatlanul lüktetett az egyetemes Térben, azon a Mindenütt-Jelenléten végig, melyet a Dangma „Megnyílt Szeme” érzékel.

9. De hol volt a Dangma, mikor a Világegyetem Alaja-ja a Paramárthá-ban volt, és a nagy kerék Anupadaka volt?

II. STANZA

1. . . . Hol voltak az építők, a manvantarikus virradat fénylő fiai? Az ismeretlen sötétségben, Ah-hi Paranishpanna-jukban. A nem-formából, a világ gyökeréből – a formát alkotók – a Devamâtri és Svabhavat a nem-létezés boldogságában pihentek.

2. . . . Hol volt a csend? Hol voltak a fülek, hogy azt érzékeljék? Nem! Nem volt se csend, se hang. Semmi, csak a szüntelen, örök lélegzet, mely nem ismeri önmagát.

3. Az óra még nem ütött; a sugár még nem villant bele a csírába; a Mátripadma még nem duzzadt meg.

4. Szíve még nem nyílt meg az egy sugár befoga­dására, hogy ez, mint három, azután néggyé váljék Májá ölében.

5. A Hét fiú még nem született meg a Világosság szövedékéből. A Sötétség egyedül volt Atya-Anya, Svab­hâvat és Svabhavat sötétségben volt.

6. Ez a kettő a Csíra, és a Csíra - egy. A Világ­egyetem még el volt rejtve az Isteni Gondolatban és az isteni Kebelben.

III. STANZA

1. A hetedik örökkévalóság utolsó rezgése rezdül át a végtelenségen. Az anya megduzzad, s mint a lótusz bimbója, belülről kifelé terjeszkedik.

2. A rezgés végig száll, gyors szárnyával érintve az egész világegyetemet és a csírát, mely a sötétségben lakozik: a sötétségben, mely az élet szunnyadó vizei fölött lélegzik.

3. A sötétség világosságot sugároz, és a világosság egy magányos sugarat bocsát le a vizekbe, az anya­mélységbe. A sugár átvillan a szűz tojáson, a sugár rezgésre készteti az örök tojást, s arra, hogy leejtse a nem-örök csírát, mely a világ-tojássá sűrűsödik.

4. Azután a három a négybe esik. A ragyogó esszencia belül is hétté, kívül is hétté válik. A fénylő tojás, mely magában három, megalszik, és tejfehér pelyhekben terjed szét az anya mélységeiben, a gyökérben, mely az élet óceánjában nő.

5. A gyökér megmarad, a világosság megmarad, a kelyhek megmaradnak, és mégis Oeaohoo egy.

6. Az élet gyökere benne volt a halhatatlanság óceánjá­nak minden cseppjében, és az óceán ragyogó világosság volt, ami tűz és meleg és mozgás volt. A sötétség elmúlt, és nem volt többé; eltűnt saját lényegében, a tűz és víz, az atya és anya testében.

7. Íme, ó Lanoo! A kettőnek ragyogó Gyermeke a páratlan ragyogó Dicsőség, a Sötét Tér Fia, a Világos Tér, aki felmerül a nagy Sötét Vizek mélységéből. Ez Oeaohoo, a Fiatalabb a ***. Felragyog, mint a Nap. Ő a Bölcsesség lángoló Isteni Sárkánya. Az Egy Négy, és a Négy magához vesz hármat, és az egyesülés létrehozza a Sapta-t, akiben benne van a hét, amely Tridasa-vá, a seregekké és a sokaságokká válik. Nézd, felemeli a Fátylat és kibontja keletről nyugatra, kirekeszti a felsőt, és meghagyja az alsót, hogy mint a nagy Amitás látható legyen. Kijelöli a ragyogók helyét és átváltoztatja a fel­sőbbet partnélküli Tűz-Tengerré, és az Egy megnyilvá­nultat a Nagy Vizekké.

8. Hol volt a csira és hol volt most a sötétség? Hol van a láng szelleme, amely a lámpádban ég, ó Lanoo? A csíra Az, és Az a világosság; a rejtett, sötét apának fehér, fénylő fia.

9. A világosság hideg láng és a láng tűz és a tűz meleget hoz létre, mely vizet fejleszt, az élet vizét a nagy anyában.

10. Az Atya-Anya szövedéket fonnak, melynek felső vége a Szellemhez, az egy Sötétség világosságához van erősítve és az alsó annak árnyékos végéhez, az Anyag hoz; és ez a szövedék a Világegyetem, a két állagból egybeszövött, amely Svabhavat.

11. Kiterjeszkedik, mikor a tűz lehelete rajta van; összehúzódik, ha az anya lehelete érinti. Azután a fiak szétválnak és elosztanak, hogy a „nagy nap” végén anyjuk kebelébe visszatérjenek, és vele újra eggyé váljanak; amikor lehűl, ragyogó lesz, a fiuk saját énjeiken és szíveiken keresztül kiterjeszkednek és összehúzódnak; átölelik a végtelenséget.

12. Azután Svabhavat Fohatot küldi, hogy megkeményítse az atomokat. Mindegyik része a szövedéknek. Tükörként visszasugározván a „Magában-Létező Urat”, mindegyik rendre maga egy-egy világgá lesz.

IV. STANZA

1. .…Hallgassatok, ti Föld fiai, tanítóitokra - a Tűz fiaira. Tudjátok meg, hogy nincs sem első, sem utolsó, mert minden csak egy szám, mely a nem-számból eredt.

2. Tudjátok meg, amit mi, az Első Héttől származottak, amit mi, az Ős-Lángból születettek, Apáinktól hallottunk....

3. A fény ragyogásából - az örök sötétség sugarából - termettek a térben az újra ébredt erők: az egy a tojásból, a hat és az öt; azután a három, az egy, a négy, az egy, az öt - a kétszer hét, a végösszeg. És ezek: a lényegek, a lángok, az elemek, az építők, a számok, az arúpa, a rúpa és az erő, vagy az isteni ember - a végösszeg. És az isteni emberből áradtak ki a formák, a szikrák, a szent állatok és a szent atyák hírnökei a szent négyen belül.

4. Ez volt a Hang Serege - a Hét isteni anyja. A hét szikrái alárendeltek, és szolgái a hét elsejének, másodiká­nak, harmadikának, negyedikének, ötödikének, hatodiká­nak és hetedikének. Ezeket hívják köröknek, három­szögeknek, kockáknak, vonalaknak és alakítóknak; mert így áll az Örök Nidána - az Oeaohoo.

5. . . . . amely: - „Sötétség” a Határtalan vagy a Nem-Szám, Adi-­Nidâna Svâbhâvat:

I. Az Ádi-Szanat, a Szám, mert ő Egy.

II. Az Úr Svâbhâvat Hangja, a Számok, mivel ő Egy és Kilenc.

III. A „Forma nélküli Négyzet.”

És ez a Három a O-be zárva a szent négy, és a tíz az Arupa Világegyetem;

azután jönnek a „Fiak”, a hét Harcos, az Egy, a kihagyott nyolcadik és Lehe-

lete, amely a Világosság Hozója.

6. Azután a Második Hét, ezek a három-nemzette Lipikák. Az elutasított Fiú Egy, a „Fia-Napok” számtalanok.

V. STANZA

1. A Legelső Hét, a Bölcsesség Sárkányának hét első Lélegzete, szent körforgása Leheletükkel sorra létrehoz­zák a Tüzes Forgószelet.

2. Akaratuk hírnökévé teszik. A Djyu Fohat-tá lesz; az Isteni Fiak Gyors Fia kiknek fiai a Lipikák, körben futva teljesíti küldetését. Fohat a paripa és a Gondolat a lovas. Mint a villám surran át a tüzes felhő­kön; hármat és ötöt és hetet lép a hét felső és a hét alsó régión át. Felemeli hangját és hívja a számtalan szikrát és egymáshoz fűzi őket.

3. Ő az irányító szellemük és vezetőjük. Amikor munkáját megkezdi, szétválasztja az alsóbb világ szikráit, amelyek ragyogó hajlékukban lebegnek, és örömükben megrezdülnek, és ezekből formálja a kerekek csíráit. A tér hat irányában helyezi el őket, és egyet a középre - a központi kereket.

4. Fohat csigavonalakat rajzol, hogy a hatodikat egyesítse a hetedikkel - a Koronával; a Világosság Fiainak egy-egy Serege áll minden szögleten, és a Lipikák - a középső keréken. Ők azt mondják: „Ez jól van.” Az első Isteni Világ kész, az első a második. Azután az „Isteni Arúpa” visszatükröződik Chhájá Loka-ban, Anupadaka első ruhájában.

5. Fohat ötöt lép, és szárnyas kereket épít a négyzet mindegyik sarkán a négy szent és seregeik számára.

6. A Lipikák körülírják a háromszöget, az elsőt, a kockát, a másodikat és az ötszöget a tojáson belül. Ez az „Át ne lépj”-nek nevezett gyűrű azok számára, akik leszállnak és felszállnak, azok számára, akik a Kalpa alatt a „Légy velünk” nagy napja felé haladnak előre. Így alakult az Arúpa és a Rúpa; egy világosságból hét világosság; a hét mindegyikéből hétszer hét világosság. A „Kerekek” ügyelnek a Gyűrűre....

VI. STANZA

1. A Könyörület és Tudás Anyjának, Kwan-Yin-nek, a Kwan-Yin-Tien-ben székelő Kwan-Shai-Yin „Hármassá­gának" hatalmánál fogva, Fohat az ő nemzedékük lehelete, a Fiaknak Fia, miután előhívta az alsóbb mély­ségből Sien-Tchan képzeletbeli formáját és a hét elemet:^*

2. A Gyors és Ragyogó létrehozza a hét Laya köz­pontot, amelyeken a „Légy velünk" nagy napig semmi sem győzedelmeskedik - és elhelyezi a világegyetemet ezeken az örök alapokon, körülvevén Hsien-Tchant-t az Ősi Csírákkal.

3. A hét közül - először megnyilvánult egy, hat rejtett, megnyilvánult kettő - öt rejtett; megnyilvánult három - négy rejtve maradt; négy létrejött - három rejtve maradt; négy és egy tsan felfedett - két és egy fél rejtve maradt; hat fel lesz fedve - egy félre téve. Végül hét kis kerék forog; egyik szüli a másikat.

4. Az idősebb Kerekek hasonlatosságára építi, s az el nem pusztuló központokra helyezi őket. Hogyan építi őket Fohat? Összegyűjti a tüzes port. Gömböket alkot a tűzből, átfut rajtuk és körülöttük, életet öntve beléjük, azután mozgásba hozza őket, egyeseket erre, másokat arra. Hidegek - melegíti őket. Szárazak - megnedvesíti őket. Ragyognak - legyezi és lehűti őket. Így cselekszik Fohat az egyik Virradattól a másikig, Hét Örökkévalóságon át.

5. A Negyedikben, a fiak felszólíttatnak képmásaik teremtésére. Egyharmada megtagadja. Kettő engedel­meskedik. Kimondatik az átok: születni fognak a negyedikben, szenvedni fognak, és szenvedést fognak okozni. Ez az első háború.

6. Az idősebb kerekek lefelé és felfelé keringtek . . . Az Anya ikrája megtöltötte az egészet. A Teremtők és a Rombolók csatáztak egymással és csatáztak a Térért; a mag megjelenik, és folytan újra megjelenik.

7. Számítsad ki, ó Lanoo, ha ismerni akarod a te kis kerekednek pontos korát. Negyedik küllője a mi anyánk. Érd el a Nirvanához vezető tudás negyedik ösvényének negyedik „gyümölcsét”, és érteni fogsz, mert látni fogsz.

VII. STANZA

1. Nézd az érző, forma nélküli élet kezdetét. Először az istenit, az anya-szellemtől valót; azután a Szellemit; - a hármat az egytől, a négyet az egytől és az ötöt, amelytől a három, az öt és a hét. Ezek a három­szorosak és a négyszeresek lefelé; az első Úr „elme­szülte" fiai, a Ragyogó Hét. Ők azok, ó Lanoo, akik te, én és ő. Ők, akik feletted és Föld Anyád fölött őrködnek.

2. Az egy sugár megsokszorosítja a kisebb suga­rakat. Az élet megelőzi a formát, és az élet túléli az utolsó atomot. A számtalan sugáron áthalad, az élet­sugár, az egy, s olyan, mint sok drágakövön átvont fonál.

3. Mikor az Egy kettő lesz, megjelenik a „három­szoros.” A három egy; és ez a mi fonalunk, ó Lanoo, szíve az ember-növénynek, amelyet Saptaparna-nak neveznek.

4. A gyökér, a négy lámpabél háromnyelvű lángja, sohasem hal meg. A lámpabelek a szikrák, melyek a hétből kicsapó, háromnyelvű lángból veszik lángjukat; az egy hold sugarai és szikrái a Föld valamennyi folyójának hömpölygő hullámaiban visszatükröztetve.

5. A szikra Fohat legfinomabb fonalán függ a lángon. Májá hét Világán át utazik. Megáll az elsőben és fém és kő; átmegy a másodikba, és íme - növény; a növény hét formán át forog, és szent állattá válik. Ezeknek egyesített tulajdonságaiból alakul Manu, a gondolkozó. Ki formálja őt? A hét élet és az egy élet. Ki fejezi be? Az ötszörös Lha. És ki tökéletesíti az utolsó testet? Hal, bűn és soma . . .

6. Az első szülöttől kezdve, a csendes figyelő és árnyéka közötti fonál minden változással erősebbé és ragyogóbbá válik. A reggeli napfény dicsőséges déli ragyogásra vált . . .

7. Ez a te jelen kereked - mondá a Láng a Szikrának. Te vagy én magam, a másom és az árnyé­kom. Beléd öltözködtem, és te vagy a váhanom, a „Légy velünk” napig, amikor te újra magammá és másokká válsz, magaddá és magammá. Ekkor az építők, miután felvették első ruhájukat, leszállnak a ragyogó Földre, és uralkodnak az embereken - akik ők maguk. . . .

Így végződik a sötét, zavaros, majdnem érthetetlen ősi elbeszélésnek ez a része. Most pedig megkíséreljük, hogy világos­ságot vetve ebbe a sötétségbe, érthetővé tegyük ezt a látszólagos értelmetlenséget.

MAGYARÁZATA

I. STANZA

1. AZ ÖRÖKKÉVALÓ SZÜLŐ (Tér), MINDENKOR LÁTHATATLAN RUHÁIBA BURKOLVA, ÚJRA HÉT ÖRÖKKÉVALÓSÁGON ÁT SZUNNYADT (a).

A „Szülő Tér”^* az örök mindig jelenlevő oka mindennek, ­a felfoghatatlan ISTENSÉG, melynek „láthatatlan ruhái” misztikus gyökere minden anyagnak és a Világegyetemnek. A Tér az egyetlen örök dolog, amelyet igen könnyen elképzelhetünk, elvontságában változhatatlan és befolyásolatlan attól, hogy van-e benne objektív Világegyetem vagy sem. Minden értelemben kiterjedés nélküli és önmagában létező. „AZ”-nak¹ első megkülönböződése a szellem, mely ok nélküli oka mind a Szellemnek, mind az Anyagnak. Az ezoterikus katekizmus tanítása szerint, sem határtalan űr, sem fel­tételektől függő teltség, hanem mind a kettő. Volt és mindig lesz. (L. Előszó 45. és köv. o.)

Így a „Ruhák” a meg nem különböződött Kozmikus Anyag noumenonja helyett állnak. Ez nem az anyag, amint mi ismerjük, hanem az anyag szellemi lényege, és az elvont értelemben vett Térrel együtt öröktől fogva van, sőt vele egy. A gyökér-természet (root-nature) a látható anyagban levő szubtilis láthatatlan tulajdonságoknak is a forrása. Úgyszólván az EGY végtelen Szellem lelke. A hinduk Múlaprakriti-nek nevezik, és azt mondják, hogy ez az ős-állag (primordial substance), amely alapja minden jelenség Upadhi-jának, vagy hordozójának (vehicle), akár fizikai mentális, vagy pszichikai. Ez a forrás, ahonnan Ákâsa kisugárzik.

(a) A Hét „Örökkévalóság” hét aeont vagy időszakot jelent. A szónak „Örökkévalóság”, ahogy ezt a keresztény teológia fel­fogja, nincsen értelme az ázsiai ember előtt, ha csak nem alkalmazzák az EGY létezésre; és az örökkévalóság (sempiternity) szó is, mely csak a jövőre szóló örökkévalóságot jelent, nem egyéb, mint hely­telen kifejezés.² Ilyen szavak nem léteznek, és nem is létezhetnek filozófiai metafizikában, és az egyházi kereszténység eljöveteléig ismeretlenek voltak. A Hét örökkévalóság, a hét korszakot jelenti, vagyis azt az egy korszakot, mely időtartamban megfelel egy Man­vantara hét korszakának, és kiterjed egy Maha-Kalpa, vagyis a „Nagy Korszak” időtartamára – 100 Brahmâ esztendőre – összesen 311,040,000,000,000 esztendőre. Minden Brahmâ-esztendő 360 Brahmâ „nap”-ból és ugyanannyi „éjszaká”-ból áll (a Chandrayána vagy holdév szerint számítva); és egy „Brahmâ-nap" 4,320,000,000 emberi évből áll. Ezek az „Örökkévalóságok” a legtitkosabb számítások közé tartoznak, melyekben, ha az igazi összeghez akarunk eljutni, minden számnak 7^x (7 az x-edik hatványon) alakúnak kell lennie. X a szubjektív, vagyis valóságos világban való ciklusok természete szerint változik, s minden számjegy vagy szám, mely a különféle ciklusokra vonatkozik, vagy azokat képviseli a legna­gyobbtól a legkisebbig, az objektív, vagyis valótlan világban szükségképpen kell, hogy a hétnek többszöröse legyen. A hozzá való kulcsot azonban nem adhatjuk meg, mert ebben rejlik az ezoterikus számítások titka, és közönséges számításoknál nincsen értelme. „A hetes szám”, mondja „a Kabbala”, az Isteni Misztériu­mok nagy száma; a tízes szám minden emberi tudás száma (a pithagoraszi dekád); 1000 a tízes szám a köbön, és ezért a 7000 szintén jelképes. A Titkos Tanításban a 4-es szám és számjegy a hím jelkép, de csak az elvontság legmagasabb síkján; az anyagi síkon a 3 a hímnemű, és a 4 a nőnemű; a merőleges és a víz­szintes a szimbolizmus negyedik fokán, amikor ezek a jelképek a nemző-erők jelei lettek a fizikai síkon.

2. AZ IDŐ NEM VOLT, MERT ALVA FEKÜDT AZ ÁLLANDÓSÁG (duration) VÉGTELEN ÖLÉBEN (a).

(a) Az idő csupán érzékcsalódás, amelyet öntudatunk álla­potainak egymásutánja idéz elő, miközben az örök állandóságon áthaladunk, és ahol nincs öntudat, amelyben ez a csalódás létrejöhet, ott nem létezik, hanem „alva fekszik”. A jelen csak matematikai vonal, mely az örök állandóság azon részét, amelyet mi jövő­nek nevezünk, elválasztja attól, amelyet múltnak hívunk. Semminek a földön nincsen valódi állandósága; mert semmi sem marad változatlan - vagyis ugyanaz - a másodperc billiomod részéig sem. Az az érzés, melyet az „idő” felosztásának tényleges voltából merítünk, és mint jelent ismerünk, a dolgoknak érzékeinkkel köz­vetített, pillanatnyi megpillantásából vagy pillantások sorozatának elmosódottságából ered, amint ezek a dolgok az eszmények vilá­gából, melyet jövőnek hívunk, átmennek az emlékek birodalmába, amelyet múltnak nevezünk. Ugyanígy tapasztaljuk az állandóság érzetét a pillanatnyi villamos szikránál is, a szem recehártyájára gyakorolt, elmosódott és folytatólagos hatás következtében. A valódi személy vagy tárgy nemcsak abból áll, amit egy-egy pillanatban belőle látunk, hanem össze van téve valamennyi különböző és változó állapot összességéből az anyagi formában való megjelené­sétől kezdve, a földtől való eltűnéséig. Ezek az „összességek” léteznek öröktől fogva a „jövő”-ben és fokozatosan az anyagon áthaladnak, hogy örökre a „múlt”-ban létezzenek. Senki sem mondaná, hogy a tengerbe ejtett fémrúd létezni kezdett, amikor a levegőt elhagyta és megszűnt lenni, amikor a vízbe került, és hogy a rúd maga csupán abból a keresztmetszetéből állott, mely bármely pillanatban összeesett azzal a matematikai síkkal, mely elválasztja, de ugyanakkor egyesíti a levegőt az óceánnal. Így van ez személyekkel és tárgyakkal, melyek a „lesz”­-ből (to-be) kihullanak a „volt”-ba, a jövőből a múltba s érzékeink számára egy-egy pillanatban egész lényüknek - hogy úgy mond­jam - keresztmetszetét mutatják, amint útjukban egyik örökké­valóságból a másikba, az időn és a téren (mint anyag) áthalad­nak. Ez a két örökkévalóság alkotja az állandóságot, amelyben valóságban minden létezik, ha érzékeink alkalmasak lennének arra, hogy ezt a létezést felismerjük.

I. STANZA – Folytatás

3. . . . AZ EGYETEMES ELME NEM VOLT, MERT NEM VOLTAK AH-HI-K, (égi lények) HOGY MAGUKBA FOGLALJÁK (s ennélfogva megnyilvánítsák) (a)

(a) Elme a tudat összes állapotainak megjelölésére hasz­nált elnevezés, amelyeket a gondolat, akarat és érzelem fogalmai alá csoportosítunk. Mély álomban a fogalomalkotás megszűnik a fizikai síkon, és az emlékezet fel van függesztve; így erre az időre az „elme nem létezik”, mert az a szerv, melynek segítségével az Én fogalmat alkot és emlékezik, az anyagi síkon ideiglenesen meg­szűnt működni. Egy-egy noumenon a létezés bármely síkján csak úgy válhat jelenséggé, ha ezen a síkon megfelelő alapon vagy eszköz (vehicle) segítségével megnyilvánul, s a Pralaya-nak nevezett pihenés hosszú éjszakája alatt, mikor minden létező (existence) feloszlott, az „EGYETEMES ELME” megmarad, mint a mentális tevékenység állandó lehetősége, vagy mint az az elvont, abszolút gondolat, amelynek az elme a konkrét relatív megnyilvánulása. Az AH-HI-k (Dhyan-Chohan-ok) a szellemi lények együttes sokasága, ők az angyalok seregei a kereszténységben, az Elohim-ek és a „Hírnökök” a zsidóknál, akik az isteni, vagyis az egyetemes gondolat és akarat megnyilvánulásának hor­dozói (vehicle). Ők azok az értelmes erők, amelyek a természet­nek a „törvényeket” adják, és ezeket a természetben működtetik, mialatt ők maguk is törvények szerint működnek, amelyeket hasonló módon náluk magasabb hatalmak rájuk szabtak; de mégsem a természet erőinek „megszemélyesítései,” amint ezt tévesen gondolják. A szellemi lények ezen hierarchiája, amellyel az Egyetemes Elme tevékeny működésbe jő, olyan, mint egy had­sereg - „sereg" valóban - melynek segítségével egy nemzet hadiereje nyilvánul meg, és amely hadtestekből, hadosztályokból, dandárokból és ezredekből stb. áll. Mindegyiknek megvan a maga egyénisége, vagy élete, a korlátolt mozgási szabadsága és korlátolt felelőssége. Mindegyiket egy nagyobb egyéniség foglalja magában, és az érdekei ennek alá vannak rendelve, és végül mindegyik kisebb egyéniségből áll.

I. STANZA – Folytatás

4. AZ ÜDVÖSSÉGHEZ (Moksha¹ vagy Nirvána) VEZETŐ HÉT ÚT NEM VOLT (a). A NYOMORÚSÁG (Nidána² és Májá) NAGY OKAI NEM VOLTAK, MERT NEM VOLT SENKI, AKI ŐKET ELŐIDÉZZE, ÉS SENKI, AKIT ŐK TŐRBE CSALHATTAK VOLNA (b).

1. I. STANZA – Folytatás
   I. STANZA – Folytatás
   I. STANZA – Folytatás

   8. DE HOL VOLT A DANGMA, MIKOR A VILÁGEGYETEM ALAYA-JA (a Lélek, mint mindennek alapja, Anima Mundi) PARAMÁRTHA-BAN (a) (Abszolút Létezés és Öntudatosság, ami abszolút Nem-Létezés és Öntudatlanság) VOLT ÉS A NAGY KERÉK ANUPÁDAKA (b) VOLT?

   II. STANZA – Folytatás
   III. STANZA
   III. STANZA – Folytatás
   IV. STANZA – Folytatás

   1. Az ásványban a benne szunnyadó szikra, melyet mulandó létezésbe hív a NEGATÍVAT ébresztő POZITÍV (és így tovább). . .

(a) Hét „Ösvény” vagy „Út” vezet a Nem-Létezés boldog­ságához, amely az abszolút lét, létezés és tudat.³ Ezek nem voltak, mert a Világegyetem addig üres volt, és csupán az Isteni Gondolatban létezett. Mert az⁴ . . .




(b) a tizenkét Nidána vagy oka a létezésnek. Mindegyik az előtte való oknak okozata, és viszont maga az utána következőnek oka. A Nidána-k együttvéve a négy igazságon⁵ alapszanak. Ez a tanítás különösen jellemzi a Hínajána rendszert.⁶ A láncolatos törvény (catenated law) folyamának elméletéhez tartoznak; e tör­vény az érdemet és érdemtelenséget teremti meg, és végül a Karmát hozza teljes lendületbe. Ez a rendszer azon a nagy igazságon alapszik, hogy az újraszületéstől félnünk kell, mivel ebben a világ­ban való élet csak szenvedést, nyomort és fájdalmat juttat az ember­nek. Maga a halál sem tudja az embert tőlük megszabadítani, mivel a halál csupán a kapu, melyen át egy másik földi életbe lép, miután annak küszöbén a – Devachanban – egy kissé megpihent. A Hínajána rendszer vagy a „Kis Eszköz” („Little Vehicle") iskolája igen régi eredetű; míg a Mahájáná későbbi korból való, mert csak Buddha halála után keletkezett. Mégis az utóbbi tanításai olyan régiek, mint maguk a hegyek, amelyekben ősrégi idők óta ilyen iskolák voltak. A Hínajána iskola és a Maháyána iskola is (utóbbi a „Nagy Eszköz” iskolája) tulajdonképpen ugyan­azt a tant hirdetik. Jana (vagy szanszkritban Váhan) misztikus kifejezés; mind a két „eszköz” (vehicles) erősen hangoztatja, hogy az ember megszabadulhat az újraszületések szenvedéseitől, sőt még a Devachan hamis boldogságától is, ha bölcsességre és tudásra tesz szert, mert csak ez oszlathatja el az érzékcsalódás és tudatlanság eredményeit.




Májá vagy érzékcsalódás az az elem, mely minden véges dologgal együtt jár. Mert minden, ami van, csak relatív, nem pedig abszolút való, mivel a megjelenés, melyet a rejtett noumenon minden megfigyelővel szemben magára ölt, a megfigyelőnek meg­ismerő képességétől függ. A vadember gyakorlatlan szemének a festmény eleinte színfoltoknak és sávoknak értelmetlen zavara, míg a művelt ember szeme azonnal arcot vagy tájképet lát. Semmi sem állandó, csupán az egy rejtett feltétlen létezés, mely magában foglalja valamennyi valóság noumenonját. A lét bár­mely síkjába tartozó lények, egészen a legmagasabb Dhyan-­Chohanok-ig, fokozatban olyanok, mint a laterna magicá-val szín­telen ernyőre vetített árnyak, de mégis relatíve minden dolog valódi, mert a megismerő szintén csak tükörkép, és a megismert dolgok ennélfogva az ő számára épp olyan valódiak, mint ő maga. Bármely valóságuk legyen a dolgoknak, azt bennük keresnünk kell, mielőtt vagy miután az anyagi világon villanásként átsurrantak. De ilyen létezést mindaddig nem ismerhetünk közvetlenül, amíg olyanok az érzékszerveink, hogy csak anyagi létezést hoznak öntudatunk körébe. Bármilyen síkon működjék is öntudatunk, arra az időre mi, valamint az e síkhoz tartozó dolgok is, számunkra az egyetlen valóságok. Amint a fejlődés létráján emelkedünk, észrevesszük, hogy a fokozatokon, amelyeken áthaladtunk, árnyakat tartottunk valóságoknak. Az Én-nek felfelé való haladása fokozatos ébredések sorozata, és minden előrehaladás azt a gondolatot hozza magával, hogy most, végre elértük a „valóságot”. De a Májá okozta csalódásoktól csak akkor szabadulunk meg, ha elértük az abszolút Öntudatot és a magunkét vele egyesítettük.




I. STANZA – Folytatás



5. EGYEDÜL A SÖTÉTSÉG TÖLTÖTTE MEG A HATÁRTALAN MINDENSÉGET (a), MERT ATYA, ANYA ÉS FIÚ ÚJRA EGY VOLT, ÉS A FIÚ MÉG NEM ÉBREDT FEL AZ ÚJ KERÉKRE¹ ÉS AZON VALÓ ZARÁNDOKLÁSÁRA (b).




(a) A „Sötétség az Atya-Anya, a világosság a fiúk”, mondja egy régi keleti közmondás. A világosságot csak úgy képzelhetjük el, hogy valamely fényforrásból ered, amely okozza. S mivel az ős-világosság esetében ez a forrás ismeretlen, ámbár az ész és a logika erősen megkívánja, azért nevezzük el az értelem szempontjából „Sötétség”-nek. Ami a kölcsönzött vagy másodlagos világos­ságot illeti, bármi is a forrása, az csupán ideiglenes, májávikus lehet. A sötétség tehát az örök anyaméh, amelyben a fény forrásai megjelennek és eltűnnek. Ezen a mi síkunkon a sötétséghez nem járul semmi, hogy belőle világosság legyen, sem a világossághoz, hogy sötétség legyen. Egymással felcserélhetők, és tudományos szempontból a világosság csak egy neme a sötétségnek és meg­fordítva. Mégis mindkettő ugyanannak a noumenon-nak jelensége; ez feltétlen sötétség a tudományos elmének és csak szürke fél­homály az átlag-misztikus felfogásának (perception), noha a Beavatott szellemi szemének feltétlen világosság. Hogy mennyire látjuk a fényt, mely a sötétségben világít, az látóképességünktől függ. Ami nekünk világosság, az némely rovarnak sötétség és a tisztánlátó (clairvoyant) világosságot lát ott, ahol a rendes szem csak feketeséget. Mikor az egész világegyetem álomba merült, - visszatért volt az eredeti elemébe, - akkor sem fény­ központ nem volt, sem szem, hogy lássa a világosságot, és szükség­képpen sötétség töltötte be a határtalan mindenséget.




(b) Az Atya-Anya a hím- és nőprincípium a gyökértermészet­ben, az ellentétes sarkok, amelyek mindenben, a Kozmosz minden síkján megnyilvánulnak, vagy kevésbé allegorikus szempontból, a Szellem és az Állag, melyeknek eredője a Világegyetem, vagyis a Fiú. Ők „újra Egy”-ek, mikor „Brahmâ Éjjelén”, a Pralaya alatt, az objektív Világegyetemben minden visszatért egyetlen első és örök okába, hogy a következő virradatkor újra megjelenjen, ­amint ez időszakonként megtörténik. „Kárana” – az örök ok - egy­magában volt. Világosabban mondva: Kárana egyedül van „Brahmâ Éjjelei” alatt. Az előbbi objektív világegyetem felolvadt az egy eredeti és örök okába, és úgyszólván felolvadt állapotban van meg a térben, hogy újra megkülönböződjék és kikristályosodjék a követ­kező Manvantarikus virradatkor; ezzel kezdődik Brahmá-nak - a világegyetem szimbólumának - új „Nap”-ja, vagyis egy új tevékenysége. Ezoterikus nyelven Brahmá az Atya-Anya-Fiú, vagy a Szellem, Lélek és Test egyszerre. S mindegyik személy szimbó­luma egy-egy sajátosságnak, (attribute) és minden sajátosság vagy tulajdonság az Isteni Lélegzet fokozatos kiáradása ciklikus megkülönböződésében, involúcionálisan és evolúcionálisan. Kozmi­kus-fizikai értelemben ez a világegyetem, a bolygói lánc és a föld; tisztán szellemi értelemben az Ismeretlen Istenség, a Bolygói Szellem és az Ember, - a kettőnek fia - a Szellem és az Anyag teremtménye, és ezek megnyilatkozása, amikor időszakonként, a „kerekek” vagy a Manvantara-k alatt, megjelenik a Földön. (L. II. Rész: „Brahmâ Nappalai és Éjjelei.”)^*




I. STANZA – Folytatás



6. A HÉT MAGASZTOS ÚR ÉS A HÉT IGAZSÁG MEGSZŰNTEK (a) ÉS A VILÁGEGYETEM, A SZÜKSÉGESSÉG FIA ELMERÜLT VOLT A PARANISHPANNA-BAN (b) (abszolút tökéletesség, Paranirvána, ami Yong-Grüb), HOGY KILEHELJE ŐT AZ, AMI VAN, ÉS MÉG SINCS. SEMMI SEM VOLT (c).




(a) A hét magasztos úr a Hét Teremtő Szellem, a Dhyan-­Chohan-ok, akik a héber Elohím-nek felelnek meg. Ez az Arkangyalok ugyanazon hierarchiája, amelyhez a keresztény teogóniában Szt. Mihály, Szt. Gábor és mások tartoznak. Míg azonban p. o. Szent Mihály a dogmatikus latin teológiában, csak a hegyfokokon és az öblökön őrködhet, addig az ezoterikus rendszerben a Dhyani-k sorra őrködnek bolygói láncunk egy-egy körén és egy-egy nagy gyökérfaján. Azt is mondják róluk, hogy ők küldik Bodhisattva-ikat, a Dhyani-Buddha-k (ezekről l. alább) emberi képviselőit minden körben és fajban. A hét igazságból és kinyilatkoztatásból vagy inkább a feltárt tokból csupán négyet adtak át nekünk, mivel mi még a negyedik körben vagyunk, és eddig a világnak is csak négy Buddhája volt. Ez nagyon bonyolult kérdés, és később kimerítőbben fogjuk tárgyalni.




Eddig „Csak négy igazság és négy Véda van” – mondják a hinduk és a buddhisták. Hasonló okból ragaszkodott Irenaeus négy evangélium szükségességéhez. Mivel azonban egy-egy kör kezdetén minden új gyökérfajnak kell, hogy legyen külön kinyilatkoztatása és legyenek kinyilatkoztatói, a következő kör meg fogja hozni az ötödiket, az utána következő a hatodikat és így tovább.




(b) „Paranishpanna" a feltétlen tökéletesség, amelyet a tevé­kenységnek egy-egy nagy időszaka, vagy egy-egy Mahá Manvantara végén, minden létező elér, és amelyben megmarad a nyugalom következő időszakában. Tibeti nyelven Jong-Grüb-nek nevezik. A Jogáchárya iskola idejéig, a Paranirvána igazi mibenlétét nyilvá­nosan tanították, azóta azonban teljesen ezoterikussá vált. Innen van az, hogy annyi róla az ellentmondó magyarázat. Csakis igazi idealista értheti meg. A Paranirváná-t kivéve, mindent ábrándkép­nek kell tekintenie annak, aki ezt az állapotot meg akarja érteni, és aki meg akarja tudni, hogy a Nern-Én (Non-Ego), az Üresség és a Sötétség hogyan lehet Három az Egyben, egyedül Önmagában-létező és tökéletes. Azonban csak relatív értelemben feltétlen, mert még feltétlenebb tökéletességnek kell helyt adnia a következő tevé­kenységi időszak magasabb színvonalú kiválóságához mérten. A tökéletes virágnak, mint olyannak meg kell szűnnie, és el kell hervadnia, hogy tökéletes gyümölccsé fejlődjék - ha szabad ezt a sántító hasonlatot használnunk.




A Titkos Tanítás azt tanítja, hogy fokozatosan (progressive) fejlődik minden, a világok éppúgy, mint az atomok, és hogy ennek a bámulatos fejlődésnek sem felfogható kezdete, sem elképzelhető vége nincs. A mi „Világegyetemünk” csak egy a végtelen sok világegyetem közül, valamennyi a „Szükségesség Fia”, mert lánc­szemek a világegyetemek nagy Kozmikus láncában, és mindegyik okozat az elődjével és ok az utódjával szemben.




A Világegyetem megjelenését és eltűnését úgy vázolják, mint a „Nagy Lélegzet” egy ki- és belehelését. A „Nagy Lélegzet” örökkévaló, és minthogy Mozgás, azért az Abszolút egyik megnyilvánulása a három közül, - a másik kettő: az Elvont Tér és az Állandóság (Duration). A „Nagy Lélegzet” kilehelését az Isteni Lélegzetnek nevezik és a meg nem ismerhető Istenség - az Egy Létezés - lélegzésének tekintik. Ez az Istenség úgyszólván egy gondolatot lehel ki, mely Kozmosszá válik. (L. „Isis Unveiled.”) Hasonló­képpen az Isteni Lélegzet belehelésekor a világegyetem ismét eltűnik a „Nagy Anya” kebelébe, aki azután „láthatatlan ruhájába bur­kolva" alszik.




(c) Az alatt, „ami van, és még sincs”, magát a „Nagy Léleg­zetet" értik. Erről csak mint feltétlen létezésről beszélhetünk, de nem képzelhetjük el, mint a létezés olyan formáját, melyet a Nem-létezéstől megkülönböztethetnénk. A három időszak - a jelen, a múlt és a jövő - az ezoterikus filozófiában egységes idő, mert a három csak a jelenségek síkjához való viszonylatában összetett szám, de a noumenon-ok birodalmában nincs elvont értékük. Az írás mondja: „A múlt idő egyúttal a jelen idő és a jövő idő is, amely noha nem jött létre, mégis megvan”, ez a Prasanga Mádhjamika tanításnak egyik tétele, melynek dogmáit ismerik, amióta a tisztán ezoterikus iskoláktól elvált.¹) Röviden: az állandóságról és az időről alkotott, összes képzeteinket érzékelésünkből vezet­jük le, az eszmetársítás törvényei szerint. Bár elválaszthatatlanul egybekötöttek az emberi tudás viszonylagosságával, mégsem létez­nek, kivéve az egyéni Ego tapasztalatában, és elmúlnak, amikor az Ego fejlődési útja eloszlatja a jelenségekben való létezés (phenomenal existence) Májá-ját. Mi lehet más például az idő, mint öntudati állapotaink körképszerű egymásutánja? Egyik Mester mondja: „Bánt, hogy ezt a három ügyetlen szót kell használnom: múlt, jelen és jövő, - ők a szubjektív egész objektív fázisainak gyarló fogalmai, és a célra épp oly kevéssé alkalmasak, mint a balta művészi faragásra.” Filozófiai alapigazság, hogy Paramátha-ra kell szert tennünk, nehogy egykönnyen Samvriti martalékává legyünk.¹










7. A LÉTEZÉS OKAI FÉLRE LETTEK TÉVE, (a) A LÁTHATÓ, AMI VOLT ÉS A LÁTHATATLAN, AMI VAN, AZ ÖRÖKKÉVALÓ NEM-LÉTEZÉSBEN, AZ EGY LÉTEZÉSBEN PIHENT (b)




(a) „A Létezés okai” nemcsak a tudomány előtt ismert fizikai okokat jelentik, hanem a metafizikai okokat is; ezek legfőbbje a létezés vágya, mely a Nidána és a Májá eredménye. Ez az érzékelő életre irányuló vágy kifejezésre jut mindenben, az atomban és a napban, és visszatükrözteti az Isteni Gondolatot, amely objektív létezéssé hajtódott ki, törvénnyé, hogy a Világegyetem létezzen. Az ezoterikus tanítás szerint ennek a feltételezett vágynak és minden létezésnek igazi oka örökre rejtett marad, és első kiáradásai (emanations) a legteljesebb elvontságok (abstractions), amelyeket az értelem elgondolhat. Szükségképpen fel kell tételeznünk, hogy ezek az elvontságok okai az anyagi Világegyetemnek, amint ez az érzékeknek és az értelemnek jelentkezik, és hogy ők az alapjai a másodrendű és alárendelt természeti erőknek; ezeket a nagy tömeg minden korban emberi alakba öltöztetve, Istenként vagy istenekként imádott. Leletetlen bármit is úgy elképzelnünk, hogy ne legyen oka; ha ezt megpróbáljuk, akkor holtpontra juttatjuk az értelmet. Ez lényegében az az állapot, amelyhez az értelemnek végül el kell jutnia, ha megkíséreljük visszafelé nyomozni az okok és okozatok láncát. De mind a tudomány, mind a vallás erre a holtponthoz vezető állapotra sokkal gyorsabban ugrik, mint ahogy szükséges; mert egyik sem ismeri a metafizikai elvontságokat, amelyek egyetlen felfogható okai a fizikai megtestesítéseknek (concretions). Ezek az elvontságok mind konkrétebbé válnak, amint létezésünk síkját megközelítik, míg végre az anyagi Világegyetem formájában öltenek alakot. Ez a folyamat a metafizikait fizikaivá változtatja, hasonlóan ahhoz a folyamathoz, mellyel a gőzt vízzé lehet sűríteni, és a vizet jéggé fagyasztani.




(b) Egy Örökkévaló Nem-Létezésnek gondolata, amely Nem-­Létezés azonban az Egy Létezés, képtelenségnek látszik, ha nem gondolunk arra, hogy a létről (being) alkotott fogalmainkat a létezésről (existence) való jelen tudatunkra korlátozzuk, s így e fogalomból szűkebb körű kifejezést csinálunk, általános helyett. Ha a meg nem született gyermek abban az értelemben gondolkozhatna, amit mi gondolkozásnak nevezünk, akkor a létezésről való fogalmát hasonló módon az anyaméhen belüli életre korlátozná, mert csak ezt ismeri. És ha tudatának meg akarná magyarázni a születés utáni élet fogalmát (mely számára halál), akkor ezt az életet, mivel nincsenek adatai, amelyeken elindulhatna, és mivel nincs meg a képessége, hogy ily adatokat megértsen, - valószínűleg így határozná meg: „nem-lét, mely azonban valódi lét.” A mi esetünkben az Egy Lét (the One Being) minden Noumenon­ noumenon-ja, és tudjuk, hogy a noumenon-ok a jelenségek alapjául szolgálnak, és hogy ők adják a jelenségeknek a valóságnak azt a halvány képét is, melyben jelentkeznek. De e noumenonok megismerésére jelenleg sem érzékünk, sem értelmünk nincsen. A bányász szabad szeme talán nem ismeri fel az egy tonna aranytartalmú kovakőben elszórt, észrevehetetlen arany atomokat, mégis tudja, hogy meg­vannak, sőt azt is, hogy csupán ezek adnak a kovakőnek valamely meghatározható értéket. És az aranynak a kovakőhöz való ez a viszonya, talán gyengén, de mégis megvilágíthatja a noumenon-nak a jelenséghez való viszonyát. De a bányász tudja, milyen lesz az arany, ha a kovakőből kiolvasztják, míg a közönséges halandó nem tud fogalmat alkotni a dolgok valóságáról, ha azokat külön­választják a Májá-tól, mely őket elfátyolozza és elrejti. Egyedül a Beavatott (Initiate), elődjeinek számos nemzedékétől szerzett nagy tudásától gazdagon, irányíthatja „Dangma szemét” a tárgyak lénye­gére, melyre semmiféle Májá-nak nem lehet befolyása. Itt válnak azután igen fontosakká az ezoterikus filozófiának a Nidáná-kra és a Négy Igazságra vonatkozó tanításai, de ezek a tanítások titkosak.










8. EGYEDÜL A LÉTEZÉS EGYETLEN FORMÁJA TERÜLT EL HATÁRTALANUL, VÉGTELENÜL, OK NÉLKÜL, ÁLOMTALAN ÁLOMBAN, (a) ÉS AZ ÉLET ÖNTUDATLANUL LÜKTETETT AZ EGYETEMES TÉRBEN, AZON A MINDENÜTT-JELENLÉTEN VÉGIG, MELYET A DANGMA¹ (b) „MEGNYÍLT-SZEME”² ÉRZÉKEL.




(a) A modern gondolat arra törekszik, hogy a látszólag igen eltérő dolgokra nézve egy homogén alap ősrégi eszméjéhez folya­modjon, - az egyneműségből fejlődött különneműség gondolatához. Biológusok most keresik az egynemű protoplazmát és vegyészek az ősanyagot (protyl), miközben a tudomány azt az erőt kutatja, melynek megkülönböződései a villamosság, a mágnesség, a meleg stb. A Titkos Tanítás ezt az eszmét a metafizika birodalmába viszi, és feltételezi, hogy „a Létezésnek csak egyetlen egy formája” van, s hogy ez minden dolognak alapja és forrása. De talán ez a mondás: „a Létezésnek egyetlen formája” nem is egészen helyes. A szanszkrit szó: Prabhavápjaja annyi, mint „a hely, vagy inkább a sík (plane), melyből minden dolog ered, és amelybe minden felolvad”, mondja egy magyarázó. Ez nem a „Világ Anyja, ahogyan Wilson (l. Vishnu Purána I. könyv) fordította, mert Dzsagad Joni (amint Fitz-Edward Hall kimutatta) nem annyira a „Világ Anyja” vagy a „Világ Méhe”, mint inkább a „Világegyetem Anyagi Oka”. A Purána-magyarázók szerint, ez Karana - az „Ok”, - de az ezoterikus filozófia szerint: ennek az oknak eszményi szelleme. Másodlagos állapotá­ban ez a buddhista filozófus Svábhávat-ja, az örök ok és okozat, a mindenütt-jelenlevő, mégis elvont, az önmagában-létező plasztikus Lényeg (Essence), és minden dolog gyökere ugyan­abban a kettős megvilágításban nézve, mint ahogyan a vedantista Parabrahm-jára és Múlaprakriti-jére tekint: a két aspektusú Egy. Valóban rendkívüli dolognak látszik, hogy nagy tudósok lehetséges­nek tartják, hogy a Vedanta és különösen az Uttara Mímánsa „a buddhisták tanításából keletkezett”, mikor éppen ellenkezőleg, a Buddhizmus (Gatutama, a Buddha tana) „keletkezett” a Titkos Tanítás tételeiből, és teljesen ezeken épült föl. A Titkos Tanításból, amelyen az Upanishad-ok³ is nyugszanak, iparkodunk itt egy részletet vázlatosan közölni. Sri Sankaráchárja⁴ tanítása szerint ez az érvelés tagadhatatlanul megáll.

(b) Az „álomtalan álom” a keleti ezotériában ismert hét öntudati állapot egyike. Ez állapotok mindegyikében az elmének más-más része jő működésbe, vagy amint vedántista mondaná, az egyén létének (being) más-más síkján öntudatos. A kifejezést „álomtalan álom” ebben az esetben képletesen a Világegyetemre alkalmazzák, hogy az embernek ezzel az öntudati állapotával némileg azonosat fejezzenek ki. Ez az állapot ürességnek (blank) látszik, mert éber állapotunkban nem emlékszünk rá. A mesmeri­zált személynek is öntudatlan ürességnek látszik az alvása, amikor rendes állapotába visszatér, noha úgy beszélt és cselekedett, ahogy az öntudatos egyén szokott.













(a) Itt évszázados skolasztikus vitatkozások tárgyával állunk szemben. A két kifejezés „Alaya” és „Paramártha” több okot szolgál­tatott arra, hogy iskolák szétváljanak, és hogy az igazságot külön­böző szempontból széthasítsák, mint bármely más misztikus kifejezés. Alaya, szó szerint „a Világ Lelke”, Emerson-nak „Over Soul"-ja, és az ezoterikus tanítás szerint, időszakonként változtatja természetét. Alaya változik a tevékeny élet-időszak alatt az alsóbb síkokhoz viszonyítva, beleértve a mienket is, noha benső lényegé­ben örökkévaló és változatlan azokon a síkokon, melyek az embernek és a Kozmikus Isteneknek (Dhyani Buddha-k) elérhetet­lenek. Ez időszak alatt nemcsak a Dhyani-Buddha-k egyek lélekben és lényegben Alaya-val, de még a Jógában (misztikus meditációban) erős ember is „képes lelkét vele egyesíteni”. (Áryásanga, a Bumapa iskola.^*) Ez nem a Nirvana, hanem a legközelebbi állapot hozzá. Innen ered a vélemények eltérése. A Yogáchárya-k (a Maháyáná iskolából) azt mondják, hogy Alaya az Ürességnek (Voidness) megszemélyesítése, és mégis Alaya (Nyingpo és Tsang, tibeti nyelven) az alapja minden látható és láthatatlan dolognak. Azt is mondják, hogy noha lényegében örökkévaló és változatlan, mégis visszatükröződik a Világegyetem minden dolgában, „mint a hold a tiszta csendes vízben.” Más iskolák kétségbe vonják ezt az állítást. Ugyanígy van ez Paramártha-val. A Yogáchárya-k szerint, ez a kifejezés annyit jelent: az, ami szintén más dolgoktól (paratantra) függ. A Madhyamika-k pedig azt mondják, hogy Paramártha, Paranishpanna-ra, vagy az abszolút tökéletességre van korlá­tozva. Azaz, ennek a „két igazságnak” kifejtésénél (a négy közül) a Yogáchárya-k azt hiszik és állítják, hogy (ezen a síkon minden­esetre) csak Samvritisatya, vagyis relatív igazság van, a Madhyamika-k pedig azt tanítják, hogy Paramárthasatya, „abszolút igazság”¹ létezik. „Ó szerzetesek, egyetlen egy Arhat sem érheti el az abszolút tudást, mielőtt eggyé nem vált Paranirvana-val. Parikalpita és Paratantra az ő két nagy ellensége.” (Aphorisms of the Bodhisattvas.) Parikalpita (tibeti nyelven Kun-ttag) azoknak a tévedése, akik képtelenek arra, hogy felismerjék mindennek üres voltát és illuzo­rikus természetét, akik valaminek a létezésében hisznek, ami nincs, p. o. a Nem-Ego. Paratantra pedig, bármi is legyen, az ami csupán függő vagy okozati összeköttetés folytán létezik és aminek el kell tűnnie, amikor eltávolítják az okot, amelyből származik, például a lámpabél lángja. Semmisítsd meg, vagy oltsd el, és a láng eltűnik.




Az ezoterikus filozófia azt tanítja, hogy minden él és tudatos, és nem azt, hogy minden élet és tudat olyan, mint az emberé vagy az állatoké. Az életre úgy tekintünk, mint „a létezés egyetlen formájára”, mely az úgynevezett anyagban megnyilvánul, vagy amit helytelenül szétválasztunk, és az emberben szellemnek, léleknek és anyagnak nevezünk. Anyag a lélek megnyilvánulásának eszköze (vehicle) a létezés e síkján, és a lélek a szellem meg­nyilvánulásának eszköze egy magasabb síkon. És ez a három egy háromság, mindannyit áthatja az őket egyesítő Élet. Az egyetemes élet gondolata egyike azoknak a régi fogalmaknak, melyek ebben a században az ember elméjébe visszatérnek, minthogy az antropo­morfikus teológia alól már felszabadultunk. Igaz, a tudomány megelégszik azzal, hogy kutatja vagy feltételezi az egyetemes élet jeleit, és eddig még nem volt elég merész arra, hogy még csak suttogja is: „Anima Mundi!”




A „kristály-élet” eszméjét, amelyet ma a tudomány elismer, félszázaddal ezelőtt kigúnyolták volna. Botanikusok most a növé­nyek idegei után kutatnak, nem azért, mert feltételezik, hogy a növények úgy érezhetnek, vagy gondolkozhatnak, mint az állatok, hanem mert azt hiszik, hogy szükség van valami szervezetre, mellyel a növényi fejlődést és táplálkozást megmagyarázzák, s hogy ez a szervezet ugyanazt a tevékenységet fejti ki a növény életében, mint az idegek az állati életben. Alig tartjuk lehetségesnek, hogy a tudomány oly kifejezések puszta használatával, mint „erő” és „energia”, még továbbra is palástolhassa önmaga előtt azt a tényt, hogy azok a dolgok, melyekben élet van, élő dolgok, akár atomok, akár pedig bolygók.




De mégis mit hisznek a benső ezoterikus iskolák? - kérdez­hetné az olvasó. Mit tanítanak az Ezoterikus „Buddhisták” e tárgy­ról? Szerintük „Alaya”-nak kettős, sőt hármas a jelentősége. Az elmélkedő Maháyána iskola Yogáchárya rendszerében, Alaya mind a kettő: az Egyetemes Lélek (Anima Mundi), és az előre hala­dott Beavatott (Adept) Én-je. „Az, aki a jógában erős, aka­rata szerint, elmélkedés útján eljuttathatja Alaya-ját a létezés igazi mivoltába (the true Nature of Existence)”. Aryásangha,² Nagârjuna versenytársa azt mondja: „Alaya léte­zése abszolút és örök.” Egyik értelemben Pradhána, amit a Vishnu Purána-ban így magyaráznak: „Ami a ki-nem-fejlett ok, azt nevezik a legkiválóbb bölcsek nyomatékosan Pradhána-nak, eredeti alapnak. Ez a finom (subtile) Prakriti, vagyis az, ami örökkévaló, és ami egyszersmind van (vagy magában foglalja azt, ami van), és (ami) nincs: vagyis ami csupán folyamat”. „Prak­riti" azonban helytelen kifejezés, és Alaya jobban magyarázná meg, mert Prakriti nem a „fel nem ismerhető Brahma”.¹ Tévedés azok részéről, akik semmit sem tudnak az emberi fajok bölcsője óta meglevő okkult tanítások egyetemességéről, és különösen tévedés ama tudósok részéről, akik egy „ősi kinyilatkoztatásnak” még a gondolatát is elvetik, ha azt tanítják, hogy csak maga Anaxagoras, vagy csak az ő idejében ismertette valaki az Anima Mundi-t, az Egy Életet vagy „Egyetemes Lelket”. Ez a filozófus csakis azért hozakodott elő ezzel a tanítással, hogy szembe helyezkedjék Demokritosznak a kozmogóniáról való túlságosan anyagias felfogá­sával, amely a vakon hajtott atomok exoterikus elméletén alapult. Clazomenei Anaxagoras azonban nem volt ennek az elméletnek feltalálója, hanem csak hirdetője, úgy mint Platón is. Amit ő Világ-Értelemnek, a nous-nak (νους) nevezett, vagyis azt a princípi­umot, mely nézete szerint, teljesen különválasztott és ment az anyagtól, és céltudatosan cselekszik², azt Indiában réges-régen, sokkal előbb, mint Kr. e. 500 évvel, mozgásnak, az EGY ÉLET-nek vagy Dzsívatma-nak nevezték. Csakhogy az árja filozófusok soha sem ruházták fel a szerintük végtelen princípiumot, a „gondol­kodás" véges „sajátosságával”.




Ez természetesen Hegel és a német trancendentalisták „Leg­magasabb Szellemé"-hez vezet - olyan ellentéthez, amelyet hasznos lesz kifejtenünk. Schelling és Fichte iskolái messze eltértek az egy abszolút princípium kezdetleges ősi felfogásától, és a Vedánta alapvető gondolatának csak egyik oldalát (aspect) tükröztették vissza. Még az „Absoluter Geist” is, melyet von Hartmann az Öntudatlanról szóló pesszimisztikus filozófiájában ábrázolt, hasonlóképpen igen messzire esik a valóságtól, noha az európai gondolkodásban leginkább megközelítette a hindu Adva­itee tanokat.




Hegel szerint az „Öntudatlan” sohasem vállalta volna a mindenség kifejlesztésének nagy és fáradságos feladatát, ha nem remélte volna, hogy ezáltal tiszta Öntudatra tesz szert. Ezzel összefüggésben meg kell jegyeznünk, hogy amidőn öntudatlan­nak határozzák meg a Szellemet, amelyet az európai pantheisták Parabrahm-mal azonos értelemben használnak, akkor a „Szellem” kifejezéshez nem fűzik a megszokott értelmet. A „Szellem” kifeje­zést, jobb hiányában, mély rejtély jelképezésére használják.




Azt mondják, hogy a jelenségek „mögött” rejlő „Abszolút Öntudat”, melyet csak személyes elem hiányában neveztek el öntudatlanságnak, az ember felfogó képességét túlhaladja. Az ember, aki képtelen arra, hogy egyetlen fogalmat is alkosson, kivéve tapasztalati jelenségek kifejezéseivel, már lényének szervezeténél fogva képtelen arra, hogy felemelje a fátylat, mely a Feltétlen fenségét elrejti. Csupán a felszabadult szellem képes halványan elképzelni annak a forrásnak természetét, amelyből eredt, és ahova végül is vissza kell térnie. . . Mivel azonban a legmagasabb Dhyan-Chohan csak meghajolhat a Feltétlen Lény magasztos rejtélye előtt, mert nem ismerheti, és mivel a tudatos létezésnek még eme legmagasabb fokán - Fichte mondását ismételve: „az egyednek az egyetemes öntudatba való elmerülésekor” - sem foghatja fel a Véges a Végtelent, és nem is alkalmazhatja rá saját értelmi tapasz­talatainak mértékét, hogyan mondhatják, hogy az „Öntudatlan"-nak és a Feltétlennek lehetne akárcsak ösztönszerű késztetése (instinc­tive impulse), vagy reménye is arra, hogy tiszta öntudatra szert tegyen?³ Vedantista soha sem fogadná el ezt a hegeli gondolatot. Az okkultista pedig azt mondaná, hogy ez (a gondolat) tökéletesen ráillik a felébredt MAHAT-ra, azaz már a jelenségek világába vetített Egyetemes Elmére, - ez az első megnyilvánulása a változatlan feltétlen-nek - de sohasem magára a Feltétlenre. Azt tanítják, hogy a „Szellem és Anyag, vagy Purusha és Prakriti az Egynek és Páratlannak két legelső megnyilvánulása (aspects) csupán.” Az anyagot mozgató Nous, az éltető Lélek ereje különböző fokú; ez a lélek benne rejlik minden atomban, meg­ nyilatkozik az emberben, szunnyad a kőben, és ez a pantheista eszme, hogy egyetemes Szellem-Lélek hatja át az egész Termé­szetet, valamennyi filozófiai gondolat között a legrégibb. De az Archaeus sem volt Paracelsus vagy tanítványának Van Helmont felfedezése; mert ez megint ugyanaz az Archaeus, vagy „Atya-Ether” - az élet számtalan jelenségének megnyilvánult alapja és forrása - helyhez kötve. Az ehhez hasonló számtalan elmélkedés egész sorozata csupán változatai ennek a témának, melynek alaphangját ez az ősi kinyilatkoztatás ütötte meg. (L. II. Rész „Az Ős-Állag.”)




(b) A kifejezés Anupádaka, „szülőnélküli", vagy nemzők nélküli, misztikus megjelölés; melynek a mi filozófiánkban több­féle értelme van. Rendszerint égi lényeket, Dhyan-Chohan-okat vagy Dhyani-Buddha-kat értenek e név alatt. Mivel azonban ezek misztikusan megfelelnek a „Mánushi (vagy emberi) Buddha-k” néven ismert emberi Buddháknak és Bodhisattváknak, ezért ezeket is Anupádáknak nevezik, mihelyt egész személyiségük már egybeolvadt egyesített hatodik és hetedik princípiumukkal – vagyis Atma-Buddhi-val, és így a „gyémánt lelkű” (Vajra-sattvas),¹ vagy teljes Mahatmákká váltak. A „Rejtett Úr”-nak (Sangbai-Dag­po-nak), „az abszolúttal egybeolvadt”-nak nem lehet szülője, mert ő Magában-létező, és egy az Egyetemes Szellemmel (Svayambhú),² a Svabávat-tal legmagasabb aspektusában. Az Anupadaka hierar­chiája nagyon rejtélyes. Tetőpontja az egyetemes Szellem-Lélek, és alsóbb foka a Mánushi-Buddha; de még minden, lélekkel ellátott ember is Anupádaka szunnyadó (latent) állapotban. Innen a kifejezés „a Világegyetem^* Anupadaka volt” (l. II. Rész, Ős-Állag)^**, ha a Világegyetemről van szó, alaktalan örök és feltétlen állapotában, még mielőtt az „Építők” kialakították volna.







2. STANZA
A DIFFERENCIÁLÓDÁS FOGALMA



1.. . . HOL VOLTAK AZ ÉPÍTŐK, A MANVANTARIKUS VIRRADAT FÉNYLŐ FIAI (a)? . . . AZ ISMERETLEN SÖTÉTSÉGBEN, AH-HI (Chohanikus, Dhyani - Buddhikus) PARANISHPANNA- JUKBAN, A NEM-FORMÁBÓL (Arupa), - A VILÁG GYÖKERÉBŐL - A FORMÁT (rupa) ALKOTÓK, A DEVAMÁTRI¹ ÉS SVABHAVAT, A NEMLÉTEZÉS (b) BOLDOGSÁGÁBAN PIHENTEK.




(a) Az „Építők”, a „Manvantarikus Virradat Fiai”, a Világ­egyetem igazi teremtői, és ez a tanítás, mely csak a mi bolygórendszerünkkel foglalkozik, a Hét Gömb „Őreinek” is nevezi őket, mert e rendszer építőmesterei. A Hét Gömb exoterikus értelemben a Hét bolygó, és ezoterikus értetemben a mi láncunk hét földje, vagy gömbje (bolygója) is. Az I. Stanza kezdő mondatában említett „Hét Örökkévalóság” mindkettőre vonatkozik a Maha-Kalpa-ra, vagyis „a (nagy) Brahmá Korszak”-ra, és vonatkozik a Nap-pralaya-ra, s a mi bolygórendszerünk e pralaya után magasabb síkon következő feltámadására. Van sokféle pralaya (látható dolog feloszlása), amint ezt másutt kimutatjuk.




(b) Paranishpanna, ne felejtsük el, a summum bonum (a legfőbb jó), az Abszolút, ennélfogva ugyanaz, mint Paranirvána. Nemcsak a végső állapot, hanem az alanyiságnak az az állapota is, amely semmivel sincs viszonyban, csakis az egy feltétlen igazsággal (Para-mártha­satya) ennek a síkján. Ez az állapot az embert oda vezeti, hogy helyesen fogja fel a nem-létezés teljes értelmét, s ez, amint már megmagyaráztuk, a feltétlen létezés. Előbb vagy utóbb minden, ami most látszólag létezik, valóban és tényleg Paranishpanna állapotában lesz. De az öntudatos és öntudatlan lét (being) között nagy a különbség. Paranishpanna állapota Paramártha, az Önmagát elemző öntudat² (Svasamvedana) nélkül, nem boldogság, hanem egyszerűen megsemmisülés (Hét Örökkévalóságra). Így a nap égető sugarainak kitett vasgömb átmelegszik, de nem fogja érezni vagy méltányolni a meleget, viszont az ember igen. Csupán „tiszta és a személyiségtől el nem homályosított elmével és sokféle létezés érdemének áthasonítása (assimilation) után, amelyeket a létnek a maga összességében (az egész élő és érző Világegyetem) szentelt”, szabadulhat meg az ember a személyes létezéstől, egybe­olvad és eggyé lesz a Feltétlennel³ és megmarad Paramártha teljes birtokában.




II. STANZA – Folytatás



2. . . . HOL VOLT A CSEND? HOL VOLTAK A FÜLEK, HOGY AZT ÉRZÉKELJÉK? NEM! NEM VOLT SE CSEND, SE HANG (a). SEMMI, CSAK A SZÜNTELEN, ÖRÖK LÉLEGZET (Mozgás), MELY NEM ISMERI ÖNMAGÁT (b).




(a) Az a lehetőség, hogy dolgok megszűnnek létezni, és mégis megvannak, a keleti filozófiának egyik alapvető gondolata. A kifejezések eme látszólagos ellentmondása mögött természeti tény rejlik. Az a fontos, hogy ezt értsük meg, semhogy szavak felett vitatkozzunk. Közismert példa hasonló látszólagos ellent­mondásra (paradox), a kémiai vegyület. Még vitás a kérdés, vajon az oxigén és a hidrogén megszűnnek-e, amikor egyesülnek, hogy vizet alkossanak. Egyesek úgy érvelnek, hogy mivel a víz fel­bontásakor újra megtaláljuk őket, mindig ott kellett lenniük. Mások amellett kardoskodnak, hogy mivel tényleg teljesen más dologgá válnak, kell hogy arra az időre, mint olyanok megszűnjenek. De egyik fél sem képes a leghalványabb fogalmat alkotni valamely dolog valódi állapotáról, amely más dologgá vált, és mégsem szűnt meg önmaga lenni. Azt mondhatnánk, hogy az oxigén és a hidrogén víz alakban a nem-létezés állapotában vannak, de ez mégis igazibb létezésük, mint a gázalakban való. S ez halványan jelképezheti a Világegyetem állapotát, mikor „Brahmâ Éjjelei” alatt alvásra tér, vagyis megszűnik - hogy felébredjen, vagy újra megjelenjen akkor, amikor az új Manvantara virradata visszahívja abba az állapotba, amelyet mi létezésnek nevezünk.




(b) Az Egy Létezés „Lélegzet”-ét az ősrégi ezotéria csak a kozmogónia szellemi oldalára (aspect) alkalmazza, más esetek­ben az anyagi síkon a vele egyértelmű - mozgással helyettesíti. Az Egy Örök Elem, vagy elemet-tartalmazó hordozó (Vehicle), a minden értelemben méret nélkül való Tér. Vele együtt létezik a végtelen állandóság (duration), az ősanyag (s ennélfogva el nem pusztuló anyag) és a mozgás, az abszolút „állandó mozgás”, mely az „Egy” Elem „lélegzete”. Ez a lélegzet, amint láttuk, meg nem szűnhet, még a Pralaya-k örökkévalósága alatt sem. (L. „Káosz, Theos, Kozmosz” a II. Részben.)^*




De az „Egy Létezés Lélegzete” még sem vonatkozik az Egy Ok nélküli Ok-ra, vagy a „Minden-Létre” (All-Be-ness); (megkülönböztetésül a Minden-Létezőtől (All-Being), ez Brahmâ, vagyis a Világegyetem). Brahmâ-t (vagy Hari-t),^** a négyarcú Istent, aki kiemelte a Földet a vizekből, és azután „véghezvitte a Terem­tést", csak eszközül szolgáló Oknak tartják, nem pedig az eszményi Oknak, amint ez világosan kitűnik. Úgy látszik, eddig egyetlen egy orientalista sem fogta fel teljesen azon purána-i versek igazi értelmét, amelyek a „teremtést” tárgyalják.




Ezekben Brahmá az oka azoknak a potenciáknak, amelyeket később kell létrehozni a „teremtés” munkája céljából. Egy fordító azt mondja:^*** „és tőle (from him)¹ indulnak ki a potenciák, amelyek megteremtendők, miután a valódi okká váltak”, de ez a fordítás így lenne helyesebb: „és ettől (from it)² indulnak ki a potenciák, amelyek teremteni fognak, amint a valódi okká válnak” (az anyagi síkon). Ezen az egy (ok nélküli) eszményi okon kívül nincs más ok, amelyre a világegyetemet vissza lehetne vezetni. „Aszkéták legméltóbbja! - potenciájánál fogva - azaz ezen ok potenciájánál fogva, - minden teremtett dolog a benne rejlő, vagy tulajdon természete szerint jelenik meg”. A Vedanta-ban és a Nyaya-ban nimitta a tevékeny ok, szembeállítva upadána-val, az anyagi okkal (és a Sánkhya-ban prad­hána mind a kettőnek tevékenységét foglalja magában). Az ezo­terikus filozófia ellenben, mely mindezeket a rendszereket össz­hangba hozza, nem elmélkedhet másról, mint az upádáná-ról. Legközelebb áll hozzá a Vedanta, amint az Advaita Vedantisták magyarázzák. Az, amire a Vaishnava-k (a Vasishta-dvaita-k) gondolnak, mint eszményire (ideal) megkülönböztetésül a reálistól, - vagyis Parabrahm és Isvara -, nem találhat helyet nyilvánosságra hozott elmélkedésekben, mert még ez az eszményi is helytelen elnevezés, ha arra alkalmazzák, amit emberi értelem nem foghat fel, még a beavatotté (adept) sem.




Hogy valami, vagy valaki ismerje önmagát, ahhoz öntudat és felfogóképesség szükséges (mindkettő korlátolt képesség bármely alannyal való vonatkozásban, kivéve Parabrahm-ot). Ezért az „Örök Lélegzet, mely önmagát nem ismeri.” A végtelen nem foghatja fel a végest. A határtalan nem lehet viszonyban a határolttal és fel­tételessel. Az okkult tanításokban az Ismeretlen és a Megismerhe­tetlen MOZGATÓ, vagy a Magában-Létező: a feltétlen isteni Lényeg. S így, mivel Abszolút Öntudat és Abszolút Mozgás, azért - azok­nak korlátolt érzékei számára, akik leírják ezt a leírhatatlant - öntudattanság és mozdulatlanság. Konkrét öntudatot nem tulajdonít­ hatunk elvont öntudatnak, éppúgy amint a nedvességet nem tulajdoníthatjuk a víznek - a nedvesség saját magának a tulajdonsága, és oka a nedves minőségnek más dolgokban. Az öntudat korláto­zást és minősítést foglal magában, valamit, amiről tud és valakit, aki erről tud. De a Feltétlen Öntudat magában foglalja a meg­ismerőt, a megismert dolgot, és a megismerést, tehát mind a hármat, és mind a három egy. Senki sincs tudatában több ismeretnek, mint ismerete ama részének, melyet éppen akkor visszaidézett emlékeze­tébe, mégis olyan szegény a nyelv, hogy nincs kifejezésünk annak a tudásnak megkülönböztetésére, amelyre jelenleg nem gondolunk, attól a tudástól, amelyet képtelenek vagyunk emlékezetünkbe idézni. A felejtés azonos a nem emlékezéssel. Mennyivel nagyobb nehézség­gel kell küzdenünk, hogy olyan kifejezéseket találjunk, amelyekkel elvont metafizikai tényeket vagy különbségeket akarunk leírni, és megkülönböztetni. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a dolgoknak neveket adunk aszerint, aminek nekünk látszanak. A feltétlen öntudatot „öntudatlanságnak” nevezzük, mert nekünk úgy látszik, hogy szükségképpen annak kell lennie, éppen úgy, amint a Feltétlent „Sötétség”-nek nevezzük, mert véges értelmünk szá­mára egészen áthatolhatatlannak látszik. Mégis felismerjük, hogy az ilyen dolgokról alkotott felfogásunk nem felel meg az igazságnak. Akaratlanul is megkülönböztetjük értelmünkben, például az öntudat­lan abszolút öntudatot, és az öntudatlanságot, amennyiben magunk­ban az elsőt valamely meghatározatlan tulajdonsággal ruházzuk fel, mely gondolatainkkal el nem érhető magasabb síkon megfelel annak, amit saját magunkban, mint öntudatot ismerünk. De ez nem olyan fajtája az öntudatnak, amelyet megkülönböztetni tudnánk attól, ami nekünk öntudatlanságnak látszik.







II. STANZA – Folytatás



3. AZ ÓRA MÉG NEM ÜTÖTT; A SUGÁR MÉG NEM VILLANT VOLT BELE A CSÍRÁBA (a); A MÁTRI-PADMA (ANYA LÓTUSZ) MÉG NEM DUZZADT MEG.¹ (b)




(a) Az „Örök Sötétség” sugara, kibocsáttatásakor, ragyogó fénysugárrá vagy életté lesz, és belevillan a „Csírába” - a Világtojás pontjába, amit az elvont értelemben vett anyag képvisel. De a „Pont” kifeje­zést nem úgy kell érteni, mintha az a Tér egy bizonyos pontjára vonatkoznék, mert minden atom közepén van csíra, és ezek a csírák összességükben alkotják „a Csírát”. Jobban mondva, mivel atomot a fizikai szem számára láthatóvá tenni nem lehet, ezeknek összessége (ha ugyan ezt a kifejezést alkalmazhatjuk olyasvalamire, ami határtalan és végtelen) alkotja az örök és elpusztíthatatlan anyag noumenon-ját.




(b) A természetben levő kettős teremtő energia (erő és anyag az anyagi síkon) egyik jelképe a Padma, India vízi lilioma. A Lótusz a meleg (tűz) és a víz (gőz vagy Éter) szülöttje. A tűz minden filozófiai és vallási rendszerben az Istenség Szellemét kép­viseli,¹ a tevékeny, a hím, a nemző princípiumot. Az éter, vagyis az anyag Lelke, a tűz fénye, képviseli a passzív női prin­cípiumot. Ebből áradt ki minden ebben a Világegyetemben.




Ezért az Éter, vagy a Víz az Anya, és a Tűz az Atya. Sir Wiliam Jones (és előtte az ősi növénytan) kimutatta, hogy a Lótusz magja - még csírázás előtt - tökéletes alakú leve­leket tartalmaz, parányi alakját annak, amivé később mint tökéletes növény válik. A természet ezzel megmutatja, hogyan formálja meg előre alkotásait, . . . minden tökéletes virágú növénynek magja egy már kialakult növény-embriót foglal magában.² (L. II. Rész: „A Lótusz virág, mint Egyetemes Jelkép.”)^* Ez magyarázza meg ezt a mondatot: „Az Anya még nem duzzadt meg” - az ős szimbológiában ugyanis, a formát rendszerint feláldozzák a benső­ vagy alapgondolatnak.




A Lótusz, vagy Padma különben is igen régi és kedvelt jelképe magának a Kozmosznak és az embernek is. Ennek okául általában felhozzák először is azt a tényt, hogy a Lótusz magja, mint említettük, magában foglalja a jövendő növény tökéletes kicsinyített alakját, ezzel a példával jelzi, hogy minden dolog szellemi ősképe meg van az anyagtalan világban, mielőtt még ezek a dolgok a Földön anyagot öltenének. Másodszor azt a tényt, hogy a Lótusz növény a vízen keresztül nő, gyökere az ilus­ban, vagy iszapban van, és virágját fent a levegőben tárja ki. A Lótusz így jelképezi az ember életét és a Kozmoszét is, mert a Titkos Tanítás szerint, mind a kettőnek elemei ugyanazok, és mind a kettő ugyanabban az irányban fejlődik. A Lótusznak az iszapba süllyesztett gyökere képviseli az anyagi életet, a vízen áthaladó szára utal az asztrális világban való létezésre, a vízen úszó, és az ég felé nyíló virágja jelképezi a szellemi létet.










4. SZÍVE MÉG NEM NYÍLT MEG AZ EGY SUGÁR BEFOGADÁSÁRA, HOGY EZ LEHULLJON, MINT HÁROM A NÉGYBE MÁJÁ ÖLÉBEN (a)




(a) Az Ős-Állag (Primordial Substance) még nem ment át a kozmosz-előtti rejtett voltából (latency), megkülönböződött objektív voltába, sőt még nem is vált a Tudomány (az ember számára mostanáig) láthatatlan Ősanyagává (Protyle). De mihelyt üt az órája, és mihelyt fogékonnyá lesz az Isteni gondolat (ez a Logosz, vagyis az Anima Mundi, az Alaya hímnemű megnyilvánulása) Fohatikus hatásának befogadására - megnyílik a szíve. Megkü­lönböződik, és a HÁROM (Atya, Anya, Fiú) néggyé álakul át. Ebben rejlik a Szent Háromság és a Szeplőtlen Fogantatás kettős rejtélyének eredete. Az Okkultizmus első és alapvető tétele az Egyetemes Egység (vagy Homogeneitás) három megnyilvánu­lásban (aspects). Ez tette lehetővé, hogy az Istenségről fogalmat alkothattak, mivel az Istenség, mint Feltétlen Egység, a véges értelemnek örökre felfoghatatlan marad.




„Ha hiszel abban az energiában, mely a növény gyökerében tevékeny, vagy elképzeled a földben^* rejtett gyökerét, gondolnod kell szárára vagy törzsére, leveleire és virágaira. Nem képzelheted el azt az energiát, függetlenül ezektől a dolgoktól. Az életet csak az Élet Fája utján ismerhetjük meg. . .” (Precepts for Yoga).




Az Abszolút Egység felfogásunkban teljesen összetörne, ha nem lenne szemünk előtt valami konkrét, ami ezt az Egységet magában foglalja. És mivel az istenség feltétlen, ezért mindenütt-jelenlevőnek is kell lennie, nincs tehát egyetlen egy atom sem, amely ne foglalná ŐT (IT) magában. A gyökerek, a törzs és a sok-sok ág három különböző tárgy, és mégis csak egy fa. A kabbalisták mondják: „Egy az Istenség, mert végtelen, hármas, mert mindig megnyilatkozik.” Ez a megnyilatkozás hármas a megnyilvánulásaiban (aspects), mert amint Arisztotelész mondja, a természetben minden testnek három princípiumra van szüksége, hogy objektívvé váljék: privatio, alak és anyag.¹ Privatio, a nagy filozófus értelmezése szerint ugyanaz, mint amit az okkultisták az Asztrális Fénybe - az Anima Mundi legalacsonyabb síkjába és világába - vetődött ősképeknek neveznek.




E három princípium egyesülése egy negyediktől függ - az ÉLET-től, mely az elérhetetlen magasságából sugárzik szét, hogy a létezés megnyilvánult síkján egyetemesen szétterjedt Lényeggé (Essence) váljék. És ez a NÉGYESSÉG (Atya, Anya, Fiú, mint EGYSÉG, és négyesség mint élő megnyilatkozás) veze­tett a szeplőtlen fogantatás ősrégi fogalmához, mely most végül a keresztény egyház dogmájává kristályosodott ki. És az egyház, a józan ész határait átlépve, ezt a metafizikai gondolatot megtestesítette (carnalized). Mert csak a Kabbalát kell olvasnunk, és magyarázó számrendszerét kell tanulmányoznunk, hogy meg­találjuk e dogma eredetét. Ez a dogma tisztán csillagászati, matematikai és főképpen metafizikai. A természetben levő hím­ elem (ezt személyesítik a hím-istenségek és Logoszok - Virádzs vagy Brahmâ, Hórusz vagy Ozírisz, stb.) szeplőtlen forrásból ered, de nem tőle születik. Ezt a forrást az „Anya” személyesíti meg. Mivel ennek a hímnek van „Anyja”, nem is lehet „Atyja”, mert az Absztrakt Istenség nem-nélküli és nem is Lény (not a Being), hanem Lét-ség (Be-ness), vagyis maga az Élet. Hadd fejezzük ki ezt a „The Source of Measures”^** írójának matematikai nyelvén. Mikor az „Ember-mérték”-ről és az emberszám (kabbalisztikus) értékéről beszél, azt írja, hogy ezt nevezik a Genezis IV. alapján:




az „Ember egyenlő Jehovah” mértéknek és így kapják meg: 113 X 5 = 565; ez az érték ilyen alakban is kifejezhető: 56,5 X 10 = 565. Itt az ember-szám, a 113, tényezője lesz az 565 X 10-nek, és ezt a számbeli kifejezést (kabbalisz­tikusan) Jod, He, Vau, He, vagyis Jehovah-nak olvassák. . . Az 565-nek az 56,5 X 10 alakja azt kívánja kifejezni, hogy a hím (Jod) princípium a nőnemű­ből (Éva) árad ki; vagyis úgyszólván, hím elemnek születése szeplőtlen forrásból, más szóval: „szeplőtlen fogantatás.”

Így ismétlődik a Földön az a misztérium, mely a látnokok szerint az isteni síkon játszódott le. A szeplőtlen Égi Szűznek (vagy a meg nem különböződött kozmikus ősanyagnak, az Anyag végtelenségében) Fia újraszületik a Földön, mint a földi Évának - anyánknak, a Földnek - Fia. Egészében Ő az emberiséggé válik, - a múlt, jelen és jövő emberiségévé - mert Jehovah vagy Jod-he-vau-he kétnemű, vagy mindkettő, hím és nőnemű. Fent a Fiú az egész Kozmosz; lent ő az EMBERISÉG. A három vagy három­szög Tetraktis-szá lesz, a szent pitagoraszi számmá, a tökéletes négyzetté, és hatoldalú kockává a Földön. A Makroproszopus (a Nagy Arc) most a Mikroproszopus (a Kisebb Arc); vagy a kabba­listák szerint „az Idők Véne (the Ancient of Days)”, aki leszáll Adam Kadmonra, hogy megnyilvánulásának eszközéül használja, Tetragrammaton-ná alakul át. Ő most „Májá ölében,” a nagy káprázat ölében van, s közte és a valóság között van az asztrális fény, az ember korlátolt érzékeinek nagy megtévesztője, ha csak a Tudás Paramárthasatya által segítségre nem jön.







II. STANZA – Folytatás



5. A HÉT FIÚ MÉG NEM SZÜLETETT MEG A VILÁGOSSÁG SZÖVEDÉKÉBŐL. A SÖTÉTSÉG EGYEDÜL VOLT ATYA-ANYA, SVAB­HAVAT ÉS SVABHAVAT SÖTÉTSÉGBEN VOLT (a).




(a) A Titkos Tanítás az itt közölt Stanzákban főképpen a mi Naprendszerünkkel és különösen a mi bolygói láncunkkal foglal­kozik. A „Hét Fiú" eszerint a bolygói lánc teremtői. Ezt a tanítást később kimerítőbben fogjuk megmagyarázni. (L. a II. Részben „A Teremtő Istenek Teogóniá-ja”.)




Svâbhâvat, a „Plasztikus Lényeg” (Essence), mely betölti a Világegyetemet, minden dolognak gyökere. Svabhavat a buddhisták szerint, úgyszólván konkrét megnyilvánulása (aspect) annak az elvontságnak, melyet a hindu filozófiában Múlaprakriti-nek nevez­nek. Teste a léleknek, ugyanaz, ami az Éter Ákâsa-nak, mivel Ákâsa az Éter éltető princípiuma. Kínai misztikusok a „létezés”-sel (being) rokonértelművé tették. Nágádzsuna-nak (Kínában Lung-shu) Ekasloka-Shástra-jában, melyet a kínaiak Yih-shu-lu-kia-lun-nak neveznek, az áll, hogy Yeu eredeti szava: „Létezés”, vagy „Subháva”, „az állag, mely önmagának ad állagot”, de így is magyarázza: „cselekvés nélkül és cselekvéssel”, „a minőség (nature), melynek nincs saját minősége.” Subháva két szóból összetett: su, csinos, szép, jó és bhâva, létezés (being), vagy a létezés állapotai. Svabhavat a Subháva-tól ered, és sva annyi, mint én.







II. STANZA – Folytatás



6. EZ A KETTŐ A CSÍRA, ÉS A CSÍRA - EGY. A VILÁGEGYETEM MÉG EL VOLT REJTVE AZ ISTENI GONDOLATBAN ÉS AZ ISTENI KEBELBEN...




Az „Isteni Gondolat” nem foglalja magában az Isteni gondol­kozónak fogalmát. A Világegyetem maga ez a gondolat, mely másod­lagos vagy megnyilatkozott okban visszatükröződött. Nemcsak a múlt, jelen és jövő Világegyetem, - ami véges gondolattal kifejezett emberi és véges fogalom - hanem a Világegyetem a maga egészében, a Sat (lefordíthatatlan kifejezés), az abszolút lét, melynek múltja és jövője örök jelenben kristályosodik ki. Brahma (semleges), éppúgy, mint Paracelsus Mysterium Magnum-a, örök rejtély az emberi értelemnek. Brahmâ-t, a hím-nőt - Brahma-nak megnyilvánulását (aspect) és emberi alakot öltött tükörképét (reflection) a vak hit felfoghatja, a megérett emberi értelem azonban visszauta­sítja. (L. II. Rész. „Ős-állag és Isteni Gondolat.”)




Innen ered az az állítás, hogy a Teremtés drámájának, hogy úgy mondjam, előjátéka idején a Világegyetem, vagyis a „Fiú” még rejtve van az „Isteni Gondolatban”, amely még nem hatolt be az „Isteni Kebelbe.” Jól megjegyzendő, hogy ez a gondolat gyökere és eredete a szeplőtlen szüzektől született „Isten fiak”-ról szóló allegóriáknak.







A KOZMOSZ ÉBREDÉSE




l. A HETEDIK ÖRÖKKÉVALÓSÁG UTOLSÓ REZGÉSE REZDÜL ÁT A VÉGTELENSÉGEN (a). AZ ANYA MEGDUZZAD, S MINT A LÓTUSZ BIMBÓJA, BELÜLRŐL KIFELÉ TERJESZKEDIK (b).




(a) A „Hetedik Örökkévalóság” látszólag ellentmondó kife­jezés, mert felosztja az oszthatatlant, mégis az ezoterikus filozófia elfogadja használatát. Ez a filozófia a határtalan állandóságot feltétlenül örök, egyetemes Időre, és feltételes Időre (Khandakála) osztja fel. Az egyik a végtelen Idő (Kála) elvontsága vagy noumenonja, a másik Mahat (a manvantara-i időtartamtól korlátolt Egyetemes Értelmiség hatásaként időszakonként megjelenő jelensége (phenomenon). Egyes iskolák szerint, Mahat Pradháná-nak első szülötte (ez a meg nem különböződött állag, vagyis: Múlaprakriti-nek, a gyökér-természetnek időszakonként történő megnyilvánulása). Pradhána-t Májá-nak, az Érzékcsalódásnak nevezik. Azt hiszem, hogy az ezoterikus tanítás ebben a tekintetben eltér a Vedantai tanítások mindkét iskolájától, az Advaita és a Visishtadvaita iskolától. Mert az ezoterikus tanítás azt mondja, hogy Múlaprakriti, a noumenon magában-létező és eredet nélküli - röviden, szülőnélküli, Anupádaka (egy Brahman-nal) - Prakriti pedig a jelensége (phenomenon). Ez időszakonként jelenik meg, s nem egyéb, mint Múlaprakriti tükörképe (phantasm). Így Mahat, Gnâna-nak (a gnózis-nak), a tudásnak, bölcsességnek, vagy a Logosznak első szülöttje - a feltétlen NIRGUNA-tól (Para­brahm „a minden jelzőtől és tulajdonságtól ment” egyetlen valóság. L. az Upanishad-okat) visszavetített tükörkép. Egyes vedantisták szerint azonban Mahat Prakriti, vagyis az anyag megnyilvánulása.




(b) Ezért „a Hetedik Örökkévalóság utolsó rezgését” külön nem „rendelte el” valami Isten, hanem az az örök és változatlan TÖRVÉNY erejénél fogva következett el. Ez a törvény okozza a tevékenység és a nyugalom oly személtetően és egyszers­mind oly költőiesen „Brahmá nappalainak és éjjeleinek” nevezett nagy időszakait. Az Anya „belülről kifelé” való terjeszkedése, amit egyebütt „a Tér Vizei”-nek, „Egyetemes Anyaméh”-nek stb. neveznek, nem valamely kis központból, vagy gyújtópontból kiinduló terjeszkedést jelez, hanem nagyságra, korlátozásra, vagy területre való minden vonatkozás nélkül, a határtalan alanyi­ság épp ilyen határtalan tárgyiságba fejlődését jelenti. „Az örökkévalóságban mindig jelen lévőt, a (nekünk) örökre láthatatlan és anyagtalan Állag, időszakos árnyékát a saját síkjáról Mája ölébe vetette.” Ez azt foglalja magába, hogy ez a terjeszkedés csak állapotbeli változás volt, nem pedig nagyságban való növekedés; hiszen a végtelen terjeszkedés kizárja a nagyobbodást. „Kiter­jeszkedett, mint a Lótusz bimbója”, mert a Lótusz növény nem­csak mint kicsinyített alakú embrió van meg a magjában (fizikai jellemző sajátossága), hanem ősképe jelen van eszményi alakban az Asztrális Fényben, „Virradat”-tól „Éjjel”-ig, a Manvantarikus időszak alatt. Természetesen így áll ez minden egyébre ebben az objektív világegyetemben, az emberre és a pondróra, az óriás fákra és a legkisebb fűszálra.




A rejtett Tudomány azt tanítja, hogy mindez csak ideiglenes visszatükrözése, árnyéka az Isteni Gondolatban levő örök eszményi ősképnek. Újra meg kell jegyeznünk, hogy a szó „Örökkévalóság” itt csak az „Aeon” értelmében áll, s így csak arra a látszólag végtelen, de mégis határolt tevékenységi ciklusra terjed ki, melyet Manvantara-nak nevezünk. Mert mi a Manvantara, vagy inkább egy Manu-antara igazi, ezoterikus jelentősége? Ezoterikusan^* annyit jelent, mint „két Manu között.” Ezekből minden Brahmá-Napban tizennégy van, és minden ilyen „Nap” négy korszaknak 1000 aggregá­tumából, vagyis 1000 „Nagy Korszak"-ból, vagy Mahayuga-ból áll. Elemezzük most ezt a szót, vagy nevet: Manu. Az orientalisták és szótáraik azt mondják, hogy a kifejezés „Manu”, Man „gondol­kozni" gyökérszótól ered, ennélfogva annyi, mint a „gondolkozó ember.” De ezoterikusan minden Manu, mint saját külön ciklu­sának (vagy Körének) emberi-alakot öltött védnöke, csupán megsze­mélyesített eszméje az „Isteni Gondolat”-nak (mint a hermetikus „Pymander”). Ezért minden Manu külön Istene; teremtője és alkotója mindennek, ami az ő saját Manvantara-ja, vagy létezési ciklusa alatt megjelenik. Fohat teljesíti a Manu-k, (vagy Dhyan­-Chohan-ok) megbízásait és ő indítja az eszményi ősképeket arra, hogy belülről kifelé terjeszkedjenek, vagyis hogy fokozatosan lefelé áthaladjanak valamennyi síkon, a noumenon-tól a legalacsonyabb phenomenon-ig, hogy végül az utolsó síkon teljes objektivitássá váljanak, a legnagyobb káprázattá, vagyis a legdurvább anyaggá.










2. A REZGÉS VÉGIG SZÁLL, GYORS SZÁRNYÁVAL (egyidejűleg) ÉRINTVE AZ EGÉSZ VILÁGEGYETEMET ÉS A CSÍRÁT, MELY A SÖTÉT­SÉGBEN LAKOZIK: A SÖTÉTSÉGBEN, MELY AZ ÉLET SZUNNYADÓ VIZEI FÖLÖTT LÉLEGZIK (mozog) (a).




(a) A pitagoraszi Monád-ról is azt mondják, hogy a magány­ban és sötétségben lakozik, úgy, mint a „csíra”. Az a gondolat, hogy a Sötétség „lélegzete” mozog „az élet szunnyadozó vizei” felett - ami az ősanyagot jelenti a benne rejlő Szellemmel -, emlékeztet a Genézis első fejezetére. Eredetije a brahmana-i Náráyana (a Vizeken mozgó), aki a keleti okkultisták öntudatlan Minden­ének (vagy Parabrahm-nak) örökkévaló Lélegzetét megszemélyesíti. Az Élet Vizei, vagy a Káosz - a szimbolizmusban a nőnemű princípium - az a vákum (mentális látásunk számára), amelyben benne rejlik (latent) a Szellem és az Anyag. Ezért állította Demokritosz, követve tanítóját Leukipposzt, hogy mindennek az ősi princípiumai az atomok és egy űr (a vákum), a tér értelmében; de nem az üres tér értelmében, mert a peripatetikusok és valamennyi régi filozófus szerint „a Természet irtózik az űrtől.”




Valamennyi kozmogóniában a „Víz” ugyanazt a fontos szerepet játssza. Alapja és forrása az anyagi létezésnek. Tudósok összetévesztve a szót a dologgal, a víz alatt az oxigén és hidro­gén meghatározott kémiai vegyületét értették, s így különleges értelmet adtak egy kifejezésnek, melyet az okkultisták általános értelemben használnak, és a kozmogóniában metafizikai és misztikus értelemben alkalmaznak. A jég nem víz, a gőz sem víz, noha mind a háromnak teljesen azonos a vegyi összetétele.







III. STANZA - Folytatás




3. A „SÖTÉTSÉG” VILÁGOSSÁGOT SUGÁROZ, ÉS A VILÁGOSSÁG EGY MAGÁNYOS SUGARAT BOCSÁT LE A VIZEKBE, AZ ANYAMÉLYSÉGBE. A SUGÁR ÁTVILLAN A SZŰZ TOJÁSON, A SUGÁR REZGÉSRE KÉSZTETI AZ ÖRÖK TOJÁST, S ARRA, HOGY LEEJTSE A NEM-ÖRÖK (időszaki) CSÍRÁT, MELY A VILÁG-TOJÁSSÁ SŰRŰSÖDIK (a).




(a) Az anyamélységbe eső magányos sugár úgy értelmezhető, mint a káoszt átható Isteni Gondolat, vagy Értelem. Ez azonban a metafizikai elvontság síkján történik, vagyis inkább azon a síkon, amelyen valóság az, amit mi metafizikai elvontságnak hívunk. A szűz tojás, amely egyik jelentésében az elvont értelemben vett tojás-ság - vagyis az az energia, amelyet megtermékenyítés fejleszt ki - örökkévaló és örökké ugyanaz. És amint a tojás megtermékenyítése elejtése előtt történik, úgy a nem-örökkévaló, időnkénti csíra, - ez a szimbolizmusban később a világtojássá válik - amikor az említett szimbólumból felmerül, magában rejti az egész Világegyetem „ígéretét és potenciáját.” Noha a gondolat önmagában természetesen absztrakció, a szimbolikus kifejezés egy módja, mégis igazi jelkép, mivel vég nélküli körnek ábrázolja a végtelenség gondolatát. Az elme elé varázsolja a határtalan térből és térben fel­merülő Kozmosz-képet, egy nagyságban mérhetetlen Világegyetemet, ha objektív megnyilvánulásában nem is vég nélküli. A tojás hason­lata az Okkultizmusban tanított azon tényt is kifejezi, hogy minden megnyilvánult dolog ősi alakja, az atomtól a bolygóig, az embertől az angyalig, gömbszerű (spheroidal). A kör minden népnél az örökkévalóság és végtelenség jelképe volt - a farkát nyelő kígyó. De hogy felfoghassuk ennek jelentőségét, úgy kell elgon­dolnunk a gömböt, amint azt központjából látjuk. A látó- vagy gondolatmezőnk tehát olyan, mint a gömb, sugarai önmagunk­tól indulnak ki minden irányba, és szétterjednek a térben úgy, hogy körülöttünk mindenfelé határtalan kilátást engednek. Ez Pascal és a Kabbalisták jelképes köre, „amelynek középpontja mindenütt van, de kerülete sehol nincs,” egy olyan gondolat, mely e jelkép összetett eszméjébe behatol.




A „Világ Tojás” talán egyike a legáltalánosabban elfogadott jelképeknek és szellemi, fiziológiai és kozmológiai - jelentésében egyaránt igen sokat mondó. Ezért megtaláljuk minden világ ­teogóniában, ahol gyakran a kígyó jelével társítják, mert ez mind a filozófiai, mind a vallási szimbolizmusban az örökkévalóság, a végtelenség, az újjáalkotás, a megifjítás és a bölcsesség jelképe (emblem). (L. II. Rész: A Fa, a Kígyó és a Krokodil imádás.)^* Teljesen igazolta e szemléltető jelkép választását a látszó­lagos önteremtés és kifejlődés titokzatos volta, mely a tojás­ban kicsiben megismétli a Kozmikus fejlődés folyamatát. Mindkettőt a láthatatlan teremtő szellem kiáradásának hatása alatt, a meleg és nedvesség okozza. A „szűz tojás” mikrokozmikus jelképe a makrokoz­mikus ősképnek - a „Szűz Anyá”-nak - a Káosznak vagy az Ős­mélységnek. A hímnemű teremtő (bármely név alatt) a Szűz nőneműtől ered, a sugártól megtermékenyített szeplőtlen gyökértől. Ki ne látná be e jelkép sokat mondó voltát, ha jártas a csillagászatban és természet­tudományokban? A Kozmosz, mint befogadó természet, megtermé­kenyített, - de mégis szeplőtlennek hagyott tojás; mihelyt határtalan­nak tekintették, nem ábrázolhatták másképpen csak gömbszerűen. Az Arany Tojást hét természeti elem vette körül, „négy (éter^**, tűz, levegő, víz) kész (ready), három rejtett.” Ezt az állítást a Vishnu Puráná- ban találhatjuk, ahol az elemeket „Envelopes” (burkok) szóval fordították, és még egy titkosat tettek hozzá - „Aham-kâra”-t. (l. Wilson Vishnu Purâna, I. könyv 40. o.) Az eredeti szövegben nincsen szó „Aham-kâra”-ról; hét elemet említ, anélkül, hogy az utolsó hármat egyenként felsorolná.



















III. STANZA - Folytatás




4. (Azután) A HÁROM (háromszög) A NÉGYBE (négyszög) ESIK. A RAGYOGÓ LÉNYEG BELÜL IS HÉT, KÍVÜL IS HÉT LESZ (a). A FÉNYLŐ TOJÁS (Hiranyagarbha), MELY MAGÁBAN HÁROM, (Brahmâ vagy Vishnu három személye, a három „Avastha”), MEGALSZIK, ÉS TEJFEHÉR PELYHEKBEN TERJED SZÉT AZ ANYA MÉLYSÉGEIBEN, A GYÖKÉRBEN, MELY AZ ÉLET ÓCEÁNJÁBAN NŐ (b).




(a) Szükségesnek látjuk, hogy megmagyarázzuk a mértani alakok használatát, és a számokra való gyakori hivatkozásokat, mert ezek valamennyi régi írásban előfordulnak. (L. a Purâna-kat, az egyiptomi papiruszokat, a „Holtak Könyvét”, de még a Bibliát is.) A ,,Dzyan Könyvében” valamint a Kabbala-ban kétféle számot kell tanulmányoznunk - a számjegyeket, amelyek gyakran csak ámítások, és a Szent Számokat; ezeknek értékét az okkultisták beavatás útján ismerik meg. A számjegy csupán szokásos jegy (glyph), de a Szent Szám mindennek alapvető jelképe (symbol). Más szóval az egyik tisztán fizikai, a másik tisztán meta­fizikai, és a kettő oly viszonyban áll egymással, mint az anyag a szellemmel - az EGY Állagnak két végső sarka.




Amint Balzac, a francia irodalom öntudatlan okkultistája valahol mondja, a szám az elmének ugyanaz, mint az anyagnak valamely „felfoghatatlan tényező;" (talán a profánnak, de nem a beavatott elmének). A szám, amint ezt a nagy író gondolta, Entitás¹ és ugyanakkor Lehelet is, mely abból emanálódik, amit ő Istennek nevezett, és amit mi a MINDEN-nek hívunk. Az a lehelet, mely egyedül szervezhette meg a fizikai Kozmoszt, „ahol semmi sem kapja meg formáját másként, csak az Istenségen át, amely a szám hatása.” Tanulságos e tárgyra nézve Balzac szavait idéznünk:




Nem különböztetjük-e meg egymástól a legkisebb és a legnagyobb teremtményeket mennyiségük, minőségük, kiterjedésük, erejük és tulaj­donságaik szerint, melyeket mind a SZÁM szülte? A számok végtelensége elménknek bebizonyított tény, de erről fizikai bizonyítékot nem adhatunk. A matematikus azt fogja mondani, hogy a számok végtelensége létezik, de be nem bizonyítható. Isten mozgással felruházott Szám, amelyet érzünk, de be nem bizonyíthatunk. Mint Egység megkezdi a Számokat, de ezekkel semmi közös­sége nincs. . . A Számok létezése az Egységtől függ, amely egyetlen Szám nélkül nemzi a többit. . . Micsoda! ti, akik nem tudjátok sem megmérni, sem felfogni azt az első elvontságot, melyet az Istenség adott Nektek, ti mégis, azt remélitek, hogy mértékeitek alá tudjátok vonni a Titkos Tudományok misztériumát, mely ugyancsak ettől az Istenségtől származik? És mit érezné­tek, ha elmerítenélek benneteket a MOZGÁS végtelen mélységeibe, abba az Erőbe, mely a Számot szervezi? Mit gondolnátok, ha hozzátenném, hogy a Mozgást és a Számot,² az IGE nemzette, a Látnokok és Próféták Legfőbb „Értelme”. Ezek a rég elmúlt időkben érezték Isten hatalmas Leheletét, aminek bizonyítéka az Apokalipszis.




(b) „A ragyogó lényeg (essence) megalvadt és végig terjedt a Tér mélységein”. Csillagászati szempontból ezt könnyen magya­rázhatjuk; ez a „tejút", a világ-anyag, vagy az ősanyag legelső formájában. Nehezebb azonban ezt néhány szóval, vagy néhány sorral is megmagyaráznunk az Okkult Tudomány és Szimbolizmus szem­pontjából, mivel ez a kép (glyph) a legbonyolultabb. Egy tucat jelképnél (symbol) többet foglal magában. Mindenek előtt, a rejté­lyes tárgyaknak¹ egész panteonját, - mindegyikük határozott okkult jelentőséggel bír - ezt abból az allegóriából merítették, amely sze­rint a hindu Istenek a „tengert köpülték.” Nemcsak Amrita-t, az élet, vagy halhatatlanság vizét merítették ebből a tejtengerből, hanem „Surabhi”-t, a „bőség tehenét” is; ezt a „tej és túró forrásának” nevezik. Innen a tehén és a bika általános imádása; az egyik a termelő, a másik a nemző erő a Természetben. Ezek olyan jelképek (symbols), melyek mind a Nap-, mind a Kozmikus Istenekkel függnek össze. A „tizennégy értéktárgy”-nak okkult célokra szolgáló sajátos tulajdonságait itt nem ismertethetjük, mert ezeket csak a negyedik Beavatáskor magyarázzák. Megjegyezzük mégis a követ­kezőket. A „Satapatha Brahmâna"-ban azt találjuk, hogy a „Tej-tenger”-t a Sata Yug-ban köpülték, vagyis az első korszakban, mely közvetlenül a „Vízözönt” követte. Mivel azonban sem a Rig-Véda, sem a Manu nem említik ezt a vízözönt, nyilvánvaló, hogy itt nem a „nagy” vízözönt értik, sem azt, mely Atlantiszt elsodorta, de még Noé vízözönét sem. A Rig-Véda és a Manu ugyanis korábbiak, mint Vaivasvata „vízözöne”, mely a Negyedik Faj nagy tömegét érte. Ez a „köpülés” a föld kialakulása előtti időszakra vonatkozik, és közvetlenül összefügg egy másik egyetemes hagyo­mánnyal. E hagyomány különféle és ellentmondó változatai végül a „Mennyei harc” és az Angyalok bukásáról szóló keresztény hit­tétellé alakultak ki. Az orientalisták kifogásolják azt, hogy a Bráh­mana-k ugyanazokról a tárgyakról gyakran különféleképpen írnak, és állításaik gyakran összeütközésbe kerülnek. De a Bráhmana-k főképpen okkult munkák és ezért céltudatos ámításra használják őket. Közhasználatban és közbirtokban csak azért maradhattak, mert a tömegnek teljesen érthetetlenek voltak és még ma is azok, különben réges-régen, már Akbar napjaiban eltűntek volna a for­galomból.







III. STANZA - Folytatás




5. A GYÖKÉR MEGMARAD, A VILÁGOSSÁG MEGMARAD, A PELYHEK MEGMARADNAK, ÉS MÉGIS OEAOHOO (a) EGY (b).




(a) A Magyarázatok szerint OEAOHOO „az Istenek Atyja-Anyja”, vagy A HAT EGYBEN, vagy a hétszeres gyökér, melyből minden ered. Minden a hangsúlytól függ, amellyel a hét magánhangzót kiejtjük, mert ejthetjük egy, három, sőt hét szótagként, ha még egy e-t függesztünk a végső o-hoz. Ezt a misztikus nevet közzé­tették, mert a hármas kiejtés alapos uralása nélkül mindenkorra hatástalan marad.




(b) Ez^* minden élőnek és létezőnek El-Nem-Különített voltára vonatkozik, legyen az aktív, vagy passzív állapotban. Egyik értelemben Oeaohoo „Mindennek Gyökértelen Gyökere”, tehát egy és ugyanaz Parabrahman-nal; más értelemben a megnyilatkozott EGY ÉLET­-nek, - az Örök élő Egységnek - neve. A „Gyökér”, amint ezt már magyaráztuk, tiszta tudást (Sattva)², örök (Nitya) fel­tétlen valóságot, vagy SAT-ot (Satya) jelent, akár Parabrahm-nak, akár Múlaprakriti-nek nevezzük, mert ez a kettő az EGY-nek két aspektusa. A „Világosság” ugyanaz a Mindenütt-jelenlevő Szellemi Sugár, mely behatolt az Isteni Tojásba, azt immár megtermékenyí­tette, és felhívja a kozmikus anyagot, hogy kezdje meg megkülönbö­ződésének hosszú sorozatát.




A pelyhek az első megkülönböződések, és valószínűleg arra a kozmikus anyagra is vonatkoznak, amelyről azt tartják, hogy a „Tejút” eredete - vagyis az az anyag, melyet ismerünk. Az első Dhyâni-Buddha-któl eredő kinyilatkoztatás szerint, ez az „anyag” - a Világegyetem időszakonkénti alvása alatt - a legfinomabb, melyet csak a tökéletes Bodhiszattva szeme lát meg. Ez a ragyogó és hűvös anyag, a kozmikus mozgás első újraébredésekor, a Térben elszóródik és a Földről nézve, pelyheknek és csomóknak látszik, akárcsak a savóban úszó túró. Ezek a pelyhek és csomók a jövendő világoknak a magvai: a „Csillag-anyag”.







III. STANZA - Folytatás




6. AZ ÉLET GYÖKERE VOLT A HALHATATLANSÁG (Amrita)¹ ÓCEÁNJÁNAK MINDEN CSEPPJÉBEN, ÉS AZ ÓCEÁN RAGYOGÓ VILÁGOSSÁG VOLT, AMI TŰZ ÉS MELEG ÉS MOZGÁS VOLT. A SÖTÉTSÉG ELMÚLT, ÉS NEM VOLT TÖBBɲ; ELTŰNT SAJÁT LÉNYEGÉBEN, A TŰZ ÉS VÍZ, AZ ATYA ÉS ANYA TESTÉBEN (a).




(a) Mivel a sötétség lényege feltétlen világosság, azért a Sötét­séget használják arra, hogy megfelelő módon képletesen ábrázolja a Világegyetem állapotát a Pralaya, vagyis a feltétlen nyugalom vagy nemlétezés időszaka alatt, úgy amint ez véges elménknek mutatkozik. Az itt említett „tűz”, „hő” és „mozgás” természetesen nem a fizikai tudomány tüze, melege és mozgása, hanem ez anyagi megnyilvánulások lényegének alapjául szolgáló elvontságok, noumenonok, vagyis e lényeg lelke - a „magánvaló dolgok”.³ Ezeket, amint a modern tudomány bevallja, a laboratórium műszereivel megfigyelni egyáltalán nem lehet, de még az elme sem foghatja fel azokat, noha épp oly kevéssé térhet ki az elől a következtetés elől, hogy ezek, a dolgok alapjául szolgáló lényegek kell, hogy létezzenek.




Tűz és Víz, vagy Atya⁴ és Anya itt az isteni Sugarat és a Káoszt jelentik. „A Káosz, amikor a Szellemmel való egyesüléséből értelemre tett szert, az örömtől ragyogott, és így jött létre a Protogonos (az elsőszülött világosság)”, mondja egy Hermes-töre­dék. Damascius a „Theogony”-ban^* Dis-nek nevezi, „Minden dolog intézőjének.” (L. Cory: „Ancient Fragments”, 314. o.)




A Rózsakeresztesek tanítása szerint - az avatatlan ezeket ez egyszer helyesen magyarázza és tárgyalja, igaz, hogy csak rész­ben - „a Világosság és a Sötétség magukban véve azonosak, s csak az emberi elme választhatja el őket,” és Robert Fludd szerint „a Sötétség magára vette a fényt, hogy láthatóvá tegye magát.” (On Rosenkranz). A Keleti Okkultizmus tanítása szerint, a SÖTÉTSÉG az egy igazi valóság, a világosság alapja és gyökere, nélküle az utóbbi sohasem nyilvánulhatna meg, egyáltalán nem is létez­hetne. A világosság anyag, és a SÖTÉTSÉG tiszta Szellem. A Sötétség eredeti metafizikai alapjában, alanyi és feltétlen világosság; míg ez utóbbi, minden látszólagos ragyogásában és dicsőségében, csak árnyékok halmaza, mivel sohasem lehet örökkévaló és csupán káprázat, vagyis Májá.




Még az értelmet bántó és a tudományt bosszantó Genesis-ben is, a sötétségből teremti Isten a világosságot: „és sötétség vala a mélység színén”, (I. fej. V. 2.) nem pedig megfordítva. „Ő benne (a sötétségben) vala az élet, és az élet vala az emberek világossága.” (Szent János 1. 4.) Jöhet még nap, amikor az emberek szeme megnyílik, és akkor majd jobban megértik, mint most, János Evangéliumának versét, mely így szól: „És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” Akkor meg fogják látni, hogy a szó „sötétség” nem az ember szellemi látására vonatkozik, hanem tényleg a „Sötétségre”, a feltétlenre, amely nem fogadta be (nem ismerheti meg [cannot cognize]) a mulandó világosságot, bármennyire fenséges is legyen az emberi szemnek. Demon est Deus inversus. Az ördögöt hívja az Egyház most Sötétségnek, pedig a Bibliában (lásd: Jób) „Isten fiának”, a kora reggel fénylő csillagának, Lucifernek nevezik. (Lásd: Isaias-t.)^* A dogmatikus fortélyosságnak egész filozófiája rejlik ama ok mögött, amiért Lux-nak (Lucifernek), „a Reggel”, vagyis a manvantarikus Virradat „Fénylő Fiának” nevezték az első Arkangyalt, aki a Káosz mélységeiből termett elő.




Az Egyház Lucifert vagy Sátánt csinált belőle, mert magasabb és öregebb, mint Jehovah, és mert fel kellett őt áldozni az új dogmának. (L. a II. könyvet.)







III. STANZA - Folytatás




7. ÍME, Ó LANOO!¹ A KETTŐNEK RAGYOGÓ GYERMEKE, A PÁRATLAN RAGYOGÓ DICSŐSÉG, A SÖTÉT TÉR FIA, A VILÁGOS TÉR, AKI FELMERÜL A NAGY SÖTÉT VIZEK MÉLYSÉGÉBŐL. EZ OEAOHOO, A FIATALABB A * * * (akit te most mint Kwan-Shai-Yin-t ismersz. - Magyarázat) (a). FELRAGYOG, MINT A NAP. Ő A BÖLCSESSÉG LÁNGOLÓ ISTENI SÁRKÁNYA. AZ EKA CHATUR (négy) ÉS CHATUR MAGÁHOZ VESZ HÁRMAT, ÉS AZ EGYESÜLÉS LÉTREHOZZA A SAPTA-T (hét), AKIBEN BENNE VAN A HÉT, AMELY TRIDASA-VÁ² (a háromszor tíz), A SEREGEKKÉ ÉS A SOKASÁGOKKÁ VÁLIK (b). NÉZD, FELEMELI A FÁTYLAT ÉS KIBONTJA KELETRŐL NYUGATRA. KIREKESZTI A FELSŐT, ÉS MEGHAGYJA AZ ALSÓT, HOGY MINT A NAGY AMITÁS, LÁTHATÓ LEGYEN. KIJELÖLI A RAGYOGÓK (csiIIagok) HELYÉT, ÉS ÁTVÁLTOZ­TATJA A FELSŐBBET (tér), PARTNÉLKÜLI TŰZ-TENGERRÉ, ÉS AZ EGY MEGNYILVÁNULTAT (elem) A NAGY VIZEKKÉ (c).




(a) A „Ragyogó Tér, a sötét Tér fia”, megfelel az új „Virradat” első megrezdülésekor a nagy Kozmikus mélységekbe ejtett Sugárnak. Ez a Sugár a mélységekből megkülönböződve újra felmerül, mint Oeaohoo, a fiatalabb (az „új ÉLET”), hogy az élet­ciklus végéig mindennek a csírája legyen. Ő a „Test nélküli ember, aki magában foglalja az isteni Gondolatot” - Philo Judaeus sza­vaival, a Világosság és az Élet létrehozója. „A Bölcsesség Lángoló Sárkányá”-nak nevezik, először, mert ő az, amit a görög filozófu­sok a Logosz-nak, az Isteni Gondolat Igéjének hívtak. Másodszor, mert az ezoterikus bölcseletben, ez az első megnyilvánulás - az Oeaohoo-nak, a „Fiú Fiá”-nak,^** az Egyetemes Bölcsességnek össze­ssége vagy aggregátuma - magában foglalja a Hét Teremtő Sereget (Sephiroth), és így a megnyilatkozott Bölcsesség lényege. „Aki Oeaohoo világosságában megfürdik, azt sohasem tévesztheti meg Májá fátyla.”




(b) Kwan-Shai-Yin azonos és egyértelmű a szanszkrit Avalôkitêsh­wara-val. Mint ilyen, ő kétnemű istenség, akárcsak a Tetragram­maton és az ókor valamennyi Logosza.¹ Csak néhány szekta Kínában személyesíti meg (anthropomorphise) és női tulajdon­ságokkal² ábrázolja. Női alakjában Kwan-Yin, a Könyörület Isten­nője lesz, és „Isteni Hang”-nak³ nevezik. Kwan-Yin Tibetnek és Puto kínai szigetnek védő istene. Itt mind a két istenségnek sok kolostora van.⁴ (L. II. Rész. Kwan-Shai-Yin és Kwan-Yin.)




(c) A „Bölcsesség Sárkánya” az Egy, az „Eka” (szanszkrit) vagy Saka. Különös, hogy Jehova neve héberül szinté Egy, Echod.^* „Neve Echod” mondják a rabbik. A filológusoknak kellene eldön­teniük, hogy a kettő közül melyik származik a másikból a nyelvé­szet és szimbólum szempontjából; az biztos, hogy nem a szanszkrit. Az „Egy” és a Sárkány kifejezéseket a megfelelő Logoszaikkal való összefüggésben használták a régiek. Jehovah - ezoterikusan Elohim - szintén a Kígyó vagy Sárkány, amely Évát kísértette meg. És a „Sárkány” régi jelképe az „Asztrális Fény"-nek (az Ős­ princípiumnak), amely a „Káosz Bölcsessége”. Az őskori filozófia nem ismeri el sem a jót, sem a rosszat alapvető vagy független hatalomnak, hanem a Feltétlen MINDEN-ből (az örök Egyetemes Tökéletességből) indul ki, és visszavezeti mind a kettőt, a termé­szetes fejlődés folyamán át, a tiszta Világosságra, amely foko­zatosan formába sűrűsödik, és így válik anyaggá vagy rosszá. A korai és tudatlan Egyházatyákon múlott, hogy ennek a jelképnek (a Sárkány) filozófiai és magasan tudományos eszméjét az „Ördög”-nek nevezett, nevetséges babonává alacsonyították. Ezt a későbbi Zoroaszter követőktől vették át, akik ördögöket, vagy a Rosszat látták a hindu Dévákban. Így az Evil (Rossz) szó kettős átalakulás útján, D'Evil-lé (Diabolos, Diable, Diavolo, Teufel) lett. A pogányok azonban jelképeiket filozófiailag mindig meg tudták különböz­tetni. A kígyó eredetileg az isteni Bölcsességet és Tökéletessé­get jelképezte, és mindig a lelki újraszületést és halhatatlanságot jelentette. Ezért nevezte Hermész a Kígyót valamennyi lény között a legszellemibbnek. A Hermész bölcsességébe beavatott Mózes a Genesis-ben ugyanazt mondja. A Gnosztikus Kígyó, hét magán­hangzó a feje felett, a hét hierarchiának, a Hetes vagy bolygói Teremtőknek a jelképe. Ezért a hindu kígyó is, Sesha vagy Ananta, a „Végtelen” - Vishnu-nak egyik neve, s ez a kígyó¹ az ő első Vahan-ja, vagy hordozója az ős-vizeken.




Mégis valamennyien különbséget tettek a jó és rossz Kígyó (a kabbalisták Asztrális Fénye) között. A jó kígyó az isteni Böl­csesség megtestesülése a Szellemi birodalomban, és a rossz kígyó a Rossz, az anyagi sikon.² Jézus elfogadta a kígyót a Bölcsességgel rokon értelemben, és ez tanításának egy része. „Legyetek bölcsek, mint a kígyók”, mondá. „Kezdetben, mielőtt az Anya Atya-­Anyává lett, a tüzes Sárkány egyedül mozgott a Végtelenségben”. (Book of Sarparâjni.) Az Aitareya Brâhmana a Földet Sarparâjni-nak nevezi, a „Kígyó Királyné”-nak, és „Anyja mindennek, a mi mozog”. Mielőtt bolygónk (és a Világegyetem is) tojásdad alakúvá lett, „Kozmikus porból (vagy tűzködből) való nagy farok, mint kígyó mozgott és csavarodott a Térben”. „A Káoszon mozgó Isteni Szellem”-et minden nép tüzes kígyó alakjával jelképezte, amely az ősvizekre tüzet és világosságot lehel mindaddig, amíg a kozmikus anyagot kiköltötte, (incubated) és arra kényszerítette, hogy felvegye a farkát szájában tartó kígyó gyűrűalakját. Ez nem csak az Örökké­valóságot és Végtelenséget jelképezi, hanem a Világegyetemben, tüzes ködből kialakult, valamennyi test gömbölyű alakját is. A Világ­egyetem, valamint a Föld és az Ember is, időközönként kígyó­módra levetik régi bőrüket, hogy pihenési idő után újat vegyenek magukra. A kígyó bizonyára nem kevésbé szép vagy költői kép, mint a hernyó és a báb, melyből a pillangó fejlődik, Psyche, az emberi lélek görög jelképe. A „Sárkány” a Logosznak is volt a jelképe mind az egyiptomiaknál, mind a gnosztikusoknál.




Hermész Könyvében, Pymander, a nyugati földrész Logoszai között a legrégibb és legszellemibb, Hermésznek a „Világosság, Tűz és Láng” Tüzes Sárkánya alakjában jelenik meg. Pymander, a megszemélyesített Isteni Gondolat, mondja:




A világosság Én vagyok, Én vagyok a Nous (az elme vagy Manu), Én vagyok a te Istened, és sokkal idősebb vagyok, mint az emberi princí­pium, amely az árnyékból, (a „Sötétség”-ből vagy a rejtett Istenségből) árad ki. Én vagyok a gondolat csírája, a ragyogó IGE, az Isten FIA. Minden tehát, ami benned lát és hall, az a Mester Igéje, (Verbum) a Gondolat (Mahat), s ez Isten, az Atya.³ Az égi Óceán, az Aether . . . az Atya Lehelete, az éltető princípium; az Anya, a Szent-Lélek . . . mert ezek nincsenek elválasztva, és egyesülésük az ÉLET.




Itt félre nem ismerhető visszhangját találjuk az Ősi Titkos Tanításnak, amelyet most kifejtünk. Csakhogy a Titkos Tanítás az Élet-Fejlődés élére nem az Atyát helyezi, aki a harmadik helyre kerül, és az „Anyának Fia”, - hanem a „MINDENSÉG Örök és Szüntelen Lélegzetét”. A Mahat (Értelem, Egyetemes Elme, Gondolat stb.), mint Vishnu jelenik meg, mielőtt mint Brahmâ vagy Siva megnyilatkozik, mondja Sânkhya Sâra (16. o.)^* Tehát a Mahat éppen úgy, mint a logosz, többféleképpen nyilvánul meg (has several aspects). A Mahat-ot az Úrnak nevezik az Első Terem­tésben. Ebben az értelemben ő az Egyetemes Tudás, vagy az Isteni Gondolat. De „azt a Mahat-ot, amely először jött létre, (később) Egoizmusnak nevezik, amikor mint „Én”^** születik; ezt hívják a „második Teremtésnek”. (Anugîta XXVI. fej.)^*** És a for­dító (tehetséges és tanult Brahmin, nem európai Orientalista) jegy­zetben megmagyarázza: vagyis, mikor Mahat az Öntudat érzé­sévé - Én-né - fejlődik, akkor önzés lesz a neve. Ezoterikus nyelvezetünkben ez azt jelenti, amikor Mahat az emberi Manas-szá (vagy még a véges Istenek Manas-szává is) átalakul és Aham-­sággá (Aham-ship) válik. Hogy miért hívják a Második Teremtés (vagyis a kilencedik, a Vishnu Purâna-ban, a Kumara teremtés) Mahat-jának, azt a II. Könyvben fogjuk megmagyarázni.




(d) A „Tűz-Tenger”, tehát a Felsőbb Asztrális (vagyis a noumenoni) Világosság, a gyökérből, Múlaprakriti-ból, a meg nem különböző­dött Kozmikus Állag-ból való első kisugárzás, mely Asztrális Anyaggá lesz. A „Tüzes Kígyó”-nak is nevezik, ahogyan ezt fent leírtuk. Ha a tanítvány emlékezetében tartja, hogy csak Egy Egye­temes Elem van, amely végtelen, meg nem született és meg nem halhat, és hogy a jelenségek világában minden egyéb csupán annak az Egynek különféleképpen megkülönböződött megnyilvánulása, és átalakulása (most korrelációknak nevezik), a Kozmikus eredmé­nyektől a mikrokozmikus eredményekig, az emberfeletti lényektől az emberalatti lényekig, röviden mondva, az objektív létezés tel­jessége, - akkor az első és legfőbb nehézség el fog tűnni, és úrrá lehet az okkult Kozmológia felett.¹




Valamennyi keleti és nyugati Kabbalista és Okkultista elismeri, (a) hogy az Atya-Anya azonos az ős Aether-rel, vagy Akâsa-val (Asztrális Fénnyel)² és (b) hogy egynemű volt mielőtt kifejlődött volna a „Fiú”, - kozmikus értelemben a Fohat - mert ő a Kozmikus Villamosság. „Fohat megkeményíti és szétszórja a hét fivért.” (Dzyan könyve III.) Ez azt jelenti, hogy az Ős-Villamos Lény (Electric Entity) - mert a keleti okkultisták ragaszkod­nak ahhoz, hogy a Villamosság Lény - életre villanyozza az ősanyagot, vagy a pregenetikus anyagot, és szétválasztja atomokra. Az atomok maguk pedig minden élet és tudat forrásai. „Minden formának és az életnek megvan az egyetemes agent unique-je, s ezt Od-nak, Ob-nak és Or-nak³ nevezik; aktív és passzív, pozitív és negatív, mint a nap és az éj. Ez az első világosság a Teremtésben” (Eliphas Lévi: Kabbala), - első Világossága a legelső Elohim-nek, ez az Ádám, a „hím és nő” vagyis (tudományosan) A VILLAMOSSÁG ÉS AZ ÉLET.




A régiek kígyóval ábrázolták, mert „Fohat sziszeg, amint ide és oda siklik” cikkcakkban. A Kabbala Teth ט héber betűvel ábrázolja, ennek jelképe a kígyó, amely olyan nagy szerepet játszott a Misztériumokban. Általános értéke kilenc, mert az abc-nek kilencedik betűje és kilencedik ajtaja az ötven kapunak vagy bejárónak, amelyek a lét rejtett titkaihoz vezetnek. Ez a mágikus erő (agent) par excellence, és a hermetikus bölcseletben ez jelenti az „ősanyagba ömlött Életet”, a minden dolgokat alkotó lényeget és a formá­jukat meghatározó szellemet. Van azonban két titkos, hermetikus művelet, az egyik szellemi, a másik anyagi, viszonylagosak és örökre egyesítettek.




El kell választanod a földet a tűztől, a finomat (subtile) a szilárdtól (solid). . . azt, ami a földtől az ég felé emelkedik, és az égből újra a földre leszáll. Ez (a szubtilis világosság) minden erő hatalmas ereje, mert legyőz minden finom dolgot és behatol minden szilárdba. Így formálódott a világ. (Hermész)




Nem csupán Zenon, a sztoikusok megalapítója, tanította azt, hogy a Világegyetem fejlődik, és hogy ősállaga a tűz állapotából átalakul a levegő állapotába, és azután a víz állapotába stb. Ephezosi Herakleitosz állította, hogy a tűz az az egy princípium, mely min­den természeti jelenség alapja. A Világegyetemet mozgató értelmiség tűz, és a tűz értelmiség. Anaxamenes ugyanezt mondta a levegőről, és milétoszi Tálész (600 Kr. e.) a vízről. Az ezoterikus Tanítás pedig kiegyezteti mindezeket a filozófusokat, és kimutatja, hogy egyiknek rendszere sem volt teljes, noha mindegyiknek igaza volt.







III. STANZA - Folytatás




8. HOL VOLT A CSÍRA, ÉS HOL VOLT MOST A SÖTÉTSÉG? HOL VAN A LÁNG SZELLEME, AMELY A LÁMPÁDBAN ÉG, Ó LANOO? A CSÍRA AZ, ÉS AZ A VILÁGOSSÁG; A REJTETT, SÖTÉT APÁNAK FEHÉR, FÉNYLŐ FIA (a).




(a) Az első kérdésre a tanító második kérdéssel felel, mely rávezet a válaszra. Ez a válasz egyetlen mondatban tartal­mazza az okkult filozófia egyik leglényegesebb igazságát.




Rámutat arra, hogy vannak fizikai érzékeinknek észrevehetetlen dolgok, s ezek sokkal fontosabbak, valódiabbak és állandóbbak, mint azok, amelyek magukra az érzékekre hatnak. Mielőtt a Lanoo remélhetné, hogy az első kérdésben foglalt érzékfeletti, metafizikai problémát megértse, kell hogy a második kérdésre tudjon válaszolni, viszont éppen a második kérdésre adott válasza adja meg neki a kulcsot, hogy az első kérdésre helyesen válaszoljon.




Erre a Stanzára vonatkozó szanszkrit magyarázatban sok kifejezés van a rejtett és fel-nem-fedett Princípium megjelölésére. A hindu irodalom legkorábbi kézirataiban ennek a Fel-nem-fedett, Elvont Istenségnek nincs neve. Rendszerint AZ-nak (szanszkritban Tat-nak) nevezik, és jelenti mindazt, ami van, volt és lesz, vagy amit az emberi elme ilyennek felfoghat.




A „Mérhetetlen Sötétség” a „Forgószél” stb. elnevezéseken kívül, melyek természetesen csak az ezoterikus bölcseletben fordulnak elő, - még így is nevezik: „A Kalahansa-tól való”, a „Kala-ham-sa”, sőt még a „Kala Hamsa” ( fekete hattyú). Itt az m és az n felcserélhető, és mind a kettő úgy hangzik, mint a francia orrhangú an, am vagy em, en (Ennui, Embarras stb).^* Amint a héber Bibliában^**, úgy a szanszkritban is sok rejtélyes szent név sem mond többet az avatatlan fülnek, mint valami közönséges és gyakran durva (vulgar) szó, mert a szent név anagrammatikusan,¹ vagy másképpen el van rejtve. Ez a szó Hansa vagy ezoterikusan^* „Hamsa” éppen ilyen eset. Hamsa ugyanaz, mint „A-ham-sa”. E három szótag jelentése: „Én vagyok Ő.” Ha pedig a szótagokat más­képpen elrendezik, akkor „So-ham”: „Én Ő vagyok.” Soham annyi, mint Sah, azaz „ő” és aham „én”, vagyis „Én ő vagyok.”^** Aki érti a bölcsesség nyelvét, annak ez az egy szó magában foglalja az egyetemes rejtélyt: azt a tanítást, hogy az ember lényege azonos az isten-lényeggel. Innen ered a Kalahansa, (vagy hamsa) jelkép (glyph) és a róla szóló allegória, valamint a semleges Brahma-nak (később a hímnemű Brahmâ-nak) adott „Hansa-Vahana” név, azaz „ő, aki a Hansa-t^*** hordozójául (vehicle) használja”. Ugyanazt a szót úgy is olvashatjuk: „Kal-aham-sa”, vagy „Én vagyok Én”, az Idő örökkévalóságában, ami megfelel a bibliai, vagy inkább a zoroaszteri: „Én vagyok, aki vagyok” mondásnak. Ugyanezt a tanítást találjuk a Kabbala-ban. Ezt bizonyítja S. Liddel McGregor Mathers, a tanult kabbalista ki nem adott kéziratának következő kivonata:




A három névmást: אוה, החא, ינא. Hoa, Attáh^****, Ani; Ő, Te, Én, a héber Qabalah-ban, a Macroprosopus és a Microprosopus fogalmának jel­képezésére használják. „Hoa”-t, „Ő”-t a rejtett és titkos Macroprosopus-ra alkalmazzák; Attáh-t, „Te”-t a Microprosopus-ra, és Ani-t, „Én”-t az utóbbira, amikor „Őt” beszélve ábrázolják. (L. Lesser Holy Assembly 204. és folyt.).




Meg kell jegyeznünk, hogy a nevek közül mindegyik három betűből áll, és ezekből az Aleph א, A betű, az első szónak Hoa-nak vége, Attáh-nak és Ani-nak kezdete, mintha a kettőnek összekötő kapcsa volna. De א az Egység, és ennélfogva a valamennyin át működő, változatlan Isteni gondolat jelképe. A Hoa szóban azonban az א mögött vannak a ו és ה betűk, a Hatos és az Ötös szám, a Hím és Nő, a Hexagram és a Pentagram jelképei. És e három szónak Hoa, Attáh, Ani számai a 12. a 406. és a 61. Ezeket a Kilenc Kamarás Qabalah¹ a 3, 10 és 7 kulcsszámokra vezeti le, ami a Temura exegetikai² szabályoknak egyik alakja.




Hasztalan megkísérelnünk, hogy a titkot teljesen megma­gyarázzuk. A materialisták és a modern Tudomány emberei soha sem fogják megérteni, mivel ahhoz, hogy tiszta fogalmat alkossunk róla, először is el kell fogadnunk azt, hogy van egy egyetemesen szétáradt, mindenütt jelenlevő, örök Istenség a Természetben; másodszor meg kellett fejtenünk a villamosság rejtélyét igazi lényegében, és harmadszor hitelt kell adnunk annak, hogy az ember az Egy Nagy EGYSÉG (a Logosz) hetes szimbóluma a földi síkon. Ez az Egység Maga a Hét magánhangzóból álló jel, az IGÉ-be³ kikristályosodott Lélegzet. Aki mindezekben hisz, annak még hinni kell az Okkultizmusban és a Kabbala-ban említett hét bolygónak a 12 zodiákusi (állatövi) jellel való sokféle összefüggésében. Továbbá, minden bolygónak és minden csillagképnek bizonyos befolyást kell tulajdonítania, amint mi is tesszük. Ez a befolyás, Ély Star (egy francia okkultista^*****) szavaival: „a sajátossága, mely jótevő vagy rossz hatású, ez pedig a bolygó Szellemétől függ, aki rajta uralkodik. Ez a szellem a maga részéről szintén képes arra, hogy befolyásolja a vele össz­hangban vagy rokonságban levő embereket és dolgokat”. Ezeknél az okoknál fogva, és mivel kevesen hisznek az imént mondottak­ban, most csak azt közölhetjük, hogy mind a két esetben a Hamsa a jelképe (akár „Én”, „Ő”, Lúd vagy Hattyú) fontos jelkép, mely p. o.^* az Isteni Bölcsességet ábrázolja, azt a Bölcsességet, mely a sötétségben van, s az embernek elérhetetlen. Minden hindu tudja, hogy az exoterikus használatban Hamsa mesebeli madár. Ez, amikor vízzel kevert tejet adtak neki eledelül, (az allegóriában) szétvá­lasztotta a kettőt, megitta a tejet és otthagyta a vizet; így muta­tott jellegzetes bölcsességet, mivel a tej jelképesen a szellemet, és a víz az anyagot jelenti.




Hogy ez az allegória nagyon régi és a legkorábbi ősidőkből származik, mutatja az, hogy a Bhagavata-Purâna-ban bizonyos „Hamsa” vagy „Hansa” nevezetű kasztot említenek, amely par excellence az „egy kaszt” volt, amikor ugyanis réges-régen az elfelejtett múlt idők ködében a hinduknál csak „Egy Véda, Egy Istenség, Egy Kaszt” volt. A Himalájában van „Hamsa” nevű hegylánc is; ezt a régi könyvekben úgy írják le, hogy a Meru hegytől északra fekszik, és hogy a vallási misztériumok és a beavatások történetébe tartozó jelenetekkel függ össze.




Tévedés, hogy az orientalisták ezoterikus szövegeikben és fordításaikban, Kála-Hamsa-t, tartják Brahmâ-Pradzsápati hordozójának (vehicle). Ők ugyanis Brahmá-t, a semlegest, hívják Kála-Hamsa-nak, és Brahmá-t, a hímet, Hamsa-Vaháná-nak, mert valóban „az ő hordozója vagy Váhanja hattyú, vagy lúd.” (Lásd: „The Hindu Classical Dictionary”.)^** Ez tisztán exoterikus magyarázat. Ha azonban Brahma, az örökkévaló mindaz, aminek az orien­talisták leírják, és az, ami a vedantai szövegeknek is megfelel, t. i. elvont istenség, amelyet semmiféle emberi tulajdonság leírásával nem jelmezhetünk, és mégis fönntartják, hogy őt (he) vagy azt (it) Kâla-hamsa-nak nevezik, akkor ezoterikusan és logikusan hogyan válhat valaha is Brahmá, a megnyilatkozott, véges Istenség Vahan-jává? Éppen a megfordítottja áll. A „Hattyú vagy Lúd” (Hamsa) jelképe a hím vagy időleges istenségnek,^*** az Elődleges Sugár kiáradásának és arra szolgál, hogy Váhan-ja vagy hordozója legyen annak az isteni Sugárnak, mely különben nem tudna megnyilatkozni a Világegyetemben, mivel antiphrastikusan¹ maga is a Sötétségnek egy kiáradása, legalább is a mi emberi értelmünk számára. Tehát Brahmá a Kâla-Hamsa, és a Sugár a Hansa-Váhana.




Amilyen különös ez a választott jelkép, épp olyan sokat mondó is. Igazi misztikus értelmében egyetemes anyaméh fogalmát jelenti, amelyet a „mélység” ősvizei ábrázolnak, vagyis az egy sugár (a Logosz) befogadására és rákövetkező kibocsátására szolgáló nyílást. Ez az egy sugár magában foglalja a többi hét teremtő sugarat vagy hatalmakat (a logoszokat vagy építőket). Ezért választotta jelképül a Rózsakereszt a vízimadarat, a hattyút vagy pelikánt² hét kicsinyével. Ezt a jelképet minden ország vallása módo­sítva magáévá tette. En-Soph-ot a „Pelikán Tüzes Lelkének” neve­zik a Számok Könyvében.³ Minden Manvantara-ban mint Narâjan vagy Swájambhuva (a Magában-létező) jelenik meg, és behatol a Világ-Tojásba. Ebből az isteni kiköltés (incubation) végén mint Brahmá vagy Pradzsâpati kerül elő, mint a jövendő Világegyetem szülője (progenitor), amellyé kiterjeszkedik. Ő Purusha (szellem), de ő Prakriti (anyag) is. Ezért Pradzsapati csak akkor válik a hím Brahmá-vá, ha már két félre osztotta önmagát - Brahmá-Vach-ra (a nő) és Brahmá-Virádzs-ra (a hím).







III. STANZA - Folytatás




9. A VILÁGOSSÁG HIDEG LÁNG, ÉS A LÁNG TŰZ, ÉS A TŰZ MELEGET HOZ LÉTRE, MELY VIZET FEJLESZT, AZ ÉLET VIZÉT A NAGY ANYÁBAN (Káosz) (a).




(a) Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Stanzákban használt „Világosság” „Tűz és Láng” szavakat a fordítók a régi „Tűz-filozófusok”¹ szótárából vették át, hogy jobban kifejezésre juttassák az eredetiben használt ősrégi kifejezések és jelképek értelmét. Különben európai olvasónak teljesen érthetetlenek maradtak volna. De az okkultizmus tanítványának a használt kifejezések eléggé világosak.




Mindezek - „Világosság”, „Láng”, „Hideg”, „Tűz”, „Meleg”, „Víz” és az „élet-vize” - a mi síkunkon származékai vagy, amint modern természettudós mondaná: korrelációi a VILLAMOSSÁG­-nak. Hatalmas szó, és még hatalmasabb jelkép! Szent nemzője egy nem kevésbé szent nemzedéknek: a Tűznek - a teremtő, a fenntartó és a rombolónak; a Világosságnak - isteni őseink lénye­gének; a Lángnak - a dolgok Lelkének. Villamosság az EGY ÉLET a Létezés felső fokán, és az Asztrális Fluidum, az alkimisták Athanorja, a legalsóbb fokon; ISTEN és ÖRDÖG, Jó és Rossz . . .




És miért nevezik a Stanzákban a Világosságot „hideg láng”-nak? Mert a Kozmikus fejlődés rendjében, (amint ezt az okkultista tanítja) kozmikus hő hozza létre a mi síkunkon az anyagot mozgató energiát az anyag atomokká való első formálása után, és mert a kozmosz, - szétválasztott anyag értelmében - ez előtt az időszak előtt nem volt. Az első ősanyag, egyidejű az örökké­való Térrel, „sem kezdete, sem vége nincs”, „sem forró, sem hideg, hanem sajátos különleges természetű”, mondja a Magyarázat. (II. könyv.) Meleg és hideg viszonylagos tulajdon­ságok, és a megnyilvánult világok birodalmába tartoznak, amelyek mind a megnyilvánult Hylé-től származnak; feltétlenül szunnyadó (latens) állapotában (aspect), erre mint a „hideg Szűz”-re, és életre való ébredése után, mint az „Anyá”-ra hivatkoznak.




A régi nyugati kozmogóniai mítoszok azt állítják, hogy kezdetben csak hideg köd volt (ez volt az Atya) és a termő iszap (az Anya, Ilus, vagy Hylé), a melyből a Világ-kígyó, az anyag, mászott elő. Eszerint az Ős-anyag, mielőtt a soha meg-nem-nyil­vánulónak síkjáról felmerül, és Fohat hatása alatt felébred a tevékenység rezgésére, csak „hűvös Sugárzás, színtelen, alaktalan, íztelen és minden tulajdonságtól és aspektustól ment.” Ilyenek még az első-szülöttei is, a „Négy Fiú”, akik „Egyek és Hétté válnak”. Ezeknek a lényeknek (entities) tulajdonságairól és neveiről neveztek el a régi keleti Okkultisták négyet a hét legelső „Erőközpont” vagy atom közül. Ezek később a nagy Kozmikus „Elemek”-ké fejlődnek, és most a tudományban ismert körülbelül hetven alelemre oszlanak. Az első Dhyan Chohan-ok négy ősi tulajdonsága (primal natures) jobb kifejezés hiányában, az úgy­nevezett „Akásai”, „Éterikus” „Vizes” és „Tüzes” tulajdonság. A gyakorlati okkultizmus nyelvén ezek oly gázok tudo­mányos meghatározásának felelnek meg, amelyeket, hogy világos fogalmat adjunk mind az okkultistának, mind a laikusnak - mint Parahydrogénes,¹ Paraoxigénes, Oxyhidrogénes, és Ózonos vagy talán Nitr-ózonos gázoknak kell meghatároznunk. Az utóbbi erők vagy gázok (az Okkultizmusban érzékfeletti, de atomos anyagok) a leghatásosabbak és legtevékenyebbek, ha durvábban megkülönböződött anyag síkján fejtik ki erejüket.² Ezek az elemek egyúttal elektropozitívak és elektronegatívak.







III. STANZA - Folytatás




10. AZ ATYA-ANYA SZÖVEDÉKET FONNAK, MELYNEK FELSŐ VÉGE A SZELLEMHEZ (Purusha), AZ EGY SÖTÉTSÉG VILÁGOSSÁGÁHOZ VAN ERŐSÍTVE, ÉS AZ ALSÓ ANNAK (a Szellemnek) ÁRNYÉKOS VÉGÉHEZ, AZ ANYAGHOZ (Prakriti); ÉS EZ A SZÖVEDÉK A VILÁGEGYETEM, A KÉT ÁLLAGBÓL EGYBESZÖVÖTT, AMELY SVABHAVAT. (a)




(a) A Mandukya (Mandaka) Upanishad-ban áll: „Amint a pók kiveti és visszahúzza hálóját, amint a fű a talajból nő . . . úgy származik a Világegyetem az elmúlhatatlan egytől”. (I. 1. 7.) Brahmá mint „az ismeretlen Sötétség csírája”, az az anyag, amely­től minden kiindul és kifejlődik, „mint a háló a póktól, mint a hab a víztől” stb. Ez csak úgy szemléltető és igaz, ha Brahmá-t, a „Teremtő”, a brih gyökérből, növekedni, kiterjeszkedni, származ­tatják. Brahmá „kiterjeszkedik”, és a saját állagából szőtt Világegyetemmé válik. Ugyanezt a gondolatot fejezte ki oly szépen Goethe mondván:




Zúg nyüstje Időnek: így dolgozom én

Az isteni mez eleven szövetén.³







III. STANZA - Folytatás




11. KITERJESZKEDIK (a Szövedék), MIKOR A TŰZ (az Atya) LEHELETE RAJTA VAN; ÖSSZEHÚZÓDIK, HA AZ ANYA (az anyag gyökere) LEHELETE ÉRINTI. AZUTÁN A FIÚK (az Elemek a megfelelő Erőikkel, vagy Értelmiségeikkel) SZÉTVÁLNAK, ÉS ELOSZLANAK, HOGY A „NAGY NAP” VÉGÉN ANYJUK KEBELÉBE TÉRJENEK VISSZA, ÉS VELE ÚJRA EGGYÉ VÁLJANAK (a). AMIKOR (a Szövedék) LEHŰL, RAGYOGÓ LESZ, A FIÚK SAJÁT ÉNJEIKEN ÉS SZÍVEIKEN KERESZTÜL KITERJESZ­KEDNEK ÉS ÖSSZEHÚZÓDNAK; ÁTÖLELIK A VÉGTELENSÉGET (b).




(a) A Világegyetem kiterjeszkedése a Tűz lehelete alatt igen sokat mondó, ha a „Tűz-köd” időszakára gondolunk, amelyről a modern tudomány annyit beszél, és valóságban olyan keveset tud.

Nagy hő felbontja az összetett elemeket és feloldja az égi testeket ősi elemükre, mondja a magyarázat:




Ha egy test, akár élő, akár holt test, már eredeti alkatrészeire bomlott fel, mert vonzás- vagy hatáskörébe került valamely fókusznak, vagyis hő­(energia) központnak, melyből igen sok mozog ide-oda a térben, - akkor gőzzé válik. Ilyen test az Anya kebelében marad, addig, amíg Fohat össze­gyűjti a Kozmikus anyag néhány csomóját (ködfoltok), s ezt az anyagot újra mozgásba hozza azzal, hogy indító erőt (impulse) ad neki, kifejleszti a szük­séges hőt, és azután magára hagyja, hogy saját új növekedését kövesse.




(b) A Szövedék - azaz a világanyag vagy az atomok - ter­jeszkedése és összehúzódása itt a lüktető mozgást fejezi ki. Mert az atomok egyetemes rezgését, annak a végtelen és határ nélküli Anyagóceánnak rendszeres összehúzódása és kiterjeszkedése okozza; melyet a Svabhavat-tól kiáradt anyag-noumenonnak nevezhetnénk. De még másra is utal. Mutatja, hogy a régiek ismerték azt, ami most rejtvénye sok tudósnak és különösen a csillagászoknak - tudták, hogy mi okozta az anyag vagy világ­szövedék első meggyulladását, ismerték a paradoxont, hogy a lehűléssel járó összehúzódás meleget termel és ismertek még más ilyen kozmikus rejtvényeket - mert kétségtelenül arra mutat, hogy a régiek ismerték az ilyen jelenségeket. „Minden atomban van belső és külső meleg,” mondják a kézírásos Magyarázatok - melyekhez az író hozzáférhetett - „az Atya (vagy Szellem) lehelete és az Anya (anyag) lehelete (vagy melege)”. A Magyarázatokból kitűnik, a modern elmélet téves volta, t. i. hogy a nap-tüzek a kisugárzásból eredő hőveszteség miatt ki fognak aludni. Külön­ben a tudósok maguk is beismerik, hogy ez a feltevés téves. Mert, amint Newcomb tanár kifejti (Popular Astronomy 506-508 o.), „a légnemű test összehúzódik, ha hőt veszít, és az összehúzódás folytán keletkezett hő nagyobb mennyiségű, mint az a hő, melyet el kellett veszítenie, hogy az összehúzódás létrejöjjön”. Az a paradoxon, hogy valamely test annál melegebbé válik, mennél nagyobb a kihű­léséből eredő összehúzódás, hosszú vitákra vezetett. Úgy érveltek, hogy a hőtöbblet elvész kisugárzás folytán, már pedig, ha fel­tesszük azt, hogy a hőmérséklet nem süllyed egyenlő arányban a térfogat csökkentésével állandó nyomás mellett, ez annyit jelent, hogy semmibe sem vesszük Charles törvényét (Nebular Theory, Winchell)^*. Igaz, hogy az összehúzódás meleget fejleszt, de az összehúzódás (lehűlés folytán) nem fejlesztheti azt az egész hő­mennyiséget, mely bármely időpontban a tömegben jelen van, de még állandó hőmérsékleten sem tarthatja a testet stb. Winchell tanár iparkodik megszüntetni az ellentmondást - amely való­ban csak látszólagos, amint ezt J. Homer Lane bebizonyította - oly módon, hogy „a melegen kívül még más valamit” is feltételez. „Nem lehetne-e ez”, - kérdi - „egyszerűen a molekulák közötti taszítás, mely valamiféle távolság-törvény szerint változik?”^** De még ez sem zárja ki az ellenmondást, ha csak nem nevezik el ezt a „melegen kívüli valamit”: „Oknélküli Meleg”-nek, a „Tűz Leheleté”-nek, a mindent-teremtő Erőnek, hozzáadva az ABSZOLÚT ÉRTELMET; nem valószínű azonban, hogy a Természet Tudo­mány ezt elfogadja.




De bárhogy is van a dolog, csak el kell olvasnunk ezt a Stanzát, és látni fogjuk, hogy régies kifejezés módja ellenére is sokkal tudományosabb színvonalon áll, mint a modern tudomány.
















III. STANZA - Folytatás




12. AZUTÁN SVABHAVAT FOHATOT KÜLDI, HOGY MEGKEMÉ­NYÍTSE AZ ATOMOKAT. MINDEGYIK (közülük) RÉSZE A SZÖVEDÉKNEK, (Világegyetem). TÜKÖRKÉNT VISSZASUGÁROZVÁN A „MAGÁBAN-LÉTEZŐ URAT” (az Elsődleges Világosságot), MINDEGYIK RENDRE MAGA EGY-EGY VILÁGGÁ LESZ¹. . . .




„Fohat megkeményíti az atomokat”; azaz energiát öntvén beléjük: szétszórja az atomokat, vagyis az elsődleges anyagot. „Önmagát szórja szét, miközben az anyagot szétszórja atomokra.” (Kézírásos Magyarázatok.)




Fohat segítségével vésődnek az Egyetemes Elme gondolatai az anyagba. A „Kozmikus Villamosság” elnevezés, melyet némelykor reá alkalmaznak, már némi fogalmat ad Fohat természetéről. De a villamosságnak általánosan ismert tulajdonságaihoz, ebben az esetben, még másokat is kell hozzáadnunk, beleértve az értelmet is. Érdekes megjegyeznünk, hogy a modern tudomány arra a következtetésre jutott, hogy az agy minden tevékenységét villamos jelenségek kísérik. („Fohatról” közelebbi részleteket az V. Stanzában és Magyarázatokban találunk.)







IV. STANZA
A HÉTSZERES HIERARCHIA



1. HALLGASSATOK, TI FÖLD FIAI, TANÍTÓITOKRA - A TŰZ FIAIRA (a). TUDJÁTOK MEG, HOGY NINCS SEM ELSŐ, SEM UTOLSÓ, MERT MINDEN CSAK EGY SZÁM, MELY A NEM-SZÁMTÓL EREDT (b).




(a) A „Tűz Fiai”, a „Tűzköd Fiai” és ehhez hasonló kifeje­zések magyarázatra szorulnak. Egy nagy ősi és egyetemes rejtéllyel függnek össze, és nem könnyű dolog ezt megvilágítani.




A Bhagavat gitá-ban (VIII. fej.)¹ van egy részlet, amelyben Krishna jelképesen és ezoterikusan így szól:




Megmondom az időt (a körülményeket) . . . melyben a jámborok (devotees) úgy távoznak (ebből az életből), hogy vissza többé nem térnek (nem születnek újra), vagy úgy, hogy visszatérnek (hogy újra testet öltsenek). A Tűz, a Láng, a nappal, a világos, növő (szerencsés) hold ideje, az északi nap­forduló hat hónapja, . . . ha ezekben távoznak (halnak meg), azok, akik ismerik a Brahman-t (jógik), a Brahman-hoz mennek. A füst, az éjjel, a fogyó, sötét (szerencsétlen) hold ideje, a déli napforduló hat hónapja, ekkor (ha meghal) a jámbor, a hold­fénybe (vagy házba, az asztrális fénybe) megy, és visszatér (újra születik). Azt mondják, hogy ez a két ösvény, a világos és a sötét, örök ösvények ebben a világban (vagy nagy kalpa-ban, „Kor­szak"-ban). Az egyiken távozik az ember, hogy soha többé vissza ne térjen, a másikon visszatér.”




Ezek a kifejezések: „Tűz”, „Láng”, „Nappal”, a „vilá­gos hold ideje" stb. valamint „Füst”, „Éjjel” és így tovább, melyek csak a hold-ösvény végéig vezetnek, érthetetlenek ezoterikus ismeret nélkül. Mindezek különféle istenségek nevei, melyek a Kozmikus-pszichikai Hatalmakon uralkodnak. Gyakran beszélünk a „Lángok” Hierarchiájáról (lásd a II. Könyvet), a „Tűz Fiai”-ról stb. Sankaráchárya, India legnagyobb ezoterikus mestere azt mondja, hogy a tűz istenséget jelent, mely az Időn (kála) uralkodik. A bombay-i Káshináth Trimbak Telang M. A, a Bhagavat gitá tehetséges fordítója, bevallja, hogy „nincs világos fogalma e versek jelentéséről.” (81. 1. jegyzet.) Ellenben teljesen megérti az, aki ismeri az okkult tanítást. Ezekkel a versekkel összefügg a nap- és holdjelképek rejtélyes értelme: A Pitri-k holdbeli istenségek és a mi őseink, mivel ők teremtették a fizikai embert. Az Agnishvatta-k, a Kumárá-k (a hét misztikus bölcs) napbeli istenségek, noha ők szintén Pitri-k; és ők „a Belső Ember alkotói”. (Lásd II. Könyv.) Ők:




„A Tűz Fiai” - mert ők az Elsődleges Tűzből fejlődött első Lények (a Titkos Tanítás „Elmék”-nek nevezi őket). „Az Úr emésztő Tűz.” (Deuteronomy IV. 24); „Megjelenik az Úr (Christos) az égből az ő hatalmának angyalaival, tűznek lángjában." (2. Thessal. I. 7. 8.) A Szent Lélek leszállott az Apostolokra „kettős tüzes nyelvek” (Apostolok Csel. II. 3.) alakjában; Vishnu, mint az utolsó Avatar, Kalki-n a Fehér Lovon, tűz és láng közepette fog vissza­térni. És Suoshyant szintén le fog szállni Fehér Lovon „tűz fergetegé­ben.” „És láttam, hogy az ég megnyílt, és íme vala egy fehér ló, és aki azon ül vala . . . Isten Igéjének neveztetik.” (Jelenések XIX. 13.) A Tűz az Aether legtisztább formája, épp ezért nem tekin­tik anyagnak, hanem a Tűz az Aether egysége, a második meg­nyilvánult istenség - egyetemességében. Van azonban két „Tűz”, és az okkult tanításokban különbséget tesznek közöttük. Az elsőről, a Központi Szellemi Napban elrejtett, tisztán, alaktalan és láthatat­lan tűzről, mint „hármas”-ról (metafizikai értelemben) beszélnek. A megnyilvánult Kozmosz Tüze azonban Hetes, a Világegyetemben, és Naprendszerünkben is. „A tűz vagy tudás^* az érzékcsalódás síkján minden cselekedetet eléget”, mondja a Magyarázat. „Ezért „Tüzek”-nek hívják azokat, akik a tudást megszerezték és fel­szabadultak.” A hét érzékről szólva, ezeket Hotri-kkal, vagyis papokkal jelképezik, a Bráhmana^** ezt mondja az Anugîtában: „Így ez a hét (érzék: szaglás és tapintás és szín és hang stb.) az emancipáció tárgya” és a magyarázó^*** hozzáfűzi: „Ettől a héttől kell az Én-nek (Self) emancipálódnia. „Én” (én-nekem itt nincsenek tulajdonságaim)^**** kell, hogy az Én-t (Self) jelentse, nem magát a beszélő Brahmana-t”. („Sacred Books of the East.” Kiad. Max Müller, VIII. kötet, 278. lap.)




(b) A kifejezés „Minden csak Egy Szám, mely a Nem-­Számtól eredt” újra arra az egyetemes és filozófiai tanításra vonat­kozik, melyet a III. Stanza 4. slokájánál már magyaráztunk. Ami feltétlen, az természetesen Nem-Szám; de későbbi jelentésében Térben és Időben is alkalmazzák. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az idő minden növekedése része egy nagyobb növekedésnek, egészen a korlátlanul meghosszabbított időtartamig (duration), amelyet az emberi értelem elgondolhat, hanem azt is jelenti, hogy semmiféle megnyilvánult dolog nem gondolható el másnak; mint egy nagyobb egész részének. Az egész aggregátum ugyanis az Egy megnyilvánult Világegyetem, amely a meg-nem-nyilvánultból, vagyis az Abszolútból ered. - Ezt nevezik a Nem-Létezés-nek vagy a „Nem-Szám”-nak, hogy a LÉTEZŐ-től vagy az „Egy Szám”-tól megkülönböztessék.







IV. STANZA - Folytatás




2. TUDJÁTOK MEG, AMIT MI, AZ ELSŐDLEGES HÉTTŐL SZÁRMAZOTTAK, AMIT MI, AZ ELSŐDLEGES LÁNGBÓL SZÜLETETTEK, APÁINKTÓL HALLOTTUNK (a).




(a) Ezt a II. Könyvben megmagyarázzuk és az „Elsődleges-Láng”

elnevezés megerősíti azt, amit a IV. Stanza fenti magyarázatának első pontjában mondottunk.




Az „Elsődleges” és az utána következő hét Építő között az a különbség, hogy a „Legelsők” Sugara és közvetlen kiáradása az első „Szent Négy”-nek, ez a Tetraktis, azaz az örökké Önmagá­ban-Létező Egy (jól megjegyzendő, hogy a Lényegben Örök, nem pedig a megnyilatkozásban, és hogy különbözik az egyetemes EGY-től). A Pralaya alatt szunnyadó, és a Manvantrara alatt tevékeny „Legelsők” az „Atya-Anyá”-tól (Szellem-Hyle vagy Ilus-tól) erednek, ellenben a másik megnyilvánult Négyesség és a Hét egyedül az Anyától származnak. Ez az a szeplőtlen Szűz-Anya, akit az Egyetemes MISZTÉRIUM beárnyékol, de meg nem termékenyít, - mikor a Laya vagy a meg nem különböződött állapotából felmerül. A valóságban valamennyi természetesen egy; de megnyilvánulásuk (aspects) a létezés különféle síkján különböző. (Lásd II. rész, XII. §. „A Teremtő Istenek Teogóniája.”)




Az „Elsődlegesek” a Létezés Létrájának legmagasabb fokán áll­nak. Ők a Kereszténység Arkangyalai, azok, akik megtagadták, hogy teremtsenek, jobban mondva, hogy szaporodjanak, - amint ezt a későbbi rendszerben Mihály tette és amint Brahmá legidő­sebb „Elme-szülte fiai” (Vedhá-k) tették.







IV. STANZA - Folytatás




3. A FÉNY RAGYOGÁSÁBÓL - AZ ÖRÖK SÖTÉTSÉG SUGARÁ­BÓL - TERMETTEK A TÉRBEN AZ ÚJRA ÉBREDT ERŐK (Dhyan Chohan-ok): AZ EGY A TOJÁSBÓL, A HAT ÉS AZ ÖT (a); AZUTÁN A HÁROM, AZ EGY, A NÉGY, AZ EGY, AZ ÖT - A KÉTSZER HÉT, A VÉGÖSSZEG (b). ÉS EZEK: A LÉNYEGEK, A LÁNGOK, AZ ELEMEK, AZ ÉPÍTŐK, A SZÁMOK, AZ ARUPA (forma nélküli), - A RUPA (testekkel), ÉS AZ ERŐ VAGY AZ ISTENI EMBER - A VÉGÖSSZEG. ÉS AZ ISTENI EMBERBŐL ÁRADTAK KI A FORMÁK, A SZIKRÁK, A SZENT ÁLLATOK ÉS A SZENT ATYÁK (a Pitri-k) HÍRNÖKEI, A SZENT NÉGYEN BELÜL¹




(a) Ez a Számok szent Tudományára vonatkozik: ez a tudomány valóban olyan szent és olyan fontos az okkultizmus tanulmányozásánál, hogy e tárgyat még ilyen nagy műben is, mint a jelen­legi, nehéz volna kifejtenünk. Ezeknek a Lényeknek Hierarchiáin és helyes számain épül fel az egész Világegyetem rejtélye. Ezek a lények (számunkra), ritka alkalmak kivételével, láthatatlanok. A Kumara-kat például „Négy”-nek hívják, noha valóságban heten vannak, mert Sanaka, Sananda, Sanatana és Sanat-Kumara a fő aidhâtra-k (őseik után nevezik így),² akik a „négyszeres rejtély”-­ből származnak. Hogy érthetőbbé tegyük az egészet, felvilágosí­tásért brahmanai tanításokhoz kell fordulnunk, ezeket egyes olvasóink jobban ismerik.




A Manu szerint, Hiranyagarbha: Brahmá, az első hím, akit az észrevehetetlen (undiscernible), Oknélküli OK formált „Arany Tojásban, mely ragyog, mint a Nap.” Így mondja a Hindu Classical Dictionary. „Hiranyagarbha” jelenti az arany, vagyis inkább a „Ragyogó Anyaméh”-et vagy Tojást. Jelentése rosszul illik össze a „hím” jelzővel. Bizonyos, hogy a mondat ezoterikus értelme eléggé világos. A Rig Védá-ban mondják: „Az (That), minden lény­nek Ura . . . az istenek és az ember egyetlen éltető princípiuma”; kezdetben az Arany Méhben, Hiranyagarbha-ban keletkezett. - Hir­anyagarbha a Világ Tojás, vagyis Világegyetemünknek gömbje. Ez a Lény minden bizonnyal kétnemű. Bizonyítja ezt a jelképes történet Brahmá-ról, aki kettéválik, és egyik felében (a nőnemű Vách-ban) újra teremti önmagát, mint Virádzs.




„Az Egy a Tojásból, a Hat és az Öt” adják az 1065 számot, az elsőszülöttnek értékét (később a hím, és nő Brahmâ-Prádzsápati), aki a 7 és a 14, illetve a 21 számnak felel meg. A Pradzsápati-k, úgy mint a Sephiroth-ok csak heten vannak, beleértve a hármasságnak (triad) összetett (synthetic) Sephira-ját, amelytől erednek. Így Hiranyagarbha-tól vagy Pradzsápati-tól, a három-egytől (triune) (az ős védai Trimurti: Agni, Vaju és Surya) árad ki a többi hét vagy ismét tíz, ha elválasztjuk az első hármat, mely egyben és mint egy, a háromban létezik; valamennyi ezenfelül benne foglal­tatik abban az egy „legfelsőbb” Parama-ban,^* melyet Guhya-nak, vagyis „titok”-nak és Sarvátma-nak, a „Felső Lélek”-nek nevez­nek. „A Létezés (being) hét Ura úgy fekszik elrejtve Sarvátma-ban, mint a gondolatok az egy agyvelőben.” Ez áll a Sephiroth-okra is. Vagy heten vannak, ha a felső Háromságnál kezdjük, Kether-rel az élükön, vagy tizen - exoterikusan. A Mahábhârata-ban a Pradzsá­pati-k száma 21, vagyis tíz, hat és öt (1065), háromszor hét.¹




(b) „A Három, az Egy, a Négy, az Egy, az Öt, (összegükben ­kétszer hét) a 31415-öt képviselik, - a különböző rendű és a benső vagy körülvont világba tartozó Dhyan-Chohan-ok számbeli hierarchiáját.² Ha ezt a számot az „Át ne Lépj” (lásd V. Stanzát) nagy kör kerületére helyezik³ - a Dhyanipasa-nak, „az Angyalok kötelének” nevezett kör kerületére, (ez a „kötél” elválasztja a jelenségek Kozmoszát a noumenonok Kozmoszától, amely nem esik jelenlegi öntudatunk érzékelési körébe) - s nem nagyob­bítjuk számcserével⁴ és kiterjesztéssel, akkor ez a szám anagram­matikusan és kabbalisztikusan mindig csak 31415, mivel ez a kör­nek és a misztikus Szvasztiká-nak száma, újra csak a kétszer hét. Mert akármerről számítják is a két számcsoportot, ha külön-­külön összeadják egyik számot a másik után, vagy pedig össze-vissza, jobbról vagy balról, mindig csak tizennégy az ered­mény. A matematikában ez a jól ismert képlet, vagyis hogy a kör átmérője úgy aránylik a kör kerületéhez, mint 1 a 3,1415, azaz a π (pi) értéke, ahogy ezt a hányadost nevezik, - ennek kifejezé­sére matematikai képletekben mindig a π jelképet használják.^* Ez a számsor kell, hogy ugyanazt jelentse, mert az 1 : 314.159-t, valamint pontosabban az 1 : 31,415,927-t, úgy dolgozzák ki a titkos számításokban, hogy kifejezzék az „első szülött”-nek különféle ciklusait és korszakait, vagyis 311,040,000,000,000-t törtszámokkal, és a 13,415 számot is adják olyan művelet útján, mely jelenleg nem tartozik reánk. Hivatkozhatnánk arra, hogy Ralston Skinner, a The Source of Measures (a Mértékek Forrása) szerzője, az Alhim héber szót ugyanazokban a számértékekben - 13,154-nek olvassa (ugyanis elhagyja a zérókat és permutációt alkalmaz): mivel א (a) annyi, mint 1; ל (l), mint 3 (vagy 30); ה (h), mint 5; י (i), mint 1, a 10 helyett; és ם (m) annyi, mint 4 (40) és anagramma­tikusan - 31,415, amint ő magyarázza.




A metafizikai világban nincsen száma annak a körnek, mely­nek a középen egy Pont van és Anupádaka-nak (szülő és szám nélkülinek) nevezik, mert nem szerepelhet semmiféle számításban. A megnyilvánult világban ellenben a Világ-Tojás vagy Kör körül van írva azokon a csoportokon belül, amelyeket Vonalnak, Három­szögnek, két egyenlőszárú háromszögből alakult Ötszögnek (pentacle), a második Vonalnak és a Kockának^** (vagyis 13514-nek) nevez­nek. És amikor a Pont Vonalat szül, s így átmérővé vált, mely a kétnemű Logoszt ábrázolja, akkor a számok 31415-té válnak, vagyis háromszöggé, vonallá, kockává, a második vonallá és ötszöggé (pentacle). „Mikor a Fiú elválik az Anyától, akkor az Atyává lesz”, mert az átmérő a Természetet vagy a nő­nemű elvet ábrázolja. Ezért mondják: „A létezés (being) világában az egy Pont megtermékenyíti a Vonalat - a Kozmosz Szűz Méhét (a tojás alakú zérót) - és a szeplőtlen Anya megszüli azt a formát, amely az összes formákat magába egyesíti (combines)”. Pradzsápati-t hívják az első nemző hímnek és „Anyja férjének”.¹ Ez alapgondolata valamennyi későbbi, szeplőtlen anyáktól született isten-fiaknak.




Nagyon megerősíti ezt az a jellemző tény, hogy Anna (Szűz Mária anyjának neve), akiről most azt állítják a római katolikus egyházban, hogy szeplőtlen módon szülte leányát („Mária bűn nélkül fogantatott”), a kaldeai Ana-tól, az Égtől, vagy Asztrális fénytől, Anima Mundi-tól származik. Innen van, hogy Anaita-t, Devi-durga-t, Siva feleségét szintén Annapúrna-nak és Kanya-nak, a Szűznek nevezik. „Uma-Kanyá” az ő ezoterikus neve, és jelenti „a Fény Szűzét”, az Asztrális fényt sokszoros megnyilvánulá­sainak egyikében.




(c) A Dévá-k, Pitri-k, Rishi-k; a Sura-k és Asura-k; a Daitya-k és Aditya-k; a Danava-k és Gandharva-k stb.: vala­mennyinek megvan a rokonértelmű megnevezése mind a Titkos Tanításunkban, mind a Kabbala-ban és az Angyalokról szóló héber tanításban is. Hasztalan azonban régi nevüket megadnunk, mert ez csak zavart okozna. Sokat közülük még ma is találhatunk az isteni és égi hatalmak keresztény hierarchiájában. Mindazok a Trónok és Uradalmak, Erők és Fejedelemségek, Kerubok, Szeráfok és démonok, az Égi Világ különféle lakói, régi ősképeknek modern másai. Maga a szimbolizmus, mely nevükben rejlik, ha ezeket görögbe és latinba ültetjük át, és rendezzük, elegendő arra, hogy ezt kimutassa. Ezt később különféle esetekben be fogjuk bizo­nyítani.




A „Szent Állatokat” a Bibliában épp úgy megtaláljuk, mint a Kabbala-ban és meg van az értelmük (még pedig igen mélységes) az Élet kezdetének történetében. A Sepher Jezirah-ban az áll, hogy „Isten belevéste a Szent Négybe dicsőségének Trónját, az Óphanm-et^* (a Kerekeket vagy a Világgömböket), a Seraphim-et, a Szent Állatokat és^** a szolgáló angyalokat, és ebből a háromból (a Levegő, a Víz és a Tűz- vagy Éterből) alkotta a hajlékát”. Ekként készült a világ „három Seraphim² - Sépher, Saphár és Sipper által”, vagyis „a Szám, Számok és Megszámlált” által.³ A csillagászati kulcs szerint ezek a „Szent Állatok” az Állatöv jelei.










4. EZ VOLT A HANG SEREGE - A HÉT ISTENI ANYJA. A HÉT SZIKRÁI ALÁRENDELTEK ÉS SZOLGÁI A HÉT ELSEJÉNEK, MÁSODIKÁNAK, HARMADIKÁNAK, NEGYEDIKÉNEK, ÖTÖDIKÉNEK, HATODIKÁNAK ÉS HETEDIKÉNEK (a). EZEKET („szikrákat”) HÍVJÁK KÖRÖKNEK, HÁROM­SZÖGEKNEK, KOCKÁKNAK, VONALAKNAK ÉS ALAKÍTÓKNAK; MERT ÍGY ÁLL AZ ÖRÖK NIDÂNA - AZ OI-HA-HOU (az Oeaohoo per­mutációja) (b).¹




(a) Ez a Sloka újra a Dhyan Chohan-ok Hierarchiáit elemzi röviden. Indiában Dévá-knak (isteneknek) vagy a Természet tudatos, értelmes erőinek nevezik őket. Ennek a Hierarchiának felelnek meg a jelenlegi fajok, amelyekre az emberiség osztható. Mert az emberiség, mint egész, valóságban ennek a Hierarchiának meg­testesített (materialized), noha még mostanáig tökéletlen kifejezése. A „Hang Serege” kifejezés szorosan összefügg a Hangnak és Beszédnek rejtélyével, ezek pedig okozata és következménye az oknak - az Isteni Gondolatnak. Amint ezt P. Christian a „l'Histoire de la Magie” és „l'Homme Rouge des Tuileries” tudós írója szépen kifejezte: „minden egyénnek kimondott szava, de még a neve is nagymértékben meghatározza jövendő sorsát.” Miért? Mert:




„Amikor Lelkünk (elménk) gondolatot teremt vagy felidéz, akkor a jel, amely ezt a gondolatot ábrázolja, önmagától bevésődik az asztrális fluidumba. Ez felfogja és – hogy úgy mondjam – visszatükrözi a létező (being) minden megnyilvánulását.”

„A jel kifejezi a dolgot: a dolog a jelnek (rejtett vagy okkult) ható ereje (virtue).”

„Amikor egy szót kiejtünk, akkor felidézünk egy gondolatot és meg­jelentetjük; az emberi beszéd magnetikus erejével kezdődik minden meg­nyilatkozás az Okkult Világban. Egy Név kiejtésével nemcsak Lényt határo­zunk meg, hanem azt a Szó (Ige) kibocsátásával egy vagy több Okkult erő hatása alá helyezzük, ennek a hatásnak kiszolgáltatjuk. Minden dolog számunkra az, amivé a Szó teszi, mikor a dolgot megnevezzük. Minden ember Szava (Igéje) vagy beszéde, anélkül hogy erről tudna, ÁLDÁS vagy ÁTOK. Ezért gyakran végzetes reánk, hogy a GONDOLAT sajátosságait és tulaj­donságait, valamint az ANYAG tulajdonságait és sajátosságait most még nem ismerjük.”

„Igenis, nevek (és szavak) vagy ÁLDÁSUL, vagy ÁTKUL szolgálnak; bizo­nyos értelemben, vagy üdvösek vagy ártók, ama rejtett hatás szerint, amelyet a Legfőbb Bölcsesség elemeikhez fűzött, azaz a szót alkotó BETŰKHÖZ és az ezeknek megfelelő SZÁMOK-hoz.”




Ez szorosan vett igazság, ezoterikus tanítás, amelyet az Okkultizmus valamennyi Keleti Iskolája elfogadott. Mind a szansz­kritban, mind a héberben és valamennyi más abc-ben minden betűnek megvan az okkult jelentése, és megokolt értelmezése (rationale). Minden betű oka és következménye valamely előzetes oknak, és kombinációjuk gyakran a legnagyobb mágikus hatást hozza létre. Különösen a magánhangzók tartalmazzák a legokkul­tabb és legfélelmetesebb erőket. A Mantra-kat (ezek ezoterikusan inkább mágikusak, mint vallásiak^*) a Brahmanok éneklik, és ez áll a Védá-kra és más Szent írásokra is.




A „Hang Serege”, a „Logosz Seregé”-nek, vagyis a Sepher Jezirah „IGÉ”-jének az ősképe (prototype). Ezt az Igét nevezik a Titkos Tanításban „az Egy Számnak, mely a Nem-Számtól ered” - az Egy Örök Princípiumtól. Az ezoterikus teogónia a megnyilvánult Egy-gyel kezdődik; ez ennélfogva nem örökkévaló sem jelenlétében, sem létezésében (being), noha lényegében (essence), mégis örökkévaló. Kezdődik tehát a számok számával és a megszámlálttal.¹ A meg­számlált a Hangtól ered, a nőnemű Vâch-tól, a „százalakú” Satarupa-tól vagy a Természettől. Ettől a 10-es számtól vagy teremtő természettől származott az egész Világegyetem, vagyis az Anya (az okkult zéró vagy „nulla”, mely az Egységgel „1”-gyel, vagyis az Élet Szellemével való egyesülésében állandóan nemz és szaporodik).




Az Anugitâ-ban (VI. fej. 15.) egy brâhmana és felesége között folyt beszélgetést találunk a beszéd eredetéről és okkult sajátosságairól.² A feleség kérdi, hogy a beszéd hogyan jött létre, és hogy melyik előzte meg a másikat, a beszéd-e vagy az értelem. A Brâhmana azt mondja neki, hogy mikor Apâna (a belégzés) úrrá lesz, akkor ő Apâna-állapotba hozza azt az értelmet, mely még nem érti meg a beszédet vagy a szavakat, és ilyenformán meg­nyitja az értelmet. Ezután elmond egy történetet; ez a beszéd és az értelem közötti párbeszéd. „Mind a kettő elment a Létezés Énjéhez (Self of Being), (azaz az egyéni Felsőbb Énhez - amint Nikalantha gondolja; Pradzsâpati-hoz, Ardzsuna Misra magyarázó szerint) és arra kérte, hogy oszlassa el kételyüket, és döntse el, melyikük előzte meg a másikat, és közülük melyik előbbre való. Az úr erre így felelt: „Az Értelem előbbre való.” De a beszéd így válaszolt a Létezés Énjének, mondván: „Tulajdon­képpen én teljesítem kívánságaidat”, értvén ez alatt, hogy az Én beszéddel szerzi meg azt, amit kíván. Erre az Én vissza­felelt neki, hogy két értelem van, a „változó” és a „változatlan.” „A változatlan nálam van”, mondá, „a változó a te uralmad alatt” (vagyis a beszéd uralma alatt), az anyagi síkon. „Ez utóbbival szemben te előbbre való vagy.”




„De mivel, ó te szépséges, személyesen jöttél, hogy velem beszélj (úgy, ahogyan tetted, azaz büszkén), ezért ó Sarasvati! Soha se beszélj (erős) kilélegzés után.” „A beszéd istennő” (Sarasvati Vâch-nak egyik későbbi formája vagy megnyilvánulása (aspect), a Titkos Tudásnak vagy Ezoterikus Bölcsességnek is istennője), valóban mindig a Prâna és az Apâna között maradt. Hanem, ó Nemes! ő Apâna széllel, (éltető levegővel) menve, mint akit űznek. . . Prâna (kilégzés) nélkül, felfutott Pradzsâpati­hoz Brahmâ-hoz) és azt mondta: „Segíts meg, ó szent uram!” Azután újra megjelent Prâna és táplálta a beszédet. És ezért a beszéd sohasem szól (erős) kilégzés után. Mindig zajos, vagy zajtalan. E kettő közül a zajtalan előbbre való, mint a zajos (beszéd) . . . Az (a beszéd), amely a testben Prâna segítségével jő létre, s mely azután Apâna-ba megy át (átváltozik) és azután Udâna-val a (Beszéd fizikai szerveivel) azonosul. . . , végül a Samâna-ban marad („a köldöknél a hang alakjában, mint minden szónak anyagi oka,” mondja Ardzsuna Misra). Így szólt hajdan a beszéd. Ezért az értelem kitűnik változatlanságával és az Istennő (beszéd) változó voltával.”




Ez a jelképes történet az Okkult törvény lényegét érinti. Ez azt írja elő, hogy hallgatnunk kell, ha olyan titkos és láthatatlan dolgokról tudunk, amelyeket csak a spirituális értelem (a hatodik érzék) tud észlelni és „zajos”, vagyis kiejtett beszéd nem fejezhet ki. Az Anugîtâ-nak ez a fejezete - mondja Ardzsuna Misra - megmagyarázza a Prânâyâma-t, vagyis azt, hogy a jóga gyakor­latokban hogyan szabályozzák a lélegzést. Ez a módszer azonban inkább az alacsonyabb jógához tartozik, ha csak előbb a két magasabb érzéket meg nem szereztük, vagy legalább is nem alkot­tunk róluk tiszta fogalmat. (T. i. hét érzék van, amint ezt ki fogjuk mutatni.) Az úgynevezett Hâtha-t az Arhat-ok mindig helytelenítet­ték, és még most is helytelenítik. Az egészségre káros és magában soha sem fejlődhet Radzsa jógává. Ezt a történetet azért idéztük, hogy megmutassuk, a régi metafizika milyen elválaszthatatlanul kapcsol össze minden érzéket és tevékenységet, akár fizikait, akár értel­mit, értelmes lényekkel, vagyis inkább „Értelmekkel”. Azt az Okkult állítást, hogy az emberben és a természetben hét érzék van, amint az öntudati állapotok száma is hét, megerősíti ugyanannak a munkának VII. fejezete, mely a Pratyâhâra-ról szól. (Pratyâhâra az érzékeknek, Prânâyâma pedig az „éltető szeleknek” vagy a lélegzésnek megakasztása és szabályozása.) A Brâhmana a törté­netben a „hét áldozó pap (Hotris) szervezetéről beszél.” Azt mondja: „Az orr és a szem, és a nyelv, és a bőr, és az ötödik, a fül (vagyis a szaglás, látás, ízlés, tapintás és hallás), az elme és a megértés a hét áldozó pap külön-­külön elhelyezve”; s ezek bár „igen kis területen laknak, még sem veszik észre egymást,” azaz az érzékeknek ezen a síkján egyik sem veszi észre a másikat, -kivéve az értelem. Mert az érte­lem azt mondja: „Nélkülem az orr nem szagol, a szem nem fogad be színt stb. stb. Örök vezére vagyok valamennyi elemnek (azaz érzéknek). Nélkülem az érzékek soha sem élénkek, olyanak, mint az üres hajlék, vagy mint a tüzek, melyeknek lángja kialudt. Nélkülem az összes lények olyanok, mint a félig száraz, félig ned­ves tüzelőfa, azaz nem foghatnak föl tulajdonságokat, vagy tár­gyakat, még ha az érzékek erőlködnek is.”¹




Ez természetesen csak az érzékek síkján vonatkozik az érte­lemre. A spirituális értelem (a személytelen MANAS felsőbb része, vagy megnyilvánulása) nem vesz tudomást a fizikai emberben levő érzékekről. Hogy milyen jól tudták a régiek, hogy az erők viszony­lagosak, és hogy ismerték az észbeli és fizikai képességnek és tevékenységnek a legutóbbi időkben felfedezett valamennyi jelen­ségét, és még sok egyéb rejtélyt is, - az világos lesz előttünk, ha ennek a (filozófiai és misztikus tudás tekintetében) megbecsülhe­tetlen munkának VII. és VIII. fejezetét olvassuk. Ott látjuk az érzékeket, amint civakodnak azon, melyiket illeti meg a felsőbbség, és hogy Brahman-t valamennyi teremtmény urát szólítják fel döntő bírájuknak. „Mindegyiktek a legnagyobb és mégsem a leg­nagyobb", vagy amint A. Misra mondja: a dolgok felett álltok - és mégis egyiktek sem független a másiktól. „Mindegyiken a másik­nak tulajdonsága uralkodik. Mindegyik legnagyobb saját hatás­körében, és valamennyi támogatja egymást. Csak egy a változatlan (élet-szél vagy lélegzés, az úgynevezett „jóga-belégzés”, amely az Egy-nek, vagy Felsőbb ÉN-nek lélegzete). Ez a saját Én (vagy az Énem) felhalmozva a sokban (számos formában).”




Ez a Lélegzet, Hang, Én, vagy „Szél” (pneuma) a Hét Érzéknek Összefoglalása (Szintézis). Mindannyian mint noumenon-ok kisebb istenségek és ezoterikusan - a hetes és a „HANG Serege.”




(b) Azután látjuk a Kozmikus anyagot, amint szétszóródik és elemekké alakul, csoportosítva a misztikus négybe az ötödik ele­men - az Éteren, Akâsa burkán belül; Akâsa az Anima Mundi vagy a Kozmosz Anyja. „Pontok, Vonalak, Háromszögek, Kockák, Körök” és végül „Gömbök” - miért és hogyan? Mert, mondja a Magyarázat, ilyen a Természet első törvénye, és mert a Természet általánosságban minden megnyilvánulásában geometrizál. Van egy az anyagban rejlő törvény, - nem csak az ősanyagban, hanem a jelenségek síkján, a mi síkunkon megnyilvánult anyagban is - mely szerint a Természet egymással viszonylagosságba hozza geometriai alakjait és később összetett elemeit is. E törvény mellett nin­cs helye véletlennek, vagy eshetőségnek. Alapvető törvénye az Okkultizmusnak, hogy a természetben nincs nyugalom, vagyis hogy a mozgás nem szünetel.² Ami nyugalomnak látszik, csupán az egyik formának a másikba való átváltozása; az anyag (substance) változása együtt jár a forma változásával. - Ezt tanítja az Okkult fizika, mely, úgy látszik, jóval megelőzte az „Anyag megmaradása” elvének felfedezését. A IV. Stanza Magyarázata¹ azt mondja:




„Az Anya az élet tüzes Hala. Szétszórja ikráját, és a Léleg­zet (Mozgás) ezeket felmelegíti és kifejleszti. Az (ikra) szemek hamarosan vonzzák egymást, és a pelyheket alkotják az Óceánban (a Tér Óceánjában). A nagyobb csomók egyesülnek, és újabb ikrát fogad­nak be - tüzes pontokat, háromszögeket és kockákat. Ezek megérnek, és a meghatározott időben néhány csomó elválik és gömbszerű alakot ölt. Ezt a folyamatot csak akkor viszik végbe, ha a többi azt meg nem akadályozza. Ezután a * * * számú törvény kezd működni. A Mozgás a (Lélegzet) a forgószéllé válik, és keringésbe hozza őket.”²







IV. STANZA - Folytatás




5. . . .^* AMELY: - „SÖTÉTSÉG”, A HATÁRTALAN VAGY A NEM-SZÁM, ÁDI-NIDÂNA SVÂBHÂVAT: A  (az x, az ismeretlen mennyiség helyett)

I. AZ ADI-SANAT, A SZÁM, MERT Ő EGY (a).

II. AZ IGE HANGJA, SVÂBHÂVAT, A SZÁMOK, MERT Ő EGY ÉS KILENC.³

III. A „FORMA NÉLKÜLI NÉGYZET.” (Arúpa) (b).

ÉS EZ A HÁROM A -BE (a határtalan körbe) ZÁRVA A SZENT NÉGY, ÉS A TÍZ AZ ARUPA (alanyi, forma nélküli) VILÁGEGYETEM (c); AZUTÁN JÖNNEK A „FIAK”, A HÉT HARCOS, AZ EGY, A KI­HAGYOTT NYOLCADIK ÉS LEHELETE, AMELY A VILÁGOSSÁG-HOZÓJA (Bháskara) (d).




(a) „Adi Sanat”, szó szerint fordítva, az Első vagy az „Ere­deti ős”. Ez a név a kabbalai „Idők Vénjé”-t és a „Szent Aggastyán”-t (Sephira és Adam Kadmon) azonosítja Brahmâ-val, a Teremtővel, akit többi neve mellett, Sanat-nak is hívnak.




Svâbhâvat a fizikai természet misztikus Lényege, alakítható (plastic) gyökere. Ha megnyilvánult „Számok”; állagának egységé­ben a legmagasabb síkon: a Szám. Ezt az elnevezést a buddhisták használják, és rokonértelmű a négyszeres Anima Mundi-val, a kabbalai „Ősképek Világá”-val, ahonnan „a Teremtő, Formáló és az Anyagi Világok” erednek. A Scintillák vagy Szikrák, a többi különféle világ, melyeket ez a három világ magában foglal. A Világok mind Kormányzóknak vagy Uralkodóknak vannak alárendelve. Ezek Rishi-k és Pitri-k a hinduknál, Angyalok a zsidóknál és a keresztényeknél, és Istenek a Régieknél általában.




(b)  Ez azt jelenti, hogy a „Határtalan Kör” (Zéró) számjeggyé vagy számmá csak akkor válik, ha a kilenc számjegy közül valamelyik megelőzi, és így értékét és erejét (potency) megnyilvánítja. Az Ige vagy a Logosz ugyanis, a HANG-gal és a Szellemmel¹ (a tudat forrása és kifejezése) egyesülve, a kilenc számjegy helyett áll, és így a zéróval alkotja a Tizet (Decade), mely magában foglalja az egész Világegyetemet. A háromság al­kotja a Tetraktis-t vagy a Szent Négyet, a körön belül. A Körbe írt négyzet ugyanis a leghatalmasabb valamennyi mágikus ábra között.




(c) Az „Egy Kitaszított” rendszerünk Napja. Ennek exoterikus változatát a legrégibb szanszkrit írásokban találhatjuk. A Rig Véda-ban Aditi, a „Határtalan” vagy végtelen Tér, egy­értelmű az „Anya-Tér”-rel, és egyidejű a „Sötétség”-gel. Max Müller így fordítja: „a látható végtelen, amit puszta szemmel láthatunk (!!); a végtelen kiterjedés a Földön túl, a felhőkön túl, az égen túl”. Nagyon helyesen nevezik „az Istenek Anyjának”, DÉVA-MATRI-nak, mert az ő Kozmikus anyaméhéből született meg rendszerünknek valamennyi égiteste - a Nap és a bolygók. Ezért képletesen így írják le: „Nyolc Fiú született Aditi testéből; ő megközelítette az Isteneket héttel, de magától eltaszította a nyolcadikat Mârttânda-t” a mi Napunkat. Az Aditya-knak nevezett hét fiú kozmikus vagy csillagászati szempontból, a hét bolygó. S mivel a Nap e számból ki van rekesztve, világos hogy a hinduk tudhat­tak, és tényleg tudtak is egy hetedik bolygóról, anélkül hogy Uranusnak nevezték volna.² De ezoterikus és teológiai szempontból, hogy úgy mondjam, az Âditya-k eredeti és legrégibb értelmük­ben, a hindu Pantheonnak nyolc és tizenkét nagy Istene. „A hét megengedi a halandóknak, hogy lássák hajlékukat, de önmagukat csak az Arhatoknak mutatják meg”, mondja egy régi közmondás. „Hajlékuk” itt a bolygók helyett áll. A régi Magyarázat jelképes történetet közöl, és ezt meg is magyarázza:




„Az Anya nyolc házat épített, Nyolc házat Nyolc Isteni fiának, négy nagyot és négy kicsit. Nyolc fényes napot, koruk és érdemeik szerint. Bal-ilu (Mârttânda) nem volt megelégedve, pedig az ő háza volt a legnagyobb. Hozzáfogott (a munkához), amint az óriás elefántok szokták. Belehelte (beszívta) gyomrába fivéreinek éltető levegőjét. Fel akarta falni őket. A négy nagyobb messze távol volt; messze a királyságuk³ szélén. Őket nem rabolta meg (nem érintette) és ők nevettek. Akármit is csinálsz,Uram, bennünket el nem érhetsz, mondák. De a kisebbek sírtak. Panaszkodtak az Anyának. Ő száműzte Bal-i-lu-t Királyságának központjába, ahonnan nem tudott elmozdulni. (Azóta) ő (csak) lesi és fenyegeti őket. Üldözi őket, lassan maga körül forogva; ők hamar elfordulnak tőle, s ő messziről követi az irányt, amelyben testvérei a házukat övező pályán¹ haladnak. Ettől a naptól kezdve az Anya testének izzádtsá­gával táplálkozik. Megtölti magát az ő leheletével és hulladékával. Ezért taszította el (az Anya) őt magától.”




Mivel a „kitaszított Fiú” a Napunk, világos, - amint ezt fent megmutattuk - hogy a „Nap-Fiúk” nem csak a mi bolygóinkra vonatkoznak, hanem általában véve az égitestekre, Surya - aki maga is csak visszatükrözése a Központi Szellemi Napnak - ősképe mindazoknak a testeknek, amelyek utána kifejlődtek. A Véda-kban Loka-Chakshuh-nak - „A Világ Szemé”­nek (a mi bolygói világunk szemének) nevezik, és ő a három főistenség egyike. Egyaránt nevezik Dyaus és^* Aditi fának, mert nem tesznek különbséget köztük az ezotérikus jelentésre nézve, vagy e jelentést nem veszik figyelembe. Úgy ábrázolják, hogy hét ló, vagy egy hétfejű ló húzza. A hét ló a hét bolygójára vonatkozik, a hétfejű ló pedig ezeknek az Egy Kozmikus Elemtől való közös eredetére. Ezt az „Egy Elemet” képletesen „Tűz”-nek nevezik. A Véda-k (Haug: Aitareya-Brâhmana-ja is, 1. 1.)^** azt tanítják, „hogy a tűz valóban valamennyi istenség.” (Narada az Anugîtâ-ban.)




A jelképes történet értelme világos, mert mind a Dzyan Könyve Kommentárja, mind a modern tudomány megmagyarázza, ámbár e kettő több részletben eltér egymástól. Az Okkult Tanítás elveti a ködfolt-elméletből keletkezett feltévést, vagyis azt, hogy a (hét) nagy bolygók a Nap központi tömegéből alakultak ki, min­denesetre elveti azt, hogy ebből a mi láthátó Napunkból keletkeztek. A Kozmikus anyag első sűrűsödése természetesen valamely központi mag körül, szülő napja körül történt; de a mi Napunk - így tanítják - az összehúzódó forgó tömegből csupán korábban vált el, mint a többi. S így a Nap idősebb, nagyobb testvérük, s nem apjuk. A nyolc Áditya, „az istenek”, mind az örök állagból (Üstökös anyag² - az Anya) vagy a „Világ-Anyagból vannak alkotva. Ez egyszersmind az ötödik és a hatodik KOZMIKUS Princípium, és éppúgy az Egyetemes Léleknek Upadhi-ja vagy alapja, amint az emberben, a Mikrokozmoszban - Manas³ Upadhi-ja Buddhi-nak.⁴




Egész költemény szól a keletkezés előtti (pregenetic) csatákról, amelyeket a növekedő bolygók megvívtak a Kozmosz végső kialakulása előtt. Ez magyarázza néhány bolygó rendszerének látszólagosan megzavart helyzetét. Mivel egyes bolygók holdjainak síkja fel van billentve, s azért úgy látszik, mintha hátrafelé mozog­nának. (Így van ez pl. Neptunusz és Uránusz holdjainál, pedig azt mondják, hogy e bolygókról a régiek nem tudtak semmit.) Ezeket a bolygókat harcosoknak, Építőknek nevezik, és a római katolikus egyház az égi Seregek vezetőinek tartja őket, ami ugyanezekre a hagyo­mányokra vall. Azt tanítják, hogy a Nap, miután a Kozmikus Térből kialakult, tömegének mélységeibe vont annyi Kozmikus életerőt, amennyit csak bírt, s elnyeléssel fenyegette gyöngébb „testvéreit” még mielőtt a vonzás és taszítás törvénye véglegesen szabályozódott volna. Ez az első bolygók végleges kifejlődése, és a ködfoltok gyűrűképzödése előtt történt. Azután a Nap táplálkozni kezdett „az Anya hulladékából és izzadtságából”; más szóval az Éter­nek („az Egyetemes Lélek lélegzetének”) ama részeiből, amelyek létezéséről és alkatáról a tudomány eddig még teljesen tájéko­zatlan. Sir William Grove (l. Correlation of Physical Forces, 1843, 81. o. és Address to the British Association, 1866.) hasonló elmé­letet fejtett ki. Szerinte: „a rendszerek lassanként átváltoznak légköri hozzáadás vagy elvonás, vagy pedig ködfolt anyagból eredő növeke­dés vagy fogyás útján” . . . és továbbá: „talán a Nap légnemű anya­got sűrít, amint a Térben halad és ekként meleg fejlődik.” Tehát az ősrégi tanítás még ebben a korban is eléggé tudományosnak látszik.¹ W. Mattieu Williams felvetette a gondolatot, hogy a Nap a szétterjedt anyagot vagy Étert, amely a Világegyetem hősugarait felfogja, ekképpen tömegének mélységeibe vonja. Ez az Éter kihajtja onnan a korábban sűrített, és melegét vesztette Étert, majd össze­szorul és elveszti melegét, hogy azután maga is ritkított és lehűlt alakban kihajtva, újabb hőmennyiséget nyeljen el (absorb). Fel­tételezi, hogy ezt a hőmennyiséget az Éter ilyen módon leköti, újból sűríti, és a Világegyetemek² Napjai újra szétküldik.




Soha a Tudomány nem vetett fel olyan gondolatot, amellyel az okkult tanításokat ennél jobban megközelítette volna. Mert az okkultizmus ezt úgy magyarázza, hogy ez a Mârttânda visszaadta „elhasznált lélegzet”, s hogy ő így az „Anya-Tér” „izzadtságával és hulladékával” táplálkozik. Ami Neptunuszt,³ Szaturnuszt és Jupitert csak kevéssé érinthette, az olyan aránylag kis „Házakat”, mint Merkurt, Vénuszt és Marsot megölte volna. Mivel Uránuszt nem ismerték a tizennyolcadik század vége előtt, a jelképes történet­ben említett negyedik bolygó neve egyelőre még rejtély marad előttünk.




(d) Mind a „hét”„Lélegzetét”Bhâskara-nak (világosságot hozó) nevezik, mert ők (a bolygók) eredetükben valamennyien üstökö­sök és napok voltak. Az Elsődleges Káoszból (ez most a fel nem oldható köd­foltok noumenonja) Manvantarikus életté fejlődnek ki azáltal, hogy az örök anyag legelső megkülönböződései (differentiations) össze­csoportosulnak, és felhalmozódnak. A Magyarázat szépen fejezi ki: „S így a Világosság Fiai, a Sötétség Szövedékébe öltöztek.” Kép­letesen „Égi Csigák”-nak nevezik, mert (számunkra) alak nélküli ÉRTELEM-jeik (Intelligences) láthatatlanul laknak csillag és boly­gói otthonukban, és ezeket úgyszólván a hátukon viszik magukkal. Amint látjuk, a régi csillagászok, még Kepler, Newton, Leibnitz, Kant, Herschel és Laplace előtt, hangsúlyozták, hogy valamennyi égitest és bolygó eredete közös. Hő (a lélegzet), vonzás és taszítás - a mozgás három nagy tényezője - azok a feltételek, amelyek mellett ennek az ősi (primitive) családnak valamennyi tagja születik, fejlődik és meghal, hogy újra szülessen „Brahmâ egy Éjjele” után. Ilyen éjjelen az örök anyag időszakonként visszaesik ősi, meg nem különböződött állapotába. Ennek természetéről a legritkább gázok sem adhatnak fogalmat a mai fizikusnak. Az ősatomok láthatat­lan szikrái, eleinte Erőknek központjai, molekulákba különböződnek, és - fokozatosan tárgyszerűségbe (objectivity) lépve - Napokká válnak, légneművé, ragyogóvá, kozmikussá. Az egy „forgószél” (vagy mozgás) végül megadja az alakba való ösztönzést és a kezdő mozgást, s ezt a sohasem pihenő Lélegzetek - a Dhyan Chohan-ok szabályozzák, és tartják fenn.










IV. STANZA - Folytatás




6. . . . AZUTÁN A MÁSODIK HÉT, EZEK A HÁROM- (Ige, Hang és Szellem) NEMZETTE LIPIKÁK. AZ ELUTASÍTOTT FIÚ EGY, A „FIA-NAPOK” SZÁMTALANOK.




A Lipikák lipi „írni” szótól ered. Betű szerint annyit jelent, mint az „Írók”.¹ Misztikus értelemben ezek az Isteni Lények Karmával - a Kiegyenlítés Törvényével - kapcsolatosak. Ők ugyanis a Feljegyzők vagy Évkönyvírók, s az Asztrális Fény (számunkra láthatatlan) tábláira „róják az örökkévalóság nagy képtárát”. - Ez hűséges feljegyzése (record) az ember minden tettének, sőt még gondolatának is - mindennek, ami volt, van, vagy valaha lesz a jelenségekben megnyilvánuló Világegyetemben. Ez az isteni és láthatatlan festmény az ÉLET KÖNYVE, amint az „Isis”-ben mon­dottuk. A Lipikák vetítik a Világegyetem tervét a passzív Egyetemes Elméből a tárgyszerűségbe (objectivity), s az Építők e terv sze­rint építik fel újból a Kozmoszt minden Pralaya után. Ők a Jelenlét Hét Angyalának felelnek meg, ezeket a keresztények mint a Hét „Bolygó Szellem”-et vagy a „Csillagok Szellemei”-t ismerik. Ők közvetlen másolói az Örök Gondolatalkotásnak - vagy az „Isteni Gondolat”-nak, ahogy Platón nevezi. Az Örök Feljegyzés nem képzelet-szőtte álom, mert ugyanazokkal a feljegyzésekkel találkozunk a durva anyag világában is. Dr. Draper mondja:




„Árnyék sohsem esik falra anélkül, hogy azon állandó nyomot ne hagyna; ez láthatóvá is válik, ha megfelelő eljárást alkalmaz­nak . . . Lehet, hogy barátaink arcképei, vagy tájképek szemünk elől el vannak rejtve az érzékeny lemezen, de azonnal megjelennek, ha megfelelő előhívót alkalmazunk. Az ezüstös vagy üveges lemezen egy-egy szellem (spectre) van elrejtve mindaddig, amíg csak bűvészetünkkel (necromancy) elő nem hívjuk a látható világba. Legmeghittebb (privat) szobánk falain ott, ahová kizártnak tartjuk, hogy hívatlan tekintet behatolhasson, és magányunkat valaha meg­szentségteleníthesse, megvannak tetteink nyomai, árnyékképei mindannak, amit cselekedtünk.”²




Dr. Jevons és Dr. Babbage azt tartják, hogy minden gon­dolat elmozdítja helyükből az agy részecskéit és mozgásba hozva, szétszórja őket a Világegyetemben, és azt is gondolják, hogy „a létező anyagnak minden részecskéje szükségszerű feljegyzése mindnek, ami történt.” (Principles of Science II. k. 455 o.) Így a régi tanítás polgárjogot kezdett szerezni a tudós világ elmélkedéseiben.




A negyvenkét „Becslő”, akik Amenti birodalmában, mint a Lélek vádlói, Osiris előtt állnak, az istenségek ugyanazon osztályába tartoznak, mint a Lipikák. Párhuzamot is vonhatnának közöttük, ha jobban megértenék az egyiptomi istenek ezoterikus jelentését. A hindu Chitra-Gupta, Agra-Sandhani-nak nevezett, fel­jegyzéséből számol be minden egyes Lélek életéről; a „Becslők” a beszámolót az elhalt szívéből olvassák, s ez (akár) Yama, Minos, Osiris vagy Karma előtt nyitott könyvvé válik. Ők mind csak után­zatai és változatai a Lipikáknak és Asztrális Feljegyzésüknek. A Lipikák azonban nem a Halállal, hanem az Örök Élettel össze­függő istenségek.




A Lipikák kapcsolatosak minden ember sorsával és minden gyermek születésével. Minden gyermek élete ugyanis már az Asztrális Fényben van megrajzolva, - nem mint végzete, hanem csak azért, mert mind a jövő, mind a MÚLT, örökké a JELEN-ben él. Ezért mondhatjuk a Lipikákról azt is, hogy befolyást gyakorol­nak a Csillagjóslás Tudományára (Science of Horoscopy). S el kell ismernünk, hogy e tudomány megbízható, akár akarjuk, akár nem. Mert, amint a Csillagjóslás (Astrology) egyik modern tudósa (adept)^* megjegyzi:




A fényképezés most már oly csillagok, és bolygók milliárdjait rögzíti meg, amelyeket eddig a legerősebb távcsővel sem tudtak felfedezni. Ez azt mutatja, hogy a csillagrendszer vegyi hatással van a készülék érzékeny leme­zére. Így könnyebben megérthetjük, hogyan lehet a gyermek születésekor a naprendszer is befolyással agyvelejére - mely még minden benyomástól ment - egész határozottsággal és aszerint, hogy akkor az állatöv (zodiac) milyen csillagképe áll a zeniten.








V. STANZA
FOHAT: A HÉTSZERES HIERARCHIÁK GYERMEKE




1. A LEGELSŐ HÉT, A BÖLCSESSÉG SÁRKÁNYÁNAK HÉT ELSŐ LÉLEGZETE, SZENT KÖRFORGÁSÚ LEHELETÜKKEL, AMIKOR ITT AZ IDEJE, A TÜZES FORGÓSZELET HOZZÁK LÉTRE (a).




(a) Ez a Stanza talán a legnehezebben magyarázható vala­mennyi között. Nyelvezetét csak az érti, aki alaposan ismeri a keleti jelképes kifejezésmódot és ennek céltudatosan homályos nyelvezetét. Bizonyára felmerül a kérdés: Hiszik-e az okkul­tisták, hogy mindezek az „Építők”, „Lipikák” és „Világosság Fiai” - Lények, vagy ezek csupán szóképek-e? Erre vilá­gosan válaszolhatunk: „Ha nem is tekintjük a képeket, melyekkel az Erőket személyesítik, mégis el kell fogadnunk, hogy ezek a Lények léteznek, hacsak nem akarjuk tagadni azt, hogy a fizikai emberiségen belül szellemi emberiség is él. Mert ezeknek a Világosság Fiainak seregei és az ISMERETLEN MINDEN első megnyilvánult Sugarának „Elme szülte Fiai” a szellemi embere igazi gyökere.” Hacsak nem akarunk hinni abban a filozófiaellenes tételben, hogy minden ember születésénél külön lélek teremtetik, - s hogy így e lelkekből „Ádám” óta, nap-nap mellett, újabb tömeg özönlik be, - akkor el kell fogadnunk az okkul­tizmus tanítását. Ezt a maga helyén meg fogjuk magyarázni. Néz­zük tehát, hogy mi lehet a Stanza okkult^* jelentése.




A Tanítás szerint, - még a legmagasabb - a Szellemi Elsődleges Intelligenciáknak is át kell haladniuk az ember-állapoton, hogy istenivé, teljesen öntudatos istenné váljanak. De ha azt mondjuk: emberi-állapot, ez nemcsak a mi földi emberiségünkre vonatkozik, hanem azokra a halandókra is, akik bármely világban laknak, vagyis azokra az értelekre, akik elérték a megfelelő egyensúlyt anyag és szellem között, amelyet mi elértünk. Elértük, amikor elhagytuk a Negyedik Kör Negyedik Gyökérfajának közép­pontját. Minden Lénynek, személyes tapasztalás útján, maga magá­nak kellett megszereznie a jogot, hogy istenivé váljék. Biztos, hogy Hegel, a nagy német gondolkozó, ismerte ezt az igazságot, vagy intuitív módon megérezte, amikor azt mondta, hogy az Öntudatlan csupán azért fejlesztette ki a Világegyetemet, „mert remélte, hogy ezáltal tiszta öntudatra tesz szert”, más szóval, hogy EMBERRÉ lesz! Mert ez annak a gyakran ismétlődő Purâna-i mondatnak is rejtett értelme, amely szerint Brahmâ-t állandóan az „a vágy indítja, hogy teremtsen.” Ez magyarázza meg a következő mondás rejtett kabbalai jelentését is: „A Lélegzetből kő lesz; a kőből növény; a növényből állat; az állatból ember; az emberből szellem és a szellemből isten.” Az Elmeszülte Fiúk, a Rishi-k, az Építők stb. más világokban és az előző Manvantarak-ban mind emberek voltak, - akármilyen is volt formájuk vagy alakjuk.




Mivel ez a tárgy rendkívül misztikus, épp azért igen nehezen magyarázhatjuk meg minden részletében és vonatkozásában. Az evolú­ciós teremtésnek egész rejtélye foglaltatik benne. A Slokának egy vagy két mondata élénken idézi emlékezetünkbe a Kabbala-ban foglalt hasonló mondásokat és a Király-zsoltáros (CIV.)^** nyelvezetét, mert mind a kettő, ha Istenről beszél, úgy mutatja őt, mint „aki a szeleket teszi követőivé” és „a lángoló tüzet szolgáivá.” De az ezoterikus tanításban ezt a mondást képletesen használják. A „tüzes Szél”^*** a fehér-izzásban levő Kozmikus por, amely csupán mágnesesen követi a „Teremtő Erők” irányító gondolatát, mint a vasreszelék követi a mágnest. Mégis ez a kozmikus por valamivel több, mert a Világegyetem minden atomja az öntudat lehető­ségét (potentiality) foglalja magában, és mint Leibnitz Monádjai önmagában és a maga számára egy Világegyetem. Atom is, angyal is.




Itt meg kell jegyeznünk, hogy a modern Evolúciós-iskola vezető tudósainak egyike, A. R. Wallace, tulajdonképpen helyesli az itt kifejtett egész gondolatot, amikor kifejti, hogy a „termé­szetes kiválasztás" nem lehet a fizikai ember fejlődésének egyetlen tényezője. Azt tartja, hogy az ember fejlődését olyan magasabb Értelmiségek irányították és mozdították elő, akiknek közreműkö­dése szükséges tényező a Természet rendjében. De ha már elfogadtuk ezen lények működését az egyik helyen, akkor csupán logikai következtetés, hogy azt messzebbre is kiterjesszük. Éles határvonalat itt nem húzhatunk.







STANZA - Folytatás




2. AKARATUK HIRNÖKÉVÉ TESZIK (a). A DGYU FOHAT-TÁ LESZ, AZ ISTENI FIAKNAK GYORS FIA, KIKNEK FIAI A LIPIKÁK,¹ KÖRBEN FUTVA TELJESÍTI KÜLDETÉSÉT. FOHAT A PARIPA ÉS A GONDOLAT A LOVAS, (azaz: Fohat irányító gondolataiknak befolyása alatt van). MINT A VILLÁM SURRAN ÁT A TÜZES FELHŐKÖN (kozmikus ködök) (b); HÁRMAT, ÖTÖT ÉS HETET LÉP A HÉT FELSŐ ÉS A HÉT ALSÓ (a leendő világ) RÉGIÓN ÁT. FELEMELI HANGJÁT ÉS HÍVJA A SZÁMTALAN SZIKRÁT, (atomokat) ÉS EGYMÁSHOZ FŰZI ŐKET. (c)




(a) Ez mutatja, hogy a „Legelső Hét” Váhan-jának (az eszköz vagy a megnyilvánult alany (subject), mely az őt irányító Erő jelképévé lesz) használja Fohat-ot, s ezért nevezik „Akaratuk Hírnökének” - a „tüzes forgószél”-nek.




A kifejezés - „Dgyu Fohat-tá lesz” - nem szorul magyarázatra. Dgyu az egy igazi (mágikus) tudás vagy Okkult Bölcsesség, és mivel örök igazságokkal és ősokokkal foglalkozik, majdnem mindenhatósággá lesz, ha a helyes irányban alkalmazzák. Ellen­téte Dgyu-mi, az, ami csak érzékcsalódásokkal (illusions) és hamis látszatokkal foglalkozik, mint a mi ezotérikus, modern tudo­mányunk. Dgyu itt a Dhyani Buddha-k összesített bölcsességének kifejezése.




(b) Minthogy az olvasó talán nem ismeri a Dhyani Buddha­-kat, jó lesz, ha most mindjárt megmondjuk, hogy az orientálisták szerint, öt Dhyani Buddha van. Ők a „mennyei” Buddhák, és az emberi Buddhák ezeknek a megnyilvánulásai a forma és az anyag világában. Ezoterikusan azonban hét Dhyani Buddha van; ezek közül eddig csak öt nyilvánult meg² és kettő még eljövendő a hatodik és hetedik gyökérfajban. Ők úgyszólván örök ősképei az ezen a földön megjelenő Buddha-knak, s ezek mindegyikének megvan a saját isteni ősképe. Így p. o. Gautama Sâkyamuni-nak a Dhyani Buddha-ja: Amitâbha, s általa nyilvánul meg, valahány­szor ez a nagy Lélek testet ölt a földön. Így tett Tzong-Kha-pa³ esetében is. Mint a hét Buddha összefoglalása (synthesis), Avalôkitéswara az első Buddha (a Logosz) volt és Amitâbha benső Istene Gautama - nak, akit Kínában Amita (-Buddha)-nak neveznek. - Ők, amint Rhys Davids helyesen mondja, minden földi, halandó Buddha „dicsőséges másai a misztikus világban, akik felszabadultak ezen anyagi élet lealázó körülményei alól. Ők a felszabadult Mánushi-Buddhá-k, hivatottak kormányozni a Földet ebben a Körben. Ők az „Elmél­kedés Buddhá-i” és mindegyikük Anupâdaka, (szülő nélküli), - azaz isteni lényegből, önmagából született. Az exoterikus tanítás azt mondja, hogy minden Dhyani-Buddhá-nak megvan az a képes­sége, hogy önmagából egy hasonlóan isteni fiút teremtsen - egy Dhyani-Bodhisattva-t. Ez a Mánushi (emberi) Buddha halála után elvégzi ez utóbbinak munkáját. Már most ez a tanítás azon a tényen alapszik, hogy a jelölt (candidate) valóban Bodhisattva lesz, azzá teszi őt a Nagy Beavató (High Initiator). Mert ezt a legma­gasabb beavatást olyan valaki végzi, akit beárnyékol „Buddha Szelleme”. (Az orientálisták azt hiszik, hogy Buddha teremtette az öt Dhyani Buddhá-t!).




(c) Fohat-tal kimerítően kell foglalkoznunk, mivel egyike a legfontosabb szereplőknek, sőt talán a legfontosabb az ezoterikus Kozmógoniában. A későbbi mitológiától nagyon eltérő legrégibb görög Kozmogóniában, Eros az elsődleges (primeval) háromságnak (Chaos, Gaea és Eros) harmadik személye. Eros ugyanaz, mint a kabbalai Ain-Soph, (mert Chaos annyi min TÉR, χαινο, khaino, „űr”), a Határtalan MINDEN, Shekinah, és az Idők Vénje, vagy a Szent Lélek. Így Fohat is más a még meg nem nyilvánult Világegyetemben és más a jelenségekben megnyilvánult és Kozmikus Világban. Ebben Fohat az az Okkult, villamos, életadó erő, mely a Teremtő Logosz Akara­tából egyesíti és összehozza az összes formákat, mert megadja nekik az első ösztönzést, mely idővel törvénnyé válik. De a meg nem nyilvánult Világegyetemben Fohat nem ez, amint Eros sem a későbbi, csillogó szárnyú Cupido, vagy a SZERELEM. Fohat-nak még semmi köze sincs a Kozmoszhoz, mert a Kozmosz meg nem született, és az istenek még alszanak az „Atya-Anya” ölében. Fohat elvont filozófiai eszme. Magától még nem hoz létre semmit, ő csupán az a potenciális teremtő erő, amelynek tevékenysége folytán, valamennyi jövendő jelenségnek NOUMENON-ja, úgyszól­ván megoszlik, hogy misztikus érzék feletti folyamatban újra egyesüljön, és kibocsássa a teremtő sugarat. Mikor az „Isteni Fiú” előre tör, akkor Fohat a hajtóerővé lesz, a tevékeny Erővé, mely okozza, hogy az EGY, KETTŐVÉ és HÁROMMÁ válik - a megnyilvánulás Kozmikus síkján. A hármas Egy megkülönböződik a sokba, és azután Fohat átalakul azzá az erővé, amely az elemi atomokat összehozza, és csoportosulásra, és egyesülésre készteti. Ennek az ősi tanításnak visszhangját megtaláljuk a korai görög mitológiá­ban. Erebos és Nyx a Chaos-ból születnek, viszont ők, Eros tevé­kenysége folytán, szülik Aether-t és Hemera-t, - a felsőbb világok és az alsóbb vagy földi világok világosságát. A Sötétség szüli a világosságot. A Purânâ-kban is látjuk, hogy Brahmâ „Akarata”, vagy kívánsága a teremtésre irányul, és Sanchoniathon főníciai kozmogóniája azt tanítja, hogy a Kívánság, (póthosz), a teremtés princípiuma.




Fohat közeli kapcsolatban van az „EGY ÉLET”-tel. Az Isme­retlen Egy-tő1, a Végtelen ÖSSZESSÉG-től, árad ki a megnyilvánult EGY, vagyis az időszakonként megjelenő, Manvantarikus Istenség. És ez az Egyetemes Elme. Ha el van választva ősforrásától, akkor a nyugati kabbalisták szerint, ő a Demiurgos vagy a teremtő Logosz, és a hindu vallásban a négyarcú Brahmâ. Összességében, - ha az ezoterikus tanításban úgy tekintik, mint a megnyilvánult Isteni Gondolatot, - a magasabb teremtő Dhyan Chohan-ok Seregeit kép­viseli. Az Egyetemes Elme fejlődésével egyidőben Adi-Buddha-nak - az Egy Fenségesnek és öröknek - rejtett bölcsessége is meg­nyilvánul, mint Avalôkiteswara (vagy megnyilatkozott Isvara). Ez az egyiptomiaknál Osiris, a Zoroaszter-követőknél Ahura Mazda, a hermetikus filozófusnál a Mennyei Ember, a platonistáknál a Logosz és a vedantistáknál Átman.¹ A megnyilvánult Bölcsesség vagy Mahat hatása alatt - Mahatot képviseli ez a számtalan szellemi Energia-központ a Kozmoszban - az Egyetemes Elme vissza­tükröződése áttárgyiasul (becomes objectively), a buddhista ezoterikus filozófus szerint, Fohat-tá. Az Egyetemes Elme a Kozmikus gon­dolatalkotás és az az intellektuális Erő, mely az ilyen gondolat­alkotást kíséri. Fohat végig surran AKÂSA hét princípiumán, és - amint mondottuk - a megnyilvánult állagra, vagyis az Egy Elemre hat, szétkülönbözteti (differentiates) Energiaközpontokra, s ezzel megindítja a Kozmikus Fejlődés törvényét. Ez azután, az Egyetemes Elme Gondolatalkotásának (Ideation) engedelmeskedve, létrehozza a létezés (being) mindmegannyi különféle állapotát a megnyilvánult Naprendszerben.




A Naprendszer, melyet ezek a tevékenységek létrehoztak, hét Princípiumból áll, mint minden egyéb ezeken a központokon belül. Így tanítja ezt a Himaláján-túli Ezotéria. Azonban minden filozófia saját módja szerint osztja fel ezeket a princípiumokat.




Fohat tehát a megszemélyesített elektromos életerő, valamennyi Kozmikus Energiát összekötő, transzcendentális Egység, a láthatatlan, valamint a megnyilvánult síkokon. Hatása - mérhetet­len arányban - hasonlít egy, AKARAT létrehozta, élő Erőhöz azokban a jelenségekben, amelyekben a látszólag alanyi hat a lát­szólag tárgyira, s azt cselekvésre készteti. Fohat nemcsak élő jel­képe ennek az Erőnek, nemcsak magában foglalja ezt az Erőt, de az okkultisták Lénynek (Entity) tekintik, - mert az erők, melyekre hat, kozmikusak, emberiek és földiek, és megfelelő befolyással vannak mindezeken a síkokon. A földi síkon hatása érezhető abban a magnetikus és hatóerőben, melyet a magnetizáló erős kívánsága hoz létre. A Kozmikus síkon, benne van az alkotóerőben, mely a dolgok kialakításában - a bolygó-rendszertől a szent János bogárig, s az egyszerű százszorszépig - végrehajtja a Természet elméjében vagy az Isteni Gondolatban rejlő tervet a dolgok fejlődésében és növekedésében. Fohat metafizikai értelemben, az istenek tárgyia­sult gondolata; a „testté vált Ige” egy alacsonyabb fokon és hírnöke a Kozmikus és emberi gondolatalkotásnak: a hatóerő az Egyetemes Életben. Másodlagos megnyilvánulásában Fohat a Nap-Energia, a villamos életadó fluidum¹ és a fenntartó negyedik princípium, úgy­szólván a Természet állati Lelke vagy - az elektomosság. Indiában Fohat Vishnu-val és Surya-val kapcsolatos, Vishnu Istennek korábbi szerepével, mert Vishnu a Rig-Véda-ban nem nagy isten. A név Vishnu, vish „áthatni” gyökérből származik, és Fohátot az „Átható”-nak és a kézművesnek nevezik, mert ő formálja az atomokat a nyers anyagból.² A Rig Véda szent szövegeiben Vishnu is a „Nap-Energiának megnyilvánulása”. Úgy írják le, hogy három lépéssel átmegy a Világegyetem Hét birodalmán, és így a védai Isten nem nagyon hasonlít a későbbi idők Vishnu-jához. Ezért a kettő³ ebben az egy szerepben azonos, s egyik a másiknak utánzata.

A „három és hét” lépés épp úgy vonatkozik az emberlakta Hét gömbre, melyről az ezoterikus tanítás szól, mint a Föld hét birodalmára (regions). Bárhogyan tagadják is az olyanok, akik orientalistáknak tartják magukat, az exoterikus hindu szentírások határozottan hivatkoznak a mi bolygói láncunk hét világára vagy gömbjére. De hogy milyen különösen függnek össze mindezek a számok más kozmogóniák ugyanolyan számaival, és azok jel­képeivel, azt láthatjuk azokból az összehasonlításokból és pár­huzamokból, melyeket a régi vallások tanulmányozói vontak. A Rig Véda-ból idézett „Vishnu három lépését”, „a Világegyetem hét birodalmán át” különféleképpen értelmezték a magyarázók. Szerintük kozmikusan „a tüzet, villámot és a Napot” jelenti, és hogy Vishnu a lépéseket a Földön, e légkörben és az égen tette; úgy is magyarázták, hogy ez a törpének (Vishnu megtestesülése) „három lépése”^*. Noha Aurnayábha mélyebb filozófiával - és csillagászati értelemben igen helyesen - úgy értelmezi, hogy ezek a lépések a Nap különféle állását jelentik: a napkeltét, a delet és a napnyugtát. Csak az ezoterikus filozófia magyarázza ezt meg világosan, ámbár a Zohar is nagyon filozófikusan és érthetően fejezi ki. Megmondja, és világosan kimutatja, hogy kezdetben az Elóhim-okat (Alhim) Echód-nak^**, „egy”-nek vagy „az Istenség egy a sokban” nevezték. Ez nagyon egyszerű eszme panteisztikus felfogásban (a panteizmus filozófiai értelemében természetesen). Azután jött a változás: „Jehovah az Elóhim.” Így egyesítették a többet, és megtörtént az első lépés a monoteizmus felé. S most térjünk át a kérdésre: „Hogyan lesz Jehovah-ból Elóhim?” A válasz ez: „Három lépéssel" alulról. Az értelme világos.¹




Ezek a lépések kölcsönösen és viszonylagosan jelképezik a Szellemet, a Lelket és a Testet (az EMBER-t). Jelképei a körnek is, mely Szellemmé, a Világ Lelkévé és annak testévé (vagy a Földdé) alakult át Ain-Soph kilépve a Végtelenség Köréből, melyet ember fel nem foghat, „Egy”-gyé - az ECHOD-dá, az EKA-vá, az AHU-vá válik. (Ain-Soph a Kabbalában ugyanazt jelenti, mint Para­brahm, mint a mazdeanok Zeroana Akerne-ja, vagy mint bármely más „FELISMERHETETLEN.”) Azután Ő (vagy ez) (he or it) fejlődés útján, átalakul az Eggyé a sokban, a Dhyani-Buddha-kká, az Elohim-okká, vagy az Amshaspend-ekké, és a harmadik lépéssel a test vagy „Ember” teremtésébe ér. És az ember vagy Jáh-Hovah, a „hím-nő”, benső isteni lénye, a metafizikai síkon újra Elohim-mé válik.




A kabbalai eszme azonos az Ősidők Ezoteriájával. Ez az ezo­téria valamennyinek közös tulajdona és nemcsak az Árja 5.-ik faj, vagy pedig számos alfajai valamelyikének sajátja. Nem tarthatják sajátjuknak sem az úgynevezett turániaiak, sem az egyiptomiak, kínaiak, kaldeusok, sem pedig az ötödik gyökérfaj hét alfajának valamelyike, hanem valójában a harmadik és negyedik gyökérfajé. Ettől származott az ötödik faj Magva, a legkorábbi Árják. A Kör minden népnél jelképe volt az Ismeretlennek – „a Határtalan Tér”-nek, absztrakt ruhája egy örökké jelenlevő elvont­ságnak - a Megismerhetetlen Istenségnek. Ábrázolja a korlátlan Időt az Örökkévalóságban. A Zeroana Akerne szintén: az „isme­retlen Idő Határtalan köre.” Ebből a körből árad ki a sugárzó vilá­gosság - az Egyetemes NAP vagy Ormazd¹ - és ez utóbbi azonos Kronos-szal, aeoli formájában, a kör formájában. Mert a kör Sar és Saros vagy cikkely, és ő volt az a babiloniai Isten, aki­nek kerek látóköre látható jelképe volt a láthatatlan­nak. A Nap pedig az az EGY Kör volt, amelytől a Kozmikus gömbök származtak, és róla azt tartották, hogy ezeknek vezére. Zero­ana, Vishnu-nak köre, vagy csakrája s ez a rejtélyes jelkép egy misztikus meghatározása szerint „olyan görbe vonal, melynek legkisebb része is, bármerre meghosszabbítva, végül mindig önma­gába tér vissza, és egy és ugyanazt a görbe vonalat alkotja - vagyis azt, amit mi a körnek nevezünk.” Nem lehet ennél jobb meg­határozást adni az Istenség természetes jelképéről, és szemmel­látható természetéről. Az Istenség kerülete mindenütt van (a határtalan), és ennélfogva központja is mindenütt van; más szóval a Világegyetem minden pontjában. A láthatatlan Istenség ennélfogva a Dhyan-Chohan-ok is, vagy a Rishi-k, a legelső hét és a kilenc, az őket egyesítő egység nélkül és tíz, ezzel együtt. Ebből lép az Istenség (It)² az Emberbe. Visszatérve a IV. Stanza Magyarázatához (4), az olvasó meg fogja érteni, hogy miért van a Himaláján túli Csakra-ba rajzolva a ∆, □,  (háromszög, első vonal, négyszög, második vonal és ötszög, ponttal a középen; így:  vagy más változatban), és hogy másrészt miért adja az Elóhím-ek kabbalai köre, ha a םיהלא (Alhim vagy Elóhím) szó betűit számértékükben olvassuk, a híres 13514 számot, vagy anagramma útján, a 31415-t - a csillagászati π (pi)-t. Ez a Dhyáni Buddhá-k, a Geber-ek, a Gebórím, a Kabiri-k és az Elóhím rejtett jelentése. Mindezek „nagy emberek”-et, „Titánokat”, „Mennyei Embereket” jelentenek, és a földön „az óriásokat.”




A Hét minden népnél szent szám volt. De egyik sem alkal­mazta fiziológiai szempontból anyagiasabb célokra, mint a héberek. Ezeknél a 7 főleg a nemző szám volt, 9 pedig a hím ható szám, (causative number) és a kabbalisták kimutatják, hogy a két szám צע (90, 70)-t, vagy étz-ot, - „Éden Kertjének Fáját”³, a negye­dik faj „kettős hermafrodita vesszőjét” alkotja. A hinduknál és általában az árjáknál ellenben sokfélét jelentett, és majdnem kizárólag tisztán metafizikai és csillagászati igazságokra vonatkozott.⁴ Rishi­-jeik és isteneik, démonjaik és hőseik történeti és erkölcsi jelentő­ségűek és az árják soha sem építették vallásukat tisztán fiziológiai jelképekre, ahogyan ezt a régi héberek tették. Erről meggyőznek az exoterikus hindu szent írások. Hogy ezek az elbeszélések csak ámítások (blinds), kiderül abból, hogy egymásnak ellentmondanak. Majdnem minden Purâna-ban és hőskölteményben más beállítás­ban találhatók. Ha ezoterikusan olvassuk, - valamennyi ugyanazt jelenti. Így egyik elbeszélés felsorol hét világot, kizárva az alsóbb világokat, amely szintén hét. Ennek a tizénnégy felsőbb és alsóbb világnak semmi közük a hetes lánc osztályozásához, ezek a tisztán éterikus, láthatatlan világokhoz tartoznak. Ezeket másutt fogjuk figyelemre méltatni. Jelenleg elegendő utalnunk arra, hogy szándékosan emlegetik őket a lánchoz tartozóknak. „Egy másik felsorolás a hét világot így nevezi el: föld, ég, menny­ország, középső birodalom, születési hely, áldottak háza és igazság hajléka. Ez a felsorolás „Brahmâ Fiait” a hatodik világba helyezi, és azt állítja, hogy az ötödikben, vagy Dzsana Loka-ban születnek újra az általános tűzvészben elpusztult állatok.” (L. Dowson: Hindu Classical Dictionary.) Néhány igazi ezoterikus tanítást a „Szimbo­lizmusról" szóló fejezetben adunk. Aki megérett rá, az meg fogja érteni rejtett jelentését.







V. STANZA - Folytatás




3. Ő AZ IRÁNYÍTÓ SZELLEMÜK ÉS VEZETŐJÜK. AMIKOR MUNKÁJÁT MEG­KEZDI, SZÉTVÁLASZTJA AZ ALSÓBB VILÁG (ásványi atomok) SZIKRÁIT, AMELYEK RAGYOGÓ HAJLÉKUKBAN (gázfelhők) LEBEG­NEK, ÉS ÖRÖMÜKBEN MEGREZDÜLNEK, ÉS EZEKBŐL FORMÁLJA A KEREKEK CSÍRÁIT. A TÉR HAT IRÁNYÁBAN HELYEZI EL ŐKET, ÉS EGYET A KÖZÉPRE - A KÖZPONTI KEREKET (a).




(a) A „Kerekek” - amint már magyaráztuk - azok az erő­központok, amelyek körül a legelső Kozmikus anyag kiterjeszkedik, és miután áthaladt a sűrűsödés mind a hat fokozatán, gömbszerű alakot vesz fel, és végül glóbuszokká, vagyis gömbökké alakul át. Az Ezoterikus Kozmogónia egyik alapvető dogmája, hogy az élet Kalpa-inak (vagy korszakainak) idején a MOZGÁS, mely a Pihenés korszakai alatt minden szunnyadó „atom­ban ott lüktet, és rajtuk átrezdül”¹ (Dzyan Magyarázat.), a Kozmosz új „Nap”-ra való ébredésétől kezdve, mind jobban keringő mozgásra hajlik. - Az „Istenség FORGÓSZÉLLÉ válik”.




A kerekeket Rotae-nak is nevezik, - az égi gömböket moz­gató kerekeinek, amelyek a világ teremtésében részt vesznek, ha a csillagok vagy bolygók éltető princípiumáról van szó. Mert a Kabbala-ban az Ophannim^*-ek képviselik őket, akik a Csillagok és Éggömbök angyalai, és ezeknek éltető lelkei. (L. Kabbala Denudata, „De Anima” 113. o.)




Az a törvény, hogy az elsődleges anyagban örvénylő mozgás van, a görög filozófia legrégibb fogalmai közé tartozik, e filozófia első, történelmi bölcsei majdnem mind a Misztériumok Beava­tottjai voltak. A görögök az egyiptomiaktól vették át, s ezek a kaldeusoktól, akik tanítványai voltak az ezoterikus iskolába tartozó Brahminoknak. Leukipposz és abderai Demokritosz - a Mágusok tanítványa - azt tanították, hogy az atomoknak és égi gömbök­nek ez a körforgása örök időktől fogva megvolt.¹ Hiketasz, Herak­leidész, Ecphantosz, Pythagorasz és valamennyi tanítványa a Föld forgását tanították. Az indiai Aryabhata, aztán Aristarchosz, Szeleukosz és Archimédesz, épp oly tudományosan számították ki a Föld keringését, akár csak a mai csillagászok. Anaxagorasz ismerte az Elemi Örvények elméletét, és helyben hagyta 500 évvel Kr. e. vagyis majdnem 2000 évvel előbb, mint ahogy ezt Galileo, Descartes, Swedenborg és végül, csekély módosítással, Sir W. Thomson újra hangoztatták. (Lásd „On Vortex Atoms” c. művét.) Ha igazságosak akarunk lenni, látnunk kell, hogy mind ez a tudás az ősrégi tanítás visszhangja. Ezt a tanítást kíséreljük most megmagyarázni. Hogy a legutóbbi századok emberei hogyan jutottak ugyanazokra az eszmékre és következtetésekre, amelyeket megdönthetetlen igazságokként a titkos Adyta-ban tanítottak évezre­dekkel ezelőtt, ez olyan kérdés, amellyel külön foglalkozunk. Egyeseket a fizika tudományában tett természetes haladás és az egyéni megfigyelés vezetett. Mások, - p, o. Kopernikusz, Sweden­borg és még néhányan, noha igen tanult férfiak voltak, tudá­sukat sokkal inkább intuitív, mint a szokott módon, rendszeres tanulmányozás útján megszerzett, gondolatoknak köszönhették.²




A „Tér Hat iránya” itt a „Kettős Háromszöget” jelenti, ez a tiszta Szellem és Anyag, az Arupa és a Rupa egybekapcsolódása és egyesülése, aminek jelképe a Háromszögek. Ez a kettős Háromszög Vishnu jele, de Salamon pecsétje is, és a Brahminok Sri-Antara-ja.
















V. STANZA - Folytatás




4. FOHAT CSIGAVONALAKAT RAJZOL, HOGY A HATODIKAT EGYE­SÍTSE A HETEDIKKEL - A KORONÁVAL (a); A VILÁGOSSÁG FIAINAK EGY-EGY SEREGE ÁLL MINDEN SZÖGLETEN (és) A LIPIKÁK - A KÖZÉPSŐ KERÉKEN. ŐK (a Lipiká-k) AZT MONDJÁK: „EZ JÓL VAN (b).” AZ ELSŐ ISTENI VILÁG KÉSZ, AZ ELSŐ (most) A MÁSODIK (világ). AZUTÁN AZ „ISTENI ARUPA” (a Gondolat forma nélküli Világ­egyeteme) VISSZATÜKRÖZŐDIK CSHAYALOKÁ-BAN (a legelső forma árnyszerű világa, vagyis az intellektuális), (az) ANUPÁDAKA ELSŐ RUHÁJÁBAN (c).




(a) „Spirális Vonalak” rajzolása mind az ember, mind a Természet princípiumainak fejlődésére vonatkozik. Ez a fejlődés, mint minden a természetben, fokozatosan megy végbe. (Ezt „Az Emberi Fajok eredetéről” szóló II. Könyvben fogjuk látni.)^* A Hatodik princípium az Emberben (Buddhi, az Isteni Lélek), bár a mi fogalmaink szerint csupán lehelet, még mindig valami anyagi, ha össze­hasonlítjuk az isteni „Szellem"-mel (Átman), amelynek ő a hordo­zója vagy eszköze. Fohat, az ISTENI SZERETET (Eros) szerepében, a vonzalom és a rokonérzet elektromos energiája. Képletesen úgy tüntetik fel, hogy iparkodik a tiszta Szellemet, az EGY feltét­lentől elválaszthatatlan Sugarat, a Lélekkel egyesíteni; ez a kettő alkotja az Emberben a MONÁD-ot, a természetben pedig ez az első kapocs az örökké feltétlen és a megnyilvánult között. „Az első most a második” (világ) - a Lipiká-k világa - ugyancsak erre vonatkozik.




(b) A „Sereg” minden sarkon az angyali Lények (Dhyan-Chohan-ok) Serege. Feladatuk, hogy az egyes régiókat vezes­sék, és őrködjenek felettük a Manvantara kezdetétől a végéig. A keresztény Kabbalisták és alkimisták szerint ők a „Misztikus Őrök”, és mind a szimbológia, mind a kozmogónia szempontjából vonatkozásban állnak a világegyetem számbeli rendszerével. A szá­mok, melyekkel ezek a Lények összefüggnek, nagyon nehezen magyarázhatók, mert mindegyik szám bizonyos eszméknek több csoportjára vonatkozik, asszerint a határozott „Angyal” csoport szerint, amelyet képvisel. Ebben rejlik a nehézség (nodus) a szimbológia tanulmányozásánál. Sok tudós nem tudott vele megküzdeni, azért inkább azt tette, amit Nagy Sándor tett a gordiuszi csomóval. Innen erednek a különböző téves felfogások és tanítások.




Az „Első a Második”, mert az „Elsőt” igazában nem lehet elsőnek számítani, vagy ennek tekinteni, mert ez a noumenonok birodalma a legelső megnyilvánulásában: az Igazság Világának, vagy SAT-nak küszöbe. Ezen át jut el hozzánk az EGY VALÓSÁG­-tól - a Névtelen Istenségtől - kiáradó közvetlen energia. A lefordíthatatlan kifejezés SAT (Létezés, Be-ness) itt is hely­telen felfogásra vezethet, mert ami megnyilvánult, az nem lehet SAT, hanem csak valami jelenség, mely nem örökkévaló, igazában még a jövőben sem tart örökké. Sat egy­korú és egyszerre létezik az Egy Élettel, „Páratlan”, de mint megnyilvánulás, mégis csak Májá - mint minden egyéb. A „Valóság e Világát” csakis a Magyarázat szavaival írhatjuk le „Fényes csillag, mely lehullott az Örökkévalóság szívéből; a remény világító tornya, amelynek Hét Sugarán csüng a Létezés Hét Világa.” Valóban így van; mert ez az a Hét Világosság, melynek visszaverődései az emberi, halhatatlan Monádok - az Átman, vagyis az emberi nem minden teremtményét besugárzó Szellem. Először ez a hetes Világosság; azután: -




(c) Az „Isteni Világ”, - a legelső Világosságon meggyújtott számtalan Világosság - a Buddhi-k, vagy az utolsó Arupa (forma nélküli) világ forma nélküli isteni Lelkei; a régi Stanza titokzatos nyelvén, a „Végösszeg”. A Kátéban a Mester kérdezi a tanítványtól:




„Emeld fel fejedet, ó Lanoo; egy vagy számtalan világos­ságot látsz-e ragyogni fejed felett a sötét éjféli égen?”

„Egy Lángot látok, ó Gurudeva, számtalan el nem válasz­tott szikra ragyog benne."

„Jól mondod. És most nézz körül, és nézz önmagadba. Külön­bözőknek érzed-é valamiképpen azt a világosságot, mely benned ég, és a világosságot, amely a te embertestvéreidben ragyog?”

„Semmiképpen sem különböző, noha a rab Karma béklyóiban sínylődik, és noha külső ruhája félrevezeti a tudatlant, hogy azt mondja: „a Te Lelked és az Én Lelkem."




Alapvető törvénye az Okkult Tudománynak, hogy a Termé­szetben lévő összetett testek minden alkotó részének végső lényege teljesen egy és ugyanaz. Ez áll, a szó szoros értelmében, a Csillagra és az ásványi atomra, a legmagasabb Dhyan Chohan-ra és a legkisebb véglényre, és ezt akár a szellemi, az értelmi vagy a fizikai világra vonatkoztatjuk. „Az Istenség határtalan és végtelen kiterjedés”, mondja egy okkult alapigazság. Innen ered, amint megjegyeztük, Brahmâ¹ neve. Mély­séges filozófia rejlik a világ legrégibb istentiszteletében, vagyis a Nap- és Tűz-imádásban. A természettudományban ismert vala­mennyi elem közül csak a tüzet nem tudták eddig még pontosan elemezni. Határozottan állítják, hogy a levegő az oxigén és nitrogén gázoknak a vegyülete. Mi a Világegyetemet és a Földet határozott vegyi molekulákból összetett anyagnak tekintjük. Beszé­lünk a legelső tíz Földről, és mindegyiket görög vagy latin névvel látjuk el. Azt mondjuk, hogy a víz kémiailag oxigén és hidrogén­ből áll. De mi a tűz? Erre komolyan azt felelik, hogy az égés eredménye. Hő és világosság és mozgás, fizikai és kémiai erők korrelációja, általában véve. És ezt a tudományos meghatározást Webster Lexikonja, filozófiai szempontból kiegészíti még egy teo­lógiai meghatározással, s úgy magyarázza: a tűz „a büntetés esz­köze, vagyis a bűnét nem bánó büntetése egy másik állapotban.” - Ezt az „állapotot" mellékesen említjük, szellemi állapotnak tartják; csakhogy a tűz jelenléte meggyőző bizonyíték lehetne anyagias mivoltára. S mégis, mikor Bain tanár arról az érzék­csalódásról szól, hogy jelenségeket azért tartunk egy­szerűeknek, mert megszoktuk őket, azt mondja:




„A nagyon megszokott tények látszólag nem szorulnak magyarázatra, sőt arra szolgálnak, hogy segítségükkel megmagyarázzuk mindazt, amit velük összefüggésbe hozhatunk. Így annyira egyszerű jelenségnek tartják valamely folyadék forrását és elpárolgását, hogy az nem is szorul magyarázatra, és kielégítően magyaráz meg más ritkább jelenségeket. A tanulatlan elme egészen érthetőnek tartja, hogy a víz felszárad, de a természettudományban jártas embernek a folyékony állapot rendellenes és megmagyarázhatatlan. Tudományos szempontból igen nehéz kérdés: hogyan gyújthatunk lángon tüzet, pedig ezt kevesen tartják nehéznek”. (Logic, II. R. 125. o.)




Mit mond az ezoterikus tanítás a tűzről? Azt mondja, hogy a „Tűz” az EGY LÁNG-nak legtökéletesebb és legtisztább vissza­tükröződése a Mennyben és a Földön. Élet és Halál, eredete és vége minden anyagi dolognak. Ez az Isteni „ÁLLAG”. Így nemcsak a TŰZ-IMÁDÓK, a Parsi-k, de még a magukat „tűz gyermekeinek” nevező vad amerikai vándortörzsek is, hitükben több tudományos­ságot, és babonáikban több valóságot mutatnak, mint a modern fizika és más tudomány összes elmélkedései. A keresztény, aki azt mondja: „Isten élő Tűz”, és a pünkösdi „Tüzes Nyelvek”-ről és Mózes „égő bokrá”-ról beszél, épp annyira tűzimádó, mint akármilyen más „pogány”. Valamennyi kabbalista és misztikus között a Rózsakeresztesek határozták meg a Tüzet a leghelyesebben és legpontosabban. Vegyél egy olcsó mécsest, csupán olajjal tápláld, és lángján meggyújthatod az egész földkerekség lámpáit, gyertyáit és tüzeit anélkül, hogy mécsed lángja fogyna. Ha az Istenség, a gyökér-Egy, örökkévaló és végtelen állag („Urad Istened emésztő tűz”), és soha fel nem emésztődik, akkor nem követ- kezetes, hogy nem tartják filozófiai tanításnak az okkultizmus tanítását, mely így szól: „Így alakultak az Arupa és a Rupa világok; EGY világosságból hét világosság; a hét mindegyikéből hétszer hét”, stb. stb.







V. STANZA - Folytatás




5. FOHAT ÖTÖT LÉP (miután először már hármat lépett) (a) ÉS SZÁRNYAS KEREKET ÉPÍT A NÉGYZET MINDEGYIK SARKÁN A NÉGY SZENT . . . ÉS SEREGEIK (sokaságok) SZÁMÁRA (b).




(a) A „lépések”, amint már magyaráztuk, (l. a IV. Stanza Magyarázatát.) mindkettőre, a Kozmikus és az Emberi princípiumokra vonatkoznak. Az exoterikus felosztás szerint három Emberi princí­pium van (Szellem, Lélek és Test), ezoterikus számvetés szerint pedig hét - a Lényeg, három sugara és négy megnyilvánulása.¹ Aki tanulmányozta Sinnett „Esoteric Buddhism” c. könyvét, könnyen meg fogja érteni elnevezésüket. Két ezoterikus iskola van, - jobban mondva egy iskola, mely két részre oszlik. Az egyik a benső Lanoo-k számára, a másik a külső, vagy félig laikus csélá-k számára, a Himaláján túl.^* Az első iskola az emberi princípiumok hetes felosztását tanítja, a második pedig a hatos felosztást.




Kozmikus szempontból az, hogy Fohat „ötöt lép”, itt az Ön­tudat és Létezés öt felsőbb síkjára vonatkozik; a hatodik és a hetedik (lefelé számítva) az asztrális és a földi, vagyis a két alsóbb sík.




(b) „Négy szárnyas kerék minden sarkon . . . a négy szent és seregeik (sokaságok) számára.”. . . Ez a „négy Mahárádzsah” vagy a Dhyáni-Chohan-ok nagy Királyai, a Dévá-k, akik a négy égtájat őrzik. Ők a Kormányzók vagy Angyalok, akik Észak, Dél, Kelet és Nyugat Kozmikus Erőin uralkodnak. Mind­egyik Erőnek megvan a maga határozott, okkult sajátossága. Ezek a LÉNYEK a Karma-val is kapcsolatosak, mivel a Karma fizikai és anyagi közvetítőkre szorul, hogy határozatait végrehajtsa. Ilyen közvetítők pl. a négyféle szél, amelyről a Tudomány nyíltan be­ismeri, hogy részint rossz, részint jó hatással vannak az emberiség és minden élőlény egészségére. Okkult filozófia van abban a róm. kath. tanításban, amely a különféle csapásokat, amilyenek a járvá­nyok, háborúk és egyebek, észak és nyugat láthatatlan „Hírnökei”-re vezeti vissza. Ezekiel mondja: „Isten dicsősége kelet felől jön.” Jeremiás, Ézaiás és a Zsoltáros erősen állítják, hogy minden rossz a Nap alatt északról és nyugatról jön. Ez az állítás tagadhatatlanul jövendölésnek hangzik, ha a zsidó népre alkalmazzuk. Ezért mondja Szt. Ambrózius is (Amosról, IV. fej.), hogy éppen ez okból „átkozzuk az északi szelet s ezért kezdjük a keresztelés szertartását, nyugat felé fordulással, tudniillik így jobban megtagadhatjuk azt, aki ott lakik; ezután kelet felé fordulunk.”




A „Négy Mahárádzsah”-ban - a Négy égtáj kormányzójában való hit egyetemes volt és a keresztények¹ még ma is hisznek bennük. Ezek Szt. Ágostont követve „Angyali Erények”-nek és „Szellemek”-nek nevezik őket, ha maguk sorolják fel, és „Ördö­gök"-nek, ha pogányok említik. Hol van azonban ebben az eset­ben a különbség a pogányok és a keresztények között? Arisztotelész Platónt követve úgy magyarázta, hogy a στοιχεια (sztoikheia) kifejezést a csak test nélküli princípiumokra értették, melyek kozmikus világunk négy nagy tájának mindegyikéhez helyeztettek, hogy őrködjenek felette. Eszerint a pogányok épp oly kevéssé tisztelik és imádják az elemeket és a négy (képzeletbeli) világtájat, mint a keresztények, hanem csak az ezeken uralkodó „isteneket” tisztelik. Az Egyház kétféle Csillagi lényt ismer: Angyalt és Ördögöt. A kabbalista és az okkultista csak egyfélét, és egyikük sem tesz különbséget a „Vilá­osság Rektorai” és a Kozmokrátorok vagy „Rectores tenebra­harum (a Sötétség Rektorai) között. Ezeket látja, és ezeket fedezi fel a Római Egyház egy-egy „Világosság Rektorá”-ban, mihelyst más néven hívják, mint ahogyan ő nevezi. Nem a „Rektor” vagy a „Mahárádzsah” büntet vagy jutalmaz „Isten” engedelmével vagy parancsa vagy anélkül, hanem maga az ember. Tettei, vagyis Karmája hoz reá, mint egyénre, és mint közösségre, (így néha egész nemzetek esetében) mindenféle rosszat és szerencsétlenséget. Mi OKOK-at hozunk létre, s ezek ébresztik fel a megfelelő erőket a csillag­világban. Ezeket az erőket mágnesszerűen és ellenállhatatlanul vonzzák azok, akik az okokat létrehozták, és az erők visszahatnak rájuk. Nem az számít, hogy ezek az egyének elkövetik-e a rosszat, vagy egyszerűen csak elgondolják, s rosszat forralnak. A gondolat anyag;² így tanítja a modern Tudomány. S a létező anyagnak minden részecskéje kell, hogy feljegyzése (register) legyen mindennek, ami történt, amint ezt Jevons és Babbage a „Principles of Science” c. munkájukban mondják olvasóiknak. A modern tudomány napról-napra, mind jobban belesodródik az okkultizmus örvényébe; kétségtelen, hogy ez ön­tudatlanul történik, de nagyon is észrevehető. A tudomány két fő elmélete - az Elme és az Anyag viszonyáról - a Monizmus és a Materializmus. Ez a kettő a negatív lélektan egész területét fedi, a német panteisták – félig okkult nézeteit kivéve.³

Alexandriai Kelemen szerint az egyiptomi templomokban óriási függöny választotta el a szentélyt a hívők helyétől. A zsidóknál is így volt. Mind a két népnél a függönyt öt oszlop (az Ötszög, Pentacle) tartotta; ezek az öt érzékünket és ezoterikusan az öt Gyökérfajt jelképezték. A függöny négy színe pedig jelképezte a négy világtájat és a négy földi elemet. Az egész allegorikus jelkép volt. A négy égtájnak és Elemnek négy Uralkodója révén ismerheti meg öt érzékünk a Természet rejtett igazságait és egyáltalában nem, ahogy Kelemen magyarázza, tudniillik, hogy az elemek per se részesítették a pogányokat az Isteni Megismerésben, vagyis Istenről való ismeretben.¹ Az egyiptomi jelkép szellemi volt, a zsidóké pedig tisztán anyagi, és valóban csak a vak elemeket és a képzeletbeli „tájakat” vette figyelembe. Mert mi volt a négyszögű szentély értelme, melyet Mózes a pusztában emelt, ha nem lett volna annak is ugyanaz a kozmikus jelentősége? „Csinálj függönyt... kék, bíborpiros és karmazsin színűt”, és „öt oszlopot sittim fából a függöny számára... négy rézkarikát a négy sarkára... finom fából léceket... a a szentek-szentje... négy oldalára, északra, délre, nyugatra és keletre... Kérubokkal mestermunkával.” (Exodus XXVL. XXVII. fej.) A szentek-szentje és a négyszögű udvar, a Kérubok stb. éppen olyan volt, mint az egyiptomi templomokban. A szentek-szentje négyszögű alakja ugyanazt jelentette, amit még ma is jelent a kínaiak és tibetiek exoterikus istentiszteletében - azaz a négy világtájat. Tehát ugyanazt, amit a piramisok, obeliszkek és más hasonló négyszögű építmények négy oldala jelent. Josephus igyekszik ezt megmagyarázni. Azt mondja, hogy a szentek-szentje oszlopai ugyanazok voltak, mint a Tyrus-ban a négy elem­nek emelt oszlopok, ezeket olyan talapzatokra helyezték, melyek négy sarka a négy világtáj felé nézett. Még azt is hozzá­fűzi, hogy: „a talapzat sarkain az állatövnek (Zodiac) az a négy jele volt”, amelyek ugyanezeket az irányokat jelképezik. (Antiquities I. VIII. XII. fej.)




Ennek a gondolatnak nyomaira akadunk a zoroaszteri bar­langokban, India sziklába vájt templomaiban és az ókor valamennyi, a mai napig fennmaradt, négyszögű, szent épületében. Ezt Layard határozottan kimutatja, aki a négy világtájat és a négy eredeti elemet minden ország vallásában megtalálja, az obeliszkek négy­szögű alakjában, a piramisok négy oldalában, stb. stb. Ezeknek az elemeknek és tájaiknak kormányzója és igazgatója volt a négy Mahárádzsah.




Ha a tanítvány többet szeretne tudni róluk, csak össze kell hasonlítania Ezékiel Látomását (I. fej.) azzal, ami a kínai buddhiz­musból (még ha ez csak exoterikus tanítás is) ismeretes és meg kell vizsgálnia ezeknek a „Nagy Királyok”-nak^* külső alakját. Rev. Joseph Edkins véleménye szerint ők „a Devák^**, akik mind négyen egy-egy szárazföldön uralkodnak; a hinduk ugyanis a világot négy részre osztják.”² Mindegyikük egy szellemi lényekből álló sereget vezet, hogy megvédje az emberiséget és a buddhiz­must. A buddhizmust védő szerepüket félretéve, a négy égi lény szerepe a következő: Ők az emberiség védői és a Karma Köz­vetítői a Földön. A Lipikák ellenben az emberiségnek jövőjével foglalkoznak. Ez a négy egyszersmind a négy élő teremtmény, akik Ezékiel látomásában „emberre hasonlítanak”; ezeket a biblia­fordítók Kerubok-nak, „Szeráfok"-nak stb. nevezik; az okkul­tisták „Szárnyas Gömbök”-nek, „Tüzes Kerekek”-nek és a hindu Panteonban sok más néven ismeretesek. Mindezek a Ghandarva-k, az „Édes Énekesek”, az Azura-k, Kinnara-k és Naga-k allegorikus ábrázolásai a „négy Maharajah”-nak. A Szeráfok az Ég Tüzes Kígyói. A Meru-hegy leírásában egyik helyen így említik őket: „a dicsőség fennkölt tömege, az Istenek és mennyei kórusok tiszteletre méltó tartózkodási helye. . . elérhetetlen a bűnös embernek. . , mert Kígyók őrzik.” Megbosszulóknak és „Szárnyas Kerekek”-nek hívják őket.




Most, hogy megmagyaráztuk feladatukat és mivoltukat, lássuk, hogy mit mondanak a Kerubokról a keresztény biblia­magyarázók: „A szó héberben annyit jelent, mint a tudás teljes­sége. Ezeket az angyalokat kiváló tudásuk miatt nevezik így, s ezért használták fel őket olyan emberek megbüntetésére, akik isteni Tudást színleltek.” (Cruden így magyarázza „Concordance” című művében, a Genesis III. 24. nyomán.)




Ez nagyon helyes. S bár ez a magyarázat határozatlan, mégis mutatja, hogy a „Bukás” után, az Édenkert bejáratá­hoz állított Kerub idézte fel a tiszteletre méltó magyarázókban, azt a gondolatot, hogy a tiltott Tudomány, vagy Isteni Tudomány elsajátítása büntetéssel jár. - Ez a Tudás rendszerint egy másik „Bukás”-t idéz elő, t. i. az istenek vagy „Isten” bukását az ember megbecsülésében. Mivel azonban a jó öreg Cruden semmit sem tudott a Karmáról, megbocsáthatunk neki. Az allegória mégis sokat sejtet velünk. Meru-tól, az istenek lakóhelyétől, nagyon kicsi a távolság az Édenkertig; de még kisebb, a hindu Kígyók és a hét Ophita Kérub között (melyek harmadika a Sárkány volt), mert mind a kettő őrizte a Titkos Tudás birodalmának bejáratát. De Ezékiel világosan írja le a négy Kozmikus Angyalt:




„És látám és íme forgószél jött. . . felhő, amely körül fényesség vala. . . és belőle négy lelkes állat formája tetszék ki. . . emberi formájuk vala. És mindeniknek négy orcája vala és négy szárnya. . . emberi orca, továbbá oroszlán-orca. . . és bika-orca. . . és sas-orca. . .” (Itt „Ember”-t tettek „Sárkány” helyébe. V. ö.: az „Ophita Szellemek.”¹ ) „És mikor ránéztem a lelkes állatokra, íme egy-egy kerék vala a Földön mind az ő négy orcájuk felől. . . mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna. . . mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. . . és látám izzó ércként ragyogni^*. . . .” stb. (Ezékiel I. fej.)




Az Építőknek, a Bolygói szellemeknek és a Lipikáknak három fő csoportja van. Minden csoport Hét alcsoportra oszlik. Még a három főcsoportot sem tudjuk részletesen tárgyalni, bármily terje­delmes is egyébként jelen munkánk; ez ugyanis külön kötetre menne. Az „Építők” képviselik az első „Elme-szülte” Lényeket (Entities), s ennélfogva az első Rishi-Pradzsápati-kat; továbbá Egyiptom Hét nagy Istenét, akiknek feje Osiris; a zoroaszteri Hét Amshaspend-et; Ormazd-dal az élükön; vagy az „Arc Hét Szellemé”-t; az első Háromságtól elválasztott Hét Sephiroth-ot, stb. stb.²




Ők az „Éjszaka” után minden „Rendszert” felépítenek, vagyis inkább újraépítenek. Az Építők második csoportja kizárólag a mi bolygóláncunk Építésze. A harmadik csoport pedig a mi Emberisé­günk őse - a mikrokozmosznak Makrokozmikus ősképe.




A Bolygói szellemek általában a csillagok és különösen a bolygók éltető szellemei. Ők intézik az emberek sorsát, akik mind vagy az egyik, vagy a másik csillagkép alatt születnek. A második és harmadik csoport más rendszerekhez tartozik, de tevékenységük ugyanaz, és valamennyien a Természet különféle birodalmain uralkodnak. A hindu exoterikus Panteonban ők az őrző istenségek, akik a kompassz nyolc irányát őrzik - a négy fő és a négy mellék világtájat. Nevük Loka-Pâlas, „a Világ fenn­tartói vagy őrei" (a mi látható Kozmoszunkban). Legfőbbjeik Indra (kelet), Yama (dél), Varuna (nyugat) és Kuvera (észak). Elefántjaik és hitveseik természetesen a képzelet és a későbbi gondolat szüleményei, noha mindegyiküknek van okkult jelentése.




A Lipikák (leírásukat a IV. Stanza 6. Slokája adja) a Világ­egyetem Szellemei, az Építők ellenben csak a saját bolygóink istenségei. A Lipikák a Kozmogenezis legokkultabb részéhez tartoz­nak, s ezt itt nem közölhetjük. Hogy a Beavatottak (még a leg­magasabbak is) ismerik-e ezt az angyali rendet teljesen, mind a három fokozatában, vagy csak az alsóbbat, mely a mi világunkra vonat­kozó feljegyzésekkel függ össze, azt az író nem tudja megmondani, de inkább az utóbbi feltevéshez hajlik. A legmagasabb fokukról csak egy dolgot tanítanak: a Lipikák összefüggnek a Karmával, mert annak közvetlen Feljegyzői.¹







V. STANZA - Folytatás




6. A LIPIKÁK KÖRÜLÍRJÁK A HÁROMSZÖGET, AZ ELSŐT, (a függő­leges vonalat vagy az I. számot), A KOCKÁT, A MÁSODIKAT ÉS AZ ÖTSZÖGET (pentacle) A TOJÁSON (kör) BELÜL (a). EZ AZ „ÁT NE LÉPJ”-NEK NEVEZETT GYŰRŰ AZOK SZÁMÁRA, AKIK LESZÁLLNAK ÉS FELSZÁLLNAK (valamint azok számára is), AKIK, A KALPA ALATT, A „LÉGY VELÜNK” NAGY NAPJA FELÉ HALADNAK ELŐRE (b) . . . ÍGY ALAKULT AZ ARUPA ÉS A RUPA (a Formanélküli Világ és a Formák Világa); EGY VILÁGOSSÁGBÓL HÉT VILÁGOSSÁG; A HÉT MINDEGYI­KÉBŐL HÉTSZER HÉT VILÁGOSSÁG. A „KEREKEK” ÜGYELNEK A GYŰRŰRE.




A Stanza folytatja az Angyali Hierarchia Rendjeinek részletes osztályozását. A Négyes és Hetes csoportból árad ki az „elme­szülte" Tíz, Tizenkettő, Huszonegy, stb. csoportja. Vala­mennyi újra hetes, kilences, tizenkettes alcsoportra oszlik, és így tovább úgy, hogy az ember belekavarodik az égi seregek és lényeknek ebbe a végtelen felsorolásába; mindegyiknek megvan a maga határozott feladata a látható Kozmosz kormányzásában, ameddig ez létezik.




(a) A Sloka első mondatának ezoterikus jelentése az, hogy a Lipikáknak nevezett lények, a Karmikus jegyzőkönyv-írók át nem léphető korlátot emelnek a személyes EGO és a szémély­telen ÉN (Self), az előbbinek Noumenon-ja és Szülő-forrása, között. Innen az allegória. Körülírják a megnyilvánult anyagi világot az „Át ne Lépj” GYŰRŰN belül. Ez a világ (objectiv) jelképe az érzékcsalódás síkján sokra osztott EGY-nek, Ádi-nak (az „Első”), vagy „Eka”-nak (az „Egy”); és ez az Egy az összegyűjtő aggregátuma vagy összessége e látható világegyetem fő Teremtői­nek vagy Építészeinek. A héber okkultizmusban nevük Achath, nőnemű, „Egy” és Echád^* szintén „Egy”, de hímnemű. Az egyistent-­imádók (monotheists) hasznukra fordították (és most is hasznukra fordítják) a Kabbala mélységes ezotériáját, amennyiben a nevet, amelyen az Egy Legfelsőbb Lényeget ismerik, ennek megnyilvánulására, a Sephiroth-Elohim-re alkalmazzák, és ezt Jehovah-nak nevezik. Ez azonban teljesen önkényes, az ész és minden logika ellenére történik, mert az Elohim kifejezés többes számú főnév, azonos a CHIIM többesszámú szóval s gyakran ezzel össze is kötik.¹ De ezenfelül az okkult metafizikában, helyesen szólva, két „Egy” van - az egyik a Feltétlenség és Végtelenség elérhetetlen síkján, amelyről elmélkedni nem lehet, és a Második „Egy” a Kisugárzások (Emanations) síkján. Az első Egy sem ki nem sugárzik, sem fel nem osztható, mert örök, feltétlen és változatlan. A Második mindezt megteheti, mert úgyszólván az első Egynek visszatükröződése (ugyancsak a Logosz vagy Isvara az Érzékcsalódás Világegyetemében).² Önmagából sugározza ki a hét Sugarat vagy Dhyan-Chohan-okat - amint a felsőbb Sephiroth-háromság kisugá­rozza az alsóbb hét Sephiroth-ot. Más szóval a Homogén a Heterogén lesz, az „Ősatom" (Protyle) az Elemekre különböződik szét. Ezek azonban, hacsak vissza nem térnek eredeti Elemükbe, sohasem léphetik át a Laya-t, vagy zérópontot.




Innen az allegória. A Lipikák elválasztják a tiszta szellem világát (vagy síkját) az Anyag síkjától. Akik „leszállnak és felszáll­nak", - vagyis a testet öltő Monádok és a tisztulni törekvő emberek, akik felszállnak ugyan, de még nem érték el egészen a célt, csakis a „Légy-Velünk” napon léphetik át az „Át-Ne-Lépj körét”. Ezen a napon szabadítja fel magát az ember a tudatlanság béklyóitól, és teljesen felismeri, hogy a személyiségén belül levő Egója - melyet tévesen sajátjának tartott - nincs elkülönítve az EGYETEMES EGO-tól (Anima Supra-Mundi). Ezzel az ember belemerül az Egy Lényegbe, hogy nemcsak eggyé váljék „velünk” (a megnyilvánult egyetemes életekkel, amelyek „EGY” ÉLETET alkot­nak), hanem hogy ezzé az életté legyen.




Csillagászati szempontbál tehát, az „ÁT NE LÉPJ Gyűrű”, melyet a Lipikák a Háromszög, az Első Egy, a Kocka, a Máso­dik Egy és az Ötszög (Pentacle) köré rajzolnak, hogy ezeket az alakokat körülírják: újra csak magában foglalja a 31415 jelképét, vagyis a matematikai képletekben állandóan használt együtthatót (a π értéket), mert a mértani alakok itt a számjegyek helyett állanak. Általános filozófiai tanítás, hogy ez a gyűrű túl van azon az övön, amelyet a csillagászatban ködfolt-övnek neveznek. Ez azonban épp oly téves felfogás, mint amilyen téves a Purána-i és más exoterikus írásokban a Devaloka világok és égboltozatok 1008 világának helyrajza és leírása. Tudjuk, hogy mind az ezoterikus, mind a világi tudományos tanítások szerint, olyan kiszámíthatatlan távolságban is vannak világok, hogy a legközelebbinek fénye, - s ez épp most érkezett el a modern Kaldeusokhoz - valószínűen már jó ideje elhagyta fényforrását, amikor elhangzottak a szavak „Legyen Világosság”. De ezek a világok nincsenek a Devaloka síkon, hanem a Kozmoszunkban vannak.

A vegyész az anyagi síkkal foglalkozik, s annak laya vagy zéró pontjáig hatol, és itt megakad. A természettudós vagy a csillagász billiókkal számolja a mérföldeket a ködfoltokon túl, és azután ő is megakad. A félig beavatott okkultista azt képzeli, hogy ez a laya-pont olyan síkon létezik, amelyet, ha nem is fizikai, az értelem mégis felfoghat. De a teljesen Beavavatott tudja, hogy az „Át-Ne-Lépj” gyűrű nem hely, hogy távolsága nem is mérhető, de hogy mégis létezik a végtelenségnek feltétlenségében. A teljesen Beavatottnak e „Végtelenségé”-ben nincsen sem magasság, sem szélesség vagy vastagság, de minden megmérhetetlen mélység, mely a fizikaiból a „para-para-metafizikaiba” ér le. Mikor a „le” szót használjuk, a mélység lényegét értjük, - a „sehol és mindenütt”-et, nem pedig a fizikai anyag mélységét.




Ha gondosan átkutatjuk a népszerű vallások exoterikus és durván emberi alakba öltöztetett (anthropomorphic) jelképeit, akkor még ezekben is megtaláljuk homályos nyomát annak a tanításnak, amely a Lipikák őrizte „Át-Ne-Lépj” körben megtestesült. Meg­találjuk így még a Visishtádwaita Vedanta felekezet tanításaiban is. Ez pedig egész Indiában a legszívósabban ragaszkodik az antropomorfizmushoz. Mert azt olvassuk a felszabadult lélekről, hogy:




Miután Moksha-t (a boldogság állapota, a „Bandha-tól vagy a rabságtól való megszabadulás”) elérte, a PARAMAPADHA-nak nevezett helyen boldogságot élvez. Ez a hely nem anyagi, hanem Suddasattva-ból való (a lényeg, melyből Isvara - „az Úr” teste alakult), Ott a Muktá-k vagy a Jivatmá-k (Monád-ok), akik Moksha-t elérték, soha többé nincsenek alávetve sem az anyag, sem a Karma tulajdonságainak. De ha akarják, testet ölthetnek a Földön¹, hogy a világgal jót tegyenek. E világból a Déva Yana-nak nevezett út vezet Paramapadha-ba, vagyis az anyagtalan világokba. Mikor valaki Mokshá-t elérte és a test meghal:




„A Dzsiva (Lélek) Sukshma Sarira²-val a test szívéből a Brahmarandra-hoz a fej tetejébe megy, átvonulva Sushumna-n. Ez az ideg a szívet a Brahmarandra-val köti össze. A Dzsiva Brahmarandra-n tör át és a Napsugarakon át a Nap (Suryamandala) területére megy. Azután a Napnak egy sötét pontján át Paramapadha-ba tér. A Dzsiva-t útjában a jógával szerzett Magasztos Bölcsesség vezeti.³ A Dzsiva így tovább halad Paramapadha-ba az Athivahika-k (hordozói az ő átmenetében) segítségével. Ezek Archi-Ahas. . . Aditya, Pradzsapati stb. néven ismeretesek. Az itt említett Archi-k tiszta lelkek stb. stb.” (Pundit Bhashyacharya F. T. S. Visishtadwaita Catechisma.)




Egyetlen egy Szellem sem lépte át soha ennek a gyűrűnek tiltott vonalát, a „Feljegyzőket” (Lipikák) kivéve, és egy sem fogja átlépni a következő Pralaya napjáig. Mert ez a határ elválasztja a végeset - bármennyire végtelen is az az ember szemében - a valójában VÉGTELEN-től. Az említett „fel és leszálló” szellemek tehát azok „seregei”, akiket határozatlan kifejezéssel „Égi Lények”-nek nevezünk. A valóságban egyáltalán nem azok. A Létezés hierarchiá­jának magasabb világaiba tartozó lények, olyan mérhetetlenül magasztosak, hogy előttünk feltétlenül Isteneknek és együttvéve ISTEN-nek látszanak. De mi, halandó emberek, is szükségképpen ilyennek látszunk a hangyának, amely saját képességeinek meg­felelően okoskodik. Ki tudja, a hangya talán szintén egy személyes Isten bosszuló kezének tartja a gyermek kezét, aki csintalanságból egy pillanatban szétrombolja a hangyabolyt, sok hét munkáját ­hosszú évek a rovarok időszámításában. A hangyának ez nagyon fájhat, a gondviselés és a bűn kapcsolatának tulajdoníthatná a meg nem érdemelt szerencsétlenséget, és épp úgy, mint az ember, azt gondolhatná, hogy ez ősszülője bűnének következménye. Ki ismeri az igazat? Ki tudná bizonyítani vagy tagadni ezt? Korunk legnagyobb önhittsége: állítani, hogy az egész Naprendszerben rajtunk kívül nincsenek gondolkodó és értelmes lények, az emberi síkon. A tudomány jogosan csak azt állíthatja, hogy nincsenek láthatatlan Értelmek, amelyek ugyanolyan feltételek közt élnek, mint mi. De azt már nem tagadhatja teljesen, hogy létezhetnek világok a világokon belül, egészen más feltételekkel, mint amelyek a mi világunk természetét alkotják. Azt sem tagadhatja, hogy lehetséges bizonyos korlátozott közlekedés¹ egyes ilyen világok, és a mi világunk között. A legmagasabb világokba tartozik, amint tanítják, a tisztán isteni Szellemek hét rendje; a hat alsóbba olyan hierarchiák tartoznak, amelyeket az emberek alkalomadtán láthatnak és hallhatnak, s ezek érintkeznek is földi ivadékaikkal. Ez az ivadék felbonthatatlanul van velünk összekötve, mert minden emberi princípiumnak közvetlen forrása ezeknek a nagy Lényeknek termé­szetében van. Ők látnak el a megfelelő láthatatlan elemekkel, amelyek bennünk vannak. A fizika tudománya továbbra is fog­lalkozhat az élő lények élettani szervezetével (mechanism), és folytathtja eredménytel kísérleteit, hogy érzelmeinket, észleléseinket szerves hordozóik működé­sére vezesse vissza. Különben is, amit ezen a téren valaha el lehet érni, azt már elérték, és a tudomány tovább nem mehet. Áthághatatlan fal előtt áll, és erre rajzolja azt, amit nagy élettani és lélektani felfedezéseknek tart. De ezek mindegyikéről be fog bizonyulni később, hogy nem ér többet egy tudományos képzeletből és érzékcsalódásból szőtt pókhálónál. A fiziológia tudománya csak fizikai formánk szöveteit elemezheti és kutathatja.² A bennük levő magasabb hat príncípium örökre ki fogja kerülni az olyan lélektől vezetett kezet, mely céltudatosan mellőzi és visszautasítja az Okkult Tudományt.




A „LÉGY VELÜNK Nagy Napja” tehát olyan kifejezés, melynek egyetlen érdeme szószerinti fordításában rejlik. Nem könnyű jelen­tését olyan közönségnek felfedni, mely az okkultizmus misztikus tanítását, vagyis még inkább, az Ezoterikus Bölcsesség vagy „Budhizmus” tanítását nem ismeri. A fenti kifejezés e tanítás sajátságos kifejezése, és a be nem avatott számára éppen olyan homályos, mint az egyiptomiak elnevezése. Az egyiptomiak ugyanezt a Napot a „JÖJJ-HOZZÁNK Napnak”³ nevezték. Ez azonos az előbbi kifejezéssel, bár jobb volna, ha a „légy” igét ebben a jelentésben inkább a „Maradj” vagy „Pihenj-velünk” kifejezések akármelyikével helyettesítenénk, mert a kifejezés a PIHENÉS-nek arra a hosszú idő­szakára vonatkozik, melyet Paranirváná-nak nevezünk. Az egyiptomi szertartások exoterikus magyarázata szerint minden elhunytnak lelke - a Főpaptól kezdve a szent bikáig, Ápiszig - Osiris-szá lett, - osirizálódott. Csakhogy a Titkos Tanítás mindig azt tanította, hogy minden Monád csak létezésének 3000 ciklusa után osirizá­lódik igazán. Ez tehát erre az esetre is áll.




A „Monád”-nak, mely a „Hét”-nek természetéből és tulaj­don Lényegéből született (legmagasabb princípiumát közvetlenül a Hetedik Kozmikus Elem zárja magába), meg kell tennie hetes kör­forgását a Létezés és formák Ciklusán végig, a legmagasabbtól a legalacsonyabbig, és azután megint az embertől az Istenig. Paranirvana küszöbén újra felveszi eredeti Lényegét, és újra a Feltétlenné válik.









VI. STANZA
VILÁGUNK NÖVEKEDÉSE ÉS KIBONTAKOZÁSA




1. A KÖNYÖRÜLET ÉS TUDÁS ANYJÁNAK (a), KWAN-YIN-NEK¹, A KWAN-YIN-TIEN-BEN (b), SZÉKELŐ KWAN-SHAI-YIN „HÁRMASSÁ­GÁNAK" HATALMÁNÁL FOGVA, FOHAT AZ Ő NEMZEDÉKÜK LEHELETE, A FIAKNAK FIA, MIUTÁN ELŐHÍVTA AZ ALSÓBB MÉLY­SÉGBŐL (káosz) SIEN-TCHAN (a mi Világegyetemünk) KÉPZELET­BELI FORMÁJÁT ÉS A HÉT ELEMET:




(a) A Könyörület és Tudás Anyját, Kwan-Shai-Yin „hármas­ságá"-nak nevezik, mert metafizikai és kozmikus korrelációiban ő a Logosz-nak az „Anyja, Felesége és Leánya”. A későbbi teo­lógiai fordításokban ő lett az „Atya, Fiú és (a nőnemű) Szent Lélek” - a Sakti vagy Energia - a háromnak a Lényege. Így a Vedan­tisták ezotériájában Daiviprakriti, - Esvara a Logosz² által megnyil­vánult Világosság - egy s ugyanakkor a Logosznak, vagy Parabrahm Igéjének az Anyja és Leánya is. A transz-himalájai tanításokban pedig - a jelképes és metafizikai teogónia hierarchiájában - ő „az ANYA”, vagyis az elvont, eszményi anyag: Mulaprakriti, a Természet Gyökere. Metafizikai szempontból Ádi-Bhúta-nak kor­relációja, amely a Logoszban, Avalokitéswâra-ban nyilvánult meg. És a tisztán okkult és kozmikus szempontból ő Fohat³, „a Fiúnak Fia”, a kétnemű (androgynous) energia, mely ebből a „Logosz Világosságá”-ból származik, és a tárgyszerű (objective) Világegye­tem síkján mint a rejtett és mint a megnyilatkozó Villamosság nyilvánul meg, - s ez az ÉLET.




(b) Kwan-Yin-Tien annyit jelent, mint a „Hang dallamos mennyországa”, Kwan-Yin hajléka, vagy szószerint az „Isteni Hang”. Ez a „Hang” rokonértelmű kifejezés az Igével vagy a Szóval: „Beszéd”, mint, a gondolat kifejezése. Itt ráakadunk a Bath-Kol héber szó összefüggésére, sőt talán eredetére is. Bath-Kol „az Isteni Hang leánya” vagy az Ige, vagy a hím- és női Logosz, a „Mennyei Ember”, vagy Adam Kadmon, aki egyszersmind Sephira is. Biztos, hogy ezt a hindu Vâch, a Beszéd vagy a Szó istennője, előzte meg. Mert Vâch - Brahmâ-nak lánya és női fele, amint mondottuk, olyan valaki, akit „az istenek nemzettek” - éppúgy, mint Kwan Yin és Isis (aki szintén lánya, felesége és nővére Osirisnek) és még más istennők, a nőnemű Logosz, úgy­szólván a Természetben levő ható erőknek istennője, a Szó, a Hang (Voice or Sound) és a Beszéd. Ha Kwan Yin a „dallamos Hang”, akkor Vâch a „dallamos tehén, amely, mint Anya-Természet, tej helyett táplálékot és vizet adott” (a nőnemű princípium) - „amely ellátást és táplálékot nyújt”. A teremtés munkájában a Pradzsapatinak társa. Hím- és nőnemű, ad libitum (tetszés szerint); ilyen Ádám és Éva. Ő Aditi-nek egyik formája - mely az Éternél magasabb princípium - ő egyik formája Akâsa-nak, s ez a Ter­mészet összes erőinek összefoglalása (synthes). Tehát mindkettő, Vâch és Kwan-Yin, az Okkult hangnak (sound) mágikus poten­ciája a Természetben és az Éterben. Ez a „Hang” hívja elő a Káoszból és a Hét elemből Sien-Tchan-t, a Világegyetemnek kép­zelet-szőtte alakját.




Így a Manu-ban Brahmát (a Logosz is) úgy ábrázolják, hogy testét két részre: hím és nőre osztja. A női felében, Vâch-ban teremti Viradzs-ot, aki saját maga, vagyis újra csak Brahmâ. Tudós vedanta okkultista erről az „istennőről” szólván megmagyarázza, miért nevezik Esvara-t (vagy Brahmâ-t) Igé-nek, vagy Logosznak, és hogy tulajdonképpen miért is hívják Sabda Brahmam-nak, Ezt mondja:




„A magyarázatom egészen misztikusnak fog látszani, de ha misztikus is, óriási a jelentősége, ha helyesen értik. Régi iróink azt mondták, hogy négyféle Vâch van. (Lásd a Rig Védá-t és az Upanishad-okat.) Vaikhari-Vâch az, amit kiejtünk. A Vaikhari-Vâchnak valamennyi fajtája a Madhyama, azután Pasyanti és végül a Para-alakjában¹ létezik. Ezt a Pranava-t azért nevezik Vâch-nak, mert a nagy Kozmosz négy princípiuma Vâch e négy alakjának megfelel. Az egész megnyilvánult Naprendszer pedig Sukshma formájában, a Logosz világosságában vagy energiájában van meg, mert a Logosz energiája felfogódik, és átvivődik a kozmikus anyagra . . . Az egész Kozmosz tárgyszerű formájában Vaikhari-Vâch, a Logosz világossága a Vâchnak Madhyama formája, a Logosz maga a Pasyanti formája és Parabrahm a Para formája vagy aspektusa. Ennek a magyarázatnak megvilágításában iparkodnunk kell megértenünk a különféle filozófusokat, akik azt állították, hogy a megnyilvá­nult Kozmosz az Ige, mely mint Kozmosz nyilvánult meg.” (Lásd a Bhagavad­gita-ról szóló fent említett előadást.)







VI. STANZA. - Folytatás

2. A GYORS ÉS RAGYOGÓ LÉTREHOZZA A HÉT LAYA² (a) KÖZPONTOT, AMELYEKEN A „LÉGY VELÜNK” NAGY NAPIG SEMMI SEM GYŐZEDELMESKEDIK, ÉS ELHELYEZI A VILÁGEGYETEMET EZEKEN AZ ÖRÖK ALAPOKON, KÖRÜLVEVÉN SIEN-TCHANT-T AZ ELEMI CSÍ­RÁKKAL (b).




(a) A hét Laya központ a hét Zérópont. A Zéró kifejezést olyan értelemben használjuk, mint a vegyészek. Azt a pontot jelöljük meg vele, ahol az ezotériában a megkülönböződés számí­tása kezdődik. A Központokból indul ki az elemek megkülönböző­dése, amelyek Naprendszerünk szervezetébe lépnek. E központok mögött sejteti velünk az ezotérikus filozófia az Élet és Világosság „Hét Fiá”-nak, a hermetikus és valamennyi más filozófia hét Logoszának, halvány metafizikai körvonalait. Gyakran felvetették a kérdést, hogyan határozhatók meg szabatosan Fohat erői és tevé­kenységei, mivel látszólag azokat az erőket és tevékenységeket fejti ki, melyeket a népszerű vallásokban a személyes Istennek tulajdonítanak. A választ éppen most adtuk meg az V. Stanza Magyarázatában. Amint a „Bhagavadgita-ról szóló előadások” helyesen kifejezik: „Az egész Kozmosznak szükségszerűen léteznie kell abban az Egy Energia Forrásban, amelytől ez a világosság (Fohat) kiárad.” Akár hétnek, akár csupán négynek vesszük is a Kozmosz és az ember princípiumait, a fizikai Természetben levő, és a Természet erőinek száma hét. Ugyanez a tekintély állítja, hogy „Pradzsna, vagyis a felfogó képesség (capacity of perception) hétféleképen nyilvánul meg, az anyag hét állapotának megfelelően,” (Personal and impersonal God)^*. Mert „amint az emberi lény hét princípiumból áll, úgy a Naprendszerben is a megkülönböződött anyag hét különböző állapotban fordul elő.” Így van ez Fohat-tal¹ is. Ő Egy és Hét, és a Kozmikus síkon ott van Ő az összes olyan megnyilvá­nulásban, amilyen a világosság, a hő, a hang, a vonzás stb, és Ő a VILLAMOSSÁG szelleme, ez pedig a Világegyetem ÉLETE. Mint elvontságot (abstraction) az EGY ÉLET-nek nevezzük; mint tár­gyiasult (objective) és látható Valóságról, hetes megnyilvánulási fokozatról beszélünk. Ez a megnyilvánulás a legfelsőbb fokon az Egy felismerhetetlen KAUZALITÁS-sal kezdődik, és mint az Anyag minden atomjában benne rejlő, Mindenütt-jelenlevő Elme és Élet végződik. A tudomány azt mondja, hogy ezt az Életet nyers anyag, vak erő és értelem nélküli mozgás fejlesztette. Az Okkultisták ellenben értelmes TÖRVÉNY-re és érző ÉLET-re utalnak, és hozzáteszik, hogy Fohat mind ennek vezető Szelleme. De ő mégsem személyes Isten, hanem azoknak a mögötte rejlő, más Erőknek kisugárzása, amelyeket a keresztények Istenük „Hírnökei”-nek hívnak. (Ez az Isten valójá­ban csak az Elohim, vagy helyesebben egy a Hét Teremtő közül, kiket Elohim-oknak neveznek.) Mi pedig: „az Élet és Világosság legelső Fiai Hírnökének” hívjuk.







(b) Az „Elemi Csírák” a Tudomány Atomjai és Leibnitz Monádjai. Ezekkel tölti be Fohat Sien Tchan-t (a „Világegyetem”) Tien-Sin-ből (az „Elme Mennyországa” vagy szó szerint: az, ami feltétlen).







VI. STANZA. - Folytatás.




3. A HÉT (elem) KÖZÜL - ELŐSZÖR EGY MEGNYILVÁNULT, HAT REJTETT; KETTŐ MEGNYILVÁNULT - ÖT REJTETT; HÁROM MEGNYILVÁNULT - NÉGY REJTETT; NÉGY LÉTREJÖTT - HÁROM REJTVE MARADT; NÉGY ÉS EGY TSAN (törtrész) FELFEDETT - KÉT ÉS EGY FÉL REJTETT; HAT MAJD MEGNYILVÁNUL - EGY FÉLRETEVŐDIK (a). VÉGÜL HÉT KIS KERÉK FOROG; EGYIK SZÜLI A MÁSIKAT. (b)




(a) Ezek a Stanzák ugyan az egész Világegyetemre vonatkoznak, egy-egy Mahâpralaya (egyetemes pusztulás) után, mégis ez a mondat analógiásan Földünk legelső (noha összetett) Hét Elemének fejlődésére és végső kialakulására is vonatkozik, amint ezt az Okkul­tizmus minden tanítványa észreveheti. Ezekből most négy elem már teljesen megnyilvánult. Az ötödik - Éter - csak részben nyilvánult meg, mert még alig vagyunk a Negyedik Kör második felében. Az ötödik elem tehát csak az ötödik körben nyilvánul meg teljesen. A világok, beleértve a mienket is, mint csírák eredetileg termé­szetesen az EGY Elemből fejlődtek ki, amikor ez a második állapotában volt, (az „Atya-Anya”, a megkülönböződött Világ­lélek; ez azonban nem az, amit Emerson „Over-Soul”-nak nevez). Nevezzük akár a modern tudomány szerint kozmikus pornak és tűzködnek, vagy mint az Okkultizmus - Akâsa-nak, Dzsivátma-nak, isteni asztrális fénynek vagy „Világ-Lélek”-nek. De a fejlődésnek ezt az első állapotát, megfelelő idő múlva, a következő állapot követte. Sem világot, sem égi testet nem lehetett volna felépíteni a tárgyi (objective) síkon, hacsak az elemek már eléggé meg nem különböződtek volna a Laya-ban pihenő eredeti Ilus-ukból. A Laya kifejezés rokonértelmű a Nirvana-val. Valójában minden állagnak nirvanai feloszlása ez, mikor is az állagok egy-egy életciklus után eredeti állapotuknak nyugalmába (latency) elmerültek. Ez az árnyéka annak a ragyogó, de test nélküli anyagnak, amely volt, a nemlegesség (negativeness) birodalma, melyben a Világegyetem tevékeny erői szunnyadó állapotban vannak, nyugalmuk időszaka alatt. Ha elemekről van szó, állandóan szemükre vetik a Régieknek, hogy „egyszerűeknek és felbonthatatlanoknak gondolták őket”.¹ Ez újra igazolatlan állítás. Semmi esetre sem érheti ez a vád a beavatott régi filozófusokat, hiszen ők találtak ki kezdettől fogva allegóriákat és vallási mítoszokat. Ha nem ismerték volna Elemeik különnemű voltát (Heterogeneity), akkor nem személyesítették volna meg a Tüzet, Levegőt, Vizet, Földet és az Étert. Kozmikus isteneik és istennőik nem lettek volna megáldva annyi utóddal, oly számos fiúval és leánnyal. Ezek mind elemek, amelyek valamennyien a megfelelő Elemtől és Elemben születtek. Az alkímia és az okkult jelenségek még elméletben is, érzékcsalódás és tőrbeejtés lettek volna, ha a Régiek nem ismerték volna minden egyes elem lehetséges erőit, korrelatív tevékenységét és tulajdonságát, amelyek a Levegő, Víz, Föld - de még a Tűz összetételében is közreműködnek. A Tűz még ma is terra incognita (teljesen ismeretlen) a modern tudomány előtt. Mozgásnak, fény- és hőfejlődésnek, égésállapotnak nevezi, - tehát röviden: külső megnyilvánulásaiból határozza meg, és nem ismeri mivoltát. De a modern tudomány, úgy látszik, nem vesz figyelembe valamit, tudniillik azt, hogy kezdetben bármennyire megkülönböződtek is ezek az egyszerű kémiai atomok, mégsem voltak azok az összetett testek, amelyeket a tudomány ma ismer. Ezeket az atomokat nevezte az ősrégi filozófia: „tulajdon Szülőik teremtőinek”; tulajdon anyjuk atyáinak, fivéreinek, férjeinek; s ezeket az anyákat megint tulajdon fiaik leányainak, mint például Aditi-t és Daksha-t. Sem a Víz, sem a Levegő, sem a Föld (álta­lános kifejezés szilárd testekre) nem léteztek jelen alakjukban, és ők az anyag azon három halmazállapotát képviselték, melye­ket egyedül ismer el a tudomány. Ezek ugyanis mind – még a tűz is – a teljesen kialakult bolygók légkörétől már átalakított (recombined) termékek, úgy hogy a Föld kialaku­lásának első időszakaiban egészen sui generis (sajátos) dol­gok voltak. S miután a Naprendszerünkben uralkodó feltételek és törvények teljesen kialakultak, továbbá Földünk, valamint minden más bolygó légköre, hogy úgy mondjam, a saját olvasztó tégelyévé vált, az Okkult Tudomány azt tanítja, hogy a térben állandó csere folyik a molekulák, helyesebben az atomok között, egymással korrelációba lépnek, és így minden bolygón meg­változtatják egyenértékű alkatrészeiket. Néhány tudós, még pedig a legnagyobb fizikusok és vegyészek közül, már kezdi sejteni ezt a tényt. Az Okkultisták ősidők óta ismerték. A spektrosz­kóp (külső bizonyíték révén) csupán a valószínű hasonlóságot mutatja ki a földi és csillagi anyag között. Többet nem tehet. Nem mutathatja ki, vajon az atomok éppen úgy és épp olyan feltételek mellett vonzzák-e egymást, mint állítólag a mi bolygóink atomjai fizikai és kémiai értelemben. Elhihetjük azt, hogy a hőmérséklet fokozatai, az elgondolható legmagasabb foktól a leg­alacsonyabbig, az egész Világegyetemben és az egész Világegyetem számára egy és ugyanazok. De - eltekintve a feloszlástól és újra egyesüléstől - a sajátosságok minden bolygón különbözők. S így atomok olyan új létformákat alkotnak, amelyekről a fizikai Tudo­mány nem is álmodik, és amelyeket fel nem ismerhet. Amint azt a „Five Years of Theosophy” (242. o.-ban) már kifejeztük, az üstökös-anyag lényege pl. „teljesen eltér azoktól a vegyi és fizikai tulajdonságoktól, amelyeket a föld legnagyobb vegyészei és ­fizikusai ismernek". Ennek az anyagnak természete is változik bizonyos módon, amikor légkörünkön sebesen áthalad. Így nem­ csak bolygóink elemei, de még a Naprendszerben levő valamennyi testvérének elemei is, épp annyira különböznek összetételükben egymástól, mint a Naprendszerünk határán túl fekvő kozmikus elemektől.¹ Ezért a mi elemeinket nem vehetjük alapul, mikor azokat más világok elemeivel hasonlítjuk össze.² Eredeti, szűzies állapotában az Örök Anya kebelébe zárva, minden atom, ha az Anya birodalmának küszöbén kívül születik, folytonos szétkülön­bözésre van ítélve. „Az Anya alszik, de mégis mindig lélegzik.” És minden lélegzése kiküldi proteusi termékeit a megnyilvánulás síkjára. Ezeket a kiáradás hulláma magával ragadja, Fohat szét­szórja, és a mi bolygónk vagy más bolygó légköre felé, vagy azon túl hajtja. Ha ebbe egyszer belejutott, akkor az atom el van veszve. Eredeti tisztasága örökre elveszett, ha csak a sors ki nem ragadja egy „Kiömlő áramba” („a current of Efflux”) vivén. (Ez okkult kifejezés, és teljesen más folyamatot jelent, mint a szó köznapi értelme.) Ekkor újra a határszélre kerülhet, ahol egykor elveszett, és ha nem a felső térbe, hanem a belső térbe menekül, a differenciális egyensúly állapotába jut, és szerencsésen újra fel­szívódik (re-absorbed). Ha igazán képzett okkultista-alkimista leírná „Egy atom életét és kalandjait”, ezzel biztosan magára vonná a modern vegyész legnagyobb megvetését, de talán utólag háláját is.³ Akárhogy is legyen, „Az Atya-Anya Lehelete hideg és ragyogó, amikor kiárad és forró és romlott lesz, hogy újra lehűljön, és a benső Tér örökkévaló kebelében megtisztuljon", mondja a Magyarázat. Az ember hideg, tiszta levegőt szív be a hegy tetején, és mikor kileheli, az tisztátalan, meleg és átalakult. Mivel minden bolygónak magasabb légköre a szája és az alsóbb a tüdeje - így a mi bolygónk embere csupán az „Anya hulladékát” leheli be, s ezért a „végzete, hogy tőle meghaljon”.¹




(b) A folyamat, amelyre úgy hivatkozunk, hogy „a kis kerekek közül egyik szüli a másikat” fentről számítva a hatodik világban megy végbe, és az egész megnyilvánult Kozmosz leganyagiasabb világának síkján - a mi földi síkunkon. Ez a „Hét Kerék” a mi bolygóláncunk (lásd az 5. és 6. sloka magyarázatát). „Kerekek”-en általában a különféle gömböket és erőközpontokat értenek. Ezek azonban itt a mi hetes gyűrűnkre (Ring)² vonatkoznak.







VI. STANZA. - Folytatás.




4. AZ IDŐSEBB KEREKEK HASONLATOSSÁGÁRA ÉPÍTI, S AZ EL NEM PUSZTULÓ KÖZPONTOKON HELYEZI EL AZOKAT (a). HOGYAN ÉPÍTI AZOKAT FOHAT? ÖSSZEGYŰJTI A TÜZES PORT. GÖMBÖKET ALKOT A TŰZBŐL, ÁTFUT RAJTUK ÉS KÖRÜLÖTTÜK, ÉLETET ÖNTVE BELÉJÜK, AZUTÁN MOZGÁSBA HOZZA AZOKAT, EGYESEKET ERRE, MÁSOKAT ARRA. HIDEGEK - MELEGÍTI AZOKAT. SZÁRAZAK - MEG­NEDVESÍTI AZOKAT. RAGYOGNAK - LEGYEZI ÉS LEHŰTI AZOKAT (b). ÍGY CSELEKSZIK FOHAT AZ EGYIK VIRRADATTÓL A MÁSIKIG, HÉT ÖRÖKKÉVALÓSÁGON ÁT.³




(a) A Világokat „idősebb Kerekek hasonlatosságára” építik, tudniillik az előbbi Manvantara-kban létezett, és Pralaya-ba átment, Kerekek hasonlatosságára, mert a Kozmoszban mindennek, - a Napnak és a fűben mászó szent-jános bogárnak egyaránt - születésére, növekedésére és pusztulására EGY a TÖRVÉNY. A töké­letesedés munkája, minden új megnyilvánuláson keresztül, szün­telenül tart, de az állag-anyag (Substance-Matter) és az erők egy és ugyanazok. És ez a TÖRVÉNY minden bolygón alsóbbrendű és különféle törvényekben működik.




Az „el nem pusztuló Laya Központok” nagyon fontosak, és jelentésüket teljesen meg kell értenünk, ha tiszta fogalmat akarunk alkotni az Ősi Kozmogóniáról, amelynek elméletei most az okkul­tizmusba mennek át. Egy dolgot már most megállapíthatunk. A világok nem épültek sem a Laya központokon, sem azok felett, sem a Laya központokban, mert a zérópont állapot, nem pedig matematikai pont.




(b) Tartsuk szem előtt, hogy Fohatról, a Kozmikus Villamos­ság építő Erejéről képletesen azt mondják, hogy éppúgy, mint Rudra, ő is Brahmâ-ból^* pattant ki, „az Atyának agyvelejéből és az Anyának kebeléből”, és hogy azután átváltoztatta magát hímmé és nővé, vagyis pozitív és negatív villamossággá polarizálódott. Hét fia van, ezek a fivérei. Fohatnak mindannyiszor meg kell születnie, valahányszor fía-fivérei (son-brothers) közül kettő túl­ságosan egymás közelébe kerül, - akár ölelésről, akár birkózásról legyen szó. Hogy ezt megakadályozza, összeköti és egyesíti a különböző természetűeket és elválasztja a hasonló alkatúakat. Mindenki láthatja, hogy ez a dörzsöléssel előidézett villamosságra vonatkozik, és arra a törvényre, hogy két különböző villamosságú tárgy vonzza, és két azonos villamosságú taszítja egymást. A Hét „Fia-fivér” pedig a Kozmikus mágnesség hét formáját képviseli és személyesíti. A gyakorlati Okkultizmusban a „Hét Gyökeres”-nek nevezik őket. Ezeknek együttműködő és tevékeny ivadéka más erők között: a villamosság, mágnesség, hang, világosság, hő, kohézió, stb. Az Okkult Tudomány azt mondja, hogy ezek rejtett viselkedésükben érzékfeletti hatások, és az érzékek világában objektív jelenségek. Az elsők felfogására rendkívüli képességek kellenek, - az utóbbiak észrevételére a rendes fizikai érzékek is ele­gendők. Ezek valamennyien, még inkább érzékfeletti, szellemi tulajdon­ságok tartozékai és azok kisugárzásai. Ezek nincsenek megsze­mélyesítve való és tudatos OKOK-ban, hanem ilyenekhez tartoznak. Az ilyen lények leírását teljesen hasztalan volna megkísérelni. Az olvasónak szem előtt kell tartania, hogy tanításunk ezt a jelensé­gekben megnyilvánult világegyetemet nagy Érzék­csalódásnak tartja. Szerinte tehát valamely test annál inkább meg­közelíti a valóságot, mennél közelebb van az ISMERETLEN ÁLLAG-­hoz, mert így mindinkább távolabb van a Maya e világától. Ezért, noha az öntudat e síkján való megnyilvánulásaikból testük molekuláris szervezetére nem következtethetünk, mégis szervezetük (a beavatott Okkultista [adept Occultist] szempontjából) határozottan objektív, ha nem is anyagias, a relatív noumenoni Világegyetemben, - ha ezt a megnyilvánulttal szembeállítjuk. A tudomány emberei nevezhetik Erőnek vagy Erőknek, amelyeket az anyag hoz létre, vagy pedig, ha úgy tetszik, akár az „anyag mozgásmódjai­nak.” Az Okkultizmus ellenben a hatásokban „Elementálokat” (erőket) lát, és az ezeket létrehozó közvetetten okokban értelmes ISTENI munkásokat. Ezeknek az Elementáloknak (amelyeket a Kormányzók biztos keze vezet) a tiszta anyag elemeivel való szoros összefüggése - mondhatnánk korrelációjuk - ered­ményezi a mi földi jelenségeinket, tudniillik a világosságot, hőt, mágnességet, stb. Természetesen soha nem fogunk egyet­érteni az amerikai szubsztancialistákkal¹, akik minden erőt és energiát „Lény”-nek neveznek, legyen az akár fény, hő, villamos­ság vagy kohézió. Épp így nevezhetnénk Lénynek a kocsi kerekei- nek gördülésétől előidézett zajt, de így összetévesztenénk és azonosítanánk ezt a „zajt” a kint levő kocsissal és a kocsiban ülő irányító Értelemmel. De igenis mi, amint ezt ki is mutattuk, Lénynek nevezzük a „kocsisokat” és az azokat irányító Értelmeket, - a kormányzó Dhyan Chohan-okat. Az „Elementálok”, a természeti erők, a cselekvő, noha láthatatlan, vagy inkább észre­vehetetlen, másodlagos okok, és ők maguk a valamennyi földi jelenség fátyla mögött rejlő elsődleges okok eredményei. A villamosságot, fényt, hőt, stb. helyesen nevezték el „a mozgásban levő anyag kísértetének vagy árnyékának”, tudniillik ezek az anyagnak érzék­feletti állapotai, s mi ezeknek csak a hatásait ismerhetjük meg. Hogy tehát a fenti hasonlatot kiegészítsük: a fényérzet olyan, mint a gördülő kerekek zaja, egy megnyilvánuló hatás csupán, mely csak a megfigyelő számára létezik. A legközvetlenebb ok, mely az érzetet létrehozza, a kocsishoz hasonlít, ez a mozgásban levő anyag érzékfeletti állapota, egy Természeti-Erő vagy Elemen­tális. De, amint a kocsi tulajdonosa irányítja a kocsist a kocsi belsejéből, úgy e mögött az erő mögött, ott vannak a magasabb és noumenoni okok, az Értelmek.^* Ezeknek lényegéből sugároz­nak ki ezek az „Anya”-állapotok, létrehozván az Elementálok­nak vagy pszichikai Természeti-Szellemek számtalan milliárdjait, épp úgy, mint minden esőcseppben létrejönnek a természet parányi véglényei (Infusoria). (Lásd: „Istenek, Monádok és Atomok, III. Rész, XV.) Fohat irányítja a princípiumok áthelyezését egyik bolygóról a másikra, egyik csillagról a másikra - a gyermek-csillagra. Ha valamely bolygó meghal, akkor éltető princípiumai áthelyeződnek egy-egy laya vagy alvó központba. Ilyenben ugyanis potenciális, de szunnyadó energia van; ez így életre ébred és új égitestté kezd kialakulni. (Lásd alább: „Néhány téves Teozófiai Felfogás stb.")

Igen nevezetes, hogy a természettudósok egyrészt őszintén bevallják, hogy egyáltalában nem ismerik még a földi anyag igazi természetét sem, - az elsődleges-állag ugyanis szerintük inkább álom, mint komoly valóság, másrészt mégis döntő véleményt monda­nak erről az anyagról, és tudni vélik, hogy ez az anyag különféle összetételekben mire képes, mire nem. A tudósok csak nagyon felületesen ismerik (az anyagot) és mégis dogmákat állítanak fel. Csak „a mozgás egyik módja”, semmi egyéb. De az élő ember leheletében levő erő, mikor porszemet fúj le az asztalról, szintén és tagadhatatlanul „a mozgás egyik módja”; épp így tagadhatatlanul nem az anyagnak vagy a porszem részecskeinek tulajdonsága, és kiárad abból az élő és gondolkozó Lényből, aki lehelt, akár az indíték öntudatosan, akár öntudatlanul keletkezett. S valóban, mikor az anyagot - olyasmit, amiről mind máig mit sem tudnak - felruházzák egy benne rejlő tulajdonsággal, és ezt Erőnek nevezik, amelyről még kevesebbet tudnak, akkor sokkal komolyabb nehéz­séget teremtenek, mint ha elfogadnák minden természeti jelen­ségnél a mi „természeti-szellemeink" közreműködését.




Az okkultisták azt állítják, hogy az összes, úgynevezett természeti erők, u. m. a villamosság, mágnesség, fény, hő, stb. stb. korántsem anyagi részecskék mozgási módjai, hanem, in esse, azaz végső szervezetükben, megkülönböződött megnyilvánu­lásai annak az Egyetemes Mozgásnak, melyet ennek a kötetnek első lapjain tárgyaltunk és magyaráztunk. (L. Előszó.) Mert ők, ha helyesen kifejezik magukat, nem azt mondják, hogy az anyag elpusztíthatatlan és örök, hanem ezt csak az anyagnak lényegéről és állagáról (azaz mindennek gyökeréről, Mulaprakriti-ről) állítják. Mikor Fohat-ról azt mondják, hogy „hét Laya központot” hoz létre, akkor ez azt jelenti, hogy a NAGY TÖRVÉNY (a teisták Istennek nevezik) formáló vagy teremtő célból megállítja, vagyis inkább megváltoztatja, saját állandó mozgását hét láthatatlan ponton, a megnyilvánult Világegyetem területén belül. „A nagy Lélegzet a Téren át hét lyukat fúr Laya-ba, hogy azok a Manvantara alatt körben forogjanak.” (Okkult Káté.) Mondtuk, hogy Laya az, amit a Tudomány zéró-pontnak vagy zéró-vonalnak nevezne, t. i. a feltétlen nemlegesség birodalma, vagyis az egy való­ságos abszolút Erő. Ez annak hetedik állapotának NOUMENON-ja, amit mi tudatlanságunkban „Erő”-nek nevezünk, és annak tekintünk; vagyis meg-nem-különböződött Kozmikus Állag Noumenonja, amely magában véve elérhetetlen és meg-nem-ismer­hető dolog a véges felfogás számára. Ez egyúttal gyökere és alapja a tárgyiság és alanyiság összes állapotainak; a semleges tengely, nem a sok megnyilvánulás (aspects) egyike, hanem annak központja. Talán megvilágítjuk ennek az értelmét, ha semleges központot próbálunk elképzelni - ez mindazok álma, akik állandó mozgást akarnak feltalálni. Egy „semleges központ” egyik szempont­ból (aspect) bármely adott érzékcsoportnak határpontja. Képzeljünk el tehát két egymásra következő síkot, ezek mindegyike megfelel az észlelőszervek egy-egy hozzátartozó csoportjának. Meg kell enged­nünk, hogy e két anyagi sík között szüntelen forgalom áll fenn, és ha követjük, (mondjuk) az alsóbb sík atomjait és moleku­láit, felfelé menő átalakulásukban, akkor észrevesszük, hogy ezek olyan pontra érnek, ahol egyáltalán túlmennek az alsóbb síkon használt képességeink határán. Tényleg az alsóbb sík anyaga itt a mi számunkra eltűnik észlelésünk elől, vagyis helyesebben, átmegy a magasabb síkra. És az anyag ilyen átmeneti pontnak megfelelő állapota bizonyára különös és nem egykönnyen felfedez­hető tulajdonságokkal bír. Ilyen „Hét Semleges Központ"-ot¹ hoz tehát létre Fohat, aki, Milton szavaival:




„Jól ásott alapokon . . . építésre várnak . . .”,




az anyagot működésre és fejlődésre készteti.

Az elsődleges-atom (anu) nem tud sokszorozódni, sem születése előtti, sem elsőszülötti állapotában; ezért nevezik „VÉG­ÖSSZEG"-nek, természetesen átvitt értelemben, mert ez a „VÉG­ÖSSZEG" határtalan. (Lásd I. Kötet „Függelék”-ét.) Ami a semmi­ség puszta szakadéka a természettudós számára, aki csak a látható okok és okozatok világát ismeri, az az okkultista számára az isteni Plenum (Teltség) határtalan Tere. Többféle módon is kifogásolják azt az elméletet, amely a Kozmosz kifejlődésé­nek (evolution) és visszahúzódásának (involution) vagy felszívódásá­nak (reabsorption) örökre váltakozó folyamatát tanítja és a brahmanai és ezoterikus tanítások szerint kezdet és vég nélküli folyamat.




Így azt mondják az okkultistáknak, hogy ez lehetetlen, mert „a modern tudományos filozófia összes elméletei szerint, a természet szükségképpen kimerül”. Ha a természetnek a „kimerülésre” való hajlama valóban olyan hatalmas érv az Okkult Kozmogónia ellen, akkor viszont mi azt kérdezhetjük: „hogyan magyarázzák a pozi­tivisták, szabadgondolkozók és tudósok a minket körülvevő, működő csillagrendszerek seregeit”? Egy örökkévalóságon át volt idejük „kimerülni”; hogyan van tehát, hogy a Kozmosz azóta nem vált óriási élettelen tömeggé? Még a Holdról is csak feltételesen hiszik, hogy „kimerült”, holt bolygó és a csillagászat, úgy látszik, nem ismer sok ilyen kihalt bolygót.¹




A kérdésre nem lehet választ adni. De ettől eltekintve, meg kell jegyeznünk, hogy az a gondolat, hogy az „átalakítható (transfor­mable) energia mennyisége" a mi kis rendszerünkben idővel elfogy, tisztán a Napról alkotott megtévesztő képzeten alapszik, tudniillik, hogy a „fehér-izzón forró Nap” pótlás nélkül, állandóan kisugározza melegét a térbe. Erre azt válaszoljuk, hogy a természet kimerül és eltűnik ugyan a tárgyi síkról, de a nyugalom egy-egy időszaka után újra előjön az alanyiból, és újból felszáll. A Koz­moszunk és a természet csak azért merül ki, hogy egy tökéletesebb síkon újra megjelenjék minden egyes PRALAYA után. A keleti filozófusok anyaga nem a nyugati metafizikusok „anyaga” és természete. Mert mi az Anyag? S mindenek előtt, a mi tudomá­nyos filozófiánk nem az-e, amit Kant olyan helyesen és udvariasan így határozott meg: „Tudásunk korlátainak tudománya?” Hová vezette a tudományt az a sok kísérlet, hogy összekösse, egybe­fűzze és meghatározza a szerves élet valamennyi jelenségét, csupán fizikai és vegyi megnyilvánulások segélyével? Általában csak fel­tevésekre, melyek mint szappanbuborékok egymás után szét­pukkadtak, mielőtt még a tudomány emberei a tényleges valóságot fölfedezhették volna. Mindez elkerülhető lett volna és a tudás óriási léptekkel haladhatott volna előre, ha a tudomány és filozó­fiája tartózkodtak volna attól, hogy csupán az ő anyagjuk hiányos ismeretére építsenek elméleteket.²




Ha fizikai értelem nem tudja megszámlálni még a homok­szemeket sem, amelyek néhány mérföldnyi tengerpartot takarnak, ha nem tudja kideríteni azoknak a homokszemeknek végső termé­szetét és lényegét sem, amelyek a természettudós tenyerén tapint­hatók és láthatók, akkor hogyan szabhatja meg egy-egy materialista azon törvények határait, amelyek az elsődleges káosz atomjainak állapotát és létezését változtatják meg? Vagy hogyan tudhat valami biztosat is az atomok és molekulák képességeiről és erőiről, mielőtt és miután ezek világokká alakultak? Ezek a változatlan és örök molekulák - még számtalanabbak a térben, mint a tenger­parton fekvő homokszemek - létezési síkjuknak megfelelően szerkezetükben úgy eltérhetnek egymástól, amint a lélek-állag különbözik hordozójától, a testtől. Azt tanítják, hogy minden atom­nak hét létezési síkja van, és hogy minden síkon a kifejlődés és felszívódás meghatározott törvényei uralkodnak. A csillagászok, geológusok és természettudósok még megközelítőleg sem ismerik azokat a kronológiai adatokat, amelyekből ki kell indulniuk, hogy bolygónk korát vagy naprendszerünk eredetét meghatározzák. Ezért vetődnek minden új elmélettel messzebbre és messzebbre a tények partjától a spekulatív ontológia mérhetetlen mélységeibe¹, Az analógia törvényét a Naprendszereken-túli és Napon-inneni bolygók építőtervében nem alkalmazhatjuk szükségképpen azokra a korlátozott feltételekre, amelyeknek minden látható test a mi létezési síkunkon alá van vetve. Az Okkult Tudományban ez a törvény a Kozmikus fizika első és leg­fontosabb kulcsa. De legkisebb részleteiben kell tanulmányozni és „hétszer kell megforgatni”, hogy az ember megérthesse. Az okkult filozófia az egyetlen tudomány, amelyből e törvényt megismer­hetjük. Következésképpen, hogyan dönthetné meg valaki annak az okkultista állításnak igazát, hogy t. i. „a Világegyetem örök a maga feltétlen összességében és véges csak a feltételes megnyilvá­nulásaiban”, azzal az egyoldalú fizikai megállapítással, hogy „a természet szükségképpen kimerül”?







Ezzel - a VI. Stanza 4. Slokájával - végződik a Stanzák­nak az utolsó Mahapralaya vagy egyetemes pusztulást követő Egyetemes Kozmogóniára vonatkozó része. A beálló Mahapralaya ugyanis elsöpör a térből minden megkülönböződött dolgot, Isteneket, atomokat egyaránt, mint megannyi száraz falevelet. Ettől a verstől kezdve, a Stanzák általában csakis a mi Naprend­szerünkkel foglalkoznak, tehát az abban levő bolygóláncokkal és különösen a mi bolygónk történetével (a negyedik bolygó és lánca). Valamennyi, ebben az I. kötetben még következő Stanza és vers csakis Földünk és a rajta levők fejlődésével foglalkozik. Ami a Földet illeti, igen különös - természetesen csak a modern tudomány szempontjából különös - tanítás áll fenn. Ezt ismertetnünk kell.




De mielőtt teljesen új és nagyon is meglepő elméleteket tárunk olvasónk elé, néhány magyarázó szót kell előrebocsátanunk. Ez feltétlenül szükséges, mert ezek az elméletek nemcsak a modern tudománnyal kerülnek összeütközésbe, hanem bizonyos pontokon ellentmondanak más Teozófusok korábbi állításainak is. Pedig ezek a Teozófusok magyarázataikat és közléseiket ugyan arra a tekintélyre alapítják, mint mi.²




Ez azt a gondolatot kelthetné, hogy ugyanannak a tanításnak hirdetői határozottan ellentmondanak egymásnak. Valójában azon­ban ez a különbség csak onnan ered, hogy a korábbi íróknak hiányos felvilágosításokat adtak. Ők így tévesen következtettek, és elhamarkodott megállapításokat tettek közzé, mindezt azért, mert a közönségnek teljes rendszert akartak adni. Azért ne csodálkozzék az az olvasó, aki már a Teozófia tanítványa, ha ezeken a lapokon azt látja, hogy különféle teozófiai munkákban megjelent állításokat helyesbítünk, és egyes oly homályban maradt részeket magya­rázunk meg, melyeknek eddig szükségképpen hiányosaknak kellett maradniuk. Sok olyan kérdés van, amelyet még az „Esoteric Buddhism” (a legjobb és legpontosabb az összes e fajta munkák között) szerzője sem érintett. Másfelől még ő is több téves felfogást hozott be. Ezeket most igazi misztikus megvilágításukban kell megjelentetni, amennyire erre a jelen író képes.




Tartsunk tehát rövid szünetet a már megmagyarázott és az ezután következő Slokák között, mert a kozmikus időszakok, amelyek azokat elválasztják, mérhetetlen időtartamúak. Ez elég időt enged majd nekünk arra, hogy madártávlatból tekintsük át a Titkos Tanítás néhány olyan részét, melyeket a közönségnek többé­kevésbbé határozatlan és néha téves megvilágításban mutattak be.







NÉHÁNY EDDIGI TÉVES TEOZÓFIAI FELFOGÁS A BOLYGÓKRÓL, KÖRÖKRŐL ÉS AZ EMBERRŐL



A tizenegy kihagyott Stanza között van egy, amely teljesen leírja a bolygóláncok egymást követő kialakulását, az után, hogy az első kozmikus és atomikus megkülönböződés az ősi Akozmizmus­-ban¹ megkezdődött. Fölösleges tehát most arról beszélnünk, hogy „törvények keletkeznek, mikor az Istenség teremteni készül”, mert (a) a törvények, vagy inkább a TÖRVÉNY örök és meg nem terem­tett; és (b) az Istenség a TÖRVÉNY és viszont. Sőt az egy, örök TÖRVÉNY fejleszt ki mindent, hetes elv alapján, a (leendő) megnyilvánult Természetben; többek között a világoknak számtalan kerek láncait is, amelyek hét gömbből állanak, és fokoza­tosan vannak elhelyezve a forma-világ négy alsóbb síkján (a három többi világ az Ősképek Világegyetemébe tartozik). Ebből a hét gömbből csak egy, t. i. a legalsóbb és leganyagiasabb van a mi síkunkon, vagyis észlelésünk körében, a többi hat ezen a síkon kívül esik, és ennélfogva földi szem nem láthatja. Minden ilyen világlánc egy másik alsóbb és kihalt lánc ivadéka és teremt­ménye - úgyszólván újraszületése. Hogy jobban megvilágítsuk, arra tanítottak, hogy a bolygók mindegyike hetes, akár ismertek, akár ismeretlenek; az a lánc is hetes, amelyhez a Föld tartozik. (L. Esoteric Buddhism.) (A régiek a bolygók közül csak hetet tar­tottak szentnek, mert ezeket a legnagyobb uralkodók vagy istenek kormányozzák, nem pedig azért, mert nem ismerték a többit²). Például olyan bolygókat amilyen a Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz stb. stb, vagy a Földünk, éppúgy láthatjuk, amint a mi földgömbünket való­színűen látják más bolygók lakói, ha ugyan vannak ilyenek, mert ezek a bolygók valamennyien egy síkon vannak. De ezeknek a boly­góknak felsőbbrendű társ-gömbjei a földi érzékeinken egészen kívül eső más síkokon vannak. Mivel alább úgyis megadjuk viszonylagos helyzetüket, és mivel ábrát is függesztünk a VI. Stanza 6. Sloka Magyarázatához, itt csak néhány magyarázó szóra van szükségünk. Ezek a láthatatlan kísérők különösképpen megfelelnek annak, amit mi az emberben „princípiumoknak” nevezünk. A hét gömb három anyagi és egy szellemi síkon van; megfelel az emberi felosztásban a hét princípiumunk három Upadhi-jának (anyagi tudathordozók) és egy szellemi hordozójának (Vahan). Ha tisztább mentális fogalom­alkotás kedvéért az emberi princípiumokat úgy képzeljük el, ahogyan a következő ábrán elrendeztük, akkor így felelnek meg a bolygói felosztásnak:









A számok itt meg vannak fordítva, mert az egyetemesből indulunk ki, és a részlegesre térünk át, ahelyett, hogy az induktív vagy Arisztotelészi mód­szert követnénk. A szellemet soroltuk fel elsőnek, és nem hetediknek, ahogyan szokásos, de tulajdonképpen nem volna szabad.




Az emberi princípiumokat az Esoteric Buddhism és más művek nyomán rendszerint így nevezik: 1. Atma; 2. Buddhi (vagy Szellemi Lélek); 3. Manas (Emberi Lélek); 4. Kama Rupa (a vágyak és szenvedélyek hordozója); 5. Linga Sarira; 6. Prana; 7. Sthula Sarira.




Az alsóbb síkok sötét, vízszintes vonalai az emberi princí­piumok esetében az Upadhi-k, a bolygólánc esetében pedig a síkok. Ami az emberi princípiumokat illeti, az ábra természetesen nem hozza őket pontos rendben, de mégis mutatja azt a vonat­kozást és analógiát, amelyre most felhívjuk az olvasó figyelmét. Azt fogja látni, hogy az anyagba való leszállásról van itt szó, a kettőnek összeegyeztetéséről - mind misztikus, mind fizikai értelemben, és egybeolvadásukról arra a nagy bekövetke­zendő „létért való küzdelemre", mely mind a két entitásra vár. „Entitás” talán különös kifejezés, ha gömbre alkalmazzuk. De a régi filozófusok, akik a Földet óriási „állatnak” tekintették, bölcseb­bek voltak a maguk korában, mint a modern geológusok a magukéban. Plinius, aki jó dajkánknak és anyánknak nevezte a Földet, az egyetlen elemnek, mely nincs ellenséges indulattal az emberrel szemben, valóbbat mondott, mint Watts, aki képzeletében benne látta Isten zsámolyát. Mert a Föld csak az ember zsámolya, hogy rajta magasabb világokba (regions) emelkedjék. Előcsarnoka




„ . . . a dicsőséges hajlékoknak,

rajta át szüntelen tolong hullámzó tömeg.”




Ez azonban csak azt mutatja, hogy milyen csodálatosan alkalmazkodott az okkult filozófia mindenhez a Természetben, és hogy társítása mennyivel logikusabb, mint a fizika tudományának élettelen, feltevéses következtetései.




Ezek után a misztikus jobban felkészült az okkult tanítás meg­értésére. Ámbár a modern tudomány minden hű tanítványa azt együgyű badarságnak tarthatja, sőt annak fogja is tartani. De az okkultizmus tanítványa azt mondja, hogy az itt tárgyalt elmélet sokkal filozófikusabb és valószínűbb minden egyéb tanításnál. Mindenesetre logikusabb, mint az újabban kifejtett elmélet, hogy tudniillik a Hold olyan kihají­tott rész, melyet a Földünk akkor vetett ki magából, mikor még olvadt állapotban levő gömb volt, folyékony, alakítható tömeg.¹




Azt mondják, hogy a bolygóláncoknak megvannak a „Nappa­laik" és „Éjjeleik”, - vagyis a tevékenység vagy élet és a tétlenség vagy halál időszakai - és az égen úgy viselkednek, mint az emberek a Földön: magukhoz hasonlókat nemzenek, megvénülnek, személyükben elpusztulnak, azonban szellemi princípiumaik tovább élnek utódaikban, s ily módon élnek ők is tovább.




Anélkül, hogy megkísérelnénk azt az igen nehéz feladatot, hogy valaménnyi kozmikus részletében az egész folyamatot írjuk le, amit mondunk, mégis elég ahhoz, hogy róla megközelítő fogalmat adjunk. Mikor egy-egy bolygólánc utolsó körében van, első vagy A. gömbje mielőtt végkép kihalna, minden energiáját és „princí­piumait" egy szunnyadó, semleges erőközpontba, egy „laya-­központba" küldi, és ezzel a megkülönböződött anyagnak vagy állagnak egy új magjába önt lelket, azt tevékenységre hívja, életet ad neki. Tegyük fel, hogy ilyen folyamat ment végbe a Hold „bolygó”-láncában. Tegyük fel továbbá az érvelés kedvéért, (noha a lejjebb idézett Darwin-elmélet nemrégiben megdőlt, ha azt, hogy megdőlt, még nem is bizonyították be a matematikai számítások) hogy a Hold sokkal öregebb, mint a Föld. Képzeljük el a Holdnak, hat társgömbjét - hosszú időkkel előbb, mint mikor a mi hét gömbünk közül az első kifejlődött volna, - viszonylagosan teljesen ugyan­abban a helyzetben egymással, mint amilyent láncunk társbolygói ma foglalnak el Földünkkel szemben. (Lásd az „Esoteric Buddhism”-­ban: „The Constitution of Man" és „Planetary Chain.”) Így könnyű lesz elképzelnünk azt is, hogy a Holdlánc A. gömbje mint adja át életét a Földlánc A. gömbjének, és - meghal. Azután az előbbinek B. gömbje energiáját az új lánc B. gömbjébe küldi. Erre a Holdlánc C. gömbje megteremti a C. utódgömbjét a Föld­láncban. Azután a Hold (a mi mellékbolygónk²) bolygóláncunk legalsó gömbjébe - a mi Földünk D. gömbjébe - önti át egész életét, energiáját és erejét; s miután áthelyezte ezeket egy új központba, tulajdonképpen holt bolygóvá válik, s a tengelykörüli mozgása csak­nem teljesen megszűnt a mi gömbünk születése óta. A Hold most hideg maradéktömeg, az új test után húzódó árnyék, élő erői és „princí­piumai” e testbe ömlöttek át. Arra van ítélve, hogy hosszú időkön át mindig kövesse a Földet, hogy ivadéka vonzza őt és ő vonzza azt. Állandóan szipolyozva (vampirised) gyermekétől, azzal bosszulja meg magát, hogy át és átitatja ártalmas, láthatatlan és mérges befolyásával, mely természetének okkult részéből kiárad. Mert ő holt és mégis élő test. Korhadó hullájának részecskéi telve vannak tevékeny és pusztító élettel, noha a test, amelyet egykor alkottak, lélek nélkül való és élettelen. Ezért kiáradásai egy időben jó és rossz hatásúak - ez a körülmény párhuzamát találja a Föl­dön abban a tényben, hogy a fű és a növényzet sehol sem olyan nedvdús és burjánzó, mint a sírokon, ugyanakkor azonban a temető vagy hulla-kigőzölgések ölnek is. És mint minden halott-evő szellem vagy vámpír, a hold barátja a varázslóknak, és ellensége a vigyázatlan embernek. Ősidőktől fogva és a thessaliai boszorkányok későbbi idejétől kezdve, egészen a jelen néhány bengáliai tántriká-jáig, minden okkultista ismerte a Hold termé­szetét és tulajdonságait, de a természettudósok előtt zárt könyv maradt.




Ilyen a Hold csillagászati, geológiai és fizikai szempontból. Ami metafizikai és pszichikai természetét illeti, ennek okkult titok­nak kell maradnia ebben a munkában, éppúgy amint az „Esoteric Buddhism” c. könyvben is az maradt, az ott található (113. o.) inkább merész kijelentés ellenére is, hogy „a nyolcadik szféra rejtvényei között most már nem maradt sok rejtély”. Ezek valóban olyan természetű dolgok, „melyekről a beavatottak (adepts) nem nagyon nyilatkoznak a be-nem-avatott tanítványoknak”. S mivel soha jóvá sem hagyták, de még meg sem engedték, hogy ezekről következtetéseket közzétegyenek, mi is mennél keve­sebbet szólunk róluk.




Mégis anélkül hogy „a nyolcadik szféra” tiltott talajára lépnénk, hasznos lesz, ha néhány, a holdlánc monádjaira - a „holdbeli ősökre”, vonatkozó kiegészítő tényt adunk, mert ezek a később tárgyalandó „Ember-fejlődés taná”-ban vezető szerepet játsza­nak. Ez közvetlenül elvezet bennünket az ember hetes szervezetéhez. S mivel az utóbbi időben vitatkoztak azon, hogy a mikrokozmikus lény felosztásánál melyik a legjobb osztályozás, két rendszert csatolunk ide, hogy az összehasonlítást megkönnyítsük. Az alább közölt rövid cikk T. Subba Row, nagytudású vedantista filozófus tollából való. Előnyt ad a Radzsa Jóga brahmani osztályozásának, és metafizikai szempontból teljesen igaza van. De mivel ez tisztán ízlés és kényelmesség kérdése, mi ebben a munkában a Himaláján­ túli „ezoterikus Arhat-iskola” „hagyományos” osztályozásához tartjuk magunkat. A következő táblát és magyarázó szöveget a madrasi „Theosophist” után nyomattuk; ugyanezt a „Five Years of Theo­sophy" c. műbe is felvettük.




A HETES FELOSZTÁS A KÜLÖNFÉLE HINDU RENDSZEREKBEN



Alább táblázat alakjában adjuk az ember princípiumainak osztályozásait, melyeket a buddhista és vedanta tanítók elfogadtak:





OSZTÁLYOZÁS AZ EZOTERIKUS BUDDHIZMUSBAN.	VEDANTAI OSZTÁLYOZÁS	OSZTÁLYOZÁS A TARAKA RADZSA JÓGÁBAN
1. Sthula Sarira.	Annamaja-kosa1	Sthulopadhi
2. Prana2	Pranamaja-kosa
3. Prana hordozója (vehicle)3
4. Kama Rupa	Manomaja-kosa	Sukshmopadhi
	Vignanamaja-kosa
6. Szellemi Lélek5	Anandamaja-kosa	Karanopadhi
7. Atma	Atma	Atma




A fenti táblázatból látható, hogy a buddhista osztályozásban foglalt harmadik princípium a vedanta osztályozásban nincsen külön feltüntetve, minthogy ez csupán Prana-nak hordozója. Azt is látjuk, hogy a negyedik princípium bennfoglaltatik a harmadik Kosa-ban (Burok), mivel ugyanaz a princípium csupán hordozója az akaraterőnek s ez csak az elme ener­giája. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a Vignanamaya Kosa-t a Manomaya Kosa-tól különállónak tekintik, mert a halál után az elmének alsó része, hogy így nevezzük, elválik a magasabb részétől. Az alsóbb szorosabb rokonságban van a negyedik princípiummal, mint a hatodikkal, s ez utóbbihoz kapcsolódik a magasabb rész, mely valójában az ember magasabb szellemi egyéniségének az alapja.




Itt is hangsúlyozhatjuk olvasóink előtt, hogy az utolsó rovatban emlí­tett osztályozás a legjobb és legegyszerűbb minden Radzsa jógával kapcsolatos gyakorlati célra. Noha hét princípium van az emberben, mégis csak három a különálló Upadhi-ja (alapok), és Atma-ja ezek mindegyikében a többitől függetlenül működhetik. Ezt a három Upadhi-t a beavatott szétválaszthatja anélkül, hogy önmagát megölné. De nem választhatja el a hét princípiumot egymástól anélkül, hogy szervezetét el ne pusztítsa.




A tanítvány most már jobban fogja látni, hogy a Radzsa jóga három Upadhi-ja és Atma-ja, és a mi három Upadhi-nk és Atma-nk, valamint a többi három felosztás között valójában csak igen csekély a különbség. Mivel ezenfelül a Himaláján inneni vagy a Himaláján túli Indiában, a Patandzsali, az Arjasangha vagy a Mahajana iskolák minden beavatottja kell, hogy Radzsa jógi legyen, ennélfogva elvben és elméletben el kell fogadnia a Taraka Radzsa osztályozást, akár­milyen más osztályozást is használ gyakorlati vagy okkult célokra. Így nagyon keveset határoz, vajon a három Upadhi-ról és ezek három megnyilvánulásáról és Atma-ról, az örök és halhatatlan szintézisről beszélünk-e, vagy ugyanezeket a „hét princípium”-nak nevezzük.




Azok kedvéért, akik esetleg nem olvasták a teozófiai kiadvá­nyokban a Nap kozmoszában levő hetes világláncok tanát, vagy ha olvasták is, de nem értették meg, a tanítást röviden megismételjük:




1. Minden a metafizikai, valamint fizikai Világegyetemben hetes. Ennélfogva azt tartják, hogy minden égi testnek, minden bolygónak, akár látható, akár láthatatlan, van hat társbolygója.¹ Az élet fejlődése ezen a hét gömbön vagy testen, az elsőtől a hetedikig, hét KÖRBEN vagy hét ciklusban halad előre.




2. Ezek a gömbök oly folyamat útján alakulnak, amelyet az okkultisták „a bolygóláncok (vagy gyűrűk) újraszületésének” neveznek. Amikor egy ilyen gyűrű hetedik és utolsó körébe lépett, a leg­magasabb, vagyis első gömb „A”, ahelyett, hogy mint előbbi köreiben, bizonyos időre nyugalomra - vagy „elsötétülésre” térne, kezd kihalni, és követi őt a többi mind, az utolsóig. A „bolygói” feloszlás (pralaya) közeledik, és órája ütött; minden gömbnek át kell adnia életét és energiáját egy másik bolygónak. (Lásd később a II. ábrát.)




3. Földünknek, mint láthatatlan, magasabb rendű társgömb­jeinek, „urai”-nak, vagy „princípiumainak” (l. a I. sz. ábrát) látható képviselője, hét körön át kell élnie úgy, mint a többinek. A három első kör alatt kialakul és sűrűsödik; a negyedik alatt megszilárdul és megkeményedik; a három utolsó alatt fokozatosan visszatér első, éterikus formájába: úgyszólván átszellemül.




4. Emberisége teljesen csak a negyedik - a mi mostani körünkben fejlődik ki. Eddig a negyedik élet-ciklusig, csak alkal­masabb elnevezés hiányában, nevezik „emberiség"-nek. Mint bábbá és azután pillangóvá változó hernyó, az Ember, vagyis inkább az, amiből az ember lesz az első körben valamennyi formán és a ter­rnészet valamennyi birodalmán halad át, és a rákövetkező két körben pedig valamennyi emberi alakon át. Amikor a jelen életkörök és fajok sorozatában a negyedik kör kezdetén a mi Földünkre érkezik, az EMBER az itt megjelenő első forma, és csupán az ásvány- és növény­ország előzték meg - sőt ez utóbbinak az ember segítségével kell fejlődnie és evolúcióját folytatnia. Ezt a II. Kötetben fogjuk meg­magyarázni. Az eljövendő három körön át az Emberiség, de maga a gömb is, amelyen él, mindig arra fog törekedni, hogy újra felvegye eredeti formáját, egy Dhyan Chohan-i Sereg alakját. Az ember éppúgy, mint minden más atom a Világegyetemben, igyekszik egy-egy Istenné és azután az - ISTEN-né válni.




„Már a második körtől fogva a fejlődés teljesen eltérő terv szerint halad. Csak az első körben van az, hogy a (mennyei) ember az A. gömbön emberi lénnyé lesz, és (újra) ásvánnyá, növénnyé, állatá a B. és C. gömbön stb. A folyamat teljesen meg­változik a második körtől kezdve; azonban Ön megtanult óvatos lenni . . . és én azt tanácsolom Önnek, hogy ne szóljon semmit, mielőtt nem jött meg az ideje . ." (Kivonat a Tanító különféle tárgyról szóló leveleiből.)




5. A D. gömbön (Földünk)² minden élet-ciklus hét gyökér­fajból áll. Az éterikussal kezdődnek és a szellemivel végződnek a fizikai és erkölcsi fejlődés kettős útján haladva - a földi kör kezdetétől a végéig. (Az egyik „bolygókör” az A. gömbtől a G. gömbig, a hetedikig; a másik a „gömb köre” vagyis a földi.) Ezt az „Esoteric Buddhism”-ben nagyon jól megírták, s egyelőre nem szorul további magyarázatra.




6. Az első gyökérfaj, vagyis az első földi „emberek” (bár­milyen volt a formájuk) a „mennyei emberek” ivadéka volt; ezeket a hindu filozófiában helyesen a „holdbeli ősök”-nek vagy Pitri-knek nevezik, s hét osztályuk vagy hierarchiájuk van. Mivel mindezt bővebben a következő fejezetekben és a II. Kötetben fogjuk magyarázni, itt erről nem kell többet szólanunk.

A már említett két munka, amely mindakettő az okkult tanításból vett tárgyakkal foglalkozik, külön figyelmet érdemel. Az „Esoteric Buddhism”-t sokkal jobban ismerik teozófiai körökben, de még rajtuk kívül is, semhogy szükséges volna érdemeire itt hosszabban kitérnünk. Kitűnő könyv, és még kitűnőbb volt a hatása. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy egyes téves fogalmak vannak benne, és hogy sok teozófust és más olvasót a Keleti Titkos Tanításra vonatkozó téves felfogásra vezetett. Azonfelül egy kissé túl anyagiasnak is látszik.




A „Man” címú könyv, amely később jelent meg, megkísérelte, hogy az ősi tanítást eszményibb szempontból mutasson be, néhány látomást az asztrális fényből átültessen, s néhány olyan tanítást közöljön, melyeket részben egy Mester – sajnos félreértett – gondolataiból merí­tett. Ez a munka is a korai emberfajok földön való fejlődé­séről szól, és néhány filozófiai jellegű, kitűnő részletet tartalmaz. Egyébként azonban nem egyéb, mint érdekes kis misztikus rege. Célját tévesztette, mert e látomások helyes átültetésére nem voltak meg a szükséges feltételek. Az olvasó tehát ne csodálkozzék, ha a mi köte­teink, több tekintetben ellentmondanak, ezeknek a korábbi leírásoknak.




Az ezoterikus „kozmogónia” általában, és különösen az emberi Monád fejlődése, oly lényegesen eltér ebben a két könyv­ben és más függetlenül dolgozó kezdők teozófiai írásaiban, hogy lehetetlen folytatnunk ezt a munkát anélkül, hogy ki ne térnénk arra a két korábbi könyvre. Annál is inkább, mert mind a kettőnek sok a bámulója - különösen az „Esoteric Buddhism”-nak. Elérkezett az idő, hogy egyet-mást megmagyarázzunk erről. A tévedéseket most helyesbítenünk kell, és ki kell javítanunk az eredeti tanítás alapján. Amennyire az egyik munka kifejezetten a materialista tudomány felé hajlik, éppoly túlságosan eszményi és itt-ott fantasztikus a másik.




A nyugati elmének szinte felfoghatatlan az a tanítás, amely a gömbök körláncán végig haladó, időszakos „elsötétülések”-kel és egymást követő „körök”-kel foglalkozik. Ebből eredtek az első zavarok és téves felfogások. Egyik ezek közül, az „ötödik", és a „hatodik" körbeliekre vonatkozik. Akik tudták, hogy egy-egy kört hosszú Pralaya, t. i. a nyugalom időszaka, előz meg és követ, amely áthidalhatatlan szakadékot nyitott meg a két kör között, amíg csak el nem érkezett a megújult élet-ciklus ideje, - azok nem tudták megérteni azt a „tévedést”, hogy a mi negyedik körünkben „ötödik” és „hatodik” körbeliekröl beszél­nek. Gautama Buddha-t „hatodik-körbeli”-nek tartották, Platon és más nagy filozófusokat és elméket „ötödik-körbeliek”-nek. Hogyan történhetett ez? Egyik Mester azt tanította és meg is erősítette, hogy még most is vannak ilyen „ötödik-körbeliek” a Földön. Noha úgy értettük, hogy az emberiség még a „negyedik-körben van”, más­kor mintha azt mondotta volna, hogy az ötödikben vagyunk. Erre egy másik Tanító „apokaliptikus választ” adott: - „Néhány esőcsepp még nem monszun, noha ennek érkezését jelzik” . . . „Nem, nem vagyunk az ötödik körben, hanem ötödik körbeli emberek jöttek közénk az utolsó néhány évezredben.” Ez még a Szfinx rejtvényénél is megfejthetetlenebb volt! Az okkultizmus tanítványai fejüket a legvadabb okoskodásokra adták. Jó ideig iparkodtak túlszárnyalni Oedipust, és kiegyeztetni a két állítást. Mivel a Mesterek olyan némák maradtak, mint maga a kő Szfinx, hát állhatatlansággal, „ellentmondással” és „ellentétességgel” vádol­ták őket. De a Mesterek csak hagyták burjánzani az okoskodá­sokat, hogy ezzel olyan leckét adjanak, amelyre a nyugati elme nagyon is rászorul.




Az orientalisták zagyvalékot csináltak a hindu exoterikus filozó­fiából, mert önhittek és gőgösek, és mert módszerük az, hogy minden metafizikai fogalmat és kifejezést materializálnak, s nem adnak helyet a keleti szóképnek és allegóriának. A teozófusok most ugyanazt tették az ezoterikus tanítással. Világos, hogy a teozó­fusok mindmáig egyátalában nem értették meg az „ötödik és hatodik körbeliek” kifejezés értelmét. Pedig ez egyszerűen csak ennyi: minden „kör” új fejlődést hoz magával, sőt az ember értelmi, lelki, szellemi és fizikai szervezetében teljes változást, mert mind­ezek a princípiumok folyton emelkedő fokozatban fejlődnek. Ebből következik, hogy olyan emberek, mint Konfucius és Platón, akik lelkileg, értelmileg és szellemileg a fejlődés magasabb síkjai­hoz tartoztak, a mi negyedik körünkben olyanok voltak, mint amilyen az átlag ember lesz az ötödik körben. E Kör emberisége arra van hivatva, hogy a fejlődés létráján mérhetetlenül magasabbra emelkedjék, mint ahol a mostani emberiségünk áll. Hasonlóképpen Gautama Buddha - a megtestesült Bölcsesség - még magasabban állt, és még nagyobb volt mind­ezeknél az embereknél. Ezeket tudniillik ötödik körbelieknek, Buddhá-t és Sankarâchâriá-t pedig allegórikusan hatodik körbeli­nek nevezik. S így rejtett bölcsesség van abban a megjegyzésben: „néhány esőcsepp még nem monszun, noha ennek érkezését jelzi", pedig akkoriban „kitérő” válasznak vették.




És most az Esoteric Buddhism című könyvben tett megjegyzés igazsága teljesen ki fog derülni:




Ha az ember egy teljeseit ismeretlen tudomány bonyolult tényeit először tárja gyakorlatlan elme elé, akkor lehetetlen ezeket az összes, kellő megszorításokkal. . . és rendellenes fejlődésükkel együtt előadni. . . Előszörre csupán az általános szabályokkal kell megelégednünk, és csak később foglalkozhatunk a kivételekkel. Ez különösen olyan tanulmányra áll, melynél rendszerint a tanítás hagyományos módszerét követik. E módszer minden új gondolatot úgy iparkodik a tanuló emlékezetébe ültetni, hogy előbb megdöbbenést keltsen, és a megdöbbenést csak később oszlatja el.




E megjegyzés írója, maga is mondja, az okkultizmus­ban „gyakorlatlan elme" volt. Saját következtetései és a körülmény, hogy jobban ismerte a modern csillagászati elméleteket, mint az ősrégi tanítást, egészen természetesen és anélkül, hogy észrevette volna, néhányszor téves eredményre juttatták. E tévedések inkább csak részletkérdéseket, mint valami „általános szabály”-t érintettek. Ilyenre akarunk most rámutatni. A tévedés nem nagy, mégis olyan, hogy sok kezdőt téves fogalmakra vezethet. De mivel a korábbi kiadások téves fogalmait az ötödik kiadás jegyzeteiben kijavították, úgy talán a hatodikat is kijavítják majd, és tökéletesbítik. Az ilyen tévedéseknek több oka volt. (1) A kényszerűség, mely a tanítókat az úgynevezett „kitérő válaszok” adására bírta. A kérdéseket t. i. olyan állhatatosan sürgették, hogy figyelmen kívül hagyni már nem lehetett, de másrészt csak részben volt szabad rájuk válaszolni. (2) Ezt a helyzetet nagyon gyakran félreértették, és alig méltányolták megfelelően a közmondást: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.” Ennek eredményeképpen az európai laikus-csélák néha önkényes okoskodásokban lelték örömüket. Ilyen volt: (a) a „nyolcadik szféra rejtélye” a Holdhoz való viszonyában, és (b) a téves állítás, hogy a földlánc két felsőbb gömbje, a két jól ismert bolygónk: „a Földön kívül... csak két más látható világ van a mi láncunkban.... Mars és Merkur” (Esoteric Budd­hism, 136. o.)




Ez nagy tévedés volt. De ezért, épp úgy hibáztatnunk kell a Mester határozatlan és ki nem elégítő válaszát, mint a tanuló éppolyan határozatlan és bizonytalan kérdését.




A kérdés ez volt: ,,Merkuron kívül, még milyen, a közönséges tudományban ismert, bolygók tartoznak a mi világrendszerünkbe?” Ha már most a kérdező elméjében ,,Világrendszer” helyett a mi földláncunk vagy „füzér”-­ünk szerepelt, nem pedig a „Naprendszer világai”, ahogy kellett volna, akkor természetesen félre lehetett érteni a választ. Mert a válasz ez volt: „Mars, stb. és még négy más bolygó, melyről a csillagászat nem tud semmit. Sem A, B, sem Y, Z, nem ismeretesek, de nem is láthatók, bármilyen tökéletesek is a fizikai eszközök.” Ez világos: (a) a csillagászat valóságban még semmit sem tud a bolygókról, sem a régiekről, sem pedig azokról, amelyeket a modern időkben felfedeztek; (b) a társ-bolygók, A-tól Z-ig, azaz a Naprendszer egyetlen láncának felsőbb gömbjei, semmiképpen sem láthatók.¹ Ami a Marsot, Merkurt és „a többi négy bolygót” illeti, ezeknek a Földhöz való viszonya olyan, hogy erről egyetlen Mester vagy magasfokú okkul­tista soha sem fog szólni,² még kevésbé fogja megmagyarázni a természetét.




S most határozottan kimondjuk, hogy az előadott elmélet lehetetlen, akár a modern csillagászat bizonyítékaival, akár azok nélkül is. A fizika tudománya bizonyítékai, bár ezek még nagyon határozatlanok, csakis a tárgyi Világegyetemünkkel egyforma anyagú síkon levő égitestekre vonatkozhatnak. Mars és Merkur, Vénusz és Jupiter, valamint minden eddig felfedezett (vagy csak felfedezendő) bolygó, per se, egy ilyen láncnak a képviselője a mi síkunkon. Ezt világosan megállapította Sinnett „Tanító"-ja, számos leveleinek egyikében: „a naprendszerünkben és rajta kívül van még más, számtalan Manvantarikus bolygólánc, s rajtuk értelmes lények.” De sem Mars, sem Merkur nem tartoznak a mi láncunk­hoz. Mint a többi bolygók, ezek is hetes Egységek, rendszerünk „láncai”-nak nagy seregében, és valamennyi éppúgy látható, mint ahogy felsőbb gömbjeik láthatatlanok.




Ha még azt is felhozzák, hogy a Tanító levelében bizonyos kifejezések könnyen félrevezethettek, a válasz erre: - Ámen; ez igaz. Az „Esoteric Buddhism” szerzője ezt jól tudta, amikor azt írta, ilyen „a hagyományos tanítás módszere... megdöbbenést kelt”... s ezt vagy szétoszlatja, vagy nem, - ez az esettől függ. Mindenesetre, ha azt hajtogatják, hogy ezt már előbb is meg lehetett volna magyarázni, és hogy közölhették volna a bolygók igazi mivoltát, amint most teszik, akkor ez a válasz: „abban az idő­ben ezt nem találták alkalmasnak, mert újabb kérdések egész soro­zatát nyitotta volna meg vele, s ezek olyan ezoterikus természetűek, hogy nem válaszolhattak volna rájuk, és így csak zavart okoztak volna”. Már kezdetben kijelentették, és azóta ismételten megerő­sítették, hogy (1) egyetlen egy teozófus sem, még ha elfogadott cséla is - nem is szólva a laikus tanítványról - számíthat arra, hogy neki alaposan és teljesen megmagyarázzák a titkos tanításokat, mielőtt nem tette le a Testvériségnek visszavonhatatlan fogadalmát, és át nem ment legalább is egy beavatáson. Ugyanis a közönségnek számjegyeket és számokat kiadni nem lehet, mert a számjegyek és számok az ezoterikus rendszer kulcsa. (2) Amit eddig lelepleztek, az csupán az ezoterikus tartalma volt annak, amit a világvallások majdnem valamennyi exoterikus Szentírásában találhatunk - főképpen a Brahmâna-kban, a Véda Upanishad-jaiban, de még a Purana-kban is. Ez csupán kis része volt annak az anyagnak, amelyet most a jelen kötetek sokkal bőveben hoznak nyilvánosságra. De még ez is nagyon hiá­nyos és töredékes.




Mivel az író, midőn jelen munkáját megkezdte, biztosra vette, hogy a Marsról és a Merkurról szóló okoskodás téves, levélben kért a Tanítóktól magyarázatot és hiteles értesítést. Mind a kettő idejében megérkezett, és itt ad szószerinti kivonatot belőlük:




„ . . . . . Tökéletesen igaz, hogy Mars jelenleg az elsötéte­dés állapotában van, és Merkur éppen most kerül ki belőle. Hozzáteheti, hogy Vénusz az utolsó Körében van . . . . Ha sem Merkur­nak, sem Vénusznak nincsen holdja, ennek okai: . . . (l. a fenti jegyzetet, ott felsoroltuk az okokat), valamint azért is, mert Marsnak két holdja van, amelyekre nincs joga. . . . . Phobos ezt a BELSŐ holdnak tartják - egyáltalán nem hold. Amint ezt Laplace már régen és Faye napjainkban megjegyezték (l. Comptes Rendus, XC. köt. 569. o.), Phobos periodikus ideje túlságosan rövid. Ezért „valami hibának kell lenni az elmélet alapgondalatá­ban", mondja helyesen Faye . . . . Továbbá mind a kettő (Mars és Merkur) hetes lánc, éppoly függetlenek a Föld sziderikus urai­tól és fölebbvalóitól, amilyen független Ön Hüvelyk Matyi (Tom Thumb) „princípiumaitól” - ezek talán az ő hat fivére voltak, hálósapkával vagy enélkül. . . . . „A kíváncsiság kielégítése sok ember számára a tudás végcélja” mondta Bacon, akinek éppúgy igaza volt, amikor biztosra vette ezt az igazságot, mint ahogyan igazuk volt azoknak, akik ő előtte ismerték, abban, hogy a BÖLCSESSÉGET a tudástól elválasztották, és mértéket szabtak annak, amit egy bizonyos igőben közölni lehet. . . . . Jusson eszébe, hogy:




„ . . . Tudás ugyan lakik

A főben, melyet kölcsön-gondolat telít,

De bölcsesség csak abban, mely sajátjára figyel . .”




Ezt sohasem vésheti elég mélyen azok elméjébe, akikkel ezoterikus tanításokat közöl...”




Íme, még néhány kivonat egy másik, ugyanattól a tekintélytől eredő levélből. Ezt válaszul adták a Tanítók néhány eléjük terjesz­tett ellenvetésre. Ezek az ellenvetések nagyon tudományos, de felületes okoskodásokon épülnek, és a körül forognak, hogy nem lenne-e ajánlatos az ezoterikus elméleteket a modern tudomány következtetéseivel összebékéltetni. Ifjú teozófus írta, óvásként a „Secret Doctrine” ellen és éppen a szóban forgó tárggyal kap­csolatosan. Kijelenti, hogy ha volnának ilyen társ-Földek, „akkor ezek csak jelentéktelenül kisebb mértékben lehetnének anyagiak, mint a mi gömbünk.” Honnan van tehát, hogy nem láthatók? A válasz ez volt:




„. . . Ha a pszichikai és szellemi tanítást jobban megértenék, akkor majdnem lehetetlen volna még csak elképzelni is ilyen képtelensé­get. Valóban Önök nem haladhatnak addig, amíg azon fáradoznak, hogy az egyeztethetetlent - azaz a metafizikai és spirituális tudományokat megbékítsék a fizikai vagy természeti filozófiával. A „természeti” szó előttük (a tudomány emberei előtt) ugyanis azonos azzal az anyaggal, amelyet testi érzékeikkel észlelhetnek. A mi gömbünk, s ezt kezdettől fogva tanítottuk, a leszálló ív legalján van ott, ahol az érzékelésünk alá eső anyag a legdurvább alakjában jelentkezik. . . Ennélfogva csak ésszerű feltennünk azt, hogy a Föl­dünket beárnyaló gömböknek más és magasabb síkokon kell lenniük. Egy szóval mint gömbök EGYÜTTVÉVE EGYSÉGET ALKOTNAK, de NINCSE­NEK ÁLLAGEGYSÉGBEN FÖLDÜNKKEL¹ és így egészen más öntudati álla­pothoz tartoznak. Bolygónk (és a többi bolygó mind) hozzáilleszke­dett emberi lakóinak sajátos állapotához. Ez az állapot lehetségessé teszi azt, hogy puszta szemmel láthassuk a mi földi síkunkal és anya­gával azonos lényegű égi testeket és így a Jupiter-, a Marslakók és a többiek láthatják a mi kis világunkat. Mert öntudati síkjaink mivoltukban ugyanazok, a megkülönböződött anyag ugyanolyan rétegében vannak - és csak fokozatban különböznek egymás­tól. . . . Ezt írtam: „A kisebb Pralaya csak a mi kis GÖMB­FÜZÉRÜNKET érinti". („Füzérek”-nek neveztük a láncokat, mikor még a szótévesztések korszakában voltunk.) . . . „Ilyen füzérhez tartozik a mi Földünk”. Ebből aztán világosan azt lehetett érteni, hogy a többi bolygó is „füzér” vagy LÁNC. . . Ha ő (értve rajta az óvást emelőt) ilyen magasabb síkon Ievő „bolygóknak”, még halvány árnyékképét (silhouette) is óhajtaná Iátni, akkor előbb a közte és a következő sík között levő asztrális anyagnak finom felhőit is el kellene távolítania . . .”




Így könnyű megértenünk, miért nem láthatjuk még a legjobb földi messzelátóval sem azt, ami anyagi világunkon kívül esik. Csupán azok, akiket adeptusoknak nevezünk, szólhatnak tekin­télyük (authority) erejével az ilyen dolgokról, mert ők tudják, hogyan kell mentális látásukat irányítani, és a fizikai és a pszichikai tudatukat áthelyezni a létezés más síkjaira. És ők világosan ezt mondják:




„Élj az ilyen tudás és erők elérésére szükséges életet, és a Bölcsesség természetszerűen szegődik hozzád. Ha egyszer öntudartodat összhangba tudod hozni az „Egyetemes Öntudat” hét húrjának valamelyikével, a húrokkal, melyek a Kozmosz hangszekrényén végig futnak és az egyik örökkévalóságtól a másikig rezegnek; ha alaposan tanulmányoztad a „szférák zenéjét”, akkor, de csak akkor, részesítheted tudásodban szabadon azokat, akiket teljes biz­tonsággal részesíthetsz benne. Addig is légy óvatos. Ne szolgáltasd ki a jelen nemzedéknek a nagy igazságokat, a jövendő fajok örökségét. Ne akard feltárni a létezés és a nem-létezés titkát olyanoknak, akik nem tudják fölérni ésszel Apolló HEPTACHORD­-jának - a ragyogó Isten lantjának - rejtett jelentését. E lant hét húrjának mindegyikében ott lakozik a Kozmosz Szelleme, Lelke és Asztrális teste. E Kozmosznak csak külső burka került most a Modern Tudomány kezeügyébe. . . Légy óvatos, lelkedre kötjük, óvatos és bölcs, és vigyázz mindenek fölött arra, hogy miben hisznek azok, akik Tőled tanulnak, nehogy önmagukat ámítva, másokat is félrevezessenek. . . mert ez a sorsa minden igazságnak, amellyel az emberek még meg nem barátkoztak. . . Maradjanak inkább a bolygóláncok és más Kozmosz-feletti és Kozmosz-alatti rejtélyek az álmok birodalmában azok számára, akik maguk nem látnak, de még hinni sem tudják, hogy mások Iátnak. . .”




Sajnos, hogy kevesen követték közülünk a bölcs tanácsot, és így igen sok megbecsülhetetlen gyöngyöt dobtunk oda az ellen­ségnek, a bölcsesség sok drágakövét, és mivel ez nem tudta felismerni értékét, megfordult és széttépett bennünket.




„Képzeljük el", írta ugyanaz a Mester két „laikus csélá”-­jának, - így nevezte ugyanis az Esoteric Buddhism íróját és még egy urat, aki ennek egy ideig tanuló-társa volt - „képzeljük el, hogy A MI FÖLDÜNK, HÉT BOLYGÓBÓL VAGY EMBERT-HORDOZÓ VILÁGBÓL ÁLLÓ CSOPORTBAN AZ EGYIK BOLYGÓ. . . (A hét boIygó az ókor szent bolygói és valamennyi hetes.) Íme, az élet-áram eljut A-hoz, vagy helyesebben ahhoz, aminek rendeltetése, hogy A legyen, és ami addig még csak kozmikus por („laya-központ”). . . stb.”^*




Ezekben a legelső levelekben ugyanis a kifejezéseket még meg kellett alkotni, és szavakat képezni. A „gyűrűk”-ből gyakran „körök” lettek, és a „körök”-ből életciklusok, és megfordítva. Az egyik levelező egy „kör”-t „világgyűrű”-nek nevezett. Erre a Mester azt írta: „Azt hiszem, ez további zavarra fog vezetni. Úgy egyeztünk meg, hogy körnek nevezzük egy-egy monádnak útját az A gömbtől a G vagy Z gömbre. . . A „Világ-gyűrű” helyes. . . nagyon tanácsolja Sinnet úrnak, hogy állapodjon meg az elneve­zésekben, mielőtt tovább menne. . .”




A megállapodás ellenére is e szótévesztés miatt sok hiba csúszott be a legkorábbi tanításokba. Némelykor még a Fajokat is összetévesztették a „körök”-kel és a „gyűrűk”-kel, és ez a téveszt­getés vezetett hasonló tévedésekre a „Man”^* -ben is. A Mester kezdettől fogva így írta:




„Mivel nem közölhetem Önnel az egész igazságot, sem azt a sok elszórt töredéket nem vethetem napfényre. . . nem tudok az Ön megelégedésére cselekedni.”^**




Ez volt a válasz a következő kérdésekre: „Ha igazunk van, akkor az ember-korszak előtti egész létezés 637,” stb. stb. A szám­jegyekre vonatkozó minden kérdésre ez volt a válasz: „Iparkodjon a 777 megtestesülésnek problemáját megoldani . . . Ámbár meg kell tagadnom az útbaigazítást. . . de ha magától megoldja a problémát, akkor kötelességem Önt megerősítenem.”^***




De soha sem oldották meg, az eredmény pedig csupa kellemetlen meglepetés és tévedés volt.




Még az égitestek és a makrokozmosz hetes szervezetéről szóló tanítás is - ahonnan a mikrokozmosz vagy az Ember hetes felosztása ered - mostanáig a legezoterikusabb tanítások közé tartozott. A régi időkben csupán a Beavatáskor a ciklusok legszentebb számjegyeivel együtt közölték. De nem tervezték az egész Kozmogónia rendszer feltárását - ezt jelen­tették ki az egyik teozófiai lapban.¹ Nem is tartották lehetséges­nek egy pillanatig sem akkor, amikor az „Esoteric Buddhism” írójának leveleire válaszolva, a kérdések egész seregére csak igen kevés felvilágosítást, csak néhány töredéket adhattak. Ezek között olyan problémákat kutató kérdések is voltak, amelyekre egyetlen egy MESTER-nek sincs joga válaszolni, akármilyen magas­rangú és független is, mert ezzel leleplezné a világ előtt a régi templom-testületek (college-temples) legszentebb és legrégibb rejtélyeit. Ennélfogva csak nagy körvonalakban közöltek néhány tanítást, a részleteket állandóan elhallgatták, és kezdettől fogva rendszeresen kijátszottak minden olyan törekvést, amely több felvilágosítást akart tőlük kicsalni. Ez egészen természetes is. A Purâna-k a Tudás hét ágáról szólnak. Ezek közül a négy Vidja következő: „Jadzsnya-Vidja” (vallásos szertartások végzése bizonyos eredmények elérés végett); „Maha-Vidja”, a nagy (Mágikus) tudás, ez most Tantrika-tiszteletté fajult el; „Guhja-Vidja", a Mantra-k és igazi ritmusuk vagy éneklésük, a misztikus varázslások, stb. tudománya; „Átma-Vidja” vagy az igazi Szellemi és Isteni bölcsesség. Csupán ez az utolsó világíthatja meg feltétlenül és véglegesen az előbbi három tanítását. Átma-Vidja segítsége nélkül a többi három csak felületes tudomány marad, mértani mértékek, melyeknek van ugyan hosszúságuk és szélességük, de mélységük nincs. Olyanok, mint az alvó ember, kinek lelke, tagjai és elméje, mechanikai mozgásra, zavaros álmokra, sőt még alva-járásra is képesek, tehát látható eredményeket tudnak létrehozni. De ezek csak az ösztön, nem pedig az intellektus okozta hatások, és semmi esetre sem teljesen tudatos szellemi indító okok következményei. A három elsőnek említett tudományból sokat adhatnak közzé és magyaráz­hatnak meg. De, hacsak tanításaikhoz Átma-Vidja nem adja meg a kulcsot, örökre olyanok maradnak, mint a széttépett könyv papír­szeletei, mint nagy igazságok árnyai, amelyeket a legszellemibb emberek is csak homályosan látnak, de amelyeket teljesen fel­ismerhetetlenné torzítanak azok, akik minden tovasurranó árnyékot falra akarnak szegezni.




Továbbá egy másik nagy zavart idézett elő a tanítványok elméjében a Monád fejlődéséről szóló tanítás hiányos előadása. Hogy teljesen felfoghassuk ezt a folyamatot, valamint a Gömbök születésének folyamatát is, sokkal inkább metafizikai oldaláról kell vizsgálnunk, mint az úgynevezett statisztikai szempontból, mert ez számjegyeket és számokat ölel fel, amelyeket ritkán szabad általá­nosságban használni. Sajnos, kevesen akarnak ezekkel a tanítá­sokkal csupán metafizikai értelemben foglalkozni. A nyugati írók között a tanításunkban legjártasabb is, a Monádok fejlődéséről szólva („Esoteric Buddhism”, 46. o.) ezt állítja munkájában: „ilyen­féle tiszta metafizikával jelenleg nem foglalkozunk”. Ha ez így van, - amint a Tanító a hozzáintézett levélben megjegyzi: „Mire jó tanításunkat hirdetni, mire jó ez a fárasztó munka, ez az ár elleni úszás? Miért kell a nyugatnak. . . tanulnia. . . a kelettől olyasmit, ami soha nem lesz ínyére a külön ízlésű aesthetikusoknak?” És felhívja levelezőjének figyelmét „az irtózatos nehézségekre, amelyekkel mi (Adeptusok) találkozunk valahányszor metafizikánkat a nyugati elmének akarjuk magyarázni.”




S jól teszi, mert metafizika nélkül sem okkult filozófia, sem ezotéria nem lehetséges. Ez olyan, mintha úgy akarnánk meg­magyarázni az élő ember lelkének és elméjének legmeghittebb és legszentebb működését, vágyait és érzelmeit, a szeretetet és gyűlö­letet, hogy hullája mellének és agyvelejének anatómiai leírását adjuk. Most pedig vizsgáljuk meg a fent említett két tanítást, amelyet az „Esoteric Buddhism” alig érintett, és egészítsük ki, amennyire csak szabad.





KIEGÉSZÍTŐ ADATOK ÉS MAGYARÁZATOK A GÖMBÖKRŐL ÉS A MONÁDOKRÓL




Az „Esoteric Buddhism” két megállapítását akarjuk szóba hozni, és a szerző véleményét idézzük. A 49. oldalon (V. kiad.) ezt mondja:




„ . . . A szellemi monádok . . . ásványi létezésüket nem végzik be teljesen az A gömbön, de azután befejezik a B gömbön s így tovább. Többször végig mennek az egész körön, ásványi alakban és azután többször mint növények, és többször mint állatok. Szándékosan nem közlünk jelenleg számjegyeket,” stb. stb.




Ezt bölcsen tette, mert a számjegyeket és számokat nagyon is titokban tartják. Ezzel most részben felhagytak. De talán jobb lett volna, ha a körökre és a fejlődési körforgásokra vonatkozó helyes számokat akkoriban vagy teljesen megadták volna, vagy teljesen elhallgatták volna. Sinnett világosan felismerte ezt a nehéz­séget, amikor (a 140. oldalon) ezt mondta:




„A közönség nem egy könnyen találja ki, miért tartózkodnak annyira az okkult tudás birtokosai attól, hogy a Kozmogóniára vonatkozólag számbeli adatokat közöljenek, és a be-nem-avatott nehezen érti meg, miért kell ezeket titokban tartani.”




Világos, hogy voltak erre okok. Pedig ez az eltitkolás az oka a legtöbb fogalomzavarnak egyes keleti és nyugati tanítványoknál. És éppen a szóban lévő két tanítás elfogadása látszott nagy nehézségbe ütközni, mert nem voltak adatok, amelyekre támaszkodhattak volna. De ez már így volt. Mert - s a Mesterek ezt sokszor kijelentették - az okkult számításokba tartozó szám­jegyeket a fogadalmat tett csélák körén kívül továbbítani nem szabad, és még ők sem szeghetik meg a szabályokat.




Hogy érthetőbbé tegyük a dolgot, az adott tanítást kibővít­hetjük, és néhány kérdést megoldhatunk bár csak úgy, hogy a matematikai szempontot mellőzzük. Mivel a gömbök és a Monádok fejlődése szorosan összefügg egymással, ezért mi egybevonjuk ezt a két tanítást. Ami a Monádokat illeti, arra kérjük az olvasót, ne feledje el, hogy a keleti filozófia elveti a nyugati teológia dog­máját t. i. hogy minden újszülött csecsemő újonnan teremtett lelket kap. Ez a dogma épp annyira nem filozófikus, amennyire lehetetlen a természet gazdaságában. A Monádoknak, melyek fejlődnek, és azáltal válnak mind tökéletesebbé, hogy sok egymást követő személyiséget asszimilálnak, minden új Manvantara-­ban korlátolt számúaknak kell lenniük. Ez feltétlenül szükséges, ha az újraszületés, a karma és az emberi Monádnak saját forrá­sába - az abszolút Istenségbe való fokozatos visszatérésének tanítására gondolunk. Így, bár a többé-kevésbé fejlett Monádok seregei majdnem megszámlálhatatlanok, mégis véges számúak, akárcsak minden egyéb a megkülönböződés és határoltság e Világegyetemében.




Az emberi „princípiumok” és a világláncok felszálló gömbjei kettős ábrájából (I. ábra) kitűnik, hogy az okok és okozatok örök láncolata és tökéletes analógia uralkodik a fejlődés valamennyi vonalán, és ezek kötik össze azokat. Egyik szüli a másikat - a gömb is, a személyiség is. De kezdjük az elején.




Már vázoltuk nagy körvonalaiban a folyamatot, amelyben az egymást követő bolygóláncok kialakulnak. Hogy elejét vegyük a téves felfogásoknak, még néhány részletet adunk. Ezek fényt fognak vetni saját láncunk, a holdláncnak ivadéka, emberiségének történetére.




A következő II. ábra 1.-gyel jelzett oldala a hét bolygóból álló „holdláncot” ábrázolja, a hetedik, vagyis az utolsó körének kez­detén; a 2.-vel jelzett oldala a „földláncot”, amely csak lesz, de még nem létezik. Mindegyik lánc hét gömbjét ciklikus sorrendjük­ben A-G-vel, a földlánc gömbjeit még ezen felül kereszttel, (+), a Föld jelképével jelöltük.




Ne feledjük el, hogy a bármely hetes láncon ismételten közben vándorló Monádok fejlődési fokuknak, tudatuknak, és érdemüknek megfelelően hét osztályba vagy hierarchiába tartoznak. Kövessük tehát megjelenésük sorrendjét az első Körben az A gömbön. E hierarchiáknak megjelenési időközei bármely gömbön úgy alakulnak, hogy ha a 7. osztály, az utolsó, az A gömbön megjelenik, akkor az 1. osztály, az első, éppen átment a B gömbre, és így tovább lépésről-lépésre az egész láncon körös-körül.






S épp így a Holdlánc hetetedik körében, amikor a 7. osz­tály, az utolsó, elhagyja az A gömböt, akkor ez a gömb nem álomba merül, ahogyan eddig a korábbi körökben tette, hanem kezd haldoklani (bolygói pralaya-ba kezd térni)¹; és haldokolva sorra átadja - amint említettük - „princípiumait” vagy élet-elemeit és energiáját stb. egyiket a másik után, egy-egy új „laya-központ”-­nak, s ez kezdi a Földlánc A gömbjének kialakítását. Hasonló dolog történik a „holdlánc” minden gömbjével. Egyik a másik után alakítja ki a „földlánc” egy-egy új gömbjét. Holdunk a sorozatnak negyedik gömbje volt, és az érzékelés ugyanazon a síkján volt, mint a Föld. De a holdlánc A gömbje addig nem lesz egészen „holt”, amíg az első osztálynak első Monádjai a G vagy Z gömbtől, a „holdlánc” utolsójáról, át nem mentek a Nirvánába, mely a két lánc között rájuk vár. Így van ez a többi gömbbel is, - amint mondtuk, - mindegyik szüli a „földlánc” megfelelő gömbjét.




Továbbá, ha az új lánc A gömbje készen van, akkor rajta a Holdlánc Monádjainak első osztálya vagy Hierarchiája a leg­alsóbb birodalomban ölt testet, s így tovább, fokozatosan előre haladva. Ennek eredménye az, hogy az első körben csupán a Monádok első osztálya éri el a fejlődés emberi fokát, mert a második osztály mindegyik gömbre későbben érkezik, s így nincs ideje, hogy ezt a fokot elérje. A 2. osztálybeli Monádok tehát csupán a második körben érik el a kezdetleges emberi fokot, és így tovább a negye­dik kör közepéig. De ekkor - és ebben a negyedik körben, amely­ben az emberi fok teljesen ki fog fejlődni - az emberi birodalomba vezető „kapu” bezáródik és ezentúl az „emberi” Monádok, t. i. a fejlődés emberi fokán álló Monádok, száma teljes. Mert a Moná­dok, amelyek ekkor még nem érték el az emberi fokot, éppen az emberiség fejlődése miatt annyira elmaradnak mögötte, hogy az emberi fokot csak a hetedik, és egyszersmind utolsó Kör végén fogják elérni. Tehát ők nem lesznek emberek ezen a láncon, hanem egy jövendő Manvantara emberiségét fogják alkotni. Jutalmuk az, hogy sokkal magasabb láncon lesznek „Emberek”-ké; így részesül­nek ők a karmikus jóvátételben. Egyetlen egy kivétel van, és ennek megvan az oka; erről később fogunk szólni. - Mindez pedig megmagyarázza a fajok közti különbséget.




Látjuk tehát, mennyire teljesen azonosak a Természeti folya­matok a Kozmoszban és az egyéni emberben. Az ember leéli élet-ciklusát, és meghal. A „magasabb princípiumai” - ezek a bolygólánc fejlődésében megfelelnek a körben vándorló Monádoknak - Devachan-ba térnek. Ez megfelel a „Nirvana”-nak, és két lánc közötti nyugalom állapotának. Az ember alsóbb „princí­piumai" lassanként feloszlanak, és a természet újra felhasználja őket új emberi princípiumok alakítására. Ugyanez a folyamat megy végbe a világok feloszlásában, és kialakulásában is. Az analógia tehát a legbiztosabb vezető az okkult tanítások megértésében.




Ez „a Hold hét rejtélyei”-nek egyike, és most fedik fel. A japánok a hét „rejtélyt” Yama-busi-nak nevezik. A Lao-Tze fele­kezet misztikusai és Kioto aszkéta szerzetesei, a Dzendó-nak, „a hét drágakő”-nek nevezik. Csakhogy a japán és kínai budd­hista aszkéták és beavattottak még tartózkodóbbak „tudásuk” közlésében, mint a hinduk - ha ugyan lehetséges még tartózkodóbbnak lenni.




Az olvasónak nem szabad szeme elől elvesztenie a Monádokat, és amennyire csak lehet, fel kell őt világosítanunk mibenlétükről anélkül, hogy a legnagyobb rejtélyekkel visszaéljünk. Különben az író, nem is állítja azt, hogy e kérdésben minden részletet ismer.

A monád sereget nagyjában három osztályra oszthatjuk

1. A legfejlettebb Monádok-nak (a Hold-Isteneknek vagy „Szellemeknek”, ezeket Indiában Pitri-knek nevezik) feladata, hogy az első körben átmenjenek az ásvány-, növény- és állatország egész hármas ciklusán, ezeknek legéterikusabb, legfinomabb és kez­detleges alakjában, hogy az újonnan alakult lánc természetébe öltözzenek, s azt áthasonítsák. Ezek érik el az A gömbön az első körben legelőbb az emberi for­mát, (ha ugyan lehet formáról beszélni a majdnem alanyinak biro­dalmában). Ezért ők vezetik, és ők képviselik az emberi elemét a második és harmadik körben, és végül kifejlesztik árnyékukat a negyedik kör kezdetén, a második osztály, vagyis az utánuk következők számára.




2. Azok a Monádok, amelyek elsőknek érik el az emberi fokot a három és fél kör ideje alatt, és emberekké¹ lesznek.




3. A késlekedők, az elmaradt Monádok, ezek karmikus akadályok miatt egyáltalán nem fogják elérni az emberi fokot ebben a ciklusban vagy körben. Itt csak egy kivétel van, erről később szólunk, amint már ígértük is.




A külső formát vagy testet az asztrális test körül földi erők hozzák létre. Ugyanez áll az alsóbb birodalmakra is. De a belső vagy igazi EMBER fejlődése tisztán szellemi. Ekkor a személytelen Monád nem halad többé az anyag különféle formáin át, - ezek a formák a legjobb esetben is, egész más síkon bírnak csak ösztönnel és tudattal - mint a külső fejlődés folyamán. Hanem a „zarándok-lélek” vándorol nemcsak az anyag külön­böző állapotain, hanem az öntudat és önpercepció állapotain át, vagyis e lélek appercepció útján jut percepcióra. (lásd: „Istenek, Monádok és Atomok.”)




A MONÁD felmerül a szellemi és értelmi öntudatlanság álla­potaiból, és közvetlenül a mentalitás síkjába lép, átugorván a két első síkot - amelyek oly közel vannak az ABSZOLÚT-hoz, hogy egy alsóbb síkon levő dologgal semmiféle korreláció nem lehetséges. De az egész világegyetemben nincsen más sík, amelynek a perceptív- és apperceptív-minőségek majdnem végtelen fokozataiban tágasabb határa vagy nagyobb hatómezeje volna. E síknak annak azután megfelelő kisebb síkjai minden „forma” számára, az „ásvány” monádtól kezdve addig, amíg ez a monád az ISTENI MONÁD-dá fejlődik ki. De a Monád az egész idő alatt egy és ugyanaz, csak megtestesülései különbözők, a szellem részleges vagy teljes elsötétedésének egymást állandóan követő ciklusaiban, valamint az anyag részleges vagy teljes elsötétedései alatt. Ez tudni­illik a két poláris ellentét, aszerint, hogy a Monád a mentális szelle­miség birodalmába száll fel, vagy az anyagiság mélységébe száll le.




Térjünk vissza az „Esoteric Buddhism”-ra. A második állítás arra az óriási időszakra vonatkozik, amely az A gömbön az ásvány- és az ember-időszak¹ között van, s így szól:




„Az ásvány-időszak teljes kifejlődése az A gömbön előkészíti az utat a növényi fejlődésre. Mihelyt ez megkezdődik, az ásvány élet-hulláma átömlik a B gömbre. Mikor a növény-kifeljődés az A gömbön befejeződött, és az állat-kifejlődés megkezdődik, akkor a növény élet-hulláma átömlik a B gömbre, és az ásvány élet-hulláma a C gömbre megy tovább. Végül az ember élet-hulláma érkezik az A gömbre.” - (49. old. V. kiadás)




És így megy ez három körön át, azután meglassul, és végül megáll a mi gömbünk küszöbén, a negyedik körben, mert az ember-időszakot (a leendő igazi fizikai ember időszakát), a hete­diket, most érte el. Ez világos, mert így mondja:




„ …Vannak fejlődési folyamatok, amelyek megelőzik az ásvány­birodalmat, és így a fejlődés egy hulláma, igazában néhány hulláma, megelőzi az ásvány-hullámot a gömbökön való körülhaladásában." - (Ugyanott.)




Most pedig idézzünk egy másik cikkből, t. i. „The Mineral Monad”-ból, a „Five Years of Theosophy” c. könyvből (273. és köv. oldalak) :




„Hét birodalom van. Az első csoport magában foglalja az elementáloknak vagy keletkező erő-központoknak három fokát. Kezdődik Mulaprakriti (vagy inkább Pradhâna a legelső homogén anyag) megkülönböződésének első fokával, és tart a harmadik fokáig - azaz a teljes öntudatlanságtól a fél-percepcióig. A második vagy magasabb csoport magában foglalja a birodalmakat a növénytől az emberig. Az ásvány-birodalomban a „Monádikus-Lényeg” fokozataiban, ha ezt fejlődő energiának tekintjük, a fele út vagy fordulópont. Három (a fizikai előtt levő) fokozat az elementális részen; az ásvány-birodalom; három fokozat a tárgyias fizikai² részen; ez a fejlődés láncának (első vagy bevezető) hét láncszeme.”




„Bevezető”, mert előkészítő láncszemek. S bár valójában a természeti fejlődéshez tartoznak, mégis helyesebben természet-alatti fejlődésnek mondanánk. Ez a folyamat haladásában a harmadik fokon, a negyedik fok küszöbén megáll, ekkor lesz a természet-fejlődés síkján az első, igazán emberhez vezető foko­zattá, s így a három elementális országgal - a tizet alkotja, a Sephiroth-i számot. Ezen a ponton kezdődik:




„A szellem leszállása az anyagba, ennek a fizikai fejlődésben felszállás felel meg; az anyagiság legmélyebb mélységeiből (az ásvány) való újra-felemel­kedés a status quo ante felé, amelyet a konkrét szervezetnek fokozatos elosz­lása kísér - fel Nirváná-ba, a megkülönböződött anyag eltűnése pontjáig.” (Five Years of Theosophy, 276. o.)




Világos tehát, hogy miért áll meg gömbünk ajtajánál, a negyedik ciklusában vagy körében az, amit az „Esoteric Buddhism”-­ban találóan „fejlődés-hullám"-nak, ásvány-, növény-, állat- és ember-„impulzusnak” neveznek. Ezen a ponton egyesül a Kozmoszi Monád (Buddhi) az Atmikus Sugárral, és ennek hordozójává lesz, azaz (Buddhi) appercepciójára ébred (Átman-nak); s így a fejlődés egy új hétfokú létrájának első fokára lép; ez végül a Sephiroth-i fa, a Korona tizedik (a legalsóbbtól számítva felfelé) fokára fogja vezetni.




A Világegyetemben minden az analógiát követi. „Mint fent, úgy lent”; az Ember a Világegyetem mikrokozmosza. Ami a szellemi síkon történik, az megismétlődik a Kozmoszi síkon. A konkrét az absztrakt csapásán halad, a legmagasabbnak szükség­képpen a legalacsonyabb felel meg; az anyagi a szelleminek. Így a Sephiroth-i Koronának (vagy felsőbb háromságnak) megfelel a három elementális birodalom; ezek megelőzik az Ásványt (l. a Five Years of Theosophy-ban, a 277. oldalon levő ábrát), és a Kabbalisták nyelvén szólva, megfelelnek a Kozmoszi megkülönböződésben, a Forma és Anyag világainak, a Szellem-fölöttitől kezdve az Ősképek világáig.




Mi a Monád? És mi a viszonya az Atomhoz? A következő válasz azokon a magyarázatokon alapszik, melyeket a szerző, a fentebb említett „The Mineral Monad” c. cikkében, ezekre a kérdé­sekre adott. A második kérdésre ezt válaszolja:




„Egyáltalában semmi viszony nincs közte és az atom vagy a molekula közt, amilyennek ezeket a tudomány jelenleg gondolja. Nem hasonlíthatjuk össze a mikroszkopikus szervezetekkel, - ezeket valamikor a poligasztrikus vég­lényekhez (infusoria) sorolták, most pedig növényeknek tekintik, és az algák­hoz számítják - de nem azonosíthatjuk a Peripatetikusok Monas-szával sem. Fizikai vagy szervezeti szempontból az ásvány-monád különbözik az emberi monádtól, mert utóbbi nem fizikai, és összetételét kémiai képletekkel és elemekkel kimutatni nem lehet.”




Egyszóval, amint a Szellemi Monád Egy, Egyetemes, Határ­talan és Oszthatatlan, noha sugarait tudatlanságunkban az embe­rek „Egyéni Monádjainak" nevezzük, épp úgy az ásvány-Monád is Egy - és tőle ered a számtalan fizikai atom, melyeket a tudomány most kezd individuáltnak tekinteni. Az ásvány-Monád ugyanis a fejlődés-körnek a szellemi Monáddal szembenlevő hajlásán van.




„Különben hogyan lehetne matematikailag a négy birodalom fejlődését és spirális haladását magyarázni? A „Monád” az ember két utolsó, a 6-dik és 7-dik, „princípium”-ának egyesítése, és pontosabban szólva, az „emberi monád” kifejezés csupán a kettős lélekre (Atma-Buddhi-ra) alkalmazható, de legmagasabb, éltető princípiumára, Atma-ra egyedül, nem. Mivel azonban a Szellemi Lélek, tőle (Atma-tól) elválasztottan, nem tudna létezni (no existence, no being), azért nevezték el így. . . Már most a Monádi vagy inkább Kozmoszi Lényeg - ha ugyan szabad így neveznünk - az ásvány, növény és ember birodalomban fejlődése fokozataiban mégis különböző, ámbár egy s ugyanaz a ciklusok sorozatain át, kezdve a legalacsonyabb elementá­lissal, fel a Déva birodalomig.

Nagyon téves lenne a Monádot úgy képzelni, hogy különvált Lény gyanánt, egy meghatározott ösvényen, halad lassan az alsóbb birodalmakon át, és hogy az átalakulások számtalan sorozatai után emberi lénnyé érik meg; röviden, hogy Humboldt Monádja visszavezethető az amphibol (Hornblende) egy atomjára. „Ásvány-Monád” helyett, a fizikai tudomány szem­pontjából, mely minden atomot megkülönböztet, természetesen sokkal helye­sebben mondhattuk volna: „az a Monád, mely Prakriti ásvány-birodalomnak nevezett formájában nyilvánul meg”. Az atom, (amint ezt a szokásos tudomá­nyos elméletek fejtegetik), nem valaminek részecskéje, nem lélek-éltette valami, arra hivatva, hogy hosszú korszakok múlva emberré fejlődjék. Hanem ez a még nem individuált Egyetemes Energia konkrét megnyilvánulása; az egy Egyetemes Monád folytatólagos (sequential) megnyilvánulása. Az (anyag) óceán mindaddig nem oszlik szét potenciális és alkotó cseppjeire, amíg az élet-impulzus árja el nem éri az ember-születés fejlődési fokát. Az egyéni Monádokra való különválás hajlama fokozatos és a felsőbbrendű állatok majdnem el is érik. A peripatetikusok a Monasz szót, pantheisztikus értelemben, az egész Kozmoszra alkalmazták. Az okkultisták pedig, noha kényelem szem­pontjából elfogadják ezt a gondolatot, megkülönböztetik az absztraktból a konkrétba áthajló fejlődés egyre tökéletesedő állapotait. Erre mutatnak az ásvány-, növény-, állat-Monád kifejezések. A kifejezések csak azt jelzik, hogy a szellemi fejlődés hulláma útja folyamán az illető kör ívén halad át. „Monádi lényeg” a növény-birodalomban kezd észrevétlenül az egyéni öntudat irányába különböződni. Mivel a Monádok egyszerű (uncompounded) dolgok, - amint Leibnitz helyesen meghatározta - azért őket, a megkülön­böződés fokozatain, a szellemi Lényeg élteti, s úgyszólván ez alkotja a Monádot, - nem pedig az atomok csoportosulása (aggregation); ez utóbbi csupán az eszköz és az állag, amelyet az értelem alsóbb és magasabb fokozatai hatnak át.” (Id. munka 274, 275. oldal)




Leibnitz a Monádokat elemi és elpusztíthatatlan egységeknek gondolta, felruházva más egységeknek való adás és a tőlük való elfogadás képességével, s így ők határozzák meg az összes szel­lemi és fizikai jelenségeket. Ő találta fel az appercepció kifejezést, amely az ideg- (nem észlelés [perception], hanem inkább) érzékeléssel (sensation) együtt, kifejezi a Monádi tudat állapotát vala­mennyi birodalmon át, fel az emberig.




Így szigorúan, metafizikai nézőpontból, talán helytelen Atma­Buddhi-t MONÁD-nak nevezni, mert anyagi nézőpontból Atma­-Buddhi kettős, és ennélfogva összetett. De az anyag = szellem és viszont; a Világegyetem és az őt éltető Istenség egymástól elvá­lasztva nem képzelhető el. Ugyanez áll Atma-Buddhi-ra is. Buddhi, Atma hordozója és ugyanabban a viszonyban van Atmá-val, mint Adam Kadmon, a Kabbalai Logosz, En-Soph-val, vagy Mulaprakriti Parabrahm-mal.




Még néhány szót a Holdról.

Kérdezhetné valaki, hogy mik azok a „Holdbeli-Monádok”, amelyekről az előbb beszéltünk. A Pitri-k hét osztályának leírása később következik, most csak néhány általános magyarázatot adunk. Mindenki előtt világos, hogy ezek olyan Monádok, melyek élet­ciklusuknak a holdláncon való befejeztével, a földláncon testesültek meg. A holdlánc ugyanis alsóbbrendű, mint a földlánc. Vannak azonban olyan más részletek, amelyeket ide csatolhatnánk, de ezek a tiltott területhez oly közel járnak, hogy kimerítően nem tárgyal­hatjuk. A titkot teljességben csak a beavatottra bízzák, annyit mégis mondhatunk, hogy a mi holdunk csak láthatatlan princípiu­mainak durva teste. Tehát, amint hét Föld van, épp úgy hét Hold is van, ezek közül csak az utolsó látható. Ugyanez áll a Napra is; látható testéről azt mondják, hogy Máyá, azaz visszatükröződés éppúgy, amint az ember teste is az. „Az igazi Nap és az igazi Hold épp olyan láthatatlanok, mint az igazi ember”, ez okkult mondás.




És mellesleg megjegyezhetjük, hogy azok a régiek, akik a „hét hold” gondolatát először felvetették, nem is voltak olyan együgyűek. Mert, ámbár ebben a gondolatban ma csak csillagá­szati időmértéket látnak, még pedig igen anyagias formában, mégis e külső burkon keresztül, még felfedezhetjük a mélységesen filozófiai gondolat nyomát.




Valóságban a Hold csak egy tekintetben bolygója a Földnek, t. i. hogy fizikailag a Föld körül kering. De minden más tekin­tetben, a Föld a Hold bolygója és nem megfordítva. Akármilyen meglepőnek is látszik ez az állítás, van rá tudományos bizonyíté­kunk. Bizonyítja az ár-apály, egyes betegségek formáinak időszaki váltakozása; ezek egybevágnak a Hold fázisaival. Nyomát fellel­jük továbbá a növények növekedésében és főleg az emberi fogamzás és terhesség jelenségeiben. A Hold fontosságát és a Földre való befolyását minden régi vallásban elismerték, főképpen a zsidók, és sok pszichikai és fizikai jelenség megfigyelője is észrevette. De a tudomány szerint a Föld hatása a Holdra csupán a fizikai vonzás, amely pályáján keringésének oka. Ha valaki azt mondaná, hogy ez a tény elegendő bizonyíték arra, hogy a Hold valóban a Föld mellékbolygója a tevékenység más síkjain is, és a felfogása mellett kitartana, akkor ezzel a kérdéssel válaszolhatnánk: vajon az anya, aki gyermeke bölcsőjét körüljárja, őrizvén gyermekét, alárendeltje-e gyermekének, vagy függ-e tőle? Igaz, hogy egyik értelemben mellékbolygója, mégis határozottan öregebb és fejlettebb, mint a gyermek, akit őriz.




A Hold játssza tehát a legnagyobb és legfontosabb szerepet mind a Földnek a kialakításában, mind annak emberi lényekkel való benépesítésében. Valójában a „holdbeli Monádok” vagy Pitri-k, az ember ősei, válnak az emberré. Ők azok a Monádok, akik az A gömbön lépnek a fejlődés ciklusába és áthaladva a bolygók láncán, kifejlesztik az emberi alakot, amint ezt előbb kimutattuk. A negyedik kör ember-fokának kezdetén ezen a gömbön, ki­helyezik „kiszivárgás” útján („ooze out”) asztrális másukat, a III. körben kifejlesztett „majomszerű” formákból. Ez a légies, finomabb alak a minta, mely köré a természet a fizikai embert építi. Ezek a „Monádok” vagy „isteni szikrák” tehát a „holdbeli” ősök, maguk a Pitri-k. Mert ezeknek a „holdbeli-szellemek”-nek „emberek”-ké kell lenniük, hogy „Monádjaik” elérhessék a tevé­kenység és öntudat magasabb síkját, azaz a Manasa-Putrá-k síkját. A harmadik gyökérfaj utolsó részében ezek látják el „elmé”-vel az „értelmetlen” burkokat, amelyeket a Pitri-k teremtettek és éltettek.




Éppen így Földünk hetedik köre embereinek „Monádjai” vagy Én-jei lesznek a Földi „Ősök”, s ezek fogják megteremteni azokat, akik náluk magasabban fejlettek lesznek, miután a mi A, B, C, D stb. gömbjeink élet-energiájukat más laya-központokba helyezték át, életre ébresztve azokat, hogy a létezés még magasabb síkján éljenek és cselekedjenek.




Most már világos, hogy a természetben a fejlődés három időszakos Upadhi kialakítására, hármas képlete van, vagyis helyesebben a fejlődés három különféle képlete és ezek a mi rendszerünk minden pontján szétválaszthatatlanul egymásba szövődtek, és egymással összevegyültek. Ezek a Monádi (vagy szellemi), az intellektuális, és a fizikai fejlődés. Ez a három: ÁTMAN-nak, a hetedik, az EGY VALÓSÁG véges megnyilvánulása vagy vissza­tükröződései a kozmikus érzékcsalódás mezején.




1. A Monádi fejlődés, amint ezt neve is mutatja, a Monádok növekedésére és a Monád tevékenységének még magasabb állapo­tokba való fejlődésére vonatkozik, összeköttetésben az

2. intellektuálissal, melyet a Manasa-Dhyani-k, (a Nap-Dévák vagy Agnishvatta Pitri-k) képviselnek, ők „adják az embernek az értelmet és tudatot”, és ­

3. A Fizikai; ezt a Hold Pitri-k Csájá-i^* képviselik, körülötte tömörítette a természet a jelenlegi fizikai testet. Ez a test szolgál eszközül (vehicle) arra, hogy Manasz segítségével és - a tapaszta­latok felhalmozásával - a véges „növekedhessék” (félrevezető szót használva) és átalakulhasson a VÉGTELENBE; a mulandó az Örök és Abszolútba.




E három rendszer mindegyikének megvannak a saját törvényei, és a legmagasabb Dhyani-k vagy Logoszok különféle csoportjai kormányozzák és vezetik őket. Mindegyik képviselve van az ember - a nagy Makrokozmosz Mikrokozmosza - szerkezetében (constitution). S e három áramlás benne való egyesü­lése teszi őt azzá az összetett lénnyé, aki most.




A „Természet”, a fizikai fejlődés-energia segítség nélkül sohasem tudna értelmet kifejleszteni, - ő csak „értelem nélküli formákat” teremthet. Ezt AZ EMBER FEJLŐDÉSTANÁ-ban látni is fogjuk. A „hold­beli Monádok" nem tudnak haladni, mert még nem érintkeztek eléggé a „természet” teremtette formákkal, ami segítségükre lehetett volna a tapasztalatok gyűjtésében. A Manasa-Dhyani-k töltik be a hézagot, és ebben a körben ők képviselik az értelem és az elme, a „Szellem” és az „Anyag” közötti kapocs fejlődési energiáját.

Emlékezzünk arra is, hogy az első körben az A gömb fejlő­dés-ciklusába lépő Monádok a fejlődés nagyon különféle fokozatán vannak. Ezért némileg bonyolult a dolog. . . Foglaljuk össze tehát:




A legfejlettebb Monádok (a holdbeli Monádok) az emberi csíra­fokot az első körben érik el; a harmadik kör vége felé földiekké válnak, bár még igen éteri emberi lények. Az „elsötétülés” időszakában a gömbön maradnak, mint a negyedik kör jövendő emberiségének magva és így ebben a negyedik, t. i. a jelenlegi, kör kezdetén az emberiség úttörőivé válnak. Mások az emberi fokot csak későbbi körökben érik el, azaz a másodikban, harma­dikban vagy pedig a negyedik kör első felében. Végül a vala­mennyi közül leginkább visszamaradók, t. i, azok, amelyek a negyedik kör középső, fordulópontján túl is még állati formákban vannak, a mostani Manvantara-ban egyáltalában nem lesznek emberek. Csak a hetedik kör végén érik majd el az emberiség kü­szöbét, és akkor rajtuk lesz a sor, hogy a pralaya után egy-egy új láncba bevezessék őket, idősebb úttörők, az emberiség ősei, vagy a Mag-Emberiség (Sishta), vagyis azok az emberek, akik ezeknek a köröknek a végén az összesek élén lesznek.




Talán nem szükséges a tanítványnak még tovább magyaráz­nunk a szerepet, melyet a negyedik gömb és a negyedik kör a fejlődés tervében játszik.




Az előző ábrákból, amelyek, mutatis mutandis, körökre, gömbökre vagy fajokra alkalmazhatók, kitűnik, hogy egy-egy sorozat negyedik tagja egyedülálló helyzetet foglal el. A többitől eltérően a negyediknek nincsen „testvér” gömbje, saját síkján és így ő alkotja az egész lánc ábrázolta „mérleg” támaszpontját. Ez a végső fejlődés-kiegyenlítődésnek gömbje a karmikus mérleg világa, az Igazság Csarnoka, ahol lezárják a számadást, amely a Monád e ciklusban még hátralevő megtestesüléseinek további útját meghatározza. Ezért Monád nem léphet át többé az ember-birodalomba, ha a Nagy Ciklusban ezt a középső fordulópontot már túlhaladta - vagyis a mi gömbünkön: a negyedik körben, a negyedik faj középpontján túl, e ciklus ajtaja bezáródott, a zárszámadás készen. Ha másképp volna, ha egy-egy új lelket teremtettek volna az elhalt emberi lények számtalan milliárdjai számára, és ha nem lett volna újraszületés, valóban nehéz lenne, hová helyezni annyi „szellemet”, még ha test nélküliek is. De a szenvedés eredetét és okát sem lehetne sohasem megmagyarázni. Az okkult tanítások nem ismerése, és a vallásos oktatás leple alatt az emberre erőszakolt téves fogalmak, teremtették meg a materializmust és az ateizmust, mint a dolgok állítólagos isteni rendje ellen való tiltakozást.




A most ismertetett szabálynak egyetlen kivélele a „néma-fajok”. Monádjaik már emberi fokon vannak, még pedig azért, mert ezek az „állatok” később jelentek meg, mint az ember, sőt félig az embertől származnak; utolsó leszármazottjaik az emberszabású majmok és más nagy majmok. Az ember ezen bemutatásai valójában csak eltorzított másai a korai emberiségnek. Ezt azonban teljes figyelemre fogjuk méltatni a következő kötetben.




A magyarázat, csak főbb gondolatait véve, ezt mondja:

1. „A földön minden forma, és minden porszem (atom) a térben, az ön-kialakulás lázában arra törekszik, hogy a MENNYEI EMBER-ben eléje helyezett mintaképét kövesse . . . Az atom involú­ciója és evolúciójának, külső és belső növekedése és fejlődésének célja egy és ugyanaz - az ember; az ember mint a legma­gasabb fizikai és végső forma ezen a földön; a MONÁD abszolút teljességében és éber állapotában - mint az isteni megtestesülések tetőpontja a Földön.”




2. „A Dhyani-k (Pitri-k) BHUTA-ikat (másaikat) magukból fejlesztették, ez a RUPA (forma) lett a monádok (hetedik és hatodik princípiumok) hordozója, amelyek a három előző Kalpa-ban (kör) befejezték vándorlásuk ciklusát. Azután ők (az asztrális mások) lettek a kör első ember-fajának emberei. De ezek nem voltak tökéletesek és értelmük nem volt.”

Ezt a következő kötetben meg fogjuk magyarázni. Az ember - vagy jobban mondva a Monádja - e kör egész kezde­tétől fogva létezett a Földön. A mi saját ötödik fajunkig azonban a külső formák, amelyek ezeket az isteni asztrális másokat takarták, minden alfajjal változtak és sűrűsödtek. A növényzet alakja és fizikai alkata vele egy időben változott, mert alkalmazkodniuk kellett ennek a gömbnek folyton változó életfeltételeihez a kialakító cik­lus geológiai időszakaiban. És így állandóan változni fognak, minden gyökér-fajjal és minden fő alfajjal, egészen a hetedik, utolsó fajig ebben a körben.




3. „A benső, a most elrejtett ember, akkor (kezdetben) a külső ember volt. Ő volt a Dhyani-k (Pitri-k) származottja, az atyjához hasonló fiú. Mint a lótusz, melynek külső alakja fokozatosan felveszi a benne levő minta alakját, így fejlődött kezdetben az ember alakja belülről kifelé. A ciklus után, melyben az ember úgy kezdte nemzeni utódait, mint a mai állatvilág, ennek fordítottja következett be. Az emberi magzat átalakulásaiban most mindazokon a formákon megy át, melyeket az ember fizikai teste felvett a három kalpa-ban (körben). Ezekben ugyanis az értelem nélküli (mert tökéletlen) anyag vak tapogatódzásával iparkodott a Monád köré formát alkotni. Manapság a fizikai embrió: növény, kétéltű, emlős és csak végül válik emberré, aki önmagában fejleszti saját éteri mását. Kezdetben ez a más (az asztrális ember) az anyag hálójába került, mert értelem nélküli volt.”




Ez az „ember” azonban a negyedik fajba tartozik. Amint láttuk, a MONÁD a megelőző három Körben áthaladt a természet minden országán, és minden átmeneti alakba be volt zárva. De a Monád, mely emberivé lesz, nem az Ember. Ebben a körben már semmilyen birodalom egyedeit nem éltetnek olyan Monádok, amelyek rendeltetése, hogy a következő fokozatokon emberivé váljanak, hanem csak a megfelelő természetország alsóbb Elementáljai éltetik őket.¹ Kivételek az ember után következő legmagasabb emlősök: az emberszabású majmok. Ezeknek az a sorsuk, hogy ebben a mi fajunkban kihaljanak, s ekkor felszabadulva, Monádjaik a hatodik² és hetedik fajoknak asztrális emberi formáiba (vagy a legmagasabb elementálokba) és azután az ötödik körben legalsóbb emberi formákba menjenek át.




Az utolsó emberi Monád az 5-dik gyökérfaj kezdete előtt testesült meg.³ A lélekvándorlás (metempsychosis) ciklusa az emberi Monád számára be van zárva, mivel a negyedik körben, és az ötödik fajban vagyunk. Az olvasónak - legalább is annak, aki olvasta az „Esoteric Buddhism”-ot, - szem előtt kell tartania, hogy az ebben és a II. kötetben következő Stanzák csakis a negyedik körünkben zajló fejlődésről szólnak. Ez a kör a fordulópont ciklusa. Az anyag, legmélyebb mélységét elérve, ezután felfelé törekszik, hogy mindinkább szellemivé váljék minden új fajjal és minden új ciklussal. Ezért vigyázzon a tanítvány, hogy ne lásson ellenmondást ott, ahol nincs, mert az „Esoteric Buddhism”-ban a körökről általánosságban beszélnek, itt pedig csak a negyedikről, vagyis a mi jelen körünkről van szó. Akkor az alakulás munkája volt; most pedig az átalakulás és tökéletesedés munkája a fejlődés útján.




Végül, hogy befejezzük ezt a különféle, de kikerülhetetlen téves fogalmakról szóló kitérést, az „Esoteric Buddhism”-ban felhozott egyik állításra kell utalnunk, amely szerencsétlen módon befolyá­solta sok teozófus gondolkozását. Az éppen említett munkából idéznek állandóan egy szegényke mondatot e tanítás materializ­musának bebizonyítására. A 48. oldalon (V. kiadás) a szerző, kitérve a gömbökön levő szervetek (organisms) fejlődésére, azt mondja:




„Az ásvány-birodalom épp annyira nem fogja többé fejleszteni a növényt. . . ahogy a Föld nem tudta az embert a majomból fejleszteni, amíg csak erre impulzust nem kapott.”




Vajon ez a mondat szószerint a szerző gondolatát tolmá­csolja-e, vagy egyszerűen (ahogy mi is gondoljuk) íráshiba. Ez a kérdés eldöntetlen marad.




Nagy csodálkozással állapítottuk meg, milyen rosszul értették meg egyes teozófusok az „Esoteric Buddhism”-ot. Ők ugyanis azt hitték, hogy e mű hathatósan támogatja a Darwin-féle fejlődés elméletét, és különösen a majom-őstől való leszármazás elméletét. Egyik tagunk írja: „Talán Ön is észrevette, hogy a teozófusok háromnegyed része, sőt még a társulaton kívül állók is, abban a hitben vannak, hogy az emberi fejlődés kérdésében a darwinizmus és a teozófia egyetértenek. Mi ilyesmit nem vettünk észre soha, és amennyire tudjuk, az „Esoteric Buddhism” sem nagyon jogosított fel erre a feltevésre. Ismételten állítottuk, hogy a Manu és Kapila tanította fejlődés a modern tanoknak alapja, de sem az okkultizmus, sem pedig a Teozófia nem támogatta soha a mostani darwinisták vad elméleteit - legkevésbé pedig az embernek majomtól való leszármazását. Erről többet későbben. De az „Esoteric Buddhism”-ot (47. o. V. kiadás) kell csak felütnünk, hogy megtaláljuk ez az állítást: „Az ember az állat birodalomtól teljesen különböző birodalomba tartozik.” Ilyen világos szavú és kétség­telen állítások mellett, nagyon különös, hogy figyelmes olvasót annyira félrevezethette e könyv, hacsak az olvasó nem akarja a szerzőt nagy ellenmondásokkal vádolni.




Minden kör megismétli a megelőző körnek fejlődés-munkáját magasabb fokon. Néhány magasabb emberszabású majom kivéte­lével, amint ezt már említettük, a Monádok beáradása (inflow) vagy a belső fejlődés megszűnt a következő Manvantaraig. Nem ismé­telhetjük elég gyakran, hogy a teljesen kifejlődött emberi Monádok­nak előbb célt kell érniük, és csak azután jelenhet meg a jelöltek új sarja ezen a gömbön, a következő ciklus elején. Így tehát szünet van, és ezért jelenik meg a negyedik körben az ember a Földön korábban, mint bármely állati teremtmény. Erről még szólunk majd.




De még azt is hangoztatják, hogy az „Esoteric Buddhism” szerzője mindvégig a „darwinizmust hirdette”. Kétségtelen, hogy a könyv egyes részei talán okot szolgáltathatnak erre a következ­tetésre. De különben maguk az okkultisták is készséggel meg­engedik, hogy a Darwin-féle elmélet részben helyes, nevezetesen a későbbi részletekben, a fejlődés másodrendű törvényeiben és a negyedik faj középpontja utáni időre vonatkozó részben. A történtekről a természettudomány valójában nem tudhat semmit, mert ilyen dolgok teljesen kívül esnek kutatása körén. De az okkultisták soha sem engedték meg, és nem is fogják megengedni, hogy az ember ebben a körben vagy bármely más körben majom volt, vagy hogy valaha azzá lehetne, akármennyire „majom-szerű” volt is azelőtt. Ezt ugyanaz a tekintély is megerősíti, akitől az „Esoteric Buddhism” szerzője kapta útbaigazításait.




Az okkultisták ellen az említett munka következő soraival érvelnek: „Elegendő kimutatnunk, hogy épp oly ésszerűen elképzelhetnénk - ez pedig szükséges, ha ezekről a dolgokról egyáltalában beszélni akarunk - oly élet-hullámot, amely ásványi formákat hoz létre, mint olyat, mely majomfajt ősember-fajba emelne”. Azoknak, akik ezzel a kitétellel hozakodnak elő, mely szerintük „határozott darwinizmus”-ra vall, az okkultisták válaszképpen a Mester (Sinnett „tanítója”) magyarázatával felelhetnének, mert ez, meg­cáfolja ezeket a sorokat, feltéve, ha a nekik tulajdonított szellemben vannak írva. Ennek és több más levélnek másolatát, két évvel ezelőtt (1886) küldték a jelen munka írójának kiegészítő széljegyzetekkel ellátva, hogy a „Titkos Tanítás”-ban belőlük idézhessen. E levél ama nehézségek megfontolásával kezdődik, amelyekkel a nyugati tanítványok találkoznak, midőn korábban közölt néhány adatot akarnak összeegyeztetni az embernek az állatból, t. i, az ásvány-, növény- és állat-birodalomból való fejlődésével, és azt tanácsolja a tanítványnak, hogy tartsa magát az analógia és megfelelések tanához. Azután érinti a Dévák rejtélyét, sőt még az istenekét is, akiknek oly állapotokon kell átmenniük, amelyeket megegyezés alapján neveztek el: „ásványosodás”-nak (In­metallization), „növényesedés”-nek (Inherbation), „állatosodás”-nak (Inzooni­zation) és végül a megtestesülésnek (Incarnation). Ezt meg­magyarázza, rámutatván a kudarc szükségességére, még a Dhyan Chohanok éteri fajaiban is. Erre vonatkozólag azt mondja a levél:




„Ezek a kudarcot-vallók” már odáig haladtak és szellemültek, hogy csak erőszakkal lehetne őket visszavetni az alsóbb birodalmakon áthaladó Dhyan Chohan­ságból egy-egy új, kezdődő fejlődés örvényébe.




Ezek után a levél éppen csak céloz a bukott Asura-król szóló allegóriában foglalt rejtélyre. Ezt a II. kötetben fogjuk megmagya­rázni. Mikor a karma elérte őket az emberi fejlődés fokán,




„Akkor utolsó cseppig ki kell üríteniük a megfizetés keserű poharát. Azután aktív erővé lesznek, és összekeverednek az elemen­tálokkal, a tiszta állatbirodalom előrehaladt lényeivel, hogy lassan­-lassan az emberiség teljes típusába fejlődjenek.”

Látjuk tehát, hogy ezek a Dhyan Chohan-ok, nem mennek át a három országon, mint az alsó Pitri-k; és a harmadik gyökérfajig emberi testet sem öltenek. Eszerint, amint a tanítás mondja:




„I. kör. Az ember az első körben és az első fajban a D gömbön, a mi Földünkön, éterikus lény volt (holdbeli Dhyani, mint ember), nem-értelem-nélküli, de erősen szellemi, és az analógia törvénye szerint, negyedik kör első fajában is ilyen volt. Minden következő fajban és alfajban. . . jobban és jobban beburkolt, vagy megtestesült lénnyé válik, de még mindig túlnyomóan éteri. . . Ő nem-nélküli, s éppúgy mint az állat és növény, durvább környe­zetének megfelelő óriási testet fejleszt.”




„II. kör. Ő (az ember) még mindig óriási és éteri, de teste mind szilárdabbá és sűrűbbé válik, fizikaibb emberré. De még mindig inkább szellemi, mint (1) értelmes, mert az elme fejlő­dése lassúbb és nehezebb, mint a fizikai testé. . .”




„III. kör. Itt teljesen tömör vagy szilárd a teste, eleinte óriás­majom alakú, és ekkor értelmesebb, vagy helyesen mondva, rava­szabb, mint szellemi. Mert a lehajló ív olyan pontjára ért, ahol a kezdődő értelmiség (2) elsötétíti és beárnyékolja eredeti szellemi­ségét. A harmadik kör utolsó felében óriási alakja kisebbedik, test-szövete javul, értelmesebb lénnyé lesz, noha még mindig inkább majom, mint Déva. . . (Mindez majdnem pontosan meg­ismétlődik a negyedik kör harmadik gyökérfajában.)”




„IV. kör. Ebben a Körben az értelem roppantul fejlődik. Az (eddig) néma fajok elsajátítják a mi (jelenlegi) emberi beszé­dünket ezen a gömbön, és ezt itt, a negyedik fajtól kezdve, tökélete­sítik, és a tudás gyarapodik. A negyedik kör (valarnint a negyedik faj vagy atlanti faj) fele útján, az emberiség a kisebb Manvan­tara-ciklus forduló pontját átlépi. . . a világ tele van az értelmi tevékenység és a szellemhanyatlás eredményeivel. . .”




Ennyi a hiteles levélből. Most pedig a későbbi megjegyzések és kiegészítő magyarázatok következnek. Ezeket jegyzetek alakjá­ban ugyanaz a kéz írta a lapok aljára.




„(1) . . . Az eredeti levél általános tanítást tartalmazott - madártávlati képet - és nem részletezett semmit. . . „Fizikai emberről” beszélni, és ezt az állítást a korai körökre korlátozni, annyi volna, mint visszajönni a csodálatos és ötletszerű kifejezésre „bőr-köntösűek” . . . Ez az első „természetet,” az első „testet”, az első „elmét” jelentette az észlelés első síkján, az első gömbön, az első körben. Mert a karma és a fejlődés:




„ . . . formánkba sok-sok furcsa végletet zsúfolt

Különböző Természetekből¹ ötvözé csodásan . . .”




„(2) Ezt tegye helyébe: - most azon a ponton van (analógi­ásan, és mint a harmadik gyökérfaj a negyedik körben), amelyen a kezdődő emberi értelmiség elsötétíti és beárnyékolja az ő („az angyal”-ember) eredeti szellemiségét, - és ön megkapja az igazi értelmet. . .”




A szöveg, a zárójelben levő szavak és mondatok és a magya­rázó jegyzetek, ezek mind a Tanító szavai. Magától értetődik, hogy szükségképpen óriási a különbség az ilyen kifejezések „tárgyszerűség” és „alanyiság”, „anyagiság” és „szellemiség” között, ha ugyanazokat a kifejezéseket a létezés és észlelés különféle síkjaira alkalmazzák. Minden­nek relatív értelmet kell adnunk. Ezért nem kell csodálkoz­nunk azon, hogy a saját okoskodásaira hagyatott szerző meg­tévedt, mert bármennyire készséges is volt a tanulásra, mégis teljesen járatlan volt az ilyen homályos tanításokban. De a „körök” és a „fajok” közötti különbséget sem határozták meg eléggé a küldött levelekben, mert erre eddig nem volt szükség, hiszen bármelyik keleti tanítvány egy pillanat alatt kitalálta volna a különbséget. Különben idézhetünk a Mester leveléből (1888.)




„A tanításokat kelletlenül közöltem. . . Úgyszólván csem­pészkedtem. . . És midőn csak egy levelezővel maradtam, a másik N. úr annyira összezavarta a dolgot, hogy alig mondhattam valamit, amivel át ne léptem volna a törvényt.”




Azok a teozófusok „akiket talán illet”, meg fogják érteni, hogy ez mit jelent.




A „levelek”-ben, amint mindebből kitűnik, soha sem mond­tak olyasmit, ami arra az állításra jogosított volna, hogy az okkult tanítás valaha is hirdette, vagy bármely Adeptus elfogadta, kivéve képletesen, azt a képtelen, modern elméletet, amely az embert és a majmot egy közös őstől - az igazi állatfajból való, emberszabású majomtól - származtatja. Még ma is sokkal több a „majom-ember” a világon, mint az erdőben az „ember­majom". A majom Indiában szent, mert a Beavatottak jól ismerik a származását, noha ezt az allegória sűrű fátyla rejti el. Hanuman, Pavana-nak (Váyu „a Szelek Istene”) a fia Andzsana-tól, Kesarî nevű szörnyetegtől,^* noha e leszármaztatást többféle módon adják elő. Az olvasó, aki ezt emlékezetében tartja, a II. kötet több helyén elszórva, meg fogja találni ennek az elmés allegóriának egész magyarázatát. A harmadik faj „emberei” (akik külön váltak) szel­lemiségük és tisztaságuk folytán Istenek voltak, de mint emberek még értelem-nélküliek.




Ezek a harmadik fajbeli „emberek” - az Atlantiak ősei - épp olyan majomszerű, intellektuális szempontból értelem-nélküli óriások voltak, amilyenek a harmadik körben az emberiséget kép­viselő lények. Erkölcsileg nem voltak felelősek. E harmadik faj „emberei”, a náluk alacsonyabb állati fajokkal, válogatás nélkül társultak, és megteremtették azt a hiányzó láncszemet, mely hosszú idők múlva (csak a tercier korszakban) ősi elődje lett az igazi majomnak, a ma élő majom családnak.¹




Így a legelső tanítások, bármennyire ki nem elégítők, határo­zatlanok és csupán töredékek voltak, meg sem tanították azt, hogy az „ember” a „majom”-ból fejlődött. De az „Esoteric Buddhism” szerzője sem állítja sehol ilyen szavakkal. Mivel azonban a modern tudomány felé hajlik, kifejezésmódja talán megenged ilyen következtetést. A negyedik, az Atlanti fajt megelőző ember, bár­mennyire hasonlított fizikailag valami „óriás-majom”-ra, - t. i. „az ember mása, akiben még nincs emberi élet” - mégis gondolkozó és máris beszélő ember volt. A „Lemuro-Atlanti” nagyon művelt faj volt. Ha elfogadjuk a hagyományt, s ez pontosabb történelem, mint az okoskodó feltevések, amelyek manapság e néven szerepel­nek, akkor azt kell mondanunk, hogy a Lemuro-Atlanti faj, legalább is a harmadik faj vége felé, műveltebb volt mint mi, összes tudományunk és züllött civilizációnk ellenére.




És most térjünk vissza a Stanzákhoz.

VI. STANZA - Folytatás




5. A NEGYEDIKBEN (Körben vagy az élet és létezés forgásá­ban a „hét kisebb kerék" körül) (a), A FIAK FELSZÓLITTATNAK KÉPMÁSAIK TEREMTÉSÉRE. EGYHARMADA MEGTAGADJA. KETTŐ (har­mada) ENGEDELMESKEDIK.^*




E sloka jelentését csak akkor foghatjuk fel teljesen, ha már elolvastuk a II. kötetben, az „Ember fejlődéstaná”-ban és magyarázataiban foglalt, részletes, kiegészítő értelmezéseket. E Sloka és a megelőző negyedik Sloka között hosszú idők múltak el; és most csillan fel egy másik kor hajnala és napkelte. A mi bolygónkon lejátszódó dráma negyedik felvonása most kezdődik. De hogy jobban megértse az egész színdarabot, az olvasónak vissza kell fordulnia, és csak azután haladhat előre. Ez a vers az ősrégi könyvekben leírt, általános kozmogóniába tartozik, míg a II. kötet részletesen fogja leírni az első emberi lények „teremtését”, vagyis helyesebben, formálását. Ezt követte a második és azután a harmadik emberiség, vagy más néven „az első, második és harmadik gyökér-faj”. Nemcsak a szilárd Föld kezdte meg fejlődését folyékony tűz-gömb, tüzes por és protoplaz­más árnyalak (phantom) formájában, hanem az ember is.




(a) A „Negyedik” szót csakis a magyarázatok tekintélye alapján értelmezzük „negyedik kör”-nek. Épp úgy jelenthet azonban negyedik „örökkévalóságot”, mint „negyedik kört”, de még a (mi) negyedik gömbünket is. Mert, amint ezt ismételten ki fogjuk mutatni, a Föld a negyedik gömb az anyagias élet negyedik vagy legalsóbb síkján. Mi most a negyedik körben vagyunk, ennek fordulópontján, ahol a szellemnek és anyagnak tökéletes egyensúlyba kellett jutnia.¹ A Magyarázat a Slokát értelmezve, ezt mondja:




„A szent ifjak (az istenek) megtagadták, hogy sokszorosodjanak és hozzájuk hasonló és fajtájukhoz tartozó fajokat teremtsenek. „Ezek nem nekünk való formák (rupas). Növekedniük kell még.” Megtagadják, hogy a náluk alantasabbak chhaya-iba (árnyékok vagy képek) menjenek. Így kezdettől fogva az önzés érvényesült még az istenek között is, és a Karmikus Lipiká-k rájuk vetették szemüket.”




Ezért későbbi születésekben szenvedniük kellett. A második kötetben látni fogjuk, hogy hogyan érte utól a büntetés az isteneket.




VI. STANZA - Folytatás




6. KIMONDATIK AZ ÁTOK (a): SZÜLETNI FOGNAK A NEGYEDIK­BEN (Fajban), SZENVEDNI FOGNAK, ÉS SZENVEDÉST FOGNAK OKOZNI (b). EZ AZ ELSŐ HÁBORÚ (c).




(a) Általános hagyomány, hogy a fiziológiai „Bukás” előtt a faj szaporodása, akár emberi, akár állati, a Teremtők vagy ivadékuk AKARATÁ-ból történt. Ez a szellemnek bukása volt a nemzésbe, nem a halandó ember bukása. Már megállapítottuk, hogy a szellemnek, hogy öntudatossá váljék, át kell haladnia a létezés minden ciklusán s a földön legmagasabb fokát az emberben éri el.




A szellem, per se, öntudatlan, negatív ELVONTSÁG. Tisztasága benne rejlő; nem érdemmel szerzett; ezért, amint már mondtuk, minden Egónak, hogy a legmagasabb Dhyán Chohan-ná váljék, mint emberi, azaz öntudatos lénynek, a teljes öntudat fokára kell érnie, s ez számunkra az emberben van összefoglalva. A zsidó kabbalisták, akik úgy érvelnek, hogy semmiféle szellem nem tartoz­hat az isteni hierarchiába, amíg Ruach (szellem) nem egyesül Nephesh-sel (élő lélek), csak megismétlik a keleti ezoterikus taní­tást. A „Dhyán-nak Átma-Buddhi-nak kell lennie; mihelyt Buddhi-­Manasz elválik halhatatlan Átma-jától, amelynek ő (Buddhi) a hordozója, Átman a NEM-LÉTEZÉS-be megy át, s ez a feltétlen létezés”. Ez azt jelenti, hogy a tisztán nirvána-i állapot, a szel­lemnek a létezés (Be-ness) eszményi elvontságához való vissza­térése, s ez nincs vonatkozásban azzal a síkkal, amelyen a mi Világegyetemünk végzi ciklusát.




(b) „Kimondatik az átok” nem azt jelenti ebben az eset­ben, hogy azt valamely személyes lény, isten vagy magasabb szellem mondta ki, hanem csupán azt, hogy létrejött az ok, amely csakis rossz eredményeket szülhetett, és hogy egy karmikus oknak okozatai csak rossz megtestesülésekbe, tehát csak szenve­désbe vezethették a „lényeket", akik a természet törvényei ellen cselekedtek, és így megakadályozták szabályos fejlődését.




(c) „Sok háború volt”, ez több szellemi, kozmikus és asztro­nómiai kiegyenlítés küzdelmére vonatkozik, de főképpen az embernek máig végbement fejlődésének rejtélyére. A Hatalmak vagy tiszta Lényegek, - „akik felszólítattak, hogy teremtsenek”, amint már mondtuk, oly rejtélyre vonatkozik, amelyet - másutt meg­magyarázunk. A nemzés titka nem csak a természet leg­rejtettebb titkainak egyike, amelynek megoldásán hiába törték fejüket az embriológusok, - hanem egyszersmind isteni ténykedés, mely magában rejti azt a másik, az angyalok „bukásának” nevezett, vallásos vagy inkább dogmatikus rejtélyt. E szerint, az allegória jelentésének megmagyarázásával bebizonyulna, hogy a Sátán és lázadó serege csak azért utasították vissza a fizikai ember megterem­tését, hogy az „isteni Embernek” váljanak közvetlen megváltóivá és teremtőivé. A jelképes tanítás nemcsak misztikus és vallásos, de, amint ezt később látni fogjuk, határozottan tudományos jellegű. Mert a „lázadó” angyal, ahelyett, hogy csak vakon működő közve­títő maradt volna, akit egy megmagyarázhatatlan TÖRVÉNY mozgat és vezet, független ítélőképességre és akaratra való jogát követelte, és kierőszakolta a szabad cselekvés és felelősség jogát, mivel az emberen és angyalon egyaránt a karmikus törvény uralkodik.¹




„És lőn az égben viaskodás. . . Mihály és az ő angyalai viaskod­nak vala a Sárkánnyal; és a Sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai. De nem vehetének diadalmat és az ő helyük sem talál­taték többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány; ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti.”^*




Ugyanennek a történetnek kabbalisztikus változata a Codex Nazaraeus-ban, a nazarénusok szent írásában foglaltatik, ők Keresztelő Szent János igazi misztikus keresztényei és Christos Beavatottjai. Bahák-Ziwa-nak, a „Geniuszok Atyjának” azt parancsol­ták, hogy teremtményeket alkosson (teremtsen). De mivel „Orcus-t nem ismeri”, nem boldogul, és Pthahil-t, egy még tisztább szellemet, hívja segítségül, aki még kevésbé boldogul. Ez ismétlése az „Atyák”, a világosság urai balsikerének, akik egymás után kudarcot vallanak. (II. Kötet 17. Sloka.)




Most pedig előbb megjelent munkánkból fogunk idézni:

„Ekkor a teremtés színpadára a szellem¹ lép (az úgynevezett Föld-­szellem vagy a Lélek, a Psyche, melyet szt. Jakab „ördögi”-nek nevez) az Anima Mundi-nak vagy az asztrális fény alsóbb része. (lásd e Sloka végét.) A nazarénusoknál és a gnosztikusoknál a Szellem nőnemű volt. Így a Föld szelleme, látván, hogy Pthahil² a legújabb (a legutóbbi) ember miatt a fényesség „megváltozott”, és hogy a fényesség helyére „hanyatlás és baj lépett”, felébreszti Karabtanost³, „aki őrült volt, értelem és ítélet nélkül” és azt mondja neki: - „Kelj fel, nézd a legújabb ember (Pthahil) fényessége (világossága) kudarcot vallott (abban a törekvésében, hogy embert hozzon létre vagy teremtsen), és látható e fényesség apadása. Kelj fel, jöjj anyáddal (a Spiritus), és szabadíts ki magadat a korlátokból, melyek fogva tartanak, s amelyek tágasabbak, mint az egész világ”. Ezután az őrült és vak anyag egyesülése következik, melyet a szellem (nem az Isteni lehelet, hanem az asztrális szellem, mely kettős lényegénél fogva anyaggal már megfertőzött) hízelgései vezetnek, és miután az ANYA ajánlatát elfogadta, a Spiritus „Hét Alakot” fogan, és a hét csillagot (bolygót), amelyek a hét főbűnt is képviselik, az isteni forrásától (szellem) különvált, asztrális léleknek és az anyagnak, a bujaság vak ördögének, ivadékát. Ezt látva, Pthahil kezét az anyag mélysége felé kinyújtja, és azt mondja: - „Hadd létezzék a Föld, amint a hatalmak hajléka is létezett.” Belemártva kezét a káoszba, melyet megsűrűsít, megteremti a mi bolygónkat.”⁴




Azután a Codex folytatólag elmondja, hogyan választották el Bahak-­Ziwa-t a Spiritustól és a Geniuszokat vagy Angyalokat a lázadóktól.⁵ Azután Mano⁶ (a legnagyobb), aki a legnagyobb FERHO-val lakik, hívja Kebar-Ziwá-t (Nebat-Iavar bar Iufin Ifafin neve alatt is ismeretes), az élet táplálékának gondnokát, és szőlőtőkéjét⁷, ő a harmadik élet, és megsajnálván a lázadó és ostoba Geniuszokat féktelen nagyravágyásukban, ezt mondja: Geniuszok (Aeonok) Ura¹ nézd, mit tesznek a Geniuszok, a lázadó angyalok, és miről tanácskoznak.² Ők azt mondják: Hívjuk elő a világot és szólítsuk életre a „hatalmakat”. A Geniuszok a Fejedelmek, „a világosság fiai”, ám te vagy az „Élet Hírnöke”.³




KEBAR-ZIWA, a Fényesség hatalmas Ura, hogy ellensúlyozza a hét „rosszra hajló” princípium, a Spiritus ivadéka befolyását, hét más életet (a főeré­nyeket) hoz létre, amelyek saját formájukban és fényükben „a magasból”⁴ tündökölnek, s így helyreállítják a jó és a rossz, a fény és a világosság között az egyensúlyt.”

Itt találjuk meg az ősrégi jelképes kettős rendszerek­ ismétlését, mint amilyen a Zoroaszteri is, és felismerjük a jövő dogma­tikus és dualisztikus vallások csíráját; ez a csíra pompás fává növekedett az egyházi kereszténységben. Ez már körvonala a két „Legfelsőbb”-nek - Istennek és a Sátánnak. De a Stanzákban ilyen gondolat nem található.




A nyugati keresztény kabbalisták legtöbbje - főképpen Eliphas Lévi, arra törekedve, hogy az okkult tudományokat az egyház dogmáival összebékítsék, mindent elkövettek, hogy az „Asztrális Fényből” kizárólagosan és elsősorban az első egyház­atyák Pleroma-ját csinálják, a bukott angyalok seregeinek, az „Archon”-ok és „Hatalmak” lakóhelyét. De az „Asztrális Fény”, habár a Feltétlennek csak alsóbb megnyilvánulása, mégis kettős. Ez az Anima Mundi, és soha sem kellene másnak tekintenünk, kivéve kabbalisztikus értelemben. A „fénye” és „Élő Tüze” között fennálló különbségnek mindig jelen kellene lennie a Látnok és a „Pszichikus” elméjében. Ennek a „Fény”-nek magasabb megnyilvánulása az Élő Tűz, és ez a Hetedik Princípiuma. Nélküle csak anyagból való teremtmények jöhetnek létre. Az „Isis Unveiled”, ahol teljes leírását adtuk, ezt mondja:




Az asztrális fény vagy Anima Mundi kettős és kétnemű. Az (eszményi) hímnemű része tisztán isteni és szellemi, ez a Bölcsesség, ez a Szellem vagy Purusha: míg a nőnemű része (a nazarénusok Spiritusa) bizonyos értelemben anyaggal van megfertőzve, valóban anyag és ezért máris rossz. Ez minden élő teremtmény életprincípiuma, és szolgáltatja az embereknek, állatoknak, a levegő madarainak és minden élőnek az asztrális lelket, a fluidum-szerű périsprit-et. Az állatokban a legmagasabb halhatatlan léléknek csak szunnyadó szikrája van meg. . . E lélek csak megszámlálhatatlan fejlődési sorozatok után fog kifejlődni; s e fejlődés tana benne van a kabbalisztikus alap­igazságban: kő növénnyé, növény állattá, állat emberré, ember szellemmé és a szellem Istenné válik.




A keleti Beavatottak hét princípiumát még nem magyaráztuk meg, amikor az „Isis”-t írtuk, hanem csak a félig-exoterikus Kabbala⁵ három kabbalisztikus Arcát. De benne van ezekben a Dhyán Chohanok első csoportja misztikus természetének leírása, a regimen ignis-ben, a tűz régiójában és „törvényében (vagy kormányzásában)”. Ez a csoport három osztályra oszlik, melyet az első egybe foglal; ez összesen négy, vagyis a „Tetraktis”. Ha valaki figyelmesen tanulmányozza a Magyarázatokat, az angyali természetekben ugyan­azt a haladást találja, t. i. a passzívtól egészen az aktívig. E lények utolsója ugyanis éppen olyan közel van az Ahamkára elemhez (a világ vagy sík, amelyben az Én-ség vagy az Én-vagyok-ság érzete kezd kialakulni), amilyen közel vannak az elsők a meg-nem-különböződött lényeghez. Az előbbiek Arúpa-k, test-nélküliek; az utóbbiak Rúpa-k, testtel bírók.




Isis II. kötetében (183. és köv. o.) a gnosztikusok és az első zsidó-keresztények, a nazarénusok s az ebioniták filozófiai rend­szerével elégségesen foglalkoztunk. Ezekből kitűnik, hogy azokban a napokban - a mózesi zsidók körén kívül - milyen nézeteket vallottak Jehovah-ról. Valamennyi gnosztikus őt inkább a rossz, mint a jó elvvel azonosította. Szerintük ő Ialdabaóth, „a Sötétség fia” volt. Ennek anyja Sophia Achamoth, Sophiának, az isteni Böl­csességnek, (ez az első keresztények nőnemű szentlelke) - Akâsa-­nak¹ leánya volt. Ezzel szemben Sophia Achamoth az alsóbb Asztrális Fényt vagy Étert személyesítette meg. Ialdabaóth² vagy Jehovah, egyszerűen a hét teremtő angyal, az Elohim-ek, és az alsóbb Sephiroth-ok egyike. Ialdabaóth magamagából létrehoz hét más Istent, „Csillagszellemeket” (vagyis a holdbeli ősöket³), ez ugyanis egyet jelent.⁴ Valamennyi az ő képére van alkotva, (az „Arc szellemei”) és egyik a másiknak tükörképe, s amint fokoza­tosan eltávolodtak alkotójuktól, sötétebbek és anyagiasabbak lettek. Ők is lépcsőzetesen elhelyezett hét régióban laknak, mert fokaik a szellem és anyag létráján fel és le mennek.⁵ A pogányoknál és keresztényeknél, a hinduknál és kaldeusoknál, a görögöknél és római katolikusoknál is, a szövegeket ugyan kissé eltérően magya­rázzák, valamennyi Geniusza volt a hét bolygónak, valamint a hetes láncunk hét bolygói gömbjének, amelyek közül a mi Földünk a leg­alacsonyabb helyzetű. (L. Isis, II. kötet, 186. o.) Ez köti össze a „csillagbeli” és „holdbeli” szellemeket a magasabb bolygói angya­lokkal és a hinduk Saptarishi-éivel, (a Csillagok hét Rishi-je). E szellemek ezeknek a „Rishik”-nek alárendelt angyalok (hírnökök) és az ő kisugárzásuk a lemenő fokozatokon. Ilyenek voltak, a filozófikus gnosztikusok felfogása szerint, az Isten és az Arkangya­lok, akiket most a keresztények tisztelnek! A „bukott angyalok” és a „mennyei harc” legendája ilyenformán tisztán pogány eredetű, Indiából jön, Perzsián és Chaldeán át. Az egyetlen rájuk való hivatkozás az eredeti keresztény tanításban a Jelenések XII-ben található, amit pár lappal előbb idéztünk is.




Így a „SÁTÁN”, ha nem az egyházak babonás, dogmatikus, nem filozófiai szellemében nézzük, nagyszerű alakjává nő annak, aki a földi embert isteni EMBER-ré tette, aki a Maha-Kalpa hosszú ciklusán át az Élet Szellemének törvényét adta neki és felszabadí­totta őt a tudatlanság bűnétől, s ennélfogva a haláltól.⁶







VI. STANZA - Folytatás




6. AZ IDŐSEBB KEREKEK LEFELÉ ÉS FELFELÉ KERINGTEK (a) . . . AZ ANYA IKRÁJA MEGTÖLTÖTTE AZ EGÉSZET (Kozmosz),⁷ A TEREMTŐK ÉS A ROMBOLÓK CSATÁZTAK EGYMÁSSAL ÉS CSATÁZTAK A TÉRÉRT; A MAG MEGJELENIK, ÉS FOLYTON ÚJRA MEGJELENIK (b)




(a) Itt egy időre befejeztük kitéréseinket. Ezek, habár meg­szakítják az előadás menetét, szükségesek az egész terv meg­világításához. - Tehát újból visszatérünk a Kozmogóniához. A kifejezés: „Idősebb kerekek”, a mi láncunk világaira vagy gömbjeire vonatkozik, amilyenek a „megelőző körökben” voltak. A jelen Stanza, ha ezoterikusan magyarázzuk, a kabbalisztikus munkákban teljesen meglelhető. Megtaláljuk ezekben annak a számtalan gömb fejlődésének igazi történetét, amelyek egy időszakos Pralaya után fejlődnek ki, új formákká építve régi anyagból. Az előbbi gömbök felbomlanak és átalakulva, tökéletesedve újra megjelennek az élet egy-egy új fejlődése fázisában. A Kabbalában a világokat szikrákhoz hasonlítják,



^.

amelyek a nagy Építő - a TÖRVÉNY kalapácsa alól pattognak elő. Ez a törvény valamennyi kisebb Teremtőn uralkodik. Az iménti összehasonlító ábra mutatja, hogy a két rendszer, a kabbalisztikus és a keleti, egymással azonos. A három felső, az öntudat három felső síkja, ezeket mindkét iskolában csak a Beavatottak előtt lep­lezik le, és csak nekik magyarázzák, az alsóbbak képviselik a négy alsó síkot, - a legalsó a mi síkunk, vagy a látható Világegyetem.




Ez a hét sík megfelel az emberi öntudat hét állapotának. Az embertől függ, hogy a benne levő három magasabb állapotot összhangba hozza a Kozmosz három magasabb síkjával. De mielőtt ezt az összhangba hozást megkísérelné, életre és tevékenységre kell ébresztenie a három „székhely”-et. És mégis hányan tudják csak felületesen is felfogni Atma-Vidyá-t (Szellem-Ismeret) vagyis azt, amit a Sufik Rúháni-nak neveznek. Az olvasó még tisztább Magyarázatot talál a fent tárgyaltak­ ról a Saptaparna - az embernövény Magyarázatában.^*




(b) „A Mag folyton megjelenik és eltűnik.” Itt „Mag” a „Világ­csíra" helyett áll, amelyet a tudomány nagyon ritkított állapotú anyag-részecskéknek tart, de az okkult fizika „szellem-részecskék­nek" tekinti őket, azaz érzék-feletti anyagnak, a kezdetleges meg­különböződés¹ állapotában. A teogóniában minden mag éterikus organizmus, melyből később égi lény, egy-egy Isten fejlődik.




„Kezdetben” az, amit misztikus nyelven „Kozmikus Kíván­ság”-nak neveznek, feltétlen világosságá fejlődik. A minden árnyék nélküli világosság pedig feltétlen világosság volna, - más szóval fel­tétlen sötétség - amint ezt a természettudomány bebizonyítani ipar­kodik. Ez az árnyék az ősanyag formájában jelenik meg, vagy kép­letesen - ha úgy tetszik - a teremtő tűz vagy hő szelleme alakjában. Ha a tudomány visszautasítja a költői beszédet, a kép­letes kifejezésmódot, és a kezdetleges tűzködöt akarja benne látni, szívesen beleegyezünk. Akár így, akár úgy, akár Fohat, akár a tudomány híres EREJE, ez a valami névtelen épp oly nehezen határozható meg, mint a mi Fohatunk. Ez a Valami, „késztette keringő mozgásra a Világegyetemet”, ahogy Platón mondja, vagy amint ezt az okkult tanítás kifejezi:




„A központi Nap okozza, hogy Fohat az ősport golyókba gyűjtse, és hogy arra kényszerítse őket, hogy összehajló vonalakban mozogjanak, s végül egymáshoz közeledjenek és egyesüljenek.” (Dzyan könyve) . . . „A világcsírák minden rend és rendszer nélkül a Térben el vannak szórva, gyakorta összeütköznek végső egyesülésük előtt, egyesülésük után pedig vándorokká (Üstökösökké) lesznek. Ekkor kezdődnek a csaták és küzdelmek. Az öregebbek (testek) vonzzák a fiatalabbakat, míg mások taszítják. Sok elpusztul, mert erősebb társaik felfalják őket. Amelyek megmenekülnek, világokká válnak.”²




Biztosítottak arról, hogy van - különösen német nyelven - néhány, a csillagos égen lefolyt, ilyen, a létért való küzdelmekről szóló, képzelet-szőtte, modern elmélkedő munka. Örülünk ennek, mert a miénk okkult tanítás, és az ősidők sötétségébe nyúlik vissza. Az „Isis Unveiled”-ben kimerítően tárgyaltuk. E korábbi, tudniillik 1876-ban írt munkánk mindkét kötetén vonulnak át Darwin-féle fejlődés elméletével egyező gondolatok, az égi és a földi seregek között, a létért és fensőbbségért folytatott küzdelmek és a „legalkalmasabb túlélésének” eszméje. (Lásd „Isis Unveiled” tartalomjegyzékében: „Evolution”, „Darwin”, „Kapila”, „Battle of Life” stb. szavakat.) De a gondolat nem volt a miénk, hanem az őskoré. Már a purânai írók ügyesen szőtték össze az allegóriát a Kozmikus tényekkel és az emberi események­kel. Minden szimbológus láthatja, az asztro-kozmikus dolgokra való célozgatást, még ha nem is tudja teljesen felfogni jelentésüket. A nagy „Mennyei Harcok” a Purânakban; a „Titánok harcai” Hesiodos és más klasszikus írók műveiben; az Osiris és Tifon közötti „küzdelmek” az egyiptomi legendákban, sőt a skandináviai legendákban leírt „csaták”: valamennyien egy és ugyanarra a tárgyra vonatkoznak. Az északi mitológiában Lángoknak, Muspel fiainak, csatáiról van szó, akik Wigred mezején harcoltak. Mindezek az Égre és a Földre vonatkozók; jelentésük kettős, sőt gyakran hármas, és ezoterikusan épp úgy alkalmazhatók fenti, mint lenti dolgokra. Valamennyi a csillagok, istenek és emberek küzdelmére, a gömbök elhelyezkedésére, és a nemzetek, törzsek közti felsőbbség elnyeré­sére vonatkozik. A „létért való küzdelem" és a „Legalkalmasabb túlélése” feltétlenül kezdett uralkodni attól a perctől kezdve, amelyben a Kozmosz a létezésben megnyilatkozott, és ez nem kerülhette ki a régi Bölcsek megfigyelő szemét. Innen Indrának, az Égboltozat istenének, szüntelen harcai az Asurákkal, akik magas istenekből Kozmikus démonokká süllyedtek; innen a Vritra-val vagy Ah-hi-val való harca, továbbá a lefolyt csaták, csillagok és csillagképek, Holdak és más bolygók között, - amelyek később mint királyok és halandók öltöttek testet. Innen a Mennyei harc is, melyet Mihály és serege a Sárkány (Jupiter és Lucifer-Vénusz) ellen vívott, amikor is a lázadó sereg csillagainak harmadrészét lehajították a térbe, és „többé nem volt helyük a mennyben”. Amint már régen megírtuk:




„Ez a titkos ciklusok alapja és sarkköve. Mutatja, hogy a Brahmán-ok és a Tanaim-ok . . . a teremtésről és a világ fejlődéséről egészen Darwin módjára elmélkedtek és megelőzték Darwin-t és „iskoláját” a fajok termé­szetes kiválasztásának és fokozatos fejlődésének és átalakulásának kérdésé­ben. . . Voltak öreg világok, s eltűntek, mert a fiatalok legyőzték őket, stb. stb.” („Isis Unveiled” II. köt. 200. o.)




Az az állítás, hogy t. i. az összes világok (csillagok, boly­gók stb.) - mihelyt egy imént elhalt égitestnek felszabadult princípiumai életre keltettek egy, az ősállag laya (meg nem különböződött) állapotában levő magvát - azok először üstökösökké, azután Napokká válnak, és végül lakható világokká hűlnek le, épp olyan régi tanítás, amilyen öregek maguk a Rishik.




Látjuk tehát, hogy a Titkos Könyvek világosan tanítanak olyan csillagászatot, amelyet még a modern gondolat sem vetne el, ha alaposabban megértené e tanokat.




Az ősrégi csillagászat, az ősi természettan és matema­tika, a modern tudomány nézeteivel azonos nézeteket fejeztek ki, és közöttük sok olyan van, mely még sokkal nagyobb fontosságú. Határozott tantételek: a „létért való küzdelem” és a „legalkalma­sabb túlélése", s ez épp úgy áll a világokra ott fent, mint a mi bolygónkra itt lent. Bizonyos, hogy a tudomány, noha „teljesen nem vetheti el” ezt a tanítást, teljes egészében mégsem fogadja el. Mert a tanítás határozottan állítja, hogy csak hét „önmagától” született, legelső „isten” van, akik a hármas EGY-ből áradtak ki. Más szóval, hogy valamennyi világ vagy égitest, (mindig szigorú analógiára támaszkodva) egyik a másikból alakult ki, mikor a „Nagy Korszak” kezdetén a legelső megnyilvánulás már beteljesedett. Az égitestek térben születését, a „zarándo­kok"-nak a „tüzek” ünnepére gyűlt tömegéhez vagy sokaságához hasonlítják. A templom küszöbén hét aszkéta jelenik meg hét meg­gyújtott tömjénpálcával. Ezek tüzén a zarándokok első sora meggyújtja saját tömjénpálcáját. Ezután minden aszkéta feje körül forgatja tömjénpálcáját és tüzet ad a többi zarándoknak. Így van ez az égitesteknél is. Valamelyik „zarándok” tüze meggyújt és élétre ébreszt egy-egy laya központot, mire az „új központ” a térbe rohan, és üstökössé válik. Csak ha már elvesztette gyorsaságát és ennélfogva tüzes farkát, adja magát a „Tüzes Sárkány” nyugodt és egyensúlyozott életre, mint az égitestek családjának rendes, jóra­való polgára. Ezért mondják:

„A Világ-Léleknek nevezett, egynemű Elemből, a Tér mérhe­tetlen mélységeiben, született Kozmikus anyag minden magja, a létezésbe lökve, a legellenségesebb viszonyok között kezdi meg az életét. A megszámlálhatatlan korszakok során át, a végtelenségben kell magának helyet kiverekednie. Mindig körben forog, nála sűrűbb és már megállapodott testek között, ugrásokkal haladva előre, s egy-egy őt vonzó központ felé húzódva, - akár csak a hajó, mely a helyenként sással benőtt és zátonnyal tele folyamba sodródott, kikerülni igyekszik más testeket, melyek felváltva vonzzák és taszítják. Sok elpusztul, tömegüket nagyobb tömegek oszlatják szét, és ha egy rendszeren belül születtek, akkor főképpen a különféle Napok feneketlen gyomrába kerülnek. (Lásd a Magyarázatot a IV. Stanzá­hoz.) Azok, amelyek lassabban mozognak, és ellipszis pályára hajtód­tak, előbb-utóbb megsemmisülésre vannak kárhoztatva. Mások pedig parabolikus íveken mozognak, s gyorsaságuk folytán, rend­szerint kikerülik pusztulásukat."




Néhány erős kritikájú olvasó talán azt gondolja, hogy az égitesteknek az üstökös-állapoton való áthaladásáról szóló ez a tanítás ellentmond az imént tett állításnak, t. i. hogy a Hold a Földnek anyja. Talán azt fogják képzelni, hogy csak intuícióval lehet a kettőt összhangba hozni. De igazában ehhez nem kell intuíció. Mit tud a tudomány az üstökösökről, eredetükről, növekedésükről és későbbi sorsukról? Semmit - egyáltalán semmit. És miért olyan lehetetlen, hogy valamely laya központ - egynemű; szunnyadó kozmikus protoplazma-csomó, ha hirtelen megelevenedik vagy felgyúl, - alvó helyét elhagyva, nekivágjon a Térnek, és tovaperdüljön a feneketlen mélységeken át, hogy erősítse egynemű szer­vezetét megkülönböződött elemek felvételével és gyűjtésével? És az ilyen üstökös, miért ne telepednék le az életben, hogy ott tovább éljen, és lakott gömbbé váljék!




„Fohatnak sok hajléka van” - mondják. „Négy tüzes (elektro­pozitív) fiát a Négy Körben helyezi el; - ezek a körök az egyen­lítő, a napkör és a két térítő tehát: a forró égalj - „hogy az égövek fölé helyezett Négy Misztikus Lény felett őrködjenek”. Továbbá: „Más hét (fiú) van megbízva, hogy az Anyag-Tojás (Földünk és két sarka) két végén levő hét forró és hét hideg Loka-n (az ó-hitű brahmánok poklai) uralkodjanak.” A hét Loka-t másutt „gyűrűk”-­nek és „körök”-nek is nevezik. A régieknél hét sarkkör volt, és nem kettő, mint az európaiaknál; mert Meru hegyről, az Északi sarkról, azt mondták, hogy hét arany és hét ezüst lépcső vezet hozzá.




Az egyik Stanza különös állítását, t. i. hogy „Fohat és fiai­ énekei RAGYOGÓAK voltak, mint a déli Nap és a Hold együtt­véve és hogy a középső Négyszeres körön belül levő Négy Fiú LÁTTA atyja énekeit és HALLOTTA Napos-holdas ragyogását, a Magyarázatban e szavakkal értelmezik: „A Föld két hideg végén (az Északi és Déli Sarkok) működő Fohatikus Erők, melyek éjjel sokszínű ragyogássá váltak, az Akása (Éter) néhány tulajdon­ságával vannak felruházva – színnel, hanggal egyaránt”. . .




„A Hang az Akása (éter) jellegzetessége: levegőt szül, melynek tulajdonsága a tapintás; ez (dörzsöléssel) színt és fényt hoz létre . . .” (Vishnu Purána.)




A fentiek talán őskori zagyvaságnak látszanak, de az olvasó jobban meg fogja érteni, ha az északi és déli sarkifényre gondol, mely a földi elektromos és mágneses erők eme központjaiban mutat­kozik. A két sarkról mondják, hogy a Kozmikus és földi életerő (villamosság) raktárai, felfogói és leadói. Tudniillik a villamosság feleslege a Földet már régen darabokra robbantotta volna, ha nem lett volna ez a két természetes „biztosítószelep”. Most már van is egy elmélet, s legújabban alaptétellé is vált, t. i. hogy az északi fény jelenségét fütyüléshez, sziszegéshez és recsegéshez hasonló, erős hangok kísérik, melyeket maga a jelenség hoz létre. (De l. Humboldt tanár az Aurora Borealisról szóló művét, és erről a vitatott kérdésről folytatott levelezését.)







VI. STANZA - Folytatás




7. SZÁMITSAD KI, Ó LANOO, HA ISMERNI AKAROD A TE KIS KEREKEDNEK (láncodnak) PONTOS KORÁT, NEGYEDIK KÜLLŐJE A MI ANYÁNK (a Föld) (a). ÉRD EL A TUDÁS NEGYEDIK ÖSVÉNYÉNEK NEGYEDIK „GYÜMÖLCSÉT”, MELY NIRVÁNÁHOZ VEZET, ÉS ÉRTENI FOGSZ, MERT LÁTNI FOGSZ. (b)




(a) A „kis kerék” a mi gömbjeink lánca, és a negyedik küllő a mi Földünk¹, a lánc negyedik tagja. Egyike azoknak, amelyekre a „Nap forró (pozitív) leheleté"-nek közvetlen hatása van.




Nehéz volna azonban korát kiszámítani, amelynek kiszámítására a Stanza felszólítja a tanítványt, mert a Nagy Kalpa időtartamának számait nem adták meg nekünk, és a kisebb Jugák korát is csak megközelítőleg szabad közölnünk. Azt mondja: „Az idősebb kerekek egy örökkévalóságig és egy fél örökkévalóságig keringtek”. Tudjuk, hogy egy örökkévalóságon 311,040,000,000,000 esztendőnek a heted­részét, vagyis egy Brahmâ korszakot értenek. De mit érünk ezzel? Azt is tudjuk, hogy ha alapul vesszük a fenti számot, akkor mindenek előtt el kell venni Brahmâ 100 esztendejéből (vagyis a 311,040,000,000,000 évbő1) két évet, ennyi esik a Sandhyak-ra (alko­nyatok), marad tehát 98, mert a misztikus 14x7-et kell meg­kapnunk. Mi azonban nem tudjuk, mikor kezdődött meg pontosan a mi kis Földünknek fejlődése és kialakulása. Ezért lehetetlen korát kiszámítanunk, hacsak meg nem adják születésének idejét - ezt eddig a TANÍTÓK megtagadták. E kötet végén és a II. kötetben mégis találunk néhány kronológiai célzást. Ne feledjük azonban, hogy az analógia törvénye épp úgy áll világokra, mint az emberre, és hogy amint „Az EGY (Istenség) Kettővé (Déva vagy Angyallá) válik, és a kettő-ből a három (vagy ember) lesz, stb. stb. épp úgy a tanítás szerint csomók (világ­anyag) vándorokká (üstökösökké) lesznek, ezek pedig csillagokká, a csillagok (örvényközpontok) a mi napunkká és a mi bolygóinkká, - hogy csak röviden fussuk át az egész fejlődést.²




(b) Exoterikus munkákban a beavatás négy fokáról beszélnek; ezeket szanszkritban a „Strôtâpanna”, „Sakridâgâmin”, „Anágámin” és „Arhat” néven ismerik. A Nirváná-ba vezető négy ösvényt ugyancsak így nevezik ebben a mi negyedik körünkben. Az Arhat, noha láthatja a múltat, jelent és jövőt, még nem a legmaga­sabb Beavatott. Mert az Adeptus maga, a beavatott jelölt egy magasabb Beavatottnak a csélája (tanítványa) lesz. Még három magasabb fokon kell áthaladnia az Arhatnak, hogy az Arhat-ság létrájának legmagasabb fokára jusson. Vannak olyanok, akik még ebben a mi ötödik fajunkban ezt az utóbbi fokot elérték, de az átlag aszkéta ezeknek a magasabb fokok elérésére szükséges képességeket csak ennek a gyökérfaj végén, valamint a hatodik és hetedik fajban fogja kifejleszteni. S így mindig lesznek Beavatottak és be-nem-avatottak ennek a kisebb Manvantara, azaz a jelen élet-ciklus végéig. A 7-dik fokú „tűz-köd” - Arhat-ok csak egy foknyira vannak Hierarchiájuk gyökér-alapjától (Root-Base). Ez a Hierarchia a legmagasabb a Földön és a mi földi láncunkon. E „Gyökér-Alap” nevét nyugati nyelvre csak néhány összetett szóval fordíthatjuk: - „az örökéletű-emberi-Banyánfa”. Ez a „Csodás Lény” - úgy mondják - „magas régióból” szállt le, a harmadik korszak elején, még mielőtt a harmadik faj nemei különváltak volna.




Ezt a harmadik fajt néha összefoglalóan „a Passzív jóga Fiai”-nak nevezik, t. i. ezt a második faj öntudatlanul hozta létre. Mivel ez utóbbi értelmileg tétlen volt, azt hiszik róla, hogy állan­dóan az üres vagy absztrakt elmélkedés (contemplation) egyik állapotá­ban volt elmerülve, amely a jóga állapotához szükséges. E harmadik faj létezésének első vagy korai részében, amikor még a tisztaság álla­potában volt, a „Bölcsesség Fiai" testet öltöttek ebben a harmadik^* fajban, és Kriyasakta-val utódokat hoztak létre. Ezeket hívják „Ad Fiainak”, vagy a „Tűzköd” fiainak, az „Akarat és jóga Fiainak”, stb. Öntudatosan hozták őket létre, mert a fajnak egy részét már a szellemi vagy felsőbb értelmiség isteni szikrája éltette. Ez a nemzedék nem volt külön faj. Eleinte csak csodás lény volt, „a Beavató”-nak hívták, és utána félig-isteni, félig-emberi lények csoportja. Az őskori genesis szerint bizonyos célokra „félre tevődtek", hogy az emberek soraiból kikerülő beavatottaknak, itt a földön és a jelen ciklusban ők szolgáltassák mintegy a tápláló talajt. Róluk mondják, hogy a bennük megtestesült legmagasabb Dhyani-k előbbi „Manvantarák-ból való Muni-k és Rishi-k”. Ezek az úgyszólván szeplőtlen módon született, „Akarat és jóga Fiai” teljesen elkülönítve maradtak az emberiség többi részétől.




Az imént említett „LÉNY”, akinek névtelenül kell maradnia, a Fa, és ágai a következő korszakokban valamennyi, a történelem­ben ismert, nagy Bölcs és Főpap: ilyenek Kapila Rishi, Hermes, Enoch, Orpheus, stb. Mint látható (objective) ember, ő a titokzatos (a profán embernek - mindig láthatatlan), noha mindig jelenlevő Személyiség. Keleten sok legenda keletkezett róla, különösen az okkultisták és a Szent-Tudomány tanítványai köré­ben. Alakját változtatja, mégis mindig ugyanaz marad. És ugyan­csak ő az, aki a szellemi hatalmat gyakorolja az egész világ beavatott Adeptusai fölött. Amint mondtuk, ő a „Névtelen”, akinek annyi neve van, de nevei és mibenléte mégis ismeretlenek. Ő a „NAGY ÁLDOZAT”-nak nevezett „Beavató” (Initiator). Mert a VILÁGOSSÁG küszöbén ül, és innen tekint, a Sötétségből a Világosságba, amelynek körét nem fogja átlépni. De el sem hagyja helyét ezen életciklus utolsó napjáig. Miért marad a magányos Virrasztó a maga-választotta helyen? Miért ül ő az elsődleges-bölcsesség forrásánál, hiszen már nem iszik belőle többé, mert immár nincs mit tanulnia, nincs, amit Ő ne tudna - sem ezen a Földön, sem a mennyországá­ban? Mert a magányos, sebzett lábú zarándokok haza vezető útjukban az utolsó pillanatig nem biztosak abban, hogy vajon nem tévednek-e el a Földi-életnek nevezett, káprázat és anyag határtalan sivatag­jában. A Virrasztó minden fogolynak, akinek sikerült magát fel­szabadítani a test és a káprázat béklyói alól, szívesen megmutatná az utat a szabadság és világosság régiójába, amelynek ő önkéntes száműzöttje. Mert, röviden mondva, feláldozta magát az emberi­ségért, ámbár ez a NAGY ÁLDOZAT csak kevés Kiválasztottnak válik hasznára.




Az ember öntudatának első ébredésétől kezdve, ennek a MAHA-GURU-nak közvetlen, csendes vezetése mellett lettek az emberiség összes, alacsonyabb istenségű tanítói és oktatói az első emberiség vezetői. Ezektől az „Isten-fiak”-tól kapta a gyermek-emberiség az összes művészetekre és tudományokra, valamint a szellemi tudásra vonatkozó, első fogalmait. Ők rakták le legelső alapköveit ama régi civilizációknak, amelyek olyan nagy zavarba ejtették a tudósok és kutatók modern nemzedékét.¹




Noha az „Isis Unveiled”-ben ezeket a dolgokat alig érin­tettük, mégis jó lesz az olvasót emlékeztetni arra, amit az I. köt. 587-593. oldalain Közép-Ázsia egyes Szent Szigeteiről mondtunk, további adatokat pedig a II. kötetben, „Az Isten-fiak és a Szent-­Sziget"^* című részben talál. Talán még néhány magyarázattal segítsé­ségére lehetünk a tanítványnak, hogy pillantást vethessen a szóban forgó rejtélybe, noha csak elszórt, töredékes magyarázatokat adhatunk.




Legalább egy részletet akarunk világos szavakba önteni a titokzatos „Isten-fiak”-ról. Ezektől a Brahmaputra-któl származtatták le magukat a nagy Dvidzsa-k, a régi idők beavatott Brahmánjai. A modern Brahminok ezzel szemben azt akarják elhitetni az alsóbb kasztokkal, hogy ők a szó szoros értelmében, közvetlenül Brahmâ szájából jöttek elő. Ez ugyanis az ezoterikus tanítás, mely még azt is mondja, hogy noha az „Akarat és jóga fiai”-nak eme leszármazottjai (természetesen szellemi értelemben), idővel két ellenkező nemre váltak szét, amit később „Kriyasakti”-elődjeik is megtettek, mégis elfajzott utódaik még ma is bizonyos tiszteletben tartják a nemzési ténykedést és még mindig a vallásos szertartás mezébe öltöztetik, holott a civilizáltabb népek csupán állatias ténykedésnek tartják. Vessük csak össze a nyugati felfogást és szokásokat a Manu rendelkezéseivel, amelyek Grihasta, vagyis a házas élet törvényeire vonatkoznak. Az igazi Brahmin eszerint valójában „az, akinek hét őse ivott a hold-növény (Szóma) nedvé­ből", és ő „Trisuparna”, mert megértette a Védák titkát.




És az ilyen Brahmin ma is tudja, hogy ennek a fajnak leg­elején szellemi fogalmaik nem voltak összefüggésben a fizikai környezettel, mivel a pszichikai és fizikai értelem aludt, és a tudat még fejletlen volt. Tudja továbbá, hogy az isteni ember állati - noha külsőleg emberi - formájában élt, és ha volt benne ösztön, nem járult hozzá ön-tudat, hogy megvilágítsa a szunnyadó ötödik princípium sötétségét. Mikor a Bölcsesség urai, a fejlődés törvényétől indíttatva, beléárasztották a tudat szikráját, akkor ez mindenek előtt a szellemi teremtőivel való együvé tartozás és egység érzetét ébresztette életre, és serkentette tevékenységre. Amint a gyermek első érzelmei az anyjára és a dadájára irányulnak: az ősember ébredő tudatának első törekvései azok felé irányultak, kik­nek elemeit saját magában érezte, de akik mégis rajta kívül és tőle függetlenül voltak. Ebből az érzésből keletkezett az ODAADÁS, és ez lett az ő természetének első és legfőbb hajtóereje. Mert ez az egyetlen, ami természetes a mi szívünkben,^* mely velünk született, és egyaránt megtalálható a csecsemőben és a fiatal állatban is. Az ősembernek ezt az elnyomhatatlan, ösztönszerű törekvését szépen, és mondhatni intuícióval írta le Carlyle, felkiáltván:




„A nagy antik szív egyszerűsége mennyire gyermeki, komoly ünne­pélyessége és mélysége mennyire férfias! Az égbolt derül felette, bárhol jár-­kel a földön, előtte az egész föld misztikus templom, istentisztelet minden földi munka. Tündöklő lények suhannak át hétköznapjain, angyalok szállnak, az embereknek Isten üzenetét hozva. . . Meglepetések, csodák veszik körül az embert; csodák közepette él¹ . . . A kötelesség nagy törvénye hatalmas, mint a két végtelenség (a pokol és mennyország), eltörpítve és megsemmisítve minden egyebet, - még valóság volt és még mindig az: csak a köntöse holt, de lényege tovább él minden időkön és minden örökkévalóságon keresztül.”




Él letagadhatatlanul, és teljes, törhetetlen erejében, és hatalmá­ban ott vert gyökeret az ázsiai Árja-szívben és közvetlenül, a harmadik faj első „elme-szülte” fiai, - Krijasakti gyümölcsétől ered. Az idők folyamán a Beavatottak szent kasztja csak ritkán, korszakonként hozott létre ilyen tökéletes teremtményeket: ben­sőleg különböző, noha külsőleg ugyanolyan lényeket, mint azok, akik létrehozták őket.




Míg a harmadik ősfaj gyermekkorában: -

­Még egy magasztosabb fajú teremtmény

Hiányzott csak, s terveztetett ezért.

Tudatra ébredt és nagyobb szívű,

Uralkodásra termett s a többit vezetni. . . ^**




Létrehozták, kész, tökéletes hordozóul magasabb világokból való, testetöltő lakók számára, akik ezentúl ezekbe a Szellemi AKARAT alkotta és az emberben levő természetes isteni erők teremtette formákban kezdtek lakni. A tiszta szellem gyermeke volt ő, értelmét nem mocskolta be földi elem leghalványabb árnya­lata sem. Csak fizikai teste tartozott az időbe és az életbe, mert értelmét közvetlenül felülről kapta. Az isteni bölcsesség élő fája volt. Ezért hasonlíthatjuk össze a skandináviai legenda Világ Fájával, amely nem tud elhervadni és meghalni, amíg az élet utolsó csatáját meg nem vívták, bár közben Nidhogg sárkány állandóan rágja gyökerét. Mert így rágta az idő foga Krijasakti első és szent fiának testét, de benső lényének gyökerei örökre romlatlanok és erősek maradtak, mert ezek a mennyben nőttek, és terjedtek, nem a földön. Ő elseje volt az ELSŐK-nek, és ő volt a többinek magja. Voltak még más „Krijasakti Fiak", ezeket egy második Szellemi törekvés hozta létre, de az első még ma is az isteni Tudás Magja maradt; ő az Egy és a Legfőbb, a földi „Böl­csesség Fiai" között. Erről a tárgyról nem mondhatunk többet, csak azt tehetjük még hozzá, hogy minden korban - még a miénkben is - voltak nagy intellektusok, akik helyesen értették meg ezt a kérdést.




De hogyan jut fizikai testünk a jelenlegi tökéletesség fokára? Természetesen évmilliókig tartó fejlődésen keresztül, de sohasem az állaton áthaladva, sem állattól eredve, amint ezt a materializmus tanítja, mert, ahogy Carlyle mondja:




. . . Létezésünk lényege, a bennünk levő rejtély, mely „Én”-nek nevezi magát - ó, de milyen szavaink vannak az ilyen dolgok kifejezésére? - Mennyei lehelet; a Legmagasabb Lény kinyilatkoztatja magát az emberben. Ez a test, ezek a képességek, a mi életünk, mindez nem a NÉVTELEN-nek a ruházata?




A mennyei lehelet, vagy jobban mondva az élet lehelete, - ­a bibliában Nephesh-nek hívják - benne van minden állatban, minden élő parányban és minden ásvány-atomban. De az embert kivéve egyiknek sincs tudata ennek a legfőbb Lénynek¹ a termé­szetéről, mert egyik formájában sincs meg az az isteni harmónia, mely az emberben megvan. Úgy van, ahogyan Novalis mondta, s azóta senki sem mondta jobban, és Carlyle megismétli:




„A Világegyetemben csak egy templom van, és ez az Ember Teste. Semmi sem szentebb, ennél a fenséges formánál. . . Az eget érintjük, ha kezünket az emberi testre tesszük. Ez csak úgy hangzik, mint egy retorikai szó­virág, de még sem az. Ha jól meggondolják, tudományos ténynek bizonyul, kifejezése a tiszta igazságnak. Mi vagyunk a csodák csodája, - a nagy meg­fejthetetlen Rejtély.”^*






VII. STANZA




1. NÉZD AZ ÉRZŐ, FORMA NÉLKÜLI ÉLET KEZDETÉT (a), ELŐSZÖR AZ ISTENIT (hordozó) (b), AZ ANYA-SZELLEMTŐL VALÓT (Atman); AZUTÁN A SZELLEMIT (Atma-Buddhi, Szellem­lélek)¹ (c); (újra) A HÁRMAT AZ EGYTŐL (d), A NÉGYET AZ EGYTŐL (e) ÉS AZ ÖTÖT (f ), AMELYTŐL A HÁROM, AZ ÖT ÉS A HÉT (g). EZEK A HÁROMSZOROSAK ÉS A NÉGYSZERESEK LEFELÉ; AZ ELSŐ ÚRNAK (Avalókitéshvara) „ELMESZÜLTE” FIAI, A RAGYOGÓ HÉT (az „Építők”)². ŐK AZOK, Ó LANOO, AKIK TE, ÉN ÉS Ő. ŐK, AKIK FELETTED ÉS ANYÁD, BHUMI (a Föld) FÖLÖTT ŐRKÖDNEK.




(a) A Teremtő Hatalmak hierarchiája ezoterikusan hét rendre (vagyis 4 és 3) oszlik a tizenkét nagy Renden belül; ezeket az állatkör tizenkét jegye ábrázolja. A megnyilvánuló fokozatokba tartozó hét rend ezen kívül még a Hét Bolygóval is kapcsolatos. Valamennyien újra feloszlanak az isteni Szellemi, félig Szellemi és éteri Lények számtalan csoportjaira.




A Fő-Hierarchiákat ezek közül a nagy Négyes jelzi, vagy exoterikusan, Brahmâ „négy teste és három képessége”; a buddhista rendszerben pedig a Panychâsja, az öt Brahmâ vagy az öt Dhyani-Buddha.




A legmagasabb csoport az úgynevezett isteni Lángok-ból áll; ezekről, mint a „Tüzes Oroszlánok”-ról és az „Élet Oroszlánjai”-­ról beszélnek; ezotériájuk az Oroszlán jegyében van legbiztosab­ban elrejtve. Ez a felsőbb isteni világ magja. (Lásd a Függe­lék első lapjain levő Magyarázatot.) Ők a formanélküli Tüzes Leheletek; egyik megnyilvánulásukban azonosak a felsőbb Sephiroth-HÁRMASSÁG-gal, amelyet a kabbalisták az „Ősképek Világába” helyeznek.




Ugyanazt a hierarchiát, ugyanazokkal a számokkal a japán rendszerben is megtaláljuk, a „Kezdetek”-ben, amint ezt a shinto és a buddhista felekezetek tanítják. Ebben a rendszerben az ember fejlődéstana megelőzi a kozmosz fejlődéstanát, mint­hogy az isteni az emberibe merül, és megteremti - az anyagba való leszállása fele útján a látható Világegyetemet. A legendaszerű személyeken - jegyzi meg tiszteletteljesen Omoie - „a magasabb (titkos) tanítás és magasztos igazságainak sztereotipikus meg­testesüléseit kell értenünk". Nem fejthetjük ki ezt a régi rendszert teljes terjedelmében, mert túlságosan sok helyet foglalna el, de helyén való lesz róla néhány szót mondanunk. A következőkben rövid áttekintését adjuk az ember és a kozmosz fejlődéstanának, és ez mutatja, milyen erős visszhangra talál ugyanaz az ősi-tanítás az egymástól legtávolabb lakó népeknél is.




Mikor még minden Káosz (Konton) volt, három szellemi Lény jelent meg a jövendőbeli teremtés színpadán: (1) Ame-no-mi­-naka-nushi-no-kami, „A Központi Mennyország isteni Uralkodója”; (2) Taka-mi-musubi-no-kami, „az Ég és a Föld fenséges Isteni sarja”, és (3) Kamu-mi-musubi-no-kami, egyszerűen „Az Istenek Sarja”.




Ezek forma- vagy állagnélküliek voltak, (a mi arúpa hármas­ságunk), mivel sem az égi, sem a földi állag még nem különbö­ződött meg, „de a dolgok lényege sem volt még megalkotva”.




(b) A Zohar-ban, - amelyet Moses de Leon a szíriai és kaldeai keresztény gnosztikusok segítségével rendezett, és újra kiadott a XIII. században, és később még sok keresztény javított és né­zett át és a Bibliánál alig ezoterikusabb - ez az isteni „Hordozó” nem úgy jelenik meg többé, mint a „Kaldeai Számok Könyvében”. Igaz ugyan, hogy Ain Soph, az ABSZOLÚT, VÉGTELEN Nem-Dolog, szintén az EGY-nek, a megnyilvánult „Mennyei Ember” (az ELSŐ OK) formáját használja szekereként (Merkábáh, héber nyelven, Vahan szanszkrit nyelven), vagy hordozójaként, hogy leszálljon a jelenségekben megnyilvánult világba, és itt megnyilatkozzék. De a kabbalisták nem mondják meg, hogy hogyan használhat az Abszolút egyáltalán valamit, vagy hogyan nyilváníthat valamely tulajdonságot, hiszen mint a Feltétlen, ő minden tulajdonságtól ment, de azt sem magyarázzák meg, hogy ez valójában az Első Ok (Platón Logosza), az eredeti és örök GONDOLAT, mely Adam Kadmon-on, a Második Logosz-on át, mintegy megnyilvánul. A „Számok Könyvé”-­ben megmagyarázzák, hogy EN (vagy Ain, Aiôr), az egyetlen magában létező, míg a „Mélysége” (a gnosztikusoknál Bythos vagy Buthon, melyet Propator-nak neveznek), csak időszakonként megjelenő. Ő Bhrahmâ, megkülönböztetésül Brahma- vagy Parabrahmtól. A Mélység, a Világosság Forrása, vagy a Propator, a meg nem nyilvánult Logosz, vagyis az elvont Gondolat és nem Ain Soph, melynek sugara Adam-Kadmont, „hím- és nőnemű”, vagyis a meg­nyilvánult Logoszt (a tárgyias Világegyetemet) használja szekér gyanánt, hogy így megnyilvánuljon. De a Zohar-ban a következő képtelenséget olvassuk: „Senior occultatus est et absconditus; Microprosopus manifestus est et non manifestus.” (Rosenroth Liber Mysterii, IV. I.) Ez tévedés, mert a Microprosopus vagy a mikro­kozmosz csak a megnyilvánulásai alatt létezhet, és a Maha­Pralaya-k alatt elpusztul. Rosenroth Kabbalá-ja nem útbaigazító, hanem igen gyakran rejtvény.




Mint a japán rendszerben, az egyiptomi és minden régi kozmogóniában is - ezen az isteni LÁNG-on, az „Egy”-en gyúl meg a három leszálló csoport. Potenciális létezésük a magasabb csoportban van, és ők most határozott és különvált lényekké válnak. Ezeket nevezik „az Élet Szüzeinek”, a „Nagy Káprázat”-­nak stb. és együttesen a „Hat ágú Csillag”-nak. Az utóbbi majd­nem minden vallásban a Logosz, mint az első kiáradás jelképe. Indiában Vishnu jelképe (a csakra vagy kerék) és a kabbalában a Tetragrammaton jele, az „Ő a négy betűből álló”, vagy - képletesen „Microprosopus tagjai”; ezek részint tizen, részint hatan vannak.




A későbbi kabbalisták, de különösen a keresztény misztikusok torzították el sajnálatos módon ezt a nagyszerű jelképet.¹ Mert a Mennyei Ember „tíz tagja”: a tíz Sephiroth. De az első mennyei ember a világegyetem meg-nem-nyilvánult Szelleme, és sohasem kellene őt lealacsonyítani a Microprosopusba, vagyis a kisebb arcba, ­mert ez az embernek a földi síkon való ős-képe² Erről azonban késöbb. A hatágú csillag a természet hat erejére vagy energiájára, a hat síkra, princípiumra stb. stb. vonatkozik, melyeket mind a hetedik, vagyis a csillag középpontja egyesít. Mindezek, a felsőbb és alsóbb hierarchiákat beleszámítva, az „Égi vagy Mennyei Szűz”-től³ erednek; ő minden vallásban a nagy anya, a kétnemű, a Sephira-Adam-Kadmon. Egységében, az ősi világosság a hetedik vagy legmagasabb princípium, Daivi prakriti, a meg nem nyilvánult Logosz világossága. De megkülönböződésében Fohattá, vagy a „Hét Fiú”-vá lesz. Az elsőt a kettős háromszög közepén levő pont jelképezi, az utóbbit maga a hatszög vagy a Microprosopus „hat tagja”; a hetedik Malkuth, a keresztény kabbalisták „Meny­asszonya", vagyis a mi Földünk.




„Az első az „Egy” után: az isteni Tűz; a második: Tűz és Aether; a harmadik: Tűzből, Aetherből és Vízből áll; a negyedik Tűzből, Aetherből, Vízből és Levegőből.”¹ Az Egy nem foglalkozik az embert-hordozó gömbökkel, hanem a benső, láthatatlan gömbökkel. „Az első-szülöttek” a világegyetem ÉLETE, szíve és érverése; a második az ELMÉJE vagy „Tudata”², amint ezt a Magyarázat mondja.




(c) Az égi lények második rendje a tűzből és az éterből valók, (megfelelnek a Szellemnek és Léleknek, vagyis Atma-­Buddhinak), nevük légió; még alaknélküliek, de határozottan „anyagiasabbak”. A másodlagos fejlődésben vagy „Teremtés”-ben - ez félrevezető szó - ők az első megkülönböződések. Nevük mutatja, hogy ők a megtestesülő Dzsivák, vagy Monádok ősképei, és az élet tüzes szelleméből állanak. Tiszta napsugárként halad át rajtuk a sugár, amelynek ők adják a jövendő hordozót, az isteni lelket, Buddhi-t. Ők közvetlenül a mi rendszerünk magasabb világának seregeivel vannak összefüggésben. Ezekből a kétszeres Egységek-ből sugárzanak ki a háromszorosak.




A japán kozmogóniában a káosz tömegéből egy tojáshoz hasonló mag jelenik meg, mely magában rejti az egész egyetemes, valamint a földi élet csíráját és potenciáját, és ekkor külön­böződik meg az említett „három-szoros”. „A hímnemű éterikus” (Yo) princípium felszáll, és a nőnemű, a durvább vagy anyagiasabb princípium (In) az anyag világegyetemébe vettetik, mikor az égi elválik a földitől. Ettől a nőneműtől, az anyától, születik meg az első kezdetleges látható lény. Ez éterikus alak, vagy nem-nélküli, és mégis tőle és az anyától megszületik a hét isteni szellem. Ezekből fog kiáradni a hét teremtés, épp úgy amint a Codex Nazaraeus-ban Karabtanos-tól és az Anya Spiritus-tól születik a hét rosszra hajló (anyagi) szellem. Túlságosan hosszúra nyúlna, ha a japán neveket itt elsorolnánk, mégis fordításban közöljük sorrendjüket:




(1.) A „láthatatlan nőtlen” a teremtő logosza a nem-teremtő „atyának”, vagyis ennek megnyilvánult teremtő ereje.

(2.) A „sugártalan mélységek (Káosz) Szelleme” (vagy Istene). Ebből lesz a megkülönböződött anyag vagy a világ­anyag és az ásványbirodalom is.

(3.) A „növénybirodalom szelleme”, a „dús növényzet szelleme.”

(4.) A „Föld szelleme” és „homok szelleme”, ennek termé­szete kettős; az első magában foglalja a hím elemnek, a második a nő elemnek potenciáit. Kettős természetű Lény. Ez a kettő EGY volt, mert még nem voltak kettőségük tudatában. Ebben a kettőségben benne voltak (a) Tsu-no-gai-no-Kami, a hímnemű, sötét, izmos lény, (b) Iku-gai-no-Kami, a nőnemű, a szőke, gyengébb vagy gyengédebb lény. Azután

(5. és 6.) Kétnemű vagy kettős nemű szellemek és végül

(7.) A Hetedik, az „anyá”-tól legutoljára kiáradt szellem jelenik meg, mint az első isteni emberforma, határozottan hím- és nőnemű. Ez volt a hetedik teremtés, valamint a Puránákban is az ember: Brahmâ hetedik teremtése.




Ezek a Tsanagi-Tsanami az égi hídon (tejút) szálltak le a Világegyetembe és „Tsanagi messze lent a mélyben észrevette a felhők és a víz kaotikus tömegét, drágakövekkel kirakott lándzsáját a mélységekbe vetette, és szárazföld jelent meg.” Azután ők ketten elváltak, hogy kikutassák Ono-koro-t, az éppen-teremtett sziget­világot stb. (Omoie.)




Ilyenek a japán exoterikus mesék, a héj, mely ugyanannak, a Titkos Tanításban található igazságnak magvát rejtik el. Vissza­térve az összes kozmogóniák ezoterikus magyarázatára:




(d) A harmadik rend megfelel Atma-Buddhi-Manas-nak, szellem, lélek és értelemnek, és ezt a „Hármasságok”-nak nevezik.




(e) A Negyedik Rend anyagi lények. Ez a Rupa-k (Atomikus alakok)¹ között a legmagasabb csoport. Az emberi, tudatos, szellemi lelkek melegágya. Az „Elmúlhatatlan Dzsivá”-knak nevezik, és az alattuk levő rend segítségével létrehozzák az első hetes² sereg első csoportját - a tudatos és értelmes emberi lény nagy rejtélyét. Ez a Lény a termőföld, benne fekszik elrejtve privatiójában a csíra, mely a nemzésbe fog esni. A fizikai sejtben ez a csíra azzá a szellemi potenciává lesz, mely az embrió fejlő­dését vezeti és oka, hogy a benne rejlő tulajdonságok és képes­ségek átöröklődnek. A szerzett képességek továbbadásáról szóló Darwin-féle elméletet az okkultizmus sem nem tanítja, sem el nem fogadja. Szerinte a fejlődés egész más vonalokon halad. Az ezoterikus tanítás szerint a fizikai fokozatosan a szellemiből, értelmiből és pszichikaiból fejlődik. A fizikai sejtnek ez a belső lelke - ez a sejt-plazmán uralkodó „szellemi plazma” a kulcs, mely egy napon fel fogja nyitni a biológusok terra incognitójának kapuját, melyet most az embriológia sötét rejtélyének neveznek. (L. szöveget és jegyzetet alább.)




(f) Az ötödik csoport nagyon rejtélyes, mivel összefügg a mikrokozmoszi ötszöggel, az embert ábrázoló ötágú csillaggal. Indiában és Egyiptomban ezek a Dhyáni-k kapcsolatosak a kroko­dilussal, és hajlékuk a Bak jegyében van. De ezek a hindu asztro­lógiában felcserélhető kifejezések, mivel ezt a (tizedik) állatkör­jegyet Makara-nak, szabadon fordítva, „krokodilus”-nak nevezik. A szót magát okkult módon különféleképpen értelmezik; ezt később ki fogjuk mutatni. Egyiptomban az elhúnyt embert, - kinek jelképe az ötszög vagy az ötágú csillag, melynek ágai az ember tagjait jelentik, - képletesen krokodilussá átváltozva ábrázol­ják. Sebekh vagy Sevekh vagy „hetedik” - mondja Gerald Massey - mutatja, hogy az értelem jelképe volt, de valójában ennek jelképe nem a krokodilus, hanem a sárkány. Ő a „Bölcsesség Sárkánya” vagy Manas, az „Emberi Lélek”, Elme, az Értelmes princípium, melyet a mi ezoterikus filozófiánkban az „Ötödik” princípiumnak hívunk.




Az elhúnyt „Osirizált”, a „Holtak Könyve” vagy Szertartás­könyv LXXXVIII. fejezetében, krokodilus-fejű múmia alakú Isten formájában ezt mondja:




(1) „Én vagyok az Isten (krokodilus) a félelemnél elnökölök. . . az emberek lelke közé érkezik... Én vagyok az isten-krokodilus, pusztításra küldettem.”




Ez célzás az isteni, szellemi tisztaság romlására (mely bekövet­kezik, ha az ember megszerezte a jó és a rossz tudását); célzás az összes teogóniák „bukott” isteneire és angyalaira.




(2) „Én vagyok a nagy Hórusz hala.” (Amint Makara: a „krokodilus”, Varuna-nak hordozója) „El vagyok merülve Sekhemben.”




Ez az utolsó mondat megerősíti és ismétli az ezoterikus buddhizmus tanítását, mert közvetlenül az ötödik princípiumra (Manas-ra) utal, vagyis lényegének legszellemibb részére, amely elmerül Atma-Buddhi-ban, benne felszívódik, és eggyé lesz vele az ember halála után. Mert Se-khem, Khem isten (Hórusz-­Osiris vagy Atya és Fiú) lakása, vagy loka-ja, ennélfogva Atma-­Buddhi „Devachan”-ja. A Holtak Szertartáskönyve szerint az elhunyt Hórusz-Thot-tal Sekhem-be lép, és onnan „mint tiszta szellem jő elő” (LXIV. 29). Az elhúnyt így szól: (30. vers).




„Látom, mint alakulnak át örökké az (én és a különféle) emberek formái. . . Tudom ezt (a fejezetet). Aki ezt tudja. . . felvesz mindenféle élő formát.”




A 35. versben mágikus formulával megszólítja azt, amit az egyiptomi ezoteriában „ősi szívnek”, vagy újra-testesülő prin­cípiumnak neveznek, t. i. a permanens EGO-t. Az elhunyt ezt mondja:




„Oh, szívem, ősi szívem, szükségem van rád átalakulásaimhoz . . . ne válj el tőlem a Mérleg-Serpenyők felügyelője előtt. Te vagy a személyiségem a mellemben, isteni társam, ki őrködöl a húsaim (testeim) felett . . .”




Sekhem-ben fekszik elrejtve a „Titokzatos Arc”, vagyis a hamis személyiségben elrejtett, valódi ember, Egyiptom hármas-­krokodilusa, mely jelképe Atma-Buddhi-Manas-nak, a magasabb Háromságnak vagy emberi Hármasságnak.¹ Valamennyi régi papiruszban a krokodilust Sevekh (Hetedik)-nek nevezik; a víz ezoterikusan az ötödik princípium. Amint már mondtuk, Gerald Massey kimutatja, hogy a krokodilus volt a hetedik lélek, leg­felsőbb a hét közül - „a látatlan Látó”. Még exoterikusan is Sekkiem: Khem Isten lakóhelye és Khem: Hórusz, aki megbosszulja atyja, Osiris halálát, azaz megbünteti az ember vétkeit, amikor az testnélküli lélekké válik. Így az „osirizált” elhúnyt Khem Istenné vált, aki „learatja Aaru földjét”, azaz aratja jutalmát vagy büntetését, mert ez mennyei hely (Devachan), ahol az elhúnyt búzát kap, az isteni igazság eledelét. Az égi lények ötödik csoportja, úgy látszik, magában foglalja a világegyetem szellemi és fizikai megnyilvánulásának kettős tulajdonságait: Mahat, az Egyetemes Értelmiség két, úgyszólván, pólusát, és az ember kettős természetét, a szellemit és a fizikait. Ezért öt a száma, megduplázva tíz; ez hozza kapcsolatba Makará-val az állatkör 10. jegyével.




(g) A hatodik és hetedik csoport a négyes alsóbb tulaj­donságaiban részesednek. Tudatos, éterikus lények, épp olyan láthatatlanok, mint az éter, s úgy erednek a négy első köz­ponti csoportjából, mint a fa ágai, és maguk is számtalan oldal-csoportot hajtanak. Ezek közül a legalsóbb rendűek a természet-­szellemek, vagyis a számtalan fajtájú és változatú elementálok, tehát a forma és anyag nélkülitől kezdve - teremtőik eszményi GONDOLATAI - le az atomikus, bár az emberi érzékelésnek látha­tatlan szervezetekig. Ez utóbbiakat az „atomok szellemeinek” tartják, mert csak egy lépéssel vannak hátrább a fizikai atomnál, és érző, ha nem is értelmes, teremtmények. Mindannyian a karmá­nak vannak alárendelve, és ezt meg is kell szenvedniük minden ciklusban. Mert a mi tanításunk szerint a világegyetemben, akár a mi saját rendszerünk, akár más külső vagy belső világokról² van is szó, nincsenek olyan kiváltságos lények, amilyeknek a nyugati vallások és a judaizmus angyalai.




Dhyáni Chohan-ná fejlődni kell. Dhyani Chohan nem születhetik meg, vagy nem jelenhetik meg hirtelen az élet síkján, mint teljesen kifejlődött angyal. A jelen Manvantara égi hierarchiája a következő életciklusban magasabb világokba megy át, és helyet csinál egy új hierarchiának, mely emberiségünk választottjaiból fog állni. A létezés végtelen kör a feltétlen örökkévalóságon belül, mely­ben számtalan benső, véges és feltételes ciklus van. Nem volna személyes érdemük az Isteneknek, hogy ők Istenek, ha már ilyeneknek teremtődtek volna. A lények ilyen osztálya, melyek azért tökéletesek, mert már sajátos, szeplőtlen természettel születtek, jellegében sátáni örök igazságtalanság, egy mindig jelenlevő gonosztett szimbóluma lenne, ha szembesítjük az emberiség, vagy akár az alacsonyabb teremtmények szenvedéseivel és küzdel­meivel. Szabálytalanság és lehetetlenség a természetben. Ezért a „Négy”-nek és a „Három”-nak úgy kell testet ölteniük, mint az összes többi lénynek. Ez a hatodik csoport, majdnem elválasztha­tatlan az embertől, hiszen tőle kap mindent, kivéve a legmagasabb és legalacsonyabb princípiumait, azaz szellemét és testét. A közben levő öt emberi princípium valójában ezen Dhyani-k³ tulajdon lényege. Csupán az Isteni Sugár (az Atman) ered közvet­lenül az Egytől. Ha kérdik: Hogyan lehetséges ez? Hogyan érthetjük meg, hogy ezek az „Istenek” vagy angyalok egyszerre lehetnek saját kiáradásaik és személyes énjeik is? Úgy kell-e ezt értenünk, mint az anyagi világban, ahol a fiú (egyik értelemben) az atyja is, mert vére, csontjainak csontja, húsának húsa? Erre a Tanítók ezt felelik: „Valójában így van.” Azonban mélyen bele kell merülnünk a LÉTEZÉS rejtélyébe, mielőtt teljesen megérthetjük ezt az igazságot.




VII. STANZA – Folytatás




2. AZ EGY SUGÁR MEGSOKSZOROSÍTJA A KISEBB SUGARAKAT. AZ ÉLET MEGELŐZI A FORMÁT, ÉS AZ ÉLET TÚLÉLI A FORMA UTOLSÓ ATOMJÁT (Sthúla-sarira, a külső test). AZ ÉLETSUGÁR, AZ EGY SZÁMTALAN SUGÁRON ÁTHALAD, S OLYAN, MINT SOK GYÖNGYÖN ÁTVONT FONAL (a).




(a) Ez a sloka azt a gondolatot fejezi ki, hogy az életfonál, Sútrátman átvonul az egymást követő ivadékokon. Ez tisztán Vedantai gondolat, amint már másutt kifejtettük. Hogyan magya­rázhatjuk meg ezt? Hasonlathoz, jól ismert példához, kell folya­modnunk, noha az ilyesmi szükségképpen tökéletlen, mint minden analógia, melyet használhatunk. Mielőtt ezt tennénk, azt szeretnénk kérdezni, vajon természetellenesnek vagy talán „természet-fölötti”- nek tartjuk a folyamatot, melyben a magzat egészséges, néhány fontot nyomó gyermekké nő és fejlődik, de vajon miből fejlődik a gyermek? Egy parányi kis pete részecskéjéből és egy spermából. Azután látjuk ezt a csecsemőt hatlábnyi magas emberré fejlődni! Ez összefügg az atomi és fizikai kiterjeszkedéssel a mikroszkópikusan kicsiből valami igen nagyba, a puszta szemmel láthatatlanból a láthatóba és objektívbe. Mindezekkel foglalkozott a tudomány, és mondha­tom, embriológiai, biológiai és fiziológiai elméletei eléggé helye­sek, amennyire az anyag pontos megfigyelése lehetséges. De az embriológia tudománya eddig még nem adott meg­felelő választ a két legnehezebb kérdésre, t. i. melyek a magzat kialakulásánál működő erők, és mi a fizikai, erkölcsi és értelmi hasonlóság „átöröklés”-ének oka. Ezeket nem is fogja megoldani mindaddig, míg a tudósok nem hajlandók elfogadni az okkult elméleteket.¹ Ha ez a fizikai jelenség nem is lep meg senkit, csak legfeljebb az embriológust hozza zavarba, miért tartanánk a mi intellektuális és benső növekedésünket, az emberi-szelleminek az Isteni-szellemibe való fejlődését lehetetlenebbnek, mint a másikat, vagy miért látszana annak?




Az utolsó jegyzetben említett fizikai plazmához vegyük hozzá az anyag minden lehetőségével felruházott ember „csíra-sejt”-jéhez a „szellemi plazmát”, hogy úgy mondjam, vagy azt a fluidumot, mely magában foglalja a hat princípiumú Dhyán öt alsóbb princípiumát - és ha eléggé spirituális vagy, hogy megértsed, megvan a titok.




S most térjünk át a hasonlatra.




„Ha az állat-férfi magva az állat-nő földjébe vetődik, akkor az a mag mindaddig nem tud csírázni, amíg a hatszoros Mennyei Ember öt erénye (a princípiumok fluiduma vagy kisugárzása) meg nem termékenyíti. Ezért ábrázolják a Mikrokozmoszt ötszög­nek a hatszögű Csillagban, a „Makrokozmosz”-ban. („Ανθρωπος”, az okkult embriológiáról szóló munka, I. k.)

„A Dzsiva működése ezen a Földön ötféle jellegű. Az ásvány­atomban kapcsolatos a Föld Szellemeinek (a hatszoros Dhyáni-k) legalsó princípiumaival; a növényi részecskében a másodikkal - Prana-val (élet); az állatban mindezekkel, hozzáadva a harma­dikat és a negyediket; az emberben a mag mind az ötnek gyü­mölcsét befogadja. Különben nem születik többnek, mint állatnak.”¹




Tehát egyedül az emberben teljes a Dzsiva. Ami a hetedik princípiu­mát illeti, az csupán az Egyetemes Nap egy sugara. Mert az értelmes teremtmény csak ideiglenes kölcsönként kapja azt, aminek vissza kell térnie forrásához. A fizikai testet a legalacsonyabb földi életek formálják, a fizikai, kémiai és fiziológiai fejlődés útján. „Az Áldottaknak nincs közük az anyag tisztulásához.” (Kabbala, Kaldeai Számok Könyve).




A végeredmény ez: az emberiség, első, ősképű, árnyszerű alak­jábán, az Élet-Elóhim-ek (vagy Pitrik) leszármazottja. Tulajdonságai­ban és fizikai megnyilvánulásában közvetlen ivadéka az „Ősök”-­nek, a legalacsonyabb Dhyáni-knak, vagy a Föld Szellemeinek. Erkölcsi, pszichikai és spirituális természetét az isteni lények olyan csoportjának köszöni, melynek nevét és tulajdonságát a II. kötetben adjuk meg. Kollektív értelemben: az emberek különféle szellemek seregeinek keze-műve; disztributív értelemben ezen seregek tabernákuluma, és alkalomadtán és egyedenként, egye­seknek a hordozója (vehicle). A jelen, teljesen-anyagias, ötödik fajunkban, a negyediknek földi szelleme még erős bennünk; de közeledünk ahhoz az időhöz, amikor a fejlődés ingájának lengése határozottan felfelé fog irányulni, és egy vonalba fogja emelni az emberiséget a primitív harmadik faj szellemiségével. Az emberi­séget gyermeksége idején teljesen ez az angyali sereg alkotta, ezek az angyalok voltak a negyedik faj éltető szellemei és ők laktak azokban a szörnyű és óriási agyag-tabernákulumokban, melyeket az életek² megszámlálhatatlan miriádjai építettek, amint a mi testünket is ezek építik fel. Erre a mondatra a jelen Magyarázatban később térünk ki. A „tabernákulumok” szövete és a forma arányossága javult; növekedtek és fejlődtek az őket hordozó gömbbel együtt, de a fizikai tökéletesedés, a szellemi benső ember és az ő természete rovására ment. A föld és az ember három középső princípiuma minden fajjal anyagiasabbá vált; a lélek visszalépett, hogy helyet adjon a fizikai intellektus­nak; az elemek lényege a most ismert anyagi és összetett elemekké vált.




Az ember nem az „Úr Isten” kész teremtménye, nem is lehetne az soha. De igenis ő gyermeke az Elóhim-eknek, amit olyan önkényesen egyes számra és hímneműre változtattak. Az első Dhyáni-k, megbízva, hogy saját képmásukra embert „teremtsenek”, csak árnyékaikat vetíthették ki, finom mintául az anyag természeti szellemeinek munkájához. (L. a II. kötet.) Az Ember kétségtelenül fizikailag a Föld porából alakíttatott, de teremtője és alkotója sok volt. Azt sem lehet mondani, hogy az Úristen lehelte orrlyukába az élet leheletét, hacsak ez az Isten nem a mindenütt jelenlevő, bár láthatatlan „EGY ÉLET”-tel azonos, és hacsak nem hisszük, hogy „Isten” végzi ugyanazt a műveletet minden élő Lelken, ­vagy Nephesch-en; ez t. i. az eleven Lélek, és nem az isteni Szel­lem vagy Ruach, amely csakis az embernek biztosítja a halhatatlanság isteni fokát. Ezt az állat a fejlődés ezen ciklusában nem érheti el. A zsidók és manapság a modern nyugati metafizikusok helytelen megkülönböztetésének tulajdoníthatjuk, hogy ők össze­tévesztik az „élet leheletét", a halhatatlan Szellemmel¹, mert hármas embernél - Szellem, Lélek, Test - többet megérteni, s ennélfogva elfogadni nem tudnak. Ez a protestáns teológusokra is áll, ők a negyedik evangélium, III. fej. 8. versét fordításukban teljesen kiforgatták értelméből. Szerintük a vers így szól: „A szél fú, ahová akar”, pedig az eredeti szövegben, valamint a görög­keleti egyház fordításában így szól: „a Szellem megy, ahová akar.” Így az ember fizikai működéseivel kapcsolatos pszichikai, szellemi és mentális viszonyokról szóló filozófia szinte egy kibogoz­hatatlan kusza csomó. Nem értik most helyesen sem a régi árja, sem az egyiptomi pszichológiát. Ezek nem is érthetők, hacsak el nem fogadjuk az ember benső princípiumainak ezoterikus hetes, vagy legalább is a vedantai ötös osztályozását. Ha ezt nem fogadjuk el, soha sem fogjuk megérteni a metafizikai és tisztán pszichikai, sőt még a fiziológiai kapcsolatot sem, az egyik síkon levő Dhyáni Chohan-ok vagy Angyalok, és egy másik síkon levő emberiség között. Keleti ezoterikus munkák eddig még nem jelentek meg, de megvannak az egyiptomi papiruszok, s ezek világosan beszél­nek a hét princípiumról vagyis az „Ember Hét Lelké”-ről.² A Halottak Könyve felsorolja mindazokat az „átalakulások”-at, amelyeken az elhúnyt átmegy, miközben egymásután leveti mindezeket a princípiumokat; ezeket az érthetőség kedvéért éterikus lényekké vagy testekké anyagiasították. De azokat, akik ki akarják mutatni, hogy a régi egyiptomiak nem tudtak semmit az újraszületésről, és nem is tanították, emlékeztetnünk kell arra, hogy szerintük az elhunyt „Lelke” (az Ego vagy Én) az Örökkévalóságban él, halhatatlan, „egy-idejű a Naphajóval”, és vele tűnik el a szük­ségesség ciklusában. Ez a „Lélek” felmerül a Tiaou-ból (az élet okának birodalmából) és nappal együtt van a Földön élőkkel, és minden éjjel tér vissza Tiaou-ba. Ez fejezi ki az Ego-nak idő­szakos létezéseit. (Halottak Könyve, CXLVIII.)




Az árnyék, az asztrális alak megsemmisült, az „Uraeus felfalta” (CXLIX, 51.), a Manes-ek meg fognak semmisülni, a két iker (a 4. és 5. princípium) elszóródik; de a Lélek-madár, „az isteni Fecske - és a Láng Uraeus-a” (Manas és Átma-Buddhi) az örökkévalóság­ban fognak élni, mert ők anyjuknak férjei.¹




Csak hasonló szül hasonlót. A Föld testet ad az embernek, az istenek (a Dhyáni-k) adják neki öt benső princípiumát, a pszichikai árnyékot, amelynek gyakran ezek az istenek az éltető princípiumai. A SZELLEM (Atman) egy - és oszthatatlan.




Mert mi a Tiaou? A reá való gyakori célzás a Halottak Könyvében rejtélyt foglal magában. A Tiaou az Éjjeli Napnak az ösvénye, az alsó félgömb vagy az egyiptomiak pokoli régiója; ezt ők a hold eltakart felére helyezték. Ezoteriájuk szerint az emberi lény a holdból jött elő (hármas rejtély - csillagászati, fiziológiai és pszichikai szempontból egyaránt), átment a létezés egész ciklusán, azután visszatért születési helyére, hogy onnan újra kiinduljon. Az elhunytat úgy ábrázolják, hogy nyugatról érkezik, Osiris-tól megkapja ítéletét, feltámad mint Hórusz Isten, a csillagos egek körül kering - ez jelképes áthasonulása Rá-vá, a Nappá. Miután keresztül ment a Nút-on is (az égi mélységen), újra visszatér Tiaou-hoz: áthasonulás Osiris-szá, aki mint az élet és termékenyí­tés Istene a Holdban lakik. Plutarchos (Isis és Osiris, XLIII. fej.) leírja az egyiptomiak ünnepét, amelyen „Osiris-nak a Holdba való bemenetelét” ülik meg. A XLI. fejezet^* életet ígér a halál után, és az élet megújhodását Osiris-Lunus védnöksége alá helyezi. A Hold volt ugyanis az élet megújhodásának és az újraszületésnek jelképe, mert növekedik, fogy, elhal, és újra megjelenik minden hónapban. A Dankmoe-ban (IV. 5.) mondják: „Ó, Osiris-Lunus! Te, aki megújhodásodat megújítod”. És Safekh ezt mondja I. Seti-nek (Mariette: Abydos, 51. tábla.): „Te megújítod magad, mint Lunus Isten az ő csecsemő korában.” Még jobban megmagyarázza a Louvre-ben levő papirusz (P. Pierret, „Etudes Egyptologiques”) „Közösülések és fogamzások bőségesek, ha e napon ő (Osiris-Lunus) az égen látható”. Mondja Osiris: „Ó, te egyetlen ragyogó sugara a Holdnak! Kilépek a (csillagoknak) keringő tömegéből. . . Nyisd ki nekem a Tiaou-t, Osiris N. számára. Kimegyek nappal, hogy megtegyem tennivalómat az élők között” („Halottak könyve" II. fej.), - t. i. a megfogamzásokat létrehozni.




Osiris volt a „nemzésben megnyilatkozott Isten”, mert a régiek sokkal jobban ismerték a hold-testnek a fogamzás rejtélyeire való tényleges okkult befolyásait, mint a mai emberek.¹ Később, mikor a Holdat istennőkkel kapcsolták össze,² - Dianá-val, Isis-szel, Artemis-szal, Juno-val stb, ez a kapcsolat mind fizikai, mind pszichikai szempontból a fiziológia és a női természet alapos ismeretén alapult. De kezdetben a Nap és a Hold voltak az egyetlen látható, és (hatásaikban), hogy úgy mondjam, érzékelhető pszichikai és fiziológiai istenségek - az Atya és a Fiú. A tér és a levegő általában, vagyis az egyiptomiaknál a Noot-nak nevezett égboltozat kiterjedése, volt e kettőnek rejtett szelleme vagy lehelete. Az „Atya és Fiú” tevékenységei felcserélhetők voltak és harmonikus együttműködésükkel hatással voltak a föld természetére és emberi­ségére. Ezért tekintették EGY-nek, noha megszemélyesítve KÉT lényre válnak. Mind a kettő hím volt, mindkettőnek megvolt a külön munkája, noha együttműködtek az emberiség kauzatív nemzésében. Ez jelenti csillagászati és kozmikus szempontból szimbolikus nyelven azt, - ami az utolsó fajainkban teológiává és dogmává lett. De a kozmikus és asztrológiai jelképek mögött ott voltak az antropográfia és az ember legelső nemzésének okkult rejtélyei. Ezeknél nem fog segíteni és nem is segíthet a jel­képek ismerete, - de még a zsidók vízözön-utáni jelképes nyelvé­nek kulcsa sem - kivéve az, ami az exoterikus használatra kiadott, nemzeti szentírásokban erre vonatkozik. Mindez, bármennyire ügyesen leplezték is, az egyes népek igazi ős-történetének igen kis része volt, és gyakran - mint a héber szentírásban is - az illető nemzetnek csupán földi, emberi, nem pedig isteni életére vonat­kozott. Ez a pszichikai és szellemi elem a MISZTÉRIUM-ba és a BEAVATÁS-ba tartozott. Voltak olyan dolgok, melyeket soha sem jegyeztek fel papírtekercsekre, hanem, mint Közép-Ázsiában is, sziklákba és földalatti barlangok falaiba véstek.




Különben volt idő, - s ekkor „csak egy nyelv és egy tudás volt” az egész világon - amikor az ember többet tudott erede­detéről, mint amennyit most tud. Tudta, hogy bármennyire nagy szerepe legyen a Napnak és a Holdnak az emberi test alkotásában, fejlődésében és növekedésében, mégsem ők voltak a Földön való megjelenésének közvetlen okozói. Ezek a közvetítők valójában az élő és értelmes hatalmak, akiket az okkultisták Dhyáni Chohán­oknak neveznek.




Erre vonatkozólag a zsidó ezoteriának egy igen tudós cso­dálója a következőket mondja:




„A Kabbala kifejezetten azt mondja, hogy Elóhim „általános elvontság”; ezt a matematikában „állandó együtthatónak” vagy „általános függvénynek” nevezzük; minden szerkezetnek része, amely nem részleges, azaz az általános viszonya 1-nek : 31415-höz az (asztro-Dhyáni és) Elohisztikus számjegyekhez.”




Erre a keleti okkultista így felel: „Úgy van, elvontság a fizikai érzékeink számára. Szellemi precepciónk és benső szellemi szemünk előtt azonban az Elohim-ek vagy Dhyáni-k nem nagyobb elvontságok, mint amilyen elvontságok számunkra: lelkünk és szelle­münk. Vesd el az egyiket és elveted a másikat is - mert ami bennünk a tovább élő lény, az részben ezeknek az égi Lényeknek közvetlen kisugárzása, részben ők maguk. Egy dolog azonban bizonyos. A zsidók teljesen jártasak voltak a boszorkányságban és a különféle rossz hatású erők gyakorlásában. De néhány nagy prófétájuk és látnokuk, p. o. Dániel és Ezékiel kivételével, (Enoch ugyanis sokkal korábbi fajba tartozott, minden nemzettel közös faji jelleget képviselt, és így nem tartozott egy nemzetbe) keveset tudtak az igazi isteni okkultizmusról, de nem is akartak vele foglalkozni, nemzeti karakterük ellene volt mindennek, ami nem volt közvetlen vonatkozásban a faj, törzs és egyén érdekeivel. Ezt bizonyítják saját prófétáik és azok az átkok, melyeket ők a „nyakas fajra” szórtak. De még a Kabbala is világosan mutatja a Sephiroth-ok vagy Elohim-ek és az emberek közötti viszonyt.




Ennélfogva az okkultista csak akkor hajlandó átnyújtani a kabbalistának a győzelem pálmáját, ha az már bebizonyította neki, hogy Jehovah-nak, Binah-val, a nőnemű Sephira-val, való kabba­lisztikus azonossága még más szub-okkult jelentéssel is bír. Amíg azonban Jehovah az „egy élő Isten” elvont értelmében egyes számot jelent, mely metafizikai koholmány, és csak akkor válik valósággá, ha mint kisugárzást és Sephira-t az őt megillető helyére teszik - jogunk van állítani, hogy a Zohár (mindenesetre a SZÁMOK KÖNYVE e mellett szól) eredetileg, még mielőtt a keresztény kabbalisták értel­méből kiforgatták és még most is, ugyanazt tanítja, mint mi. Tudni­illik szerinte az ember nem Égi EMBER-ből sugárzik ki, hanem a Mennyei emberek vagy Angyalok Hetes csoportjából. Ugyanezt találjuk „Polmandrés, az Isteni Gondolat”-ban.







VII. STANZA - Folytatás




3. MIKOR AZ EGY KETTŐ LESZ - MEGJELENIK A „HÁROMSZOROS” (a). A HÁROM EGY (-be fűzött); ÉS EZ A MI FONALUNK, Ó LANOO, SZÍVE AZ EMBER-NÖVÉNYNEK, AMELYET SAPTAPARNA-NAK NEVEZNEK (b).




(a) Mikor az egy kettő lesz, megjelenik a „háromszoros”, t. i. mikor az Egy Örök tükörképét a megnyilvánulás világába ejti, akkor ez a tükörkép, „a Sugár”, szétkülönbözteti a „Tér Vizét”, vagy a „Halottak Könyve” szavaival: „Az elsődleges-világosság sugarának ragyogása megszünteti a Káoszt, eloszlatja a teljes sötétséget a (Központi) Nap IGÉJÉ-nek nagy mágikus hatalma segítségével.” A Káosz hím-nővé, és a világosság kiköltötte vízzé lesz, és ,,a hármas lény előjön mint: Első-szülött.” „Osiris-Ptah (vagy RÁ) megteremti saját tagjait (mint Brahmâ tette), t. i. a Ciklusban, (XVII. 4.) az ő fázisainak megszemélyesítésére hivatott isteneket.” A MÉLYSÉG-ből előjövő egyiptomi Rá, az Isteni Egyetemes Lélek megnyilvánult aspektusában. Náráyâna, „az Akâsa-ban elrejtett, és az éterben jelenlevő” Purusha is az.




Ez a metafizikai magyarázat, és a fejlődés leges-legelejére, jobban mondva, a teogónia kezdetére vonatkozik. E Stanza jelentése még nehezebben érthető, ha az ember és az ő eredetének rejtélyére való vonatkozása szempontjából magyarázzuk. A tanít­ványnak alaposan meg kell értenie azt, amit „körök”-nek nevezünk, ha világos fogalmat akar alkotni arról, mit jelent az, hogy az Egyből kettő lesz, és ez azután a „háromszoros”-ba alakul át. Ha az „Esoteric Buddhism”-hoz fordul, - ez az első kísérlet az ősi kozmogóniának megközelítő körvonalokban való vázolására, akkor azt fogja látni, hogy a „kör”: láncunk hét gömbjének¹ és a rajta levő ásvány, növény és állatbirodalomnak, (az ember az utóbbiba tartozik, és ennek élén áll) a születő anyagi természetnek sorozatos fejlődése, egy teljes életcikluson keresztül. Ezt a Brah­minok „Brahmâ egy Nappalá”-nak nevezik. Röviden, a „kerék”-­nek (a bolygóláncunknak) egy forgása. Bolygóláncunk hét gömb­ből áll (vagy hét külön „kerék"-ből, más értelemben véve a szót). Ha a fejlődés lefelé A bolygótól G-ig áthaladt az anyagon, egy kört alkot. A negyedik forgás fele útján, s ez a mi jelen „körünk”, „a fejlődés elérte fizikai kibontakozásának tetőpontját, művének koronája: a tökéletes fizikai ember, és mostantól kezdve munkája a szellem felé irányul”. Mindez alig szorul ismétlésre, mert az „Esoteric Buddhism” jól megmagyarázta. De ez a könyv alig érintette az ember eredetét, és az a kevés, amit mondott, sok olvasót vezetett félre. Ezt most valamivel jobban megvilágíthatjuk, de csak annyival, hogy a Stanzákat érthetőbbé tegyük, mivel a folyamatot a maga helyén, t. i. a II. kötetben, úgyis kimerítően fogjuk megmagyarázni.




Minden „kör” (lefelé haladva) csak tömörebb alakban való ismétlése az őt megelőző körnek, épp úgy, mint minden gömb - le a mi negyedik gömbünkig (maga a Föld) - sűrűbb és anyagibb mása, az őt sorban megelőző árnyszerűbb gömbnek, a három magasabb síkon. (L. a III. ábrát.) A fejlődés, felfelé tartó útjában, a felfelé hajló íven, hogy úgy mondjuk, spiritualizálja, és éterizálja mindennek általános mivoltát, felhozván annak a síknak színvonalára, amelyen a szemközti íven levő testvér gömbje van. Ennek eredménye az, hogy (bármely körben) a hetedik gömb elérésekor, minden fejlődő dolog visszatér abba az állapotba, amelyben kiindulásakor volt, - minden alkalommal a tudat-állapot egy új és felsőbbrendű fokával gazdagítva. Világos tehát, hogy az „ember eredeté”-nek, ahogy nevezik, ebben a mi jelen körünkben, vagy élet-ciklusunkban ezen a bolygón, ugyanazt a helyet, ugyan­azt a sorrendet kell elfoglalnia, mint a megelőző körben, - nem tekintve a helyi körülményekre és az időre vonatkozó részleteket. Azután meg kell magyaráznunk, és nem szabad elfelejtenünk, hogy amint minden kör munkájával az úgynevezett „Teremtők” vagy „Építők” egy-egy külön csoportja van megbízva, úgy van ez a gömböknél is. Tudniillik minden gömb munkája külön „Építők” és „Őrök” - a különféle Dhyáni Chohán-ok felügyelete és veze­tése alatt áll.




A hierarchiának az emberek „teremtésé”-vel² megbízott csoportja tehát külön csoport; ebben a ciklusban árnyszerű embert fejlesztett, amint őt is a harmadik körben egy magasabb és még szellemibb csoport fejlesztette. Mivel ez a csoport - a szellemi­ség lefelé haladó fokain - a hatodik, azért a jövendő embernek árnyszerű alakjánál többet nem fejleszt - a saját maga légies, alig látható, átlátszó mását. Az utolsó, a hetedik csoport a földi szellemek (elementálok); ezek fokozatosan alakítják, építik és sűrítik az ember fizikai testét. Az ötödik hierarchia feladata, hogy ezeket az üres, éterikus, állati formákat éltesse, és hogy értelmes emberré tegye. Ezt a hierarchiát, azok a titokzatos lények alkotják, akik Indiában és Egyiptomban a Bak, Makara vagy „Krokodilus” csillagképén uralkodnak. Ez azonban ama tárgyak közül való, amelyekről a közönségnek csak nagyon keveset mondhatunk. Valóban REJTÉLY, de csak annak, aki el akarja vetni, hogy a Világegyetemben értelmes és tudatos szellemi lények léteznek, és aki a teljes öntudatot csak az emberre korlátozza, de azt is csak „agy-működés”-nek tekinti. A szellemi lények közül - sokan az emberben testesültek meg, megjelenésének kezdetétől fogva, de ennek ellenére a Tér végtelenségeiben még mindig olyan függetlenül léteznek, ahogy azelőtt léteztek. . .




Világosabban mondva: ilyen láthatatlan Lény testileg jelen lehet a földön, és nem kell otthagynia helyét és működése körét az érzékfeletti világokban. Ha ez magyarázatra szorul, nem tehetünk egyebet, mint hogy az olvasó emlékezetébe idézzük a spiritizmus­ban előforduló hasonló eseteket - noha az ilyen esetek nagyon ritkák, tudniillik ritkák, ami a lény¹ mibenlétét illeti, mely testet ölt, vagy ideiglenesen egy médium testét foglalja el. Amint egyes emberek - férfiak és nők - akár sajátos szervezetük, akár elsajátított misz­tikus ismeretük folytán, „másuk”-ban láthatók egy-egy helyen, s testük eközben mérföldekre van, ugyanez történhetik meg a felsőbb­rendű lények esetében is.




Filozófiai szempontból az ember, külső formáját illetőleg, egyszerűen állat, alig tökéletesebb, mint a harmadik körbeli majomszerű őse. Ő élő test, nem pedig élő lény (being), mivel a létezésnek az „Ego-Sum”-nak felfogásához ön-tudat szükséges, és az állatnak csak közvetlen tudata vagy ösztöne lehet. Ezt olyan jól értették a régiek, hogy még a kabbalisták szerint is, a test és a lélek egymástól független két élet.² A lélek, melynek testi hordozója az asztrális, éterikus­ anyagú burok – meghalhat, és az ember mégis tovább élhet a földön - azaz a lélek megszabadíthatja magát tabernákulumától, és azt különféle okokból el is hagyhatja. Ilyen okok: az őrület, szellemi és fizikai romlottság stb.³ Amit élő emberek (Beavatottak) meg tudnak tenni, azt a Dhyáni-k, az akadályozó test nélkül, még jobban meg tudják tenni. Ezt hitték a vízözön előtti emberek, és igen gyorsan kezd benne hinni a modern intellektuális társadalom, a spiritizmus körében épp úgy, mint a Görög és Római Egyházak­ban. Ezek ugyanis azt tanítják, hogy angyalaik mindenütt jelen vannak. A Zoroaszter vallás követői Amsháspend-jeiket kettős lényeknek (Fravashi) tekintették. Ezt a kettősséget - legalább is az ezoterikus filozófiában - a szemünkkel látható, a térben levő, számtalan világok szellemi és láthatatlan lakóira alkalmazták. Damasciusnak (a hatodik században) a kaldeai szentírásokról szóló feljegyzése eléggé bizonyítja e tanitás egyetemes voltát, mert így szól: „Ezekben a szentírásokban a világ hét Cosmocrator-a („a Világ-Oszlopok”), akiket szent Pál is említ, kettősek - egyik csoport feladata a felsőbb világokon való uralkodás, a másiknak az anyagi világok vezetése, és a felettük való őrködés”. Ez Jamblichus véleménye is, aki világosan megkülönböztette az ark­angyalokat és az „Archontes"-eket. (L. „De Mysteriis” II. rész, 3. fej.) Mindez természetesen a szellemi lények rendjei vagy foko­zatai közötti különbségre is alkalmazható; ebben az értelemben iparkodik a róm. kat. egyház is magyarázni és tanítani a külön­bözőséget. Tanítása szerint ugyanis az arkangyalok isteniek és szentek, másaik azonban ördögök.¹ A „fravashi” szót azonban nem szabad ebben az értelemben vennünk, mert egyszerűen valamely minőség, vagy tulajdonság ellenkező oldalát vagy fonákját jelenti. S ha az okkultista azt mondja: „az ördög az Isten meg­fordítottja", (a rossz az érem másik oldala) akkor nem ért rajta két különvált aktualitást, hanem ugyanannak az Egységnek két aspektusát vagy oldalát. De a legjobb élő ember is ördögnek látszanék a teológia Arkangyala mellett. Annak talán van bizonyos oka, hogy lenézik az alsóbb „mást”, mert hiszen sokkal mélyebben merült az anyagba, mint eredetije. De arra még sincs ok, hogy ördögnek tekintsék, pedig a róm. katolikusok ezt állítják minden érvvel és logikával szemben.




(b) Ennek a Slokának záró mondata mutatja, milyen régi az a tanítás, hogy az ember alkatában hétszeres. Az embert éltető és valamennyi személyiségén áthaladó életfonál, vagyis a Földön való újraszületés (Szutrátma-ra való célzás) a fonál, amelyen vala­mennyi „szelleme” fel van fűzve - a „háromszoros”, a „négyszeres” és az „ötszörösnek” lényegéből szövött; ezek magukban foglalják az összes megelőzőket. Panchâsikha, a Bhâgavata Purâna^* (XX. 25-28.) szerint, a hét Kumâra egyike, akik Sveta-Dvipa-hoz mennek, hogy Vishnu-t imádják. Később látni fogjuk az össze­függést a „nőtlen" és Brahmâ-nak „sokszorosodni nem akaró”, tiszta fiai és a földi halandók között. Addig is világos, hogy az „Ember-Növény”, a Saptaparna, a hét princípiumra vonatkozik, és hogy az embert az azonos nevű,² a buddhistáknál szent, hétlevelű növényhez hasonlítják.

A Saptaparna-ra és az okkultizmusban és szimbológiában olyan fontos hetes számra vonatkozó egyéb részleteket a jelen munká­nak II. kötetében, a szimbolizmusról szóló II. részében: „Sapta­parna", „A Hetesség a Védák”-ban stb. fejezetekben találunk.







VII. STANZA - Folytatás




4. GYÖKÉR, A NÉGY LÁMPABÉL¹ HÁROMNYELVŰ LÁNGJA, SOHASEM HAL MEG (a). . . A LÁMPABELEK A SZIKRÁK, MELYEK A HÉTBŐL KICSAPÓ, HÁROMNYELVŰ LÁNGBÓL, (felsőbb hármasságuk) VESZIK LÁNGJUKAT; AZ EGY HOLD SUGARAI ÉS SZIKRÁI VISSZATÜK­RÖZŐDVE A FÖLD („Bhumi” vagy „Prithivi”²) VALAMENNYI FOLYÓ­NAK HÖMPÖLYGŐ HULLÁMAIBAN (b).




(a) A „Háromnyelvű láng”, amely soha sem hal meg, a halhatatlan szellemi hármasság, az Átma-Buddhi és Manas. A két első minden földi élet után asszimilálja Manas termését. A kialvó és kioltott „négy lámpabél” a négy alsó princípium, bele­értve a testet.




„Én vagyok a hárombélű láng, és a lámpám belei halhatat­lanok", mondja az elhunyt. „Belépek Sekhem (az Isten, kinek keze elveti a testtől különvált lélek létrehozta cselekvés magvait) biro­dalmába, és belépek a Lángok régiójába, melyek megsemmisítették ellenségeiket”, vagyis megszabadultak a bűnt létrehozó „négy lámpabéltől”. (L. Halottak Könyve I. Fej. VII. és The Mysteries of Ro-stan).




(b) Amint a milliárdnyi ragyogó szikra táncol a tenger vizén, felette egy s ugyanaz a Hold tündöklik, úgy csillognak és táncol­nak Máyá hullámain a mi eltűnő személyiségeink is, a hallatatlan MONÁD-EGO csalóka burkai. Megjelennek, mint holdsugár okozta sok ezernyi szikra, és csak addig tartanak, míg az éj királynője fényét az élet hömpölygő vizeire árasztja: a Manvantara időszaká­ban. Azután eltűnnek, s csak a sugarak, - a mi örök Szellemi Énjeink jelképei - maradnak meg, újra elmerülve az Anya-For­rásban, és mint előbb voltak, újra egyek az Anya-Forrással.







VII. STANZA - Folytatás




5. A SZIKRA A LÁNGON, FOHAT LEGFINOMABB FONALÁN FÜGG, MAYA HÉT VILÁGÁN ÁT UTAZIK (a). MEGÁLL AZ ELSŐBEN (birodalom­ban) ÉS FÉM ÉS KŐ; ÁTMEGY A MÁSODIKBA (birodalomba) ÉS ÍME - NÖVÉNY; A NÖVÉNY HÉT FORMÁN ÁT FOROG, ÉS SZENT ÁLLATTÁ VÁLIK (a fizikai ember első árnyéka). (b). EZEKNEK EGYESÍTETT TULAJDONSÁGAIBÓL ALAKUL MANU (ember), A GONDOLKOZÓ. KI FORMÁLJA ŐT? A HÉT ÉLET ÉS AZ EGY ÉLET (c). KI FEJEZI BE? AZ ÖTSZÖRÖS LHA. ÉS KI TÖKÉLETESÍTI AZ UTOLSÓ TESTET? HAL, BŰN ÉS SOMA (a hold) (d).




(a) A mondat: „Máyá hét világán át,” itt a bolygólánc hét gömbjére és a hét körre, vagyis a „szikra” vagy Monád előtt levő, aktív létezésének 49 állomására vonatkozik. Fohat fonala az előbb említett életfonál.




Ez a filozófia legnagyobb problémájára vonatkozik, - az élet fizikai és anyagi természetére, melynek független mibenlétét a modern tudomány tagadja, mert ez a tudomány nem tudja megérteni. Csak az újraszületésben és karmában hívők érzik homályosan, hogy az Élet egész titka megnyilvánulásainak szakadatlan sorozatá­ban rejlik, akár a fizikai testben, akár ettől különválva. Mert ha: -




„Az élet, százszínű ablakos dómhoz hasonlón,

Megfesti az Öröklét hófehér sugarát”




ő mégis része ennek az Örökkévalóságnak, mert csupán az élet értheti meg az életet.




Mit jelent ez „a lángon függő” „szikra”? DZSIVA, a MONÁD MANAS-szal való kapcsolatban, vagy inkább annak aromája – az, ami megmarad minden személyiségből, ha arra érdemes, és ha Átma-Buddhi-n, a lángon, az élet fonalán függ. Bárhogyan is értelmezzük és akárhány princípiumra is osszuk fel az emberi lényt, könnyű kimutatnunk, hogy ezt a tanítást valamennyi régi vallás támogatja, a védaitól az egyiptomiig, a zoroaszteritől a zsidóig. A zsidóknál a kabbalisztikus művekben találunk állításunk támogatására bőséges bizonyítékot. A kabbalisztikus számok egész rendszere az isteni hétszeresen alapszik, amely a háromságtól függ le, így képezve a tizest és annak permutációit, a 7, 5, 4 és 3, amelyek végül mind magába az EGY-be merülnek: a határtalan és végnélküli körbe. A Zohar ezt mondja:




„Az Istenség (az örökké láthatatlan Jelenlét) a tíz Sephiroth-on át nyilvánul meg, amelyek az ő ragyogó tanúi. Az Istenség olyan, mint a tenger, amelyből egy BÖLCSESSÉG-nek nevezett folyam ömlik ki, s ennek vizei az Értelemnek nevezett medencébe ömlenek. A medencéből, mint hét csatorna, a Hét Sephiroth jön elő. . . Mert tíz annyi, mint hét: a tíz négy Egységet és három Kettősséget tartalmaz”.




A tíz Sephiróth megfelel az EMBER tagjainak.




„Mikor Adam Kadmon-t alkottam, akkor az Örökkévaló Szelleme az ő Testéből, villámként csapott ki, és egyszerre hét millió ég hullámaira szórta fényét, és az én tíz dicsőségem voltak a tagjai.”




De Adam Kadmon-nak sem a feje, sem a vállai nem láthatók, ezért olvassuk a Sephrá Tseniouthá-ban („Book of the Concealed Mystery”):




„Az Idő kezdetén, miután az Elóhim-ek („Világosság és Élet Fiai” vagy az „Építők”) az örök lényegből kialakították az Eget és a Földet, hato­sával alkották a világokat.”




A hetedik Malkuth volt. Ez a mi Földünk (l. Mantuan Codex) a maga síkján; ez a sík az öntudatos létezés valamennyi síkja közül a legalsó. A Kaldeai Számok Könyve mindennek részletes magyarázatát tartalmazza.




„Adam Kadmon testének első hármassága (a hét¹ sík három leg­elsője) addig nem látható, míg a lélek az Idők Vénje előtt nem áll.”




E felső hármasság Sephiroth-jai: „1. Kether (a Korona), melyet Macroprosopus homloka képvisel; 2. Chochmah (Bölcsesség, hímnemű Princípium), a jobb válla; 3. Binah (Értelmi­ség, nőnemű Princípium), a bal válla.” Azután jön a hét tag (vagy Sephiroth) a megnyilvánulás síkjain; ennek a négy síknak összes­ségét Microprosopus képviseli (a kisebb Arc) vagy Tetragrammaton, a „négy-betűs” Rejtély. „A hét megnyilvánult és a három rejtett tag az Istenség Teste.”




Így a mi Földünk, Malkuth, a hetedik és egyszersmind a negyedik világ; negyedik, hogy ha fent az első gömbnél kezdjük a számítást, hetedik, hogy ha a síkok szerint számítjuk. A Földet a hatodik gömb, vagyis a „Yesod” (alapvetés) nevű Sephiroth hozta létre, vagy amint a Számok Könyvében mondják: „Ő (Adam Kadmon) Yesod által termékenyíti meg a primitív Havah-t” (Éva-t, vagyis a mi Földünket). Ha ezt misztikus nyelven kifejezzük, akkor megkapjuk annak a magyarázatát, hogy Malkuth-ot miért tartják a Tetragrammaton vagy Microprosopus (a 2. Logosz), a Mennyei Ember, Menyasszonyá-nak, holott őt „az alsóbbrendű Anyá”-nak, Matronának, Királynőnek és az Alapvetés Királyságának nevezik. Amikor minden tisztátlanságtól ment lesz, egyesülni fog a szellemi Logosz-szal, ami a 7-ik kör, 7-ik fajában a „SABBAT” napján való megújhódás után fog megtörténni. Mert a hetedik napnak is van okkult jelentősége, amelyről teológusaink még nem is álmodnak.




„Amikor Matronitha-t, az Anyát elkülönítik, és szemtől szembe állítják a Királlyal, a Sabbat kiválóságában, valamennyi dolog egy testté válik”, mondja a „Idra Zúta Quaddisha” XXII. fej. 746. verse.




„Egy testté válik” azt jelenti, hogy minden újra felszívódik az egy elembe, az emberek szellemei Nirvani-kká válnak, és minden más elemei azzá lesznek, amik előbb voltak – ősanyag, vagyis meg nem különböződött anyag. „Sabbat” pihenést vagy Nirvana-t jelent. Ez nem a hetedik nap a hat nap után, hanem a hét „nap”-pal egyenlő időtartam, vagyis hét részből álló bármilyen idő­szak. Így egy pralaya időtartama egyenlő a manvantara-val, vagyis Brahmâ egy-egy éjjele egyenlő ezzel a „nap”-jával. Ha a keresz­tények zsidó szokásokat akarnak követni, akkor azok szellemét kellene átvenniük, nem pedig holt betűjét: azaz, egy hét napból álló hétig kellene dolgozniuk és hét napig pihenniük. Hogy a „Sabbat” szónak misztikus jelentése volt, mutatja az a megvetés, melyet Jézus a sabbat-nappal szemben tanúsított, továbbá az, amit Lukács XVIII. 12. mond. Sabbat itt a teljes hét értelmében szerepel. (L. a görög szöveget, ahol a hetet Sabbat-nak nevezik. „Én kétszer böjtölök a Sabbatban”.) Pál, aki Beavatott volt, jól tudta ezt, mikor az égben való örök nyugalomról és boldogságról, mint Sabbatról szól: „és boldogságuk örökkévaló lesz, mert ők mindenkor (egyek) lesznek az Úrral és örök Sabbatot ülnek.” (A zsidókhoz írt levél IV. 2.)¹




Ha a Kabbalát úgy vesszük, amint azt a kaldeai Számok Könyve foglalja magában, s nem úgy, amint - formájából kivetkőz­tetve - a keresztény misztikusoknál találjuk, a két rendszer között, a Kabbala és az ősi ezoterikus Vidya között, a különbség valóban nagyon csekély, s csupán lényegtelen alaki és kifejezésbeli különb­ségekre korlátozódik. Így a keleti okkultizmus Földünket a negyedik világnak említi, mint a lánc legalsóját, amely felett, két oldalán hat gömb van, három-három egy oldalán. A Zohar ellenben a Földet alsónak, vagy hetediknek nevezi, hozzátéve, hogy a többi hattól függ minden dolog, ami benne van a „Microprosopus”-ban. A „kisebb arc” kisebb azért, mert megnyilvánult és véges, „hat Se­phiroth-ból alakult”, mondja ugyanaz a könyv. „Hét király jön és meghal a háromszor elpusztított világban” - (Malkuth, a Földünk, elpusztult a három kör mindegyike után, amelyeken átment). „És uralmuk (a hét királyé) megszűnik”. (Számok könyve I. VIII. 3.) Ez a hét fajra vonatkozik, amelyből öt már megjelent, és ebben a körben még kettőnek kell megjelennie.




Japánban, a kozmogóniáról és az ember eredetéről szóló Shinto allegorikus elbeszélések ugyanerre a hitre engednek követ­keztetni.




C. Pfoundes kapitány Japán kolostoraiban majdnem kilenc esztendőn át tanulmányozta az ország különféle szektáinak alapjául szolgáló vallást. Ő így szól:




„A Shinto gondolat a teremtésről a következő: A Föld (in) a Káoszból (Konton) kivetődött lerakodás volt, és az Egek (yó) a felszálló éterikus lénye­gek; az Ember (Ma-jin) e kettő között jelent meg. Az első embert Kunito-ko tatdzi-no-mikoto-nak hívták, és még öt más nevet is adtak néki, és azután jelent meg a hím- és nőnemű emberi faj. Izanagi és Izanami nemzették Ten-shoko daijin-t, az elsőt a Föld öt istene közül”.




Ez az „öt isten” egyszerűen a mi öt fajunk. Izanagi és Iza­nami a kétféle „ős", a két előző faj; ők szülik az állat-embert és az értelmes embert.




Ki fogjuk mutatni (II. köt. 2. rész), hogy a hetes számról és az ember hetes alkatáról szóló tanítást valamennyi titkos rend­szerben hangsúlyozták. A nyugati Kabbalában épp oly fontos sze­repet játszik, mint a keleti okkultizmusban. Eliphas Lévi a hetes számot „a Mózesi teremtés és valamennyi vallás jelképei kulcsá­nak" nevezi. Kimutatja, hogy a Kabbala még az ember hetes be­osztását is híven követi, mert a „Clef des Grands Mystéres-jében adott ábra hetes.




Ezt meglátjuk, ha egy pillantást vetünk az „Une prophetie et diverses pensées de Paracelse” 398. oldalára, bármennyire ügyesen leplezi is a helyes gondolatot. Továbbá csak rá kell tekintenünk „a Lélek kialakulása”¹ c. ábrára (VII. tábla 37. o. Mathers Kabbala c. munkájában), amelyet ő Lévi-nek fent említett művéből vett át, és ugyanazt fogjuk találni, csakhogy másképpen értelmezve.




Íme az ábra a kabbalisztikus és az okkult elnevezésekkel ellátva:











Táblázatba rendezve adjuk meg most mindazt, amit egyrészt a nagyon óvatos Eliphas Lévi ábrájának magyarázataként mond, és amit másrészt az Ezoterikus Tanítás tanít, - és a kettőt összehasonlítjuk. Lévi is különbséget tesz a kabbalisztikus és az Okkult Pneumatika között. (L. „Histoire de la Magie. 388. 389.)




Eliphas Lévi, a kabbalista szerint	A teozófusok szerint
KABBALISZTIKUS PNEUMATIKA	EZOTERIKUS PNEUMATIKA
1. A Lélek (vagy Ego) bebur­kolt világosság; és ez a vilá­gosság hármas.	1. Ugyanaz, mert Atma-Buddhi Manas.
2. Neschamah - „tiszta Szellem”.	2. Ugyanaz.1
3. Ruach - a Lélek vagy Szellem.	3. Szellemi Lélek.
4. Nephesch – a plasztikus közvetítő.2	4. Közvetítő a Szellem és az ő Embere között, az értelem székhelye, az elme az emberben.
5. A Lélek ruhája: a képmás (asztrális Lélek) a kérge (teste).	5. Helyes.
6. A képmás kettős, mert visszatükrözteti mind a jót, mind a rosszat.	6. Igen feleslegesen apokalip­tikus. Miért nem mondja, hogy az asztrális vissza­tükrözteti mind a jó, mind a rossz embert; azt az em­bert, aki mindig a felső hár­masság felé törekszik, vagy kü­lönben a négységgel eltűnik.
7. Imágó, test.	7. Ugyanaz, a földi képmás.




OKKULT PNEUMATIKA	OKKULT PNEUMATIKA
Eliphas Lévi szerint	Az okkultisták szerint
1. Nephesch halhatatlan, mert a formák pusztításával újítja meg életét. (De Nephesch, „az élet lehele­te", helytelen megnevezés, fe­lesleges rejtvény a tanítvány számára).	1. Manas halhatatlan, mert min­den új megtestesüléssel ön­magából valamit hozzáad Átma-Buddhi-hoz, és így át­hasonulva a Monáddal, osztozik halhatatlanságában.
2. Ruach fejlődik a gondolatok fejlődésével (!?)	2. Buddhi-t öntudatossá teszik azok a gyarapodások, melye­ket Manastól kap az ember minden új testöltése és halála után.
3. Neschamah fejlődő, feledés és pusztulás nélkül.	3. Atma nem fejlődik, nem felejt, nem emlékszik. Nem tartozik ehhez a síkhoz, csupán az örök világosság sugara ő, mely az anyag sötétségére és rajta át világít, ha az anyag erre hajlandó.
4. A léleknek három lakóhelye van.	4. A Lélek (kollektív értelemben, mint a felsőbb hármasság), a negyedik, t. i. a földi gömbön kívül még három síkon él, és örökké van a három sík legfelsején.
5. Ezek a lakóhelyek: a halandók síkja, a Felső Éden és az Alsó Éden.	5. A lakóhelyek ezek: a Föld a fizikai ember vagy az állati lélek számára; Kama-Loka (a Hádész, a Limbo) a test nélküli ember vagy a burka számára; Devachan a felső hármasság számára.
6. A képmás (az ember): szfinx, mely a születés rejtvényét adja fel.	6. Helyes.
7. A végzetes képmás (asztrális) megajándékozza Nephesch-t tulajdonságaival; de Ruach e (megromlott) Nephesch helyé­be, a Neschamah inspirációival egyetértésben megszerezte képmást tudja adni.	7. Az asztrális, a Kama (vágy) által, mindig lefelé az anya­gias szenvedélyek, és vágyak világába vonzza Manas-t. De ha a jobbik ember vagy Manas a végzetes vonzástól szabadulni iparkodik, és Átma, a Szellem felé törekszik, akkor Buddhi (Ruach) győz, és magával viszi Manas-t az örök szellem birodalmába.




Mindebből kiviláglik, hogy a francia kabbalista vagy nem ismerte eléggé az igaz tanítást, vagy kiforgatta, hogy neki és céljá­nak megfeleljen. Így, ugyanarról a tárgyról, a következőképpen folytatja, és mi okkultisták az elhúnyt kabbalistának és csodálóinak következőképpen válaszolunk:




1. A test Nephesch öntőfor­mája; Nephesch Ruach öntő­formája; Ruach Neschamah ruháinak öntőformája.	1. A test követi Manas jó vagy rossz szeszélyeit; Manas iparkodik Buddhi világos­ságát követni, de ez gyakran nem sikerül neki. Buddhi Átma „ruháinak” öntőfor­mája, mert Átma nem test, nem forma, sem más valami, és mert Buddhi csak képes értelemben a hordozója.
2. A Világosság (a lélek) úgy személyesül, hogy (testbe) öltözik s a személyiség csak akkor, marad meg, ha az öltözet tökéletes.	2. A Monád személyes én-né válik, ha testet ölt; és ebből a személyiségből akkor marad meg valami Manas révén, ha Manas elég tökéletes ahhoz, hogy Buddhi-t áthasonítsa.
3. Az angyalok arra törekednek, hogy emberekké legyenek; a tökéletes ember, az isten­ember, felette áll minden angyalnak.	3. Helyes.
4. Minden 14,000 évben a lélek megifjúhodik és a feledés időszakos, boldog álmában ­pihen.	4. Egy időszak vagy „egy nagy korszak” vagy Brahmâ-nap tartama alatt 14 Manu uralkodik; ezután Pralaya következik, amikor valamennyi lélek a Nirvana-ban pihen. (lelkek=Egok)

Ilyenek a Kabbalában az ezoterikus tanításnak eltorzított másolatai. Lásd azonban az „Emberiség Legelső Manu-it” is a II. kötetben




De térjünk vissza a VII. Stanzára.

(b) A jól ismert kabbalisztikus aforizma így szól: - „Kő növény­nyé, növény állattá, állat emberré, ember szellemmé és a szellem Istenné válik”. A „szikra” egymásután élteti az összes birodalmat, s csak azután lép az isteni emberbe, hogy éltesse; az isteni ember és elődje, az állatember között elképzelhetetlen nagy a különbség. A Genesis helytelenül fog bele antropológiájába (valószínűleg, hogy leplezze a tanítást) és partra sehol sem ér.¹ Ha úgy kezdi, ahogy kellene, akkor először is az égi Logosszal, „a Mennyei Emberrel”, találkoztunk volna, aki mint a Logoszok egyesített Egysége fejlődik. Ebből pralayikus álmuk után, a Logoszok összességükben jönnek elő, mint az első „hím és nő” vagy Adam Kadmon, a biblia „Fiat Lux”-a, amint ezt már láttuk. A pralayai álom, Egybe gyűjti a Máyávikus síkon elszórt számokat, akárcsak a tányéron lévő, egymástól különvált higany gömböcskék egy tömegbe egyesülnek. De ez az átalakulás nem a mi Földünkön történt, sem valamely más anyagi síkon, hanem az örök gyökér-anyag első differenciálódása alatt a Tér Mélységeiben. A mi születő gömbün­kön a dolgok másképpen mennek végbe. A Monádot vagy Dzsivát, amint ezt az „Isis Unveiled”-ben mondtuk, I..kötet 302. o, a fejlő­dés törvénye mindenek előtt az anyag legalacsonyabb formájába - az ásványba - veti. A Monád a kőbe zárva (vagyis abba, ami a negyedik körben ásvánnyá és kővé lesz), hétszeres körforgás után, mondjuk, mint zuzmó jön elő. Innen a növényi anyag valamennyi formáján áthaladva, úgynevezett állat-anyagba megy át. Ekkor arra a pontra ért, amelyen mintegy a csírája lesz annak az állat­nak, amelyből majd a fizikai ember lesz. Mindez egészen a harmadik körig mint anyag, forma nélküli, és mint öntudat, értelem nélküli. Mert a Monád vagy Dzsiva magában még szellemnek sem nevezhető: ő egy sugara vagy lehelete az ABSZOLÚT-nak vagy inkább Abszolútságnak, és mivel a feltétlen Homogenitásnak nincs kapcsolata a feltételes és relatív végességgel, azért a mi síkunkon öntudatlan. Ezért a Monád­nak az anyagon kívül, mely jövendő emberi formájához kell, szük­sége van: a) szellemi mintára vagy ősképre az anyag szá­mára, hogy eszerint kialakuljon, és b) a fejlődését és haladását vezető értelmes tudatra. Egyikkel sem rendelkezik, sem a homo­gén monád, sem az értelem nélküli, noha élő anyag. A porból való Ádámnak szüksége van arra, hogy az Élet Lelkét: a két középső princípiumot leheljék bele. Ezek az értelem nélküli állat érző élete, és az Emberi Lélek, mert az első értelmetlen a második nélkül. Csak ha az ember a potenciális kétneműből már hím- és nőneműre különült, részesül tudatos, értelmes egyéni Lélekben (Manas), amely „az Elohim princípiuma vagy értelme”. Hogy ezt megkapja, ennie kell a Tudás gyümölcséből, mely a Jó és a Gonosz Fájáról való. Hogyan érheti el mindezt? Az okkult tanítás azt tanítja, hogy mialatt a Monád körben haladva leszáll az anyagba, maguk az Elóhim-ek is - vagy a Pitri-k, az alsó Dhyáni Chohan-ok - lépést tartva vele, magasabb és szellemibb síkon fejlődnek, és saját öntudati síkukon, relatíve ők is leszállnak az anyagba. Ha egy bizonyos pontra érnek, találkozni fognak a testesülő, érte­lem nélküli, a legalacsonyabb agyagba zárt monáddal, és egyesítvén a két potenciát, a szellemet és az anyagot, ez az egyesülés létre fogja hozni a térben a „Mennyei Ember” földi jelképét - a TÖKÉLETES EMBERT. A Sánkhya filozófiában a Purusha-ról (a szellemről), mint valami tehetetlenről beszélnek, amíg csak fel nem száll Prakriti (az anyag) vállaira, mely viszont, magára hagyva, értelem nélküli. De a titkos filozófiában fokozatoknak tekintik őket. A szellem és az anyag, ámbár eredetükben mindkettő egy és ugyanaz a dolog, ellentétes irányban kezdenek fejlődni, mihelyt a megkülönböződés síkján vannak - a szellem fokozatosan az anyagba süllyed, az anyag pedig eredeti állapotába emelkedik fel, t. i. a tiszta szellemi állagba. Mind a kettő elválaszthatatlan, mégis, örökké el vannak választva. A fizikai síkon két azonos sark mindig taszítja, a negatív és pozitív pedig kölcsönösen vonzza egymást; így állnak szemben egymással: a szellem és anyag is. - Ők ugyanis ugyanannak a homogén állagnak, a világegyetem gyökérprincípiumának két sarka.




Amint a Pitri-k eljöttek a fizikai vagy állatember alkotására, és ebben öltöttek testet, úgy jönnek be utánuk a mi síkunkba, és öltenek testet a Mennyei „Ősök” (az előző világokból való Lények, Indiában Sishtak-nak hívják), mikor eljön az ideje annak, hogy a Purusha felszálljon Prakriti vállaira, a Tökéletes Ember kiala­kítására. Az első 2½ faj kezdetleges embere csak az első állat, mely fokozatosan a legtökéletesebb emlősállattá fog fejlődni. Így a két teremtési folyamat - az állati és isteni ember teremtése - nagyon eltér egymástól. A Pitri-k éteri testükből még éteribb és árnyék­szerűbb hasonmásaikat vetítik ki, ezeket hozzájuk való hasonlatosságuk miatt manapság „mások”-nak vagy „asztrális formák”-nak nevezhet­nénk.¹ Ez adja a Monádnak az első lakását, ez ad a vak anyagnak mintát, hogy ettől kezdve erre és e köré építsen. De az Ember még nem teljes. Ez a tanítás minden Ősi Szentírásban nyomot hagyott; kezdve Sváyambhuva Manu-tól (Manu, I. Könyv), akitől a hét ősi Manu vagy Pradzsapati eredt - s viszont ezek mindegyikétől egy-egy ősi emberfaj származott - a Codex Nazaraeus-ig, amely­ben Karabtanos vagy Pthahil (a vak buja anyag saját Anyjával, „Spiritus”-szal nemz hét alakot, amelyek mindegyike az eredeti hét faj egyikének őse.




(c) „Ki alkotja Manu-t (az embert) és ki alkotja az ő testét? Az ÉLET és az ÉLETEK, a Bűn² és a Hold”. Itt Manu a szellemi, meny­nyei embert, a bennünk levő igazi, el nem haló, EGO-t jelenti, amely az „Egy Élet” vagyis a Feltétlen Istenség közvetlen kiáradása. Ami pedig külső fizikai testünket illeti, a lélek taber­nákulumának házát, a tanitás róla nagyon különös; annyira különös, hogy ha magyarázata nem alapos, és megértése nem helyes, akkor a jövő egzakt tudománya fogja csak teljesen igazolni az elméletet.




Már említettük, hogy az okkultizmus a Kozmoszban semmi­féle szervetlen dolgot nem fogad el. A tudomány alkalmazta „szer­vetlen anyag" kifejezés csupán azt jelenti, hogy az úgynevezett „élettelen anyag” molekuláiban szunnyadó, lappangó élet fel nem ismerhető. MINDEN: ÉLET és még a homokszem minden atomja is egy-egy ÉLET, noha ez felfogásunkat és percepciónkat felülmúlja, mert ez az élet az okkultizmust elvetők ismerte törvények határán túl van. Tyndall mondja: „Még az atomokat is mintha az élni vá­gyás ösztönözné”. Kérdezhetnénk: Honnan ered tehát „a szerves alakba való elhelyezkedés” hajlama? Lehet-e ezt valamiképpen is megmagyarázni, hacsak nem az okkult tudomány tanítása alapján?




„A be-nem-avatott számára”, mondja egy Magyarázat, „a világok az ismert Elemekből épültek fel. Az Arhat felfogásában ezek az Elemek maguk, gyűjtő értelemben: egy isteni Élet. Osztó értelemben pedig, a megnyilvánulások síkján, a számtalan és meg­olvashatatlan életek¹ sok-sok milliói. Egyedül a tűz EGY, az Egy Valóság síkján; a megnyilvánult, s ennélfogva a látszólagos Léte­zés síkján, részecskéi tüzes életek, s ezek a tőlük emésztett, más életek rovására élnek. Ezért hívják őket „FELFALÓK”-nak. . . „Minden látható dolgot ebben a Világegyetemben ilyen ÉLETEK építettek fel, a tudatos és isteni legelső embertől kezdve, az anyagot felépítő öntudatlan erőkig (agents.)”. . . A formanélküli és meg nem teremtett EGY ÉLET-től árad ki az életek Világegyeteme. A mélységből (Káoszból) először hideg, ragyogó tűz (gázszerű fény?) nyilvánult meg, amely a Térben a „pelyheket” alkotta. (Talán föloldhatatlan ködfoltokat?). . . . Ezek harcoltak és nagy meleg fejlődött a sok találkozás és összeütközés folytán, és ez hozta létre a keringést. Aztán jött az első megnyilvánult ANYAGI, Tűz, forró lángok, az égi vándorok (üstökösök). A hő nedves gőzt fejleszt; ez alkotja a szilárd vizet (?); aztán a száraz ködöt, aztán a folyékony ködöt, a vízzel telt ködöt, mely kioltja a zarán­dokok (üstökösök) fényes ragyogását és szilárd vizes kerekeket (ANYAG-ból való gömböket) alkot. Bhumi (a Föld) megjelenik hat testvérével.² Ezek állandó mozgásukkal létrehozzák az alsóbb rendű tüzet, hőt és vizes ködöt; ez adja a harmadik Világelemet - a VIZ-et; és valamennyinek leheletéből születik meg a (légköri) LEVEGŐ. Ez a négy, a Manvantara első négy időszakának (Körének) négy élete. A három utolsó következni fog.”




Ez azt jelenti, hogy minden új kör egy-egy, a tudomány előtt manapság ismeretes, összetett elemet fejleszt ki. A tudomány azonban elveti az elemek primitív elnevezését, és inkább alkat­részekre osztja azokat. Ha a Természet: az „Örökké-leendő" a megnyilvánult síkon, akkor ezeket az Elemeket is ugyanabban a megvilágításban kell tekintenünk, t, i. fejlődniük, haladniuk és szaporodniuk kell, a Manvantara végéig. Eszerint azt tanítják, hogy az első kör csak egy elemet fejlesztett ki, és úgyszólván csak egy aspektusú természetet és emberiséget. Ezt egyesek nagyon nem­-tudományos módon, bár de facto lehet, hogy így van: „Egy dimenziójú Tér”-nek nevezték el. A második kör két elemet hozott létre, és azokat fejlesztette, - a tüzet és a földet - valamint a Természet ezen állapotához alkalmazkodó emberiséget, ha ugyan emberiségnek nevezhetünk olyan lényeket, amelyek az ember előtt ismeretlen feltételek mellett élnek. Ez, ismét szokásos kifejezést használva, szigorúan képes értelemben (és csakis ebben az értelemben használható helyesen) - „két dimenziójú fajta” volt. A természetes fejlődés folyamatai, melyeket most szemügyre veszünk, meg fogják világítani, de egyszersmind meg fogják fosztani hitelétől azt a módszert, mellyel a két, három, négy vagy több „dimenziójú tér” tulajdonságairól elmélkedni szoktak. Mellékesen érdemes ráutalnunk arra a helyes, de tökéletlen intuí­cióra, amely - spiritisztákat, teozófusokat, sőt még nagy tudósokat¹ is - arra késztetett, hogy használják „a tér negyedik dimenziója” modern kifejezését. Először is semmi jelentősége nincs annak a felületes együgyű feltevésnek, hogy maga a tér valamely irány­ban megmérhető. A „tér negyedik dimenziója” kifejezés csak teljesebb alakjában „az ANYAG negyedik dimenziója a Térben”² lehet érvényes. De még így kiegészítve is szerencsétlen mondat, mert, amellett hogy a fejlődés haladása bennünket valószínűen meg kell hogy ismertessen az anyag új tulajdonságaival, valójában már az ismert tulajdonságok is meghaladják a három dimenziót. Nyilvánvaló, hogy az anyag tulajdonságainak, vagy talán a leg­jobb kifejezést használva, az anyag jellegzetességeinek mindig köz­vetlen viszonyban kell lenniük az ember érzékeivel. Az anyagnak van kiterjedése, színe, mozgása (molekuláris, mozgás), íze és szaga, s ezek megfelelnek az ember meglevő érzékeinek. A következő tulajdonság, melyet az anyag kifejleszt - nevezzük egyelőre ÁTHATOLHATÓSÁG-nak - az ember következő érzékének fog meg­felelni, amelyet „Normális Tisztánlátás”-nak nevezhetünk. Amikor tehát egyes merész gondolkozók szomjúhoztak egy negyedik dimenziót, hogy megmagyarázzák vele az anyagnak az anyagon való áthatolását és csomóknak megkötését egy végtelen kötélen, akkor valójában az anyag hatodik jellegzetességének hiányát érezték. A három dimenzió tényleg az anyagnak csak egy tulajdon­ságára vagy jellegzetességére vonatkozik - a kiterjedésre. Az átlagos józanész joggal lázad fel a gondolat ellen, hogy lehetnek olyan állapotok, amelyekben a hosszúság, szélesség és magasság három dimenziójánál több dimenzió van. Ezek a kifejezések és maga a „dimenzió” kifejezés is mind: egy gondolat-síkhoz, a fej­lődés valamely állapotához, az anyag valamely jellegzetességéhez tartoznak. Amíg a Kozmosz anyagát a mérőpálcával mérik fel, addig csak háromféleképpen tudják megmérni, és nem többféleképpen. S amióta a mérés gondolata először fogamzott meg az ember értel­mében, azóta csak három irányban tudtak mérni, de nem többen. De ezek a gondolatok egyáltalán nem helyezkednek szembe azzal a bizonyossággal, hogy idővel, az emberiség képességeinek szaporod­tával, az anyag tulajdonságai is szaporodni fognak. Addig is ez a kifejezés még sokkal helytelenebb, mint a „Nap kelte és nyugta” szokásos kifejezések.




Most visszatérünk és megvizsgáljuk az anyag fejlődését a körökön át. Már mondtuk, hogy az anyag a második körben, képes értelemben, két dimenziójúnak nevezhető. Itt azon­ban valamire fel kell hívnunk a figyelmet. Ez a képes és hatá­rozatlan kifejezés - amint azt épp most láttuk, egy és ugyan­azon gondolat-síkon - talán az anyag második jellegzetességének felel meg, amely viszont megfelel az ember második érzékelő képességének vagy második érzékének. De e két, egymásba font fejlődésmenet olyan folyamatokra vonatkozik, amelyek csak egy kör határain belül mennek végbe. A természet első megnyilvánu­lásainak sorrendje, amelyekkel a körök egymásutánja összefügg - amint már jeleztük – az elemek, t. i. (okkult értelemben) a Tűz, Levegő, Víz¹ és Föld fejlődé­sére vonatkozik. Mi csak a negyedik körben vagyunk, és névjegyzékünk megszakad. A harmadik fajnak (ez hívatva van, hogy az általunk ismert emberiségbe fejlődjék) öntudat-központjai a harmadik elem t. i. a víz² percepciójáig jutottak el. A negyedik körbeliek a már meglévőkhöz hozzáadták a földet mint anyagállapotot, valamint a három többi elemet is jelenlegi átalakulásukban. Egy­szóval, az úgynevezett elemek közül egyik sem volt a három megelőző körben olyan, amilyen most. Amennyire mi tudjuk, a TŰZ tiszta AKÂSA lehetett, a teremtők és „építők” Magnum Opus-­ának első anyaga, azaz asztrális fény, amelyet az ellentmondá­sokra hajlandó Eliphas Lévi egyszer „a Szentlélek testének”, más­szor „Baphomet"-nek, „Mendes Kétnemű kecskéjé”-nek nevez³. A LEVEGŐ lehetett egyszerűen nitrogén, „az Égi Dóm Támaszainak lehe­lete", aminek a mohamedán misztikusok nevezik; a VÍZ, az az ősi flui­dum, mely Mózes szerint szükséges volt élő lélek alkotásához. És ez talán a Genesis-ben előforduló szörnyű ellenmondásoknak, és nem-tudományos állításoknak oka. Válaszd el az első fejezetet a második­tól; olvasd el az elsőt, mint az Elohisták szent írását, és a másodikat, mint a sokkal fiatalabb Jehovistákét, s ha az ember a sorok között olvas, mégis mindig a teremtett dolgok megjelenésének ugyanazt a sorrendjét találja - vagyis: Tűz, (világosság) Levegő, Víz és EMBER (vagy a Föld). Mert a mondat:^* „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” helytelen fordítás; ez nem „Ég és Föld”, hanem a dupla vagy kettős Ég, a felső és az alsó Egek, vagyis az ősállag szétválasztása az (érzékeinknek) láthatatlan és érzékelésünk­nek látható, kettős mivoltára. Az ősállag felső részeiben világos volt, az alsókban - vagyis a megnyilvánult Világegyetemben - sötét. „Elválasztá Isten a világosságot a setétségtől (V. 4.); azután teremté az égboltozatot, a levegőt, (5.) „Legyen meny­nyezet a víz között, amely elválassza a vizektől”, (6.) azaz, „a mennyezet alatt való vizeket (a mi megnyilvánult, látható Világ­egyetemünket) a mennyezet felett való vizektől”, vagyis (a szá­munkra) láthatatlan létezés síkjaitól. A második fejezetben (a Jehovistákéban) előbb a növények és füvek teremtetnek meg, és csak azután a vizek. Az első fejezetben is előbb jön létre a világosság, és csak utána a Nap. „Isten megteremté a földet és az egeket és minden mezei növényt, mielőtt a Földben lett volna, és minden mezei füvet, mielőtt kihajtott volna; mert az Elohim („iste­nek") még nem bocsátottak vala esőt a földre, stb.”¹ (II. 5.) Ez képtelenség, ha csak el nem fogadjuk ezoterikus magyarázatát. A növények meg voltak teremtve, mielőtt a földben lettek volna; mert akkor a föld nem olyan volt, mint ma, s a mezők füve meg­volt, mielőtt úgy nőtt volna, mint most, a negyedik Körben.




Eliphas Lévi, a láthatatlan Elemek és az előbb említett „ősi tűz” természetét magyarázva és tárgyalva, ezt az „ősi tüzet” követ­kezetesen „asztrális fény"-nek nevezi. Számára ez a „Grand Agent Magique”. Tagadhatatlanul az, de csak akkor, ha a Fekete Mágiáról van szó, és csak legalsó síkjain annak, amit mi Éternek nevezünk, és aminek noumenon-ja Akâsa. De az ortodox okkul­tisták még ezt is helytelennek tartanák. Az „asztrális fény” csupán Paracelsus régebbi „sziderikus Fénye”; s amikor azt mondja, hogy „minden létező tőle fejlődött, és hogy fenntartja, és újra teremti az összes formákat”, akkor csak a második állításával mond igazat. Az első mondata téves, mert, ha minden létező általa (vagy az ő útján) fejlődött, akkor ez nem az asztrális fény. Az utóbbi nem foglal magában minden dolgot, hanem a legjobb esetben is csak tükrözője ennek a mindennek. Eliphas Lévi azt írja:




„A nagy mágikus „tényező” az élet-princípium negyedik kiáradása (mi azt mondjuk, hogy ez az első kiáradás a belső Világegyetemben, és a máso­dik a külsőben, a mi világegyetemünkben), amelynek a Nap harmadik formája . . . mert a nappali-csillag (a Nap) csak visszaverődése és anyagi árnyéka az igazság Központi Napjának, mely a Szellem értelmi (láthatatlan) világát vilá­gítja meg, és maga is csak a FELTÉTLEN-től kölcsönzött fényesség”.




Eddig igaza van. De mikor a nyugati kabbalisták ez a nagy tekintélye hozzáteszi, hogy az mégsem „a halhatatlan Szellem, amint ezt a hindu Főpapok képzelték”, - mi azt válaszoljuk, hogy rágal­mazza az említett főpapokat, mert ilyesmit nem mondtak és még a Purânai exoterikus írások is egyenesen ellentmondanak ennek az állításnak. Nincs az a hindu, aki Prakriti-t a „halhatatlan Szellem”-mel valaha is összetévesztette volna. Az „asztrális fény” csupán az anyagi Kozmosz, tehát Prakriti legalacsonyabb síkjánál magasabb. Prakriti-t mindig Máyá-nak, káprázatnak nevezik, és a sorsa az, hogy Pralaya-kor a többivel, beleértve az isteneket is, eltűnjék. Mivel kimutatják, hogy Ákâsa még nem is az éter, így azt gondoljuk, hogy semmi esetre sem lehet az asztrális fény. Akik nem tudnak a Purâná-k holt betűje mögé látni, azok Ákâsa-t néha a Prakriti-vel, az éterrel és még a látható éggel is összetévesztették! Az is igaz, hogy azok, akik az Ákâsa kifejezést következetesen „éter”-rel fordították (mint p. o. Wilson), mert úgy találták, hogy a régiek Ákâsa-t a „hang anyagi okának” nevezik, sőt csakis ez az egy tulajdonsága van (Vishnu Purâna): tudatlanságukban azt hitték róla, hogy fizikai értelemben „anyagi”. Viszont az is igaz, hogy Ákâsa sem végtelen, sem halhatatlan, ha e tulajdonságokat szó szerint értelmezik, mivel - a metafizika és filozófia szerint - semmi anyagi vagy fizikai, s ennélfogva feltételes és ideiglenes, nem lehet halhatatlan. De mindez téves, mert mind a két szót, Pradhâna-t (ősanyag) és a hangot mint minőséget, félreértették; az első kifejezés (Pradhâna) határozottan rokonértelmű Mulaprakriti-­vel és Akâsa-val, és a második (hang) az Igével, a Szóval vagyis a Logos-szal. Ezt könnyű bebizonyítanunk, mert a Vishnu Purâna^* következő mondatai kimutatják:




„Kezdetben sem nappal, sem éjjel, sem ég, sem föld, sem sötétség, sem világosság nem volt. . . Csak az EGY volt, az értelemmel felfoghatatlan, vagyis az, ami Brahma, Pums (Szellem) és Pradhâna (ősanyag). . .” (I. könyv. II. fej.)




Mi tehát Pradhâna, hacsak nem Mulaprakriti, mindennek gyökere, más megnyilvánulásban? Pradhâna-t végtelennek és halhatatlannak tartják, noha azt mondják róla, hogy később elmerül az istenségben, mint minden egyéb, hogy így a Pralaya idején csak az EGY abszolút maradjon meg. A magyarázó az Is­tenséget így írja le:^** „Csak egy Pradhânika Brahma Szellem, t. i. AZ (THAT) volt”, és megmagyarázza, hogy ez az összetett kifejezés: főnév, nem pedig magyarázásra használt származékszó, vagyis nem olyan valami, ami össze van kötve Pradhâna-val¹. Ezért Pradhâna még a Purâna-kban is Parabrahm-nak egyik megnyilvánulása, nem fejlődés­folyamat, és ugyanannak kell lennie, mint a vedantai Mulaprakriti­nek. „Prakriti első állapotában = Ákâsa”, mondja egy vedantai tudós. (L. „Five Years of Theosophy”, 169. o.) Majdnem elvont természet.




Ákâsa, tehát, Prâdhana egy másik formában, és így nem lehet éter, a mindig láthatatlan tényező, melynek még a természet­tudomány is udvarol. De asztrális fény sem. Ez, amint mondtuk, a hétszeresen szétkülönböződött Prakriti-nek² noumenon-ja - az atya­ nélküli Fiúnak örökké szeplőtlen „Anyja”, aki „Atyává” válik az alsó megnyilvánult síkon. Mert MAHAT Pradhâna-nak vagy Ákâsa-­nak első terméke; Mahat - az Egyetemes értelmiség „amelynek jel­lemző sajátossága Buddhi" - tehát a Logosz, mert őt hívják „Iswará”-­nak, Brahmâ-nak, Bhâva-nak stb. (L. Linga Purâna LXX. fej. 12. és köv; és Vâyu Purâna IV. fej, de különösen az előbbi Purâna előbbi fejezet VIII. 67-74). Röviden, ő a „teremtő”, vagyis az isteni értelem, teremtő működésében, „minden dolog oka”. Ő az „elsőszülött”, akiről a Purâná-k azt mondják, hogy „Mahat és az anyag^*** a Világegyetemnek benső és külső határai”, vagy a mi nyelvünkön, a kettős természetű (elvont és konkrét), negatív és pozitiv sark, mert a Purâna hozzáteszi:




Így, - amiként (a teremtésben) Prakriti hét formáját (princípiumát) Mahat-tól a Földig számították, - tér vissza egymásután pralaya-kor (pratyâhâra) ez a hét, egy­másba. Brahmâ tojása (Sarva-mandala) hét égövével (dwipa), hét óceánjával, hét régiójával stb. feloszlott. (Visnu Purâna, VI. könyv IV. fej.)³

Íme, miért nem nevezik az okkultisták Ákâsa-t asztrális fénynek, vagy éternek. „Atyám házában sok hajlék van” szembe­síthető az okkult mondással: „Anyánk házában van hét hajlék” vagy sík, legalsója felettünk és körülöttünk van - az asztrális fény.




Az elemek, akár egyszerűek, akár összetettek, nem marad­hattak ugyanazok láncunk fejlődésének kezdetétől fogva. A Világ­egyetemben minden állhatatosan halad előre a Nagy Ciklusban, de szüntelen fel és lemegy a kisebb ciklusokban. A természet soha sem áll meg a manvantara-ban, mert mindig leendő,¹ nemcsak levő, és az ásvány-, növény- és ember-élet mindig az uralkodó elemekhez alkalmazza szervezetét, s ezért azok az elemek akkor megfeleltek nekik, amint a mostaniak is megfelelnek a jelen emberiség életének. Csak a következő körben, vagyis az ötödikben, szűnik majd meg feltételezett lenni az ötödik elem, az éter ­Ákâsa durva teste, ha ugyan lehet ennek is nevezni - és annyi dolognak közvetítője (agent), mint amilyen jelenleg, hanem valamennyi ember számára olyan ismert természeti ténnyé fog válni, amilyen most a levegő. És csak abban a körben tudnak majd azok a magasabb érzékek teljesen kibontakozni, amelyek növekedését és kifejlődését Ákâsa segíti elő. Amint már jeleztük, várható, hogy már a jelen kör megfelelő időszakában részben ismertté válik - az áthatolhatóság - az anyag azon jellegzetessége, amelynek csak a hatodik érzékkel együtt kellene kifejlődnie. De a következő körben szolgálatunkra jövő következő elemmel, az áthatolhatóság az anyag annyira nyilvánvaló tulajdon­sága lesz, hogy legsűrűbb formái sem akadályozzák jobban az ember érzékelését, mint a sűrű köd.




Térjünk azonban vissza az életciklushoz. Anélkül, hogy hossza­san kitérnénk a magasabb ÉLETEK-ről szóló leírásra, figyelmünket jelenleg csak a földi lényekre és magára a Földre kell irányítanunk. Azt mondják, hogy a Földet az első kör számára a „Felfalók” építették; az elemekben ők felbontják és szétkülönböztetik más életek csíráit. Feltehetjük, hogy majdnem az történik, amit a világ jelen állapo­tában az aerobák végeznek, amelyek aláássák és meglazítják valamely szervezet kémiai alkatát, s ezzel átalakítják az állati anyagot, és különböző alkotású állagokat hoznak létre. Az okkul­tizmus elveti a tudomány u. n. azoikus korszakát, mert kimutatja, hogy sohasem volt idő, mikor a földön ne lett volna élet. Ahol az anyagnak csak egyetlen atomja, részecskéje vagy molekulája van, még a leggázneműbb állapotában is, ott élet is van benne, ha csak szunnyadón és öntudatlanul is.




„Bármi hagyja el a Laya állapotot, az tevékeny életté lesz, a MOZGÁS, az Élet alkímiai oldószere (solvent) örvényébe sodortatik; szellem és anyag két állapota az EGY-nek, amely sem szellem, sem anyag, mivel ez a kettő a szunnyadó, abszolút élet” . . . „A Szellem első megkülönböződése a TÉR-nek (és a Térben) és az anyag a szellemnek első megkülönböződése. Ami sem szellem, sem anyag - az: AZ (TAT) - az oknélküli OK-a a Szellemnek és anyagnak, amelyek a Kozmosz okai. AZT nevezzük az EGY ÉLET-nek vagy Intra-Kozmikus Lehelet-nek.” (Dzyan Könyve, III. Magyarázat, 18. szak.)




Újra ismételjük - hasonló hasonlót szül. Abszolút élet nem hozhat létre egyetlen egy szervetlen atomot sem, akár egyszerű, akár összetett légyen is, és élet van még a laya-ban is. A kataleptikus álomba merült ember holttestnek látszik, de ő mégis élő lény.




Mikor a „felfalók” (ezeket a tudomány emberei, látszólagos megokoltsággal, a tűzköd atomjainak is tekinthetik, ha úgy akarják, s az okkultistának ezzel szemben nem lesz ellenvetése), mikor tehát a „felfalók” a „tűz-atomokat” a szétosztás (segmentation) egy különös folyamatával már szétkülönböztették, akkor ezek életcsírákká válnak, amelyek az egynemű és különnemű részecskék vonzásának törvényei szerint csoportosulnak. Azután az életcsírák más fajtájú életeket hoznak létre, amelyek gömbjeink felépítésén dolgoznak.




Így az első körben a földgömb, melyet a legelső tűz-életek építettek, azaz gömbbé alakítottak, - nem volt szilárd, nem volt sem alakja, sem színe, sem más tulajdonsága, csak hideg ragyogása. A Földgömb csak az első kör vége felé fejlesztett egy elemet, melynek szervetlen, vagy hogy úgy mondjam, egyszerű lényege lett a mi körünkben a tűzzé, amilyennek most az egész rendszerben ismerjük. A Föld első rupa-jában volt, ennek lényege a * * * nevezett Ákâsa-i princípium, az, amit most nagyon tévesen asz­trális fénynek ismernek, és így hívnak. Eliphas Lévi „a Természet képzeletének”¹ nevezi, valószínűleg, mert nem akarta helyes nevét megmondani, ahogy ezt mások teszik.




„A Dhyáni-k hét rendje hét testének kisugárzásai szülték a hét különvált mennyiséget (elemeket), s ezek mozgása és összhangzatos egyesülése hozza létre a megnyilvánult anyag-világegyetemet”. (Magyarázat.)




A második körrel megnyilvánul a második elem - a LEVEGŐ, amelynek tisztasága folytonos életet biztosítana annak, aki használná. Európában csak két okkultista volt, aki ezt felfedezte, és részben gyakorlatilag is alkalmazta; a nagy keleti Beavatottak azonban mindig ismerték összetételét. A mai vegyészek ózonja méreg, ha összehasonlítjuk az igazi egyetemes oldószerrel, amelyre soha sem gondoltak volna, ha nem léteznék a természetben.




„A második körtől fogva a föld - eddig magzat a tér méhé­ben - megkezdte igazi létezését: egyéni érző életet fejlesztett, azaz fejlesztette a második princípiumát. A második megfelel a hatodik­nak (princípium); a második folytatólagos élet, a hatodik ideiglenes”.




A harmadik kör fejlesztette a harmadik princípiumot - a Viz-et; a negyedik kör átatakította gömbünk légnemű és formálható alakját azzá a kemény, kérges, durva anyagú gömbbé, amelyen most élünk. „Bhumi” elérte negyedik princípiumát. Ellenvetésképpen azt mondhatnák, hogy az analógia törvényét itt megszegtük, pedig olyan nagy súlyt helyeztünk rá. Egyáltalá­ban nem szegtük meg. A Föld igazi, végső alakját (az emberrel ellentétben) - testi burkát - csak a manvantara vége felé, a hetedik kör befejeztével fogja elérni. Eugenius Philalethes-­nek igaza volt, mikor becsületszavára kijelentette olvasóinak, hogy még senki sem látta a Földet (azaz az ANYAG-ot valódi formájában). A mi gömbünk jelenleg a Kámarupa állapotában van - Ahamkára vágyainak asztrális testében. Ahamkára a sötét önzés, Mahat ivadéka az alsó síkon. . .




Összes „princípiumaink” közül a legdurvább nem a moleku­láris anyag, - és legkevésbé az emberi test (sthúla sarira) - hanem valójában a középső princípium, az igazi állati központ. A mi testünk csak a burok, a felelőtlen tényező és közvetítő, rajta keresztül működik a bennünk levő állat az egész életén át. Minden értelmes teozófus meg fogja érteni, hogy mit akarok ezzel mon­dani. Így az a gondolat, hogy az emberi tabernákulumot éppúgy a megszámlálhatatlan életek építették fel, amint Földünk sziklás felületét is ők építették: az igazi misztikus számára nem rejt magá­ban semmi visszataszítót. De a tudomány sem szállhat szembe az okkult tanítással, és nem vetheti el azért, mert a mikroszkóp soha sem fogja felfedezni a végső élő atomot vagy az életet.




(c) A tudomány azt tanítja, hogy az élő ember és állat teste, valamint a holttestek, száz meg száz különféle fajtájú baktériumtól hemzsegnek úgy, hogy kívülről minden leheletünkkel mikróbák beözönlése fenyeget bennünket, belülről pedig leucomák, aerobák, anaerobák stb. De ott még nem tart a tudomány, hogy az okkult tanítással egyetértve, azt állítaná, hogy a mi testünk, valamint az állatok, növények és kövek teste, olyan lényekből épült fel, melyeket - nagyobb fajtáikat kivéve - a mikroszkóp fel sem fedezhet. Ami az ember tisztán állati és anyagi részét illeti, a tudomány olyan felfedezések felé közeledik, amelyek nagyon is támogatni fogják ezt az elméletet. A kémia és a fiziológia, a jövő két nagy mágusa, hivatottak arra, hogy az emberiség szemét a nagy fizikai igazságok látására megnyissák. Minden nap jobban és világosabban kimutatja az azonosságot, mely az állat és a fizikai ember, a növény és az ember, sőt a kétéltű és fészke, a szikla és az ember között van. Mivel azt találták, hogy valamennyinek fizikai és kémiai alkat­része azonos, ezért a kémia tudománya jogosan mondhatja, hogy nincsen különbség az ökröt alkotó és az embert alkotó anyag között. De az okkult tudomány ennél sokkal határozottabb. Azt mondja: - „Nemcsak a kémiai összetétel ugyanaz, de ugyan­azok a parányi, láthatatlan életek alkotják a testek atomjait, legyen az hegy vagy százszorszép, ember vagy hangya, elefánt vagy fa, mely árnyékot borít rá. Minden részecske - akár szervesnek, akár szervetlennek mondják - egy-egy élet. A világ­egyetem minden atomja és molekulája, az ilyen formák számára életadó is, halálhozó is, mivel az atom csoportosulása világegyete­meket és mulandó testeket épít fel, melyek a rajtuk átván­dorló lelket befogadják. De viszont örökké pusztítja és megváltoztatja a formákat, és ezeket a lelkeket kihajtja ideiglenes hajlékukból. Teremt és öl. Ön-teremtő és ön-pusztító. Az időben és a térben minden pillanatban létre hozza és megsemmisíti a rejtélyek rejtélyét, ­az ember, az állat, vagy a növény élő testét. Egyaránt szül életet és halált, szépséget és rútságot, jót és rosszat, de még kellemes és kelle­metlen, áldásos és káros érzeteket is. Ez a titokzatos ÉLET, melyet együttesen a megszámlálhatatlan miriád élet képvisel, sajátságos mó­don, itt-ott követi az eddig érthetetlen atavizmus tör­vényét. Ez másolja a családi hasonlatosságokat s azokat, melyeket minden leendő emberi lény szüleinek aurájába vannak vésve, egyszóval rejtély ez, amelyet másutt nagyobb figyelemre fogunk méltatni. Itt csak egyetlen egy példát hozunk fel magyarázatul. A modern tudomány rájön arra, hogy a ptomain, (a hulla és egyéb anyagok felbomlásá­ból származó alkalikus méreg, mely ugyancsak - élet) illó éter segítségével kivonva, a legfrissebb narancsvirág illatával azonos illatot szolgáltatja, de hogy ezek az alkaloidok, ha oxigén­mentesek, vagy nagyon émelyítő, utálatos szagot, vagy legkel­lemesebb, legfinomabb illatú virágokra emlékeztető illatot szolgál­tatnak. Azt gyanítják, hogy egyes virágok kellemes illatukat a mérges ptomain-nak köszönhetik. Egyes gombák mérges nedve majdnem az indiai kobra, a legveszedelmesebb kígyó mérgével¹ azo­nos. A tudomány tehát felfedezte a hatásokat, még csak az ŐSOKOK-at kell kitalálnia. Ezt soha sem teheti meg az alkímia, az okkult növény­tan és fizika ősi tudományainak segítsége nélkül. Azt halljuk, hogy minden fiziológiai változás, minden patológiai jelenség, a betegségek - sőt maga az élet - vagyis inkább az élet látható jelenségei, melyeket a test szöveteiben előállott bizonyos feltételek és változások hoztak létre, s melyek megengedik az életnek, vagy kényszerítik az életet, hogy ebben a testben működjék: a látha­tatlan TEREMTŐK és PUSZTÍTÓK műve. Ezeket hívják általánosság­ban, elég határozatlanul, mikrobáknak.² Egyes kísérletezők, mint p. o. Pasteur, a legjobb barátai és segítői a „pusztítóknak” és legna­gyobb ellenségei a teremtőknek - ha az utóbbiak nem volnának egyszersmind pusztítók is. Bárhogy is van, egy dolog bizonyos, t. i. ezeknek az első okoknak és minden elem végső lényegének, életének, tevékenységeinek, tulajdonságainak, állapot változásainak ismerete képezi a Mágia alapját. Paracelsus talán Európa egyetlen okkul­tistája volt, a keresztény időszámítás utolsó századaiban, aki ebben a titokban jártas volt. Ha bűnös kéz véget nem vet életének, évekkel megelőzve az órát, melyet a Természet kijelölt neki, akkor a fiziológiai Mágia kevesebb titkot rejtene magában a művelt világ számára, mint most.




(d) Kérdezheték, mi köze a Holdnak mindehhez? Mi közük a Stanza mondatában előforduló „Hal, Bűn és Hold”-nak az „élet-mikróbák”-hoz? Az utóbbiakhoz semmi; kivéve, hogy hasznát veszik a tőlük készítette porból való, tabernákulumnak. De az isteni, tökéletes emberhez nagyon is van közük, mert „Hal, Bűn és Hold”, együttvéve, a halhatatlan Lény három jelképét alkotják. . .




Többet nem közölhetünk. De az író nem is akarja színlelni, hogy többet tud ezekről a különös jelképekről, mint amennyire az exoterikus vallásokból következtetni lehet. Talán a Matsya (hal) Vishnu Avatarja, a kaldeai Oannes az Ember­Hal rejtélyéből, mely utóbbi, a Zodiákus el nem pusztuló jegyében, a Pisces-ben maradt fenn, és átvonul a két Szövetségen Józsué, „a Hal (Nun) fia” és Jézus alakjaiban; vagy talán az allegorikus „Bűn”-ből, vagyis a szellem anyagba-eséséből, és a Holdból, - amennyiben ez a „Holdbeli” ősökre, vagy Pitrik-re vonatkozik.




Itt az olvasó emlékezetébe kell idéznünk, hogy a Hold­istennők minden mitológiában, különösen a görögben, kap­csolatosak voltak a gyermek-születéssel; mert a Holdnak a nőkre és a fogamzásra befolyása van. A fiziológia még ma sem ismeri azt a tényt, hogy a mi holdunk, okkult módon, tényleg összefügg a megtermékenyítéssel és minden népies szokást ebben a tekintetben sötét babonának tart. Mivel felesleges ezeket részletesen tárgyalnunk, a Hold szimbológiájáról csak futólag fogunk szólni, annak kimutatásával, hogy az említett babona a legrégibb vallá­sokban is megvolt, a zsidó vallásban is, melyen a kereszténység felépült. A zsidóknál Jehova fő tevékenysége a gyermekadás volt és a biblia ezotériájából, kabbalisztikusan magyarázva, kétségtelenül kitűnik hogy a templom Szentek Szentje csupán az anyaméh jelképe volt. Ehhez most már sem kétség, sem ellentmondás nem fér. Általában a bibliának, de különösen a Genesis számbeli olvasása bebizonyította ezt. A zsidók ezt a gondolatot bizonyára az egyip­tomiaktól és a hinduktól kölcsönözték, akiknél a Szentek Szentjét a Nagy Piramis királyi szobája (l. „Source of Measures”) és az exoterikus hinduizmusban a Yoni szimbólumok még ma is^* jel­képeznek. Hogy minderre fényt vessünk, és hogy egyúttal meg­mutassuk azt az óriási különbséget, amely ugyanazon jelképek értelmezésének szellemét és azok eredeti jelentését illetőleg a régi keleti okkultisták és a zsidó kabbalisták között van, az olvasót a II. kötet, „A Szentek Szentje”¹ c. fejezetére utaljuk.







VII. STANZA - Folytatás.




6. AZ ELSŐ-SZÜLÖTTŐL (eredeti vagy az első ember) KEZDVE A HALLGATAG FIGYELŐ ÉS ÁRNYÉKA KÖZÖTTI FONÁL MINDEN VÁLTOZÁSSAL (újraszületéssel) ERŐSEBBÉ ÉS RAGYOGÓBBÁ VÁLIK. (a) A REGGELI NAPFÉNY DICSŐSÉGES DÉLI RAGYOGÁSRA VÁLT . . .




(a) Ez a mondat: „a hallgatag figyelő és árnyéka (az ember) közötti fonál erősebbé válik” - minden újraszületéssel, - megint egy olyan lélektani rejtély, amelyet a II. kötetben fogunk meg­magyarázni. Jelenleg elegendő lesz azt mondanunk, hogy az „Figyelő” és „Árnyékai” - ebből ugyanis annyi van, ahányszor a Monád újraszületik - egy és ugyanaz. A Figyelő - vagy isteni őskép, a létezés létrájának legelső fokán van, az árnyék az alsón. Minden élő lény Monádja másoktól különböző, egyéni Dhyáni Chohan, önálló szellemi egyéniség féle egy-egy külön Manvantara idején, - hacsak erkölcsi romlottsága el nem szakítja az összekötő fonalat és, szabadjára engedve, - okkult kifejezéssel - a „hold-ösvényre nem téved”. Eredetije, a szellem (Átmán), természetesen egy Paramât­ma-val (az egy Egyetemes Szellemmel), de a Buddhi, a hordozója (Vahan), melyben benne van, lényeges része ennek a Dhyáni Choháni Lényegnek. Ebben rejlik annak a mindenütt való létezésnek rejtélye, amelyről néhány lappal előbb szóltunk. „Az Atya, ki a Mennyekben van, és én - egyek vagyunk”, mondja a keresztény szentírás, és ebben mindenesetre az ezoterikus taní­tás hű visszhangja.







VII. STANZA - Folytatás




7. EZ A TE JELEN KEREKED - MONDÁ A LÁNG A SZIKRÁNAK. TE VAGY ÉN MAGAM, A MÁSOM ÉS AZ ÁRNYÉKOM. BELÉD ÖLTÖZ­KÖDTEM, ÉS TE VAGY A VAHANOM, (hordozóm) A „LÉGY VELÜNK” NAPIG, AMIKOR TE ÚJRA MAGAMMÁ ÉS MÁSOKKÁ VÁLSZ, MAGADDÁ ÉS ÉNNÉ (a); EKKOR AZ ÉPÍTŐK, MIUTÁN FELVETTÉK ELSŐ RUHÁJUKAT, LESZÁLLNAK A RAGYOGÓ FÖLDRE ÉS URALKODNAK AZ EMBE­REKEN - AKIK ŐK MAGUK (b).




(a) A nap, mikor a Stanza szerint „a szikra újra a Lánggá (az ember elmerül az ő Dhyáni Chohan-jába), magammá és másokká válsz, magaddá és Énné”, - ez azt jelenti: Paranirvana-ban - a Múlt, Jelen és a Jövő emberisége egy lesz; ekkor Pralaya nem csak az anyagi és fizikai testeket, hanem még a szellemi Ego-kat is eredeti princípiumaira fokozza le. Minden visszatér a Nagy lehelet-be. Más szóval minden „elmerül Brahma”-ba, vagyis az isteni egységbe.




Megsemmisülés-e ez, amint sokan gondolják? Vagy ateizmus, amint más bírálók - a személyes Istent imádók és a filozófiát hazuttoló paradicsomban hívők - hajlandók gondolni? Egyik sem. Tel­jesen hasztalan válaszolni a kérdésre, mely ateizmust tételez fel abban, ami a legfinomultabb spiritualitás. Nirvána-ban megsemmisülést látni annyi, mint megsemmisültnek mondani azt az embert, aki egészséges, álomlátás nélküli álomba merült, - olyan álomba, mely nem hagy nyomot a fizikai emlékezetben és az agyvelőben, mert ez alatt az idő alatt az alvónak Felsőbb Énje feltétlen ön­tudatának eredeti állapotában van. Ez a hasonlat csak a kérdés egyik részére válaszol - a leganyagiasabbra. Mert az újra-elmerülés semmi esetre sem olyan „álomlátás nélküli álom”, sőt ellenkezőleg, abszolút létezés, abszolút egyesülés vagy állapot, amelyet emberi nyelven leírni egyáltalán nem lehet. Az egyetlen mód, hogy erről az állapotról valamilyen megközelítő fogalmat alkossunk: a lélek pano­rámaszerű látomásai, melyek az isteni Monád szellemi gondolat­alkotása révén jöttek létre. Az egyéniség nem veszett el azért, mert újra-elmerült - de még a személyiség lényege sem veszett el, ha ugyan hátramaradt valami belőle. Mert, bármennyire határtalan is legyen - emberi szempontból - a nirvánai állapot, mégis van határa az örökkévalóságban. Ha ezt a határt elérte, akkor ugyanaz a Monád újra előjön, mint még magasabb lény, sokkal magasabb síkon, hogy újra kezdje tökéletesedett tevékenységének ciklusát. Az emberi elme fejlődésének jelen állapotában e gondolatsíknál nem tud magasabbra emelkedni, sőt ezt is alig érheti el. Itt tántorog, a felfoghatatlan abszolútság és örökkévalóság szélén.




(b) A „Figyelők” a Satya Yuga és a reá következő kisebb yuga-k egész időszakában, a harmadik gyökérfaj kezdetéig ural­kodnak az embereken. Ezután következnek a Patriarchák, a Hősök és a Manes-ek (l. az egyiptomi dinasztiákat, melyeket Solon-nak a papok felsoroltak); ezek Menes királyig és más népek emberi királyaiig, megtestesült, alsóbbrendű Dhyáni-k; valamennyiről gondos feljegyzések tanúskodnak. A szimbológusok a mítosz-köl­tészet e korszakát természetesen csak tündérmesének tekintik. Mivel azonban minden nép feljegyzéseiben megvannak a hagyományok és krónikák az ilyen isteni királyok - azaz az embereken ural­kodó istenek, később a Hősök és az Óriások – dinasztiáiról, nehéz megértenünk, hogy a földkerekség valamennyi népe hogyan találta ki ugyanazokat a „tündérmeséket”, az események ugyanabban a sorrendjében¹. E népek közül egyeseket hatalmas óceánok választanak el, és a Föld túlsó félgömbjén laknak, mint p. o. a régi peruiaiak, a mexikóiak és a kaldeusok. Bármint is van a dolog, mivel a Titkos Tanítás történelmet tanít, - mely, noha ezo­terikus és hagyományokon alapuló, mégsem megbízhatatlanabb, mint a világi történelem - mi épp olyan joggal hihetünk abban, amit akarunk, amint a vallásos hívő vagy szkeptikus is azt hiheti, amit akar. E tanítás szerint a két magasabb csoport Dhyani-­Buddha, azaz a „Figyelők” és az „Építők”, adták a számos külön­féle fajnak az isteni királyokat és vezetőket. Az „Építők” tanították az emberiséget a művészetekre és tudományokra, a „Figyelők” pedig felfedték a transzcendentális világok szellemi igazságait a megteste­sült Monádoknak. Ezek a Monádok éppen akkor vetették le az alsóbb­rendű birodalmakba tartozó testüket, és ezért nem tudtak isteni származásukra visszaemlékezni. (L. II. köt. „Az isteni Dinasztiák”.) A Stanza szerint, a Figyelők tehát leszálltak a ragyogó Földre, és uralkodtak az embereken - „akik ők maguk”. Az uralkodó királyok befejezték ciklusukat a Földön és más világokon, a meg­előző körökben. A jövendő manvantara-kban a mi bolygó világunk­nál magasabb világokban lesznek. A mi emberiségünk Választottjai, a haladás kínos és fárasztó ösvényének előharcosai foglalják el elődjeik helyét. A következő nagy Manvantara-ban, a mi élet­ciklusunk emberei annak az emberiségnek lesznek tanítói és vezérei, melynek Monádjai talán most még - félig tudatosan - az állat­birodalom legértelmesebb állataiba vannak bezárva, és alsóbbrendű princípiumaik talán a növénybirodalom legmagasabb rendű képvise­lőit éltetik.




Így haladnak előre a hetes fejlődésnek ciklusai a hétszeres természetben, ez: a szellemi vagy isteni természet; a lelki vagy fél­isteni természet; az értelmi, a szenvedélyi, ösztöni vagy észlelő természet; a félig testi és a tisztán anyagi vagy fizikai természet. Mindezek fejlődnek és ciklikusan haladnak előre, egyikből a másikba jutva, kettős, centrifugális és centripetális úton; mindezek végső lényegükben egy, megnyilvánulásaikban hét. A legalsó természetesen az öt fizikai érzékünktől² függ, és ezeknek alá van rendelve. S így, az egyéni, emberi, érző, állati és növényi életben, mindegyik magasabb makrokozmoszának a mikrokozmosza. Ugyanez áll a Világegyetemre is. Ez időszakonként megnyilvánul, a számtalan élet - az Egy Élet kilehelései - együttes haladása érdekében, hogy az állandó valamivé válásban, a végtelen világegyétem minden kozmikus atomja - a formanélkülitől és érzékelhetetlentől kiindulva, a félig földinek kevert természetein át haladjon lefelé az anyagba, a teljes sokszorozódásba és ezután újra vissza, minden új időszakkal magasabbra szálljon fel és közelebb jusson a végső célhoz. Hogy minden atom, az egyénileg szerzett érdemek és kifejtett erőlködések útján, elérje azt a síkot, amelyen újra az egy feltétlen MINDEN-né válik. De az Alfa és az Omega között elterülő fárasztó, tüskével szegélyezett „Út” először lefelé vezet és azután

Fölfelé kanyarog egész úton,

Igen, egész a végéig . . .




A zarándok szeplőtlenül kezdi hosszú útját, mind jobban és jobban a bűnös anyagba száll le, és miután összekötötte magát a megnyilvánult tér minden atomjával, s miután átküzdötte magát az élet és létezés minden formáján és szenvedett bennük, - csak az anyagvölgy fenekére ér, ciklusának csak fele útján van, amikor azono­sította magát a kollektív Emberiséggel. Ezt a saját hasonlatosságára alkotta. Hogy az „Isten” felfelé és hazafelé haladhasson az élet Golgotájának fárasztó, meredek ösvényét kell megjárnia. Ez az ön­tudatos létezésnek mártíromsága. Éppúgy, mint Visvakarman fel kell áldoznia magát önmagának, hogy az összes teremtményeket meg­váltsa, hogy a sok életből az Egy Életre támadjon fel. Ezután valóban felszáll a mennyekbe, ahol Paranirvana felfoghatatlan, abszolút létezésébe és boldogságába merül el, és korlátlanul ural­kodik, mígnem újra leszáll a következő „eljövetelkor”, melyre az emberiség egy része, a holt betű értelmében, mint a második eljöve­telre, a másik része pedig, mint az utolsó „Kalki Avatar”-ra vár.










ÖSSZEFOGLALÁS







„A Teremtésnek és e világ történetének, kezdetétől fogva a jelen időkig, hét fejezete van. A hetedik fejezet még nincs megírva”.

(T. SUBBA ROW, Theosophist, 1881.)




E hét fejezet közül az elsőnek megírásával megpróbálkoztunk, és be is fejeztük. Bármennyire nem teljes és gyenge is legyen ez, mint fejtegetés, mindenesetre - a szó matematikai értelmében - megköze­lítése annak, ami minden következő kozmogóniának a legősibb alapja. Merész kísérlet európai nyelven leírni az időszakonként örökké visszatérő TÖRVÉNY nagy színjátékát, amelyet a tudatos első fajok fogékony elméjébe véstek azok, akikre az Egyetemes Elmé-ből tükrö­ződött reá. Merész, mert a szanszkrit nyelven - az Istenek nyel­vén - kívül nincs az az emberi nyelv, mely csak megközelítőleg is erre alkalmas lenne. E munkának hiányosságát tehát meg kell bocsátani a jó szándék kedvéért, mely megírására indított.




Teljes egészében nem találhatjuk sem az eddigieket, sem a következőket sehol. Ezeket a hindu filozófia hat iskolájának egyi­kében sem tanítják, mert ezek a hat iskola szintéziséhez - a hete­dikhez tartoznak: az okkult tanításhoz. Nem találjuk meg sem a szét­foszló egyiptomi papiruszokon, és nincs az asszíriai téglákba vagy gránit falakba sem bevésve. A Vedanta könyvei (az emberi tudás legfejlettebb kifejezője) e világkozmogóniának csak metafizikai oldalát adják ki. Megbecsülhetetlen kincsének tárháza, az Upanishad-ok - Upa-ni-shad összetett szó, annyit jelent mint „a tudatlanság legyőzése a titkos, szellemi tudás kinyilatkoztatásával” - jelentésének teljes megértéséhez a tanulónak ma már főkulcs kell. Ennek okát megkísérlem itt közölni úgy, amint egy Mestertől hal­lottam.




Az „Upanishad”-ok szót rendszerint „ezoterikus tanítás”-sal fordítják. Ezek a fejtegetések a Sruti-nak vagy „feltárt tudásnak”, röviden a Kinyilatkoztatásnak, részei és rendszerint a Védák¹ „Brahmana” részéhez vannak harmadik fejezetül hozzácsatol­va. Az orientalisták több mint 150 Upanishad-ot sorolnak fel, s azt gondolják, hogy a legrégibbet valószínűleg kb. i.e 600-ban írták. De az eredeti szövegnek még ötödrésze sincs meg. Az Upanishad-ok a Védák számára annyit jelentenek, mint a Kabbala a zsidó Biblia számára. Tárgyalják és kifejtik a védai szövegek titkos és misztikus jelentését. A világegyetem eredetéről, az istenség természetéről, a szellemről és a lélekről, valamint az elme és az anyag metafizikai összefüggéséről szólnak. Röviden, TARTALMAZZÁK ugyan az egész emberi tudás kezdetét és végét, de Buddha ideje óta, belőle többé semmit sem FEDNEK FEL. Ha ez másképp volna, akkor az Upanishad-okat nem lehetne ezoterikus-­nak nevezni, hiszen most hozzá vannak fűzve a Szent Brahmanai könyvekhez, ezekhez pedig manapság még a Mlechchha-k (a kiközösítettek) és az európai orientalisták is hozzáférnek. Egy dolog - s ez megvan valamennyi Upanishad-ban - határozottan és állandóan ősi eredetükre mutat, és bizonyítja: (a) hogy egyes részeiket már akkor megírták, mielőtt a kasztrendszer azzá a zsarnoki intézménnyé vált, amilyen még ma is, és (b) hogy tartalmuk fele részét kirekesztették, s hogy egyeseket közülük újra írtak és rövidítettek. „A felsőbbrendű Tudás Tanítóiról és a Brahman-okról mindig úgy szólnak, mint akik a ksatrija (katonai kaszt) királyokhoz mennek, és tanítványaikká lesznek”. Cowell helyesen meg is jegyzi, hogy az Upanishad-okból (más Brahmanai írásoktól) „teljesen eltérő szellem árad ki, gondolatszabadság, mely ma­gukat a Rig-Véda himnuszokat kivéve, egyetlen egy korábbi műben sincs meg.” A második tényt, a Buddha életéről szóló, egyik kéz­iratban elmondott hagyomány magyarázza meg. Eszerint az Upanis­had-okat eredetileg egy-egy Brahmana-hoz függesztették, annak az újításnak kezdete után, amely a brahmanok jelenlegi kasztrend­szerének zárkózottságához vezetett, néhány századdal a „kétszer születettek”-nek Indiába való betörése után. Ebben az időben az Upanishad-ok teljesek voltak, és a csélák tanítására szolgáltak, akik beavatásukra készültek elő.




Ez addig tartott, amíg a Védá-kat és Brahmana-kat a templom-­Brahmanok őrizték egyedül és kizárólagosan - és a szent kaszton kívül senkinek nem volt joga őket tanulmányozni, de még olvasni sem. Azután jött Gautama, Kapilavastu hercege. Miután megtanulta a Rahasya-ban és az Upnishad-okban fog­lalt egész brahmanai bölcsességet, és azt látta, hogy a tanítás, ha ugyan egyáltalán különbözik, csak kevésben tér el az „Élet-Tanítói”-nak tanításától, akik a Himalája havas hegysé­geiben laknak¹, a brahmanok tanítványa méltatlankodott azon, hogy a szent bölcsességet, a brahmanokat kivéve, mindenki elől így elzárják. Elhatározta tehát, hogy megváltja az egész világot a tanítások népszerűsítésével. Ekkor a brahmanok, látván, hogy szent tudásuk és okkult bölcsességük a „Mlechchha”-k kezére kerül, megrövidítették az Upanishad-ok szövegét, amely eredeti­leg háromszor annyi anyagot tartalmazott, mint a Védá-k, és a Brahmana-k, megrövidítették anélkül, hogy a szövegen egyetlen egy szót is változtattak volna. Csupán kivették a kéziratokból a legfontosabb részeket, melyek a Létezés Titkának legfejlettebb kifejezését foglalták magukban. A brahmanai titkos tanítás kulcsa ezentúl csakis a beavatottak kezében maradt, és a brahmanok így abban a helyzetben voltak, hogy nyilvánosan tagadhatták Buddha tanításának helyességét, Upanishad-jaikra hivatkozva, amelyeket a legfőbb kérdésekre vonatkozóan örökre elnémítottak. Ez az ezo­terikus hagyomány a Himaláján túl.




Sri Sankaracharya, a történelmi idők legnagyobb Beavatottja, sok Bhâshya-t (magyarázatot) írt az Upanishad-okhoz. Eredeti értekezései, joggal feltételezhető, még nem estek a filiszteusok kezébe, mert túlságos féltékenységgel őrzik őket az ő math-jaiban (kolostorok, matham-ok). És még súlyosabb okokból hihető, hogy a brahmanok ezoterikus tanítására vonatkozó, s legnagyobb ma­gyarázójuktól való, megbecsülhetetlen Bhâshya-k még igen sokáig holt betű maradnak a legtöbb hindu számára a Smartava brahma­nokat kivéve. Ez a Sankaracharya alapította felekezet (mely még mindig igen hatalmas Dél-Indiában) most majdnem az egyet­len, amely a Bhâshya-k holt betűjének megértésére elég tudással rendelkező tanítványokat nevel. Ennek oka, amint értesültem, abban rejlik, hogy csak náluk állnak néha igazi Beavatottak a matham-ok élén, így p. o. „Sringa-giri”-ben, Mysore nyugati Ghaut­jaiban. Másfelől nincs a kétségbeejteőn elzárkózó brahman kasztban, a Smârtava felekezetnél zárkózottabb felekezet. Követőinek tartózko­dása, amikor arról van szó, hogy közöljék az okkult tudományok­ról és az ezoterikus tanításról azt, amit esetleg tudnak, vetekedik büszkeségükkel, és tanultságukkal.




Jelen állítás írójának eleve számítania kell azzal, hogy az e munkában felhozott kijelentésekre vonatkozóan nagy ellenkezéssel fog találkozni, sőt elutasítással is. Nem mintha valaha is igényt tartott volna az itt írottak minden részletében való tévedhetetlenségének vagy tökéletes hibátlanságának elismerésére. Tények vannak ott, amiket aligha lehet tagadni. De nagyon valószínű, hogy az író talán nem adta mindig a legjobb és legvilágosabb magyarázatokat. Ennek oka egyrészt a fejtegetett tárgyakban rejlő nehézségek, másrészt az angol nyelvnek (miként minden más európai nyelvnek) bizonyos gondolatok kifejezésénél tapasztalható, majdnem leküzdhetetlenül korlátolt volta. Az író azonban mindent megtett, amit olyan nehéz körülmények között tehetett, és ennél többet nem lehet kívánni.




Most röviden ismételjük és mutassuk meg, hogy az ismertetett tárgyak roppant terjedelme mellett milyen nehéz, ha nem lehetetlen, annak méltányosan eleget tenni.




(1) A Titkos Tanítás korszakok felhalmozott Bölcsessége és kozmogóniája egymagában a legbámulatosabb, legnagyszerűbb rendszer, még a Puránák exoteriájában is. Az okkult szimbolizmus rejtélyes ereje azonban olyan, hogy mértani jelekkel és szimbólumokkal néhány lapra vannak feljegyezve mindazok az adatok, amelyek elrendezésével, leírásával és megmagyarázásával, a fejlődési folyamat szédítő egymásutánjában, a beavatott látnokok és próféták számtalan nemzedéke foglalkozott. Azon látnokok villanó tekintete magába az anyag magvába hatolt, és az ott lévő belső dolgok lelkét jegyezte fel, ahol valamely általános avatatlan megfigyelő, akármennyire tanult is, csak a forma külső működését észlelte volna. Azonban a modern tudomány nem hisz a „dolgok lelkében”, és ezért az ősrégi kozmogónia egész rendszerét elutasítja. Felesleges mondani, hogy a kérdéses rendszer nem egy vagy több magányos ember agyszüleménye; hogy azok, a látnokok ezer és ezernyi nemzedékének szakadatlan feljegyzései, akiknek ide vonatkozó tapasztalataival vizsgálták és igazolták azokat a hagyományokat, amelyeket egyik korai emberfajtánk másiknak szóban adott tovább, továbbá azokat a tanításokat, amelyeket az emberiség gyermekkorán őrködő magasabb és fennköltebb lények adtak. Továbbá az ötödik emberi fajta „Bölcsei”, akiknek a legutóbbi kataklizma és földrész eltolódások után megmentett csoportja, életüket tanulással és nem tanítással töltötték. Hogyan tették azt? Erre az a válasz, hogy a természet minden részében ellenőrizték, kipróbálták és igazolták a régi hagyományokat a nagy adeptusok önálló látomásaival. Ezek t. i. olyan emberek, akik a lehető legmagasabb fokig fejlesztették és tökéletesítették fizikai, mentális, pszichikai és szellemi szervezetüket. Addig nem fogadták el egy-egy adeptus látomását, amíg azt más adeptusok - önálló bizonyítékszámba menő - látomásaival, valamint az évszázadok tapasztalataival össze nem vetették, és így helyességéről meg nem győződtek.




(2) Ebben a rendszerben az alaptörvény, a központ, amiből minden létrejön, amely köré és felé minden törekszik, és amelyre minden bölcselete fel van függesztve: az egy homogén isteni ALANY­-ALAPELV, az egy gyökeres ok.




...Néhányat, kiknek lámpája fényesebb volt, elvezettek

Októl okig haladva, a természet titkos kútfejéig,

És ők azt találták: kell lennie egy első elvnek...




„Alany-alapelvnek” nevezik, mert a megnyilvánult világegye­tem síkján „alannyá” lesz, káprázattá, de „alapelv” marad a kezdet- és végnélküli, absztrakt látható és láthatatlan TÉRBEN. Ez a mindenütt jelenlévő valóság személytelen, mert magában foglal mindent. A rendszer alapvető fogalma, személytelen volta. Ott rejlik a világegyetem minden atomjában és maga a világegyem.




(3.) A világegyetem ezen ismeretlen Abszolút Lényeg időszakos megnyilvánulása. De ha ezt „lényegnek” (essence) nevezzük, egyúttal vétünk a bölcselet valódi szelleme ellen. Mert, noha ebben az esetben a főnevet az esse „lenni” igéből származtatjuk, AZ mégsem azonosítható semmiféle emberi ésszel felfogható létezéssel. AZ legjobban mint se szellem sem anyag, hanem mint mindkettő írható le. A valóságban Parabrahman és Múlaprakriti egyek, és a megnyilvánult egyetemes felfogásában mégis kettő, még az Egy Logosz, t.i. az első megnyilvánulása felfogásában is, amelynek AZ tárgyias (objektív) szempontból tekintve, Múlaprakritinek, és nem Parabrahmannak látszik: fátylának és nem a mögötte rejlő egy valóságnak, amely feltétlen és abszolút.




(4) A világegyetemet, mindennel, ami benne van MÁJÁ-nak nevezik, mert minden időleges ami benne van, a tiszavirág röpke életétől kezdve a Napéig. A világegyetem - amennyiben az EGY-nek örök változatlanságával és azon alapelv állandóságával hasonlítjuk össze - múlékony, folyton változó formáival, filozófus felfogása szerint, szükségképpen, nem más, mint lidércfény. S mégis a világegyetem eléggé valóságos a benne lévő tudatos lények számára, akik ugyanolyan nem valóságosak, mint maga a világegyetem.




(5) A világegyetemben, annak minden birodalmában, minden TUDATOS, azaz a saját érzékelésének megfelelő síkon, megfelelő sajátos tudattal van felruházva. Nekünk embereknek emlékeznünk kell arra, hogy egyszerűen azért, mert mi nem érzékeljük a tudat semmi jelét, például a kövekben, nincs jogunk azt mondani, hogy azokban nincs tudat. Nincs olyan, hogy „holt” vagy „vak” anyag, mint ahogyan nincs sem „vak” sem „nem-tudatos” törvény. Az ilyesminek nincs helye az okkult bölcselet fogalmai között. Az utóbbi sohasem áll meg, a felszínes jelenségeknél, és számára a noumenon-i lényegek sokkal valóságosabbak, mint tárgyi hasonmásaik. Ebben a középkori nominalistákhoz hasonlít, akiknél az egyetemességek voltak a valóságok, és a részlegességek csupán névleg és az ember képzeletében éltek.




(6) A világegyetemet belülről kifelé működtetik és vezetik. Miként fenn, úgy alant; miként a mennyben úgy a földön is; és az ember, a mikrokozmosz, és miniatűr mása a makrokozmosznak, élő tanúja ezen Egyetemes Törvénynek és működési módjának. Azt látjuk, hogy minden külső mozgást, ténykedést, mozdulatot, legyen az akár szándékos, akár mechanikai, testi vagy mentális; benső érzelem, vagy indulat, akarat, vagy akarás, gondolat vagy elme előz meg. Ahogyan az ember külső testében semmiféle normális, külső mozgás vagy változás nem jöhet létre az előbb említett három tevékenység belső impulzusának indítása nélkül, úgy van ez a külső vagy megnyilvánult világegyetemben is. Az egész kozmoszt érző lények hierarchiáinak majdnem végtelen sora irányítja, vezérli és élteti. Mindegyiknek küldetése van. Ezek - akár így akár úgy nevezzük, akár Dhyán Chohanoknak, vagy angyaloknak - csak olyan értelemben „hírnökök”, hogy ők a karmikus és kozmikus törvények ügyvivői. Öntudatuk és intelligenciájuk fokozataiban végtelenül különböznek, és csak a költői képzelet játéka, ha valamennyiüket tiszta szellemnek nevezzük, akikben nincs olyan földi salak, „amelyet az idő elragadhat”. E lények mindegyike vagy már volt ember, vagy azzá készül válni, ha nem a jelen ciklusban (Manvantara), akkor valamelyik elmúlt vagy eljövendő ciklusban. Ha nem kezdő emberek, akkor tökéletesedett emberek, és magasabb, kevésbé anyagias szféráikban erkölcsileg csak annyiban különböznek a földi emberi lényektől, amennyiben hiányzik belőlük a személyiség érzete és az emócióra hajló emberi természet - két tisztán földi jellegzetesség. Az előbbiek, vagyis a „tökéletessé váltak”, ezen érzésektől megszabadultak, mert (a) nincs többé húsból való testük, ami a lélekre mindig bénítóan ható teher; továbbá (b) mivel a tiszta szellemi elem nincs béklyóba verve és szabadabb, ők máyá által kevésbé befolyásolhatók, mint az ember valaha is lehet, kivéve ha adeptus, aki a két személyiségét - a szellemit és a fizikait - teljesen elkülöníti. Mivel a kezdeti monádoknak még sohasem volt fizikai testük, nem is lehet személyiség érzetük vagy ÉN-ségük. Minthogy „személyiségen” általában korlátozást és viszonylagosságot értenek, vagy Coleridge meghatározása szerint: „önmagában létező egyéniséget, amelynek azonban természet szolgál alapul”, ezért természetesen ezt a kifejezést nem lehet a nem-emberi lényekre alkalmazni. Azonban a látnokok nemzedékei azt a tényt hangsúlyozták, hogy e lények közül - akár magasabb-, akár alacsonyabbrendűek - mint elkülönült lényeknek, egyiknek sincs egyénisége, sem személyisége, vagyis abban az értelemben nincs egyénisége, amelyben az ember azt mondja: „Én vagyok én és senki más”. Más szóval nincsenek tudatában olyan határozott különváltságnak, mint az emberek és dolgok a földön. Az individualitás a vonatkozó hierarchiájuk és nem az egyedek jellegzetessége, és ezek a jellegzetességek csak azon szintek fokozatával változnak, amelyekhez azok a hierarchiák tartoznak: minél közelebb a homogenitás és az Egy Isteni régiójához, annál tisztább és kevésbé hangsúlyozott az egyéniség abban a hierarchiában. Ők minden tekintetben végesek, kivéve a magasabb princípiumaikat, az egyetemes isteni lángot visszatükröző szikrákat, de ők a káprázat szféráiban olyan szétkülönböződés révén egyéniesültek és különváltak, amely éppen olyan káprázat, mint ott minden egyéb. Ők „Élő Lények”, mivel az ABSZOLÚT ÉLET-ből a káprázat kozmikus képernyőjére vetített áramlatok: olyan lények, akikben az élet nem aludhat ki, mielőtt a tudatlanság tüzét ki nem oltják azokban, akik ezeket az „életeket” érzékelik. Miután a nem-teremtett sugár serkentő befolyása által jöttek létre, amely sugár az élet folyamának partjain ragyogó nagy központi Nap tükröződése, a bennük lévő belső princípium tartozik a halhatatlanság vizéhez, míg differenciálódott öltözetük épp olyan mulandó, mint az ember teste. Ezért volt igaza Youngnak, amikor azt mondta, hogy




„Az angyalok felsőbbrendű emberek....”




és nem egyebek. Ők se nem „szolgáló” se nem „védelmező” angyalok, sem a „Legmagasabb Hírnökei”; még kevésbé bármilyen emberi képzelet által teremtett Isten „haragjának küldöttei”. Védelmükért esedezni éppen olyan együgyűség, mint azt hinni, hogy bármilyen vezekléssel rokonszenvüket érhetjük el, mert ők is éppen annyira rabszolgái és teremtményei a változhatatlan karmikus és kozmikus törvénynek, mint az ember. Ennek oka nyilvánvaló. Mivel lényegükből hiányoznak a személyiség elemei, nem is lehetnek személyes tulajdonságaik. Exoterikus vallásaikban ilyeneket tulajdonítanak az emberek antropomorfikus Istenüknek, valamilyen féltékeny és gőgös Istennek, aki örülni és haragudni tud, szereti az áldozatot és hiúságában zsarnokibb, mint bármely véges, ostoba ember. Mivel az ember mindezen égi hierarchiák lényeinek összetétele, elérheti azt, hogy mint ember bizonyos értelemben magasabbra fejlődjék, mint bármely hierarchia vagy osztály, sőt ezek összetételénél is magasabbra. Azt mondják: „Az ember nem tudja a Dévákat kiengesztelni, és nem parancsolhat nekik”. De az ember már földi élete folyamán is lehet „egy közülünk” aképpen, hogy alsóbb személyiségét megbénítja, és így felsőbb ÉN-je eljut az egy abszolút ÉN-től való nem-elkülönültségének teljes tudásához. Ily módon az ember azáltal, hogy a tudatlanságot eloszlató tudás gyümölcséből eszik, az Elohim vagy a Dhyánikhoz hasonlóvá válik. Ha egyszer már az ő szintjükön van, a minden hierarchiában uralkodó szolidaritás és tökéletes harmónia szelleme kell kiterjedjen rá, és minden részletben megvédje.




A tudomány embereinek materializmusa a legnagyobb nehézség, amely megakadályozza őket abban, hogy isteni és természeti szellemekben higgyenek. A spiritiszta előtti fő akadály, amely megakadályozza, hogy az előbbiekben higgyen, miközben megtartja az eltávozottak „szellemei”-ben való vak hitet - kivéve néhány okkultistát és kabbalistát - az anyag valódi lényegére és természetére vonatkozó általános tudatlanság. Az okkult kozmogónia tanulmányozójának a szellem-anyag elsődleges fejlődésére, valamint valódi lényegére vonatkozó helyes megértésre kell támaszkodnia, hogy az az elméjében világosabbá váljon, ami egyúttal az őt további tanulmányaiban vezető egyetlen biztos vezérfonal.




A józan igazság az, hogy minden úgynevezett „szellem” testétől megvált vagy jövőbeni ember. Miként a legmagasabb Arkangyaltól (Dhyán Chohan) kezdve a legutolsó tudatos „építőig” (a szellemi lények alsóbbrendű osztálya), mindannyian emberek, akik korszakokkal előbb, ezen vagy más szférákon (bolygókon), más manvantarákban éltek, úgy az alsóbb, fél-intelligens és nem-intelligens elementálok mind jövőbeni emberek. Ha valamely szellemnek van intelligenciája, akkor az okkultista előtt maga az a tény bizonyosság, hogy az a lény valamikor ember kellett legyen, és tudását, értelmességét az emberi ciklus folyamán szerezte meg. Csak egy oszthatatlan és abszolút mindentudás és értelem van a világegyetemben. Ez rezdül át minden parányi részecskén az egész határtalan kozmoszban; ezt nevezik az emberek TÉR-nek, függetlenül mindentől, ami benne van. Tükröződésének első differenciálódása a megnyilvánult világban tisztán szellemi, és a benne létrehozott lények nincsenek olyanféle tudattal felruházva, amilyenről nekünk van fogalmunk. Nem lehet emberi tudatuk vagy intelligenciájuk, mielőtt ilyenre személyesen és egyénileg szert tettek. Ez talán rejtély, mindazonáltal tény az ezoterikus bölcseletben, mégpedig nyilvánvaló tény.




A természet egész rendje magasabb élet felé való folyamatos haladást bizonyít. A látszólag leginkább vak erők működésében is céltudatosság van. Végtelen sok alkalmazkodásával a fejlődés egész folyamata ennek bizonyítéka. A gyenge és satnya fajták kigyomlálásának változhatatlan törvényei, hogy helyet csináljanak az erőseknek, és amelyek „a legalkalmasabb túlélését” biztosítják, bár közvetlen működésükben annyira kegyetlenek, mégis mind a nagy cél felé törekszenek. Maga a tény, hogy alkalmazkodások történnek, hogy a legalkalmasabbak túlélnek a létért való küzdelemben, arra utal, hogy amit „tudattalan természetnek”¹ neveznek, valójában fél-intelligens lények (elementálok) által kezelt erők együttese, akiket viszont magasrendű bolygó szellemek (Dhyán Chohanok) vezérelnek, akiknek együttes aggregátuma alkotja a megnyilvánulatlan LOGOSZ megnyilvánult igéjét, és ugyanakkor a világegyetem ELMÉ-jét és változatlan TÖRVÉNY-ét alkotja.




Az ezoterikus filozófia elménkbe vési a Világegyetem három különböző szereplését a három különböző aspektusában az ELŐBB-LÉTEZŐ-t (pre-existing), az ÖRÖKKÉ-LÉTEZŐ-t (amelyből az előbbi fejlődött) és a JELENSÉGEKBEN MEGNYILVÁNULT világot, - a káprázat világát, az előbbinek tükörképét és árnyékát. Az élet nagy rejtélye és drámája idején, amit Manvantara néven isme­rünk, a valódi Kozmosz olyan, mint fehér vetítővászon mögé helyezett tárgyak, melyre a laterna magica a színes képe­ket vetíti. Az igazi alakok és dolgok láthatatlanok ma­radnak, mialatt a fejlődést irányító szálakat láthatatlan kezek tartják. Az emberek és dolgok tehát, csak a Mahamaya vagyis a Nagy Káprázat megtévesztése mögött rejlő valóságok fehér mezőn látható tükörképei. Ezt tanították minden filozófiában, minden vallásban, a vízözön előtt éppúgy, mint a vízözön után, Indiában és Kaldeában, s a Bölcsek Kínában és Görög­országban. A két első országban ezt a három Világegye­temet az exoterikus tanítások a három háromsággal jelképez­ték, melyek a Központi örök csírából kiáradnak, és vele együtt Fenséges Egységet alkotnak: a kezdő (initial), a megnyilatkozott és a Teremtő Háromság, vagyis a három az Egyben. A harmadik csak az eszményi két elsőnek konkrétan kifejezett jelképe. Ezért az ezoterikus filozófia nem vallja e tisztán metafizikai fogalom szük­ségességének tanát, és csupán az első háromságot hívja az Örök Létezőnek. Ezt vallja a hindu filozófia mind a hat nagy iskolája - ezek alkotják a BÖLCSESSÉG egységes testének hat princípiumát, amelynek hetedike: a „gnosis”, a rejtett tudás.




Az író, noha talán felületesen dolgozta fel a hét Stanzára vonatkozó magyarázatokat, reméli mégis, eleget adott a munkának a kozmogóniáról szóló e részében, hogy megmutassa, mennyivel tudományosabb az ősrégi tanítás (a szó mai értelmében) már felszínesen is bármely más régi szentírásnál, amelyet csak exoterikus oldaláról ítélnek meg. Mivel ez a munka - amint már bevallottuk - sokkal többet hallgat el, mint amennyit közöl, a tanítványt felszólítjuk, hogy saját intuícióját használja. Főképpen arra törekszünk, hogy fényt derítsünk arra, amit, sajnálatos, néha nagyon helytelenül, már közöltek; továbbá, hogy kiegészítsük, ahol csak lehet, az éppen hogy érintett ismeretek anyagát és hogy el­sáncoljuk tanításunkat a modern felekezetesség túlságosan erős támadása ellen, de különösen a legújabbkeletű materializmus ellen. Ez utóbbit nagyon gyakran helytelenül tudománynak nevezik, holott valójában csak ezeket a szavakat „tudósok” és „fél-tudósok” kellene megterhelni a felelősség súlyával azért a sok logikátlan elméletért, melyet a világnak adtak. A közön­séget, nagy tudatlanságában, mely különben vakon elfogad mindent, ami „tekintélyek”-től jön, és kötelességének tartja, hogy a tudomány emberétől eredő minden kijelentést bebizonyított tény gyanánt fogadjon - a közönséget mondjuk, arra tanítják, hogy kigúnyoljon mindent, ami „pogány” forrásból ered. Mivel a materia­lista tudósok ellen kizárólag az ő saját fegyverükkel, - az ellen­mondással és érveléssel lehet harcolni, azért minden kötethez Függe­léket is csatoltunk. Szembeállítjuk itt az egyes nézeteket, és meg­mutatjuk gyakran, hogyan tévednek még nagy tekintélyek is. Azt hisszük, hogy ezt eredményesen olyképpen tehetjük, hogy rámuta­tunk ellenfeleink gyengéire, és bebizonyítjuk, a tudományos tételnek szánt nagyon gyakori szofizmáik helytelenségét. Mi Hermészhez és az ő „Bölcsességé”-hez csatlakozunk - ennek egyetemes jellegében; ők - Arisztotelész-hez, azt képzelve, hogy az intuíció és a századok tapasztalatának ellenére, az Igazság kizáró­lagosan a nyugati világ birtoka. Innen a nézeteltérés. Amint Hermész mondja: „A Tudás nagyon különbözik az érzéki meg­ismeréstől; mert az érzéki megismerés olyan dolgokra vonatkozik, melyek őt felülmúlják, de a Tudás (gyi) az érzéki megisme­rés vége" - azaz a mi fizikai agyunk és intellektusunk csaló­dásának; így hangsúlyozza azt a különbséget, mely az érzékek és az elme (Manas) révén nehezen szerzett tudás, és Buddhi - a Szellemi isteni Lélek intuíciós mindentudása között van.




Akármi is legyen a távoli jövőben ezen írások sorsa, reméljük, hogy az alábbi tényeket bebizonyítottuk:




1. A Titkos Tanítás nem tanít ateizmust, kivéve a násztika szanszkrit kifejezés értelmében, ami bálványok elvetését jelenti, beleértve minden antropomorfikus (emberszabású) istent. Ebben az értelemben minden okkultista násztika.




2. A Titkos Tanítás Logoszt vagy a világegyetem kollektív „Teremtőjét” fogadja el, Demiurgosz-t, abban az értelemben, ahogy az építészről, mint valamely építmény „teremtőjéről” beszélünk, pedig az építész soha nem érintett egyetlen követ sem, hanem a tervet készítette el, és az egész kézi munkát a kőművesekre bízta. Esetünkben a terv a világegyetem elgondolásából származik, de az építőmunkát intelligens hatalmak, és erők seregeire bízta. Azonban a Demiurgosz nem személyes Istenség - vagyis valamilyen nem-tökéletes, extra-kozmikus Isten -, hanem csak a Dhyán Chohánok és más erők aggregátuma.




3. A Dhyán Chohanok jellegükben kettősek, mivel (a) az anyagban rejlő értelem nélküli nyers energiából, és (b) azt az energiát irányító és vezérlő értelmes lélekből, vagy kozmikus tudatosságból összetett lények. Ez utóbbi a Dhyán Chohani gondolat, ami az Egyetemes Elme gondolatképzését tükrözi vissza. Ez a Földön, a manvantarai periódusok alatt, fizikai megnyilvánulások végtelen sorát és erkölcsi hatásokat hoz létre, miközben az egész a karmának van alárendelve. Minthogy ez a folyamat nem mindig tökéletes, és akármennyi bizonyíték is szolgál arra, hogy a fátyol mögött vezérlő értelem van, mégis látszanak hibák és hézagok, és sokszor nyilvánvaló hibák jönnek létre, - ezért sem az együttes sereg (Demiurgosz), sem a működő hatalmak egyénileg, nem megfelelő alanyai bármilyen isteni tiszteletnek és imádatnak. Azonban valamennyi igényt tarthat az emberiség hálás tiszteletére, és az embernek mindig törekednie kellene az isteni ideák fejlődésének segítésére azáltal, hogy a legjobb képességei szerint a természet munkatársa legyen a ciklikus feladatban. Csupán az örökké megismerhetetlen Kárana, minden ok oknélküli okának kellene, hogy szentélye és oltára legyen szívünk szent és mindenkor járatlan földjén, - láthatatlanul, érzékelhetetlenül, melyet nem említünk, kivéve szellemi tudatunk „még halk hangjával”. Akik imádják, lelkük csendjében¹ és megszentelt magányában kellene azt tenniük; szellemük legyen az egyetlen közvetítő köztük és az Egyetemes Szellem között, jó cselekedeteik az egyedüli papok, és bűnös szándékaik az egyetlen látható és tárgyias áldozatok, melyeket a Jelenlét-nek hoznak.




4. Az anyag örök. Az anyag az egy végtelen egyetemes elme Upadhi-ja, vagyis fizikai alapja, hogy ideációit reá építse. Ezért állítják az ezotéria követői, hogy a természetben nincs szervetlen vagy holt anyag, és a tudomány által a kettő között tett megkülönböztetés épp olyan alaptalan, mint amilyen önkényes és értelmetlen. Azonban bármit is gondolna a tudomány - és miként azt tapasztalatból tudjuk, az egzakt tudomány szeszélyes hölgy - az okkultizmus másképpen tudja és tanítja, ahogyan azt időtlen idők óta tette, kezdve Manutól és Hermésztől, egészen Paracelsus, és utódaiig.




Tehát a Háromszorosan Nagy Hermész így mondta: „Ó fiam, az anyag keletkezik; előbb már volt, mivel az anyag a keletkezés hordozója². Keletkezés a meg-nem-teremtett és előrelátó Isten tevékenységi módja. Miután felruháztatott a keletkezés (létrehozás) csírájával, megszületett a tárgyias anyag, mert a teremtő erő az eseményi formáknak megfelelően alakítja azt. A meg nem fogant anyagnak nem volt alakja; az akkor jön létre amikor működésbe hozták.” (The Definitions of Asclepios, 134. o. „A Világ Szüze”)




Vagy ahogyan Paracelsus bölcseletében olvashatjuk: „Minden az egy egyetemes teremtő törekvés eredménye. A természetben nincs semmi holt. Minden szerves és élő, és ebből következően az egész világ élő szervezetnek látszik”. (Franz Hartmann: Paracelsus)




5. A világegyetem saját eszményi tervéből fejlődött ki, amely terv az örökkévalóságon át annak tudattalanjában volt fenntartva, amelyet a vedantisták Parabrahmannak neveznek. Ez gyakorlatilag azonos a legmagasabb nyugati bölcselettel. Platón „velünk született, örök és önmagában-létező ideái (idea innata)”, amelyeket most von Hartmann fejez ki. Herbert Spencer „megismerhetetlenje” halvány hasonlattal bír az okkultisták által hitt transzcendentális valósághoz. Az sokszor csupán „a jelenségek mögötti erő” puszta megszemélyesítésének tűnik, amely végtelen és örök energia, amelyből minden ered, míg a Philosophy of the Unconscious (A tudattalan filozófiája) írója (csak ebben a tekintetben) olyan közel került a nagy Misztérium megoldásához, amennyire halandó ember csak képes. Kevesen voltak, mind az ősrégi, mind a középkori bölcseletben, akik ehhez a témához közelíteni mertek volna, vagy még csak utalni is rá. Paracelsus feltételezően említi, és elgondolásait Dr. F. Hartmann kiváló módon szintetizálja Paracelcus című művében.




A keleti alapgondolatot az összes keresztény kabbalisták jól megértették. Az aktív erő, „a nagy lélegzet örök mozgása”, minden új periódus hajnalán csak felébreszti a Kozmoszt a két ellentétes erővel,¹ ezáltal előidézve, hogy az a káprázat szintjén tárgyiasuljon. Más szavakkal, az a kettős mozgás továbbítja a Kozmoszt az örök eszményi szintjéről, a véges megnyilvánulásba, vagyis a noumenális szintről a fenomenális (jelenségi) szintre. Minden, ami van, volt és lesz, örökké VAN, még a számtalan formákban is, amelyek csupán tárgyi formájukban végesek és mulandók, de nem az eszményi formájukban. Ideákként léteztek az örökkévalóságban,² és amikor elmúlnak, tükröződésekként fognak létezni. Sem az ember, sem bármilyen állat, növény vagy kő nem volt valaha is „teremtve”, hanem ezen a mi szintünkön „keletkezni” kezdett, vagyis a jelen anyagiságába tárgyiasulni, vagy másképpen fogalmazva, a legszublimáltabb és érzéken felüli lényegből legdurvább megjelenéséig belülről kifelé terjedni. Ezért a mi emberi formáink már mint asztrál vagy éteri prototípusok léteztek az örökkévalóságban. A Szellemi Lények vagy Istenek, akiknek feladata volt, hogy azokat a tárgyias létbe és a földi életbe hozzák, ezen minták szerint, a saját esszenciájukból fejlesztették ki a jövő Egók protoplazmikus formáit. Azután, amikor ez az emberi upádhi, vagyis alapminta elkészült, a természetes földi erők kezdtek ezeken a felette érzékeny formákon dolgozni, amelyek a sajátjukon kívül ezen égitest minden múlt növényi és jövőbeni állati formák elemeit tartalmazták. Ezért az ember külső burka, mielőtt az emberi alkatot magára öltötte, áthaladt minden növényi és állati testformán. Mivel ezt bőven tárgyaljuk a II. kötetben, s ott meg is magyarázzuk, szükségtelen itt többet mondanunk róla.




Paracelsus hermetikus-kabbalisztikus filozófiája szerint, Yliaster - a most született Protyl őse,

melyet Crookes vezetett be a kémiába - vagyis az elsődleges protomateria, fejlesztette ki a Kozmoszt önmagából.




„Mikor a teremtés megtörtént, az Yliaster megosztódott... meg­olvadt és feloldódott, önmagá-

ból fejlesztvén az Ideos-t vagyis a Káoszt; ennek neve: Mysterium Magnum, Iliados, Limbus Major vagy elsődleges anyag. Ez a legelső lényeg monisztikus természetű, és nemcsak mint vitális tevékenység, - tehát mint szellemi erő, mint láthatatlan érthetetlen és leírhatatlan erő nyilvánul meg, de mint vitális anyag is, s ebből áll az élő lények anyaga. Ebben, a legelső anyagból álló Ideos-ban, vagyis proto-hyle-ban - amely minden teremtett dolog egyedüli anyaméhe - benne van minden dolog állaga. Ez a Káosz. . . ebből jött létre a Makrokozmosz és később, a Mysteria Specialia-ba³ való fejlődés és szétosztás útján, minden élő lény. Minden dolog és minden elemi állag in potentia volt benne, de nem in actu.”




Ezért igen helyesen jegyzi meg a fordító Dr. F. Hartmann: „úgy látszik Paracelsus három évszázaddal megelőzte az anyag potenciájáról szóló modern felfedezést.” (42 o.)




Ez a Magnus Limbus, vagy Paracelsus Yliaster-je tehát nem más, mint a mi régi ismerősünk: az „Atya-Anya”, belül, a térben (l. a második stb. stanzát) való megjelenése előtt. Ez a Kozmosz egyetemes anyaméhe, melyet Aditi-Prakriti, a Szellemi és a fizikai természet személyesít meg, a Makro- és Mikrokozmosz, (vagyis a világegyetem és a mi gömbünk¹ kettős természetében. Paracelsus művében az alábbi magyarázatot találjuk:




A Magnus Limbus a melegágy, amelyből minden teremtmény kinőtt ugyanolyan értelemben, amint a fa kis magból nő ki. A különbség csak az, hogy a Nagy Limbus az Igétől^* ered, a kis Limbus (a földi mag, vagy sperma), ellenben a földtől. A nagy Limbus a mag, belőle eredtek az összes lények, és a kis Limbus minden végleges lény, mely újra alkotja formáját, és őt ma­gát a „nagy" hozta létre. A kis Limbusban megvannak a nagynak összes tulajdonságai abban az értelemben, amelyben a fiú szervezete hasonló az apjáé­hoz. (L. a Magyarázatot II. Könyv III. szakasz) Amikor Yliaster feloldódott, Ares, az osztó, a szétkülönböztető és individuáló erő (Fohat, egy másik régi ismerősünk). . . cselekedni kezdett. Minden szaporodás különválás eredménye­ként jött létre. Az Ideos-ból jöttek létre a Tűz, Víz, Levegő és a Föld elemei; születésük azonban nem anyagi módon történt, sem egyszerű különválással, hanem szellemi és dinamikus módon, (nem is bonyolult összetételek útján, p. o. a mechanikai keverék a kémiai vegyülettel szemben) úgy jöttek létre, ahogyan tűz jöhet ki a kovából, vagy fa a magból, noha eredetileg a kovában nincs tűz, sem a magban fa. A Szellem él, és az Élet a Szellem, és Élet és Szellem (Prakriti Purusha) (?) hoz létre minden dolgot, de lényegük­ben ők egy, nem kettő. . . Minden elemnek is megvan a maga saját Yliaster-je, mert az anyag bármely formájában való tevékenysége csak ugyanannak a forrásnak egy-egy kifolyása. De amint a magból nőnek a gyökerek s a hajszál­gyökerei, ezután a szár, az ágai és levelei és végül a virágok és magvak, úgy született minden lény az elemekből, és ezért elemi anyagokból áll, amelyekből a szülők jellegzetes tulajdonságaival ellátott, más formák erednek. (A fordító megjegyzi, hogy „ez a 300 évvel ezelőtt hirdetett tanítás azonos azzal, amely a modern gondolatvilágban forradalmat okozott, miután Darwin új alakba öntötte és kidolgozta.” Még jobban kidolgozta Kapila a Sankhya filozófiában.)^** Az elemek, mint az összes teremtmények szülői, láthatatlan, szellemi természetűek, és lelkük van.² Ők valamennyien a „Mysterium Magnum”-tól erednek. (Philosophia ad Athenienses.)




Vessük össze ezt a Visnhu Purâná-val:




Pradhâna-tól (ősállag), melyen a Kshetrajna (megtestesült Szellem?) uralkodik, indul ki ezeknek a tulajdonságoknak fejlődése. . . A nagy Princípium­tól, Mahat-tól (Egyetemes Intellektus vagy elme). . . indul ki ezeknek a finom elemeknek az eredete és ezektől erednek az érzékszervek. . . (I. könyv. II.)^***




Így kimutathatjuk, hogy a régi időkben a természet vala­mennyi alapigazsága egyetemes volt, és hogy a szellemről, az anyagról és a világegyetemről, azaz: az Istenről, az állagról és az emberről való alapgondolatok azonosak voltak. Ha a Földön, India és Egyiptom szentírásaiban található, két legrégibb vallás-filozófiáját tekintjük t. i. a hinduizmust és a hermetizmust, akkor könnyen felismerjük a kettő azonosságát.




Ez nyilvánvaló annak, aki az imént említett „Hermetikus Töredékeket” (Hermetic Fragments) olvassa, dr. Anna Kingsford, elhunyt és gyászolt barátnőnk, utolsó fordításában és átültetésében. A fordító intuíciótól vezetve, megragadta a gyenge helyeket, és iparkodott ezeket magyarázatokkal és széljegyzetekkel javítani; e töredékek ugyanis görög és keresztény felekezetekbe tartozók kezén mentek át, ezek elferdítették és elcsavarták értelmüket. A fordító így szól:




„Teljesen hermetikus gondolat az, hogy a látható világot, „dolgozó istenek”, vagyis Titánok - a Legfőbb Isten¹ közvetítői, - teremtették meg; ez a gondolat minden vallásrendszerben felismerhető, és megegyezik a modern tudományos kutatással (?), amely mindenütt a természeti erőkön keresztül működő Isteni Erőre mutat rá”.




Hermes mondja:^*




„Az az Egyetemes Lény, amely mindent magában foglal, és amely minden, mozgásba hozta a Lelket és a Világot, mindazt, amit a természet magába foglal. Az egyetemes élet nagyon változatos egységében, az eltérések (variations) által megkülönböztethető számtalan egyed mégis olyanképpen van egyesítve, hogy az egész egy, és hogy minden az Egységből ered”. (Asclepios I. Rész.)^**




„Isten nem elme, hanem az oka annak, hogy az elme van; ő nem szellem, hanem az oka annak, hogy a Szellem van; nem világosság, hanem az oka annak, hogy a Világosság van”. (Divine Pymander IX. Könyv, 64.)




Ez világosan mutatja, hogy az „Isteni Pymander”-t, bár­mennyire is eltorzította egyes helyeken a keresztény „simítás”, mégis csak filozófus írta, viszont az úgynevezett „Hermetikus Töredékek” legtöbbje pogány szektáriánusok műve, akik egy antropomorfikus legfőbb Lény felé hajlanak. Mégis mindkettő az ezoterikus filozófia és a hindu Purâna-k visszhangja.




Vessünk össze két fohászt. Az egyik a hermetikus „Legfőbb Minden”-hez, a másik a későbbi árják „Legfőbb Minden”-éhez szól. A Suidas-tól idézett (Mrs Kingsford: „The Virgin of the World” 153. o.) Hermetikus Töredék a következő:




„Hozzád fohászkodom Ég, Te a nagy Isten szent műve; Hozzád fohászkodom, Atya Hangja, mely a kezdetben elhangoztál, mikor az egész világ alkotódott; Hozzád fohászkodom az Ige által, a mindeneket fenntartó Atya egyetlen Fia által: légy kegyes, légy kegyes.”




Ezt a fohászt a következő előzi meg:




„Így az Eszményi Világosság az Eszményi Világosság előtt volt, és az Értelem ragyogó Értelme mindig volt és az ő egysége nem volt egyéb, a Világegyetemet beburkoló Szellem. Rajta kívül sem Isten, sem Angyalok, sem egyéb lényegek nem léteznek, mert Ő² mindennek Ura és a hatalom és a Világosság és minden Tőle függ, és Benne van stb”. (Fragments of the writings of Hermes to Ammon.)




Ugyanezt a Trismegistos-t azonban ezzel ellentétben így szólaltatják meg:




„Istenről nem lehet beszélni. Mert a testi nem tudja kifejezni a test nélkül valót. . . Aminek nincs teste, sem megjelenése, sem formája, sem anyaga, azt az érzék felfogni nem tudja. Értem, Tatios, értem, amit meghatározni nem lehet, az az Isten”. (Physical Eclogues, Florilegium of Stobaeus.)^*




A két rész közti ellenmondás nyilvánvaló. Ez mutatja, hogy (a) Hermes általános nom-de plume (írói álnév) volt, melyet minden­féle irányhoz tartozó misztikus nemzedékek sorra használtak, és (b) hogy gondosan kell megítélnünk egy-egy Töredéket, nehogy azt csak azért fogadjuk el ezoterikus tanításnak, mert tagadhatatlanul régi. Most pedig vessük össze ezt a fohászt, egy a hindu szent­írásokban előforduló hasonlóval, - mely kétségtelenül épp olyan régi, hacsak nem még régibb keletű. Itt Parâsara, az árja „Hermes”, tanítja Maitreya-t, a hindu Aszklepiosz-t, és a hármas személyű Vishnu-hoz fohászkodik:




„Dicsőség a változatlan, szent, örök, legfőbb Vishnu-nak, az egy egye­temes természetűnek, a mindeneknél hatalmasabbnak; dicsőség neki, aki Hiranyagarbha, Hari és Sankara (Brahmâ, Vishnu és Siva), a világnak terem­tője, fenntartója és pusztítója; dicsőség Vasudeva-nak, a felszabadítónak (imádói felszabadítójának); neki, akinek lényege egyféle és sokféle; aki szubtilis és testi, osztatlan és szétosztott; dicsőség Vishnu-nak, a végső felszabadulás okának, a világ teremtése, létezése és a világvége okának; aki a világ gyökere, és aki maga a világ”. (Vishnu Purâna I. II. könyv.)^**




Ez nagyszerű fohász; mély filozófiai jelentést rejt magában. De a nagy tömeg szemében épp annyira emberi alakba öltöztetett Lényre utal, mint az első fohász. Tisztelnünk kell az érzést, mely mind a kettőt sugalta, de azt találjuk, hogy teljes ellenkezésben van benső jelentésével, sőt még azzal a jelentéssel is, amit ugyan­abban a hermetikus értekezésben találunk:




Trismegistos: „A Valóság nincs a földön, ó fiam és nem is lehet rajta. . . Semmi sem való ezen a földön, itt csak látszatok vannak. . . Ő (az ember), ó fiam, mint ember, nem valódi. A valódi csupán önmagában létezik és megmarad annak, ami. . . Az ember mulandó, épp ezért nem valódi, ő csak látszat és a látszat a nagy káprázat”.

Tatios: „Akkor tehát az égi testek sem valódiak, ó atyám, mert hiszen ők is változnak?”

Trismegistos: „Ami alá van rendelve a születésnek és a változásnak, az nem valódi. . . Van bennük bizonyos valótlanság, mert hiszen ők is változnak. . .”

Tatios: „És mi tehát a legelső Valóság?”

Trismegistos: „Az, ami egy és egyedül van, ó Tatios; Az, ami nem anyagból való, sem testben nincs. Aminek sem színe, sem alakja nincs, ami nem változik, sem át nem alakul, hanem mindig van.”




Ez teljesen megegyezik a vedantai tanítással. Az alapgondolat okkult, és sok olyan részlet van a Hermetikus Töredékek-ben, ami teljes egészében a Titkos Tanításba tartozik.




Ez azt tanítja, hogy az egész világegyetemet értelmes és félig-értelmes erők és energiák kormányozzák, amint ezt már elejétől fogva mondtuk. A keresztény teológia megengedi az ezekben való hitet, sőt kényszerít is arra, de önkényesen szét­választván őket „Angyalok”-nak és „Ördögök”-nek hívja. A tu­domány tagadja az ilyen lények létezését, és még magát a gon­dolatot is nevetségesnek tartja. A spiritiszták a Holtak Szellemei­ben hisznek, és ezeken kívül minden más fajtába vagy osztályba tartozó láthatatlan lényt tagadnak Csak az okkultisták és kabba­listák értelmezik ésszerűen a régi hagyományokat, amelyek most egyrészt dogmatikus hitben, másrészt dogmatikus tagadásokban érték el tetőpontjukat. Mert a hit is, a hitetlenség is, csak egy kis darabkát fognak fel a szellemi és fizikai megnyilvánulások végtelen láthatá­rából. Így mindegyiknek igaza van a saját szempontjából, és mindkettő téved, ha hiszi, hogy saját szűk korlátaiban átfoghatja az egészet, mert - ezt soha sem teheti. Ebben a tekintetben a tudomány, a teológia, de még a spiritizmus is alig tanúsít több bölcsességet, mint a struccmadár, amely lába mellé dugja fejét a homokba, és biztosra veszi, hogy az, amit ő nem lát, és ami ostoba fejétől elfoglalt kicsi területén kívül esik, az nem létezik.




Mivel az említett hermetikus könyvek, jobban mondva, Her­metikus Töredékek, az egyetlen e tárgyra vonatkozó munkák, ame­lyekhez a nyugati „civilizált” népek be-nem-avatottja hozzáférhet, azért állítjuk mellé a jelen esetben az ezoterikus filozófia tanításait. Felesleges volna, ha e célból bármely más műből idéznénk, mert a közönség nem ismeri az arab nyelvre fordított, és néhány be­avatott Sufi által őrzött, kaldeai munkákat. Tehát összehasonlítás végett Dr. A. Kingsford, a Teozófiai Társulat tagjának, nemrégiben ösz­szegyűjtött és jegyzetekkel ellátott „Definitions of Asklepios” c. munkájához kell fordulnunk, egyes adatai feltűnően egyeznek a keleti ezoterikus tanítással. Noha több helyen viseli magán a későbbi keresztény kéz erős nyomát, égészében véve a geniuszok¹ és istenek jellegzetességei mégis megfelelnek a keleti tanításnak; vannak azonban más, a mi tanításunktól teljesen eltérő részletek is. Íme néhány: -




KIVONAT egy eddig titkos MAGÁN KOMMENTÁR²-ból:




(XVII.) »A Maha-Manvantara (a minden Brahmâ korszakra következő MAHA-PRALAYA után) első virradásában Kezdődő Léte­zés: TUDATOS SZELLEMI MINŐSÉG. Ez a megnyilvánult VILÁ­GOK-ban (naprendszerek), OBJEKTÍV SZUBJEKTIVITÁSÁ-ban olyan, mint a révületbe ejtett látnok szeme előtt Isteni Leheletből szőtt finom szövedék. Mikor a LAYA-ból³ előjön, kiterjeszkedik a vég­telenségen át, mint színtelen spirituális fluidum; a HETEDIK síkon van, és a mi bolygó-világunkban⁴ a HETEDIK ÁLLAPOTÁ-ban.«




(XVIII.) »Ez, a MI szellemi látásunk számára állag. Az embe­rek ÉBER ÁLLAPOTUKBAN nem nevezhetik így; ezért nevezték el tudatlanságukban »Isten-Szellem«-nek.«




(XIX.) »Mindenütt van és alkotja az első UPADHI-t (alapot), amelyen a mi Világunk (a naprendszer) felépült. E naprendszeren kívül szűzies tisztaságában csak a (naprendszerek vagy) Világegyetem Csillagai között található, t. i. a már kialakult, vagy kialakuló vilá­gok között; a LAYA-ban lévők ezalatt kebelében pihennek. Mivel állaga más, mint a földön ismert állag, a föld lakói ÁTLÁTNAK RAJTA, s érzékcsalódásukban és tudatlanságukban azt hiszik, hogy ez üres tér. Nincs egy ujjnyi (ANGULA) üres Tér az egész Határtalan (Világegyetemben).«




(XX.) »Az Anyag vagy Állag a mi Világunkban hétszeres, rajta kívül is az. Továbbá minden állapota vagy princípiuma hét sűrűségi fokra oszlik. SURYA (a Nap), látható visszatükrözésében elénk tárja a hetedik állapotnak első vagy legalsó állapotát. Ez a hetedik, az Egyetemes JELENLÉT legmagasabb állapota, a leges-legtisztább, a soha meg-nem-nyilvánult SAT-nak (Létezés) első megnyilvánult Lélegzete. Valamennyi központi fizikai vagy tárgyias Nap, állagát illetőleg, a LÉLEGZET első Princípiumának a legalsó állapota. Egyi­kük sem egyéb, mint eredetijének (Primaries) VISSZAVERŐDÉSE. Az eredetik mindenki tekintete elől rejtettek, a Dhyan Chohan-okat kivéve. Utóbbiak testi állaga az Anya állag hetedik Princípiumának ötö­dik osztályába tartozik, és ezért négy fokkal magasabb, mint a Nap vissza­verődött állaga. Amint hét Dhâtu (az ember testében lévő főállag) van, éppúgy hét erő is van az emberben és az egész természetben.




(XXI.) »Az elrejtett (Nap) igazi átlaga az Anya állag magja.¹ Ez Szíve és anyaméhe minden élő és létező erőnek a mi naprendszerünkben. Ez a Mag, belőle indulnak ki és áradnak ciklikus utazásaikra az összes erők, amelyek tevékenységre indítják az atomo­kat, hogy kötelességüket elvégezzék, és ez a gyújtópont is, amelyben újra találkoznak HETEDIK LÉNYEGÜK-ben minden tizenegyedik esztendőben. Azt, aki azt mondja neked, hogy látta a napot, nevesd ki,² mintha azt mondta volna, hogy a Nap mindennapos útján való­ban tovább halad.«




(XXIII.) »A Napról, hétszeres természete miatt úgy beszéltek a régiek, mint olyan valakiről, akit hét ló húz; ezek megfelelnek a Védák versmértékének. Vagy pedig, noha azonosították a körében lévő HÉT »Gaina«-val (lények osztályai), ő mégis különbözik tőlük;³ amint valóban így is van. Továbbá azt is mondták, hogy HÉT SUGARA van, s valóban ennyi is van...




(XXV.) »A Napban lévő Hét Lény: a Hét Szent, magától született az Anya állag anyaméhében rejlő erőből. Ők küldik ki a suga­raknak nevezett Hét Fő Erőt; ezek a Pralaya kezdetén hét új napba fognak összpontosulni a kővetkező Manvantara számára. Azt az energiát, amelytől ezek minden Napban tudatos létezésre ébrednek, egyesek Vishnu-nak (1. az alábbi jegyzetet) nevezik, amely az ABSZOLÚTSÁG a Lélegzete.




Mi az Egy megnyilvánult életnek nevezzük, s ez az Abszolút visszatükröződése. . .




(XXVI.) »Ez utóbbit soha néven nevezni vagy szóbahozni nem szabad, NEHOGY SZELLEMI ENERGIÁINK FELÉJE TÖREKVŐ RÉSZÉT ELVEGYE, AMELYEK AZ Ő állapotára áhítoznak, éppúgy, amint kozmikusan az egész fizikai világegyetem az Ő megnyilatkozott központja felé törekszik.




(XXVII.) »Az előbbi - a kezdeti finom szövedék teremtő, vagy formáló célokra. Lét - ezen állapotában nevezhető Egy ÉLET-nek is, amint már nagyaráztuk. Hét állapotban nyilvánul meg; ezek, hét­szeres alosztályaikkal: a szent könyvekben említett NEGYVEN­KILENC TŰZ⁴ . . .«

(XXIX.) »Az első az . . . „Anya” (prima MATERIA). Elsődleges hét állapotába szétkülönülve ciklikusan lefelé halad; mikor¹ az UTOLSÓ princípiumában DURVA ANYAGGÁ szilárdult, maga körül forog, és az utolsónak hetedik kiáradásával élteti az első és legalsó elemet (a saját farkába harapó Kígyó). Az „Anya” utolsó princípiumának hetedik kiáradása hierarchikus vagy létezési sorrendben a következő:







(b) A növényben az a vitális és értelmes Erő, amely a magot élteti és ezt fűszállá vagy gyökérré és palántává fejleszti. Ő a csíra; UPADHI-ja lesz, ama dolog hét principiumának, melyben lakik és növeszti őket a dolog növésével és fejlődésével arányban.




(c) Minden állatban ugyanezt teszi. Ő az állat életprincípiuma és éltető ereje; ösztöne és tulajdonságai; jellegzetességei és különleges sajátosságai. . .




(d) Az embernek ő adja mindazt, amit a többi a természetben megnyilvánult egységeknek ad, de azonkívül fejleszti benne mind a NEGYVENKILENC TÜZÉ-nek a visszatükröződését is. Az ember hét princípiu­mának mindegyike teljesen örökli a »nagy Anya« hét princípiumát, és részt vesz bennük. Az „Anya” első princípiumának lehelete az ember szelleme (átman), második princípiuma BUDDHl (lélek). Mi tévesen a hete­diknek hívjuk. A harmadik adja az embernek (a) az agy-anyagot a fizikai síkon és (b) az ELMÉ-t (ez az emberi lélek, H. P. B.), - amely az agyat az ember szervezeti adottságai szerint irányítja.




(e) Ő a kozmikus és földi elemekben a vezető erő. A Tűzben lakik, mely szunnyadó létezéséből a tevékeny létezésbe ment át, mert a * * * princípium mind a hét alosztálya a földi tűzben lakik. Ő forog a szellőben, zúg a viharban, és ő hozza mozgásba a levegőt, amely elem szintén részesedik az ő egyik princípiumában. Ciklikusan haladva, szabályozza a víz mozgását, vonzza és taszítja a hullámokat² határozott törvények szerint, amelyeknek éltető lelke az ő hetedik princípiuma.




(f) Négy magasabb princípiuma magában rejti a csírát, amely a Kozmikus Istenekké fejlődik; három alsó princípiuma az Elemek (Elementálok) életét szüli.




(g) A mi Naprendszerünkben az Egy Létezés: az Ég és a Föld, a gyökér és a virág, a tett és a gondolat. Benne van a Napban, és éppúgy jelen van a szentjános-bogárban is. Egyetlen atom sem kerülheti ki. Bölcsen nevezték ezért a régi Bölcsek a Természetben megnyilvánult Istennek. . .«




Talán érdekes lesz ezzel kapcsolatban figyelmeztetnünk az olvasót arra, amit Subba Row misztikus meghatározásban az erőkről mondott. Lásd „Five Years of Theosophy” 110, 111. oldalon a „The Twelve Signs of the Zodiac”. c. cikkében, Ő azt mondja:




„Kanyâ (az állatöv hatodik jegyre, vagy Virgo), Szüzet jelent és a Sakti-t, vagy a Mahamaya-t ábrázolja. A jegy. . . a hatodik Rasi, vagy osztály, és jelzi, hogy hat ősi erő van a természetben (ezeket a hetedik egyesíti). . .”




Ezek a Sakti-k így következnek:




(1) PARÂSAKTI. Szószerint a nagy, vagy a Legfőbb Erő vagy hatalom. A világosság és a hő erőit jelenti, és magában foglalja őket.




(2) DZSNANASAKTI. . . Az intellektus, az igazi bölcsesség, vagy tudás ereje. Megnyilvánulása kettős.

I. Íme, néhány megnyilvánulása, ha anyagi feltételek befolyásának, vagy korlátozásának van alávetve. (a) Az elme ereje érzeteink tolmácsolására. (b) Ereje, hogy a múltba tartozó gondolatait felidézze, (emlékezet) és a jövőre reményeket tápláljon. (c) Ereje, mely abban nyilvánul, amit a modern pszicho­lógusok „az eszmetársítás törvényé”-nek hívnak, s mely állandó kapcsolatokat alkot az érzetek különféle csoportjai és az érzetek lehetőségei között, ami egy kívülálló tárgy fogalmát, vagy gondolatát szüli. (d) Ereje, hogy az emlékezet titokzatos kapcsával a mi gondolatainkat összefűzze egymással és így megteremtse az én, vagy az egyéniség tudatát.

II. Íme, néhány megnyilvánulása, ha az anyag béklyóiból felszabadult: (a) Tisztánlátás (clairvoyance). (b) Pszichometria.




(3) ITCHASAKTI Az akaraterő. A legközönségesebb megnyilvánulása bizonyos ideg-áramok létrehozásában jelentkezik, ezek mozgásba hozzák azokat az izmokat, amelyek a kívánt cél elérésére szükségesek.




(4) KRIYÂSAKTI. A gondolat titokzatos ereje, mely saját, benne rejlő erejével külső, észlelhető jelenségekben megnyilvánult eredményeket tud létesíteni. A régiek azt tartották, hogy minden gondolat külsőleg megnyilatkozik, ha a gondolkozó figyelme erősen összpontosul rá. Hasonlóképpen az erős akarást a kívánt eredmény fogja követni.




A jógi rendszerint Itchasakti-val és Kriyasakti-val hozza létre csodáit.




(5) KUNDALINI SAKTI. A hatalom, vagy Erő, mely görbe^* vonalú ösvényen mozog. Ez az Egyetemes Élet Princípium, mely mindenütt megnyilvánul a természetben. Ez az erő magában foglalja a vonzás és taszítás két nagy erejét. A villamosság és a mágnesség nem egyebek, mint megnyilvánulásai. Ez az az erő, mely létrehozza „a benső viszonyok külső viszonyokhoz való állandó alkalmazkodását”, ami Herbert Spencer szerint, az élet-lényeg, és ez „a külső viszonyok benső viszonyokhoz való az az állandó alkalmazkodása”, ami a lélekvándorlás punar jan-man (újra­születés) alapja a régi hindu filozófusok tanításaiban. A jóginak teljesen hatalmába kell kerítenie ezt az erőt, mielőtt a Moksham-ot elérné. . .




(6) MÂNTRIKA SAKTI A betűk, a beszéd, vagy a zene ereje. A Mantra Sastra^** ennek az erőnek valamennyi megnyilvánulását tárgyalja... A zené­nek hatása egyik közönséges megnyilvánulása. A kimondhatatlan^*** név ereje ennek a Saktinak a koronája.




A mai tudomány az említett erők közül az elsőt, a másodikat és az ötödiket is csak részben kutatta, de nem tud semmit a többi erőről. A hat erőt egységükben képviseli a „Daiviprakriti” (a hetedik, a LOGOSZ vilá­gossága).




Mindezt azért idéztük, hogy e tárgyról az igazi hindu gondolatokat mutas­suk be. Ezek egészen ezoterikusak, noha még tizedrészét sem teszik annak, amit még mondani lehetne. Először is a hat említett erő, hat neve a Dhyan Chohan-ok hat Hierarchiájának neve; őket egybe fogja Eredetijük (Primary), a hetedik, akik a Kozmikus Ter­mészet vagy a misztikus értelemben vett „Anya” ötödik Princípiumát személyesítik meg. A jógi erőknek puszta felsorolása maga tíz kötetre terjedne. Minden ilyen Erőnek az élén élő, öntudatos lény van, és az erő ezen lény kisugárzása.




De vessük csak össze az éppen idézett magyarázattal a „háromszor nagy” Hermes szavait:




A Nap Élet-teremtése éppolyan állandó, mint a Nap fénye; semmi sem szünteti meg, semmi sem korlátozza. Körülötte, akárcsak mellékbolygók egy-egy serege, ott vannak a géniuszok számtalan kórusai. Ezek a Halhatatlanok szomszédságában laknak, és onnan őrködnek az emberi dolgokon. Az istenek (a Karma) akaratát teljesítik szélvészek, viharok, tűzvészek és föld­rengések, valamint éhínségek és háborúk segítségével, az istentelenség meg­büntetésére¹... A Nap tart fenn és táplál minden teremtményt, valamint az Eszményi Világ, mely körülveszi az érzékelhető világot s megtölti ezt a formák sokaságával és gazdag változatosságával: a Nap is fényébe zár mindent, és mindenütt a teremtések születését és fejlődését hajtja végre... Az ő parancsának engedelmeskedik a Geniusz-kórus vagy inkább kórusok, mert sok és különféle ily kórus van, s számuk megfelel a csillagok számának. Minden csillagnak megvannak a maga geniuszai, ezek jók és rosszak, termé­szetük szerint, vagy talán inkább működésük szerint, mert a működés a geniuszok lényege... Ezek a Geniuszok mind világi dolgokat vezetnek², ők rendítik meg és döntik meg az államok és egyének szervezetét; ők nyomják hasonlóságukat Lelkünkre, ők vannak jelen idegeinkben, velőnkben, ereinkben, vénáinkban és főképpen agy-állományunkban... Abban a pillanatban, mikor mindegyikünk életét és létét kapja, azok a geniuszok (Elementálok) vesznek gondviselésükbe, akik a születéseken őrködnek³, és akik az asztrális hatal­mak (emberfeletti asztrális Szellemek) alárendeltjei. Folytonosan változnak, nem mindig egyformán, hanem körben⁴ mozogva. A testtel áthatják a Lélek két részét, hogy mindegyikük rányomja tulajdon energiájának bélyegét. De a Lélek értelmes része nincs alávetve a geniuszoknak, ez (az) Isten⁵ befogadására van rendelve, aki egy ragyogó sugárral világosítja fel. Csak kevés ilyen felvilágosult van, és ezektől tartózkodnak a geniuszok; mert sem geniusznak, sem Istennek nincs hatalma, hacsak egyetlen Isteni sugár⁶ van is jelen. A többi ember lelkét és testét geniuszok vezetik, akik ragasz­kodnak az emberekhez, és működésüket befolyásolják. . . A geniuszok tehát őrködnek a világi dolgokon, és testünk nekik szolgál eszközül. . .” ^*




Mindez, néhány szektás tételt kivéve, elénk tárja azt, ami még körülbelül egy századdal ezelőtt általános közös hit volt minden népnél. Nagy körvonalaiban és vonásaiban még most is meg­őrizte eredeti szellemét mind a pogányoknál, mind a keresztények­nél, egy maroknyi materialistát és a tudomány embereit kivéve.




Hermes geniuszait és „Isteneit”, akár a „sötétség hatalmai”-nak és „angyalok”-nak nevezzük, mint a görög és latin egyházakban, akár „holtak szellemei”-nek, mint a spiritizmus­ban, akár pedig Bhoot és Deva, Shaitan, vagy Dzsin névvel illetik őket, amint ezt Indiában és a mohamedán országokban még mindig teszik, ők valamennyien egy és ugyanaz a dolog - KÁPRÁZAT. Ezt azonban nem szabad úgy félreérteni és kiforgatni, amint a nyugati iskolák az utóbbi időkben a vedantisták magasztos filózó­fiai tanítását értelméből kiforgatták.




Minden, ami van, a FELTÉTLEN-ből árad ki, amely már csak ezért a tulajdonságáért is az egy és egyetlen valóság, - ennél­fogva mindennek, ami e Feltétlenen, a teremtő és okozó elemen kívül van, tagadhatatlanul káprázatnak kell lennie. Ez azonban csak a tisztán metafizikai szempontból van így. A magát épeszű­nek tartó és környezetétől annak tartott ember, elmebeteg testvé­rének látomásait csalódásnak nevezi, hallucinációknak, melyek az áldozatukat vagy boldoggá vagy nagyon boldogtalanná teszik. Van-e azonban olyan őrült, akinek megbomlott eszében saját káprázatai átmenetileg nem éppolyan tények és valóságok, mint azok a dolgok, melyeket orvosa és ápolója lát? Ebben a világegyetem­ben minden relatív, minden káprázat. De akármilyen síknak tapasztalata valóság, annak az érzékelő lénynek, akinek tudata azon a síkon van; noha az említett tapasztalat, tisztán metafizikai szempontból, úgy fogható fel, aminek nincs tárgyias valósága. De az ezoterikus tanításnak nem a metafizikusok, hanem fizikusok és materialisták ellen kell küzdenie, és ezek számára az élet­erőnek, a fénynek, a hangnak, a villamosságnak, de még a mágnesség érzékelhető (objektív) vonzóerejének sincsen tárgyias létezése, hanem ezekről azt mondják, hogy csak mint „mozgás­módok" és mint „anyagi érzetek és állapotok” léteznek.




Sem az okkultisták általában, sem a teozófusok nem azért vetik el a modern tudósok nézeteit és elméleteit, mert ezek a nézetek ellentétbe helyezkednek a teozófiával; ezt csak tévesen hiszik egyesek. Társulatunk első szabálya: Cézárnak megadni azt, ami a Cézáré. A teozófusok ezért mindenkinél jobban elismerik a tudomány valódi értékét. Ha azonban a tudomány főpapjai az öntudatot az agy szürke anyagának egy váladékává oldják fel, és minden egyebet a természetben a mozgás egy módjával magyaráz­nak, akkor óvást emelünk a tanítás ellen, mivel nem filozófikus, saját magának ellenmondó és tudományos szempontból egyszerűen képtelenség, sőt ebből a szempontból még inkább az, mint az ezoterikus tudás okkult szempontjából.




A gúnyolt kabbalisták asztrális fénye valóban különös és furcsa titkokat rejt annak, aki bele láthat, és a titkok ott vannak elrejtve, szüntelenül háborgó hullámaiban a materialisták és gúnyolodók egész serege ellenére is.¹ Ezek a titkok még sok más rejtéllyel együtt, a mi korunk materialistái számára nem létezők maradnak, amint Amerika egy nem létező rege volt az európaiak számára a középkor elején. Pedig skandinávok és norvégek tény­leg eljutottak ebbe a nagyon régi „Új Világba”, és le is telepedtek néhány századdal a felfedezése előtt. De amint egy Columbus született, hogy újra felfedezze, és hogy kényszerítse az Ó-Világot, hogy ellenlábas országokban higgyen, így fognak születni tudósok is, akik fel fogják fedezni azokat a csodákat, melyeket az okkul­tisták az éter régióiba helyeznek, változatos és sokféle formájú lakóival és tudatos lényeivel együtt. Ekkor, akarva nem akarva, a tudománynak el kell majd fogadnia a régi „babonát”, ami már néhányszor megtörtént. Ha majd kényszerűségből elfogadta, nagyon valószínű, hogy tudós professzorai - a múlt tapasztalataiból ítélünk - elfogadják a dolgot, és más nevet adnak majd neki, amint ezt a MESMERIZMUS és Magnetizmus esetében tették, melyet most hipnotizmusra kereszteltek át. Az új megnevezés választása viszont függni fog a „mozgásmódok”-tól; ez az új elnevezés helyettesíti Moleschott régebbi meghatározását: „automatikus fizikai folyamatok a (tudományos) agy idegszálaiban”; függni fog valószínűen az elnevező professzor utolsó ebédjétől is, mert az új hylo-idealisztikus rendszer alapítója szerint: „az agyműködés általában véve azonos a chylus képzéssel”.¹ Ha tehát az ember elhinné ezt a dőre feltevést, az ősrégi dolog új neve az elnevező mája ihletétől függne, és ezek az igazságok csak akkor válhatná­nak esetleg tudományossá!




Az IGAZSÁG-nak, bármennyire utálja is a rendszerint vak többség - mindig voltak érte meghalni is kész védői, és bizonyára nem az okkultisták fogják ellenezni, ha a tudomány bármilyen új néven is elfogadja. De sok okkult igazság kinn reked, míg csak a tudósok kénytelenek nem lesznek figyelembe venni és elfogadni azokat, amint ez a spiritizmus jelenségeivel és más pszichikai meg­nyilvánulással történt, amelyeket volt rágalmazói végül mégis elfogadtak a legcsekélyebb hála vagy elismerés nélkül. A nitrogén nagyon meggazdagította a vegytant, de felfedezőjét, Paracelsus-t, még ma is „kuruzsló”-nak nevezik. Milyen mély igazságot rejtenek magukban H. T. Buckle szavai, „History of Civilization" (I. köt. 256. o.) c. csodálatos művében, amikor azt mondja: -




„Eddig ismeretlen körülmények következtében (a Karmikus gondviselés, H. P. B.) időről-időre nagy gondolkozók jelennek meg, akik életüket egyetlen egy célnak szentelve, előre látják az emberiség haladásának útját, és olyan vallást, vagy filozófiát alapítanak, amely esetleg fontos eredményeket szül. De ha a történelembe tekintünk, tisztán fogjuk látni, hogy noha egy-egy új vélemény talán egyetlen egy embertől eredt, az új nézet sikere annak a nép­nek tulajdonságaitól függ, amelynek hirdeti. Ha egy-egy vallás, vagy filozófia sokkal előbbre van, mint a nép, rögtön nem válhat annak hasznára, hanem meg kell várnia idejét,² amíg az emberek elméi megérettek elfogadására. . . Minden tudománynak, minden vallásnak voltak vértanúi. A dolgok rendes menete az, hogy néhány nemzedék elmúlik, és egy következő időszakban ugyanazokat az igazságokat hétköznapi tényeknek veszik, az utána következőben pedig szükségesnek nyilvánítják őket, és még a legtompább értelem is csodálkozik, hogyan is tagadhatták valaha.”




Nagyon lehetséges, hogy a jelen nemzedékek elméi még nem egészen érettek az okkult igazságok befogadására. Talán azt fogják találni a hatodik gyökérfaj fejlett gondolkozói, ha vissza­tekintenek az ezoterikus filozófia teljes és feltétlen elfogadásának történetére. Egyelőre a mi ötödik fajunk nemzedékeit továbbra is félre fogja vezetni az előítélet és az előre megalkotott vélemény. Minden utcasarkon a megvetés ujja fog az okkult tudományokra mutatni, és mindenki iparkodni fog, hogy őket nevetségessé tegye, és elnyomja a materializmus és úgynevezett tudománya mind­nagyobb dicsőségére és nevében. A jelen könyvet kiegészítő Függelék^* mutatja azonban a védő és a vádló igazi viszonyát, s eleve válaszol néhány, majd megjelenő tudományos ellenvetésre. A közvélemény, amely még mindig fenn lobogtatja az induktív tudományok zászlaját, elítéli a teozófusokat és okkultistákat. Ezeket a tudomá­nyokat kell tehát megvizsgálnunk, és ki kell mutatnunk, hogy a természeti törvények birodalmában eredményeik és felfedezéseik mennyire ellenkeznek, nem is annyira a mi követeléseinkkel, hanem a természeti tényekkel. Íme, itt az óra, hogy meggyőződ­jünk arról, vajon a modern Jerikó falai annyira megrendíthetet­lenek-e, hogy az okkult harsona hangja nem tudja őket össze­omlasztani.




Az úgynevezett erőket, a fénnyel és a villamossággal élükön, valamint a Nap gömb-alkatát kell gondosan megvizsgálnunk, továbbá a nehézkedés és a ködfoltok elméletét is. Az éter és más elemek természetét kell megvitatnunk, így szembesítve a tudományos taní­tást az okkult tanításokkal, miközben felfedjük ez utóbbiak néhány, eddig titkos tanítását. (L. a függeléket.)




Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt, az író ismételte először a kabbalisták után, az Ezoterikus Káté bölcs parancsait:




„Csukd be szádat, nehogy erről (a titokról) beszélj, és szívedet, nehogy hangosan gondolkozzál, és ha a szíved megszökött tőled, hozd vissza helyére, mert ez szövetségünk célja.” (Sepher Jezireh, A Teremtés Könyve.)




Továbbá:




„Ez halált hozó titok: csukd be szádat, nehogy a tömegnek felfedjed; szorítsd össze agyadat, nehogy onnan kiszabaduljon és kihulljon valami.” (Beavatási szabályok.)




Néhány évvel később Isis Fátylának egyik sarkát kellett fel­emelni, és most még nagyobbat kell hasítanunk rajta . . .




De a régi és kiérdemült tévedések, - melyek mivolta napról-­napra szembetűnőbb és nyilvánvalóbb lesz - ma éppúgy csatarend­ben állnak, mint akkor. Vak maradiságtól, elbizakodottságtól és előítélettől vezérelve, állandóan őrt állnak, készen, hogy meg­fojtsanak minden igazságot, mely hosszú idők álmából felébredve, talán befogadásért kopog. Így volt ez mindig, amióta az ember állat lett. Hogy ez minden esetben erkölcsi halált jelent a felfedőknek, akik napfényre hozzák e régi-régi igazságok akármelyikét, az olyan biztos, mint az, hogy ÉLETET és MEGÚJHODÁST ad azoknak, akiknek hasznára tud válni még az a kevés is, amit most nekik felfedünk.







* Reminiscences of H. P. Blavatsky and „The Secret Doctrine” by Countess Constance Wachtmeister.

*^* The Mahatma Letters to A. P. Sinnett by A. T. Barker, London, Fischer Unwin.

* Ez még a szanszkritnál is régebbi nyelv a régi beavatottak nyelve.

* C. Jinarajadasa: Letters from the Masters of the Wisdom, 54. old.

* H. P. Blavatsky elhalálozott, mielőtt a III. és IV. kötetet kibocsátotta volna. (Ford.)

1 Dan, most a modern kínai és tibeti fonetikában ch'an-ná lett; ez általánosan használt elnevezése az ezoterikus iskolának és irodalmuknak. A régi könyvekben, a Dzsnyana szót így határozzák meg: „újra alkotni az Én-t elmélkedés és tudás útján”, egy második benső születés. Ennélfogva Dzan, Djan, fonetikusan a Dzyan könyve.




2 Úgy látszik az első, aki ezt felfedezte, Beglor volt, Buddhagaya-ban főmérnök és kiváló régész

1 The „amiable infidels and accomplislied profligates” of Society.

1 Max Müller tanár kimutatja, hogy Akbar sem megvesztegetéssel, sem fenyegetésekkel nem csikarhatta ki a brahmanoktól a Védák eredeti szövegét. S a tanár mégis azzal dicsekszik, hogy az európai Orientalistáknak ez a szöveg megvan. („Lectures on the Science of Religion.” 33. o.) Nagyon kétes, hogy Európának megvan-e a teljes szöveg és a jövőben talán igen kellemetlen meglepetés vár az orientalistákra. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben.)

2 Badáoni „Muntakhab-ul-Tawarikh”-jában azt írja: „Őfelsége nagyon szereti kutatni e hitetlenek felekezeti tanait (annyian vannak, hogy meg sem lehet őket számlálni és kinyilatkoztatott könyvük is temérdek) . . . S mivel ők (a Sramana-k és Brahminok) az erkölcs, a természet- és vallástudományokról írt értekezésekkel felülmúlnak más tudósokat, s a jövőbe látás mesterségében, szellemi erőben és emberi tökéletességben magas fokot érnek el, bizonyítékaikat észokokra és bizonyságra alapították, és tanításaikat olyan mélyen oltották be, hogy senki sem ébreszthet immár kétséget Őfelségében, még akkor sem, ha a hegyek porrá morzsolódnának, vagy ha az ég hasadna szét”. Ezt a munkát „Jahângir uralkodásáig titokban tartották, és nem hozták nyilvánosságra” (Ain i Akbari, fordította Dr. Blochman, 104. 1. Jegyzet.) - Ez a jegyzet a III. kiadás­ban a szövegben van, mégpedig úgy, hogy első mondata ott az utolsó.

3 A Karakorum hegyek Nyugat-Tibetben.




1 Ugyanaz a hagyomány azt is mondja, hogy Tarim-nak most elha­gyatott és víz nélküli vidékén, e valóságos vadonban, Turkesztán szívében, ­régi időkben virágzó, gazdag városok terültek el. Jelenleg csak néhány zöl­dellő oázis enyhíti némileg a vidék kihalt magányát. Az egyik ilyen oázis egy nagyváros sírhantján támadt. Ezt a várost a sivatag homokja elnyelte és maga alá temette. Az oázis senkié, de mongolok és buddhisták gyakran láto­gatják. Ez a hagyomány is beszél téglákkal és hengerekkel telt óriási, föld­alatti helyiségekről és nagy folyosókról. Lehet, hogy csak mende-monda, de lehet, hogy valóság. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

2 Ha Kína felé fordulunk, azt látjuk, hogy Confucius vallása az öt King- és a négy Shu könyvén alapszik. Ezeket a magukban véve is eléggé terjedelmes könyveket bőséges magyarázatok kísérik, és ezek nélkül még a legkiválóbb tudós sem merne a szent kánon mélységeibe hatolni. (Max Müller „Lectures on the Science of Religion” 185. o.) Nem is tudtak a kánon mélyére hatolni, és ez bántja a Confucius követőket, amint ezt ennek a testületnek egy igen képzett tagja Párizsban, 1881-ben felpanaszolta. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)




1 Erre csak most jöttek rá, s ezt csak most bizonyították be George Smith felfedezése nyomán. (L. Chaldean Account of Genesis c. könyvét.) Ennek az örmény hamisítónak (Eusebiusnak) köszönhetjük, hogy több mint 1500 éven keresztül félrevezették az összes civilizált nemzeteket, s ezeket a zsidó levele­zéseket közvetlen isteni kinyilatkoztatásnak vették.

2 Bunsen „Egypt's Place in History” I. kötet, 200. o.

3 Spence Hardy: The Legends and Theories of the Buddhists, 66. o.

4 2 E. Schlaginweit: Buddhism in Tibet 78 o.




1 Lassen (Ind. Altertumskunde, II. köt. 1072. o.) kimutatja, hogy egy buddhista zárda a Kailâs hegységben 137-ben Kr. e. épült, és Cunningham tábornok még ennél is korábbi időt említ.

2 Reverend T. Edkins: Chinese Buddhism.

3 Oly kevéssé ismerik legnagyobb egyiptológusaink az egyiptomiak temet­kezési szertartásait, és a nem különféleségét feltüntető jeleket a múmiákon, hogy ez az ismerethiány nevetséges tévedésékbe sodorta őket. Csak egy vagy két éve annak, hogy Boulaq-ban, Kairó mellett fedeztek fel ilyent. A múmiáról, melyet egy jelentéktelen fáraó feleségének tartottak - hála a nyakán függő amulett feliratának - kiderült, hogy Sesostris. . . Egyiptom legnagyobb királyának a múmiája! (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben.)




1 l. Max Müller: „Introduction to the Science of Religion.” Lecture On False Analogies in comparat. Theology 288. és 296. o. és köv. Ez arra az ügyes hamisításra vonatkozott, hogy a régi puránai kéziratok közé lapokat illesz­tettek, amelyekre helyes és régi szanszkrit nyelven megírták mindazt, amit e punditák Wilford ezredestől hallottak: Ádámról és Ábrahámról, Noéról és három fiáról stb. stb.




1 Lün-Yü (§. I. a.) Schott: „Chinesische Literatur” 7. o.

2 „Life of Confucius” 96. o.

1 Ez nem jövendölés akar lenni, hanem egyszerűen állítás, mely a tények ismeretén alapul. Minden évszázadban történik kísérlet, hogy a világnak meg­mutassák, hogy az Okkultizmus nem üres babona. Ha egyszer megengedik, hogy a kaput egy kissé nyitva tartsák, minden századdal jobban ki fog tárulni. Az idők komolyabb tudásra megértek, mint amilyent eddig meg­engedtek, noha ez a tudás aránylag még mindig igen korlátolt.




1 Lord Byron

1 Introduction to the Science of Religion. Max Müller 257. o.

2 A nevet az ανθρωποσ görög szó értelmében használjuk.

3 Jehoshua Ben Chananea rabbi, aki Kr. u. körülbelül 72-ben halt meg, nyíltan kijelentette, hogy a Sepher Jezirah Könyve segítségével „csodákat” művelt, és hadat üzent minden kételkedőnek. Franck a babiloni Talmud-ból idézve, két más csodatevőt (Thaumaturgists) említ: Chanina és Oshoi rabbikat. (Lásd: „Jerusalem Talmud, Sanhedrin.” 7. stb. fej. és Franck: „Die Kabbalah” 55. és 56. o.) Sokan a középkori okkultisták, alkimisták és kabbalisták közül ugyanezt állítják, és még az elhunyt modern Mágus, Eliphas Lévi is nyíltan megerősíti ezt nyomtatásban a Mágiáról szóló könyveiben.

* Angolban: „Word”. Ezt a sajtóhibát a III. kiadásban „World”-re (világ) javították.

1 Alig szükséges az olvasót még egyszer figyelmeztetnünk arra, hogy az „Isteni Gondolat”, éppen úgy mint az „Egyetemes Elme” kifejezésre nem úgy kell tekinteni, mintha még csak homályosan is, valami értelmi folyamatot jelezne, hasonlót ahhoz, aminőt az ember kifejt. Az „Öntudatlan” a teremtést, vagyis inkább a Fejlődést célzó, nagy tervéhez „minden tudásnál magasabb, tisztánlátó (clairvoyant) bölcsesség” révén jutott. Ez a Vedanta nyelvezetében feltétlen Bölcsességet jelent. Csak akik megértik, hogy milyen magasra szárnyal az Intuíció az érvelő gondolat lassú folyamata fölött, azok alkothatnak igen halvány fogalmat arról az abszolút Bölcsességről, mely az Idő és a Tér fogalmát meghaladja. Az elme, ahogy mi ismerjük, változó tartamú, erősségű, összetételű stb. öntudati állapotokra bontható szét - valamennyi végül is az érzékelésen alapszik, ez pedig Maya. Az érzékelés szükségképpen ismét korlá­tozást tételez fel. Az ortodox Theismus személyes Istene érzékel, gondol­kozik, és érzelmeknek van alávetve; bánatot és „ádáz haragot” érez. De az ilyen lelki állapotok elgondolása világosan magában foglalja azt az elképzel­hetetlen feltevést, hogy az izgató ingerek kívülről hatnak rá. Nem is szólva arról a lehetetlenségről, hogy változatlanságot tulajdonítunk olyan Lénynek, melynek érzelmei együtt hullámzanak ama világok eseményeivel, amely világokon uralkodik. Így az olyan Személyes Istenről alkotott fogalmak, aki változatlan és végtelen, lélektanilag, vagy ami még rosszabb, filozófiailag nem bizonyulnak helyesnek.

2 Platón Beavatottnak (Initiate) bizonyul, amikor a Cratylus-ban azt mondja, hogy a θεός szó θέειν „mozogni”, „szaladni” igétől származik, mert az első csillagászok, akik az égitestek mozgását megfigyelték, a bolygókat θεοί-nek, isteneknek nevezték. (l. II. könyv: „A kereszt és a Kör szimbolizmusa.”) Később a szó más kifejezést hozott létre: άλήθεια - „Az Isten Lélegzete."




1 Nominalisták, amidőn Berkeley-vel együtt úgy érvelnek, hogy „lehetet­len . . . a mozgás elvont fogalmát megalkotni a mozgó testtől függetlenül” („Principles of Human Knowledge". Bevezetés 10 sz.), feltehetnék a kérdést: ,,Mi az a test, amely azt a mozgást előidézi? Anyag-e? Akkor Személyes Istenben hisztek?” stb. stb. Ezekre később válaszolunk e Könyv Függeléké­ben. Addig is, mint koncepcionalisták követeljük jogainkat Roscelini-nek a nominalizmusról és a realizmusról szóló anyagias nézeteivel szemben. Edward Clodd, a tudomány egyik legképzettebb szószólója mondja: „Felfede­zett-e a tudomány valamit, ami gyengíti a régi szavakat, vagy ellentmond nekik, amelyekben minden múlt, jelen és eljövendő vallás Lényege benne van, vagyis: cselekedjél helyesen, légy irgalmas, járulj alázatosan Istened elé?” Egyetértünk, feltéve, hogy e szóval: Isten nem a durva antropomorfizmust jelöljük, amely még mindig gerince a ma általános teológiai felfogásunknak, hanem a jelképes fogalmát annak, ami a Világegyetem Élete és Mozgása. Ha ezt fizikailag ismerjük, akkor ismerjük a jelen, múlt és jövő időt, amint a jelenségek egymásutánjában létezik, s ha ezt erkölcsi tekintetben ismerjük, akkor ismerjük, hogy mi volt, mi van és mi lesz az emberi öntudaton belül. (L.„Science and the Emotions.” London, Finsbury-ben, South Place Chapel-ben tartott előadás, 1885. dec. 27.-én.)




1 L. a „Source of Measures” c. jelentős művet, ahol az író megma­gyarázza a zákhár szónak az igazi értelmét, amelytől a „sacred”, „sacrament” szavak származnak. Ezek, bár tisztán fallikusak, most a „szentség" fogalom­mal rokon értelműek.

2 A nyugati matematikusok és néhány amerikai kabbalista mondják, hogy a Kabbalában is „a Jehovah névnek értéke egy kör átmérőjének az értéke.” Tegyük hozzá ehhez a tényt, hogy Jehovah a harmadik Sephiroth, azaz Binah, ami nőnemű szó, és megvan a rejtély kulcsa. Ez a név (Jehovah,) a Genezis első fejezeteiben kétnemű, de bizonyos kabbalisztikus átalakulá­sok útján, teljesen hímneművé, kainikussá és fallikussá válik. A zsidók a pogány istenek közül választottak istenséget, és különleges nemzeti Istent csináltak belőle. Ehhez fordultak, mint az „egy élő Istenhez”, az „Istenek Istenéhez”. Azután ezt az istentiszteletet egy-Isten-imádónak (monoteistának) hirdették. Ez a tény azonban nem változtatja ezt az istenséget azzá az EGY Princípiummá, melynek „egysége nem fér össze többszörösödés­sel, változással vagy formával,” különösen akkor nem, ha priapikus istenségről van szó, amilyennek Jehovát most kimutatják.

3 Parabrahm is not „God”, because It is not a God.

4 L. G. A. Jacob őrnagy: „Vedanta Sara”, valamint Cowel fordításában „The Aphorisms of S'ândilya” 42. o.

1 „This was the Self, one only".

2 Mindazonáltal elfogult és nagyon is fanatikus keresztény orientalisták szeretnék bebizonyítani, hogy ez tiszta ateizmus. Jacob őrnagy is bizonyítja ezt „Vedanta Sara” c. munkájában. Mégis az egész ókor visszhangozza a vedantai gondolatot:

„Omnis enim per se divom natura necesse est,

Immortali aevo summa cum pace fruatur.”

(Lucretius: De rerum natura, II. 646, 647)




1 Space is neither a „limitless void” nor a conditioned fullness.

2 A két legfőbb istenségnek, Brahmâ-nak és Vishnu-nak a neve is már régen kellett volna, hogy sejtesse ezoterikus jelentőségét. Mert az egyiknek, Brahman vagy Brahm-nak gyökerét egyesek a Brih, „növekedni” vagy „terjesz­kedni” szótól származtatják (l, Calcutta Review LXVI. kötet, 14.1.). A másikét pedig, Vishnu-ét a Vis gyökértől, „áthatni”, „behatolni a lényeg természetébe”, mert Brahmâ-Vishnu az a végtelen TÉR, amelynek az Istenek, a Rishi-k, a Manu-k, és ebben a világegyetemben minden, csak a potenciái – Vibhútayahai.

3 L. Manu történetét Brahmâ-ról, aki testét hím- és nőneműre osztja, utóbbi a nőnemű Vâch, akiben Virâj-ot teremti, és hasonlítsd össze ezt a Genesis II, III. és IV. fejezetének ezotériájával.

4 Az okkultizmus valóban a levegőben van ennek a mi századunknak a végén. Nem régiben megjelent, sok más munka között, különösen egyet aján­lanánk az elméleti Okkultizmus tanítványainak, akik a mi speciális emberi síkunk birodalmán túl nem merészkednek. A mű címe: „New Aspects of Life and Religion”, Henry Pratt, M. P.-től. Az egész könyv csupa ezoterikus tétel és filozófia, de utóbbit a befejező fejezetékben a szerző feltételes pozitivizmus­nak látszó szelleme többé-kevésbé korlátozza. Mindazonáltal azt érdemes idézni, amit a Térről, mint „az ismeretlen Első Ok”-ról mond: „Ez az isme­retlen valami, amint így az Egyetlen Egység első megtestesítésének ismerik fel, és azzal azonosítják, láthatatlan és megfoghatatlan” (feltesszük, hogy az absztrakt Térről van szó); „és mert láthatatlan és megfoghatatlan, azért meg­ismerhetetlen is.” És ez a megismerhetetlenség arra a téves feltevésre vezetett, hogy csak egyszerűen űr, csak befogadó képesség (capacity). De még ha fel­tétlen űrnek tekintjük is, meg kell engednünk, hogy a tér vagy önmagában létező, végtelen és örök, vagy hogy rajta kívül levő, mögötte és felette álló első oka volt.

„És mégis, ha ilyen okot találhatnánk és meghatározhatnánk, ez csak arra vezetne, hogy ráruháznánk a tulajdonságokat, amelyek különben a Térre illenek, s így a kezdet nehézségét csak egy lépéssel hátrább tolnánk, anélkül, hogy több világosságot nyernénk az első okról”. (5 .oldal)

„Éppen ezt tették azok, akik egy antropomorfikus Teremtőben hisz­nek, egy Istenben, aki a világegyetemen kívül van (extra-cosmic), nem pedig a világegyetemben lévő (intracosmic) Istenben. Pratt igen sok témája, mond­hatnánk a legtöbb, régi kabbalisztikus eszme és elmélet; ezeket teljesen új köntösben mutatja be: valóban „Új nézőpontok” (New Aspects) a természet­ben rejlő okkultról. A Tér azonban, ha úgy tekintjük, mint „állagi egységet” - az „Élet eleven forrását” - éppen úgy, mint az „Ismeretlen Oknélküli Ok” is, a legrégibb dogma az Okkultizmusban, és évezredekkel korábbi, mint a görögök és latinok Pater-Aetherje. Így az „erő és anyag, mint a Térnek potenciái, elválaszthatatlanok és az Ismeretlennek ismeretlen megnyilatkoztatói”. Valamennyiüket megtaláljuk az árja filozófiában; ott Visvakarman, Indra, Vishnu stb. stb. személyesítik meg őket. Mégis az említett munkában nagyon filozófiai módon és sokféle szokatlan megvilágításban jutnak kifejezésre.

1 A Múlaprakriti kifejezést (Múla, „a gyökér” és prakriti, „a természet”) a meg nem nyilvánult ősanyagot jelenti, amelyet a nyugati alkimisták Ádám Földjének neveztek el. A Vedántisták e kifejezést Parabrahman-ra alkalmazzák, ellentétben a megnyilvánult anyagi világegyetemmel.

Az anyag a vallási metafizikában kettős és az ezoterikus tanításban hetes, mint minden más a világegyetemben. Az anyag mint Múlaprakriti, meg nem különböződött és örök; mint Vjakta, megkülönböződötté és feltételezetté válik, a Svetâsvatara Upanishad I. 8, és Devi Bhâgavata Purâna szerint. A Bhagavad Gitáról szóló négy felolvasás szerzője, Múlaprakriti-ről szólva azt mondja: „Az ő (a Logosz-nak) objektív szempontjából Parabrahman Múlaprakriti-nek látszik . . . Természetesen neki ez a Múlaprakriti, anyag, amint bármely anyagi tárgy nekünk is anyag . . . Parahrahman abszolút és feltétlen valóság, és Múlaprakriti föléje vetett fátyol-féle". (Theosophist VIII. kötet, 304. o.)

* Régi perzsa.

2 „Szülőnélküli”-t jelent, l. később.




1 Az ezoterikus filozófia, amely Májá-nak (vagyis a tudatlanság káprázatának) tart minden véges dolgot, szükségképpen ugyanabban a megvilágí­tásban kell, hogy tekintsen minden intrakozmikus bolygóra és testre, amelyek mivel megszervezett testek, tehát végesek is. Ezért a kifejezés: „kívülről befelé halad stb.” a mondat első részében, a Mahámanvantarikus időszak virradatára vonatkozik, vagyis a nagy újrafejlődésre, amely időszakonként bekövetkezik, miután a Természet minden összetett formája (a bolygótól a molekuláig) teljesen felbomlott végső lényegébe és elemébe. A mondat második része a részleges vagy helyi manvantara-ra vonatkozik; ez lehet nap- vagy csak bolygó-manvantara is.

2 „Központ” („center”) alatt energia központot vagy Kozmikus gyújtó­pontot (focus) kell értenünk. Amikor egy bolygónak úgynevezett „teremtése” vagy kialakulása végbement amaz erő folytán, melyet az Okkultisták ÉLET-nek, és a Tudomány „energiá”-nak nevez, akkor a folyamat belülről kifelé megy végbe; minden atom, úgy mondják, az isteni leheletnek teremtő erejét rejti magába. Ezért, míg egy-egy abszolút pralaja után, amikor az előbb meglevő anyag csak EGY Elemből áll, és a LÉLEGZET „van mindenütt”, ez a Lélegzet kívülről befelé működik; addig a kisebb pralaja után, amikor minden meg­maradt status-quo-ban - úgyszólván megdermedt állapotban, mint a hold - a manvantara első megrezdülésekor, a bolygó vagy bolygók belülről kifelé kezdenek életre kelni.

3 Az eszmék fejlődési korszakaiban érdekes megfigyelni, hogy ősi gondolat miként tükröződik vissza modern elmélkedésben. Vajon Herbert Spencer olvasta-e és tanulmányozta-e a régi hindu filozófusokat, amikor „First Principles” c. munkájának egyik részletét (482. o) írta? Vagy talán benső percepciónak független felvillanása késztette őt arra, hogy félig helye­sen, félig helytelenül ezt mondja: „mert a mozgás éppúgy, mint az anyag, mennyiségében meghatározott(?), ezért, úgy látszik, hogy amikor a változás, amely az anyag elosztásában mozgás folytán jön létre, határhoz ér, bármely irányban terjedjen is(?), az elpusztíthatatlan mozgás erre ellenkező elosztást tesz szükségessé. Nyilvánvaló, hogy a vonzás és taszítás egyetemesen együtt létező erői, melyek - amint láttuk - szükségképpen ritmust hoznak létre az összes kisebb változásokban mindenütt a világegyetemben, ily ritmust a változások összességében is tesznek szükségessé. - Ezek az erők majd mérhetetlen hosszú oly időszakot okoznak, melyben a túlsúlyban levő vonzó erők általános összehúzódást eredményeznek, majd pedig mérhetetlen oly időszakot, melyben a taszító erők vannak túlsúlyban, és általános szétoszlást okoznak - tehát a kifejlődés és feloszlás váltakozó időszakait.”




1 Bármi is legyen a Természettudomány nézete e tárgyról, az Okkult Tudomány korszakok óta tanította, hogy Akâsa - amelynek az Éter legdurvább alakja - az ötödik egyetemes Kozmikus Princípium (ennek felel meg és ettől ered az emberi Manas), kozmikusan: ragyogó, hűvös, a hőt átbocsátó (diathermanous) plasztikus anyag, mely fizikai természetében teremtő, legdurvább megnyilvánulásaiban (aspects) és részeiben viszonylagos (correlative), de magasabb princípiumaiban nem változó. Előbbi állapotában az al-gyökérnek nevezik, és ragyogó hővel kapcsolatban „holt világokat kelt új életre”. Magasabb megnyilvánulásában (aspect) a Világ Lelke, az alsób­ban - a ROMBOLÓ.




1 Az „első” szükségképpen feltételez valamit, ami „elsőnek jött létre,” ami „az első időben, térben, rangban” és ennélfogva véges és feltételes. Az „első” nem lehet a feltétlen, mert megnyilvánulás. Ezért a keleti Okkultisták az elvont mindent az „Ok nélküli EGY OK”-nak, a „Gyökértelen Gyökér”-nek nevezik, és az „Első OK”-ot a Logoszra korlátozzák abban az értelemben, melyet Platón ad ennek a kifejezésnek.

2 L. Subba Row négy igen jó előadását a Bhagavad Gita-ról. Theoso­phist, 1887, febr.

1 A keresztény teológia arkangyaloknak, szeráfoknak stb. nevezi őket.

2 „Zarándok”-nak nevezik Monádunkat (a kettőt az egyben), megtestesü­léseinek ciklusai alatt. Ez az egyetlen, halhatatlan és örök princípium bennünk, elválaszthatatlan része a teljes egésznek - az Egyetemes Szellemnek, ahon­nan kiáradt, és ahova visszamerül (is absorbed) a ciklus végén. Ha azt mondjuk, hogy az egy szellemtől kiárad (emanate), ügyetlen, helytelen kifeje­zést használunk, megfelelő szó hiányában. A Vedantisták Sútrâtmâ-nak (Fonal­léleknek), nevezik, de magyarázatuk is eltér némileg az okkultistákétól; a különbségnek magyarázatát azonban magukra a Vedantistákra hagyjuk.




1 Szavak használata ellenkező értelmükben.

2 A nagy kozmikus Pralajá-k alatt - de meg a Nap-Pralajá-k alatt is, nem a fizikai szervezetek azok, amelyek status-quo-ban maradnak, leg­kevésbé pedig pszichikai princípiumaik, hanem csak akâsai vagy asztrális „fényképeik”. De a kisebb Pralajá-k alatt a bolygók, ha egyszer utolérte őket az „éjjel”, sértetlenül maradnak, noha holtan, mint ahogy egy óriás állat, ugyanaz marad korszakokon át, ha a sarki jég elnyelte és beágyazta.

* A III. kiadásban az előbbi mondat így szól: „Ez szépen jut kifeje­zésre ama jegyzetek új fordításában, amelyeket Fitzedward Hall fűzött a Vishnu Purâna Wilson-féle fordításához.

*^* A III. kiadásban: Brahma.

1 That Brahmâ in its totality has essentially the aspect of Prakriti, both evolved and unevolved (Mulaprakriti), and also the aspect of Spirit and the aspect of Time.

2 Így Spencer, - ámbár ő éppúgy, mint Schopenhauer és von Hartmann csak egy oldalát tükrözteti vissza a régi ezoterikus filozófusok tanításainak és ezért olvasóit az agnosztikus kétségbeesés zord partján teszi le - áhítatos szavakba foglalja a nagy titkot: „Az, ami mennyiségében változatlanul meg­marad, de formájában mindig változik ama érzékelhető megjelenésekben, melyeket a világegyetem nekünk mutat: ismeretlen és megismerhetetlen erő, amelyről kénytelenek vagyunk elismerni, hogy határtalan a Térben, kezdet és vég nélküli az Időben.” Csupán a merész teológia törekszik a végtelent megmérni, s az elérhetetlent és megismerhetetlent leleplezni, de a tudomány vagy filozófia sohasem!

*^** Az I. kiadásban ez a mondat így hangzik: „As may be judged, however, from the most important, as the best known of the Rosicrucians symbols, there is one which has never been hitherto understood even by modern mystics.” A III. kiadásban új bekezdés nélkül így szól: „This may be seen from one of the most important and best known of their Symbols, one which has never been understood even by modern Mystics.

* A III. kiadásban: az, amely.




1 Mi e célra számokat használunk, és *-gal jelöljük az I. és a III. kiadás közti különbségeket. (Ford.)




* Rigveda, Mandala X. 129. 1-7.

+ John Gay (1685 - 1732) A Thought on Eternity (Gondolat az örökkévalóságról) Szabó Lőrinc fordítása.

* A VI. Stanza 1. Skolája sokkal régebbi, mint a többi Stanza, bár azok is nagyon ősiek. E vers régi szövege, amely az orientalisták számára teljesen ismeretlen, nem tájékoztatná a kutatót.

* A III. kiadásban: A „Szülő”, Tér.

1 Szanszkritul: Tat, angolban: That.

2 A Vishnu Purâna II. k. VIII. f. azt mondja: „A halhatatlanság a Kalpa végéig tartó létezést jelenti”, és Wilson, a fordító, jegyzetben hozzáteszi: „Csak ez értendő az istenek halhatatlansága (örökkévalósága) alatt. Ők az egyetemes feloszlás (vagy Pralaya) végén megsemmisülnek”. Az ezoterikus filozófia azonban azt mondja: Ők nem „semmisülnek” meg, hanem abszor­beáltatnak.




1 Nippang Kínában; Neibbani Burmában; vagy Moksha Indiában

2 A „12” Nidana (tibeti nyelven Ten-brel chug-nyi) a létezés legfőbb okai, a létrehozott okok láncolatából eredő okozatok.

3 Being, Existence, Consciousness.

4 t. i. a Világegyetem. (ford.)

5 Buddha szerint a négy igazság: a szenvedés, a szenvedés oka, a szenvedés megszüntetése, és a szenvedés megszüntetéséhez vezető ösvény. (ford.)

6 L.V.P Vasiliev on Buddhism 97-99. o.

1 „Kerék” szimbolikus kifejezés világra vagy gömbre, ami azt mutatja, hogy a régiek tudták, hogy Földünk keringő gömb, nem pedig mozdulatlan négyzet, amint ezt néhány Egyházatya tanította. A „Nagy Kerék” létezési ciklusunk, vagyis a Maha Kalpa egész időtartama, azaz a hét bolygóból vagy Gömbből álló láncunknak egész körforgása a kezdetétől a végéig; a „Kis Kerekek” a Köröket jelentik, ezekből szintén hét van.

* A zárójelben levő szöveg a III. kiadásban elmaradt.

1 L. Dzungarian Mani Kumbum, „The Book of the 10.000 Precepts”, valamint V.P. Vasiliev: „Der Buddhismus” 327, 357. o. stb.




1 Világosabban mondva: „Igazi öntudatra kell szert tennünk, hogy megérthessük Samvriti-t, vagyis „az ámítás eredetét.” Paramártha rokon­értelmű a Svasam-vedana szanszkrit kifejezéssel, vagyis „visszatükröződés, mely önmagát elemzi.” A „Paramártha” jelentőségét a Jogáchárya-k más­képpen értelmezik, mint a Mádhyamika-k, de egyik sem magyarázza meg a kifejezésnek valódi és igazi ezoterikus értelmét. Lásd alább a 9. Slokát.

1 Dangma megtisztult lelket jelent: valakit, aki Jivanmukta lett, a leg­magasabb beavatott (adeptus), vagyis inkább úgynevezett Mahátma. „Megnyílt szeme” a látnoknak benső, lelki szeme, és a vele megnyilvánuló képesség; nem a közönséges értelemben vett tisztánlátás (clairvoyance), vagyis a távolbalátás képessége, hanem a lelki intuíció, mellyel közvetlen és biztos tudást szerezhetünk. Ez a képesség szorosan összefügg a „harmadik szem”-mel, melyet a mitológiai hagyomány bizonyos emberfajoknak tulajdonít. Bővebb magyarázatot a II. könyvben találunk. (A III. kiadásban ez az utolsó mondat elmaradt.)

2 Indiában „Siva szemének” hívják, azonban a nagy hegyláncon túl ezoterikus nyelven mint „a Dangma megnyílt szemét” ismerik.

3 És mégis olyan valaki, aki tekintélyre tart számot, név szerint Sir Williams Boden, a szanszkrit nyelv tanára Oxfordban, éppen napjainkban tagadta ezt a tényt. The Victoria Institute of Great Britain előtt, 1888-ban jún. 4-én tartott évi beszámolójában, így szólt hallgatóihoz: „A buddhizmus erede­tileg ellene fordult minden magányba vonuló aszketizmusnak . . . . ha az a célja, hogy az ember a tudás fenséges magasságait elérje. Nem volt sem okkult, sem ezoterikus tanrendszere . . . . .melyet a közönséges ember elől elrejtettek volna.”(!!) És tovább: „. . . Mikor Gautama Buddha pályafutását megkezdte, a jóga későbbi és alacsonyabb formáját, úgy látszik, kevéssé ismerték.” És azután ellentmondva önmagának, a tudós előadó nyomban ezt mondja hallga­tóinak: „A Lalita-Vistára-ból megtudjuk, hogy Gautama idejében általános volt a testi kínzás különféle fajtája, az önsanyargatás és az önmegtagadás.” (!!) De az előadó úgy látszik, nem is tudja, hogy a kínzásnak ez a fajtája és az önsanyargatás éppen a jóga alacsonyabb formája; a Hatha jóga, mely „kevéssé ismert” és mégis olyan „általános" volt Gautama idejében.

4 Még azt is vitatják, hogy mind a Hat Darsana (filozófiai iskolák) Buddha befolyásának nyomait viseli, és hogy vagy a buddhizmusból merítettek, vagy görög tanításból erednek. (L. Weber, Max Müller stb.) Az a benyomá­sunk, hogy Colebrooke, aki a „legmagasabb tekintély” ilyen dolgokban, régen elintézte ezt a kérdést, amikor kimutatta, hogy „a hinduk ebben az esetben a tanítók voltak, nem pedig a tanítványok.”

* A III. kiadásban a zárójel közti rész helyett: „amint ezt a Yogáchárya iskolaiból való Aryasangha mondja.”

1 „Paramârtha” szanszkritban öntudat (Self-Consciousness), Svasam­vedana, vagyis „a visszatükröződés, mely önmagát elemzi”, - két szóból alakul, Parama (minden felett) és ârtha megértés (comprehension). Satya feltétlen igaz létezést vagy esse-t jelent. Tibeti nyelven Paramárthasatya Dondampai-dempa. Ennek a feltétlen valónak vagy ténylegesnek (reality or actuality) ellenkezője Samvritisatya, - az, ami csak relatív igazság. Samvriti „hamis felfogást” (conception) jelent, és a káprázatnak, Májá-nak eredete; tibeti nyelven ez Kundzabchi-denpa, „Káprázatot teremtő látszat”.

2 Aryasângha kereszténység előtti Beavatott (Adept) volt, és egy ezoterikus buddhista iskola alapítója, noha Kőrösi Csoma valami okból a Kr. u. VII. századba helyezi. Volt még egy másik Aryásangha is, aki időszámításunk első századaiban élt, és valószínű, hogy a magyar tudós összetéveszti a kettőt.




1 „Az elválasztatlan (indiscrete) ok egységes és mind a kettő, ok és okozat is és azok, akik az első Princípiumokat ismerik, Pradhána-nak és Prakriti-nek nevezik. Ez az elválasztatlan ok, a fel nem ismerhető Brahma, aki mindenek előtt volt” (Váju Purána), vagyis Brahma nem maga hozza működésbe az evolúciót, vagyis nem teremt, hanem csak különféle aspektus­ban mutatkozik, ezek egyike Prakriti, ami Pradhána megnyilvánulása. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Értem a véges Öntudatot. Mert hogyan érheti el ezt a feltétlen, ha csak nem egyszerűen mint megnyilvánulást, amely megnyilvánulások legmagasabbját, mint az emberi öntudatot ismerjük?

3 L. Schwegler's „Handbuch der Geschichte der Philosophie", Sterling angol fordításában, 28. o.

1 Vajra gyémánttartó.+ Tibeti nyelven Dorjesempa; sempa annyi, mint lélek; gyémántszerű (adamantine) sajátossága a jövőben való elpusztít­hatatlan voltára utal. Az „Anupádaka”-ra vonatkozó magyarázat a Kala Chakra-ban - ez a Kanjurnak Gyu(d) részében az első - félig ezoterikus. Téves elmélkedésre vezette az orientalistákat a Dhyani-Buddha-król és az ezeknek megfelelő földi Mânushi-Buddha-król. Az igazi tanítást egy követ­kező kötetben (l. „Buddha rejtélye”) fogjuk érinteni, és a maga helyén bővebben megmagyarázni. (+ A III. kiadásban: Vájrapáni vagy Vajradhara gyémánttartót jelent.)

2 Hogy ismét idézzük Hegel-t, ki Schelling-gel együtt úgyszólván elfo­gadta az időszakonként újra meg újra megjelenő Avatárá-k (ezek a Világ-­Szellemnek bizonyos alkalomra szolgáló megtestesülései az emberben, amint ezt a nagy vallásújítók eseteiben látjuk) pantheista gondolatát: „Az ember lényege a szellem . . . és a valóságot csupán úgy érheti el, hogy kivetkőzik véges voltából, és átengedi magát a tiszta öntudatnak. A Krisztus-ember, akiben mint emberben, láthatóvá vált az Isten-ember egysége (az egyénnek az Egye­temes öntudattal való azonossága, amint ezt a Vedantisták és néhány Advaita tanítja), halálával és általában véve történetével maga mutatta be a Szellem örök történetét, történet ez, melyet minden embernek önmagában kell meg­valósítania, hogy mint Szellem létezhessék.” - Philosophie der Geschichte, Sibree angol fordítása. 340 o.

* a III. kiadásban: a nagy kerék (Világegyetem).

*^* a III. kiadásban a zárójelben foglalt rész elmaradt.

1 „Az Istenek Anyja”, Aditi vagy a Kozmikus Tér. A Zoharban Sephira­nak, a Sephiroth-ok Anyjának hívják és Shekinah-nak a legelső formájában, in abscondito (elrejtve).

2 Self-analysing consciousness.

3 Ezért a Nem-létezés „Abszolút Létezés” az ezoterikus filozófiában. Ez utóbbi azt tanítja, hogy még Adi-Budha (az első vagy ősi bölcsesség) is addig, amíg megnyilvánult, egyik értelemben káprázat, Májá, mert az összes isteneknek Brahmá-t is beleértve, a Brahmá korszak végével meg kell halniuk. Csak a Parabrahm-nak nevezett elvontság - akár Ensoph-nak nevezzük, vagy Herbert Spencer szerint a Megismerhetetlennek - az „Egy Abszolút” valóság. Az Egy páratlan Létezés ADVAITA a „Második nélküli” és a többi mind Májá. Ezt tanítja az Advaita filozófia.

* A III. kiadásban a zárójelben foglalt rész elmaradt.

*^* A III. kiadásban a zárójelben foglalt szavak elmaradtak.

*^** A III. kiadásban ez a mondat így szól: Példának okáért a Vishnu Purâna-ban (Wilson I-IV.) a fordítás a következő

1 hímnemű névmás.

2 semleges névmás.

1 A kifejezés nem költőies, de nagyon szemléltető. (L. a III. stanza jegyzetét.)

1 Még a kereszténységben is. (L. II. Rész: Ős-állag és Isteni gondolat.) Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van, s a zárójelben foglalt rész elmaradt.

2 Gross: „The Heathen Religion”, 195. o.

* A III. kiadásban a zárójelben foglalt rész elmaradt.

* A III. kiadásban „soil” ( föld) helyett „soul” (lélek). Ezt a sajtóhibát a német fordításba is átvették.

1 A Visishtádvaita filozófiát követő Vedántista azt mondaná, hogy Parabrahmam, noha az egyetlen független Valóság, mégis elválaszthatatlan a háromságától. Hogy Ő három: „Parabrahmam, Chit és Achit”, mivel a két utolsó (Chit és Achit) függő valóság, és képtelen arra, hogy külön létez­zen. Vagy még világosabban: Parabrahmam az ÁLLAG - változatlan, örökké­való és felismerhetetlen - és Chit (Átman) és Achit (Anátman) a tulajdonságai, amint a forma és a szín tulajdonságai valamely tárgynak. Ez a kettő Parabrahmam ruhája vagy teste, jobban mondva sajátossága (Saríra). Okkultista és advaitee Vedantista sokat tudna ez ellen az állítás ellen mondani.

*^* „A mértékek eredete”.

* A III. kiadásban e szó helyett: szóról-szóra.

* A III. kiadásban a zárójel közti rész elmaradt.

*^* Mrs. Cooper Oakley, aki H. P. B.-vel tanulmányozta a S. D. eredeti kiadásának azt a példányát, amelyet mi is használunk, az „ether" szót kitörölte és „earth” (föld) szóval helyettesítette, ami helyes javítás, mert az éter még a három „rejtett” elemhez tartozik. A III. kiadásban ezt a téve­dést nem helyesbítették. (Ford.)

1 A következő idézet Serafitá-ból való, az eredeti szövegből azonban azt látjuk, hogy Balzac a számot talán nem lénynek, hanem valami valóságnak, magában is létezőnek gondolta. (Ford.)

2 A Számot valóban, de soha a Mozgást. Az okkultizmusban a Mozgás szüli a Logoszt, az Igét.

1 A „tizennégy értéktárgy”. Az elbeszélés, vagy allegória a Satapatha-Brâhmana-ban és másutt található. A buddhista misztikusok japán nyelven írt Titkos Tanítása, a Yamabooshi, csak „hét értéktárgyat” említ. Ezekről később szólunk.

* III. kiadásban „Ez” helyett: „Egy.”

2 Eredetileg Sattva megértést jelentett és Sankara (acharya) szerint, ez antahkarana. Azt mondja: „áldozatok és más megszentelő eljárások útján tisztult.” A Katha-ban (1. 148. o.) Sankara azt mondja, hogy Sattva buddhi-t jelent, és általában így is használják (The BHAGAVAD GITA, a The Sanat­sugâtiya és The Anugitâ-val, angolra fordította Kâshinâth Trimbak Telang, M. A., kiadta Max Müller, 193. o.) Bármilyen jelentőséget is tulajdonítsanak a külön­féle iskolák ennek a kifejezésnek, az Aryasanga Iskola okkult tanítványai Sattva-nak nevezik a kettős Monádot vagy Atma-buddhi-t. Atma-buddhi ezen a síkon, megfelel Parabrahm-nak és Múlaprakriti-nek a magasabb síkon.

1 Amrita annyi, mint „halhatatlanság”.

2 L. az 1. magyarázatot ehhez a stanzához.

3 Things in themselves. (Ding an sich.)

4 L. „Kwan-Shai-Yin.” A szövegben használt igazi nevet nem adhatjuk. (Ez a jegyzet a III. kiadásban elmaradt.)

* Ez a szó a III. kiadásban elmaradt.

* A III. kiadásban a zárójelben foglalt utalás hiányzik.

1 Lanoo tanítvány, chela, aki a gyakorlati ezotériát tanulmányozza.

2 „Tri-dasa” vagy háromszor tíz (30) kerek számmal, vagy pontosabban 33 - szent szám, és a védai istenségekre vonatkozik. Ezek a 12 Aditya, a 8 Vasu, a 11 Rudra és a 2 Ashwin - a Nap és Ég ikergyermeke. Ez a hindu Pantheon alapszáma, mely 33 crores, vagyis több mint háromszáz millió istent és istennőt sorol fel.

*^* A III. kiadásban „Son of the Son” helyett: „Son of the Sun”, ami annyit jelent, mint a „Nap Fia.”

1 Ezért az ókor magasabb istenei mind az „Anya Fiai”, mielőtt az „Atya fiaivá” lesznek. Olyan logoszokat, mint Jupitert, vagy Zeuszt, Kronosz - Szaturnusznak, „a Végtelen Idő”-nek (Kâla) fiát, eredetileg hím-nőnek ábrá­zolták. Zeuszról, mint „szép Szűz"-ről beszélnek, és Vénuszt szakállal ábrá­zolták. Apolló eredetileg kétnemű, Brâhma-Vâch is az a Manu-ban, és a Purana-kban. Ozírisz felcserélhető Izisz-szel, és Hórusz kétnemű. Végül Szt. János látomása szerint (a Jelenések könyvében) a Logosz, akit most Jézussal hoznak kapcsolatba, hermafrodita, mert úgy írja le, hogy női melle van. Ugyancsak kétnemű a Tetragrammaton = Jehovah. Van azonban két Avalôkitêshwara az Ezotériában: az első és a második Logosz. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

2 A politika és a tudomány mai világában nincs olyan vallási jelkép, amely elkerülné azt, hogy megszentségtelenítsék, sőt nevetségessé tegyék. Dél­-Indiában az író látott egy áttért bennszülöttet, aki pujah-t (indiai szó, szertartást jelent. Ford.) végzett, áldozatok kíséretében, egy Jézus szobor előtt, mely azonban asszonynak volt öltözve, és orrában gyűrűt viselt. Mikor ennek a maskarának a jelentőségét kérdeztük, azt válaszolta, hogy ez Jézus­ Mária egyesítve, és hogy ez a Padre engedelmével történt, mivel a buzgó áttértnek nem volt pénze, hogy két szobrot vagy „bálványt” vásároljon, ahogyan nagyon helyesen egy másik jelenlevő, de át nem tért, hindu nevezte ezt a szobrot. Ez dogmatikus kereszténynek istenkáromlásnak tetszik, de a teozófus és okkultista az áttért hindunak a logika pálmáját nyújtja. Az ezoterikus Christos a gnózis-ban, természetesen nem-nélküli, de az exoterikus teológiá­ban hím- és nőnemű. (III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

3 A gnosztikus Sophia, úgy mint a régi rendszerekben is, a Szentlélek, és mindennek teremtője. Ő a „Bölcsesség”, aki Ogdoadnak (bizonyos értelem­ben Aditi nyolc fiával) „Anyja”. Az „Atya” sokkal későbbi találmány. A leg­korábban megnyilvánult Logosz mindenütt nőnemű volt - a hét bolygói erőnek az anyja.

4 L. Rev. J. C. Edkins „Chinese Buddhism”-át. A nevezett mindig helyes tényeket ad, noha következtetései gyakran tévesek.

* A III. kiadásban „Achad.”

1 De ahogy a logoszokat és a Hatalmi Hierarchiákat, úgy ezeket a kígyókat is meg kell különböztetnünk egymástól. Sesha vagy Ananta, „Vishnu nyugágya” jelképes elvontság, amely a végtelen Időt jelképezi a Térben. Ez magában foglalja a csírát, és időközönként eldobja ennek a csírának virágját, a megnyilvánult Világegyetemet; a gnosztikus Ophis pedig hét magánhangzójá­ban ugyanazt a hármas szimbolizmust foglalja magában, mint az ősrégi taní­tásnak Egy-, Három- és Hétszótagú Oeaohoo-ja; azaz az Első meg nem nyil­vánult Logoszt, a Másodikat a megnyilvánultat, a háromszöget, mely a Négy­szögbe, a Tetragrammaton-ba tömörült, és az utóbbinak sugarait az anyagi síkon. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 A régi pogányok Asztrális Fénye vagy Étere ugyanis - a Szellem-­Anyag. (Az asztrális Fény egészen modern elnevezés). Kezdődik a tisztán szellemi síkon, leszállása közben mindig durvább lesz, míg végre a mi síkunkon Májá-vá vagyis a kísértő és ármányos kígyóvá válik. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben.)

3 Az „Atya-Isten” alatt itt kétségtelenül a hetedik princípiumot értik az Emberben és a Kozmoszban, mert ez a princípium Lényében (Esse) és Természetében elválaszthatatlan a hetedik Kozmikus princípiumtól. Egyik értelemben ez a görög Logosz és az ezoterikus Buddhisták Avalôkitêswara-ja.




* A III. kiadás hozzáfűzi: Fitzedward Hall's edition in the Bibliotheca Indica.

*^* A III. kiadás még hozzáteszi: (As the feeling itself.)

*^** A III. kiadás hozzáfűzi : K. T. Telang angol fordításában, 333. o.

1 Mind az egyiptomi, mind az indiai teogóniában volt egy rejtett Istenség, az Egy, és a teremtő kétnemű Isten. Így Shoo a teremtés Istene, Ozirisz pedig eredeti, ősi alakjában az Isten; „kinek neve ismeretlen.” (L. Mariette: Abydos II. 63 o. és III. kötet 413, 414 o. 1122. sz.)

2 L. a következő jegyzetet.

3 Od a tiszta életet adó Világosság, vagyis a mágneses fluidum; Ob a halál-hírnök, varázslók alkalmazta iszonyatos rossz fluidum. Or a kettő együtt: maga az Asztrális Fény. Meg tudják-e mondani a filológusok, hogy az Od, - vagyis az a kifejezés, melyet Reichenbach az életfluidum megjelölésére használt - miért egyúttal tibeti szó a világosság, fényesség és ragyogás megjelölésére? Az „Eget” is jelenti, okkult értelemben. Honnan ered e szó gyökere? AKASA azonban nem ugyanaz mint az ÉTER, hanem sokkal magasabb valami, amint ezt ki fogjuk mutatni.

* A III. kiadásban az em, en és a zárójel közti magyarázó szavak elmaradtak.

*^* Ez a szó a III. kiadásban elmaradt.

1 A betűk kicserélése. (Ford.)




* A III. kiadásban e szó helyett: szó szerint.

*^* Ez az utolsó mondat a III. kiadásban elmaradt.

*^** A III. kiadásban: Hamsa.

*^*** A III. Kiadásban: Ateh.

1 The Qabalah of the Nine Chambers.

2 Az exegesis a Szentírást magyarázza egy bizonyos rendszer alapján. (ford.)

3 Ez megint Fichte és a német panteisták elméletéhez hasonlít. Fichte tiszteli Jézust, mint a nagy tanítót, aki hangsúlyozta, hogy az emberi szellem egy az Isten-szellemmel (az Adwaita tanítás), vagy az egyetemes Princípiummal. Nehéz a nyugati Metafizikában egyetlen egy elmélkedést is találnunk, amelyet nem előzött volna meg az Ősi Keleti filozófia. Kant-tól Herbert Spencer-ig csak a Dwaita Adwaita és Vendanta tanításoknak többé-kevésbé elferdí­tett visszhangját halljuk.

*^**** A harmadik kiadásban e szó helyett: astrologer = csillagjós.

* A harmadik kiadásban a „p. o.” helyett: többek között.

*^* A III. kiadásban e helyett jegyzetben: Hasonlítsd össze Dowson's Dictionary of Hindu Mythology 57.o.

*^** A III. kiadásban hozzáteszik: Brahmá-nak.

1 Szavak használata jelentésükkel ellentétes értelemben. (Ford.)

2 Nem számít, hogy a madárfajta cygnus, anser vagy pelecanus (hattyú, lúd vagy pelikán), mivel mindegyik vízimadár, vizeken úszik vagy lebeg, mint a Szellem, és azután ezekből a vizekből kiszáll, hogy életet adjon más lényeknek. Pontosan ez a Rózsakereszt Tizennyolcadik foka jel­képének igazi jelentősége, noha később eszményesítették a Pelikán anyai érzésévé, amint megtépi keblét, hogy hét kicsinyét vérével táplálja.

3 Mózes megtiltja, hogy a pelikán és hattyú húsát egyék (De uteronomy XIV. 16. 17.), s a tisztátalan szárnyasok közé sorolja őket, de megengedi, hogy „a kopasz sáska, bogarak és szöcskék fajtájából valókat” egyék (Leviticus XI. 22.). Ezt tisztán élettani (physiological) okból teszi. S ennek csak annyiban van köze a misztikus szimbológiához, amennyiben a „tisztátlan” szót - de más szót sem kellene betű szerinti értelmében olvasni és érteni. Ez a szó is, ezoterikus mint a többi, és „Szent”-et is jelenthetne. A leplezés nagyon sokat mondó, ha bizonyos babonákkal hozzuk kapcsolatba, p. o. az orosz népével, amely nem azért nem eszik galambot, mert „tisztátalan,” hanem, mert az a hit, hogy a „Szent Lélek” galamb képében jelent meg.

1 Nem a középkori alkimistákéból, hanem a Mágusok, a tűzimádó­kéból, ahonnan a Rózsakeresztesek vagy a per ignem Filozófusok, a teurgusok utódai, kölcsön vették a Tűzre, mint misztikus elemre vonatkozó összes eszméiket.

1 παρά „felett”, kívül.

2 Mindezek és sok más valószínűen a vegytanban hiányzó össze­kötő kapcsok. Más néven ismeretesek az alkímiában és ama okkultisták előtt, akik csodás erőkkel (phenomenal powers) dolgoznak. Az „Elemek”-nek bizonyos módon való egyesítése, és újból való egyesülése, vagy felbontása útján, az asztrális tűz segítségével, a legcsodásabb dolgokat hozzák létre.

3 So schaff' ich am sausenden Webstuhl der Zeit,

Und wirke der Gottheit lebendiges Kleid.

* A III. kiadásban ez az utalás elmaradt.

*^* A III. kiadásban jegyzetben: (Winchell, World-Life 83-85 o.)

1 Ezt abban az értelemben mondják, hogy a tűztől eredő láng vég ­nélküli, és hogy az egész Világegyetem lángjait egy egyszerű mécsről lehetne meggyújtani, anélkül, hogy a mécs lángja fogyna.

1 A Bhagavat gîtâ költői nyelvezetű magyar fordítását nem vehettük át, mert a Titkos Tanításban közölt szöveget nem fedi teljesen. (Ford.)

* A III. kiadásban: a Tudás tüze.

*^* A III. kiadásban: Narada.

*^** III. kiadásban: a fordító.

*^*** A III. kiadásban zárójel között: (Abban a mondatban „Én nekem . . . nincsenek tulajdonságaim”.)

1 A 4, melyet az Okkult számjegyekben a Tetraktis, a Szent vagy Tökéletes Négyzet ábrázol, Szent Szám valamennyi nép és faj misztikusainál. Egy és ugyanazt jelenti a Brahmanizmusban, Buddhizmusban, a Kabbala-ban és az egyiptomi, kaldeai és más számrendszerekben.

2 (Their patronymic name.)

* A III. kiadásban: a „Legfelsőbben”, a Parama-ban.

1 A Kabbala-ban ugyanezek a számok Jehovah értéke, vagyis: 1065, mivel a nevét alkotó három betűnek - Jod, Vau és kétszer He - számbeli értéke 10 (י), 6 (ו), illetve 5 (ה) ; vagy újra háromszor hét, 21. „Tíz a lélek anyja, mert az Élet és a Világosság benne egyesült”, mondja Hermész. „Mert az egy szám a Szellemtől született, és a tízes szám az anyagtól (káosz, nőnemű); az egység alkotta a tizet, a tíz az egységet.” (Book of the Keys.) „A Temura, a Kabbala anagrammatikus módszere segítségével és az 1065 (21)-nek ismeretével egyetemes tudás érhető el a Kozmoszról és titkairól.” (Yogel Rabbi). A Rabbik a 10, 6 és 5 számot az összes számok között a leg­szentebbnek tartják.

2 Megmondhatjuk az olvasónak, hogy egy amerikai Kabbalista most fedezte fel ugyanezt a számot Elohimra is. A zsidók Chaldeából kapták. Lásd: „Hebrew Metrology” a Masonic Review-ban, 1885. július. McMillan Lodge No. 141.

3 Ezt természetesen a legelvontabban kell értelmeznünk. Csak szim­bolikusan. Úgy, hogy ezek a magasztos lények, akiket a 31415 számok kép­viselnek, vagyis: - a „Lényegek”, a „Lángok”, az „Elemek”, az „Építők” és a „Számok” - az „Át-ne lépj” nagy körén „az Angyalok kötelén” belül vannak. (Ford.)

4 Permutációval.

* A III. kiadásban az utolsó mondat elmaradt.

*^* A III. kiadásban: kocka, „cube” helyett „square” azaz : négyszög vagy négyzet.

1 Ugyanezt a kifejezési módot találjuk Egyiptomban. Mut először is „Anyát” jelent, és jelzi azt a szerepet, melyet azon ország háromságá­ban neki tulajdonítottak. Nem csak anyja, hanem felesége volt Amen-nak; ennek az istennek egyik fő címe „Anyjának férje”. Mut istennőt „Mi asszonyunknak”, a „Menny királynőjének” és a ,,Föld királynőjének” nevez­ték. „Így osztozik ezekben a címekben a többi anya-istennőkkel: Isis-szel, Hathor-ral stb.” (Maspero).

* A III. kiadásban: Auphanim.

*^* A III. kiadásban: „és” helyett: „mint.”

2 Nézetünk szerint nem „Seraphim”, hanem „Sepharim” (Ford.)

3 A IX. és X. részből a szószerinti fordítás a következő: „Tíz Sephiroth, amely a felfoghatatlanból származik, Egy Ő az élet Elokimjának szelleme . . . aki az örökkévalóságokban él! Hang és Szellem és az Ige, s ez a Szent Szellem. Kettő: Szellem a Szellemből. Tervezett és alkotott ezekkel huszonkét alapvető betűt, három Anyát és hét kettős betűt és Tizenkét egyszerűt és ezekből egy szellemet. Három: Víz a szellemből; ezzel tervezte és alkotta a pusztát és az ürességet, az iszapot és a földet. Virágágynak tervezte azokat, falnak alkotta, és útnak borította. Négy: Tűz a Vízből. Ezzel tervezte és alkotta a dicsőség trónját és a kerekeket, a seraphimet, a szent állatokat és a szolgáló angyalokat, és a háromból Ő alapította hajlékát, mert mondva vagyon: „Ő angyalait szellemekké és szolgáit tüzes lángokká teszi.” Ezek a szavak „alapította hajlékát”, világosan mutatják, hogy mind a Kabbala-ban, mind pedig Indiában is az istenséget a Világegyetemnek tekintették, és eredetileg nem volt az a Kozmoszon kívül álló Isten, ami ma. (Ez a jegyzet a III. kiadás­ban a szövegben.)

1 E szó betű szerinti jelentése az északon élő Keleti Okkultisták szerint körben mozgó szél, forgószél. De ebben az esetben ez a kifejezés a szüntelen és örök Kozmikus Mozgást jelenti, vagy jobban mondva az Erőt, amely azt mozgatja. Ezt az Erőt hallgatólag mint az Istenséget fogadták el, de soha meg nem nevezték. Ez az örökkévaló Kárana, a mindig hatékony Ok.

* A III. kiadásban: inkább mágikus, mint vallásos fohászkodások (invocations).




1 A „megszámlált" (numbered) szerintünk a „megnyilvánult.” (Ford.)

2 Az Anugîtâ része a „Mahâbhârata” Asvamadha Parvanjának. A Bhagavatgîtâ (kiad. Max Müller) fordítója ennek folytatásának tekinti. Eredetije egyik legrégibb Upanishad.

1 Ez mutatja, hogy a modern metafizikusok, hozzá sorolva a múlt és jelen metafizikusait: Hegelt, Berkeleyt, Schopenhauert, Hartmannt, Herbert Spencert, és ráadásul még a modern Hylo-idealistákat is, - nem egyebek, mint erőtlen másolói a régmúlt őskornak.

2 E törvény ismerete engedi meg az Arhat-nak és segíti őt abban, hogy Siddhi-jeit, vagyis a különféle rendkívüli jelenségeket (phenomena) véghez vigye, p. o. alkatrészeire bontja az anyagot, tárgyakat egyik helyről a másikra átviszi.

1 Ezek régi magyarázatok, amelyeket modern megjegyzésekkel füg­gesztették a Stanzákhoz, mivel a magyarázatok szimbolikus nyelvezete rendszerint épp oly nehezen érthető, mint maguk a Stanzák.

2 „The Modern Genesis” c. tudományos vitamű írója, Rev. W. B. Slaughter, bírálva a csillagászok álláspontját, azt mondja: „Kár, hogy ennek az elméletnek (ködfolt) pártfogói nem hatoltak be mélyebben a (keringés kezdetének) megvitatásába. Egyik sem bocsátkozik e kérdés megokolt kifejté­sébe (rationale). Hogyan ad a lehűlés és összehúzódás folyamata a tömegnek keringő mozgást? A kérdést hosszan tárgyaljuk a Függelékben. Az Anyagias tudomány soha sem oldhatja meg. „A Mozgás örökkévaló a meg-nem-nyilvá­nultban, és időszakos a megnyilvánultban” mondja egy okkult tanítás. „Amikor a meleg, amely a LÁNG-nak az Ősanyagba való leszállását okozta, mozgásra készteti részecskéit, akkor ez a Mozgás a Forgószéllé lesz.” Egy csepp folyadék gömbszerűvé alakul, mert atomjai önmaguk körül forognak végső, felbonthatatlan, noumenoni lényegükben; felbonthatatlan, legalább is a természettudomány számára.

* A III. kiadásban a pontok helyett : Az Oi-Ha-Hou.

3 Ami annyi mint tíz, vagy a tökéletes szám a „Teremtőre” alkalmazva; ezt a nevet adták a teremtők összességének, akiket az egyisten imádók Egybe foglaltak össze. Az „Elohim”, Adam Kadmon vagy Sephira - a Korona ­ugyanis a 10 Sephiroth-nak hím-nő szintézise. A népszerűsített Kabbala-ban Ők a megnyilvánult Világegyetem jelképe. Az ezoterikus Kabbalisták azonban követik a keleti okkultistákat, s elválasztják a felső Sephiroth háromszöget (azaz Sephira, Chochmah és Binah) a többitől; így marad hét Sephiroth. Ami Sâvbhâvat-ot illeti, az orientalisták ezt a kifejezést úgy magyarázzák, hogy ez a Térben eloszlott Egyetemes alakítható (plastic) anyagot jelenti, talán egy kissé a tudomány éterjére gondolva. De az okkultisták szerint a misztikus síkon azonos az „ATYA-ANYÁ”-val (L. fentebb.)

1 „A Szellemmel és a Hanggal egyesülve”, ez vonatkozik az Absztrakt Gondolatra és a konkrét Hangra, vagy annak megnyilvánulására, az Ok oko­zatára. Adam Kadmon vagy Tetragrammaton a Logosz a Kabbala-ban; ennél­fogva ez a háromság megfelel a Kabbalában Kether, Chochmah és Binah leg­magasabb háromszögének. Binah nőnemű erő, de ugyanekkor a hímnemű Jehovah is, mivel Chochmah természetében, vagyis a hímnemű Bölcsességben osztozik.

2 A Titkos Tanítás azt tanítja, hogy a Nap központi Csillag nem pedig bolygó. Mégis a Régiek hét nagy Istent ismertek és imádtak, a Napot és a Földet nem számítva. Melyik volt az a „Rejtély-Isten” („Mystery God”), akit elhallgattak? Természetes, hogy nem Uranus; ezt Herschel csak 1781-ben fedezte fel. De nem ismerhették-e talán más néven? Ragon, a „Maconnerie Occulte” írója azt mondja: „Az Okkult Tudományok csillagászati számítások útján felfedezték, hogy számszerint hét bolygónak kell lennie; ez arra indította a régieket, hogy a Napot is felvegyék az égi harmónia hanglétrájába, és vele töltsék be az üres helyet. Valahányszor azután olyan hatást éreztek, amelyet az ismert hat bolygó egyike sem gyakoroltatott, azt a Napnak tulajdonították. A tévedés csak látszólag jelentékeny, de gyakorlati eredményeiben nem volt az, valahányszor a régi csillagjósok Uránusz helyébe a Napot tették. A Nap ugyanis központi csillag, aránylag mozdulatlan, csak saját tengelye körül forog, és szabályozza az időt és mértéket. Nem is lehetne igazi rendeltetésétől eltéríteni.”. . . A hét napjainak elnevezése is téves. „A vasárnapot Uránusz napnak (Urani dies, Urandi) kellene neveznünk”, fűzi hozzá a tudós író.

3 A bolygó-rendszer.

1 A csillagászat arra tanít, hogy „a Nap mindig ugyanabban az irányban forog tengelye körül, amelyen a bolygók megfelelő pályájukon keringenek.”

* A III. kiadásban „és” helyett „vagy”.

*^* A III. kiadásban L. Telang, Anugîtâ, X. 9; és Haug, Aitareya Brâhmana, 1. 1.

2 Az Üstökös-anyagnak ez a Lényege (Essence), így tanítja az Okkult Tudomány, teljesen különbözik minden a modern tudományban ismert kémiai vagy fizikai jellegzetességtől. Eredeti formájában, a naprendszereken túl, egynemű (homogeneous), és teljesen megkülönböződik (differentiates), ha egyszer a Föld régióiba lép. Ez a lényeg, melyet megrontott a bolygók légköre és a bolygóközi anyagnak már összetett materiája, csak a mi megnyilvánult világunkban különnemű (heterogeneous).

3 Manasz - az Elme-Princípium, vagy az emberi Lélek.

4 Buddhi - az isteni Lélek.

1 Igen hasonló gondolatok vannak W. Mattieu Williams: „The Fuel of the Sun”, Dr. C. William Siemens: „On the Conservation of Solar Energy” (Nature XXV. 440-444. o. March 9. 1882.) és Dr. P. Martin Duncan: „Address of the President of the Geological Society”, London, May, 1877. c. munkákban.

2 L. Alexander Winchell L. L. D. Comparative Geology. 56. o.

3 Ha Neptunuszról beszélünk, akkor nem mint okkultisták, hanem mint európaiak szólunk. Az igazi keleti okkultisták állítják azt, hogy még sok fel nem fedezett bolygó van a mi Naprendszerünkben. De Neptunusz nem tartozik e rendszerhez, ámbár Napunkkal látszólag összefüggésben van, és ez hatással is van reá. Azt mondják, hogy ez az összefüggés májávikus, érzékcsalódás.

1 Ez a Négy „Halhatatlan”, amelyeket az Atharva Véda, mint a négy világtáj „Őrét” vagy Gondnokát említi. (L. LXXVI. fej. 1-4 és köv.)

2 Draper: History of the Conflict between Religion and Science. 132-133. o.

* A III. kiadásban e szó helyett: Professor.

* A III. kiadásban: az okkult Stanza jelentése.

*^* A III. kiadásban: CIV. zsoltár 4.

*^** A III. kiadásban: „A Tüzes Forgószél”

1 Az „Építők”, a Bolygói Szellemek és a Lipikák közötti különbséget nem szabad szem elől veszteni. (L. e Stanza 5. és 6. Slokáját.)

2 L. P. Sinnett: „Esoteric Buddhism” 5. javított kiadás, 171-173. o.

3 Az első és legnagyobb Újító, aki a „Sárga Sapkásokat”, a Gyalugpa-kat alapította. Szül. 1355-ben Kr. u. Amdo-ban, és Avatára-ja volt Amitábha-nak, ami Gautama Buddha mennyei neve.

1 Subba Row, úgy látszik azonosítja a Logosz-szal, és így is nevezi. (L. a „Theosophist”-ben megjelent négy előadását a Bhagavat gîtâ-ról.)

1 1882-ben a Teozófiai Társulat Elnökének, Olcott ezredesnek, szemére vetették, hogy egyik előadásában azt állította, hogy elektromosság anyag. Mégis ezt állítja az Okkult Tanítás. „Erő”, „Energia” talán jobb elnevezés mindaddig, míg az európai tudomány olyan keveset tud igazi természetérő1. De mégis anyag, amint az éter is anyag, mert épp úgy atomikus, noha az étertől néhány foknyira van. Nevetségesnek látszik, ha azzal érvelünk, hogy mivel a tudomány nem tudja mérni, valamit nem nevezhetünk anyagnak. A villamosság „anyagtalan” abban az értelemben, hogy molekuláit nem vethetjük alá az érzékelésnek és kísérletnek. Mégis lehet atomikus, - s ezt állítja az okkultizmus is - ennélfogva anyag. De tegyük fel, hogy nem vagyunk tudományosak, ha a villamosságról ilyen kifejézésekkel beszélünk. A tudo­mány energia-forrásnak, vagy egyszerűen energiának és erőnek nevezi; már pedig hol van az az Erő, vagy az az Energia, amelyre gondolhatnánk anélkül, hogy egyúttal anyagra is gondoljunk? Maxwell, a matematikus, az elektro­mosság és jelenségei terén a legnagyobb tekintélyek közül való, évekkel ezelőtt azt mondta, hogy az elektromosság anyag, s nem csupán mozgás. „Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy az elemi állagok atomokból állnak, akkor ebből szükségszerűen az következik, hogy a villamosság is, akár a pozitív, akár a negatív, meghatározott elemi részekre oszlik, amelyek úgy viselkednek, mint a villamosság atomjai”. (Helmholz, Faraday Lecture, 1881.) Mi ennél is tovább megyünk, és azt állítjuk, hogy az elektromosság nem csak állag, hanem hogy egy Lény kisugárzása (emanation). Ez a Lény sem Isten, sem ördög, hanem azoknak a számtalan Lényeknek egyike, akik kormányozzák és vezetik világunkat a KARMA örök TÖRVÉNYE szerint. (L. e könyv Függelékét). - Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.

2 Ismeretes, hogy a homok a rezgésben levő fémkorongon úgy helyez­kedik el, hogy a szabályos alakzatok egész sorozatát adja. Vajon a tudo­mány megmagyarázhatja-e teljesen ezt a tényt?

3 T. i. Fohat és a korai Vishnu. (Ford.)

* Ez az utolsó mondat a III. kiadásban elmaradt.

*^* A III. kiadásban: Achad.

1 A 3, 5 és 7 számok fontosak a spekulatív szabadkőművességben, amint ezt „Isis”-ben kimutattuk. Egyik szabadkőműves ezt írja: 3-at, 5-öt és 7-et lépnek, hogy a körülmenést jelezzék. Jelenti a három felületet (faces) a 3, 3; 5, 3; és 7, 3-nak stb. Néha ebben az alakban szerepel: 753/2 = 376x5 és 7635/2 = 3817x5 és a 20612/6561 hányados köbmértékben adja a Nagy Piramis mére­teit stb. stb. Három, öt és hét misztikus számok. A hetet és a hármat a szabadkőművesek épp úgy nagyra tartják, mint a Párszik, mert a háromszög mindenütt jelképe az istenségnek. (L. Oliver: the Masonic Cyclopaedia és Pythagorean Triangle). A teológia doktorai (így p. o. Cassel), természe­tesen azt mondják, hogy a Zohar magyarázza és támogatja a keresztény háromságot. (!) Pedig ez utóbbi származik a pogányok ∇-éből, az ősi okkul­tizmusban és szimbológiában. A három lépés metafizikailag arra vonatkozik, hogy a szellem leszáll az anyagba, a Logosz mint sugár esik a szellembe, azután a lélekbe és végül az ember fizikai formájába, amelyben ÉLET-té lesz. (A III, kiadásban ez a jegyzet a szövegben van).

1 Ormazd a Logosz az „Elsőszülött” és a Nap.

2 „It”a semleges névmás.

3 Ez volt a „Szentek szentjé”-nek jelképe, a nemi elválasztás 3-a és a 4-e. A 22 héber betű majdnem mindegyike nem más, mint fallikus jelkép. A két fent bemutatott betű közül az egyik az ayin, negatív nőnemű betű, képletesen szem; a másik hímnemű betű, tsádi, hal-horog, vagy dárda (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

4 Azt mondja egy kabbalista, még meg nem jelent munkájában, melyben összehasonlítja a Kabbalát és Zohárt az Árja Ezoteriával, hogy: „A héberek világos, rövid, tömör és pontos beszédmódja erősen felülmúlja a hinduk döcögő szóbőségét. - Párhuzamot vonva a Zsoltáros így szól: „Szám nyelvemmel beszél, én nem ismerem a te számaidat! (LXXI. 15) . . . A hindu képes beszéd (glyph) tökéletlenségénél fogva gyakran belekever lényegtelen szempontokat, és ugyanazt a kölcsönvett tollazatot mutatja, amely a görögök­nek (a hazug görögöknek) megvolt, és a szabadkőművességnek megvan. A nyers és egyszótagú héber nyelv (látszólagos) szegénysége azt bizonyítja, hogy sokkal távolabbi őskorból származik, mint az említett nyelvek, s hogy ez volt a forrás (!?) vagy legalább közelebb állt a régi eredeti forráshoz, mint bármelyikük.” Ez teljesen téves! Tudós testvérünk és levelezőnk úgy látszik, a hindu vallási rendszereket a Sástra-kból és Purâna-kból ítéli meg, valószínűleg az utóbbiakból. Még pedig modern fordításukban, melyekben az orientálisták a felismerhetetlenségig eltorzították e tanokat. Filozófiai rend­szerükhöz, az ezoterikus tanításukhoz kell fordulnunk, ha össze akarjuk hasonlítani. Kétségtelen, hogy a Pentateuch szimbológiája, de még az Új ­Szövetségé is ugyanabból a forrásból ered. De Kheops piramisa csak nem későbbi keletű, mint a mózesi könyvek? Pedig Piazzi Smyth tanár úgy találta, hogy méretei megismétlődnek a Salamonnak tulajdonított mítikus templomon. Ha tehát csakugyan olyan nagy az azonosság, mint ahogyan állítják, akkor a szolgai másolók csakis a zsidók lehettek, nem pedig az egyiptomiak. A zsidó írásjelek (glyphs) - de még a héber nyelv is - nem eredetiek. Átvették az egyiptomiak-tól, a koptoktól és hikszoszoktól. Az elsőktől Mózes nyerte bölcse­sségét. A koptok valószínűen rokonai, sőt talán szülői a régi főníciaiaknak. A hikszoszok a zsidók (állítólagos) ősei, amint ezt Josephus: „Apion ellen” c. művében (I. 25.) kimutatja. Igen ám, de kik ázok a Hikszosz pásztorok? És kik az egyiptomiak? A történelem mit sem tud erről a kérdésről. Csak kutat és elméleteket állít fel, s ezeket a történetírók képzeletéből meríti. (L. „Isis Unveiled” II. 430-438. o.) Bunsen azt mondja: „A Kamismus vagy a régi kopt Nyugat-Ázsiából való, és magában foglalja a szemitizmus néhány csíráját, s ez bizonyítja, hogy az árják és a szemiták egy fajból származnak.” Azt tartja, hogy Egyiptomban a nagy események 9000 évvel Kr. e. játszódtak le. Tény az, hogy az ősi ezotériában és az árja gondolatban mély filozófiát talá­lunk, míg a héber írásokban csupán nagyon meglepő találékonyságot, amellyel dicsőítik a fallikus tiszteletet és a szexuális teogóniát. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van).

1 Azt kérdezhetné valaki, és az író sem mulasztotta el megkérdezni: „Ki állapíthatja meg, hogy e két mozgás különböző, hiszen az egész termé­szet eredeti lényegére ment vissza, és senki sem láthatja, - még a Dhyan­Chohan-ok sem, mert ezek mind Nirvana-ban vannak?” A felelet erre: „A Természetben mindent az analógia elve szerint kell megitélnünk. Noha a legmagasabb istenségek (Arkangyalok vagy Dhyani-Buddha-k) sem tudnak behatolni a mi bolygó-rendszerünkön és a látható Kozmoszon messze túl fekvő rejtélyekbe, mégis voltak a régi időkben nagy látnokok és próféták, akiknek megadatott a képesség, hogy a múltba visszapillantva, fel­fogják a Lélegzés és Mozgás rejtélyét akkor, amikor a világok rendszerei pihentek, és időszakonkénti álmukba mélyedtek.”

* A III. kiadásban: Auphanim.

1 A föld tengely körüli forgását a pythagoraszi Hiketasz tanította, valószínűleg már 500 évvel Kr. e. Tanítványa Ecphantosz, valamint Platón tanítványa, Herakleidesz is ezt tanították. Szamoszi Aristarchosz már 281-ben Kr. e. kimutatta, hogy a megfigyelés tényei támogatják azt a feltevést, hogy a Nap mozdulatlan, és hogy a Föld kering pályáján. A központi nap elméletét a Tigris melletti Szeleuciába való Szeleukosz kb. 150-ben Kr. e. tanította. (500-ban Kr. e. Pythagoras tanította. - H. P. B.) Azt is mondják, hogy Archimédesz, Psammites c. munkájában, hangoztatta a központi nap elméletét. Arisztotelész határozottan azt tanította, hogy a Föld gömb alakú. Bizonyítékul hivatkozott a Föld árnyékának holdfogyatkozáskor látható alakjára. (Arisztotelész, De Coele. II. könyv. XIV. fej.) Ugyanezt az eszmét védte Pliniusz is. (Nat. Hist. II. 65.) Ez a felfogás, aztán, úgy látszik több, mint ezer esztendőre elveszett az ismeretek köréből (Alex. Winchell, L. L. D.: Comparative Geology, IV. Rész, „Pre-Kantian Speculation” 551. o.) A III. kiadásban a zárójelben foglaltak helyett: (Winchell, World-Life 551-2.).

2 Hogy Swedenborg, aki aligha tudhatott valamit a buddhizmus ezo­terikus eszméiről, általános felfogásában mégis megközelítette az okkult tanítást, az kiderül az Örvény Elméletről szóló értekezéséből. Clissold fordí­tásában, amelyet Winchell tanár idéz, a következő összefoglalást találjuk „Az Első Ok a Végtelen vagy Határtalan. Ez hozza létre az Első Végest vagy Határoltat.” (A megnyilvánult Logosz és a Világegyetem). „Ami határt hoz létre, az analóg a Mozgással (L. az első Stanzát, fent). A létre­hozott határ: pont; ennek Lényege mozgás; mivel azonban ennek a Lényeg­nek nincsenek részei, azért ez a Lényeg nem igazi Mozgás, hanem csak arra való connatus. [A III. kiadásban helyesen: „conatus" t. i. „törekvés.”] (A mi tanításunkban nem „connatus”, hanem a meg nem nyilvánultban levő örök rezgés átváltozása örvénylő mozgássá a jelenségek vagy a megnyilvánulás világában.) „Ettől az elsőtől származik terjedés, a tér, az alak és az egymásután vagy idő. Valamint a mértanban a pont vonalat hoz létre, a vonal felületet és a felület testet, úgy itt is a pont connatusa vonalakra, felületekre és testekre irányul. Más szóval a Világegyetem benne van (in ovo) az első természetes pontban... a Mozgás, amelyre a connatus irányul körmozgás, mivel a kör valamennyi alak között a legtökéletesebb. A Mozgás legtökéletesebb formája . . . az örök körmozgás, vagyis olyan mozgás, mely a középpontból a kerület felé és a kerülettől a középpont felé halad.” (Idézve a Principia Rerum Naturalia-ból). Ez tisztán és egyszerűen Okkultizmus.

* A III. kiadásban a zárójelben foglalt utalás elmaradt.

1 A Rig Védában váltakozva és azonos jelentésben találjuk a Brahma­naspati és Brihaspati neveket. L. a „Brihad-aranyaka Upanishad-ot” is. Brihaspati istenség, akit az „Istenek Atyjá”-nak hívnak.

1 A négy megnyilvánulás: a test; élete vagy vitalitása; a „mása” (double) és a Kâma-rupa. Az első három eltűnik a személy halálával; a negyedik a Kama-loka-ban oszlik fel.

* A III. kiadásban: Két ezoterikus iskola van a Himaláján túl stb.

1 A tudós Vossius, Theol. Cir. I, VII.-ben így szól: „Noha szt. Ágoston azt mondta, hogy ebben a világban minden látható dolog mellett egy-egy angyali erény van mint őrző, mégsem szabad itt egyéneket értenünk, hanem egész fajtákat (species); minden ilyen fajtának valóban meg van a saját őrző angyala. Ebben ő egyetért valamennyi filozófussal . . . Nekünk ezek az angyalok a dolgoktól különválasztott szellemek . . . a (pogány) filozófusoknak pedig istenek voltak.” Ha azonban megfigyeljük a „Csillagok Szellemei” tiszteletére, a róm. kath. Egyházban elrendelt szertartást, akkor ezek a szellemek erősen „Istenek”-nek látszanak, és sem a régi, sem a modern pogány tömeg nem tisztelte és imádta őket jobban, mint ma Rómában a nagy műveltségű keresz­tény katolikusok.

2 Természetesen nem a német materialista Moleschott értelmében, aki arról biztosit, hogy a „Gondolat az anyag mozgása.” Ez az állítás páratlan kép­telenség. Mentális és testi állapotok, magukban véve teljesen ellentétesek. De ez nem vonatkozik arra az állításra, hogy minden gondolat fizikai kísérő jelenségén (agyváltozás) kívül, tárgyszerűen (objective) - noha számunkra csak érzékfeletti módon tárgyszerűen - megnyilvánul az asztrális (mentális) síkon. (L. The Occult World, 89, 90. o.) A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.

3 A jelenkori tudomány gondolkozóinak az elme és az anyag viszo­nyáról szóló nézeteit két feltevésre vezethetjük vissza. Ezek szerint mind a két nézet egyformán kizárja a fizikai agytól (melyen keresztül megnyilatkozik) különvált, független lélek létezését. Ezek:

(1) A MATERIALIZMUS. Ez az elmélet úgy tekint a mentális jelenségekre, mint molekuláris változás eredményére az agyban, t. i. azt tartja, hogy a mozgás érzéssé alakul át. Az anyagiasabb iskola régente annyira ment, hogy az elmét azonosította „a mozgás egy különös fajtájával” (!!). Ezt a nézetet szerencsére most már a legtöbb tudós maga is képtelenségnek tartja.

(2) A MONIZMUS, vagyis az Egy Állag tana (Single Substance Doctrine) kifinomított formájú negatív lélektan. Egyik szószólója, Bain tanár, találóan „guarded Materialism”-nek (óvatos materializmusnak) nevezi el. Ezt a tanítást igen sokan helyeslik, és olyan emberek, mint Lewes, Spencer, Ferrier és mások támogatják. A gondolatot és a mentális jelenségeket rendszerint úgy fogja fel, mint alapjában véve, az anyagtól teljesen különbözőket, de mégis úgy tekinti, hogy ezek egy és ugyanannak - de bizonyos állapotú - állag­nak két oldala vagy megnyilvánulása. Azt mondják, hogy a gondolat mint gondolat, teljesen más valami, mint az anyagi jelenségek, mégis a gondo­latot csak az „idegmozgás alanyi oldalának" kell tekintenünk, bármit is értsenek ezen a tudósok. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 Így a mondat: „Natura Elementorum obtinet revelationem Dei” (Kelemen Stromata-jában, R. IV. para. 6.), vagy mind a kettőre alkalmazható, vagy egyre sem. Lásd a Zends II. köt. 228. old. és Plutarchos De Iside, amint ezt Layard, Academie des Inscriptions 1854. XV. kötetben összehasonlította.

* A III. kiadásban : „A Dévák Nagy Királyai”-nak stb.

*^* A III. kiadásban a „Déva” szó itt elmaradt.

2 Pedig a hinduk mind exoterikusan, mind ezoterikusan hét világrészt ismernek, és Kozmikus Dévájuk nem négy, hanem nyolc, és ezek a kompassz nyolc iránya, nem pedig a világrészek felett őrködnek. (Vesd össze: Chinese Buddhism. 216. o.) Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.

1 A róm. kat. Egyház angyalai, akik ezeknek az „Arcok”-nak meg­felelnek, az Ophitáknál a következők voltak: a Sárkány - Rafael; az Oroszlán - Mihály; a Bika vagy Ökör - Uriel; és a Sas - Gabriel. Ez a négy kíséri a négy Evangélistát, és bevezeti az Evangéliumokat.

* A III. kiadásban az utolsó mondat hiányzik.

2 A zsidóknak, a kabbalistákat kivéve, nem volt szavuk a kelet, nyugat, dél és észak kifejezésére. Ezt a gondolatot tehát előtt, mögött, jobb és bal jelentésű szavakkal fejezték ki, és exoterikusan igen gyakran összetévesztették a kifejezéseket. Így még zavarosabbá és nehezebben érthetővé tették a Bibliában a valóság elpalástolására használt kifejezéseket (blinds). Ha hozzáfűzzük azt a tényt, hogy I. Jakab angol királynak negyvenhét Biblia-fordítója közül „csak három értett héberül és ezekből kettő meghalt, mielőtt a zsoltárokat lefordították volna” (Royal Masonic Cyclopaedia), akkor könnyen érthető, hogy mennyire megbízható a biblia angol fordítása. Ebben a munkában rend­szerint a Douay-féle róm. kat. fordítást követtük.

1 A Szent és Titkos tudás jelképe az ókorban általában a Fa volt. Írást és feljegyzést is értettek rajta. Innen a Lipika szó, az „írók”, vagy írnokok; a „Sárkányok”, a bölcsesség jelképei, akik a Tudás Fáit őrzik; a Hesperidák „arany” almafája; a Meru hegynek kígyó-őrzötte „Buja Fái” és növényzete. Juno, aki Jupiter egybekelésekor fát ad arany gyü­mölccsel, egy másik alakja Évának, aki Ádámnak almát nyújt át a Tudás Fájáról.

* A III. kiadásban: Achad.

1 A Sepher Jezirah-ban és másutt ez a mondat: „Achath-Ruach-Elohim-­Chiim" azt mutatja, hogy Elohim a legjobb esetben is kétnemű, a nőnemű elem majdnem uralkodó, mert így hangzik: „EGY Ő (nőnemű), az Élet­ Elohimek Szelleme.” Amint fent már mondottuk, Achath nőnemű és Echád hímnemű, s mind a kettő EGY-et jelent (A III. kia­dásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Ezt a metafizikai tanítást alig fejthetnénk ki jobban, mint ahogyan Subba Row „Bhagavad gîta" c. előadásaiban tette: „Múlaprakriti (Parabráhmam fátyola) a Logoszon (vagy „Isvara”-n) át működik, mint az egy energia. Parabrahmam az egy-lényeg, amelytől egy energia központ kel életre, ezt itt Logosznak fogom nevezni. . . A keresztények . . . az Igének hívják és ez az isteni Christos, aki örökké atyja kebelében van. A buddhisták Avalôkitêsvara­nak nevezik . . . Majdnem minden tanításban kialakították azt a gondolatot, hogy egy szellemi energia-központ létezik, amely meg nem született és örökké­való. Ez a Pralaya idejében Parabrahman kebelében van, és a Kozmikus tevékenység idejében mint öntudatos energia-központ indul ki . . .” Mert amint az előadó előrebocsátja, Parabrahman sem ez, sem az, sőt még nem is öntudat, mivel nem hozható összefüggésbe sem anyaggal, sem bármivel, ami feltételes. Sem Ego, sem Nem-Ego, de még Átma sem, hanem valóban: egyetlen for­rása a létezés minden megnyilvánulásának és módjának. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben.)

1 Ezekről az önkéntes testöltésekről a mi tanításunkban mint Nirmánakája-król (az embert túlélő szellemi princípiumok) beszélünk.

2 Sukshma-sarira „álomszerű”, képzelet szőtte test. Ilyen testet öltenek az égi Hierarchia alsóbb Dhyaniai.

3 V. ö. ezt az ezoterikus tanítást a „Pistis-Sophia”-ban (Tudás = Böl­csesség) talált gnosztikus tanítással. Ebben az értekezésben Sophia Achamoth-ot úgy tüntetik fel, hogy útjában a Magasztos Világosság felé eltévedt a Káosz (anyag) vizeibe, és hogy Christos megszabadította, és az igazi ösvényre segítette. Jegyezzük meg, „Christos” a gnosztikusoknál a személytelen prin­cípiumot jelentette, a Világegyetem Atman-ját, és a minden emberi lélekben lakó Atma-t - nem Jézust; ámbár a British Museum-ban levő régi kopt kéziratokban a „Christos” nevet majdnem mindig „Jézus”-sal [A harmadik kiadásban ezenkívül: „és más nevekkel.”] helyettesítik.

1 A legnagyobb európai származású filozófus, Immanuel Kant, biztosít arról, hogy ilyen érintkezés semmiképp sem valószínűtlen. „Bevallom, hogy nagyon is hajlandó vagyok azt állítani, hogy a világban Anyagtalan termé­szetek léteznek, és saját lelkemet ezeknek a lényeknek osztályába helyezem. Nem tudom, hol s mikor, de valamikor be fogják bizonyítani, hogy az emberi lélek még ebben az életben is felbonthatatlan összeköttetésben áll a szellem­világ valamennyi anyagtalan természetével, hogy kölcsönösen hat ezekre és benyomásokat kap ezektől.” (Träume eines Geisterseher's; idézve C. C. Massey­nek Hartmann: Spiritismus c. könyvéhez írt előszavában.) Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben.

2 Mindaz, amit a modern fiziológiai kutatás pszichológiai problemákkal kapcsolatban felderített, és amit a dolgok természeténél fogva még felderíthe­tett volna az, hogy minden gondolatot, érzést és indulatot bizonyos ideg­molekuláknak más és más elrendezése kísér. Büchner, Vogt és hozzájuk hasonló más tudósok szerint a gondolat a molekulák mozgása; ebből szükség­szerűleg az következik, hogy szubjektív öntudatunk tényét teljes elvontságnak tekintsük. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

3 L. Paul Pierret, Le Livre des Morts: „Le Jour de Viens á nous”. . . c'est le jour oú Osiris a dit au Soleil: Viens! Je le vois rencontrant le Soleil dans 1'Amenti.” (XVII. fej. 61. o.) A Nap itt a Logosz (vagy Christos vagy Horus helyett áll, mint központi Lényeg összefoglaló értelemben, és mint a kiáradt Lények lényege, amelyek állagban (substance) különböznek ugyan, de lényegben nem. Amint a Bhagavad gîta előadója mondja: „nem kell azt gondolnunk, hogy a Logosz az egyetlen energia központ, melyet Parabrahm megnyilvánított; számtalan más központ is van . . . és számuk majdnem végtelen Parabrahman kebelében.” Innen erednek a „Jöjj Hozzánk Napja” és „Légy velünk Napja” stb. kifejezések. Amint a négyzet a Négy szent Erőnek vagy Hatalomnak - a Tetraktys-nak - jelképe, úgy a Kör mutatja a határt a Végtelenben; ezt sem ember, még szellemileg sem, sem Déva, sem Dhyan-Chohan nem lépheti át. A ciklikus fejlődés idebe alatt „leszállók és felszállók” Szellemei a „vasövű világot” csupán azon a napon fogják átlépni, amelyen Paranirvana küszöbéhez közelednek. Ha ezt elérik, pihenni fognak Parabrahman vagyis az „Ismeretlen Sötétség” kebelében, s azután ez valamennyiük számára Világosság lesz - az egész Mahapralaya, a „Nagy Éjszaka”, vagyis 311.040.000.000.000 évi Brahman-ba való elmerülés időszaka alatt. A „Légy-velünk-Napja” ennek a nyugalomnak időszaka, vagyis Paranirvána. A „Jöjj el hozzánk Nap” különös kifejezésre vonatkozó egyéb adatok végett 1. még Viscount de Rougé „The Funerary Ritual of the Egyptians” című könyvét. Ez a nap megfelel a keresztényeknél az utolsó ítélet napjának, amelyet vallásuk olyan durván anyagiasított. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 Ezt a Stanzát a kínai szövegből fordítottuk és megtartottuk az ere­deti kifejezéseknek megfelelő neveket. Az igazi ezoterikus neveket nem adhat­juk, mert csak megzavarná az olvasót. A brahmani tanításban nincsenek a megfelelő kifejezések. Vâch, úgy látszik, több tekintetben megközelíti a kínai Kwan Yin-t, de Indiában nincsen az a rendszeres Vâch-tisztelet e név alatt, mint amilyen a Kwan Yin-tisztelet Kínában. Soha exoterikus vallásrendszer nem fogadott el nőnemű teremtőt és így a népszerű vallások kezdetétől fogva úgy tekintettek a nőre és úgy bántak a nővel, mint aki alantasabb a férfinél. Csupán Kínában és Egyiptomban volt egyenrangú Kwan-Yin és Isis a hímnemű istenekkel. Az ezotéria nem veszi figyelembe a két nemet. Legmagasabb istensége nemnélküli és alaktalan, sem Atya, sem Anya. Első meg nyilvánult lényei, égiek és földiek egyaránt, csak lassanként lesznek két­neműekké (androgynous), hogy végül két határozott nemre váljanak szét. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van, és ezzel kezdődik a Stanza magyarázata.)

2 The Theosophist, February, 1887. 305. o. First lecture on the Bhaga­vad gîta.

3 Az előadó a 306. lapon mondja: „a fejlődés a Logosz értelmi ener­giájából indul ki, nem csak a Mulaprakriti-be zárt hatóerők következtében. A Logosznak ez a Világossága az összekötő láncszem . . . az objektív anyag és Esvara (vagy a Logosz) szubjektív gondolata között. Több buddhista könyv Fohat-nak nevezi. Csupán ezzel az egy eszközzel dolgozik a Logosz”. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 Madhya, olyasmire alkalmazzák, aminek kezdete és vége ismeretlen, és Para végtelent jelent. Ezek a kifejezések mind a végtelenségre és az idő elosztására vonatkoznak.

2 A szanszkrit Laya szótól, az anyagnak az a pontja, ahol minden megkülönböződés megszűnt.

* Subba Row: Five Years of Theosophy, „Personal and imper­sonal God.” (The Theosophist, IV. kötet, 1883. február 195. old.)

1 „Fohat”-nak több jelentése van. (Lásd V. Stanza Magyarázatát és alább.) „Az Épitők Építőjé”-nek nevezik, mert az Erő, amelyet megszemé­lyesít, alkotta Hetes láncunkat.

1 Történelemelőtti őseink árnyai viszonozhatnák a bókot a modern természettudósoknak, most amikor a vegytan új felfedezései William Crookes F. R. S.-t annak elismerésére indították, hogy a tudomány még ezer mér­földnyire van attól, hogy megismerje a legegyszerűbb molekulák összetett voltát. Tőle halljuk, hogy terra incognita (teljesen ismeretlen) a vegy­tanban egy igazán egyszerű, teljesen egynemű (homogenous) molekula. Azt kérdi: „Hol kell meghúznunk a határvonalat, nincsen-e kivezető út ebből a helyzetből? Annyira meg kell-e szigorítanunk az elemek vizsgálatát, hogy csak 60 vagy 70 jelentkező mehessen át rajta, vagy ki kell-e tárnunk a vizsga kapuit oly szélesre, hogy a felvételek számát csupán a jelentkezők száma kor­látozza?” És azután a tudós kémikus meglepő példákat hoz fel. Azt mondja: „Vegyük az ittrium esetét. Megvan a határozott atomsúlya, minden tekintetben egyszerű testhez hasonlóan viselkedik, tehát mint elem, amelyhez ugyan hozzáadhatunk valamit, de semmit el nem vehetünk. S mégis ez az ittrium, ez az egyneműnek tartott egész, ha bizonyos módon felbontjuk, egy­mással nem egészen azonos részekre bomlik, amelyek tulajdonságaik fokoza­taiban eltérők. Vagy vegyük a didymium esetét. Ez olyan test, mely az elem minden ismert tulajdonságát bírja. Nagynehezen el tudták választani tulajdon­ságaiban hozzá nagyon közel álló más testektől, és e válságos folyamat közben igen szigorú kezelésnek és pontos vizsgálatnak vetették alá. De jött egy másik vegyész, és ezt a már egyneműnek tartott testet a frakcionálás sajátod eljárá­sával két testre bontotta fel: a praseodymiumra és a neodymiumra. Ezek némi tekintetben eltérnek egymástól. Sőt mi több, még most sem vagyunk biztosak abban, hogy a neodymium és a praseodymium egyszerű testek-e? Ellenkezőleg, ezek is az oszthatóság jeleit mutatják. Ha tehát valamely elemnek tartott testről a megfelelő kezelés után kiderítjük így, hogy eltérő moleku­lákból áll, akkor joggal kérdezhetjük, nem lehetne-e hasonló eredményre jutni más elemeknél is, sőt talán valamennyi elemnél, csak meg kell találnunk az eljá­rást. De még azt is kérdezhetnénk, hol áll meg ez a szétválasztó folyamat, - fo­lyamat, mely természetesen különbségeket tételez fel minden fajtának egyéni jellegű molekulái között. És ezeknél az egymást követő szétválasztá­soknál természetesen olyan testekre akadunk, melyek mind jobban és jobban hasonlítanak egymáshoz.” (Presidential address before the Royal Society of Chemists, March 1888.) - A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.

1 Ezt ugyanaz a tudós ugyanabban az előadásában újra megerősíti. Idézi Clerk Maxwell-t, aki azt mondja: „az elemek nem feltétlenül egyneműek (homogeneous)”. Továbbá azt írja: „Nehéz közbeeső változatoknak kiválasz­tását és kirekesztését elgondolnunk, mert hova mehettek ezek a kiküszöbölt molekulák, ha – amint okunk van hinni – az állócsillagok hidrogénje stb. minden tekintetben a mienkkel azonos molekulákból van összetéve.” És hozzá­fűzi: „Elsősorban kétségbe vonhatjuk ezt a feltétlen molekuláris azonossá­got, mert következtetésünkben eddig nem volt más segédeszközünk, csak a spektroszkóp. Ezzel szemben elfogadott tétel, hogy két test spektrumát csak úgy lehet pontosan összehasonlítani és megkülönböztetni, ha azokat azonos hőmérséklet, nyomás és minden egyéb fizikai feltétel mellett vizsgáljuk meg. Határozottan láttunk a Nap spektrumában sugarakat, amelyeknek azonosságát megállapítani nem tudtuk.”

2 Minden világnak meg van a maga Fohatja, aki saját hatáskörében mindenütt-jelenlevő. De annyi Fohat van, amennyi világ. Mindegyik meg­nyilvánulása erejében és fokaiban különböző. Az egyéni Fohatok Egy Egye­temes Gyűjtő (Collective) Fohatot alkotnak. - Ez az aspektus-Lénye az egy fel­tétlen Nem-Lénynek, s ez az abszolút Létezés (Be-Ness), „Sat”. Azt mondják, hogy „Minden Manvantara alatt millió és billió világ jön létre”. Ennélfogva sok olyan Fohatnak kell lennie, akiket tudatos és értelmes Erőknek tartunk. Ez kétségtelenül a tudományos elmék nagy bosszúságára (disgust) szolgál. Mindazonáltal az okkultisták - mert erre alapos okuk van - minden termé­szeti erőt az anyag valódi, noha érzékfeletti állapotának tartanak, és azt állítják, hogy ezeket az erőket olyan Lények, akik a megfelelő érzékekkel rendelkeznek, észlelhetik is.

3 Valóban, ha elképzeljük, hogy van ilyen vegyész, akinek még intuíciója is volna, akkor bátorsága talán jutalmat aratna, ha egy pillanatra kilépne a szorosan vett „egzakt tudomány” szokásos kerékvágásából, amint ezt a régi alkímisták tették.

1 Aki át akarná alakítani (allotropise) a renyhe oxigént ózonná, az alkímiai aktivitás fokáig úgy, hogy tiszta lényegére vezetné le (erre vannak eljárások): ezzel valami „Élet Elixír"-t fedezne fel, és ezt gyakorlati célokra alkalmazhatná. (A III. kiadásban a szövegben.)

2 A „Ring” szó elvétve a „Lánc” értelmében fordul elő. (Ford.)

3 Brahmanai számítás szerint 311,040,000,000,000 évből álló időszak.

* A III. kiadásban: Brahmâ fejéből.

1 Lásd: „Scientific Arena”, havilap, 1886. július, augusztus és szep­temberi számait. Ez a folyóirat általános filozófiai tanításokkal és ezeknek a korunk vallási gondolatvilágára való hatásával foglalkozik. Kiadja: A. Wilford Hall, Ph. D. LL. D. New-Yorkban.

* A III. kiadásban: ott van a magasabb és noumenoni ok, az Értelmek. Ennek . . . stb.

1 Azt hisszük, hogy ezt a nevet használta Mr. Keely arra, amit ő „Éterikus Központok”-nak is nevez. A philadelphiai Mr. Keely, a híres „motor” feltalálója, amelyről az ő bámulói remélték, hogy a világ hajtó erejét majd egészen felforgatja.

1 A Hold csak annyiban holt, amennyiben benső „princípiumairól” van szó - azaz pszichikailag és szellemileg, bármennyire képtelennek is lássék ez az állítás. Fizikailag a Hold csak olyan, mint a félig bénult test. Az okkultiz­musban találóan az „őrült anyának", a nagy égi őrültnek nevezik.

2 Igen jó példa Uránusz és Neptunusz. Ezeknek holdjairól - szám­szerint, egyiknek négy, másiknak egy - azt tartották, hogy keletről nyugatra haladnak pályájukon, míg a többi hold mind nyugatról keletre kering. Ez mutatja, milyen megbízhatatlan minden a priori következtetés, még ha a legszigorúbb matematikai számításokon alapszik is. Kant és Laplace híres elmélete, t. i. hogy a Naprendszerünk a ködgyűrűkből alakult ki, főképpen azon a feltevésen alapult, hogy valamennyi bolygó ugyanabban az irányban kering. Laplace annyira bízott ebben a tényben, melyet az ő idejében matemati­kailag bebizonyítottak, hogy ő, a nagy csillagász, a valószínűség elméletével számítva, fogadni akart három milliárdba, hogy a következő fölfedezésre kerülő bolygórendszernek ugyanaz lesz a sajátossága, t. i. a kelet felé való moz­gás. A matematika tudománya változatlan törvényeivel „a további kísérletek és megfigyelések elbántak”. A mai napig általánosságban elfogadott gondolat, hogy Laplace tévedett. De néhány csillagásznak végül sikerült kimutatni (?), hogy a tévedés csak abban állt, hogy tévesnek tartották Laplace állítását. S most iparkodnak is a tévedést helyrehozni anélkül, hogy az általános figyelmet a baklövésre (bévue) vonnák. Sok ilyen kellemetlen meglepetés vár még oly elméletekre is, amelyek tisztán fizikai jellegűek. Hát még milyen kiábrándulások érhetnek bennünket transzcendentális okkult természetű kérdésekben? Az Okkultizmus minden esetre azt tanítja, fogy az úgy nevezett „visszafelé keringés” valóság. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

1 Az Okkultisták azonban teljesen megbíznak saját pontos csillagászati és matematikai feljegyzéseikben, kiszámítják az emberiség korát, és azt állítják, hogy az ember (mint különvált nem ebben a Körben, éppen 18,618,727 év óta létezik. Ezt mondja t. i. a brahmani tanítás, sőt még néhány hindu naptár is.

2 „Esoteric Buddhism” és „Man.” A III. kiadás hozzáteszi: „Fragments of Forgotten History.”

1 T. i. Kozmosz-nélküli (előtti) állapot.

2 Sokkal több bolygót sorolnak fel a Titkos Könyvek, mint a modern csillagászati munkák.

1 Samuel Laing, a „Modern Science and Modern Thought” írója azt mondja: „A csillagászati következtetések olyan bizonytalan adatokon alapuló elméletek, hogy egyes esetekben hihetetlen kicsiny az eredmény, mint p. o. 15 millió évet adnak a naprendszerben lefolyt teljes kialakulás folyamatának. Másokban az eredmény alig hihetően nagy, mint p. o. abban az elméletben, hogy a Holdat akkor dobta ki magából a Föld, mikor három óra alatt fordult meg tengelye körül. Pedig a jelenleg megfigyelt legnagyobb lassúbbodást véve alapul, 600 millió év kellene, hogy a Föld huszonnégy óra helyett, huszon­három óra alatt forduljon meg.” (48. l.). Ha a fizikusok elfogadhatnak ilyen elméleteket, miért vetnénk el, mint nevetséges túlzást a hindu időszámí­tást? (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Tagadhatatlanul mellékbolygó, ez azonban nem gyengíti azt az elmé­letet, hogy hulláját kivéve mindent odaadott a Földnek. Hogy Darwin elmélete megálljon, az éppen most megdőlt feltevés mellett (1. az utolsó jegyzetet), egy még kevésbé összeegyeztethető elméletet kellene kitalálni. A Hold, úgy mondják, majdnem hatszor olyan gyorsan hűlt ki, mint a Föld. (Winchell: World-Life). „Ha a Föld 14.000.000 éves, kérgének képződése óta, akkor a Hold csak tizenegy és kétharmad millió éves ettől az állapotától számítva . . .” stb. És ha a Holdunk csak Földünkből kiloccsant valami, miért nem lehet hasonlóra következtetni más bolygók Holdjainál? A csillagászok „nem tudják.” Miért ne lehetnének Vénusznak és a Marsnak holdjai, és hogyan alakultak ki, ha léteznek? Mert, azt mondjuk, a tudománynak csak egy kulcsa van, - az anyag kulcsa - amivel a természet titkait feltárhatja. Az okkult filozófiának viszont hét kulcsa van, és az megmagyarázza azt is, amit a tudomány nem lát. Merkurnak és Vénusznak nincsenek holdjai, de voltak „szülői” éppen úgy, amint a Földnek volt. Mind a kettő sokkal idősebb, mint a Föld, és mielőtt utóbbi eléri a hetedik körét, anyja a Hold, ritka levegővé fog válni, amint az más bolygók holdjaival már is történt vagy még nem történt meg, mert vannak bolygók, amelyeknek több holdjuk van. Ez újra rejtély, s a csillagászat egyetlen Oedipusa sem oldotta meg. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben.)

1 Kosa (kosha) szószerint annyi mint „burok”, minden princípium burka.




2 „Élet”

3 Az asztrális test vagy Linga Sarira.

⁴ Sthula-Upadhi vagy princípium alapja

5 Buddhi

1 Lásd a III-ik ábrát a VI. Stanza 6. Sloka magyarázatában.

2 E műben nem foglalkozunk a többi Gömbbel, legfeljebb alkalomadtán.

1 Kivétel természetesen mindazok a bolygók, melyek a negyedik helyen vannak, mint p. o. a mi Földünk, a Hold stb. stb. Az összes küldött vagy kapott levelek másolatai e könyv írója birtokában vannak, kivéve egy pár személyes érdekű levelet, - amelyben, amint a Mester mondja, nem volt tanítás. Mivel kezdetben az írónak az volt a kötelessége, hogy válaszoljon, és megmagyarázzon bizonyos részeket, amelyek érintetlenül maradtak, több mint valószínű, hogy e másolatokhoz fűzött rengeteg széljegyzet ellenére is, a szerző - mert nem tudott jól angolul, és mert félt, hogy túlságosan sokat fog mondani - talán helytelenül közölte a kapott felvilágosítást. Minden egyes esetben magára veszi a teljes felelősséget. De tovább nem nézheti, hogy a tanít­ványok még ezután is tévedések hatása alatt maradjanak, vagy azt higyjék, hogy a hiba az ezoterikus rendszerben van. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

2 Ugyancsak ebben a levélben az Esoteric Buddhism írójának egyik tanítója határozottan azt mondja, hogy ez lehetetlen. Így ír: - „Értse meg, hogy Ön olyasmit kérdez, ami a legmagasabb beavatás körébe vág, és hogy én (csak) általános áttekintést adhatok, de nem merek és nem is akarok részle­tekbe bocsátkozni. .”

1 As Globes, they are in CO ADUNITION but not IN CONSUBSTANSTIALITY WITH OUR EARTH.

* „Mester-levelek”, 81. o.

* A III. kiadásban: „Man: Fragments of Forgotten Truth.”

*^* „Mester-levelek”, 94. o.

*^** Uo. 82, 83. o.

1 „Lucifer”, 1888. május

1 Az okkultizmus többféle pihenés-időszakot (Pralayát) ismer. Minden gömbnek van egyéni Pralayája, amikor az emberiség és élet a következő gömbre megy át - ez tehát hét kisebb Pralaya minden körben. A bolygó-Pralaya ez akkor következik be, mikor a hét Kör befejeződött. A Nap-Pralaya, mikor az egész rendszernek vége, és végül az Egyetemes, Maha- vagy Brahmâ-Pralaya, „Brahmâ korszakának” végén. Ez a három fő pralaya vagy „a pusztulás időszakai”. Van még sok kisebb pralaya, ezekkel azonban most nem foglalkozunk.

1 A megtévesztő „Emberek” kifejezést kell itt használnunk. Ez jó bizonyíték arra, hogy mennyire nem alkalmas bármely európai nyelv ezek finom megkülönböztetések kifejezésére.

Nyilvánvaló, hogy ezek az „Emberek” sem külső alakra, sem termé­szetre nem hasonlítottak a mai emberekhez. Azt kérdezhetnék: miért nevezik őket akkor egyáltalában „Embereknek”? Mert semmilyen európai nyelv­ben nincsen olyan kifejezés, mely a kívánt fogalmat megközelítené. Az „Emberek” szó legalább megjelöli azt, hogy ezek a lények „MANUK”, gondol­kozó lények voltak, bármennyire is eltértek alakban és értelmiségben tőlünk. Valóságban azonban, szellemiessésgük és értelmességük tekintetében inkább „Istenek” voltak, mint „Emberek”.

Ugyanezzel a nyelvbeli nehézséggel találkozunk, az „állapotok” leírásánál, amelyeken a Monád áthalad. Metafizikai értelemben természetesen képtelenség a Monád „fejlődéséről” beszélnünk, vagy azt mondanunk, hogy a Monád „Emberré” lesz. De ha csak megkisérelnénk ügyelni a nyelv meta­fizikai pontosságára olyan nyelvben, mint az angol, akkor még legalább is három külön kötetre terjedne a munkánk, mert ez igen sok szóismétlés­sel járna, ami pedig nagyon kifárasztaná az olvasót. Nyilvánvaló, hogy a MONÁD sem haladni, sem fejlődni nem tud, sőt még nem is érintik azok az állapot-változások, amelyeken átmegy. Ő nem ebből a világból vagy síkból való. Az isteni fény és tűz elpusztíthatatlan csillagához hasonlíthatjuk, Földünkre ledobott mentő deszka azoknak a személyiségeknek, amelyekben lakik. Beléje kell kapaszkodniuk e személyiségeknek, hogy így isteni termé­szetében részesülve, elérjék a halhatatlanságot. Magára hagyva, a Monád nem kapaszkodik senkibe, de a fejlődés soha nem pihenő árja, mint a „deszkát”, úgy fogja egy másik megtestesülésbe sodorni. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

1 Az „ember-időszak” kifejezést itt azért használtuk, mert meg kell neveznünk azt a negyedik birodalmat, mely az állat-birodalomra következik. De valósággal az „Ember”, az A gömöbön, az első körben, nem Ember, hanem ennek csak ősképe, vagyis asztrális régiókba tartozó, kiterjedés nélküli, tükrö­ződése. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

2 „Fizikai” itt kozmikus célokra és munkára megkülönböződöttet jelent. Ez a „fizikai” rész, bár tárgyszerű más síkok lényeinek észlelése számára, de nekünk mégis teljesen alanyi a mi síkunkon.

* csájá: tudathordozó élő ember, test.

1 Ezek az „Elementálok” pedig csak a következő nagy Bolygó-Manvantara-ban lesznek emberi Monádok.

2 A Természet soha sem ismétli meg magát, ilyenformán a mai ember­szabású majmok nem léteztek a Miocén korszak közepe előtt. Ettől kezdve mint minden keresztezés, úgy ezek is, az idő folyamán mind nagyobb és nagyobb hajlandóságot mutattak visszatérni az ős-szülők típusához: a fekete és sárga óriás Lemuria-Antlantiakhoz. Hasztalan a „hiányzó láncszem” keresése. Millió meg millió év múlva a hatodik gyökérfaj vége felé élő tudósok a mi jelenlegi fajainkat, helyesebben a megkövesült maradványaikat, kicsi, jelentéktelen majmoknak, a genus homo egy kihalt fajtája maradványainak, fogják tartani. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

3 Az ilyen emberszabású majmok kivételek, mert nem voltak a termé­szet tervében, hanem az „értelem nélküli” embernek közvetlen alkotásai és teremtményei. A hinduk az emberszabású és a többi majmokat az Istenektől származtatják, mert a harmadik faj emberei egy más síkból való istenek voltak, akik „értelem nélküli” halandókká lettek. Ezt a tárgyat már tizenkét évvel ezelőtt az „Isis Unveiled”-ben érintettük, annyira amennyire akkor lehetett. A 278-279. oldalakon az olvasónak azt tanácsoltuk, hogy forduljon a „Brahminokhoz, ha meg akarja ismerni a majmok iránti tiszleletük okát. Talán megtudná akkor (az olvasó), - ha ugyan a Brahman érdemesnek tartaná, hogy neki magyarázatot adjon - hogy a hindu nem lát egyebet a majomban, mint amit a Manu is akar, hogy lásson: az emberi családdal legszorosabb összeköttetésben lévő fajok átalakulását, a végső tökéletesedés előtt álló, saját fajába oltott, fattyúhajtást. Megtudná továbbá, hogy a művelt „pogányok” szemében a szellemi vagy belső ember és annak földi, fizikai burka külön-külön dolog. Hogy a fizikai természet, az erőknek és fizikai korrelációinak ez a nagy összetétele, mely állandóan a tökéletesedés felé tart, szükségképpen használja fel a rendelkezésére álló anyagot. Haladás közben alakít és átalakít, végül az emberben munkáját elérve, csak őt mutatja fel, mint az isteni Szellem befogadására egyedül érdemes tabernákulumot.”

Sőt ugyanazon az oldalon, a jegyzet egy német tudományos munkát is említ. Azt mondja, hogy egy hannoveri tudós nemrégiben kiadott egy könyvet, címe: „Über die Auflösung der Arten durch natürliche Zuchtwahl”, s ebben igen ügyesen kimutatja, hogy Darwin teljesen tévedett, amikor az embert a majomra vezette vissza. Azt állítja, hogy ellenkezőleg, a majom származott az embertől. Rámutat arra, hogy kezdetben az emberi­ség jelen fajunknak és az emberi méltóságnak, erkölcsileg és fizikailag, mintája és ősképe volt, még pedig formai szépsége, vonásainak szabályos­sága, koponyájának fejlettsége, érzéseinek nemessége, hősi felbuzdulása és eszményi felfogásának nagyszerűsége miatt. Ez tisztán brahmani, buddhista és kabbalista filozófia. A könyv tele van képekkel, ábrákkal, stb. Állítja, hogy az ember fokozatos fizikai és erkölcsi hanyatlása és süllyedése az etnoló­giai átváltozásokon keresztül kimutatható, egészen a mi időnkig. S mivel egy része máris visszafejlődött majmokká, a kikerülhetetlen szükségesség törvénye folytán a mai idők művelt emberét is hasonló utódok fogják követni. Ha jelenből következtetünk a jövőre, sokkal valószínűbbnek látszik, hogy ilyen szellem nélküli és anyagias faj majomként végzi életét, s nem mint Szeráf. De ámbár a majom az embertől származik, mégis biztos, hogy az emberi Monád, ha egyszer elérte az emberiség színvonalát, soha többé nem testesülhet újra állati formában. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szöveg­ben van).

1 Ez itt, a természetünket és testünket alkotó, hét hierarchia vagy Pitri-k és Dhyan Chohan-ok Természetét jelenti.

* A III. kiadásban: Andzsana-tól, Kesarî nevű szörnyeteg feleségétől.

1 És ha ez ellentmond az előbbi állításnak, hogy t. i. az állat később jelent meg, mint az ember, akkor kérjük az olvasót, tartsa szem előtt, hogy az állat szón csak a placentás emlősöket értjük. Abban az időben olyan állatok éltek, melyekről az állattan még csak nem is álmodhat, és a szaporo­dás módjai nem voltak azonosak azokkal, melyeket a modern fiziológia ismer. Egyáltalán nem helyes ilyen kérdéseket nyilvánosan tárgyalni, de ellentmondás vagy képtelenség nincs benne. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

* A III. kiadásban ehhez a Slokához kapcsolódik a következő 6. Sloka, ami helyesnek látszik, mert az I. kiadásban így két 6. sz. Sloka van.

1 Amint látni fogjuk, ebben a korszakban történt, - amikor a negyedik, az Atlanti faj műveltségének, tudásának és emberi értelmességének is legmaga­sabb fokát érte el, - hogy a fajok fiziológiai-szellemi kiegyenlítődésének végső válsága az emberiséget megosztotta, és két homlokegyenesen ellenkező irányú útra terelte, a tudás vagy Vidya JOBB és BAL-felőli ösvényeire. A magya­rázat szavai szerint, a fehér és fekete mágia magvait így hintették el azok­ban a napokban. A magvak lappangtak egy ideig, és csak az ötödik faj (a mi fajunk) korai időszakában csíráztak ki. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 A „New Aspects of Life" c. munka szerzője kabballisztikus nézeteket magyarázván, a bukott angyalokról azt mondja: „A jelképes tanítás szerint a szellem, amely csupán Isten végrehajtó eszköze volt, kifejtett és kifejtendő működésében saját akaratúvá lett, és amidőn saját akaratát tette az isteni kívánság helyébe, megbukott. Innen van, hogy a szellemek birodalma és uralma, és a szellemi cselekvés, melyek a szellemi akarásból áradnak ki, s annak eredményei, kívül állanak a lelkek birodalmán és az isteni működésen, azzal ellentétesek és annak ellentmondanak.” Eddig jó; de mit ért a szerző, amikor ezt mondja: „Amikor az ember meg volt teremtve, emberi volt alkatában, emberi volt vonzalmaiban, emberi reményeiben és törekvéseiben. Ebből az állapotból bukott az állatiság, a vadság állapotába? Ez homlok­egyenest ellentmond a keleti tanításunknak és még a kabbalisztikus gondolat­nak is, amennyire mi látjuk, és magának a bibliának is. Testiséggel és állagi­sággal színezett pozitív filozófiának tűnik fel, noha nagyon nehezen mondhatnánk meg egészen bizonyosan, hogy mit is értett a szerző. (lásd a 235. oldalon) Mindazonáltal „Bukás a természetesből a természet-fölöttibe és az állatiba” - a természet-fölötti ebben az esetben a tisztán szellemi értelemben - azt jelenti, amire mi gondolunk. (A III. kiadás­ban ez a jegyzet a szövegben van.)

* A III. kiadásban: Jelenések könyve XII. 7-9.

1 Dunlap kimutatja, Irenaeus, Justinus vértanúra és magának a Codexnek tekintélyére hivatkozva, hogy a nazarénusok a „Szellemet” Földünkkel való viszonyában nőneműnek és „Gonosz Hatalomnak” tekintették. (Dunlap: Sod, the Son of the Man, 52. o) (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Pthahil azonos a Pitri-k seregével, akik csak „buroknak teremtették az embert”. A nazarénusoknál ő a világosság királya volt, és a teremtő; de eben a példában ő a szerencsétlen Prometheus, aki nem tud szert tenni az isteni lélek alkotásához szükséges Elő Tűzre, mert nem ismeri a titkos nevet, a kabbalisták kimondhatatlan, vagy közölhetetlen nevét.

3 Az Anyag és a testi vágy szelleme; „Kamarupa” „Manas” Elme nélkül.

4 L. Frank: Codex Nazaraeus és Dunlap: „Sod, the Son of the Man”.

5 Codex Nazaraeus. II. 233.

6 A nazarénusoknak ez a Mano-ja nagyon hasonlít a hindu Manu-ra, a Rig Véda Mennyei Emberére.

7 Én vagyok az igazi szőlőtő és az én Atyám a szőlőműves (János XV. 1.)

1 A gnosztikusoknál Krisztus, - valamint Mihály is, aki vele bizonyos tekintetben azonos - „az Aeonok Feje” volt.

2 Codex Nazaraeus II. 135.

3 Ugyanott.

4 Lásd: Pherecydes Kozmogóniáját.

5 Megtalálhatjuk azonban a kaldeai „Számok Könyvében”.

1 Az asztrális fény ugyanabban a viszonyban áll Akâsa-val és Anima Mundi-val, mint a Sátán az istenséggel. Egy és ugyanaz a dolog két oldaláról nézve: a szellemiről és a lelkiről, - az éter-felettiről (az anyag és a tiszta szellem összekötő kapcsa) és a fizikairól. Lásd a különbséget nous, a magasabb isteni bölcsesség, és psyche, az alsóbb és földi között (Szt. Jakab III. 15-17). Lásd „Demon est Deus inversus”, e kötet II. részét.

2 Ialdabaóth összetett név, mely áll Ialda ךלי „a gyermek” és Baóthból צוחב a tojás és baóth חוחב „káosz”, üresség, űr vagy pusztaság; vagyis a káosz tojásában született gyermek, úgy mint Brahmâ. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

3 Akik a Kabala-t tanulmányozzák, azok jól ismerik Jehovának a Holddal való összefüggését.

4 A nazarénusokról l. Isis Unveiled II. köt. 131. és 132. o. Az igazi Christos igazi követői mind nazarénusok és keresztények voltak, és szembe helyezkedtek a későbbi keresztényekkel.

5 Lásd fentebb a hét világból álló holdlánc ábráját (II. ábra), ahol épp úgy, mint a mi láncunkban, vagy bármely más láncban, a felső világok szelle­miek, míg a legalsókat, legyen az akár a Hold, akár a Föld vagy bármely más bolygó, elsötétíti az anyag.

6 L. Isis II. kötet, 186. o.

7 Figyelmeztetjük az olvasót, hogy a Kozmosz Stanzáinkban gyakran csak a mi Naprendszerünket jelenti s nem a Végtelen Világegyetemet.

.


1 Az Arupa vagy „alaknélküli” ott, ahol a forma megszűnik az objektív síkon.

2 Az „Őskép” szót itt nem abban az értelemben kell venni, amelyben a platonisták vették. Itt nem a világot jelenti, amint az istenség Elméjében létezett (ez volt a platonista felfogás), hanem első mintának készült világot, melyet a fizikailag következő világoknak követniük és tökéletesíteniük kell, noha tisztaság tekintetében megromlanak.

3 Ez a kozmikus tudat négy alsó síkja, a három magasabb sík az ember értelmének jelenlegi fejlettségében elérhetetlen. Az emberi tudat hét állapota teljesen más kérdés.

* A III. kiadásban: Ennek jobb megértése céljából l. „Saptaparna”-t a „Tárgyjegyzetben.”

1 Minden csillagásznak, vegyésznek és természettudósnak legalább is pszichométernek kellene lennie, ha látni és fölmérni akarná azt a különbséget, azt az óriási mélységet, amely a földi anyagot az érzék-feletti anyag finomabb fokaitól elválasztja. Saját magának kellene érzékelnie azt a különbséget, amelyben most hinni sem akar. Évekkel ezelőtt Elizabeth Denton, kora egyik legtanultabb, de egyúttal egyik leganyagiasabb és szkeptikusabb asszonya, - Denton tanár, a jól ismert amerikai geológus és „The Soul of Things” írójá­nak felesége - szkepticizmusa ellenére a legcsodálatosabb pszichométerek egyike volt. Egyik kísérletében, midőn borítékba zárt meteorkő-szilánkot helyeztek homlokára, bár nem tudta, hogy mit tartalmaz a boríték, a követ­kezőket mondta:

„Mily nagy a különbség a között, amit itt ismerünk anyagnak, s a között, ami ott anyagnak látszik! Az egyikben az elemek olyan durvák és szögletesek, csodálom, hogy egyáltalán el tudjuk viselni, még inkább, hogy folytatni akarjuk velük jelenlegi viszonyunkat; a másikban valamennyi elem olyan finomult, annyira mentes attól a kiállóan durva szögletességtől, mely itt az elemeket jellemzi, hogy csak ezt tekinthetem igazi létezésnek, nem pedig az ittenit”. (Id. munka, III. kötet, 345-6. o.) (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szö­vegben van.)

2 Ha gondosan elemezzük és megfontoljuk, ez olyan tudományos, hogy még a mai késő korszakunkban is megfelel a tudománynak.

1 A gömbök vagy égitestek hét alapvető átalakulását, vagy inkább alkotóanyaguk részecskéinek átalakulását, következőképen írják le: (1) a homogén; (2) a légnemű és ragyogó (gázféle); (3) túróhoz hasonló (ködszerű); (4) atomi, éteri (a mozgás és ennélfogva a megkülönböződés kezdete); (5) csíraszerű, tüzes (megkülönböződött de csak az elemek csíráiból össze­tett, t. i. az elemek a legkorábbi állapotában; ugyanis hét állapotjuk van, ha teljesen kifejlődtek a mi Földünkön); (6) négyszeres, gőzszerű (a jövendő Föld); (7) hideg és függő (t. i. a Naptól, az élet és a világosság szempont­jából). (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van).

2 Ez nem lehet annyira nem-tudományos, mert Descartes is azt gon­dolta, hogy „a bolygók azért forognak tengelyük körül, mert valamikor ragyogó csillagok voltak, örvény-központok”. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szöveg­ben van.)

* A III. kiadásban: Gyökér-Fajban.

1 Aki ezt az állítást kétségbe vonja, hadd magyarázza meg más, éppoly észszerű alapon annak a rendkívüli tudásnak a titkát, amellyel a régiek ren­delkeztek; pedig azt mondják róluk, hogy alsóbbrendű, állathoz hasonló vademberek-ből, a paleolit korszak barlang-embereiből fejlődtek. Ha meg akarja ismerni az igazi isteni művészetet, és megérteni az arányosság minden szabályá­ban és törvényében elrejtett, mély ezoterikus jelentést, akkor forduljon az olyan mun­kákhoz, amilyenek p. o. az Augustus korában élő Vitruvius Pollio, építészetről szóló munkái, mert ezekben az arányosság összes szabályai megfelelnek a régi beavatás alkalmával tanított szabályoknak. A paleolit korszakból való barlang-embertől leszármazott ember csak nem fejthetett ki ilyen tudományt segítség nélkül, még az évezredekig tartó gondolat- és értelem-fejlődés ellenére sem. A harmadik gyökérfajban megtestesült Rishi-k és Dévá-k tanítványai továbbadták tudásukat nemzedékeken keresztül, Egyiptomnak és Görögország­nak, az arányosság törvénykönyvével együtt, amely most már nincs meg. Épp így adták ezt tovább a negyedik faj, az Atlantiak Beavatottjai a Cyklopjaik­nak t. i. a „Ciklusok” vagy a „Végtelenség Fiai”-nak; ezeknek neve szállt át a gnosztikus papok még későbbi nemzedékeire. Ezeknek az isteni töké­letességű építészeti arányoknak tulajdonítható, hogy a régiek meg tudták építeni a következő korok csodáit: templomokat, piramisokat, barlang­ templomokat, „Cromlech”-eket (két óriási kőre helyezett kőtábla), „Cairn”-eket (kőhalom), oltárokat. Ezek azt bizonyítják, hogy olyan gépek és mechanikai ismeretek birtokában voltak, amelyekhez képest a modern ügyesség csak gyermekjáték; ez a modern ügyesség saját maga is, „százkezű óriások műveinek” nevezi. (L. Kenealy „Book of God”). Modern építészek talán nem teljesen mellőzték ezeket a szabályokat, de annyi empírikus újitást tettek hozzá, hogy a helyes arányokat elrontották. Vitruvius adta át az utókornak a halhatatlan isteneknek emelt görög templomok építé­sének szabályait. És Marcus Vitruvius Pollio az építészetről szóló tíz könyve csak ezoterikusan tanulmányozható, - mert ő beavatott volt. A Druida-körök, a Dolmen-ek, India, Egyiptom, és Görögország templomai, az Európában levő tornyok és a 127 város, - amelyekről az Institut francais megállapította, hogy „cyklop-eredetűek”, - mind beavatott, pap-építészek alkotásai. S ezek azoktól származtak, akiket joggal az „Építőknek” nevezett, „Isten-fiak” tanítottak. A megértő utókor ezekről a leszármazottakról ezt mondja: „Nem használtak sem vakolatot, sem cementet, sem acélt, sem vasat a kövek faragására és mégis oly mesteri módon dolgozták ki, hogy gyakran nem is lehet észrevenni az összeillesztés helyét, noha ezekből a kövekből sok, 18 lábnyi széles, p. o. Peruban, söt Cuzco várának falaiban még ennél is nagyobb kövek vannak”. (Acosta IV. 14.) „Továbbá Syene kútja, mely 5,400 évvel ezelőtt épült, mikor ez a hely éppen a térítőn feküdt (t. i. helyzete azóta megváltozott), úgy volt megszerkesztve, hogy délben, pontosan a nyári napforduló pillanatában, a Nap teljes korongja visszatükröződött a felszínén. Ez olyan alkotás, melyet Európa összes csillagászainak egyesített tudása most nem tudna létrehozni. (Kenealy: „Book of God” 118. o.) (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

* A III. kiadás hozzáteszi: a IX. Stanzához fűzött részben.

* A III. kiadásban e helyett: „az ő szívében, mely vele született” stb.

1 Az, ami természetes volt az ősember szemében, csak most vált csodává számunkra, és az, ami az ő számára csoda volt, soha sem volna kifejezhető a mi nyelvünkön.

*^* Ovidius: Metamorfózis, I. könyv, 76-77 o.

1 A hindu népen kívül nincs nemzet a világon, melyben az odaadás érzése vagy a vallásos miszticizmus érzése, jobban kifejlődött és előtérbe lépett volna. Lásd, hogy mit mondanak Max Müller munkái erről a sajátos­ságról és nemzeti vonásról. Ez a harmadik faj tudatos ős-embereitől való közvetlen örökség.

* A III. kiadás hozzáfűzi : „Lectures on Heroes”

1 Ez a Kozmikus princípiumra vonatkozik.

2 A hét teremtő Rishi, most a Göncölszekér csillagképpel kapcsolatosak.

1 Valójában a szofizmák és paradoxonok évszázadokon át tartó szün­telen munkájának eredménye, hogy a Microprosopus-t - aki filozófiai érte­lemben határozottan különbözik a meg-nem-nyilvánult örökkévaló Logosz-tól, „az Atyával egy”-től, azonosították Jehovah-val, vagyis az Egy élő Istennel (!), pedig Jehovah = Binah, a nőnemű Sephiróth (a III. kiadásban: „Sephira”). Ezt a tényt nem véshetjük eléggé mélyen az olvasó elméjébe. (A III. kiadás­ban ez a jegyzet a szövegben van).

2 A Microprosopus, amint mondtuk, a megnyilvánult Logosz; ilyen sok van.

3 Sephira a Korona, Kether, de csak az elvont princípiumban, mint a matematikában használt x (az ismeretlen mennyiség.) A megkülönböződött természet síkján ő Adam-Kadmon-nak - az első kétneműnek a nőnemű fele. A Kabala azt tanítja, hogy a „Fiat Lux” kifejezés (Genesis I. Fej.) a Sephiroth-ok alakulására és fejlődésére vonatkozott, s nem a világosságra, mint a sötétség ellentétére. Simeon rabbi mondja: „Ó, társaim, ó társaim, az ember mint kisugárzás egyszerre volt férfi is, nő is, valóban Adam-Kadmon, és ez e szavak értelme „Legyen világosság, és lőn világosság! Ez a kettős ember.” (Auszüge aus dem Zohar 13-15. o.) (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van).

1 Lásd a következő jegyzetet. Ezek az elemek: Tűz, Levegő stb. nem pedig a mi összetett elemeink.

2 Ez a „Tudat” nincs a mienkkel viszonyban. Az „Egy megnyilvá­nult" tudata, noha nem abszolút, mégsem feltétlen (unconditioned). Mahat, (az Egyetemes Elme), Brahmâ-Teremtőnek, de Pradhâna-nak (a meg nem különböződött anyagnak) is első teremtménye.

1 Figyelemre méltó, hogy a modern vegytan elveti az okkultizmus és a vallás babonájaként az elementáloknak, Angyaloknak stb. nevezett anyagi és láthatatlan lényekről szóló elméletet. Persze soha sem tekintett bele ezek­nek a testnélküli lényeknek a filozófiájába, nem is elmélkedett rajtuk. Pedig a megfigyelések és felfedezések kényszeríthették volna arra, hogy elfogadja és felismerje a kémiai atom fejlődésében is a haladásnak ugyanazt az arányát és rendjét, amelyet az okkultizmus a Dhyanok-ra és az Atomokra nézve elfogad, - mivel az analógia az ő első törvénye. Fentebb láttuk, hogy a Rúpa-angyalok legelső csoportja négyes, mivel mindegyikhez egy-egy elem járul a leszállás sorrendjében. A kémiában az atomok is a lefele haladásukban monatomi­kusak, diatomikusak és tetratomikusak, stb. Ne feledjük el, hogy a tűz, a víz, a levegő vagy az úgynevezett „Ős-Teremtés Elemei” nem azok az összetett elemek, amelyek a Földön találhatók, hanem ezek noumenoni, homogén elemek - a földi elemek - szellemei. Azután következnek a hetes csoportok vagy seregek. Ha táblázatba rendezve ezeket, az atomokkal párhuzamosan helyezzük el, akkor ezen lények természete, a lefelé való haladás fokozataiban matematikai pontossággal az összetett elemeknek felel meg, az analógia szempontjából. Ez természetesen csak okkultista készítette táblákra vonat­kozik, mert ha az angyali lények fokozatait egy sorba helyeznénk a tudomány kémiai atomjainak fokozataival - a feltételezett héliumtól kezdve az urániumig - akkor természetesen eltérés mutatkoznék. Utóbbiaknak csak az asztrális sík négy legalsó rendje felel meg. Az atom, helyesebben a molekula vagy kémiai elem három magasabb princípiumát csakis a beavatott Dangma-Szeme láthatja. De ha a vegytan a helyes utat akarná meg­találni, akkor az okkultisták táblázata szerint kellene kijavítania táblázatát, - ezt aligha fogja megtenni. Az ezoterikus filozófiában minden fizikai részecske magasabb noumenon-jához - t. i. a Lényhez kapcsolatos, melynek lényegéhez tartozik - és tőle függ. Mind fent, mind lent, a szellemi az Isteniből fejlődik, a pszicho-mentális a szellemiből - ennek alsóbb síkját már az asztrális színezi - az egész élő és (látszólag) élettelen természet párhuza­mos irányban fejlődik, és sajátosságait épp úgy fentről, mint lentről nyeri. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 A hetes szám nem csak hét lényre vonatkozik, hanem hét csoportra, vagy seregre is, amint már magyaráztuk. A legmagasabb csoport, az Aszurá-k, Brahmâ első testében születtek - mely „éjjel”-re változott. Ez a legmagasabb csoport hetes, t. i. hét osztályra oszlik, mint a Pitri-k; ezekből három arupa (testnélküli) és négynek teste van. (L. Vishnu Purâna I. Könyv) Ők valójában inkább a mi Pitri-jeink (ősök), mint azok a Pitri-k, amelyek kivetí­tették az első fizikai embereket. (Lásd a II. kötet.)

1 Ezen egyiptomi vallási jelkép igazi, bár rejtett jelentésének van egy könnyebb magyarázata. A Krokodilus elsőnek várja be és fogadja a reggeli Nap emésztő tüzét, épp ezért csakhamar a Nap hőségét személyesítette meg. A napkelte olyan volt, mint „az Isteneket éltető, isteni léleknek” megérkezése a földre az emberek közé. Innen ered a különös szimbolizmus. A múmia feltette a krokodilus fejét, jelezvén, hogy ő a földről érkező lélek. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 A „magasabb világ”-nak nevezett világ nem helyzeténél fogva maga­sabb, hanem mert minősége vagy lényege felsőbbrendű. De az átlagember olyannak képzeli a mennyországot, és fejünk fölé helyezi.

3 Paracelsus Flagae-nak nevezi őket; a keresztények „Őrző Angyalok”-­nak; az okkultisták „Ősök”-nek, „Pitri”-knek; ők a hatszoros Dhyani Chohan-ok, testük összetételében megvan a hat szellemi elem - valójában emberek, csak fizikai testük nincs. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 A Darwin iskola materiálistái és evolúcionistái nem tennék jól, ha elfogadnák Weissmann tanár, a „Beiträge zur Descendenzlehre” szerzője nemrégiben kidolgozott elméleteit az embriológia fent említett rejtélyeinek egyiké­ről, amelyről az gondolja, hogy megoldotta. Mert, ha ezt a rejtélyt teljesen megoldják, akkor a tudomány már átlépett az igazi okkult birodalmába és örökre kilépett a Darwin tanította átalakulás birodalmából. Ez a két elmélet a materializmus szempontjából össze nem egyeztethető. Az okkultista néző­pontjából azonban az új elmélet megoldja mindezeket a rejtélyeket. Akik még nem ismerik a valamikor buzgó darwinista, Weissmann professzor, felfedezését, azoknak gyorsan pótolniuk kellene e mulasztást. A német embriológus-filozófus - átugorva a görög Hippokratészt és Arisztotelészt, visszament a régi árják tanításához - elénk hoz egy parányi sejtet, egyet abból a sok millióból, melyek egy-egy organizmus kialakulásában közreműködnek. Ez a sejt, egymagában és segítség nélkül, állandó osztódás és sokszorozódás által, meghatározza a jövendő ember (vagy állat) pontos mását, fizikai, értelmi és pszichikai jellegzetességeivel. Ez a sejt vési az új egyén arcára és alakjára a szülők vagy valami távoli ős vonásait, és ugyancsak ez a sejt adja át neki őseinek intellektuális és mentális sajátosságait és így tovább. Ez a Plazma testünk halhatatlan része, amely az egymást követő áthasonulások folyamata segítségével fejlődik. Darwin elméletének ideje lejárt; ő ugyanis az embriológiai sejtet tekintette a lényegnek, vagyis valamennyi többi sejt kivonatának; erre azonban az átöröklést visszavezetni nem lehet. Csak két módon magyarázhatjuk meg az átöröklés rejtélyét: vagy a csírasejt anyagá­ban van meg az a képesség, hogy az átalakulások egész ciklusán tudjon áthaladni, amelyek egy különálló szervezet felépítéséhez és ezután az azonos csírasejtek megteremtéséhez vezetnek, vagy pedig ezek a csírasejtek nem az egyed testében jönnek létre, hanem közvetlenül attól az ősi csírasejttől erednek, mely hosszú nemzedéken át apáról fiúra szállt. Weissmann az utóbbi feltevéstt fogadta el, és ezen az alapon dolgozott tovább. Erre a sejtre vezeti vissza az ember halhatatlan részét. Eddig helyes. És ha ezt a csaknem helyes elméletet elfogadják, hogyan fogják a biológusok ennek az örökkétartó sejtnek első megjelenését megmagyarázni? Hacsak az ember nem úgy „nőtt”, mint a „halhatatlan Topsy”, és hacsak egyáltalán nem is született, hanem a felhőkből hullott alá, hogyan keletkezett benne ez az embriológiai sejt? (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

1 Azaz hülyének születik.

2 A Tudomány csak homályosan sejti ezt az igazságot, talál is az emberi testben baktériumokat és más véglényeket, de ezeket csak véletlen és rendellenes látogatóknak tekinti, és nekik tulajdonítja a betegségeket. Az okkultizmus egy-egy „életet” lát minden atomban és molekulában, legyen az ásvány vagy emberi test, levegő, tűz, vagy víz, és azt állítja, hogy a mi egész testünk ilyen „életek”-ből épült fel. Hozzájuk úgy viszonylik a legkisebb mikroszkopikus baktérium, mint az elefánt a legkisebb infusoriához. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 A „New Aspects of Life” tudós és nagyon filozófikusan gondolkozó szerzője az olvasóval meg akarja értetni, hogy a Nephesh hajah (élő lélek), a héberek szerint „az Élet Szellemének vagy Leheletének az ember meg­elevenülő testébe való ömléséből keletkezett vagy ez okozta, és ki kellett szorítania ezt a szellemet, elfoglalnia annak helyét az így alkotott énben úgy, hogy a szellem átment az élő lélekbe és eltűnt benne”. Ő azt tartja, hogy az ember testét anyaméhnek kellene tekinteni, amelyben és amelyből a lélek fejlődik. (Ezt úgy látszik, többre tartja, mint a szellemet.) Ami működését illeti, és tevékenysége szempontjából, a lélek szerinte kétségtelenül magasabb a Máyá e véges és korlátolt világában. Azt mondja, hogy a lélek az „ember megelevenült testének végső termése”. Így a szerző a „Szellem”-et (Átma-t) egyszerűen az „élet leheletével” azonosítja. A keleti okkultisták nem lesznek egy véleményen vele, mert álltása azon a téves felfogáson alapszik, hogy Prána és Átman vagy Jivátman egy és ugyanaz a dolog. A szerző érvelésének támogatására, kimutatja, hogy a régi hébereknél, görögöknél, de még a rómaiaknál is Ruach, Pneuma és Spiritus - szelet jelentettek. A zsidóknál tagadhatatlanul ezt jelentette, és a görögöknél és rómaiaknál is nagyon való­színűen. A görög Anemos (szél) szó és a latin Anima, „lélek” között gyanítható a rokonság.

Mindez nagyon erőltetett. Alig lehet azonban e kérdés eldöntésére meg­felelő teret találni, mert D. Pratt, úgy látszik, gyakorlati kézzelfogható tények­kel dolgozó metafizikus, kabbalista-pozitivista-féle, míg a keleti metafizikusok, de különösen a vedántisták mind idealisták. Az okkultisták is a túlzó vedánta iskolából valók. Ők az Egy Életet (Parabrahm) nevezik a Nagy Leheletnek és a Forgószélnek, de teljesen elválasztják a hetedik princípiumot az anyagtól, és tagadják, hogy azzal bármiképpen kapcsolatos vagy összefüggő volna. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van).

2 L. „The Seven Souls of Man”, Gerald Massey előadása, 2. o.

1 Íme egy sokat mondó hasonlóság az árja vagy brahmani és az egyip­tomi ezoteria között. Az előbbi a Pitri-ket hívja az ember „holdbeli őseinek”, és az egyiptomiak szerint Taut-Esmun, a Hold-Isten az első emberi ős. Ebben a „hold-isten”-ben „jutott kifejezésre a már előtte meglevő hét természet-erő, és ezek benne egyesültek, mint az ő hét lelke; ezeknek ő volt a megnyilvání­tója, mint nyolcadik (innen a nyolcadik szféra). . . A kaldeai Heptakis vagy Iaó hét sugara, - amint a gnosztikus köveken ábrázolják - ugyancsak a lélek hetességét jelzi”… „A misztikus HÉT első alakját az égen a Göncölszekér hét nagy csillaga ábrázolta, ez a csillagkép az egyiptomiaknál az Idő Anyját és a hét elemi erőt jelképezte”. (L. a Hét Lélek stb.) Minden hindu jól tudja, hogy ugyanez a csillagkép Indiában a Hét Rishi-t ábrázolja, és a neve Riksha és Chitra-Sikhandin... (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

* A III. kiadásban e helyett: a Rituale-ban.

1 A legrégibb rendszerekben a Hold mindig hímnemű. Így Soma is a hinduknál égi Don Juan-féle, „Király” és Buddha-nak, - a Bölcsességnek atyja, bár törvénytelenül. Mindez okkult ismeretre mutat, bölcsességre, melyet a hold-rejtélyek alapos megismerésével szereztek meg, beleértve a szexuális nemzésre vonatkozókat is. (L. II. köt. II. r. XVII. §: „A Szentek Szentje”.) (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Ha a vasárnapi iskolákban a haszontalan Biblia-leckék helyett a szegények rongyos seregeinek az asztrológiát tanítanák, - legalább is annyit, amennyi a Hold okkult tulajdonságaira és a nemzésre való rejtett befo­lyásaira vonatkozik, akkor nem kellene tartani a népesség szaporodásától. De a Malthus követők hírhedt könyveihez sem kellene fordulniuk, hogy azt meggátolják. Mert a Hold és konjunkciói szabályozzák a fogam­zást; ezt Indiában minden asztrológus tudja. A korábbi fajokban és ennek a fajnak a kezdetén varázslóknak és bűnözőknek tartották azokat, akik a Hold bizonyos fázisaiban házas közösségben éltek. De talán még ma is jobbak volnának ezek, az okkult tudással való visszaélésből származó bűnök, mint a napjainkban, az okkult befolyások ismeretének hiánya folytán, elkövetett bűn­tettek. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 Néhány ellenséges indulatú bíráló azt iparkodik bebizonyítani, hogy korábbi munkánkban, az „Isis Unveiled”-ben, nem közöltük sem az ember hét princípiumáról, sem láncunk hetes alkotásáról szóló tanítást. Bár abban a műben csak célozgathattunk erre a tanításra, mégis több helyen nyíltan említjük az ember és a lánc hetes alkotását. A II. köt. 420. oldalán az Elohim-ekről szólva azt mondjuk: „Ők a hetedik ég (vagy szellemi világ) fölött maradnak, mert a kabbalisták szerint, ők formálták egymásután a hét anyagi világot, jobban mondva, kíséreltek világokat alkotni, amelyek a mi világunkat megelőzték s a mi világunk eszerint a hetedik. A mi gömbünk a „láncot” feltüntető ábrában természetesen a hetedik és a legalsó. Mivel azonban ezeken a gömbökön a fejlődés ciklikus, azért a mi gömbünk az anyagba való leszállás ívén a negyedik. És ugyancsak a II. köt. 367. oldalán ez áll: „Az egyiptomi felfogásban, valamint az összes, a filozófiára épült vallásokban, az ember nem csupán. . . a lélek és a test egyesítése volt; háromság volt, ha hozzávették a szellemet, és e tanítás szerint az embernek ezenkívül teste, asztrális formája vagy árnyéka, állati lelke, magasabb lelke és földi értelme, egy hato­dik princípiuma stb. stb. volt, azután - a hetedik - a SZELLEM.” Olyan világosan szólunk ezekről a princípiumokról, hogy még a Tárgymutatóban is megtaláljuk (683. oldal): - „Az ember hat princípiuma”, mivel a hetedik szorosan véve, a hatnak szintézise és nem princípium, hanem az Abszolút MINDEN-nek egy sugara.

2 A Teremtés szó használata helytelen, mert a keresztényeken és zsidókon kívül, semmiféle más vallás, még az indiai Visista-Adwaitee-k sem - pedig ott még Parabrahmam-ot is megszemélyesítik - hisznek a semmi-ből való teremtésben, hanem a már létező anyagból való fejlődésben.

1 Az úgynevezett „Szellemek”, amelyek néha elfoglalják a médiumok testét, nem a testükből felszabadult személyek Monádjai vagy magasabb princípiumai. Ilyen „Szellem” csak elementális lény vagy Nirmânakâya lehet. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 A „New Aspects of Life” szerzője a 340-351. o. (Genesis of the Soul) a következő kabbalisztikus tanítást adja: „Azt tartották, hogy az egymással azonos sötétségű és sűrűségű szellem és anyag működésükben egyesülésre hajlanak, és hogy az így teremtett szellemek, testnélküli állapotukban, létra­szerű fokozatokban úgy voltak elrendezve, hogy megismételték az elementális vagy a meg-nem-teremtett szellem sötétsége és átlátszósága fokait. Ezek a szellemek testnélküli állapotukban olyan elementális szellemeket és elementális anyagot vonzottak, tulajdonítottak el, emésztettek meg és hasonítot­tak át, amelyeknek állapota az övéikkel megegyezett”. „Ők tehát azt tanították, hogy a teremtett szellemek állapotaiban nagy a különbség és hogy a szellem­világ és az anyagvilág benső társulásában, az át-nem-látszó, testnélküli szellemek az anyagi világ sűrűbb részei felé vonzatnak, és ennélfogva e szel­lemek a Föld központja felé törekednek, ahol megtalálják az állapotuknak leginkább megfelelő feltételeket. Az átlátszóbb szellemek a bolygót körülvevő aurába mentek át, a leglégiesebbek a mellékbolygókon leltek otthonra”.

Ez kizárólag a mi elementális szellemeinkre vonatkozik, semmi köze sincs a bolygói, csillagi, kozmikus vagy inter-éterikus, értelmes erőkhöz vagy „angyalok”-hoz, amint a Római Egyház nevezi őket. A zsidó kabbalisták, de különösen a gyakorlati okkultisták, akik a szertartásos mágiát űzték, kizárólag a bolygók szellemeivel és az úgynevezett „elementálisok”-kal foglalkoztak. Ennélfogva a fenti idézet az Ezoterikus Tanítás csak egy részét öleli fel. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

3 Különösen a kínai és buddhista filozófia okkult tanítása az, hogy a „lélek” (azaz az örök szellemi Ego) a láthatatlan világokban lakhat, miköz­ben teste tovább él a Földön. (Lásd ennek magyarázatára „Isis Unveiled” I. köt. 602. old.) Sok lélek-nélküli ember él közöttünk, mert ez épp úgy elő­fordul gonosz materialistáknál, mint olyan személyeknél, „kik a szentségben haladnak előre, és soha sem térnek vissza”. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 A szellem és az anyagi „mása” (az emberben megfordítva) közötti azonosság még jobban megmagyarázza, hogy miért zavarják össze a neve­ket és egyéniségeket, valamint a Rishi-k és Pradzsapati-k számát; ez különösen áll a Satyayuga és a Mahabhárâta-i korszak Rishi-ire és Pradzsapati-ire; erről a zavarról már jelen munkánkban szóltunk. Ez az azonosság továbbá meg­világítja a Gyökér- és Mag-Manuk-ról szóló Titkos Tanítást. (L. II. kötet: „Az Emberiség legelső Manu-iról” c. fej.) A tanítás szerint nemcsak a mi emberi­ségünk eme őseinek van meg a maga ősképe a Szellemi Világokban, hanem minden emberi lénynek is. Ez az őskép az ember hetedik princípiumának lényege. Így a hét Manu-ból lesz 14; a Gyökér Manu az eredeti ok és a „Mag-Manu” az eredménye. A Satyayuga-tól (az első állapot) a hőskorig, ezeknek a Manu-knak és Rishi-knek száma 21. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

* A III. kiadásban: Padma Purana. Asiatic Researches XI. 99. 100.

2 A Halottak Könyvében említett egyiptomi allegória, amely a „lélek” jutalmáról szól, a mi hetes tanításunk mellett bizonyít, költői nyelven. Az elhunytnak Aaru mezején egy darab földet adnak. A Manes-ek, a holtak meg­istenült árnyai learatják azt a termést, amit életükben cselekedeteikkel vetettek a hét rőf magas gabonát, amely 14 és 7 részre felosztott területen nő. Ez a gabona a táplálékuk, ez vagy élteti, vagy megöli őket Amenti-ben, a birodalom­ban, amelynek egy részét Aaru mezeje teszi. Mert amint a himnusz mondja (XXXII. fej. 9.), az elhunyt itt vagy elpusztul, vagy tiszta szellemmé válik az örökkévalóság számára, a földön eltöltött vagy eltöltendő „hétszer hetvenhét élet” folytán. Igen szemléltető gondolat, hogy gabonát aratunk „cselekedeteink gyümölcse” képpen. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

1 A négy lámpabél háromnyelvű lángja megfelel a Sephiroth-i fa (l. VI. Stanza Magyarázatát) négy egységének és a három kettősségének. (Ez a jegyzet a III. kiadásban a szövegben van.)

2 Felesleges újra ismételnünk, hogy az itt használt kifejezések már szanszkrit fordítások, mert az eredeti elnevezéseket Európában nem ismerik, és még nem is hallottak róluk; használatuk csak még jobban megzavarná az olvasót, és így céljukat nem érnék el. (Ez a jegyzet a III. kiadásban elmaradt.)

1 Az „élő Lélek”-nek vagy az embernek formálása világosabban fejezné ki a gondolatot. A Bibliában az „Élő lélek” az emberrel rokonértelmű kifejezés. Ez a mi hét „Princípiumunk”.

1 Ezt a bibliai szöveget nem vehettük át Károlyi Gáspár fordításából, mert nem egyezik az angol szöveggel. (Ford.) (IV. 3.-tól)

1 Nephesch Ádámba, a porból való emberbe lehelt (állati) „élet lehelete”. Ez tehát az Élő Szikra, az éltető elem. Manas nélkül, azaz „a gon­dolkozó Lélek” vagy elme nélkül, vagy amit Lévi ábrája helytelenül Nephesch-nek nevez Manas helyett, Átma-Buddhi értelem nélküliek ezen a síkon, és működni nem tudnak. Buddhi a plasztikus közvetítő, nem Manas. Manas „az értelmes közvetítő a felsőbb hármasság és az alsóbb négyesség között”. De kabbalisztikus művekben sok ilyen különös és furcsa átalakítás talál­ható - ez meggyőzően bizonyítja, hogy irodalma szomorú zűrzavarrá vált. Nem fogadjuk el ezt az osztályozást, és csak azért közöljük, hogy kimutas­suk a miénkkel egyező részeket. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szöveg­ben van.)




1 Eliphas Lévi vagy akarattal vagy akaratán kívül összezavarta a számokat. Az ő 2. száma nálunk az 1. szám (Szellem); s mivel nála Nephesch a plasztikus közvetítő, és egyszersmind az Élet, tehát valóságban ő csak hat princípiumot vesz föl, mert a két elsőt ismétli.

2 Az Ezotéria ugyanazt tanítja. Manas azonban nem Nephesch; ez utóbbi nem is az asztrális princípium, hanem a 4. és egyúttal a 2. prâna is, mert Nephesch az „élet lehelete” mind az emberben, mind az állatban vagy rovarban: a fizikai az anyagi élet lehelete, melyben nincs szellemiség.

1 A Genesis bevezető fejezeteinek célja nem az volt, hogy még csak allegóriában is, elénk tárja Földünk teremtését. E fejezetek az örökkévalóság valamely határozatlan időszakának metafizikai fogalmát ölelik fel, amikor a fejlődés törvénye egymásután kísérelte meg a világegyetemek alkotását. A gon­dolat a Zoharban világosan kifejeződik: „Voltak régi világok, alig kezdtek létezni, s máris eltűntek; ezek forma nélküliek voltak és szikráknak nevez­tettek. Mikor a kovács a vasat üti, a szikrák szerteszét röpülnek. Ilyen szikrák a legelső világok; nem tudtak tovább élni, mert a Szent Vén (Sephira) még nem vette fel a Király és Királynő (Sephira és Kadmon) (kétnemű vagy ellen­kező nemű) alakját, és a Mester még nem fogott munkához. L. Zohar „Idra Suta” III. könyv 292. b. o. A Legmagasztosabb a világ Építőmesterével - Logo­szával - tanácskozik a teremtésről. („Isis Unveiled” II. kötet 421. o.) (Ez a jegyzet a III. kiadás a szövegben, de az utolsó mondat és Isis Unveiled-re való hivatkozás a III. kiadásban elmaradt.)

1 Lásd az Isis-ben II. kötet 297-303 o. a Codex Nazarenus tanítását; tanításunknak minden tétele más alakban és allegóriában ott található.

2 A „Bűn” szó különös, de sajátságos okkult viszonyban van a Hold­dal. Kaldeai nyelven pedig a holddal azonos jelentésű.

1 Vajon öntudatlan-e Pasteur első lépése az okkult tudományok felé, mikor kijelenti, hogy ha volna merészsége kifejteni gondolatát erről a tárgyról, akkor azt mondaná, hogy a szerves sejtekben olyan életerő van, mely nem szünteti meg tevékenységét a feléjük tartó oxigénáram megszűntével, és ezért nem szakít magával az élettel sem, pedig ennek a gáznak beáradása tartja ezt fenn? „Hozzátenném, - mondja Pasteur - hogy a csíra fejlődését bonyolult jelenségek hozzák létre, melyek közé főleg az erjedési folyamatokat kell sorolnunk”; és az élet Claude Bemard és Pasteur szerint, csak erjedési folyamat. Hogy vannak a természetben lények vagy életek, amelyek levegő nélkül élni és prosperálni tudnak még a mi gömbünkön is, azt ugyanezek a tudósok be­bizonyították. Pasteur úgy találta, hogy az alsóbb rendű életek közül sok, p. o. a Vibrion és néhány mikróba és baktérium élhet levegő nélkül, sőt éppen ellenkezőleg, a levegő megöli őket. Ezek a szaporodásukra szükséges oxigént a körülöttük lévő különböző anyagokból veszik. Aerobák-nak nevezi őket, mert a mi anyagunk szövetein élnek, mikor ez már többé nem része egy teljes és élő egész­nek (s ezt nevezi akkor a tudomány, nem nagyon tudományosan, „holt anyagnak”) továbbá anaerobáknak is hívja. Az egyik fajta leköti az oxigént, és hathatósan hozzájárul az állati élet és növényi szövetek pusztításához; egyúttal a légkörbe olyan anyagokat küldenek, amelyek később más szervezetek alkotásához járulnak hozzá. A másik fajta végül elpusztítja vagy inkább megsemmisíti az úgynevezett szerves anyagot, mert végső elpusztulás lehetetlen közreműködésük nélkül. Egyes sejtcsírák, mint pl. az élesztőé, fejlődnek és szaporodnak a levegőn, de ha megfosztják ettől, akkor a levegő nélküli élethez alkalmaz­kodnak, erjesztő anyagokká válnak, lekötik a velük érintkezésbe kerülő anyagok oxigénjét, és így tönkre teszik azokat. Ha a gyümölcssejteknek nin­cs elég szabad oxigénjük, akkor erjedésbe mennek át, és előmozdítják az erjedést. „Ezért a növénysejt élete ebben az esetben, mint anaerób lény nyilvánul meg. Miért legyen tehát a szerves sejt ebben az esetben kivétel?” kérdi Bogolubof tanár. Pasteur kimutatja, hogy a szöveteink és szerveink anyagában magának elég oxigént nem találó sejt, ugyanúgy létesít erjedést, mint a növénysejt, és Claude Bernard úgy gondolja, hogy Pasteurnak, az erjesztő anyagok képzésére vonatkozó gondolatát megerősíti az a tény, hogy az urea a felakasztott ember vérében növekszik. ÉLET tehát mindenütt van a Világegyetemben, és az okkultizmus azt tanítja, hogy az atomban is megvan. L. még később, e szakasz végén. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Védai tanítás szerint „három Föld van, amely három mennyországnak felel meg, és a mi Földünk (a negyedik), melynek neve Bhumi”. Ezt a magyaráza­tot adják a mi exoterikus, nyugati orientalistáink. De ezoterikus jelentése és a védákban található hivatkozás szerint, a mi bolygói láncunkra vonatkozik, t. i. három „Föld” a leszálló íven, és három „mennyország”. Ez ugyancsak három Föld vagy Gömb, de sokkal éterikusabbak, a felemelkedő vagy szellemi íven. A három elsővel leszállunk az anyagba, a másik hárommal emelkedünk a Szellembe; a legalsó Bhumi, a mi Földünk; ez alkotja a forduló-pontot, hogy úgy nevezzük, és potenciásan annyit foglal magában a szellemből, mint az anyagból. Ezt később fogjuk tárgyalni. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 Zöllner tanár elméletét nagy örömmel fogadta több spiritiszta, aki tudós: így a szt.pétervári Butlerof és Wagner tanárok is.

2 „A Realizmus tévedése, hogy valóságot ad elvontságoknak. A Térre és az Időre gyakran úgy tekint, mintha ezek el volnának különítve az elme összes konkrét tapasztalatától, ahelyett, hogy ezek általánosításainak venné, bizonyos aspektusokban”. (Bain, Logic, II. R. 389. o.)

1 Az elemek fenti sorrendje a helyes sorrend az ezoteriában és a Titkos Tanításokban. Milton-nak igaza volt, mikor „a Tűz, Levegő, Víz és Föld Hatalmairól” szólt. A Föld, amilyennek ismerjük, nem létezett a 4-ik kör előtt, t. i. száz meg száz millió évvel ezelőtt, geológiai Földünk születésekor. A gömb „tüzes, hideg és ragyogó volt, s ilyenek voltak éterikus emberei és állatai is az első körben”, mondja a Magyarázat. Ez képtelenség vagy paradoxon a mai tudomány szerint. „Ragyogó, sűrűbb és nehéz a második körben; vizes a harmadikban!” Az elemek tehát fel vannak forgatva.

2 Ha a geológusoktól szolgáltatott adatokból kellene következtetnünk, akkor azt mondanánk, hogy nem volt igazi víz - még a szénkorszakban sem. (Ők azt mondják, hogy a szén óriási tömegei (ezek akkor a légkörben elszórva, mint szénsav léteztek) egyrészt a növényekbe szívódtak fel, más­részt, nagy részült a vízzel keverődött. Ha tehát ez így van, és ha elhisszük, hogy a kátrányos szenet, lignitet stb. adó növények képzéséhez és a mészkő stb. alkotásához hozzájáruló összes szénsav abban a korszakban, légnemű alakban, a légkörben volt, akkor folyékony szénsavból álló tengereknek és óceánoknak kellett lenniük. De hogyan előzhette meg e feltevés mellett a devon és szilúr - halak és puhányok - korszaka a szénképző időszakot? A légnyomás is százszor nagyobb lehetett jelen légkörünk nyomásánál. Hogyan bírták el ezt szervezetek, ha még oly egyszerűek voltak is, mint a halak és puhányok? Blanchard érdekes munkát írt az Élet Eredetéről, mely társainak elméleteiben néhány furcsa ellenmondásra és zavarra világít rá. E művet az olvasó figyelmébe ajánljuk.

3 Eliphas Lévi nagyon helyesen nevezi ezt egy „a természetben lévő erő­nek", amelynek „segítségével egyetlen ember, ha ura néki. . . fel tudja forgatni a világot, s meg tudja változatni a világ képét”, mert „ez a transzcendentális Mágia nagy Arkánuma”. Fordításban idézzük A. E. Waite (The Mysteries of Magic), a nagy nyugati kabbalista szavait, s talán jobban megmagyarázhatjuk, ha itt-ott egy-két szót hozzáfűzünk, hogy ugyanarról a tárgyról szóló nyugati és keleti magyarázatok között levő különbséget kimutassuk. A szerző a nagy Mágikus Erő-ről ezt mondja: „Ezt a mindent környező és mindent átható fluidumot, ezt a (központi vagy szellemi) Nap fényétől elszakadt sugarat. . . megrögzítve a légkör súlyától (?!) és a központi vonzás erejétől. . . az asztrális fényt, ezt az elektromágneses étert, ezt az élő és fénylő hő­séget, régi szobrokon Isis övével ábrázolják, mely két rúd körül csavarodik. . . . a régi teogóniákban pedig a saját farkába harapó kígyóval, a bölcses­ség és Szaturnusz jelképével” - a végtelenség, halhatatlanság és Kronosz - az „Idő” - nem pedig Szaturnusz isten vagy a bolygó jelpépével. „Ez Medea szárnyas sárkánya, a caduceus kettős kígyója és a Genesis kísértője; de ugyanez Mózesnek a Tau körül csavart rézkígyója is. . . végül, az exoterikus dogmatizmus ördöge, és valóban ez a vak erő (nem vak, és Lévi tudta ezt), amelyet a lelkeknek le kell győzniük, hogy a Föld láncaiból felszabaduljanak, mert „ha nem szabadulnak belőlük”, akkor ugyanaz az erő, amely létre hozta őket, el fogja őket nyelni, és visszatérnek a központi „örök tűzbe”. Ezt a nagy archeus-t most fedezte fel egy ember, csak egy ember számára - a philadelphiai J. W. Keely. Másoknak, noha fel van fedezve, mégis majdnem hasznavehe­tetlennek kell maradnia. „Eddig mehetsz. . . .”

Mindez igen értelmes és helyes, csak egyben téves, ezt később a szöveg­ben meg fogjuk magyarázni. Eliphas Lévi nagy baklövést követ el, hogy állandóan azonosítja az asztrális fényt azzal, amit mi Akâsa-nak nevezünk. Hogy ez tulajdonképen micsoda, azt a II. kötet, 2. részében fogjuk kifejteni. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van).

* A harmadik kiadás hozzáfűzi: „az első” fejezetben (az Elohistákéban.)

1 Ezt a bibliai szöveget nem vehettük át Károlyi Gáspár fordításából, mert ez nem egyezik az angol szöveggel. (Ford.)

* A III. kiadás hozzáfűzi: Wilson I. 23, 24.

*^* A III. kiadásban e mondat helyett: „A szószerinti fordítás a következő”

1 A tanítványnak továbbá meg kell jegyeznie, hogy a Purâna dualisztikus rendszer, és nem fejlődésen alapuló, és hogy ebben a tekintetben sokkal többet talál ezoterikus szempontból a Sankhya-ban, és még a Mânava-dharma ­Sâstra-ban is, bármennyire különbözzék is az utóbbi az előbbitől.

2 A Sankhya filozófiában a hét Prakriti vagy „termékeny termékek” (produc­tive productions): Mahat, Ahamkara és az öt tanmatra. L. „Sankhya-kârika”, III. és Magyarázatát.

*^** A III. kiadásban: Föld és Mahat.

3 Ezt felesleges a hinduknak mondanunk, akik Purâna-ikat könyv nélkül tudják, de nagyon hasznos emlékeztetnünk orientalistáinkat és azokat a nyugati olvasókat, akik Wilson fordítását irányadónak tartják, hogy a Vishnu Purâna eme angol fordításában a legnevetségesebb ellenmondások és tévedések fordulnak elő. Így a hét Prakriti vagy Brahmâ tojása hét övének azonos tárgyáról szóló két leírás teljesen különbözik egymástól. Az I. köt. 40. o. szerint a tojás kívülről hét burokkal körülvett, és Wilson magyarázza, hogy ez a „Víz, Levegő, Tűz, Éter és Ahamkâra” (az utolsó szó nincs is a szanszkrit szövegekben). Az V. kötetben a 198. oldalon pedig ugyancsak erről a Vishnu Purâna-­ról azt írja: „Így számították a természet (Prakriti) hét formáját Mahat-tól a Földig”. (?) Mahat vagy Maha-Buddhi és „Víz, stb.” között nagy a különbség.

1 Ez Hegel, a nagy metafizikus szerint is áll. Számára a természet folytonos levés. Ez tiszta ezoterikus felfogás. Teremtés vagy Kezdet - e kifejezést keresztény értelemben véve, egyáltalán nem gondolható el. Amint a fent idézett gondolkozó mondta: „Isten (az Egyetemes Szellem) a Természet­ben tárgyiasul, és újra kiemelkedik belőle”.

1 Eliphas Lévi: „Histoire de la Magie” előszavában erről szólva, azt mondja: „Ez az Erő okozza az összes idegközpontok egymással való titokzatos érintkezését; ez szüli a rokonszenvet és ellenszenvet, valamint álmain­kat is, ezért fordul elő a léleklátás (second sight) és a rendkívüli látomások jelen­sége...Erős akaratoktól irányítva, az asztrális fény rombol, megszilárdít, szétvá­laszt, összetör és egyesít minden dolgot...Isten azon a napon teremtette, mikor azt mondta: Fiat Lux; az Egregores írányítják, azaz a lelkeknek vezérei, akik az energiának és tevékenységnek szellemei”. Eliphas Lévi-nek hozzá kellett volna fűznie, hogy az asztrális fény vagy ősállag, ha egyáltalán anyag, az amit Világosságnak, Lux-nak neveznek. Az asztrális fény, az ezoterikus magyarázat szerint, ezen Szellemek teste, és tulajdon lényegük. Ami fizikai világosságunk az Isteni Világosság síkunkon való megnyilvánulása és visszaverődött ragyogása, és azoknak egyesített testéből sugárzik ki, akiket „VILÁGOSSÁGOK”-nak, és „LÁNGOK”-nak neveznek. Eddig azonban egyetlen egy kabbalista sem tudott annyi ellenmondást összehalmozni és összezsúfolni egyetlen mondatba, és hozzá még könnyedén folyó nyelven, mint Eliphas Lévi. Átvezeti olvasóját a legszebb, pompásan virágzó völgyeken, hogy végül is kietlen, sziklás szigeten puszta partra vesse. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 A francia tudósok Arnaud, Gautier és Villiers, élő emberek nyálában ugyanazt a mérges alkaloidot találták, mely a varangy, a szalamander, a kobra és a portugáliai trigonocephalus nyálában van meg. Bebizonyult, hogy a legerősebb mérgeket, akár ptomain, leucomain vagy alkaloid a nevük, élő emberek, álla­tok és növények hozzák létre. Ugyanaz a tudós, Gautier az ökör friss húsá­ban és agyában alkaloidot és a reptiliák mérges nyálából kivont anyaghoz hasonló mérget talált, melyet Xanthocreatinin-nek nevezett el. Azt gondolják, hogy a mérgek termelői vagy létrehozó tényezői: az izomszövetek, az állati háztartás legtevékenyebb szervei, ezek a mérgek épp olyan fontos­ságúak, az élet működéseiben, mint a szénsav és az urea, melyek a benső égés végtermékei. S noha még nincsen egészen eldöntve, vajon az élő lények szervezete létre hozhat-e mérget, mikrobák hozzájárulása és részvétele nélkül, az azonban be van bizonyítva, hogy az állat fiziológiai, azaz élő álla­potában mérges anyagokat hoz létre.

2 Talán azt gondolhatnánk, hogy ezek a „tüzes életek” és a tudomány mikrobjai azonosak. Ez nem igaz. A tüzes életek az anyagi sík hetedik és leg­magasabb alosztálya, és az egyénben megfelelnek a világegyetem egy életének, ámbár csupán az anyag e síkján. A tudomány mikrobjai: a második sík – az anyagi prâna (vagy élet) síkjának - első és legalacsonyabb alosztályai. Az ember fizikai teste minden hét évben teljesen megváltozik felépítésében. Elpusztulása és fenntartása a tüzes életek, mint „pusztítók” és „építők” váltakozó tevé­kenységének tudható be. „Építők”, mert mint életerő feláldozzák magukat, hogy korlátozzák a mikrobák romboló befolyását, és ellátván őket a szükségesekkel, e korlátozással kényszerítik őket az anyagi test és sejtjeinek felépítésére. „Pusztí­tók", mikor ez a kényszer megszűnik, és a mikrobák, mivel nincsenek ellátva vitális építő energiával, mint romboló tényezők garázdálkodnak. Így az ember életé­nek első felében, (az első öt időszak, mindegyiket 7 évvel számítva) a tüzes életek az emberi test felépítésének folyamatában közvetve tevékenyek; az élet emelkedőben van, és az erő a felépítésre és növekedésre fordítódik. Ez után az időszak után a visszafejlődés kezdődik. A munka kimerítette a „tüzes életek” erejét, és ezzel beáll a hanyatlás és a rombolás ideje is.

Itt vázolhatnánk analógiát, mely a szellem, a (bolygói épp úgy, mint emberi) manvantara első felében, az anyagba való leszállásának és a második felében, az anyag rovására való felszállásának kozmikus eseményei között van. Ezek a gondolatok csupán az anyagi síkra vonatkoznak, de a „tüzes életek­nek" a második sík legalsóbb alosztályára - a mikrobákra - gyakorolt korlátozó befolyását megerősíti a Pasteur-ről közölt jegyzetben (1. előbb) említett tény, hogy a szervezetek sejtjei, ha nem találnak maguknak elég oxigént, alkalmazkodnak ehhez az állapothoz, és erjesztő anyagokat alkotnak, amelyek elvonják az oxigént olyan anyagoktól, amelyekkel érintkeznek, s így tönkre teszik ezeket. Így a folyamatot megkezdi egy sejt, megfosztván szomszédját vitalitásának forrásától, ha ellátása nem elegendő, és az így kez­dett rombolás állandóan tovább halad. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

* A III. kiadásban az utolsó három szó elmaradt.

1 A fallikus tisztelet csak akkor fejlődött ki, mikor a kulcsok elvesz­tésével, elveszett a jelképek igazi jelentése is. Ez volt az igazság és az isteni tudás országútjáról való utolsó és legvégzetesebb letérés a koholás mellék­ösvényére. Ezt emelték dogmává az emberi hamisítások és az egyház nagyra­vágyása.

1 L. Auguste le Plongeon: „Sacred Mysteries among the Mayas and Quichés 11,500 years ago”. A szerző kimutatja, hogy az általa leírt népek szer­tartásai és hite azonos az egyiptomi szertartásokkal és hittel. A maják ősi képes abc-je és az egyiptomi abc majdnem azonosak.

2 Valójában hét, amint ezt később a legrégibb Upanishad-ok tekintélye alapján ki fogunk mutatni.

1 „A Védá-knak jelentése határozottan kettős. Az egyiket a szó­ szerinti értelem adja, a másikat a versláb és a svara - a hangsúly - jelzi; ők a Védák élete. . . A tanult punditák és nyelvészek természetesen letagad­ják, hogy a svara-nak köze van a filozófiához, vagy a régi ezoterikus tanítás­hoz, de a svara és világosság közötti rejtélyes összefüggés a legmélyebb tit­kok egyike.” T. Subba Row, Five Years of Theosophy (154. o.). (A III. kiadás­ban ez a jegyzet a szövegben van).

1 A kínai feljegyzésekben „a Bölcsesség Fiainak”, a „Tűz-köd Fiai­nak" és a „Nap Testvéreinek” nevezik. Fo-Kien tartomány szent könyvtárá­nak kézirata Si-dzang-ról (Tibet) beszél, mint az okkult tanulás székhelyéről ősidőktől fogva, réges-régen Buddha előtt. Yu császár, a „nagy” (2207 évvel i. e.), jámbor misztikus és nagy adeptus volt, tudását, amint mondják, „a Havas hegyek nagy tanítóitól” Si-dzang-ban nyerte.

1 A természet, elvont értelemben véve, nem lehet „tudatlan”, mivel a FELTÉTLEN tudatnak kisugárzása, és így egyik megnyilvánulása (a megnyilvá­nult síkon). Van-e olyan merész ember, aki tagadni merné, hogy a növények­nek, de még az ásványoknak is van sajátlagos tudatuk? Ő csak azt mond­hatja, hogy ezt a tudatot ő nem foghatja fel.

1 „És amikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, menj be belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál Atyádhoz, aki titkon van.” (Máté VI. 5,6.) Atyánk bennünk van „titkon”, 7. princípiumunk, lelkünk észlelete „belső szobájában”. Isten és a mennyek országa bennünk van, mondja Jézus, nem rajtunk kívül. Miért oly teljesen vakok a keresztények a bölcsesség szavai nyilvánvaló értelme előtt, amelyet oly élvezettel ismételnek gépiesen? (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Erre vonatkozóan a Hermetikus Töredékek érdemes fordítója és összeállítója, Dr. Anna Kingsford lábjegyzetben a következőket írja: „Dr. Ménard jegyezte meg, hogy görögül ugyanaz a szó jelenti, hogy megszületni, és létrejönni. Az elgondolás az, hogy a világ anyaga lényegében örök, de hogy a teremtés vagy ’létrehozás’ előtt passzív és mozgás nélküli állapotban van. Ilyen ’volt’ mielőtt működésbe hozták; most ’létrejön’, azaz mozgó és progresszív”. Továbbá Dr. Kingsford hozzáteszi a hermetikus bölcselet tisztán vedantikus tanát, hogy: „Tehát a teremtés Isten működési periódusa [Manvantara], akinek a hermetikus elgondolás szerint [vagy a védikus elgondolás szerint aminek], két módja van, - tevékenység vagy létezés, kifejtett Isten (Deus explicitus), és a lét passzivitása [Pralaya], ki nem-fejtett Isten (Deus implicitus). Mindkét létforma tökéletes és teljes, miként az ember éber és alvó állapota. Fichte, a német filozófus kiemelte a létet (Sein) mint az Egyet, amit mi csak az egzisztencia (létezés-kívüllét) (Dasein) által mint a sokfélét ismerünk. Ez a nézet teljesen hermetikus. Az „eszményi formák”... a neoplatonisták ősképi vagy formaadó ideái, a dolgok örökkévaló és szubjektív fogalmai, amelyek a ’teremtés’ vagy a létrehozás előtt vannak az isteni elmében.”

1 A centripetális és centrifugális erők, amelyek hím- és nőneműek, pozi­tívak és negatívak, fizikaiak és szellemiek - mivel e kettő az egy elsődleges erő. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Az okkultizmus azt tanítja, hogy sem a természet, sem az ember nem adhat olyasminek alakot, aminek eszményi ősképe még nincs meg az alanyi síkon. Sőt még ennél is többet tanít. Azt mondja, hogy nem léphet az ember tudatába, sem képzeletében nem fejlődhet olyan forma vagy alak, amelynek nincs ősképe, vagy legalább is valami, ami ehhez hasonló. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

3 Dr. Hartmann következőképpen magyarázza meg ezt a szót az előtte fekvő eredeti Paracelsus szövegből. E nagy Rózsakeresztes szerint: „Misztérium mindaz, amiből olyasvalami fejlődhetik, ami még csak csíra alakban van meg benne. A mag a növény misztériuma, a tojás az élő madáré stb.”

1 Csak a középkori kabbalisták, a zsidókat és egy-két neoplatonistát követve, alkalmazták az emberre a Mikrokozmosz kifejezést. A régi filozófia a Földet a makrokozmosz mikrokozmoszának hívta, s az embert e kettő ered­ményének.

* A III. kiadásban: Isten Igéjétől.

*^* A III. kiadásban a zárójel közti rész a jegyzetben van.

2 A keleti okkultisták azt mondják, hogy az elemeket „Szellemi Lények vezetik és éltetik” - a láthatatlan világokban lévő és az okkult természet, vagyis az in Abscondito természet, fátyla mögött dolgozó munkások.

*^** A III. kiadásban: Wilson I. 11. (I. kötet, 35. o.)

1 Az említett „Fragments”-ben gyakran előforduló kifejezés. Ezzel mi nem értünk egyet. Az Egyetemes Elme nem Lény, vagy „Isten”.

* A III. kiadásban e helyett: A fordításból idézünk.

*^* A III. kiadásban: The Virgin of the World, 47. o. „Asklepios” I. Rész.

2 A „He”, „Him” névmás mellett zárójelben: (It) t. i. a III. személy semleges névmása.

* A III. kiadásban: Az idézett mű 139-140 o. Töredékek a „Physical Eclogues”-ból és a „Florilegium”-ból.

*^* A III. kiadás hozzáteszi: Wilson I. 11. 13-15.

1 A hermetikus filozófusok Theoi (istenek), Genii és Daimones-nek hívták (az eredeti szövegben) azokat a lényeket, akiknek neve nálunk Dévá-k (istenek), Dhyan Chohan-ok, Chitkala (a buddhisták Kwan-Yin-nek nevezik) és még más nevük is van. A Daimon-ok - szokratészi értelemben, és még keleti és latin teológiai értelemben is - az emberi faj őrzőszellemei, „akik a halhatatlanok szomszédságában laknak, és onnan őrködnek az emberi dolgok felett”, amint Hermes mondja. Ezoterikus nyelven Chitkala-nak neve­zik Közülük néhányan az embert saját lényegükből a negyedik és ötödik Princípiummal látták el, mások pedig az úgynevezett Pitri-k. Ezt meg fogjuk ma­gyarázni, mikor a teljes ember megalkotásához érünk. A szó gyökere Chiti, „az amivel a cselekvések hatásai és következményei, valamint az ismeret különféle fajtái a lélek használatára kiválasztódnak”, vagyis a lelkiismeret, az emberben levő benső hang. A jógiknál a Chiti rokonértelmű Mahat-tal, az első és isteni értelemmel; de az ezoterikus filozófiában Mahat, Chiti-nek gyökere, azaz a csírája, és Chiti, Buddhi-val való kapcsolatban, Manas egy tulaj­donsága, mely ha eléggé kifejlődött az emberben, szellemi rokonság révén, magához vonz egy-egy Chitkala-t. Ezért mondják, hogy Chiti olyan hang, mely misztikus életre tesz szert és Kwan-Yln-né válik. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

2 Ez (a tanítás) nem vonatkozik a mi kis világegyetemünk határain túl levő Prakriti-Purusha-ra.

3 A végső nyugodt állapot; a hetedik Princípium Nirvana állapota.

4 Az egész tanítás a mi öntudati síkunk szempontjából van adva.

1 Vagyis a „tudomány álma”, a legelső, igazán homogén anyag. Ezt halandó nem teheti érzékelhetővé ebben a Fajban, de még ebben a Kör­ben sem.

2 „Vishnu, a Nap tevékeny energiája alakjában, soha sem kél, soha sem nyugszik. Egy időben maga a hétszeres Nap és mégis különböző tőle”, mondja a Vishnu Purâna (II. könyv XI. fej.) (A III. kiadás hozzáfűzi: Wilson II. 296 o.)

3 „Amint az álló tükörhöz közeledő ember benne látja saját képét, így Vishnu (a Nap) energiája vagy visszatükrözése soha el nem válik tőle, hanem a Napban marad, akárcsak egy odaállított tükörben”. (Vishnu Purâna).

4 „Vishnu” és más Purâna-kban.

1 Vesd össze a hermetikus „Természetet”-tel, mely „Ciklikusan száll le az anyagba, amikor a „mennyei ember”-rel találkozik”.

2 A fenti sorok írói igen jól ismerték az árapály, a hullámok stb. fizikai okát. Itt az egész Kozmikus nap-testnek éltető Szellemét értik. És mindannyiszor ezt értik, mikor misztikus szempontból ilyen kifejezéseket használnak.

* A III. kiadás hozzáfűzi: vagy szerpentin.

*^* A III. kiadásban: Az összes régi Mantra Sastra-kban.

*^** A III. kiadásban: „csodás, kimondhatatlan stb.”

1 Lsd. a III. és IV. Stanzát és a róluk szóló Magyarázatot, különösen vesd össze a IV. Stanzára vonatkozó magyarázatokat, „a Lipika-k és a négy Maharaja”, a Karma közvetítőit illetőleg.

2 „Istenek” vagy Dhyani-k is, nemcsak a geniuszok, vagy „vezetett Erők”.

3 Ez azt jelenti, hogy mivel az ember valamennyi Nagy Elemből áll, t. i. Tűz, Levegő, Víz, Föld és Éter - az ezekhez az elemekhez tartozó ELEMENTÁLOK vonzódást éreznek iránta, mert lényegük egyforma. Az az elem, amely egy-egy szervezetben túlsúlyban van, lesz az uralkodó elem egész életen át. P. o. ha az emberben túlsúlyban van a Földi, a manói (gnomic) elem, akkor a manók fogják vezetni fémek, pénz, gazdaság stb. felhalmozására. „Az állatember az állati elemek fia, amelyekből Lelke (élete) született, és az állatok az ember tükrei”, mondja Paracelsus (De Fundamento Sapientiae). Para­celsus óvatos volt, és azt akarta, hogy a Biblia összhangban legyen azzal, amit ő mondott, s ezért nem mondott meg mindent.

4 Ciklikus haladás a fejlődésben.

5 Az emberben levő Isten, és gyakran egy-egy Isten, azaz egy-egy magasfokú Szellemi Dhyan-Chohan-nak benne való megtestesülése, e mellett az ember saját hetedik princípiuma is jelen van.

6 De vajon milyen „istent” értenek itt? Nem az „Atya” Istent, az emberi testbe öltöztetett koholmányt (fiction), mert az az isten: az Elohim-ek gyűjtő értelemben, és nincsen a Seregtől különvált létezése. Továbbá ilyen Isten véges és tökéletlen. A „kevés” emberen, itt magasfokú Beavatottakat és Adeptusokat értenek. És éppen ezek az emberek hisznek „istenek”-ben és nem ismernek el „Istent”, hanem valamilyen Egyetemes, semmivel viszonyban nem álló, feltétlen istenséget.

*A III. kiadás hozzáfűzi jegyzetben: The Virgin of the World. 104-105. o. „The Definitions of Asclepios”.

1 A kabbalisták asztrális fényét egyesek igen helytelenül „Aether”-rel fordítják; utóbbit összetévesztik a tudomány feltételezett Éterjével és egyes teozófusok mind a kettőről, mint Ákâsa-val azonos dologról beszélnek. Ez nagy tévedés.

„Ákâsa jellemzése elegendő lesz annak kimutatására, mennyire nem illik rá az Éter”, írja a Rational Refutations szerzője, s így akaratlanul segít az okkultizmusnak. „Kiterjedésben végtelen; nem áll részekből; szín, tapintás, szag, érzekelhetőség nem sajátja. Eszerint teljesen megfelel az időnek, a tér­nek, Isvara-nak („Az Úr”-nak, de még inkább a teremtő erőnek és léleknek - anima mundi-nak). Különlegessége ezzel szemben abban áll, hogy a hang anyagi oka. Ha ez nem volna, az ember azonosnak tarthatná az űrrel”. (120. o.)

Kétségtetenül űr, különösen racionalistáknak. Ákâsa mindenesetre űrt támaszt a materialisták agyában. Mindazonáltal, noha Ákâsa nem a tudomány Étere, de még az okkultisták Éter-e sem, szerintük ugyanis az Éter Ákâsa-­nak csak egyik princípiuma, mégis egész biztos, hogy eredetijével együtt a hangnak oka, de csak pszichikai és szellemi, és semmi esetre sem anyagi oka. Az Éter Ákâsa-hoz való viszonyát úgy határozhatnánk meg, hogy mindkettőre az Ákâsa-ra és az Éterre is alkalmazzuk az Istenről a Védákban olvasható szavakat: „S így őmaga volt valóban a (saját) fia”, az egyik sarja a másiknak, és mégis ő maga. Ez fejtörő rejtély lehet az átlag embernek, de igen könnyen érti meg minden hindu - még ha nem is misztikus. (A III. kiadásban ez a jegyzet a szövegben van.)

1 „Cerebration is generically the same as chylification.”

2 Ez Ciklikus törvény, de az emberi dőreség ezt a törvényt gyakran nem veszi tekintetbe.

* A III. kiadásban a három utolsó szó helyett: a jelen kötetekben mutatjuk.