2006. hírlevél archívum
2006. hírlevél archívum admin2006.01 január
2006.01 január adminKulturális Hírlevél 41. szám
2006. január
TARTALOM
Interjú a római jósjelek világáról
Kulturális Hírlevelünk 2006-os évfolyamát kezdjük jóslással!
Olvasóinknak azonban nem kell arra gondolnia, hogy a régi időkben dívó szilveszteri ólomöntés titkát áruljuk el, sőt madárjóslási bemutatót sem szervezünk. Az alábbi interjúban inkább egy olyan korba látogatunk el, amikor még mind az állam, mind a mindennapok ember számára magától értetődő volt az égiek ítéletének megkérdezése. Kalauzunk Rusznák György, aki a téma kutatójaként több előadást – többek közt legutóbb „Beszélgetés Ciceróval a jóslás művészetéről” címmel – tartott egyesületünkben az ókori jósjelek világáról.
– Napjainkban nem számít se tudományos, se kifejezetten komoly témának a jóslás. Mégis érdeklődést kelt azokban is, akik soha nem mondanák babonásnak magukat.
– Igen, valóban, ma sem veszett ki a jóslás a mindennapi életből. Elég egy kattintás az interneten, és még fogadhatunk is a jóslatainkra, és lehet az a magyar foci vagy az angol trónöröklés kérdése egyaránt. Csak most éppen tőlünk várják, hogy jósoljunk. Azonban vannak olyan kérdések, amelyekre nem szívesen kérünk választ, mondjuk arra, hogy lesz-e betegségünk. Érdekes kettősséget lehet látni, mert az emberek többsége vágyik a jövő megismerésére, másrészt károsnak is tartja, mert fél, hogy bármilyen tudás a jövendőről majd befolyásolja az életét. Persze az is kérdés, hogy mit szeretne az ember megismerni, ugyanis úgy látszik, inkább a pozitív kifejletet várjuk.
– Tehát mintha félnénk, mert nem csak jó híreket kaphatunk.
– El lehet azon gondolkodni, hogy mi lenne akkor, ha jóval-rosszal együtt tényleg belelátnánk a jövőbe. Érdekes ebből a szempontból az Idétlen időkig című amerikai film. A történet főszereplője egy mai jós, mégpedig időjós, aki tévedhetetlennek érzi magát. Egyszer azonban a hirtelen leesett hó egy távoli kisváros foglyává teszi. Itt aztán meglepő eseményekkel találkozik. A kissé cinikus show-meteorológusnak egyre ugyanazt a napot kell átélnie, és eközben már előre tudja, mi fog történni. Addig ismétlődnek ezek a napok, amíg hősünk nem változik meg: vagyis magához képest a lehető legjobban cselekszik, kilép az énközpontúságból, és szeretettel fordul a többiek felé. Ez az átalakulás valahogy közel áll az antik ember elképzeléséhez, mert például egy rómait is az foglalkoztatta elsősorban, hogy megtudja, mi lesz, és aztán a lehető legtöbb jót hozza ki belőle.
– Rómához fordulva furcsa a mai álláspont ebben a kérdésben, akár ha csak a tananyagokat nézzük. Egyrészt elismerjük Róma nagyságát, és részben örökösének mondjuk magunkat, ugyanakkor azt, hogy a rómaiak milyen komolyan vették a jóslást, valamiféle tudatlanságnak mondva szinte elnéző mosollyal kommentálja a szakirodalom is.
– A jóslás esetében először valóban a babonának tűnő elképzelésekkel, bonyodalmas rítusokkal találkozunk. De ez a jóslás felszíni, gyakran kiüresedett formája. Már a római köztársaság végnapjaiban, Caesar fellépése idején, amikor Cicero egy munkát ír erről a témáról, sokan kételkednek a jóslás hitelében. Ekkor, az i. e. I. században már nincs olyan tekintélye a jósoknak, nem is vállalja mindenki szívesen ezt az egyébként, ma már meglepő módon, állami feladatot. Cicero felsorakoztatja az ellenzők és a jóslás-hívek érveit, és nem akar rábeszélni egyiknek az elfogadására sem, de azt írja, hogy ő azért inkább nem hisz benne. Ugyanakkor számos példát felsorol arra, hogy milyen fontos volt ez a római nép életében. Tényleg nem csoda, hogy kritizálták az üres formákat, de ezek elvetésén túl nem nézték, hogy a jóslásnak olyan szellemi háttere van, amely nélkül valóban nem lehet felfogni az olyan római „hóbortokat”, hogy például miért nem indul egy hadsereg a támadásra, amíg nem kap kedvező jelet, vagy miért kerítik körül a villámsújtotta helyeket.
– Ezek szerint nem is annyira a formát, hanem azt a szemléletet érdemes tanulmányozni, amelyből maga az intézmény született.
– Sőt, Róma történetével is teljesen egybefonódik a jóslás, úgy tartották, hogy eleve hozzátartozik a nép jellegéhez. A városalapítás mítosza, amely a talpköve a római ember szemléletének, rámutat a jóslás hátterére is. Romulus, akit a madárjóslás szerint az istenek az alapításra kiválasztottak, körbeszántja a majdani város helyét. Ahol felemeli az ekét, ott négy kaput nyitnak, és a szent belső tér csak ezeken keresztül lesz kapcsolatban a külsővel. Mi ez a külső? A „vadon”, vagy ahogy a görögök mondták, a káosz világa, a profán világ. Az antik ember szeretne körülhatárolt, szent térben élni, ahol rendet teremthet, saját kozmoszát hozhatja létre a káosszal körbevéve. Nem véletlenszerű egy város helye, hiszen központot keresnek, ahol megteremthetik azt a tökéletességet, amelyre az ember képes. A rómaiaknál ez a szent városfallal, a pomeriummal körbevett terület a templum (nem véletlenül a templom szavunk „atyja”). Amikor kijelölték a határt, akkor az ég boltozatából, a világ teljességének gömbjéből kihasítottak egy darabot, és ezt – mivel az anyagi világban csak így lehetséges – négyzettel ábrázolták. Vagyis ez lett a szent négyszög, a Roma Quadrata, amely igyekszik emberi léptékben leképezni az égi tökéletességet, így tehát az Urbs az orbis képviselőjévé válik. Ezért természetes, hogy csak ezen belül lehetett jóslatot kérni. A jóslásra jellemző igen körülményes rítusok arra szolgáltak, hogy mindenképpen kizárják a „káosz” tényezőit, például csak tökéletesen hibátlanul lehetett elmondani a kérést, csak egészséges ember hajthatta végre a ceremóniát. Jellemző a római gondolkodásra, hogy táboraikat is ugyanígy, mindig a meghatározott rendet követve hozták létre, ezek területe ugyanúgy templumnak, Róma képének számított, és hasonlóképp nemcsak anyagi, hanem szellemi javak gyűjtőhelyének tartották. Persze magától értetődő, hogy a tábor helyét is jóslás határozta meg.
– Úgy is fel lehet fogni a jóslást, mint az istenekbe vetett bizalom jelét? Ha a földön az égi rendet szeretnék újra és újra megteremteni, akkor elfogadják azt is, amit az égiek jóslatként küldenek.
– Polübiosz abban látja a rómaiak nagyságának az alapját, hogy szerinte semelyik nép nem tiszteli annyira az isteneit, mit ők. Istenek, isteni erők őrzik az állami, de a mindennapi élet szinte minden pontját. Az istenek nemcsak jóslatokat küldenek, hanem előjeleket is, amelyeket észre kell venni. Az számít előjelnek, vagyis prodigiumnak, ami a szokásostól eltér, nem ott tűnik fel, ahol kellene, például könnyezik egy isten szobra. Mit tett a római, ha találkozott ilyennel? Be kellett jelentenie az államnak, mert úgy gondolták, az előjel figyelmeztet valamire, ami megromlott, és azt helyre kell állítani. Nem azt mondják, hogy azért könnyezik a szobor, mert lecsapódott rá a pára, mert ez bármikor megtörténhetne. Mivel üzenetként értelmezik, összeül az állam megfelelő testülete. Tehát ha például ma egy nagy árvíz történne, a rómaiak azért hívnák össze az országgyűlést, hogy együtt gondolkozzanak a fő kérdésen: Mit rontottunk el, hogy az istenek ezt a jelet küldték? És mit kell tennünk, hogy helyreállítsuk a rendet? Ehhez hasonlóan a jóslat is azt mutatja, hogy ha ezt és ezt teszed, az a helyén van-e, eljött-e az ideje, vagy nem, beleilleszkedik-e a rendbe, amelynek te is része vagy. Persze megtörtént, hogy addig vágták egy csata előtt az áldozati állatokat, hogy a belükből végre kedvező jelet lehessen kiolvasni, de a római állam körülbelül Caesar, a polgárháborúk, a köztársasági erények hanyatlásának koráig nagyon komolyan vette ezt az intézményt. Az állami jóslásnál például egy nap csak egyszer lehetett ugyanazt a kérdést feltenni. Érdekes és jellemző a következő történet a korabeli szemléletről: Háborúk idején az idegen földön járó hadsereg is végzett madárjóslást, bár speciális módon, hiszen a hivatalos helyszín Rómában volt. Ketrecben csirkéket vittek magukkal, és az evésükből jósoltak: vagyis eleséget dobtak eléjük, és ha gyorsan kapkodni kezdték a magokat, akkor az jó jelnek számított. Az első pun háború idején az egyik hadvezér, Claudius Pulcher azonban, amikor az állatok nem voltak hajlandók enni, bedobatta őket a tengerbe, és a negatív jóslat ellenére támadást vezényelt hajóhadának. Mikor aztán csatát vesztve hazatért, nem az volt a kérdés, hogy hol vannak a hajók, hanem a csirkéket hiányolták. Hiszen a hajókat megfelelő anyagi alappal újjá lehet építeni, de azt a kapcsolatot, amelyet még Romulus épített fel az istenekkel, nem lehet csak úgy megújítani. Azért büntették meg a hadvezért, mert nevetségessé tette a jóslást, a vallást, az isteneket.
– Ha ezt a szemléletet fogadjuk el, akkor inkább az valószínű, hogy egy római csóválná a fejét, ha úgy általában a mai embert hallaná. Azonban bármennyire is más világképpel rendelkező környezetben nevelődünk, a kérdéseink ugyanazok, mint kétezer éve: mire készüljünk a jövőben, mi várható, hogyan élhetnénk majd boldogabban.
– Nem érdemes a bél-, madár- és az említett csirkejóslás praktikáival foglalkoznunk, ez már biztosan nem a mi formánk. A római jóslás a jövőbe pillantás egyik útját mutatja be. Abból indul ki, hogy van valami, ami nálunk magasabb, többet tudó, és engedi ezt megnyilvánulni, majd elfogadja az üzenetet és gondolkodik az értelmén. A másik úton járó maga igyekszik a jóslatot „kidolgozni”. Ezt az utat mutatja a delphoi jósdában olvasható üzenet is: ismerd meg önmagad, és megismered a világot és az isteneket. Cicero, a filozófia elkötelezett harcosaként, valószínűleg azt mondaná, hogy gondolkodjunk, tanuljunk filozófiát, próbáljunk minél magasabbról magunkra tekinteni. Megkérdezhetem például, mi lesz, ha így és így folytatom az életemet. Itt segíthet a római szemlélet. Szerintük a jövőbe csak úgy lehet nézni, ha a mögöttünk levő történelmet is számon tartjuk, nem véletlen, hogy több száz évre visszamenőleg megőrizték a jóslatokat is, hogy tanulhassanak belőlük. Ha mi is így nézünk a saját kis történetünkre, akkor szintén levonhatjuk az események tapasztalatát. Ez nem azt jelenti, hogy azt teszem el az emlékeim közé, hogy jól vagy kutyául éreztem magam az adott helyzetben, hanem azt kérdezem, mi vezetett ehhez és ehhez, és ezt a következtetést legközelebb felhasználom. Így megjósolhatjuk, minek mi lesz a következménye, illetve kezdjük érzékelni a tendenciákat. A legjobb „módszer” tehát önmagunk fokozatos megismerése: akkor kicsit már majd jósolni is tudunk.
| Takács Mária |
AJÁNLÓK
BESZÉLGETÉS MOZARTTAL A ZSENIALITÁSRÓL
Budapest, 2006. január 26. 19 óra, az Új Akropolisz központja
Mit gondolt Mozart saját zsenialitásáról? Mit gondolt arról, hogy ezzel milyen előjogoknak kellene együtt járnia? És mit gondolt az életünkről, amelyben szerepeinket jól-rosszul igyekszünk eljátszani?
Kérdéseink megfejtéséhez leginkább operái visznek közel, mert bár azok szövegét nem ő írta, mégis szoros együttműködésben dolgozott szövegíróival. Az öt nagy opera (Figaro házassága, Cosi fan tutte, Don Giovanni, Szöktetés a szerájból, Varázsfuvola) szereplőinek viselkedése mögött feltűnik egy zseniális művész határozott elképzelése arról, hogy ki hiszi magát zseninek, ki az valójában, és ki az, aki nem is törődik ilyen kategóriákkal.
Milyen szándékok rejlenek férfiak és nők, vagyis mindannyiunk mindennapi harcai mögött, és milyen kibontakozási, fejlődési lehetőségek adódnak ezekből? Mindezeket a szöveg és a zene nyelvén igyekszünk kibontani sok példával és természetesen közös beszélgetéssel.
|
Rusznák György
|
ELÉG A SZENVEDÉSBŐL! AVAGY BUDDHA, A VILÁG ORVOSA
Budapest, 2006. február 2. 18 óra, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Egy történet szerint egyszer Buddhát halálosan megfenyegette egy bandita. Erre Buddha a következőt kérte tőle:
– Légy olyan kedves, és teljesítsd két utolsó kívánságomat. Vágd le azt az ágat!
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta az ágat, majd azt kérdezte:
– És most?
– Tedd vissza! – kérte Buddha
A bandita felnevetett:
– Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, bolond vagy.
– Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig ez gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra is képes.
Buddhát a világ orvosának nevezik, mert képes arra, hogy gyógyírt nyújtson a szenvedésre. Előadásunk bemutatja a gyógyító Buddhát és azt, hogy miként kell alkalmaznunk az ő „piruláit”.
Alaptanításában, a Négy Nemes Igazságban megállapítja a betegséget, vagyis azt, hogy a szenvedés létezik. Ezután feltárja az okokat, melyek a szenvedést okozzák. Biztat bennünket, hogy a baj gyógyítható! Ehhez természetesen terápiát is ad, egy olyan gyógymódot, amely kivezet a szenvedés világából. Miből fakad a szenvedés? Van-e köztünk olyan, aki még soha nem találkozott vele valamilyen formában?
„Ez a szenvedés igazsága: a születés is szenvedés, az öregség is szenvedés, a halál is szenvedés, az aggodalom is szenvedés, a csüggedés is szenvedés, kötve lenni ahhoz, amit szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha kívánság nem teljesül, az is szenvedés.”
Amikor fájdalmat kell átélnünk, érdemes Buddhához fordulnunk azzal a kérdéssel, hogy mit kezdhetnénk ezzel, hogyan tudjuk megszüntetni, sőt megelőzni a bajt. Tiszta és világos feleletet fogunk kapni. Hiszen az élet értelme nem a szenvedés! Ám a szenvedés mégis lehet hasznos, figyelmeztető jel, amely megmutatja, hogy mi a teendőnk, hol van bennünk gócpont, min kell változtatnunk magunkban.
Buddha a Nemes Nyolcrétű Ösvényben írja le azt a „terápiát”, amelyet követve egészségessé, teljessé, sőt, bölccsé válhatunk:
„A Nemes Ösvény követése olyan, mintha lámpával a kezünkben lépnénk be egy sötét szobába: a sötétség eloszlik, a szoba megtelik világossággal.”
Hogyan kövessük ezt az utat? Buddha azt tanítja, hogy minden a gondolattal kezdődik, saját elménk irányításával. Így alakíthatunk ki magunkban helyes nézeteket, s ha ez sikerült, helyes elhatározásokra juthatunk. Ezek megnyilvánulnak majd életünkben, mindennapjainkban: helyes beszédünkben, helyes tetteinkben, s minél többet gyakoroljuk, annál jobban kialakítjuk helyes életmódunkat. Ha feltettük magunkban, hogy megszabadulunk a szenvedéstől, vár még ránk a helyes igyekezet, a helyes figyelem, a helyes elmélyülés. Buddha segítségével megtanulhatjuk, hogy milyen az a viszonyulás, amely kiszabadít a szenvedés körforgásából, és milyen belső átalakulások kellenek ahhoz, hogy tudásra tegyünk szert.
A terápia hosszú, türelmet és kitartást kíván tőlünk, ám az eredmény teljes, boldog és bölcs Ember.
| Doba Éva |
KELTA SZIMBÓLUMOK
Győr, 2006. január 25. 18.00, Széchenyi István Egyetem és február 9. 18.00, Rómer Ház
A kelta nép nevének hallatán titokzatos, mégis vonzó világ képei juthatnak eszünkbe: a természet szent helyeit ismerő és tisztelő bölcs druidák, a meséket és a kelta zenét átitató tisztaság és gazdag képzelet, különleges építmények, valamint olyan szimbólumok, mint például a keresztek, fonatok és spirálok.
Mit jelentenek a kelta szimbólumok és mítoszok? Mire szolgáltak a különleges építmények? Mi volt mindezek szellemi forrása? Hiszen ha sikerül túljutnunk az utókor sajátos, gyakran túlzó értékítéletén, még egy csatát meg kell vívnunk, hogy valóban megismerjünk egy régi kort: meg kell ismerni a formát létrehozó szándékot és tudást, azaz jelen esetben a kelta ember gondolkodásmódját.
A természet a kelták számára egy teljesen eleven, átszellemített világ. Úgy tartották, hogy a látható természetben is ott rejtőzik a láthatatlan, de szükség van olyan helyekre, ahol az emberi, profán világból kilépve találkozni lehet az istenivel, a szakrálissal. A szakrális szereppel felruházott kövek és kő építmények mellett – amelyek főleg a mai Franciaország és Írország területén találhatók – gyakori volt a természetben (erdőben, ligetben, forrásnál) lévő szentély. A hagyomány legismertebb őrzőiként számon tartott druidák tölgyfaerdőben alakították ki szent tereiket. S ezt nem csupán azért tették, mert szerették a fákat. A fa sok kultúrában és így a keltáknál is tengelyt jelent, amely köré a világ szerveződik. Koronája az égben van, gyökere a földben, és mindkettőből táplálkozik. A természet, a világ rendjét jelképezi, és egyben útmutatóul is szolgál az ember számára: megmutatja a támaszt adó földet, az anyagot, ugyanakkor a célt is, hogy az ég felé, a Nap felé, a fény és a bölcsesség irányába növekedjék – ahogy azt Babits Mihály az Őszinteség című versében megfogalmazza:
„Fa vagyok, a lábam sárba tapad
de karjaimat már vonja a nap.”
|
Nyári Erzsébet
|
BESZÉLGETÉS KONFUCIUSSZAL A VÁLTOZÁSRÓL
Budapest, 2006. január 12. 19 óra, az Új Akropolisz központja
Konfuciusz, más néven Kung-Fu-ce mester olyan embernek tartotta magát, aki nem alkot új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és hozza vissza. A társadalom jobbításának szándékával egész életét a tanításnak és a tanulásnak szentelte, mert úgy vélte, hogy elsősorban az önművelésre, a jellem építésére van szükség. A tanult emberek tudják majd vezetni az új államot, amely hasonlatos lesz a régiekéhez: ez az állam nemcsak anyagi javakban növekszik, hanem erkölcsei teszik naggyá. Az igazságosság vezérelte ember a csün-ce, avagy „nemes ember”, akire a figyelmesség, a szavahihetőség, a tanulás és az emberek szeretete, továbbá a régi hagyományok és az idősek tisztelete jellemző.
A feljegyzések szerint egyszer Ce-kung, egyik tanítványa megkérdezte tőle, hogy ki a nemes ember. Erre ő ezt felelte: „Aki cselekszik, mielőtt beszél, és azután tetteinek megfelelően tanít. A nemes ember egyetemes és nem részrehajló; a kisember részrehajló és nem egyetemes.” A nemesség tehát nem örökölhető, hanem a jellem változásának az eredménye.
Előadásunkon az ókori bölcs példáin, valamint az ősi kínai szent könyv, a Ji Csing jelein keresztül vizsgáljuk meg, hogy mit jelent a változás fogalma. Konfuciusz, aki évekig tanulmányozta a Ji Csing rendszerét, és további levezetéseket írt hozzá, a következőket mondta a jóskönyvről idős korában: „Ha az Ég meghosszabbítaná még néhány évvel az életemet, ötven évig tanulmányoznám a Változások Könyvét, s azután már nem követnék el nagy hibákat.”
Szem előtt tartva a jellem fejlődéséhez kötődő képeket és a bölcs útmutatásait, megkíséreljük képzeletben végigkövetni azt az utat, amelyen járva nemes emberré válhatunk. Erre a szellemi kalandra várjuk bátor vendégeinket!
| Orbán István |
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
Mindenkiben van bátorság
Bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy felfedezzük: igenis rendelkezünk azokkal a hatalmas lehetőségekkel, amelyek segítségével sokkal jobb emberré válhatunk, mint amilyenek jelenleg vagyunk, de ahhoz is bátorság kell, hogy felismerjük: sok bennünk a felderítendő sötét terület. Nincs olyan ember, akinek ne lenne legalább egy jó tulajdonsága, rejtett képessége, erénye, erőssége, amely – ha kitartóan használja – ne válna hatalmas energia és boldogság forrásává. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai: némelyiket ismerjük, másokat csak sejtünk, és vannak olyanok is, amelyek teljesen ismeretlenek számunkra. Foglalkozni kell velük, kezdve a legismertebbekkel, akik majd összehívják szövetségeseiket, amíg létre nem hozzák a belső értékek nagy családját. Ennek a folyamatnak az elindításához nem kell mást tennünk, mint elkezdenünk: ahogyan minden egyéb területen, itt is a gyakorlat visz tovább és ad magabiztosságot.
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
JANUÁRI ÉS FEBRUÁRI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 FtA Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 300 Ft/fő
A kurzus díja: 2000 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
| 2006. január 12. csütörtök, 18.00 |
A kis herceg
„–Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. január 12. csütörtök, 19.00 |
Beszélgetés Konfuciusszal a változásról
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. január 26. csütörtök, 19.00 |
Beszélgetés Mozarttal a zsenialitásról
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 2. csütörtök, 18.00 |
Beszélgetés Buddhával a boldogságról
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. február 9. csütörtök, 19.00 |
Beszélgetés Leonardóval a teljes emberről
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 16. csütörtök, 18.00 |
Beszélgetés Senecával a lelki nyugalomról
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. február 23. csütörtök, 19.00 |
Beszélgetés Giordanó Brunóval az asztrológiáról
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
Belépődíjak:
| 2006. január 14. szombat, 16.00 |
A kis herceg
A gyermekszínjátszóink által bemutatott előadásban végigkisérhetjük a kis herceg útját egy távoli bolygoról a Földre, sok-sok kalanddal, kérdéssel és humorral fűszerezve. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
|
2006. február 11. |
Utazás a Négyszögletű Kerek Erdőbe Színjátszóink segítségével ismét megelevenedik Lázár Ervin elvarázsolt birodalma. Előadásunkban vidám és elgondolkodtató jeleneteket mutatunk be a jól ismert mesehősök kalandos életéből. Kézművesség: maszkkészítés Előadásunkat 7-14 éveseknek ajánljuk. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
GYŐR
Helyszín:
Széchenyi István Egyetem, Győr, Egyetem tér 1.
Rómer Ház, Győr, Teleki L. u. 21.
Zichy-palota, Győr, Liszt Ferenc u. 20.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 200 FtA kurzus díja: 1200 Ft/hó, diákoknak: 800 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Rómer Házban 400 Ft, a Zichy-palotában 500 Ft, a Széchenyi István Egyetemen az előadásaink díjtalanok.
|
2006. január 8.
a foglalkozások |
Zenekuckó Nagyszámú érdeklődés esetén korosztály szerint két csoport indulhat, 16.30-kor, illetve 17.30-kor. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. január 25. szerda, 18.00 |
A kelta szimbólumok
Helyszín: Széchenyi István Egyetem – B2-es előadóterem |
| 2006. február 1. szerda, 18.00 |
Beszélgetés Mozarttal a művészetről – a Varázsfuvola segítségével
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 9. csütörtök, 18.00 |
A kelta szimbólumok Helyszín: Rómer Ház |
| 2006. február 22. szerda, 18.00 |
Beszélgetés Mozarttal a művészetről – a Varázsfuvola segítségével Helyszín: Széchenyi István Egyetem – B2-es előadóterem |
PÉCS
Helyszínek:
Parti Galéria, Pécs, Mária u. 1.
| 2006. január 8. vasárnap, 16.00 |
A mandalák szimbolikája
Helyszín: Parti Galéria |
SZEGED
Helyszínek:
Juhász Gyula Főiskola díszterme, Boldogasszony sgt. 6.
Ifjúsági Ház, 6720 Szeged, Felső Tiszapart 2.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 350 Ft, diákoknak: 300 FtA kurzus díja: 1200 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
|
2006. január 19. |
Az alkotás öröme
Helyszín: Ifjúsági Ház |
| 2006. január 26. csütörtök, 19.00 |
Beszélgetés Giordano Brunóval az asztrológiáról
Helyszín: Juhász Gyula Főiskola – díszterem |
|
2006. február 9. |
Humor a viccen túl
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 23. csütörtök 19.00 |
Csillagok háborúja – egy örök mítosz újjászületése
Helyszín: Juhász Gyula Főiskola – díszterem |
SZÉKESFEHÉRVÁR
Helyszín:
tel: (20) 353-1466
Belépődíjak:
Az előadásokra a belépő díjtalan.|
2006. január 26. |
Barangolás az elme birodalmában
Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
| 2006. február 16. csütörtök, 18.30 |
A győzelem rejtélyes művészete
Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
|
2006. február 23. |
Fedezd fel velünk a filozófiát!
Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
- Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756. e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727. e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Pécsett: 7621 Pécs, Felsővámház u. 25. II/1. Telefon: (20) 320-9294. e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Szegeden: 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183. e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Székesfehérvár: (20) 353-1466 e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.02 február
2006.02 február adminKulturális Hírlevél
42. szám
2006. február
TARTALOM
Az ezoterikus filozófia
Valójában minden filozófia ezoterikus, mivel az általunk még nem birtokolt bölcsesség szeretetét jelenti; a szeretetet az iránt, ami még el van rejtve szemünk elől. És ez az ezoterikus jelentése: belső, rejtett, de nem valakinek a szándékos gonoszsága miatt, hanem saját tudatlanságunk következtében. Az ezoterikus ott kezdődik, ahol a világról szerzett tudásunk véget ér.
A tanítás útja: látható formába önteni, egzoterikussá változtatni az ezoterikust. Azonban a megismerése után újra belsővé, ezoterikussá kell tenni a tanítást a megértés által. Itt két állandó, ellentétes irányba ható és egymást kiegészítő folyamatot láthatunk. De tudnunk kell, hogy az ész önmagában nem elég az ezoterikus megértéséhez: ameddig az ismeret nem válik az egyén életének részévé, éppolyan ezoterikus marad, mint azelőtt, amikor még rejtve volt az elme számára.
Az ezoterikust mindig a misztériumokkal kapcsolták össze. Titok vette körül azt a rítusok során szerzett tapasztalatot, amely előkészítette az ember „második születését”, azaz valódi belső ébredését. Másfelől viszont elfelejtik, hogy a misztériumok nemcsak az okkult dolgokkal azonosíthatók, hanem – ahogyan azt a szó gyökere is mutatja – a misztikával is, az anyag börtönéből szabaduló, eredetét kutató, felfelé törekvő lélek erejével. Így a misztika azonos a filozófiával, az emberiséget mozgató szellemi esszenciák iránt érzett tudásvággyal. A misztika a bölcsesség szeretete, amely az örökből ered, és azokban a „titkokban” nyilvánul meg, amelyek minden emberben megszólalnak, bár időnként elhallgattatjuk őket. Ha egy filozófus rákérdez az élet értelmére, az már önmagában is jelzi a válasz meglétét, még ha az elején ez a válasz nem is tudatosul benne.
Az ezoterikus filozófia nehézsége, amellyel szinte mindig is küszködött, hogy mivel természetéből eredően nehéz megragadni, emiatt sokszor félremagyarázzák, és ezzel gyakrabban alakul ki róla hamis kép, mint valódi, ugyanis egy maroknyi sár többet szennyez be, mint amennyit egy tiszta vízsugár megtisztíthat. Az Új Akropolisz sem mentes ezektől a gondoktól, és mivel egy összeütközésekkel teli világban van jelen, gyakran nemcsak az ezoterikus filozófia tanításainak átadásával kell törődnie, hanem a félreértelmezett ezotéria negatív következményeit is kénytelen helyesbíteni. Lássunk erre néhány példát:
Az erősen misztikus és okkultista keleti kultúrák iránti, múlt században ébredt fokozott érdeklődés azt a tévképzetet okozta, hogy minden ezotéria szükségképpen keleti eredetű. Így az orientalisztika és az ezotéria az emberek szemében egyre inkább szinonimává váltak, és feledésbe merült, hogy több-kevesebb hangsúllyal bár, de az összes régi civilizációban létezett a filozófiának ez a különleges formája. Ennek nyomai a mai napig megfigyelhetők a világ minden hagyományában, ha át tudunk törni a sznobizmus és a materializmus páncélján.
Egy másik gyakori hiba, hogy azt hiszik, létezik egy olyan szellemi elit, amelybe azok tartoznak, akik felfedték a misztériumok minden titkát. Itt ellentmondással találkozunk: azokra, akik valójában a misztériumok mélyére hatoltak, az elitizmus semmilyen formája nem jellemző. Ellenkezőleg, egyre növekvő nemeslelkűségük tudásuk átadására készteti őket, hogy minden ember részesüljön a Bölcsesség szent kincseiből. Azok pedig, akik tudásuk miatt „különlegesnek” érzik magukat, még abba a legegyszerűbb misztériumba sem hatoltak be, amely szerint a Bölcsesség egyesít, nem pedig szétválaszt.
Végül felhívjuk a figyelmet arra a veszélyre is – noha korántsem merítjük ki ezt a témát –, hogy az ezotériát egyesek parajelenségek gyakorlásával azonosítják, az után epekedve, hogy mások által nem birtokolt erőkkel rendelkezzenek, és hogy olyan képességekre tegyenek szert, amelyeket a többi ember nem ismer. A parajelenségek divatja két módon jelenik meg: egyrészt a tudatlanok jóhiszeműségének kihasználásával meggazdagodott csalók révén, másrészt a tűzzel játszadozók önteltsége által, akik végül a valódi belső átalakulással szemben érzéketlenek maradnak.
| Delia S. Guzmán |
Leonardo életelvei
Leonardo da Vincit, a nagy itáliai művészt, tudóst, filozófust ma
szinte kivétel nélkül mindenki az emberiség nagyjai közé sorolja. Már
akkor találkozhatunk különleges képességeivel, amikor festményeit
tanulmányozzuk, de ugyanazt a rendkívüli tehetséget figyelhetjük meg,
amikor találmányainak vázlatait vizsgáljuk, vagy éppen leírt
gondolatait olvassuk. Élete tele van dokumentumfilmek és könyvek
tucatjainak témát adó érdekességgel. Ha nem elégszünk meg ezzel, hanem
azt kezdjük kutatni, hogy honnan merítette irigylésre méltó erejét,
akkor rálelhetünk azokra a segítő tényezőkre, amelyeket mi is
felhasználhatunk saját életünk jobbá és eredményesebbé tételére.
Nyilvánvaló, hogy egy zsenit nem lehet mindenben utánozni, márpedig
Leonardo zseni volt. Zsenialitása azonban nem abban nyilvánult meg,
hogy születésétől kezdve már minden képességgel fel volt vértezve,
hanem érzékenysége és megkülönböztető-képessége révén kiváló érzékkel
ki tudta választani, hogy mit és honnan érdemes tanulni, és a
tanultakat hogyan érdemes alkalmazni. Egész élete folyamán tanult,
nyitottsága közmondásos volt, és vasakarattal valósította meg az általa
jónak tartott elveket.
Tudása nem választható szét a reneszánsz korának tudásától. Élete érett, kiteljesedett példáját mutatja annak, amit reneszánsz embereszménynek, vagyis egyetemes embernek neveztek: nincsenek korlátai, mindig keresi az igazságot, és olyan célok felé tör, amelyek meghaladják jelenlegi határait, a közgondolkodást és az általános sztereotípiákat. Túl akar jutni az anyag, az élet és a halál korlátain, és ehhez harmonikusan fejleszti filozofikus, tudományos és művészeti oldalát. A kor nagyjai, mint például Marsilio Ficino vagy Pico della Mirandola új formába öntötték az ókor nagy eszméit és szellemi elveit, amelyek az ember és a természet kapcsolatának mély megértéséről tanúskodtak. Az ember újra felfedezte a lét rejtett és mély értelmét és a benne rejlő végtelen képességeket. Meglátta az embert a végtelen világegyetemmel összekötő rejtett kötelékeket. A reneszánsz mesterek jártasak voltak az építészetben, szobrászatban, festészetben, de egyben a próza, a költészet és a filozófia területén, illetve az egzakt tudományokban is.
Verrocchio mester műhelye
Leonardo egészen fiatal korától kezdve Andrea del Verrochio mester műhelyében tanult, ahová apja, Ser Piero adta be, aki a mester tehetségét és pedagógiai érzékét – mivel barátja volt – jól ismerte. Akkoriban a műhelyekben nem pusztán szakmai képzés zajlott. Azt tartották a polihisztor és kiváló művész Verrocchióról, hogy „egyszemélyes egyetem”, akinél korának minden tudományát: fizikát, matematikát, alkímiát, mágiát, illetve képzőművészetet: festészetet, szobrászatot egyaránt lehet tanulni, mégpedig igen magas szinten. Nem volt családja, életét teljes egészében műhelyének, tanításának szentelte. Sok évszázad távlatából látható, hogy mennyire gyümölcsöző volt Verrocchiónak ez az erőfeszítése: Több nagy művész, Leonardón kívül többek között Botticelli, Lorenzo di Credi, Perugino is tanítványa volt. Leonardo inasként öt éven keresztül figyelte mestere kezét, gondolatait, viszonyulását, és a kapott értékeket igyekezett egész életén keresztül kiteljesíteni és megnyilvánítani.
A természettel való kapcsolat
Leonardo kisgyermek kora óta mély és szoros kapcsolatban volt a természettel. Egy kis faluban, Ancianóban nevelkedett, mivel törvénytelen gyermekként sokáig nem vette magához jómódú apja, hanem cselédként és napszámosként dolgozó édesanyjával lakott együtt egy kis házban, a toszkánai hegyek között. Többször hangoztatta, hogy első és legfőbb tanítója a természet, mert az, ha megfelelő érzékenységgel szemléljük, elárulja titkait, törvényszerűségeit, és Leonardo észrevette, hogy ezek a törvényszerűségek mindenre érvényesek, így az emberi életre és alkotásokra is. Úgy gondolta, hogy a természet tökéletesen megnyilvánítja rejtett törvényeit, ideáját, és ez legjobban arra a gyakorlatiasságra tanította Leonardót, amellyel egész életében arra törekedett, hogy tudását valamilyen módon megnyilvánítsa. Nem is tartotta sokra azokat az embereket, akik hatalmas elméleti tudást halmoztak fel, nemes elvek sorát birtokolták, de azokat nem tudták a gyakorlatban alkalmazni.
Leonardo kódexei
Mintegy 13000 vázlatokkal és jegyzetekkel teli oldalt hagyott az utókorra, de úgy tudni, hogy valójában több mint 30000 oldalt írt tele, csak a lapok jó része már halála körül elveszett. A megmaradt lapokat „kódexekbe” fűzték, és megkülönböztető neveket adtak nekik, mint például a híres Atlanti Kódex vagy a Madridi Kódex. Ezekben rengeteg találmány látható, amelyek közül néhány messze megelőzte korát, ilyen például a golyóscsapágy, a sárkányrepülő, vagy éppen a rakéta-sorozatvető. Azonban nemcsak műszaki ábrákat rajzolt, hanem biológiai vagy művészeti vázlatokat is, illetve jellegzetes tükörírásával a legkülönfélébb témájú gondolataival is teleírta a lapokat. Ezekből az írásokból rekonstruálhatjuk gondolkodásmódját: hét alapelv tűnik ki belőlük, és ezeknek az elveknek a tanulmányozásával sok titka feltárulhat ennek a rejtélyes személyiségnek.
Leonardo életelvei
Ez azt a tanulási, megértési vágyat jelenti, amely a megértés határait folyamatosan kiterjeszti, azaz a folyamatos tökéletesedés, az élet értelmének megtalálásának vágya. Úgy tartotta, hogy „a jó emberek természetszerűen vágynak a tudásra.” Nem engedte, hogy ez a tudásvágy kialudjon benne. Bárhol is járt, folyamatosan, szerényen kérdéseket tett fel. Ha valamit észrevett, mindenáron utánajárt: Hogyan lehetséges az, hogy a hegyi barlangban halmaradványt talált, amikor biztos, hogy az a tengerben élt? Hogyan lehetséges az, hogy a mennydörgés hangja hosszabb időn keresztül jut el hozzánk, mint az általa kiváltott villám fénye? Hogyan tudnak a madarak fennmaradni a levegőben? Leonardóban ez a kíváncsiság mélységgel és kitartással párosult. Hozzászoktatta magát az olyan kérdések megválaszolásához, amelyek nem találnak könnyedén és gyorsan válaszra.
Fiatal korától kezdve a bölcsességre törekedett: „Fiatalon tegyél szert olyasmire, ami kárpótol majd öregségedért. S ha úgy gondolod, hogy az öregség bölcsességgel táplálkozik, akkor már fiatal korodban munkálkodj azon, hogy öregségedben ne legyél híján e tápláléknak.”
2. Dimostrazione – tapasztalatszerzés
Minden elméleti tudását azonnal igyekezett próbára tenni, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól tudja-e vagy sem, hiszen úgy gondolta, hogy saját tapasztalat híján tudása csupán elméleti, és a tudás csak akkor igazi, ha gyakorlativá válik. Így próbálta elméjét felszabadítani a szokások, előítéletek, babonák béklyójából. Azt tartotta, hogy „a leggonoszabb csalás az, aminek az emberek áldozatul esnek, az a saját véleményük félrevezetése.” Folyamatosan igyekezett a hibáiból tanulni. Amikor kiderült, hogy híres festménye, a Firenze környéki egyik kolostor falán található Utolsó vacsora egyre rosszabb állapotba kerül, aprólékosan megvizsgálta a sérüléseket, és levonta a tapasztalatot, hogy legközelebb milyen technikát kell alkalmaznia, hogy ez a gond többé ne forduljon elő. Leonardo rendkívül tudatosan törekedett hibái kijavítására, így nem korlátozta a hibák elkövetésétől való félelem, és talán ezért is volt képes annyi mindennel foglalkozni.
Nemcsak a saját élményeire hallgatott, hanem a régebbi korok nagyjainak tapasztalataira is. Nem véletlenül írta, hogy „boldogok, akiknek füle meghallja a holtak beszédét”. Ez az elve segítette, hogy tanulhasson többek között Platón műveiből, és személyesen Verrocchiótól, illetve más kortársaitól. Több korabeli híres gondolkodóval tartott fenn kapcsolatot: Bramente, Macchiavelli, Luca Pacioli és Marcantonio della Torre. Értékesnek tartotta a tapasztalataikat, de azt is, hogy saját tapasztalatával mindenképpen megerősítse azokat.
3. Senzazione – érzékenység
Ez a „látni, hallani és érteni tudás” művészete. Leonardo azt írta ezzel kapcsolatban, hogy „az átlagember néz, de nem lát, hallgat, de nem hall, érint, de nem tapint, eszik, de nem érzi az ízeket, lélegzik, de nem érzi sem a rossz szagokat, sem a finom illatokat, gondolkodás nélkül beszél.” Ahhoz, hogy az ember tanulhasson, el kell jutniuk hozzá a környezet jelzéseinek. Minél nagyobb az érzékenysége, annál finomabb jelzésekből képes következtetéseket levonni. Leonardo igyekezett minél jobban erősíteni magában ezt az érzékenységet, és ide sorolta a képzelőerő fejlesztését is.
4. Sfumato – a „ködben” tartózkodás
Ez az ember tudásának és képességeinek a tágítását jelenti. Leonardo igyekezett kimenni a „határaira”, oda, ahol tudása nem biztos, ahol kételyei merülnek fel, ahol egymásnak ellentmondó állítások tűnnek igaznak, ahol ismeretlen dolgokkal bukkannak fel. Ebben a kényelmetlen, kaotikus, „ködös” helyzetben igyekezett megtalálni a biztos pontokat, eloszlatni ezt a ködöt. Feljegyzései szerint ennek segítségével tudja az ember fenntartani a lelki egyensúlyát, hiszen úrrá tud lenni belső ellentmondásain, és biztos tudása folyamatosan bővülhet. Képes volt mindent különböző szempontokból szemlélni, és így felfedezni a jelenségek mögötti összefüggéseket. Sohasem szorítkozott a dolgok puszta leírására. Minden esetben megragadta a miértjét is. Kedvenc módszere volt, hogy kereste a szimbolikus analógiákat és összefüggéseket a dolgok és jelenségek között. Azt írta erről, hogy „a természetben egyetlen működés sem ok nélkül való. Értsd meg az okot, és nem lesz szükséged a tapasztalatra."
Eredeti megoldást keresett minden felmerült problémára. Engedte szárnyalni intuícióját és képzeletét. Nagy fontosságot tulajdonított az alkotási folyamat azon érési szakaszának, amelyet ma a pszichológusok „inkubációnak” (lappangásnak, kotlásnak) hívnak. Új válasz, új kérdés felmerülése esetén bizonyos idő szükséges ahhoz, hogy megfoganjon bennünk. Azt tartotta, hogy mindig érdemes egy kicsit megállni, és kis szünetet tartani: „Szintén jó pihenni és kicsit elodázni a dolgokat, mert ha az ember visszatér a dolgokhoz, sokkal jobban meg tudja ítélni, mintha folyamatosan foglalkozna velük.”
5. Arte–Scienza – a tudomány és a művészet egysége
Leonardo feljegyzései szerint ez az elv ahhoz kell, hogy az ember kiegyensúlyozza magában a logikus gondolkodást és a képzeletet, és így teremtheti meg a harmóniát önmagában és a környezetében. Azt tanácsolta, hogy „tanulmányozd a művészet tudományát és a tudomány művészetét.” Ahhoz, hogy a „tudományos” problémákat megoldjuk, a legjobb segítség a képzelet és az intuíció. A festő számára tudományos ismeretek, például az anatómia és az anyagismeret is szükségesek a természet törvényeiről. Ugyanakkor azt mondta, hogy bizonyos művészi és filozofikus érzékenység nélkül komoly tudományos munka és igazi tudós sem létezhet. Így nem tartotta sokra a „könyvmolyokat”, hiszen jobb, ha az ember kevesebb információval is beéri, és jóval többet gondolkodik az olvasottakon.
6. Corporalita – testi egészség
Az „ép testben ép lélek” elvét követve komolyan törődött egészségével és testének edzésével. Vasari ezt írja róla: „Ereje ellenállt minden erőszakos támadásnak: jobb keze úgy elgörbítette a falba vert vaskarikát és a patkót, mintha ólomból lett volna.” Folyamatosan vigyázott a testtartására, megfelelő kondícióban tartotta állóképességét a kor „kötelező” mozgásnemeivel: gyaloglással, lovaglással, vívással.
7. Conessione – az összefüggések, az egység keresése
Ez az elv a többi koronája, amely lehetővé tette Leonardo teljességét, hogy ne csupán jó művész és jó tudós legyen. Ez a teljesség nem egyszerűen élete oldalainak összege, hanem az átélt egység, amelyhez ezek az oldalak eszközül szolgáltak. Kutatta és egyre jobban megismerte a dolgok és jelenségek közötti mély összefüggéseket és rokonságot, és ez meg is jelent az életvitelében. Ideái, legjobb gondolatai, értékrendje hatották át mindennapi életét. Igyekezett a legkisebbre csökkenteni a távolságot álmai és a mindennapok valósága között.
| Sztanek Péter |
AJÁNLÓK
BESZÉLGETÉS LEONARDÓVAL A KREATIVITÁSRÓL
Budapest, 2006. február 9. 19 óra, az Új Akropolisz központja
Leonardo da Vinci kétségkívül kreatív ember volt, erről már életében is tanúskodtak világhíres festményei, szobrai, korát századokkal megelőző találmányai. A róla szóló legendákon túl számos jegyzete megőrizte gondolkodásmódját, életelveit, amelyek lehetővé tették, hogy Leonardo a reneszánszkor embereszményének, a kiteljesedett embernek máig élő példájává válhasson. A rá jellemző folyamatos tanulási vágy, mély tapasztalat, megfigyelés, megújulási törekvés, a benne élő tudományos és művészi oldal egyesítése, a test és lélek harmóniája és mindenek felett az egység keresése az élet különféle oldalai között olyan tulajdonságok, amelyekkel a mai korban is gazdagabbá tehetjük életünket, és közelebb kerülhetünk valódi önmagunkhoz.
|
Sztanek Péter
|
BESZÉLGETÉS BRUNÓVAL AZ ASZTROLÓGIÁRÓL
Budapest február 23. 19 óra, az Új Akropolisz központja
A reneszánsz eseménydús korszakának egyik legeredetibb alakja volt Giordano Bruno, az egyházával összeütköző dominikánus szerzetes, aki – ahogy egyik életrajzában nevezik – „vándorhumanistaként” bejárta szerte Itáliát és Európát, és több egyetemen is oktatott. Az eretneknek nyilvánított tudóst hosszú inkvizíciós eljárás után 1600-ban Rómában máglyahalálra ítélték. Bruno, a szabad szellemű gondolkodó igazi sokoldalú reneszánsz egyéniség volt: egyszerre filozófus, tudós és misztikus, egyaránt foglalkozott irodalommal vagy például az emlékezetfejlesztés sajátos technikájával, és számos gondolata meglepően rokon a modern csillagászat felfedezéseivel.
„A diadalmas fenevad elűzése” című párbeszédes formájú, erkölcsfilozófiai művében azonban másfajta „csillagászatról”, asztrológiáról van szó: Zeusz Mercurral, Athénével és egy tanítvánnyal beszélgetve azt ajánlja, hogy az istenek űzzék el az égről azokat a csillagképeket, amelyek egy-egy hibát testesítenek meg, „hogy az emberek odalent példát vehessenek az égről, hogy miként kellene náluk is elrendezni a dolgokat”. Mert vannak „fenevadak” az ember belső csillagos egén, azaz a lelkében is.
A csillagos ég – mondja Bruno – útmutatója lehet az embernek. Hiszen például a hajósokat eligazító Sarkcsillag az Igazság jelképeként a tévedésben levőknek is irányt ad. A Sarkcsillag egyik oldalán álló csillagképek az Értelem és a Gondviselés, a másik oldalán pedig az Égi és a Földi Bölcsesség. Az előbbi szemének saját fénye van, míg az utóbbi szemének külső fényre van szüksége.
Kövessük nyomon az előadáson Giordano Bruno írását! Hiszen ez ugyanabban a kérdésben segíti az embert, amely miatt sokak fordulnak az asztrológiához: Ki vagyok én? Tudok-e változtatni magamon?
Előzetesen eláruljuk Zeusz egyik tanácsát:
„Ha meg akarjuk változtatni a külső körülményeinket, akkor először változtassunk, igen változtassunk a lelkületünkön, a jellemünkön.”
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
Az erőfeszítés
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
FEBRUÁRI ÉS MÁRCIUSI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 200 Ft/fő
A kurzus díja: 2000 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
| 2006. február 2. csütörtök, 18.00 |
Beszélgetés Buddhával a boldogságról
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. február 9. csütörtök, 19.00 |
Beszélgetés Leonardóval a teljes emberről
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 15. szerda, 18.30 |
Fedezd fel velünk a filozófiát!
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 16. csütörtök, 18.00 |
Beszélgetés Senecával a lelki nyugalomról
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. február 23. csütörtök, 19.00 |
Beszélgetés Giordanó Brunóval az asztrológiáról
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. március 6. hétfő, 18.30 |
Fedezd fel velünk a filozófiát!
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. március 30. csütörtök, 19.00 |
Tanítás és tanulás az ókori Egyiptomban Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
|
2006. február 11. |
Utazás a Négyszögletű Kerek Erdőbe Színjátszóink segítségével ismét megelevenedik Lázár Ervin elvarázsolt birodalma. Előadásunkban vidám és elgondolkodtató jeleneteket mutatunk be a jól ismert mesehősök kalandos életéből. Kézművesség: maszkkészítés Előadásunkat 7–14 éveseknek ajánljuk. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. március 18. szombat, 16.00 |
A farkas szempillái Történetünkkel a régi Japánba repülünk vissza, ahol megismerkedhetünk a kovács lányával, a mindig kedves és örökké mosolygós Akikóval. Idővel azonban kiderül, hogy az ő élete sem könnyű; még otthonát is el kell hagynia. Hosszú bolyongás után eljut egy sötét, mély erdőbe, ahol találkozik egy titokzatos farkassal. A farkasról pedig olyan ajándékot kap, amivel megváltoztathatja addigi életét... Kézművesség: szénrajz illetve tusrajz Előadásunkat 6 –12 éveseknek ajánljuk. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
GYŐR
Helyszín:
Széchenyi István Egyetem, Győr, Egyetem tér 1.
Rómer Ház, Győr, Teleki L. u. 21.
Zichy-palota, Győr, Liszt Ferenc u. 20.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 200 FtA kurzus díja: 1200 Ft/hó, diákoknak: 800 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Rómer Házban 400 Ft, a Zichy-palotában 500 Ft, a Széchenyi István Egyetemen az előadásaink díjtalanok.
| 2006. február 1. szerda, 18.00 |
Beszélgetés Mozarttal a művészetről – a Varázsfuvola segítségével
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 9. csütörtök, 18.00 |
A kelta szimbólumok
Helyszín: Rómer Ház |
| 2006. február 16. csütörtök, 18.00 |
Fedezd fel velünk a filozófiát!
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 22. szerda, 18.00 |
Beszélgetés Mozarttal a művészetről – a Varázsfuvola segítségével
Helyszín: Széchenyi István Egyetem – B2-es előadóterem |
PÉCS
Helyszínek:
Pécsi Kulturális Központ - Pécs, Dominikánus-ház, Színház tér 2.
Ifjúsági Ház - Pécs, Nagy Lajos Király útja 13.
| 2006. február 20. hétfő, 18.00 |
Fedezd fel önmagad!
Helyszín: Ifjúsági Ház |
| 2006. február 28. kedd, 18.00 |
Élet és halál az ókori Egyiptomban
Helyszín: Pécsi Kulturális Központ |
SZEGED
Helyszínek:
Juhász Gyula Főiskola díszterme, Boldogasszony sgt. 6.
Ifjúsági Ház, 6720 Szeged, Felső Tiszapart 2.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 FtA kurzus díja: 1200 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
|
2006. február 9. |
Humor a viccen túl
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. február 23. csütörtök, 19.00 |
Csillagok háborúja – egy örök mítosz újjászületése
Helyszín: Juhász Gyula Főiskola – díszterem |
| 2006. március 29. szerda, 19.00 |
Fedezd fel önmagad!
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. március 30. csütörtök, 19.00 |
Mérlegen a szív – egyiptomi tanítások életről és halálról Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
SZÉKESFEHÉRVÁR
Helyszín:
tel: (20) 353-1466
Belépődíjak:
Az előadásokra a belépő díjtalan.| 2006. február 16. csütörtök, 18.30 |
A győzelem rejtélyes művészete
Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
|
2006. február 23. |
Fedezd fel velünk a filozófiát!
Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
|
2006. március 2. |
Az ember és a kozmosz Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
| 2006. március 9. csütörtök, 18.30 |
A Mahábharata szimbolikája Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
- Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756. e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727. e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Nyitva tartás: kedd és csütörtök: 20–21 és szerdán: 18–21 óráig.
Telefon: (72) 777-779 e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu). - Szegeden: 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183. e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Székesfehérváron: (20) 353-1466 e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.03 március
2006.03 március adminKulturális Hírlevél
43. szám
2006. március
TARTALOM
Mindennapi ítélkezéseink
Egy hétköznapi délelőtt éppen villamoson utaztam. Az egyik megállónál felszállt egy fiatal férfi. Valahogy nem volt szimpatikus az arca. Meg az a pedáns öltöny és a drága bőrtáska sem nyerte meg a tetszésemet. És ebben a pillanatban képes volt levetni magát arra az üres helyre! „Az ilyen típusú fiatal férfiak így szoktak viselkedni – mondtam magamban. – Körül sem néznek.” Még hosszabb és borúsabb gondolkodásba kezdtem az emberi önzésről. Hirtelen azonban egy esemény megszakította eszmefuttatásomat. Merthogy alig telt el egy-két perc, az a bizonyos férfi, meglátva egy idősebb hölgyet, felugrott, és egy mosollyal az arcán nyomban átadta a helyét.
A meglepődés után csak örülni tudtam. Egyrészt azért, mert győzött az udvariasság. Másrészt mert egy újabb „orra koppintást” (vagy inkább fejre) kaptam: túl gyorsan és nagyon gyakran minősítek és minősítünk. Olyan automatikusan és ösztönösen születnek bennünk az ítélkező gondolatok. Tele vagyunk tanult – és azt hisszük, tapasztalatokkal alátámasztott – kategóriákkal, amelyekbe igyekszünk besorolni a környezetünkben levő embereket és jelenségeket. Milyen hamar gyökeredzik meg bennünk egy negatív vélemény egy titkos kis záradékkal: az a másik rossz, és szerencse, hogy én jobb vagyok. Ha a lelkünk mélyére tekintünk, akkor kiderül: gyakran azért ítélkezünk, mert nyíltan vagy elfojtva nem vagyunk elégedettek magunkkal, és tudattalanul olcsó vigaszt keresünk, hiszen más sem tökéletes, sőt... A sok kritika mintha hőmérője lenne a lázas, érzékeny, békétlen benső világnak.
Amikor ezek a gyorsan ítélő, minősítő gondolatok veszik át a hatalmat, elfelejtünk valamit. Azt, hogy a másik is egy jóból és rosszból összegyúrt ember, és esetleg még hasonlítunk is egymásra. És az sem jut eszünkbe, mennyire rosszul esne, ha embertársaink rögtön véleményt mondanának rólunk. Mennyi lehetőségtől fosztjuk meg magunkat! Kerítést húzunk oda, ahol nincs is határ. A vélemény azután olyan előítéletté válhat, amelyet bőséges tapasztalatok hada sem tud megrengetni, és olyan elvárások alakulnak ki belőle, amelyeknek senki ember fia nem tudna megfelelni. Pedig például számos kísérlet bizonyítja, hogy a pedagógusnak a gyerekekről alkotott negatív, illetve pozitív minősítése befolyásolja a tanítványok teljesítményét. Akitől jót vártak, és dicsérettel megerősítették, ténylegesen jobb eredményeket ért el, akitől azonban nem, annak kevesebb esélye volt a kibontakozásra.
Túl lehet-e lépni mindennapi minősítéseink falán? Igen! Bár nem úgy, hogy
átugorjuk ezt a falat, mert ez a feladat valószínűleg nehéz lenne. Azonban
egy-egy téglát
mindig ki tudunk emelni. Jó lesz új szemmel, elfogulatlanul, a jót feltételezve
átnézni a fal résein. Próbáljunk elvonatkoztatni a saját személyiségünktől,
ne hasonlítsuk össze magunkat minduntalan a másikkal. Megérdemli embertársunk
is, hogy ne szorítsuk skatulyába – hiszen feltételezzük, hogy mi magunk
sem szeretnénk, ha minősítenének bennünket. Minél több ítéletünktől, megrögzött
véleményünktől szabadulunk meg, annál gazdagabb kép nyílik meg előttünk,
annál színesebbeknek látjuk az emberi lelkeket. A téglák kiemelése közben
nemcsak
a többiekről alkotott képünk, hanem mi magunk is változunk: gyarapodunk
azzal
a képességgel, hogy meg tudjuk látni a másik ember változását.
| Takács Mária |
Portré: Hunyadi János
„Bódog férfiú vala, ki miképpen nagy tisztességgel viselé az ő életét: azonképpen meg is hala nagy dicsőségben. Hogy éle ez világban, mindenkor megoltalmazza vala Magyarországot minden veszedelemtől.” (Heltai Gáspár, 1575)
A 2006-os esztendő ünneplésre méltó évfordulói között ott van egy fél ezredévnél is régebbi esemény, Nándorfehérvár várának nevezetes és világhíres megvédése 1456-ban, ami Magyarország fordulatos eseményekkel teli 15. századába és egy legendává vált alakhoz, Hunyadi Jánoshoz visz bennünket. A történelemkönyvekben álló, vastag betűs adattá merevült nagy történelmi figuráinknak egyszerre jut kellemes és nem éppen tisztes szerep múltunk szemléletében: egyfelől mindannyian tudunk róluk, nevük könnyen válik akár ellentétes dolgok szimbólumává is, másfelől azonban gyakran csak leegyszerűsített fogalmak jutnak eszünkbe róluk, és mintha elfelejtenénk, mennyire érdekes, hús-vér, küzdő emberek ők, akik az adott kortól függetlenül tanulnivalót és példát adnak számunkra. Lépjünk most közelebb a középkori Magyar Királyság egyik legtehetségesebb alakjához!
„A fegyverek hatalma szinte teljesen összekavarta a jogrendet... Szabad volt akkor gyűlölködni és kincseket ígért a rablás meg az ellenséges dúlás. De borzalom! Inkább rokoni, semmint ellenséges dúlásról kell beszélnem, hiszen baráti kéz fordul tulajdon vére ellen, és atyafi vív csatát atyafiával!” Így jellemzi Vitéz János azt a zűrzavaros állapotot, amely az 1430-as évek végétől, Luxemburgi Zsigmond viszonylag békés uralkodása (1387-1437) után az országra köszöntött. A főurak ligákba, vagyis érdekcsoportokba tömörültek, hogy egymás és a király rovására mind több tekintélyt és főleg vagyont szerezzenek. Országrésznyi birtokokon és hivatalokon osztozkodva, az állami jövedelmek egy részét megkaparintva valóságos kiskirályok lettek. Emellett az állam tekintélye a trónviszályok (I. Ulászló és Zsigmond özvegye között) és egy gyermekkirály (V. László) uralkodása miatt is a mélypontra süllyedt, és a jobb napokat látott királyságot az a sors fenyegette, amely a német birodalmat már elérte, azaz közel állt ahhoz, hogy független territóriumokra essen szét.
Mindez egy békés kort is megkeserítene, de a Magyar Királyság számára még vészjóslóbb volt, ugyanis határainál megjelent a kor legrettegettebb katonaállama – amellyel a történettudomány szerint a nálunk módosabb országoknak is meggyűlt volna a baja –, a török birodalom. Hunyadi János nem azzal emelkedett ki kortársai közül, hogy egységet tudott volna teremteni az anarchiában, és hogy nem vett volna részt a ligák viaskodásában. Azzal tűnik ki, hogy tovább látott sok főúrnál, és szerzett vagyonát nemcsak saját nemzetségére, hanem egész hazája javára, a török elleni harc elősegítésére igyekezett fordítani. Képességeit és erejét nem csupán rövidtávú célokra használta fel, hanem a közösség szintjén tudott gondolkodni és cselekedni.
A Magyarországra szakadt havasalföldi bojárcsalád sarjaként 1407 körül született Hunyadi bámulatos karriert futott be. Apja még Zsigmond szerény udvari főtisztje volt, akitől igen távol állt az arisztokrácia státusza. A neki adományozott Hunyadvár birtok után kezdte használni a Hunyadi nevet. János fiára is hasonló pálya várt volna, de őt tehetsége és szerencsecsillaga nagyobb szerephez segítették. Fiatal éveiben egy-egy nagyúr kíséretében szolgált, majd Zsigmond király átvette udvari lovagjai közé. Az uralkodó kíséretében gazdag hadi tapasztalatokat szerzett Itáliában és Csehországban, diplomáciai látóköre pedig európai mértékűvé tágult. Növekvő tekintélyének jeleként egyre több birtokhoz jutott (szörényi bán, erdélyi vajda, temesi ispán, nándorfehérvári kapitány – jórészt a török „torkában” fekvő területek), és I. Ulászló híveként az országnagyok közé emelkedett. Ezzel teremtette meg azt a vagyont, amely később lépcsőül szolgált a királyi trónhoz kisebbik fia, Mátyás számára, aki a tehetősség mellé természetesen tehetséget és gondos nevelést is kapott apjától, hiszen Hunyadi udvarában humanisták működtek (köztük legnevesebb a hadvezér által támogatott Vitéz János), és adtak sokoldalú oktatást az örökösöknek.
Hunyadi János 1442-ben lett messze földön is híressé, amikor, egy előzetes vereség után, fegyverbe szólítva a környékbeli lakosságot is, legyőzte az Erdélybe betörő Mezid bég csapatait, majd nemcsak egy fosztogató martalóchad, hanem az európai tartományok serege fölött is diadalmasodott. Ez a győzelem lelkesedést és bizakodást váltott ki az egész keresztény világban, mert európai sereg csatában még nem tudott győzedelmeskedni ekkora szultáni sereg felett. Az ország közvéleménye azt a hőst látta benne eljönni, aki diadalra vezeti a fegyvereket, és visszahozza az Árpádok dicsőségét.
Maga Hunyadi is egyre bizakodóbb lett, és észrevette, hogy annak a hibának a veszélye fenyeget, amely mind egyéni, mind közösségi szinten megbéklyózza az energiákat és elaltatja az akaratot: ez a kivárás, a passzivitás, a behódolás a körülményeknek, a kezdeményezőképesség hiánya. Ha csak reagálunk az élet kihívásaira, nagyon szűk a cselekvési terünk, ha azonban merünk nagyot gondolni, és aktívnak lenni, akkor esélyünk van arra, hogy magunk irányítsuk az eseményeket. Nem elég csak védekezni, hanem célt kell kitűzni, „...mert az ellenség – a vallásé s a hazáé is egyben – állandóan zaklat bennünket, és vele szemben végre nekünk is már karddal kellene harcolnunk, nem pajzzsal!” – véli egyik levelében. „Határszéli betörései szólítottak hadba bennünket, s hogy ne tetézzük a bajokat mulasztással, úgy határoztunk, hogy inkább mi megyünk a várt ellenséghez, mint késlekedésünk következtében ő jöjjön mihozzánk – abból a meggondolásból, hogy jobb támadást indítani, mint azt elszenvedni.” (Vitéz János levelei) Ennek jegyében a következő évben már egy nagyszabású támadó háborúhoz szervez sereget. A később „hosszú hadjáratnak” nevezett balkáni akcióban több ütközetben sikerült vereséget mérnie a török seregre, de nem tudott elfoglalni semmilyen erősséget, és nem érte el eredeti célját, a szultán európai székhelyét, Drinápolyt sem, azonban „az egyetemes hadtörténetben kevés példa akad rá, hogy egy hadsereg oda-vissza közel kétezer kilométert megtesz a túlerőben levő ellenség területén, s mindeközben egyetlen csatát sem veszít” – írja Szakály Ferenc történész.
A már a „hadak villámának” nevezett Hunyadi kitartását bizonyítja, hogy nem akart lemondani arról a célról, hogy a törököt kiűzze Európából, ezért látva, hogy sikerült vérveszteségeket okoznia az oszmánoknak, a szultánnal megkötött béke ellenére újabb támadó háborúra ösztönözte a királyt, mert abban is bízott, hogy a pápa és a török által szintén fenyegetett Bizánc, továbbá Velence is támogatást nyújtanak. Azonban ezek csak felemás módon adták meg az ígért segítséget, nem zárták le a tengerszorosokat az Ázsiában állomásozó szultán elől, így az hadaival Hunyadi számításai ellenére a magyarok háta mögé került, és az 1444-es várnai összecsapásban a több mint kétszeres török túlerő győzött, miután Ulászló király is a csatamezőn maradt.
A szinte szétesett országnak volt is királya, és nem is volt. Feltételesen elismerték az ötéves Habsburg-ivadék, V. László uralmát, de az országgyűlés főkapitányokat rendelt ki (közöttük Hunyadit), majd 1446-tól kormányzóvá választotta a legendás „Törökverőt”, akinek a vereségek sem csorbították nagy hírét. Hat éven át betöltött, minden korábbinál szélesebb hatáskörű új tisztségében nem annyira az országegység helyreállításán munkálkodott, hanem befolyási övezetének megnövelésén. Magánvagyona már meghaladta a királyét és összevéve az ellene szervezkedő bárói ligákéit is. Szinte úgy kormányozta az országot, mintha az hatalmasra duzzadt magánbirtoka lett volna. Szakály Ferenc szerint „Hunyadi persze joggal vélekedett úgy, hogy nála jobb kezekben lesznek a királyi várak és bevételek, mint a gyenge akaratú uralkodónál. Mert egy tekintetben valóban több fejjel kor- és vetélytársai fölé emelkedett: a megszerzett erőforrásokból, sőt magánvagyonából is messze többet fordított a török elleni harcokra, mint emezek.”
Hadvezetői képességeire és áldozatkészségére az 1450-es években nagyobb szükség volt, mint bármikor előtte. 1453-ban a világhódító ambíciókat tápláló II. Mohamed szultán vezetésével a törökök bevették Bizáncot, és bekebelezték a bizánci birodalom maradványait. Következő célpontjuk Szerbia volt, majd a magyar határvédelmi rendszer kulcsa, a mai Belgrád, azaz Nándorfehérvár. Néhány vele szövetséges főúron kívül egyedül Hunyadira maradt a vár védelme, illetve felmentése, miközben a király Budáról Bécsbe menekült. Valószínűnek mondható, hogy abban az esetben, ha ő is lemondott volna a vár védelméről, annak kis létszámú védőereje rövid időn belül megtört volna, és az ellenség – megszerezve a déli védelem szívét – , egy éket szakíthatott volna ki az ország déli részéből (ez történt 1521-ben, amikor már nem volt Hunyadihoz mérhető tetterő és áldozat senkiben).
Ahogy korábban sem jött létre hatékony európai összefogás a balkáni magyar kezdeményezések támogatására, most sem áramlottak a felmentő seregek semmilyen égtáj felől. Mindenesetre a pápa elrendelte, hogy delente harangszó figyelmeztesse a híveket az imára a magyar várvédőkért. (Utóbb ez a pápai körlevél már a győzelem hírével együtt jutott el szerte Európába, és ezért máig úgy él a köztudatban, hogy a déli harangszó a nándorfehérvári győzelmet hirdeti.) Hunyadi magánhadserege, a hozzá tartozó területek nemessége, a környékbeli magyar és szerb önkéntesek és a Kapisztrán János ferences szerzetes által toborzott keresztesek élén áttörte a török gályák dunai hajókordonját, felszabadította a körbevett várat, majd visszaszorította az ostromló oszmánokat.
A nándorfehérvári győzelmet az egyik legfényesebb diadalként tartja számon a magyar és az európai történetírás. Török szultáni sereget Hunyadin kívül csak Timur Lenknek és Lepantónál a spanyol Armadának sikerült maga alá gyűrni. A bátorsága és hősiessége miatt a törökök által is tisztelt hadvezér már nem érhette meg, hogy esetleg ellentámadást kezdeményezzen. A csata után a táborban pestisjárvány tört ki, és őt is a halálba ragadta. A nándorfehérvári csata és Hunyadi János hadtörténeti jelentősége vitathatatlan: a viadalt követően a török seregek majdnem két emberöltőn keresztül (65 évig) nem vállalkoztak újabb hasonló támadásra a Magyar Királyság ellen, Hunyadi pedig még utoljára megszilárdította a küldetésébe vetett hitet. Példát adott arról, hogy az egyéni képességeket és a hatalmat mindaddig csak külsőleges, múló adományként viseli az ember, amíg nem fejlődnek ki benne a belső erények: az áldozat, a felelősség vállalása, a bátorság és a változtatni akarás – nem csupán maga, hanem a közösség javára.
| Takács Mária |
AJÁNLÓ
TANÍTÁS ÉS TANULÁS AZ ÓKORI EGYIPTOMBAN
Budapest 2006. március 30. 19 óra,
az Új Akropolisz központja
Mindannyian csodáljuk Egyiptom tudását, az állam tartósságát, a vallást, az építészetet és szinte bármely részét az egyiptomi világnak. Gondoltunk-e már arra, hogy ez a mi szempontunkból szinte öröknek látszó, gazdag civilizáció csak egy olyan nevelési-oktatási rendszerrel működhetett, amely hatékonyan fejlesztette az embert és a közösséget?
Ha egyiptomi gyermekként látjuk meg a napvilágot, olyan államba kerülünk, amely igen nagy gondot fordít a fiatalok nevelésére. Amennyiben képességeink lehetővé teszik, az országot járó papok kiválasztanak bennünket, és alacsony sorból is bekerülhetünk az írnokok, az orvosok vagy a papok, stb. közé. Fiútársainkkal együtt a templom melletti iskolába járunk, ahol nagy vesződséggel, hosszú ideig gyakorolva elsajátítjuk az írásjeleket. Mértékletes ebédünk cipó és árpasör, nevelőink óvnak a fecsegéstől és szigorúan őrködnek felettünk. Tanítóink az írást és az olvasást használják eszközül jellemünk formálására is, hiszen olyan műveket, intelmeket tanulmányozunk és másolunk szorgalmasan, amelyekből megtanuljuk a mindennapi erkölcs szabályait, megismerjük a hagyományokat.
Nem véletlen, hogy Hérodotosznak és más ókori szerzőknek is feltűnt az egyiptomi nép kulturáltsága és udvariassága, és az, hogy a tudás és az erény együtt jár. Valószínűleg ma is tanulhatnánk tőlük. Hogyan tudtak egyszerre tudást átadni, de a teljes embert is nevelni, formálni? Hogyan érték el, hogy a társadalom tagjai a helyükön érezzék magukat, és elégedettek legyenek a helyzetükkel?
Gondolkodjunk minderről együtt a következő félév Egyiptommal foglalkozó sorozatának első előadásán!
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
A magabiztosság az önismeret gyümölcse
A leginkább vágyott, ugyanakkor a legnehezebben megszerezhető állapotok egyike.
Az önbizalom és az öntudatosság szinonimája, olyan belső bizonyosság, amely
lehetővé teszi, hogy azok legyünk, akik lenni akarunk, és hogy aszerint is
éljünk.
A magabiztosság az önismeretből fakad. Az „Ismerd meg önmagad!” régi tanítása, amely sohasem vesztette el érvényességét, most is alapfeltétele ennek a fejlődésnek. Nem erősödhetünk meg abban, amit nem ismerünk.
Nem a felszínes önismeretről van szó, noha mindenki meg van győződve arról,
hogy ismeri magát. Valójában csak a hétköznapi magatartását, szokásos reagálásait,
kinézetét ismeri, és azt, amit a többiek mondanak róla. Szükségünk van
arra a mély, lényünk gyökeréig hatoló önismeretre, ami minden látszat és
minden
körülmény mögé lát. Ez az ismeret lehetővé teszi, hogy minden változás
mögött megismerjük valódi önmagunkat, felismerjük a hibáinkat, és feltárjuk
még
ki nem bontakoztatott erényeinket.
Nem kevés bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy alaposan megismerhessük
önmagunkat.
Hogyan őrizzük meg a magabiztosságot, hogy a nehéz pillanatokban se hagyjon cserben bennünket? A nehéz helyzetek legnagyobb részét – ha nem az összeset – az érzelmi életünkből fakadó gondok okozzák. Az irányítatlan érzelmek és szenvedélyek ledönthetik a magabiztosság türelmesen megalkotott építményét.
Ezért
ne alapozzuk ezt az öntudatosságot kizárólag az érzelmi tényezőkre. Nem elég
csak érezni, gondolkodni is kell, ráadásul szeretettel gondolkodni,
mert
tévhit, hogy a gondolatok „hidegek” volnának. A tiszta, pontos, szilárd
gondolatok fognak a leginkább hozzájárulni a magabiztosság megőrzéséhez.
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
MÁRCIUSI ÉS ÁPRILISI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 200 Ft/fő
A kurzus díja: 2500 Ft/hó. Diákoknak: 2000 Ft/hó.
A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
| 2006. március 6. hétfő, 18.30 |
Fedezd fel velünk a filozófiát!
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. március 30. csütörtök, 19.00 |
Egyiptomi tanítások életre és halálra
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. április 20. csütörtök, 18.00 |
Egyiptomi tanítások életre és halálra Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. április 27. csütörtök, 19.00 |
Piramisok, templomok – egyiptomi szimbolikus építészet
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
| 2006. március 18. szombat, 16.00 |
A farkas szempillái Történetünkkel a régi Japánba repülünk vissza, ahol megismerkedhetünk a kovács lányával, a mindig kedves és örökké mosolygós Akikóval. Idővel azonban kiderül, hogy az ő élete sem könnyű; még otthonát is el kell hagynia. Hosszú bolyongás után eljut egy sötét, mély erdőbe, ahol találkozik egy titokzatos farkassal. A farkasról pedig olyan ajándékot kap, amivel megváltoztathatja addigi életét... Kézművesség: szénrajz, illetve tusrajz Előadásunkat 6 –12 éveseknek ajánljuk Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. április 8. szombat, 16.00 |
Reneszánsz délután zenével és tánccal fűszerezve Egy vidám délután kicsiknek és nagyoknak sok-sok zenével, tánccal és lovagi játékokkal. A talp alá valót igazi zenészek húzzák, a táncokat viszont mi járjuk. És hogy színesebb legyen a délután, ki-ki elkészítheti magának lovagi viseletét, legszebb díszeit és páncélját, hogy aztán méltón megküzdhessen a kiszemelt hölgy kegyeiért. Előadásunkat 7–16 éveseknek ajánljuk Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. április 29. szombat, 16.00 |
Mirr-Murr Az előadás során megismerhetjük Mirr-Murrt, a rettenetes egérvadászt, gólkirályt, félelmetes hajóskapitányt, nagy festőművészt, és a jószívű, szerény és mindig segítőkész Kiscsacsit. Mulatságos és elgondolkodtató kalandjaik egy barátságos és emberi világot tárnak elénk, ahol még a félreértések is őszinte nevetéssel zárulnak. A rövid epizódokat hangulatos zenei aláfestés teszi még színesebbé. Színi előadásunkat 5 –10 éveseknek ajánljuk Kézművesség: papírhajtogatás. A délutánt a meséhez kapcsolódó közös játékkal zárjuk. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
GYŐR
Helyszín:
Széchenyi István Egyetem, Győr, Egyetem tér 1.
Rómer Ház, Győr, Teleki L. u. 21.
Zichy-palota, Győr, Liszt Ferenc u. 20.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 200 FtA kurzus díja: 1200 Ft/hó, diákoknak: 800 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Rómer Házban 400 Ft, a Zichy-palotában 500 Ft, a Széchenyi István Egyetemen az előadásaink díjtalanok.
| 2006. április 26. szerda, 18.00 |
Élet és halál – az emberi lélek és sorsa a halál után
Helyszín: Széchenyi István Egyetem – B2-es előadóterem |
PÉCS
Helyszínek:
Pécsi Kulturális Központ - Pécs, Dominikánus-ház, Színház tér 2.
Ifjúsági Ház - Pécs, Nagy Lajos Király útja 13.
| 2006. március 6. hétfő, 18.00 |
A Mahábharata szimbolikája Helyszín: Ifjúsági Ház |
SZEGED
Helyszínek:
Juhász Gyula Főiskola díszterme, Boldogasszony sgt. 6.
Ifjúsági Ház, 6720 Szeged, Felső Tiszapart 2.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 FtA kurzus díja: 1200 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
| 2006. március 29. szerda, 19.00 |
Fedezd fel önmagad!
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. március 30. csütörtök, 19.00 |
Mérlegen a szív – egyiptomi tanítások életről és halálról
„Ahogy te élsz, kegyes Ré, Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
|
2006. április 8. |
Ökológiai akció
|
| 2006. április 27. csütörtök, 19.00 |
Egyiptom technológiai tudása és építészete
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. április 29. szombat, 10-13 óráig |
Ökológiai akció |
SZÉKESFEHÉRVÁR
Helyszín:
tel: (20) 353-1466
Belépődíjak:
Az előadásokra a belépés díjtalan.|
2006. március 2. |
Az ember és a kozmosz
Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
| 2006. március 9. csütörtök, 18.30 |
A Mahábharata szimbolikája
Helyszín: Megyei Művelődési Központ, I. emelet 119-es terem |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
- Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756. e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727. e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Nyitva tartás: kedd és csütörtök: 20–21 és szerdán: 18–21 óráig.
Telefon: (72) 777-779 e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu). -
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183.
e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu). - Székesfehérváron: (20) 353-1466 e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.04 április
2006.04 április adminKulturális Hírlevél
44. szám
2006. április
TARTALOM
Tavasz
Egy beszélgetős rádióműsorban a rosszkedvről volt szó. Az egyik telefonáló arra panaszkodott, hogy azért érzi levertnek magát, mert senki sem szól hozzá kedvesen. Amikor bemegy a munkahelyére, egy morcos titkárnőt lát, senki sem mosolyog rá, és senki sem kérdezi meg, hogy van.
Eszembe jutott az a kis cinege, aki az egyik kora tavaszi hideg reggelen vidáman és bátran szólt, és azt kiabálta (legalábbis úgy értettem), hogy „nincs több tél, nincs több tél”. Igen, a még alig felengedett márciusi földben mennyi kibontakozni kész erő bujkál, hány csíra várja, hogy keresztülvágja magát a talajon, és megmutassa apró, zöld testét a világnak. A halottnak látszó fában áramlani kezdenek a nedvek, és a csodálatos törvénynek engedelmeskedve rügyek nyújtják ki fejüket a tavaszi levegőbe. És ott az a kis őszapó, remeg a szárnya, de egy nálánál nagyobb tollal a csőrében igyekszik ahhoz a faághoz jutni, ahol megkezdte fészke építését. Visszajöttek már régi helyükre a gólyák is, bár nem messze tőlük hatalmas vonatszerelvények robognak. És tudom, hogy van egy hely egy betonjárdán, ahol a kő repedése alatt – mint már évek óta – készülődik egy mag, hogy majd kiemelkedjen. Neki kevesebb táplálás és nedvesség jut, és nincsenek közelében testvérei sem, mégis keresztültör a kőtörmeléken és a poron. És nem fél, hogy majd rátapos valaki a járdán lépdelve.
Az őszapó és a gólya nem kérdezik a naptól, mikor mosolyog rájuk,
nem kérik a széltől, hogy szárítsa fel a hó nyomait, és nem félnek a
morcosabb, didergősebb reggeltől sem. A magok nem várják a földtől,
hogy az adjon utat nekik, hanem merészen elindulnak, szinte hihetetlen
erőt kifejtve keresik meg a napfényt. És maga a nap nem válogatja meg,
hogy kire ontsa a melegét, hiszen mindenkinek ugyanannyi juttat a
sugarából. A természet nem vár el, hanem teszi, amit belülről jövő
törvénye mond. Mennyit tanulhatnánk tőle. És miért ne lehetnénk egy-egy
rosszkedvű reggelen a környezetünk cinegéje, virágja, napja?
| Takács Mária |
A felettünk és bennünk fénylő csillagok
Beszélgetés Giordano Brunóval az asztrológiáról
Giordano Bruno életével és munkáival kapcsolatban eltérőek az utókor vélekedései. Valóban élt volna egy materialista a 16. századi Itáliában? Vagy ez csupán egy későbbi ítélet egy idealista filozófus – az anyag természetét is vizsgáló – munkáiról?
A kor Európájának változó ideológiai vizében a reneszánsz és a reformáció keltette hullámok új elképzeléseket hoztak a felszínre, és a világot és Isten lényegét megérteni vágyók tetszés szerint válogattak a különféle nézetekből. Illetve válogattak volna, csakhogy az egyetemek falai mögül – ahonnan nézve ez az átalakulás túl gyors volt – az egyet nem értés hangjait hozta a szél. Ami a csillagászatot illeti, Arisztotelész metafizikája volt az uralkodó irányelv. Elvont gondolkodást és kevesebb alkalmazást ösztönző dogmái mellett azonban helyet követelt magának a földrajzi felfedezések hatásaként megélénkülő gyakorlati tudomány. Az új világkép kialakulásában már nem az elvi viták játszották a döntő szerepet, hanem az a törekvés, hogy egyre több ismeretet alkalmazzanak széles körben.
Azonban mint mindig, ebben a korban is megjelentek az alkalmazás „balesetei”, a tudás hiányát leplező áltudományos fejtegetések, félreérthető felvetések és vitatható következtetések. Ezt mutatta a késő reneszánsz asztrológiájának félremagyarázása és áruba bocsátása. Bruno így ír korának a világot kristálygömbökben elképzelő asztrológusairól:
„Lássátok már most, asztrológus urak, a nyomotokban járó fizikusokkal együtt, hogy azokkal a ti köreitekkel, amelyeket szerintetek az a képzelt kilenc mozgó szféra ír le, úgy bebörtönzitek az agyatokat, hogy amint azok között ide-oda ugrándozni és botladozni látlak, mintha megannyi papagájt látnék a kalitkában.”
Azért korholta őket, mert bár tudományt űztek, de nem a tudomány nemes hagyományának szellemében. Nézeteikben keveredtek a csillagok fizikáját, valamint az emberekre gyakorolt hatását leíró tételek, ráadásul ez utóbbiakkal a többség nem is járt túl közel az igazsághoz. A csillagászattal kapcsolatban megragadtak elképzeléseik igazolásának szintjén; a népszerű horoszkópokkal pedig az emberek erkölcsi gondolkodását is megrekesztették, mégpedig egyszerűen az önigazolás szintjén.
A Nolai – Brunót szülővárosáról nevezték el így – azt hirdette, hogy mérhetetlen a tudósok felelőssége. Hiszen ha egy hétköznapi ember egy tekintély szájából hallja azt, hogy a csillagok, vagyis végső soron az Isten, szerint sorsa elrendeltetett, az kevéssé akar majd változtatni saját erkölcsi látásmódján. Bruno szerint ezért az embernek nemcsak azt kell tudnia, hogy milyen hajlamokkal, hibákkal él együtt, és hogy milyen nehézségei adódhatnak, hanem azt is, hogy önmagán és így nehézségein milyen eszközökkel változtathat. Ha ez nem így volna, a „tudás” az önigazolást szolgálná az önirányítás helyett. Bruno tehát az asztrológiában az erkölcs és a filozófia összekötését látta, és kereste azt a formát, amelybe beleönthette erről szerzett tapasztalatait.
Ezeket a tapasztalatokat nagyrészt A diadalmas fenevad elűzése című munkájában – amelyet kimondottan erkölcsfilozófiai műnek szánt – írja le. A párbeszédes formában megalkotott tanítás az ókori görög mitológia isteneihez repít bennünket az Olümposzra: szemtanúi lehetünk a Titánok legyőzésének évfordulójára összegyűlt istenek és Zeusz tanácskozásának. Megtudhatjuk, hogy Zeusz, látva az emberek elfordulását az isteni világtól, felülvizsgálja korábbi döntését: ezért vadászatot hirdet az égbolt csillagképeiben élő mitikus alakokra, s miután elűzi őket, a helyükre az erényeket emeli.
A Kis Medve elűzését követően annak helyét átveszi az Igazság, a Sárkányét a Gondviselés és az Ész kettőse, a Cepheus is távozik, és helyére a Törvény kerül, miként a Hercules (Héraklész) csillagképébe ezután a Bátorság költözik. és így tovább mind a 48 csillagképpel, beleértve az állatövi jegyeket is.
Az olvasónak az első pillanatban az lehet a benyomása, hogy az ókori görög mitológia középkori „kiigazítását” tartja a kezében. Valójában éppen a csillagképek eredeti – és régen elfeledett – tartalmának, üzenetének megjelenítéséről van szó, egyfajta magyarázatról. Hogy mennyire nagy szükség volt ennek a megírására, arra kora asztrológusainak tévelygése adja meg a választ. Bruno azokat az erényeket mutatja be művében, amelyek visszautat jelentenek az emberiség számára az ég legmagasabb pontjának elérése, az Igazság megismerése felé. Megvan tehát az igazi cél, amit a műbeli Zeusz így fogalmaz meg:
„Váljunk igazságossá, hiszen amilyen mértékben eltávolodtunk tőle, oly mértékben távolodtunk el önmagunktól, s így végül nemcsak istenek nem maradtunk többé, hanem még önmagunk sem. Térjünk vissza tehát hozzá, ha önmagunkhoz akarunk visszatérni.”
Mit jelenthet ez az eltávolodás? Arról van szó, hogy az ember lelke a szellemi értékektől egyre inkább elfordult az anyagiak felé. „Zeusz tehát a lélek, az emberi szellem, aki az anyag állandóan változó forgatagában találja magát” – magyarázza Bruno könyve bevezetőjében. Zeusz döntése útmutatóul szolgál, hogy miként gondolkodjunk saját életünk múltja és jövője felől: hagyjuk el, tagadjuk meg a gyermeki képeket, és emeljük fel, neveljük ki magunkban a felnőtt felelősségtudatot mutató erényeket. Zeusz a pillanat, amely összeköti azt, amit el kell hagynunk azzal, ami felé haladnunk kell.
Miként van ez a csillagokban megírva? A Nolai szerint az ember egy változásra képes, a sorsnak és az átalakulásnak alávetett lény, aki ha ismereteket szerez, azok további fejlődésre, további megértésre sarkallják, egészen addig, amíg eljut az ég tetejéig, a Kis Medve csillagképbe, a Sarkcsillagig, a világ titkához. Vagy ahogy Brunótól már tudjuk: az Igazságig. Felemelkedése során nehézségekkel fog találkozni a külvilágban, amelyek valójában belső világának hiányosságait nagyítják fel. Meg kell értenie és el kell fogadnia a világot működtető törvények szembenállását saját személyes vágyaival, majd ez utóbbiakat meg kell haladnia a bölcsesség keresésének útján. Ez igazi kihívás, hiszen nem másról van szó, mint annak elfogadásáról, hogy a személyes érdekeken kívül álló természeti törvény és a szabad akarat létezhetnek szintézisben. Mint ahogy a világtörvény elmélete (a Bootes csillagkép) és gyakorlata (azaz a Corona Borealis) is. Mindezekhez a kutatásokhoz és megértésekhez bátorságra (Hercules) és értelemre (Draco) lesz szüksége.
Az Igazság valóban az ég teteje – Bruno 1585-ben ír erről –, a végső megértés, mert nélküle vagy kívüle nincs semmi, ami létezhetne, hiszen a Teremtő igazságossága minden létezőt magában foglal: ami azon kívül volna, az nem volna igaz, így nem teremtett, vagyis nem is létezhet.
Bruno tudta, hogy kevés csak látnunk az eget, az ember ennél többre képes. El tudja érni. El is éri, ha vágyik rá, ha megértette, amit lát. Hiszen az erényre megvan az emberben a hajlam, éppen úgy, mint a bűnre, csak ez utóbbihoz könnyebben közel kerülünk, hiszen nem kíván sem megértést, sem bárminemű erőfeszítést. Elég csak arra a pillanatra gondolnunk, amikor feladjuk egyszerű, hétköznapi törekvéseinket, mint mondjuk: „ma megértő és kedves leszek a munkatársaimmal.”, vagy „ma nem eszem édességet”. Az erény megszerzésének útjában álló nehézségek gyakran elriasztják az embert. Hogy ezen változtathassunk, Bruno fontosnak tartotta a tudományok, a filozófia, az erkölcs összekötését, mélyebb összefüggéseik megvilágítását, és ezáltal az igazi tudás átszármaztatását, azaz a nevelést. Ennek legjobb eszközeként a példamutatást nevezte meg, amelyre csak azok képesek, akik valóban az igazságot keresik, önismeretük fejlesztésével és önirányítással, ahogy ő maga is tette.
| Hegedűs Zoltán |
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
Az akaratlagos figyelem
Az akaratlagos figyelem olyan, mint egy nagy fényforrás, amely megvilágítja a tudat sötét sarkait, rendet és világosságot teremtve benne, és nagyobb önismeretet tesz lehetővé, hogy jobban megismerhessük a világegyetemet. Ez azt jelenti, hogy különlegesen ügyelünk mindenre: emberekre, tárgyakra, a ránk bízott értékekre, szavainkra, tetteinkre. Ez a választás intelligens képessége: azokra a külső és belső értékekre összpontosít, amelyek a leginkább elősegítik további fejlődésünket.
A figyelem az udvariasság, a tisztelet jele. Csak az életet nyitott
lelki szemmel élő ember képes arra, hogy kapcsolatot teremtsen minden
élőlénnyel. És hogy megmutassa ezt a jótékony udvariasságot, amely nem
egy merev formalizmusnak az eredménye, hanem a Lélek természetes
reakciója a többi Lélek jelenlétében.
Nem kevés bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy alaposan megismerhessük
önmagunkat.
A figyelem az élet meghosszabbításának egyik formája. Minél nagyobb a figyelem, minél több az értékes tett, annál inkább meghosszabbodik az élet az idő adta kereteken belül, mert minden pillanat különleges dimenziókat ölt.
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
ÁPRILISI ÉS MÁJUSI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 200 Ft/fő
A kurzus díja: 2500 Ft/hó. Diákoknak: 2000 Ft/hó.
A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
| 2006. április 6. csütörtök, 18.00 |
Egyiptomi tanítások életre és halálra
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. április 27. csütörtök, 19.00 |
Piramisok, templomok – egyiptomi szimbolikus építészet
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. május 6. szombat, 9-13 óráig |
Családi, természetismereti és szemétszedési akció Helyszín: Találkozás a Moszkva téren az óránál |
|
2006. május 11. |
Halálról és életről az ókori Egyiptomban
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. május 25. csütörtök 19.00 |
Egyiptom szent földjén
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
| 2006. április 8. szombat, 16.00 |
Reneszánsz délután zenével és tánccal fűszerezve Egy vidám délután kicsiknek és nagyoknak sok-sok zenével, tánccal és lovagi játékokkal. A talp alá valót igazi zenészek húzzák, a táncokat viszont mi járjuk. És hogy színesebb legyen a délután, ki-ki elkészítheti magának lovagi viseletét, legszebb díszeit és páncélját, hogy aztán méltón megküzdhessen a kiszemelt hölgy kegyeiért. Előadásunkat 7–16 éveseknek ajánljuk Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. április 29. szombat, 16.00 |
Mirr-Murr Az előadás során megismerhetjük Mirr-Murrt, a rettenetes egérvadászt, gólkirályt, félelmetes hajóskapitányt, nagy festőművészt, és a jószívű, szerény és mindig segítőkész Kiscsacsit. Mulatságos és elgondolkodtató kalandjaik egy barátságos és emberi világot tárnak elénk, ahol még a félreértések is őszinte nevetéssel zárulnak. A rövid epizódokat hangulatos zenei aláfestés teszi még színesebbé. Színi előadásunkat 5 –10 éveseknek ajánljuk Kézművesség: papírhajtogatás. A délutánt a meséhez kapcsolódó közös játékkal zárjuk. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. május 20. szombat, 16.00 |
A rút kiskacsa Andersen meséjén keresztül bepillantást nyerhetünk egy kiskacsa életébe, akit mindenki megvet és kiközösít külseje miatt. Kalandos és viszontagságokkal teli vándorlása során azonban kiderül, hogy mitől olyan más ez a rút kiskacsa, és hogy valójában mik is az ő igazi értékei. A történetet fekete színházas technikával adjuk elő: egy teljesen sötét teremben különleges fény segítségével kelnek életre a fehér anyagból készült bábok. Színielőadásunkat 5 –10 éveseknek ajánljuk Kézművesség: sötétben foszforeszkáló bábok és egyéb tárgyak készítése. Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
GYŐR
Helyszín:
Széchenyi István Egyetem, Győr, Egyetem tér 1.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 200 FtA Rómer Házban 400 Ft, a Zichy-palotában 500 Ft, a Széchenyi István Egyetemen az előadásaink díjtalanok.
| 2006. április 26. szerda, 18.00 |
Élet és halál – az emberi lélek és sorsa a halál után
Helyszín: Széchenyi István Egyetem – B2-es előadóterem |
| 2006. május 10. szerda, 18.00 |
Művészeti kánon az ókori Egyiptomban
Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
SZEGED
Helyszínek:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 Ft| 2006. április 8. szombat, 10-13 óráig |
Ökológiai akció
A találkozó helyszíne: az Új Akropolisz Központja 9:30-kor |
| 2006. április 27. csütörtök, 19.00 |
Egyiptom technológiai tudása és építészete
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006. április 29. szombat, 10-13 óráig |
Ökológiai akció |
| 2006. május 11. csütörtök, 19.00 |
Egyiptomi szimbólumok
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
| 2006.május 28. vasárnap, 10.00 |
Gyereknapi mese-erdő
Helyszín: Az Új Akropolisz központja |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
-
Budapesten:
1085 Budapest, Rigó u. 6–8.
Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig.
Telefon: 334-2756.
e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Győrött:
9021 Győr, Árpád út 9.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (96) 311-727.
e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Telefon: (72) 777-779
e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183.
e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Székesfehérváron: (20) 353-1466 e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.05 május
2006.05 május adminKulturális Hírlevél
45. szám
2006. május
TARTALOM
Él valahol...
Él valahol, nem a hetedhét országon túl, még az üveghegyen innen,
egy idős tanító néni. Már harminchét éve tanít írásra, olvasásra,
számolásra, a természet ismeretére. Egész nemzedékek nőttek fel a kezei
alatt, és nem meglepő, ha az egykori diákok helyén azok gyerekei ülnek
osztálya padsoraiban.
A mögötte levő majdnem négy évtized gazdag tapasztalatokat adott
számára. Ott él benne sok lelkes kislány képe, egynéhányan azóta talán
tanítók lettek, és ott van Albert, az égetnivaló emléke is, akire soha
nem tudott igazán haragudni, és aki ma az utcán nagyot kiabálva köszön,
majd bizonygatja, hogy az ő gyerekei is kis betyárnak születtek.
Az évek sok új tankönyvet, reformot, azután néha ezek visszavonását
hozták. Ő minden újat igyekezett felhasználni, de úgy, hogy a frisset
ráépítette a régi tapasztalatokra, és egyre újabb szintézis
létrehozására törekedett.
Ez a tanító néni – bár megtehetné – nem mulaszt el egyetlen napot sem
felkészülés és a másnap átgondolása nélkül. Régi-régi időket felidéző
nagy spirálfüzetei, szép rendben tartva, óriási tudást gyűjtöttek
össze. Van köztük már olyan régi is, amelynek az árcéduláját sem
hinnénk el. Bennük minden nap ritmusának lenyomatai: pontos
óravázlatok, régi tervek javításai és megjegyzések, hogy például
Pityuval és Mónival mit kell még gyakorolni.
Miért kell minden órát és napot, több ezer megtartott óra után is, újra meg újra átgondolni? Hátha eszembe jut valami új! – mondja. – Én még most is kiegészítem a korábbi jegyzeteimet. Mindig lehet ötlete az embernek, ha új szemmel néz a régire, meg aztán így tudom kijavítani, ha hibáztam valamiben. Nem lehet ezt másképpen.
Így telnek a napjai évtizedek óta. Hogy-hogy nem, még nem is hiányzott az iskolából, mert nem tudott olyan beteg lenni, hogy ne végezze el a feladatát. És az sem mesebeli csoda, hogy a gyerekek nem látják őt rosszkedvűnek, humortalannak a legborúsabb napokon sem. Lehet, hogy éppen az egyre öregedő spirálfüzetekben rejlik a tanító néni titka: a napról napra való újragondolás, újrarendezés és az igényes odafigyelés adja fiatalos erejét?
| Takács Mária |
Öröktűz – Reményik Sándor portréja
„Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.”
Ha arra kérnének bennünket, hogy soroljunk fel olyan ismert vagy számunkra kedves magyar költőket, akik a XX. század elején alkottak, akkor valószínűleg jó pár nevet meg tudnánk említeni. Elég csak a már klasszikussá érett Nyugat nemzedékére gondolni, vagy a két világháború közötti pezsgő irodalmi élet más szereplőire visszaemlékezni. De vajon hány listán lenne rajta Reményik Sándor neve?
Az 1890. augusztus 30-án Kolozsváron született Reményik Sándor az 1900-as évek nehéz sorsú első felében az erdélyi magyar költészet kiemelkedő alakja volt – „az erdélyi költő”, ahogy Németh László és Babits Mihály is nevezte őt. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik Sándor a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Mára ez az állapot jelentősen megváltozott a XX. század végén indult kutatásoknak és az azóta folyamatosan elérhető, újonnan és újra kiadott versesköteteknek köszönhetően.
Reményik Sándor elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, itt kezdte meg jogi tanulmányait is, de szembetegsége miatt ezt nem fejezte be és ezek után hivatalt sem vállalt, a családi vagyonból és irodalmi tevékenységből élt. A kor nagy összeomlására, az első világháborút követő hatalmi és területi változásokra ő reagált először az érintett területeken. Végvári álnéven írt nemzetvédő, bátorító és vigasztaló versei – amelyek e nehéz idők legnagyobb szellemi dokumentumaivá váltak – teremtették meg hírnevét, bár már korábban is jelentek meg írásai. A Végvári-versek egyszerre tükrözték a közvetlen valóság tragikus helyzetét és tudtak a mindennapok fölé emelkedve, az egyetemes értékek felé fordulva méltóságot adni a fájdalomnak. Amikor Reményik nemzeti tragédiákról, fájdalmakról és megpróbáltatásokról írt, nem a nemzeti elfogultság szólalt meg benne, hanem az egyetemes emberiség egy részének sérelme, a világ értékvesztése, maga az embertelenség és igazságtalanság fájt neki. Ezekkel az írásokkal a kitartás, a szülőföldön maradás erkölcsi magasabbrendűségét hirdette, a vizek rohanása közepette helyén maradó gát metaforáját állította fel példaként.
Bár barátai és költőtársai, Áprily Lajos és Makkai Sándor, valamint
a lelkéhez legközelebb álló két asszony, a testvérként, alkotótársként,
mesterként emlegetett festőművész Szőcs Jenőné Szilágyi Piroska, és a
költőre talán nála is nagyobb hatás tévő Judik Józsefné Imre Ilona is
Magyarországra költözött nem sokkal Trianon után, ő sohasem hagyta el
szeretett városát. Alapításától, 1921-től kezdve főszerkesztője volt a
Pásztortűz című folyóiratnak, amely az erdélyi irodalom szellemi
műhelyévé vált.
Noha később is azt hirdette, hogy „Nem a mi dolgunk
igazságot tenni, / A mi dolgunk csak igazabb lenni.”, mégis Reményik
költői életútjának nagy ellentmondása az, hogy olyan szerepben és olyan
versekkel jutott az ismertség és népszerűség csúcsára, amelyek nem
voltak költői alkatának igazán hiteles kifejezői. Egész életét
végigkísérte egyfajta ellentmondást hordozó kettősség: a történelem és
a politika szorításában vállalt közéletiség, ill. a természetélményből,
a táj közelségéből fakadó filozofikus bölcsesség, az erőteljes
humanizmus és Isten-keresés, és az idealista szerelem személyessége
kerül egymással szembe és egységbe. Éppen ezt az összetettséget, a
finom, lírikus hangját, bölcselő verselését és a társadalmi kérdések
iránti érzékenységét és következetes kiállását tartja legjellegzetesebb
vonásának az irodalomtörténet.
Gyönge testű, beteges, elmélkedő és szemlélődő, visszahúzódó emberként
ismerték, a világ talán legszemérmesebb költője, ahogy Babits mondta,
és aki Sík Sándor lelkész meglátása szerint meditatív, filozofáló, a
létezés végső kérdései felé nyitott személyiség, „papi lélek” volt.
Mindemellett az erdélyi szellem ébresztésekor a holtakat is felkürtölte
volna a sírból, ha kell, s a vészterhes időkben Erdély „leghangosabb
lelkesítője tudott lenni, [.] vezérdalnoka, harcos énekese”.
A költészet Reményik számára mindig is belső parancsok szerint vállalt, közösségi és embert formáló vállalkozást jelentett, amely egyszerre egyetemes és személyes, sokszor szakrális jellegű, de sohasem pusztán önkifejezés, hanem feladat és szerep. A költőt a lelkek építészének tartotta. Költeményei bővelkednek a természeti képekben, fontos szerepet kap bennük a szimbolizmus, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, és felbukkan benne a humor is. Újfent Babits Mihály szavaival élve, Reményik verseinek „külső formája semmivel sem vonta magára a figyelmet, holott ezidőtájt a magyar líra éppen javában tombolt a lázadó formák vajúdásaiban és csillogásaiban”. A jólfésültség csak annyira jellemzi, „hogy a külső forma még pongyolaságával se tűnjön szembe”. Ez a modernséggel, divatossággal szembenálló formai szerénység, ez a természetesség Reményik sajátja, formavilágát nem az újszerűség jellemzi, idegen tőle bármiféle póz. Ezzel szemben a mondanivalójában a lehető legnagyobb célt tűzte ki: az emberi természet, a lélek titokzatosságával foglalkozva, az emberhez méltó életet az „örökös jobbulásban” látta. A humánumot, az erkölcs diktálta feladatokat fogalmazta meg a személyes élmények és az egyetemes igazságok szintjén is. Mindig önmaga jobbik énjét kereste, vallotta, hogy az istenségnek egy szikrája ott rejtőzik mindenkiben, és azt a felszínre kell hozni a rárakódott „világ-szenny alól”. Önmaga meghaladására törekedve vált egyre jobbá, saját személyisége fölé emelkedve verseiben egyre gazdagabb és több lett. Ezt a viszonyulást Németh László így látta: „Nincs ennek a forrongó világnak jellemzőbb lírikusa, mint Reményik. [.] türelem, szeretet, minden csepp erő megbecsülése hatja át, s emberi emelkedése megérzik lírájában is.”
Az így megélt élet adja versei súlyát is. Bár betegségei miatt sok időt töltött szanatóriumokban és népének, hazájának felmorzsolódása is elkerülhetetlennek tűnt, mégis az életet hirdette. A költészetének egészén végighúzódó elmúlás-motívum, a halál filozofikus, melankolikus sejtelme egyre inkább valóságossá vált, hogy aztán egyfajta szelíd megnyugvásban oldódjon fel: a halálhoz való viszonyát egy másfajta, ismeretlen lét birodalmába való átkelés képzete jellemezte. Számára a halálban nem az elmúlás félelme vagy döbbenete, hanem az élet tényének áhítatos csodálata fejeződött ki. A halál közelségében Reményik nem a mulandó dolgokat hajszolta, hanem az örök értékek fénye felé tekintett, költészetében a halál nem a tragikumnak, hanem a végtelenségnek, az élettel és a transzcendens értékekkel szembeni alázatnak, és az ezek szolgálatával kivívható halhatatlanságba vetett hitnek a kifejezése. Ez a világnézeti meggyőződés a földi élethez való viszonyát is meghatározta.
Reményik Sándort a személyes és történelmi szenvedésekben megtisztuló, példaértékű életéért, és az ebből az erőből kincsekként születő verseiért tisztelték kortársai, s ezért emlékezünk rá mi is. Formai szempontból voltak nála nagyobb mesterei is a verselésnek a magyar lírában, de kevesen voltak, akik ennyire természetes hangon tudtak volna annyi értékes gondolatot és nemes érzelmet közvetíteni, mint ő. A költészeten túl magatartást és mintát is jelent Reményik Sándor: megmutatja, hogy a költő a maga esendőségében is lehet lélekben harcos. Vallotta, hogy a nemzedékek reménytelennek tűnő sorsában is ott a remény: „mert változnak a csillagok felette”. De a változások adta esélyhez olyan emberek kellenek, akik ezt felismerik és ki is tudják használni. A hűség, a kitartás, a nyelv és a lélek megőrzése ezért lehet minden lázas, forradalmi tevékenységnél messzebbre vivő, távlatosabb tett – írta több versében. Reményik Sándor a sorsát vállaló, minden viszontagság ellenére is az igazságot kereső és hirdető ember volt.
Az 1941. október 24-én elhunyt költő sírfelirata hűen tolmácsolja
életének egyetemes érvényű tanítását: „Egy lángot adok, ápold, add
tovább...”
| Oravecz Péter |
REMÉNYIK SÁNDOR VERSEIBŐL
„Én nem félek a széthulló világtól,
Amíg a lelkem erős sziklafészek,
Én csak széthulló önmagamtól félek.
Attól, hogy sorsom kérdéseire
Nem csendül bennem méltó felelet.
A terméketlen fájdalomnak kelyhe
Múljék el tőlem Uram, ha lehet.”
(Kétféle fájdalom)
„Mikor eljő az ítéletnek napja,
A végső nap
S a maga jussát minden szív kikapja,
Mikor a Bíró rátekint merőn:
Egyensúlyozni bűnök tonnasúlyát,
Egy hópehely a másik serpenyőn;
Lángtengerek közt keskeny tejfolyó,
Kárhozat-földjén üdvösség-barázda:
Jóakarat - elég lesz ez a szó?...”
(Jóakarat)
„Királyibb ábrándom van nékem,
Míg nemtelen fémek között
Vergődöm a vak sötétségben,
Kétségbeesve magamon:
Az engedetlen anyagon.
Elkésve tán, de egyre mégis
Feszül bennem az akarat:
Látszat-életből, tetszhalálból,
Vak indulatból, sötét sárból
Kicsikarni az aranyat.”
(Alchimia)
„Örök fény, mit akarsz velem?
Mondd, mért csaltál elő
A fénynemjárta jótékony homályból?
Aranyfogóval mért kényszerítettél
Elhagyni bűvös rejtekhelyemet?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?
Öntudatlanság alvó éjjeléből
Felsajgó öntudatra
Riasztón mért vertél fel engemet?
Azt akarod, hogy levél legyek,
S reményzöld ruhám' átüsse a jég,
Ha forró május tikkadt alkonyán
Hirtelen, tompán megdördül az ég?
Azt akarod, hogy levél legyek,
És nyári napok gyötrelmes során
Megbarnítson majd perzselő heved,
S hazámtól, fámtól eltépjen az ősz?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?
Vagy talán abban nyugodjunk mi meg,
Mi hervadásra ítélt levelek,
Hogy forró, gyilkos órán árnyat adtunk
Valakinek, ki megpihent alattunk?”
(Egy rügy a naphoz)
„Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.”
(Akarom)
„Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.
S bár irígykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.”
(Templomok)
„Ragyogj, ragyogj,
Örökkön tiszta kép
E lélek vízalatti, mély egén,
Én már tudom: Csak azt nem vesztem el.
A miről sose mondhatom: enyém.
Ragyogj, ragyogj
Éjféli Csillag, lelkem mély egén.”
(Csillag a víz alatt)
„Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.”
(Istenarc)
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
|
Marcus Aurelius
|
AJÁNLÓ
Halálról és életről az ókori Egyiptomban
Budapest, május 11. csütörtök, 18 óra, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Gondolkodtunk-e már azon, hogy minden kultúrát, civilizációt jól jellemez az, hogy miként viszonyul a halálhoz? Tagadja és elfeledteti, vagy elfogadja és az élet részévé teszi...
Ha az ókori Egyiptomban egy lakomán vennénk részt, bizonyára meglepődnénk, ha az étkezés könnyed eltöltése után egyszer csak körbehordoznának egy koporsót, benne egy fából faragott emberi testtel. A mi kedvünket talán lelombozná a látvány, de az egykori egyiptomi vendégeket kedvét nem vette el. Mennyire más viszonyulás és más gondolatok lehetnek a háttérben!
Ma a régészeti múzeumokban kedvünkre borzonghatunk az egyiptomi múmiákat látva, és megkérdezhetjük, hogy miért volt a múmiakészítés annyira fontos e kultúra számára. Kézenfekvő lenne a mi válaszunk: a test tartósítása. Azonban ha elolvassuk például Hérodotosz leírását a mumifikálás folyamatáról, vagy ha alaposabban szemügyre vesszük - akár a budapesti Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében – a múmia pólyájába gondosan begöngyölt, láthatóan valamely szabály szerint elhelyezett kis szimbolikus tárgyakat, akkor az a gondolat is felötlik bennünk, hogy miért volt ennyire bonyolult ez a folyamat. Miért kell egyáltalán szétszedni a testet, nem lenne elég sóba rakni? Vagy ennél is egyszerűbb lenne kivinni a száraz sivatagi homokba és elásni egy időre a konzerváláshoz.
A régi Egyiptomban valószínűleg nem tettek fel ennyi miért?-tel kezdődő kérdést. Szemléletükről tanúskodik a Halottak könyve, amelynek első sora sokat sejtetően így szól: Kilépés a fényre. A Halottak könyve imákkal és útmutatásokkal segíti a lelket azon az élők számára ismeretlen, rejtélyes tájon, ahol a legnehezebb feladat a számvetés termében vár rá. Itt a halott szívét Anubisz egy mérleg egyik serpenyőjébe teszi, míg a másik serpenyőbe csak az igazságosság könnyű tolla kerül. Könnyebb-e a szív annál a tollnál? Azaz mit tett és mit nem tett meg életében a halottak birodalmába érkező? Az Igazság pillanata ez, amikor a szív megmutatja az elmúlt élet eredményeit, és a halott egy érdekes fordított formában, „tagadó” bűnvallomásban tesz számot cselekedeteiről. A teremben a főhelyen ott van Ozirisz is, a természet éves megújulását is segítő istenség, aki ismeri azt az utat, amelyet minden halottnak be kell járnia, hiszen ő járt rajta először.
|
Jamrik Andrea
|
MÁJUSI ÉS JÚNIUSI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Fókusz Könyváruház, 1072 Budapest, Rákóczi út 14-16.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
| 2006. május 6. szombat, 9.00 – 13 óráig |
Családi természetismereti és erdőtisztítási délelőtt
Akciónk során megtisztítjuk a János-hegy kedvelt turista útjait. |
| 2006. május 11. csütörtök, 18.00 |
Halálról és életről az ókori Egyiptomban
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. május 25. csütörtök, 19.00 |
Egyiptom szent földjén
Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
|
2006. június 8. |
Egyiptom szent földjén Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. június 10. szombat, 11.00 |
A XII. Történet- és mesepályázat eredményhirdetése
A zsűri elnöke: Böszörményi Gyula író |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
| 2006. május 20. szombat, 16.00 |
A rút kiskacsa Andersen meséjén keresztül bepillantást nyerhetünk egy kiskacsa életébe, akit mindenki megvet és kiközösít külseje miatt. Kalandos és viszontagságokkal teli vándorlása során azonban kiderül, hogy mitől olyan más ez a rút kiskacsa, és hogy valójában mik is az ő igazi értékei. A történetet fekete színházas technikával adjuk elő: egy teljesen sötét teremben különleges fény segítségével kelnek életre a fehér anyagból készült bábok. Színielőadásunkat 5 –10 éveseknek ajánljuk Kézművesség: bábkészítés. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. május 27. szombat, 10.00 |
Barangolás a négyszögletű Kerek Erdő világában Korhatár nélkül. Helyszín: A Józsefvárosi napok keretében – Ludovika tér |
| 2006. június 24. szombat, 16.00 |
Fehérlófia Egyszer egy fehér ló világra hozott egy fiút, aki idővel úgy megerősödött, hogy aztán anyja már nyugod szívvel útjára bocsájthatta. Fehérlófiára azonban sok küzdelem várt, amelyek során többek között bátorsága, ereje és kitartása lett próbára téve. A történetet színjátszóink a gyerekek bevonásával jelenítik meg, egészen a mesés befejezésig. Játszószínházas előadásunkat 4 – 8 éveseknek ajánljuk Kézművesség: korona és kard készítése. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
GYŐR
Helyszín:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 200 Ft| 2006. május 10. szerda, 18.00 |
Művészeti kánon az ókori Egyiptomban
Helyszín: Széchenyi István Egyetem – B2-es előadóterem |
| 2006. június 7. szerda, 18.00 |
Az egyiptomi lélek forrása - avagy hogyan érintheti a belső ember az örökkévalót? Művészeti előadás zenével Ez az előadás a keresésről szól, keressük annak a titoknak a forrását, amelyet ma Egyiptomnak nevezünk. Honnan táplálkozott az erő, amely képes volt hatalmas templomokat és piramisokat építeni az istenek tiszteletére és az emberek felemelkedésére? Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
PÉCS
Helyszínek:
ÁNK Közösségi Ház, Pécs, Tolsztoj u. 10.
Belépődíjak:
ÁNK Közösségi Házban: 200 Ft| 2006. május 19. péntek, 18.00 |
Életrevaló filozófia
Helyszín: ÁNK Közösségi Ház |
SZEGED
Helyszínek:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 Ft| 2006. május 11. csütörtök, 19.00 |
Egyiptomi szimbólumok
Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. május 28. vasárnap, 10.00 |
Gyereknapi mese-erdő
Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
|
2006. június 15. |
Művészeti kánon Egyiptomban
Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
-
Budapesten:
1085 Budapest, Rigó u. 6–8.
Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig.
Telefon: 334-2756,
e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Győrött:
9021 Győr, Árpád út 9.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (96) 311-727,
e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Telefon: (72) 777-779,
e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183, e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Székesfehérváron: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.06 június
2006.06 június adminKulturális Hírlevél
46. szám
2006. június
TARTALOM
A nevelésről
Sokszor kinyilvánítjuk – szülők, pedagógusok és általában felnőttek
–, hogy így és így, emez és amaz módszerek alapján neveljük a
gyerekeket. Hallottam egy anyukát hosszan beszélni arról, hogy miként
neveli csemetéit, és eközben nagyon sokszor elhangzott: „Arra nevelem,
hogy...” „Az az elvem...” „Elvárom, hogy...” Az őt hallgató
pszichológus csak röviden válaszolt: „Asszonyom, higgye el, ön minden
percben nevel.” Ugyanis elsősorban a legegyszerűbb és egyúttal a
legbonyolultabb eszközzel hatunk, azaz saját magunk egyéniségével,
annak megnyilvánított és a mélyben maradó érzelmeivel, valamint
tetteivel.
Az elvek csak akkor válnak élővé és hitelessé, ha
az egész ember, cselekedeteivel együtt, igazolja őket. Beszélhet egy
tanár az önuralomról, de hiába, ha már az órája elején idegesen kapkod
a szavak után. Számon kérheti a koncentrációt, de kevesen hisznek neki,
ha egy szórakozott professzornál is szétszórtabb. Kérheti a szülő, hogy
gyermeke ne az utolsó pillanatban kezdjen tanulni, de az a legjobb, ha
róla biztosan lehet tudni, hogy nem kapkodva készülődik, és nem a
rohanás az életformája. Szép, ha a megértésre és a türelemre igyekszünk
tanítani, de mit sem érnek a szavak, ha a családi beszélgetések gyakori
témája mások kritizálása. És nincs mit csodálkozni azon, ha durván
beszél egy gyerekszáj, bár hozzá nem így szólnak, sőt megdorgálják az
illetlen beszédért, amennyiben a szülők nyersen vagdalkoznak egymás
között. Nincs lyukasóra, nincs külön nevelési és nem nevelési idő. Az
egész élet iskola, ebben az értelemben is. A környezetet sem csak akkor
védjük, ha beszélünk a fontosságáról, és ha részt veszünk egy
szemétszedő akción. Akkor is óvjuk, amikor nem pazaroljuk az
erőforrásait, ha például lekapcsoljuk a villanyt, amikor nincs rá
szükség, ha csendben maradunk az erdőt járva. Minden perc adhat
lehetőséget.
Régi bölcseink már hosszú idő óta figyelmeztetnek arra, hogy a legjobb
nevelés a példaadás. Nincs hatékonyabb eszköz, még akkor sem, ha sokkal
könnyebbnek tűnik csupán szavakban megfogalmazni a szép és jó elveket.
A mai pszichológiai kutatások is leírják, hogy a szülők mintája a
gyerekek élete végéig mint szent példa raktározódik el, és akkor is
kifejti hatását (akár jó, akár rossz volt a minta), ha nem válik az
immár felnőtt utódban tudatosan felfogottá. A szavakkal való tanítás
természetesen meggyorsíthatja, alátámaszthatja a nevelést, de nem
pótolhatja azt teljes egészében. A legkevésbé hatékonyak az oly sokszor
elhangzó tiltások, közvetlen fegyelmezések, sőt fenyegetések, hiszen
ezek leginkább a külsődleges folyamatokra irányulnak, és mivel gyakran
éppen ellenállást szülnek, akadályozzák a belátást és a megértést.
Nagy leckét kaptunk! Önmagában nem elég a példaadás szándéka. Ha
nemcsak intellektuális tudás átadásával, hanem az embert nevelő, lelkét
növelő hatással szeretnénk embertársaink, és főleg az „emberpalánták”
felé fordulni, akkor egy nagyon egyszerű felfedezést fogunk tenni: a
nevelés magunkon kezdődik. Nehéz addig napról napra például derűt,
fegyelmet, lelkesedést mutatni gyerekeinknek, tanítványainknak, amíg
bennünk egy rakoncátlan, könnyen sértődő és kényelmes gyerekszemélyiség
uralkodik. Rossz példa senki nem akar lenni, de csak akkor leszünk jóra
való minták, ha egyre nagyobb tudatossággal nézünk magunkra (mindarra,
ami óvodás, kamaszos és felnőtt bennünk), és egy kicsit mindig többet
várunk magunktól, mint addig.
| Takács Mária |
„Egy nagy magyar honleány” – Brunszvik Teréz portréja
„Alapjában véve minden mű csekély, ha a végtelent nézzük; az számít, amit magunkból: szeretetünkből, jóindulatunkból beleviszünk.”
Brunszvik Teréz alakját és tevékenységét már életében Széchenyi Istvánéhoz hasonlították: a „reneszánsz egyéniségű” nagyasszony (ahogy Jókai Anna nevezi), Széchenyi rokonlelkeként, ébresztője és – az ember belső értékekeit tekintve – orvosa kívánt lenni szűkebb és tágabb környezetének. Hosszú életét (1775-1861) egy olyan időszakban élte le, amelyet áthatottak az emberbarát eszmék, a felvilágosodás hite a nevelés erejében (a 18. századot a „nevelés évszázadának” keresztelték el a kultúrtörténészek) és a romantika lelkesedése a kiemelkedő egyéniségekért és küldetésükért. Mind Széchenyire, mind Brunszvik Terézre a kortársak számára szinte szenvedélyes tenni akarás és fáradhatatlanság volt jellemző. Egész életüket eltölthették volna a legtöbb arisztokratához hasonló szórakozásokkal, legfeljebb felületes jótékonykodással, a hivatalos címekkel megelégedve.
De „minél magasabb rangban állunk, annál jelentősebbek cselekedeteink” – írja a magyar óvodák útnak indítója –, és ennek jegyében született nemességét valódi, szívből jövő nemességgé igyekszik emelni. A reformkor e két kiemelkedő egyénisége abban is rokonítható, hogy nem elégednek meg a fejlődés-fejlesztés szükségességének hangoztatásával, hanem egész erejükkel a gyakorlati megvalósításra törnek.
„Az Igazság papnője”
1775-ben, egy július végi napon, napfelkeltekor látta meg a világot Brunszvik Antal gróf és Seeberg Anna bárónő első gyermeke Pozsonyban, aki császári és királynői keresztanyja után a Mária Terézia nevet kapta. Anyai öröksége a szerénység és a javak szigorú beosztása, egy olyan asszony példája, aki nem restellte lovon bejárni és saját kezűleg igazgatni a família martonvásári birtokát. Apjától (akinek családja egy Magyarországon új hazát lelt német keresztes lovag leszármazottának tudta magát) pedig a nagyvonalú adakozás, a nevelés ügye iránti elkötelezettség és a széleskörű műveltség igénye hagyományozódott rá. Teréz atyja nyomdokain járva otthon volt mind az ókori filozófiában, mind a keresztény vallásos irodalomban, továbbá az amerikai szabadságeszme képviselőinek műveiben vagy akár a költészetben is. Az évek előrehaladtával egyre gyarapodott az általa elolvasott pedagógiai művek, valamint a korban divatos nevelési regények száma. Ifjúkori olvasmányai között a főhelyen találjuk Platón írásait, amelyek hatására tizenéves korukban testvéreivel egy „platoni respublikát” alapítanak, hogy majdan az ideálok harcosai lehessenek. A könnyen tanuló, kitűnő memóriával megáldott leányban korán megfogalmazódik, hogy valamilyen hivatás vár rá. Ahogy emlékirataiból (Félszázad életemből címmel jelent meg) megtudjuk, korán elhunyt apja emlékére egy kis piramist emeltet, és e szent helyen „az Igazság papnőjévé” avatja magát azzal az elhatározással, hogy nem megy férjhez, hanem a hazának és az emberiségnek áldozza magát.
A tudásra vágyó, csupa élet ifjú leány rendkívüli energiákat mozgatva kezdi kibontakoztatni sokoldalú tehetségét: jól rajzol és fest, kitűnő zenésznek, énekesnek és táncosnak számít. Amikor családjával Bécsben időzik, személyesen Beethoven ad számára zongoraórákat, sőt igen bensőséges barátság szövődik a zeneszerző és a Brunszvik testvérek között. Beethoven több művét ajánlotta valamelyik családtagnak, és valószínűleg nem egy alkalommal megfordult a martonvásári kastélyban. (Utóbb az a hír járta, hogy a muzsikus leveleiben emlegetett „halhatatlan kedves” Teréz lett volna, azonban a Beethoven-kutatók többsége nem osztja ezt a véleményt.) A húszas éveiben járó Teréz élvezi a társasági életet, vidám házi zenélések részese, és kérője is akad, de talán akkor érzi magát legjobban, amikor testvére gyermekei mellett tanítóskodhat.
„Vége az alvajáró létezésnek”
Húga szeretne minél jobb nevelést adni gyermekeinek, ezért a két nővér 1808-ban útra kel, hogy megfelelő tanítókat és módszereket találjon. Németföldről Svájcba irányítják őket, hogy keressék fel Pestalozzit Yverdonban. A híres svájci pedagógus a nevelésügy lelkes prókátorának és megújítónak számított és számít mindmáig, aki elhagyott gyermekek számára menhelyet alapított, szegényiskolát indított útjára. Teréz számára ő lesz a nevelés apostola. „Legnagyobb benne az emberi természet erkölcsi szemlélete, és az a törekvés, hogy a népet és a néppel az emberiséget erkölcsileg felemelje” – írja naplójába.
Lelkesedést keltett benne, hogy Pestalozzi nem kis felnőtteknek tekintette a gyermekeket, hanem az adott életkori sajátosságokhoz alkalmazva kívánt oktatni, nagy súlyt helyezve az erkölcsi nevelésre, mert szerinte a nevelés legfőbb célja az ember felemelése az igazi humanitás fokára. Ebben fontos eszköz a munka is, és a gyermekek fejlesztésében egyaránt helyet kell kapnia a fej, a kéz és a szív művelésének. A nevelő tevékenysége leginkább a kertészéhez hasonlítható – mondja –, hiszen nem teremtheti meg a gyermek képességeit, de azok meglévő csíráit kifejlesztheti. A módszer a gyermeki képességek fejlesztése mellett nagy szerepet szán a környező világ sokoldalú és tevékeny megtapasztalásának, élményszerű megismerésének is. Pestalozzi hangsúlyozza az anya-gyermek kapcsolat fontosságát, és azt is, hogy a gyermekkor a legfogékonyabb korszak életünkben.
Az Yverdonban töltött hetekben megtapasztalt emberi példa és humánus
nevelési eszmény életre szóló útravalót adott Brunszvik Teréz számára.
„A személyiségnek el kell tűnnie, az önzésnek el kell pusztulnia,
mondotta nekem a tiszteletreméltó Pestalozzi (...), ha valaki a közért
akar tenni valamit.”
Életének 34. esztendejét a lelki ébredés évének tartotta nemcsak a
Pestalozzival és gondolataival való találkozás miatt, hanem mert ez év
nagyhétjének szerdáján, éppen Itáliában időzve, egy különös
„újjászületési élményt”élt át, ahogy naplójában nevezi. A
sorsfordulóként feljegyzett napot így örökíti meg egy év múlva: „A mai
szent nappal múlt egy éve annak, hogy az Örökkévaló kegyelme olyan
szituációba helyezett, amelyben mély pillantást vethettem bensőmbe és a
lelki élet belsejébe. Innen datálódik gondolkodásmódom és énem teljes
reformja.” „Az Úr engem őrnek rendelt az övéihez, hogy számukra én
legyek a hűség, az őhozzá tartozás és éberség mintaképe.” Egy évtized
múlva pedig így tekint vissza: „Tíz éve, hogy bennem a változás
megalapozódott. Ember lettem. Vége az alvajáró létezésnek, az ostoba
gyermekkornak, a keserves, egyszerű ösztönéletnek.” Döntést hoz, hogy
„szellemi anyaként” ön- és közjavító tetteket fog végrehajtani, és a
haláláig hasznos életet él, mert egy nő „sohasem érezheti magát az
anyaságból kirekesztettnek, csak ki kell nyitnia ajtaját és szívét, s
mindkettő gyorsan zsúfolásig meg fog telni rászorulókkal”.
„A nevelés: minden”
Írásaiban megfogalmazza, hogy a nevelés az a varázseszköz, amelyet
bármely ember fellelhet: tudomány és művészet, felelősségteljes
feladat, egyszerre táplálás, vezetés és embernemesítés, „azon alap
lerakása, amelyre az embernek majd építenie kell”. A nevelést a lehető
legszélesebb értelemben fogja fel. Lelki ébredése hatására önnevelési
tervet készít, és azt szigorúan betartja: a terv alapján törekednie
kell az ismeretszerzésre, valamint szabályozókat, feladatokat állít fel
magának. Kezdetben húga gyermekeinek tanítása során érvényesíti újabb
felismeréseit, és tesz eleget fogadalmának, mely szerint: „Elfogadom az
összes szerencsétlen gyermeket, akit a Gondviselő nekem szán.”
Naplójába megtalálható a gyermeki öntevékenység gondolata, a
négyszemközti figyelmeztetés, a tiltás nélküli nevelés követelménye.
„Európa fia, te szánod a fekete rabszolgák sorsát, sirasd meg, ó, sirasd meg inkább saját gyermekeid sorsát!” – idézi egy német pedagógus szavait, utalva a messze nem gyermekközpontú 19. század eleji állapotokra. A gyermekvédelem első társadalmi szervezésével 1810 körül próbálkozik meg, felszólalásokat fogalmaz, a gyermekgondozói pályára buzdít, és bekapcsolódik a Pestalozzi-módszer hazai terjesztésébe. Kezdeti kísérletei nem voltak sikeresek, és bár még jótékonysági egyleteket is szervez, de érik benne az elhatározás, hogy a jótékonyságon túl kell lépni, a pillanatnyi segítségnyújtás helyett hosszú távra hasznos ismeretek átadásával, a neveléssel lehet és kell megalapozni a felemelkedést. És ezt minél előbb kell kezdeni, a legkisebb emberpalántáknál. „A korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életkorába.”
Nevét az 1828-as esztendő teszi ismertté. Az angol óvodák megismerése után ekkor alapítja meg a Habsburg Birodalom és egyúttal Közép-Európa első kisdedóvodáját Budán, a Krisztinavárosban (Mikó utca). Ezt, majd a következő intézeteket is a maga vagyonából hozta létre, és a későbbiekben majdnem mindenét eladta a nemes célért. „Missziója sajátos perspektívát nyer – írja róla Hornyák Mária, a téma kutatója –, mert ő egy olyan kornak a szülötte, amely a gyermekre nem áldoz kellő figyelmet.” Brunszvik Teréz intézetének újdonsága az is, hogy míg korábban csak a 6-7 évesnél idősebb gyermekek szervezett nevelésére gondoltak, ő ráirányította a figyelmet a kisebb gyermekekre és azok különleges igényeire.
Az óvodákat elsősorban erkölcsépítő, a jóra vezető, a képességeket kibontakozni segítő intézményeknek szánta, amelyek „a felvétetett gyermekekre mint megóvó, gyógyító és előkészítő intézetek hatnak, mert azon különbféle veszedelmeket, amelyek őket körülveszik, elhárítják, testi s lelki hibájikat – mennyire lehet – meggyógyítják, s minden tehetségeket kifejtik s mívelik; azonkívül a jót, igazat, szépet elfogadókká, úgy a rosszat, igaztalant, dísztelent kerülőkké teszik.”
A kisdedóvók (az elsőket német mintára gyerekkertnek vagy angyalkertnek is nevezték) nem voltak teljesen a mai értelemben vett óvodák, hanem több vonásukban inkább kisgyermekiskolákra hasonlítottak. Pestalozzi didaktikai elveinek szellemében elemi oktatás is folyt a szemléltetés széles körű felhasználásával, és emellett az éneknek, a muzsikálásnak is megvolt a maga kiemelt szerepe.
„Másoknak hasznára lenni, másokat boldogítani, ez még mindig életem, gondolkodásom középpontja, ami engem ezer kínos érzéssel tölt el, mivel az emberek nem akarják mindazt, ami nekik jó lenne – nagyothallók, szívük keménysége még mindig számottevő.” Szervezőképességére ugyancsak szüksége volt a nem mindig támogató, sőt az őt gyakran intrikákkal, gúnnyal fogadó környezetben. Időt, anyagi javakat nem sajnálva igyekezett minél több arisztokrata hölgyet rávenni újabb kisdedóvók létrehozására. Tevékenysége nyomán már 1829-ben négy új, majd a következő három évtized alatt száznál több óvoda nyitotta meg kapuit Magyarországon. Az óvoda elterjesztése céljából egyesületet toborzott, a hét év feletti kisgyermekek oktatására kézműiskolát is felállított. Országos összefogó testületet is létrehozott, de irigyei képtelen vádakkal kiszorították annak vezetéséből. Emiatt nem sértődött meg, hanem inkább külföldön agitált az óvodalapítások és a nevelés ügye érdekében.
Miután maga egy sajátos önnevelési programot hajtott végre, és intenzív belső életet élt, tisztában volt azzal is, hogy a nevelőt is nevelni kell. Az óvodában tanítókkal rendszeres megbeszéléseket tartottak, kielemezték a tanítói munkát. Nevelési programjában még ennél is tovább lépett, mert hangsúlyozta, hogy nem elég a tanítókat fejleszteni, mert a gyermek sorsa a családon, és elsősorban az édesanyán múlik: „a tudatlan és durva anya mindig csak vadócokat fog nevelni, és az ilyen jellemtelenül, logikátlanul támolyog végig az életen.” Az óvodák céljai között részben már az is szerepelt, hogy pótolják az otthoni nevelés hiányosságait. Brunszvik Teréz nem a vagyonos polgárok gyermekeit várta, hanem elsősorban azokat, akik „tehetetlenek gyermekeik jó neveléssire”, akiknek gyermekei „erköltstelenül, éptelenül, zabolátlanul elvadulnak”.
„Felfogásunk szerint – írja – a nevelés, de különösen a nőnevelés elhanyagolása a fő oka annak, hogy az utódok szellemileg és testileg gyöngék. Valamint a fizikai ember a maga szép testi formáját az anya méhében alakítja ki, éppen úgy az ember erkölcsi és értelmi része is csak az anyai szív melegében, az anya életének és szellemének körében alakulhat ki s erősödhetik meg.” Olyan leány- és nőnevelő intézeteket álmodott meg, amelyek elsősorban belső értékekkel felvértezett emberré, és ebből következőleg művelt, tudatos anyákká nevelnek. Az ilyen intézetek létrehozása már nem sikerült neki, de mentora volt unokahúgának, Teleki Blankának, aki 1846-ban életre hívta az első magyar leánynevelő intézetet.
Életét az utolsó pillanatáig tevékenyen töltötte, új ötletek kidolgozásával foglalkozott, ennek jele, hogy még 82 évesen is egy tanítóképző intézet tervezésén munkálkodott. Nevelési eszménye több generációt tudott átfogni, és tisztában volt azzal, hogy a praktikus ismereteken és – ahogy emlegette – a „körmönfont okoskodáson” túl csak a belső építése tud kifelé is hatni. Művében, lelkesedésében ott a belső tapasztalat: példát ad arra, hogy úgy adhatjuk át másoknak az általunk megtanult jót és szépet, ha előtte saját magunkat is nevelni tudjuk. „Ma, amikor mindenki arra törekszik, (és ez világjelenség), hogy jobban éljen, s nem pedig, hogy jobbá legyen, akkor Brunszvik Teréz azt a tanítást adja, hogy mi magunk, személy szerint minél kevesebbel megelégedjünk, és ugyanakkor minket magunkat, a személyünket, a tehetségünket minél többre lehessen a világban használni.” – emlékezik meg róla Jókai Anna.
| Takács Mária |
Brunszvik Teréz gondolataiból
„Mit mondanál azokról, akik jó erőben állnak a hegy lábánál,
vágyakozva néznek a hegycsúcsra, aztán bolyongva, lassan tévelyegnek,
mert minden kő, minden nagyobb lépés miatt haboznak?”
„Minden ember egyformán nagy lehet a maga hatáskörében. Amennyiben a
kötelességérzet vezeti, úgy a parasztember, a kocsis, a konyhalány és
mindenki, akit a hivatását teljesen betölti, olyan tiszteletreméltó,
mint a király, aki trónján teljesíti kötelességét.”
„Nem szeretem, ha grófnőnek neveznek, mivel ennek előnyeit nem akarom
élvezni, engem tehát nyugtalanít, ha hallom, hogy így hívnak. Csupán
ember, a szó legszebb értelmében, az akarok lenni.”
„A személyes szabadság lényege két szilárd ponton nyugszik: hogy minél
kevesebbre legyen szükségünk, és hogy minél többre legyünk
használhatóak.”
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
Haladjunk a félelemmel együtt
Meg kell tudnunk különböztetni a valódi nehézségeket a félelem szította képzelgésektől. A félelem sötét, és ugyanilyen sötétséget teremt bennünk és körülöttünk is. Nem enged látni odabent, és azt sem láthatjuk, ami kint történik.
A félelmet nem győzhetjük le mindjárt az első próbálkozáskor, és könnyen lehet, hogy egész életünkben nem fogjuk tudni teljesen megszüntetni. Ezért fontos, hogy tanuljunk meg együtt élni a félelmünkkel, de úgy, hogy nem fordítunk rá nagyobb figyelmet, mint egy árnyékra. Van árnyék, de más is van. Van árnyék, de ez nem jelenti azt, hogy ne léphetnénk át rajta, ne kerülhetnénk ki, ne mehetnénk tovább. Ugyanúgy megtehetjük ezt, mint ahogyan tovább tudunk élni akkor is, ha olvasás közben fáj a fejünk, vagy járás közben a lábunk, rágás közben a fogunk. Ettől még nem hagyjuk abba sem az olvasást, sem a járást, sem az evést, különösen akkor nem, ha előnyben részesítjük a lényegest a mellékessel szemben. Ha érdekel az, amit olvasunk, elfeledkezünk a fejfájásról. Ha fontos találkozóra megyünk, elfelejtjük, hogy fáj a lábunk. Ha éhesek vagyunk, a fogfájás másodlagossá válik.
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
JÚNIUSI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Fókusz Könyváruház, 1072 Budapest, Rákóczi út 14-16.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
|
2006. június 8. |
Egyiptom szent földjén
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. június 10. szombat, 11.00 |
A XII. Történet- és mesepályázat eredményhirdetése
A zsűri elnöke: Böszörményi Gyula író |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
Belépődíjak:
A Mikszáth téri előadás díjtalan.
| 2006. június 24. szombat, 16.00 |
Fehérlófia Egyszer egy fehér ló világra hozott egy fiút, aki idővel úgy megerősödött, hogy aztán anyja már nyugod szívvel útjára bocsájthatta. Fehérlófiára azonban olyan küzdelmek vártak, amelyek próbára tették bátorságát, erejét és kitartását. A történetet színjátszóink a gyerekek bevonásával jelenítik meg, egészen a mesés befejezésig. Játszószínházas előadásunkat 4 – 8 éveseknek ajánljuk Kézművesség: korona és kard készítése. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. július 18. szerda, 16.00 |
Négyszögletű Kerek Erdő
Ki
ne ismerné Lázár Ervinnek a gyerekek és a felnőttek lelkét egyaránt
megérintő meséit? Közülük négy történetet fűztünk egybe, egy előadássá:
Maminti, a kicsi zöld tündér; Ló Szerafin legyőzi önmagát; Vacskamati születésnapja és a Költőviadal. Játszószínházas előadásunkat 7 – 12 éveseknek ajánljuk Kézművesség: arcfestés Helyszín: Mikszáth tér (a Szüni-dödő keretén belül) |
GYŐR
Helyszín:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 200 Ft| 2006. június 7. szerda, 18.00 |
Az egyiptomi lélek forrása - avagy hogyan érintheti a belső ember az örökkévalót? Művészeti előadás zenével Ez az előadás a keresésről szól, keressük annak a titoknak a forrását, amelyet ma Egyiptomnak nevezünk. Honnan táplálkozott az erő, amely képes volt hatalmas templomokat és piramisokat építeni az istenek tiszteletére és az emberek felemelkedésére? Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
SZEGED
Helyszínek:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 Ft|
2006. június 15. |
Művészeti kánon Egyiptomban
Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
Köszönjük figyelmét!SZÉKHELYEINK:
-
Budapesten:
1085 Budapest, Rigó u. 6–8.
Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig.
Telefon: 334-2756,
e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Győrött:
9021 Győr, Árpád út 9.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (96) 311-727,
e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Telefon: (72) 777-779,
e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183, e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Székesfehérváron: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.07-08 július-augusztus
2006.07-08 július-augusztus adminKulturális Hírlevél
47. szám
2006. július-augusztus
TARTALOM
Mennyit ér az élet?
Nehéz a címben feltett kérdésre válaszolni, amikor annyi ember hal meg nap mint nap. Betegségek, balesetek, háborúk és polgárháborúk, terrortámadások és bűncselekmények, a halál leggyakrabban látott arcai.
Mennyit ér az embernek a saját élete?
Ez attól
függ, hogy ki mire tartja magát, illetve az életkörülményeitől. Az
egoista számára az élet felbecsülhetetlenül drága, éppen ezért kész
bármit megadni érte. A gyenge és bizonytalan embernek az élet nehezen
elviselhető teher, és a fizikai test megóvásának alapösztöne ellenére
sokszor inkább elhagyná ezt a világot. A fiatalok az életet csak évek
egymásutániságának látják, amelyben valamilyen módon majd csak boldogok
lesznek. Az öregeknek az élet értéke percekben mérhető, a napok értéke
egyre nő, hiszen egyre közelebb kerülnek a halálhoz. A beteg embernek
az élet fájdalom és keveset ér. A boldogtalan ember számára az élet
értéktelen kínszenvedés. Annak, aki szerencsésnek érzi magát, az élet
kincs.
Mennyit ér a mások élete?
Ez annyi mindentől
függ, de mindenekelőtt attól, hogy milyen mércével mérjük. Annak, aki
hidegvérrel öl (hogyha egyáltalán létezhet hidegség a szíve mélyén) egy
ember nem több egy tárgynál, amelytől meg kell szabadulnia. Annak, aki
olyan ügy miatt hal meg, amit igaznak tart, az élet a legtöbb, amit
feláldozhat saját létének igazolására.
Annak ellenére, hogy milyen sokat papolnak az egyenlőségről vagy arról,
hogy nem fontosak a szociális, etnikai, vallási, nemi vagy akár nemzeti
különbségek, az ember életének értéke mégis attól függ, hogy kiről van
szó. Még mindig „osztályozzuk” az embereket, és egyeseket megölni nem
ugyanannyira súlyos, mint másokat.
A merényletekről, mészárlásokról, véres zavargásokról,
polgárháborúkról, meghurcoltatásokról szóló hírek elszaporodása miatt
már nem érezzük valóságosnak ezeket az eseményeket. Végül már csak úgy
tekintünk rájuk, mint valami fikcióra. Hétköznapivá váltak a
gyilkosságokról és halálról szóló hírek. Sajnos alig figyelünk oda az
ilyen szörnyűségekre. Vagy pedig úgy gondoljuk, még ha nem is mondjuk
ki hangosan: olyan messze van ez tőlem, miért foglalkoznék vele.
Már egy kis pénzért is ölnek. A számlát fegyverrel egyenlítik ki,
hiszen már nem tudják megbeszélni a nézeteltéréseket. Nem egy háború
miatt válnak ellenségekké az emberek, hanem éppen ellenkezőleg: a
legkisebb véleménykülönbség is háborúba torkollik, ami már feljogosít a
gyilkolásra. A gazdagság adta presztízsért az emberek a legkegyetlenebb
tettekre képesek, amelyeket ennek a név és alak nélküli istenségnek a
nevében követnek el, aki csak a bankjegyeken létezik.
Mennyi az élet értéke?
Miközben az emberek
szenvedélyesen védik az élethez való jogot, az abortuszhoz és az
eutanáziához való jogot nem támogatják. Mindenáron élni kell, hogy
aztán bármilyen okból meg lehessen halni. Hogyan lehet az életnek ezt a
fajta tiszteletét összeegyeztetni a mindennapok valóságával? Hogyan
lehetne elérni, hogy az életnek valóban legyen értéke, és az ne csak
irodalmi fikció vagy néhányak álma legyen?
Az emberiség hosszú – vagy rövid, attól függően, honnan nézzük –
történetében számtalan merényletet követtek el az élettel szemben.
Ennek ellenére ezt a történelmet az élők írták, azok, akik értékessé
tették létüket azáltal, hogy a legmélyebb névtelenségből, de a méltóság
oltárától elindulva haladtak előre.
Mennyi az élet értéke? Nem lenne itt az ideje annak, hogy újra
megbecsüljük és mélyebb értelmet tulajdonítsunk neki, mint hogy pusztán
egy villanás legyen a világ színpadán? És mindenekelőtt tennünk kell
valamit azért, hogy mindenki arra legyen büszke, hogy életének napjait
hasznosan és cselekvően töltötte. Eggyel több álom? Lehet, de rajtunk,
embereken múlik, hogy valóra váltsuk.
| Delia S. Guzmán Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
Kedves Olvasóink!
Ha
értékesnek látjuk az életet, értéket tudunk vinni bármelyik órájába,
akkor is, amikor éppen a jóleső szabadidőt élvezzük. Ezért kívül-belül
üdítő, töltődést adó nyári pihenést (és néha egy kis szellőt meg lágy
esőt) kívánunk!
Egyiptom szent földjén
Az ókori egyiptomiak rajongtak hazájukért, a „szeretett föld”-ért,
nem kívánkoztak el onnan, és nem akartak máshol meghalni. Számukra az
ország nem pusztán egy földdarabnak számított, amelyen többi
honfitársukkal együtt élhettek: Egyiptom szent föld volt, az ég és
föld, élet és halál találkozási pontja.
Az egyiptomi ember világképét nehezen érthetjük meg mai gondolkodási
formáinkból kiindulva. Ő benne él a világban, egynek érzi magát vele,
és felismeri, hogy annak egyszerre része és alkotója. Számára mindennek
jelentése van: egy tehén, egy krokodil vagy egy kígyó nem pusztán
oktalan állatok, hanem a természet láthatatlan, szent törvényét tükröző
és közvetítő lények, csakúgy, mint maga az ember. Az Egyiptomból ránk
maradt írásokban szimbólumok gazdag világa nyílik meg előttünk. Ezek
megértéséhez fokozatosan meg kell tanulnunk érteni a szimbólumok
sajátos nyelvén, ki kell bontakoztatnunk magunkban az intuíciót, és így
képesek leszünk a jelenségek mögé látni. Az egyiptomiak a szimbolikus
gondolkodásból kiindulva néznek a világra, és mindig igyekeznek
megérteni az okot, amelyből az származik. Számukra semmi sincs ok
nélkül, így az ember sem alkothat semmit ok nélkül. Az egyiptomi
eszmény szerint az emberi alkotásoknak egyrészt a gyakorlati életben
jól használhatónak, másrészt mindenképpen szimbolikusnak is kell
lenniük.
A szent tér
A szimbolikus gondolkodásmód helyszíne a
tér, amelyben élünk: a természet és az ember alkotta világ. A ránk
maradt egyiptomi alkotások szinte mindegyike valamilyen szentséghez
kötődik: templomok, sírok, szobrok, sztélék mesélnek erről az emberit
az ember felettivel összekötő kapocsról. Természetesen nem
véletlenszerű, hogy hol jelölik ki a szent tér pontjait. Egy különös
fajta földrajz, a „szent” földrajz születik meg annak szándékával, hogy
kivetítse a földre és alkalmazza az emberi világban a kozmikus
elemeket. Az egyiptomi hagyományban a szent földrajz megalkotója Szesat
istennő, akitől minden szent alkotás származik. Szimbóluma a hét
szirmú, félkör alakú virág, amely az istennő által az építészetben
használt hat irányt jeleníti meg: fent, lent, észak, dél, kelet,
nyugat, illetve a spirál. A spirál ugyanis egyesíti a többi irányt és
élettel telíti azokat. Szesat ritmust hoz létre az anyagi világban, a
szentséget a megfelelő formával ruházza fel. Ehhez azonban még valami
szükséges: a világegyetem törvénye, Maat, hiszen ennek szellemében
történik minden.
Világunkban minden kettősségekben nyilvánul meg,
például fény nélkül nincs árnyék és fordítva. Ha bármelyiket figyelmen
kívül hagyjuk, túlzásba esünk. Az egyiptomiak számára a kettősségek
olyanok, mint egy mérleg két serpenyője. Élet és halál, kelet és
nyugat, fény és sötétség folyamatosan váltakoznak. Sohasem lesz
abszolút egyensúly. Szemléletük szerint az ellentéteket egyesíteni
kell, vagyis meg kell haladni őket. Ezt példázza az ország két
részének, Felső-Egyiptomnak és Alsó-Egyiptomnak az egyesítése is. A két
rész két külön világot és országot alkotott: az egyik mocsaras, vizes,
lapos, a másik hegyes, sivatagos, köves. A hagyomány szerint a
történelmi korban Ménész király végezte el elsőnek a két teljesen
különböző résznek az összhangba rendezését, és az utána következő
uralkodóknak újra és újra véghez kellett vinniük a konkrét és egyben
szimbolikus egyesítést.
Maga a fáraó is az egyesítés szimbóluma: egyesítette magában a földet
és az eget. Annak az emberi világnak a megtestesítője, amely ugyancsak
kettős, mint a fa, amelynek gyökere a földből kap erőt, ágai pedig az
égből táplálkoznak. Az ember is egyszerre kapja táplálékát a földtől és
az égtől, a levegőtől. Mind a kettőnek helye van az életünkben, de
lélegzés nélkül hamarabb meghalnánk.
Az egység egyik szimbóluma a szema-taui, a
két ország egyesítése. Ebben két isten a Felső- és Alsó-Egyiptomot
szimbolizáló két virágot köti össze. Az egész szimbólum pedig a tüdőt
és a gégecsövet ábrázolja. A tüdő a két országot átható életleheletet
és véráramlást jelképezi. Ha nem tudunk lélegezni, gyorsan meghalunk.
Ha az országot nem járja át az élet, az igazság, az egészség, akkor
elpusztul. Ennek az áramlásnak a lehetővé tétele, az éltetés, a
rendbehozatal és megújítás volt az uralkodó fő feladata. A királynak
mindennap rendet kellett teremtenie saját magában is, hogy elvégezhesse
az egyesítés feladatát. Ennek a szimbóluma a dzsed-oszlop
felállítása, vagyis a belső és a külső harmónia létrehozására irányuló
igyekezet volt. Politikai szinten a fáraók ábrázolásain látható kampó
és ostor az egység megteremtésének eszközei. Az egyikkel jutalmaz, a
másikkal büntet. Szeretet és harc, kedvesség és szigor – bármelyik is
kerül túlsúlyba, az országban zűrzavar fog uralkodni. Az állandó
dicséret elpuhulttá, az állandó büntetés félénkké és agresszívvá tesz.
A királynak magában kell egyesíteni mindezen kettősségeket, és ezt kell
továbbadnia az alattvalóknak is, hiszen ő az élő Isten, Egyiptom
megtestesítője.
A Nílus
Egyiptom szent földrajzát nem képzelhetjük el a
Nílus nélkül, amely az egyiptomiak számára több mint víz, több mint a
benne úszó halak vagy vízilovak, mint közlekedési útvonal. Élőlény,
amely nagyságával fizikai, érzelmi és szellemi szinten is erőt ad. Úgy
tartották, hogy a földi Nílus az égi Nílusnak a földi mása. Azon halad
a Napbárka, Ré bárkája, az ember életfeladatának a mintaképe, amely
áthajózik a vészterhes, sötét vizeken és végül révbe ér.
A nagy folyó szétválaszt és összeköt. Elválasztja a keleti és a nyugati
partot, míg észak-déli irányban összeköti a forrást a tengerrel. Ezért
az egyiptomiak Hápinak, az egyik fordítása szerint boldogságnak
nevezték a Nílust. Hápi a mítosz szerint a kataraktákban lakik egy
barlangban, és onnan önti a Nílus vizét két korsóból. Hermafrodita,
azaz női és férfi jellemzőket egyaránt viselő isten, aki ezzel azt is
kifejezésre juttatja, hogy a nagy folyó egyszerre anyja (táplálója) és
apja (megtermékenyítője) az országnak. A Nílus áradásának hírét
Egyiptom déli határáról futárok vitték észak felé. A völgy több pontján
ún. nilométerekkel mérték a vízszint magasságát, és a papok már az
áradás kezdetén meg tudták becsülni, hogy milyen magas lesz az ár. Az
emberek a folyóparton állva nézték a vízszint emelkedését és
amuletteket dobáltak a vízbe, így köszöntve a folyó istenét. Az áradás
nemcsak az új kenyeret jelentette, hanem szimbolikusan a megújulás, az
újjászületés ígéretét hordozta. A Nílus adta az életet, egyrészt
mindennapi szinten, másrészt kozmikus szinten is. Mindig megújuló és
újjászülető jelenségként Ozirisz megtestesülését látták benne:
legalacsonyabb állása Ozirisz halálára utalt, míg az áradás az Isten –
a termékenység és a természet – feltámadását hirdette.
A szent idő és az ünnepek
Egyiptom szent alkotásait a
természet ritmusai szerint alkották meg, hiszen ismerték és követték a
természeti ciklusok rendjét. Az időbeli ritmust az ünnepek egymásutánja
adta meg. Mai szemünkkel meglepően soknak tűnő, szám szerint 105
ünnepnapot tartottak egy esztendőben: naptári, gazdálkodási, vallási,
nemzeti vagy helyi, uralkodói és temetési ünnepeket. Vigadtak,
táncoltak, de ez a vigalom nem közönséges mulatozás volt, hanem szent
tett: megújították az egyezséget az istenek és az emberek között.
Minden szent tér két tengely körül épül fel: a függőleges (ég és föld)
és a vízszintes (élet és halál) tengely köré szerveződik. Ahol a két
tengely metszi egymást, ott alakul ki a szent tér, és egyben ez az
ünnep ideje is, az élet, a harmónia valósága. Az egyiptomiak tudatában
voltak ennek a valóságnak, és ezért voltak képesek ünnepeiket mélyen,
intenzíven átélni. A szent időben az ember dimenziót vált, megszűnik
számára a hétköznapi, profán idő, és visszarepül a keletkezés idejébe,
azonosulhat az ősi tettel, a világ megalkotásával. Az ember feladata
így a régi, az első tett ismétlése, vagyis valamilyen formában a világ
megalkotása, helyesebben szólva újrateremtése. Így például az évenkénti
áradás ünnepén a folyó elöntötte az emberek házait, de örömmel
fogadták, mert megújíthatták a régi formákat.
Az egyik legnagyobb ünnepet, a Nílus- vagy Örömünnepet
július 19-én tartották. Ekkor „szertartásosan mosdottak az egész
országban a Magas Nílus kezdetének vizében, amely – ahogy mondják – az
új áradásból jön. Minden isten és istennő, hasonlóképpen minden ember
ünnepelt.” Ezen a napon megtörtént a Neheb-kau, vagyis a különleges
áldozat, amelynek szó szerinti jelentése: „ellátni a lelket”. Eljött
Hápi, és meghozta az élet és a föld megújítását. A király táncot járt
Hathor dendarai szobra előtt, és egy pohár bort ajánlott fel az
istennek.
Voltak olyan ünnepek is, amelyeket nem évente, hanem jóval ritkábban tartottak meg, mint például a Szed-ünnepet.
Általában az uralkodó trónra lépésének 30. évfordulóján zajlott, majd
az első 30 év után háromévenként. Ekkor a fáraónak meg kellett újítani
az erejét, újra harmóniát kellett teremtenie önmaga és a világegyetem
között. Általában az újév napján, látványos felvonulással kezdődött
meg. A király áldozatot mutatott be a Hóruszt saját tejével, a
halhatatlanság tejével tápláló Szesatnak. Meg kellett mutatnia az
erejét: különféle rituális tárgyakkal a kezében körbe kellett futnia
egy mezőt. Majd a papok bevezették a két palotába, ahol megkapta Alsó-
és Felső-Egyiptom koronáját, így rituálisan megújították a koronázási
szertartást is. Későbbi korokban a fáraó négy nyílvesszőt lőtt ki a
négy égtáj felé, hogy elűzze az ellenséget és újra megalkossa a szent
teret.
Élet és halál
A leggyakoribb vélekedés az egyiptomi
ember életszemléletéről az, hogy élete a halál jegyében telt. A
halálnak építettek, a halállal foglalkoztak, amikor csak lehetett.
Tanúk erre a ránk maradt sírok, sírmellékletek, a számtalan halotti
szöveg, stb. Ezért az európai ember, aki fél a halállal való
foglalkozástól, valamiféle szomorúságérzetet társít ehhez a világhoz.
Azonban az általános felfogással ellentétben az egyiptomiak nem a
halálnak éltek, társadalmuk nem volt halálváró. Úgy gondolták, hogy
élet és halál az egy Élet, a közös Valóság két oldala, emiatt nem
zárhatják ki az életükből egyiket sem. Bármelyik irányba mozdul is el
az ember, túlzásba esik, így diszharmóniát teremt. Márpedig a szent tér
és idő csak ott jön létre, ahol harmónia van.
Az, hogy a halál mennyire nem egy végleges, befejezett elmúlás volt a
szemükben, azokból az eufemizmusokból is látszik, amelyeket elhunytjaik
megnevezésére használtak. Akinek véget ért az élete, az „megtért a túlsó partra” vagy a „nyugati hegyek közé”. Igaz Hangú lett, vagy éppen „eltávozott”, esetleg „felszállt az örökfényű (vagy pusztulást nem ismerő) csillagok közé”.
Úgy gondolták, hogy az élet a halálunk után egy másik, a jelenleginél
finomabb síkon folytatódik, de a két világ között van egy nehéz
átmenet, a köztes lét, amely már nem az egyik és még nem a másik, és
ennek a szimbóluma a Níluson való áthaladás a keleti partról a
nyugatira. Igyekeztek felkészülni a nagy utazásra, amely sokkal több
annál, mint hogy hajóval átmegyünk az egyik partról a másikra. Az
emberek egész élete felkészülés volt: mindennap átélhették a halált,
hiszen mindennap találkoztak a változással. Ami elmúlt, az mindig más,
mint a jövő. A jelen pedig átmenet a múlt és a jövő között, a változás,
az átalakulás helye. Minden jelen pillanat egy kis utazás az ember
saját keleti partjáról a nyugati partjára. Ennek jegyében szemléletük
szerint intenzíven, kalandként kell élni a földön is minden pillanatot,
mivel elfogadják, hogy a földi Egyiptom az égi Egyiptom tükörképe.
Az egyiptomiak tehát szerették az Életet, szerették a földjüket, amely
minden szinten gondoskodott róluk, lehetővé téve, hogy zavartalanul
átjuthassanak a nyugati partjukra nap mint nap, illetve földi életük
végén, ahol találkozhattak a szent idővel, a dimenziók egyesülésével,
és ahol visszatérhettek az Apa-Anyához, az őskezdethez, Egyiptom ősi,
igazi földjére.
| Rusznák György |
AJÁNLÓ
Újra a Szigeten!
Akció és hősiesség régen és ma: legyél te is filozófus!
Feltetted már azt a kérdést, hogy miért élsz, honnan jöttél, és mi a
célod? Minden korban éltek olyan tanítók, mesterek - mint például
Platón, Konfuciusz, Buddha, Marcus Aurelius – akik útbaigazítást és
követhető mintát tudtak adni. Keressük együtt gondolataik erejét! Meg
akarod ismerni rejtett képességeidet? Kíváncsi vagy az élet valódi
kihívásaira? Kerekasztal-beszélgetéseink, filozófiai-önismereti
kvízeink és egész héten át tartó interakív játékaink neked is
segíthetnek ebben.
A Sziget Fesztiválon harmadik alkalommal részt vevő egyesületünk a Civil Sziget utcájában várja a látogatókat!
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
A TUDAT: SZEMÉLYISÉGÜNK NAPJA
A
tudat lényünk központja, minden érzelmi és mentális tevékenységünk
nélkülözhetetlen viszonyítási pontja. A tudat pont és egyben tengely
is, segítségével elkerülhető, hogy a külső ingerek hatására szétszórttá
váljunk.
A tudat az a gyújtópont, amely megvilágítja a figyelmet. Ebben az
értelemben hasonlít bolygórendszerünk Napjára, amely összehangolja a
körülötte keringő égitestek mozgását. Pályáik kör, illetve ellipszis
alakúak, és ugyan lehet, hogy gyújtópontjuk nem közvetlenül a
geometriai középpontban helyezkedik el, mégis kétségtelen, hogy az
egész rendszerben a Nap az élet alapja – a fizikai szinttől egészen a
szellemiig.
Az emberi tudat hasonlóképpen működik: magában foglal minden kifejezési
lehetőséget, és itt nem csupán a lelkiekre gondolunk. Az összpontosítás
az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy cselekedeteink közben mindvégig
tudatában vagyunk a központunknak.
A központ pedig fénylő pontként mutatja az utat. Azonban csak úgy
érhetjük el, ha egyenes – azaz igazságos és becsületes – úton járunk.
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
NYÁRI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszín:
| 2006. augusztus 10. csütörtök, 13.00 |
Szabadulás a tehetetlenség markából – egy harcos lélek döntése a csatamezőn. A Bhagavad-gíta a cselekvés művészetéről Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 10. csütörtök, 16.30 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 11. péntek, 13.00 |
Hogyan tehetjük jobbá a világot Konfuciusz nyomán? Rajtunk is múlik! Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 11. péntek, 16.00 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 12. szombat, 13.00 |
Hogyan legyünk derűsebbek? Sztoikusok, akiket nem zaklattak fel a váratlan és nehéz helyzetek Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 12. szombat, 16.00 |
„Borúra derű” vidám percek a sztoikusokkal – összművészeti produkció Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 13. vasárnap, 13.00 |
Tedd igazságossá szívedet – Egyiptom egységének forrása Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 13. vasárnap, 16.00 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 14. hétfő, 13.00 |
Szabadulj meg a szenvedéstől! Buddha nyomdokain... haladóknak Helyszín: Civil Színpad |
| 2006. augusztus 14. hétfő, 16.00 |
Mozgasd meg magad – filozófiai interaktív játék Helyszín: Civil Játszótér |
| 2006. augusztus 15. kedd, 13.00 |
A barlang kísértései Platóntól napjainkig – Mi a valós és mi a látszat? Helyszín: Civil Színpad |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
| 2006. július 19. szerda, 16.00 |
Négyszögletű Kerek Erdő
Ki
ne ismerné Lázár Ervinnek a gyerekek és a felnőttek lelkét egyaránt
megérintő meséit? Közülük négy történetet fűztünk egybe, egy előadássá:
Maminti, a kicsi zöld tündér; Ló Szerafin legyőzi önmagát; Vacskamati születésnapja és a Költőviadal. Kézművesség: arcfestés Játszószínházas előadásunkat 7 - 12 éveseknek ajánljuk. Helyszín: Mikszáth tér (a Szüni-Dö-Dő keretén belül) |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
-
Budapesten:
1085 Budapest, Rigó u. 6–8.
Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig.
Telefon: 334-2756,
e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Győrött:
9021 Győr, Árpád út 9.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (96) 311-727,
e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Telefon: (72) 777-779,
e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
-
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183, e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Székesfehérváron: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.09 szeptember
2006.09 szeptember adminKulturális Hírlevél
48. szám
2006. szeptember
TARTALOM
Sziget 2006
A Sziget érdekes és elgondolkodtató jelenség. Egy héten át élvezik a szigetelő látogatók azt, amit nehezen tudnak megfogalmazni, de nekik kézzelfoghatóan megélt valóság: „a hangulat, a miliő, a nyitottság, bárkit megszólíthatok, mindenki itt van, itt érzem, hogy felszabadult lehetek...”. A koncertek jó keretet adnak mindehhez, de az emberek többsége, a legjobb dolgok között a zenekarokat alig említette. Kétségtelen, hogy zene nélkül nem lenne az igazi, de a zene önmagában kevés, és nem magyarázza meg, miért jó ez a fesztivál, mi teszi vonzóvá.
Ha vett valaki jegyet, és végre bejutott a lassan araszoló tömeggel, nagy a por, ha esik, akkor úszik a sár, sorbanállás szinte mindenhol, éjszaka alig lehet aludni a dübörgéstől, szinte nincs olyan hely, ahol ne vegyülne össze két-három műsor, a megszokott kényelmet nem találni... a hétköznapok során ezek közül egy is elég, hogy elveszítse valaki a türelmét, itt pedig a zavaró tényezők halmozódása ellenére jól érzi magát, sőt, nem keveset fizet azért, hogy itt lehessen.
Az érkezők nem egy szűk fanatikus réteget alkotnak, bár a látogatók zöme a 20-30 közötti korosztályból kerül ki, vannak itt diákok és idősebbek is szép számmal.
Mit keresnek, mit találnak itt?
Hozzánk is – a filozófia-sátorhoz –, ahogy a többiekhez is a Civil szigeten, sokan jöttek el. Többen mint eddig bármikor. Mit lehetett nálunk tenni? Beszélgetni, önismereti és filozófiai teszteket kitölteni, előadásokat hallgatni, interaktív játékokat játszani vagy sakkozni, teázgatni „reggel” tíztől hajnali négyig-ötig. Voltak visszatérő látogatók, visszatérő kérdések, de semmi sem ismétlődött ugyanúgy. A gyógyszerészt ugyanúgy érdekelte, hogy hogyan lehet fenntartani egy teljesen önkéntes alapon működő iskolát, mint az egyetemi docenst, aki már belefáradt a tanításba. A rádióriportert az érdekelte, mikor nyitjuk meg az iskolát az ő szülővárosában is, a nagykövetet pedig az, hogy az ő országába mikor jutunk el...
Többször elhangzott a kérdés: „Mi az élet célja? Van-e értelme egyáltalán?” A 17 éves síró lélekkel kérdezte, végtelenül csalódva a haverokban, a családban és önmagában is. Az illuminált jogász csak provokálni akart és játszott a kérdéssel. A sikeres mérnök vállalkozó pedig azért kérdezte, mert tudni szeretné, vajon milyen értelmes emberi dologba érdemes fektetnie a meglévő energiáját. A diplomata hölgy pedig tudja, hogy azért él, mert segítenie kell másokon... A nagy kérdésekre vannak válaszok, de mindenkinek saját életében kell azok igazságát belátni és megtapasztalni, addig nem válasz a válasz.
Az embernek néha az az érzése, mintha két világunk lenne: a Sziget-világ és a nem-sziget. Tényleg két életünk van? Egyik, amikor jól érezzük magunkat, és öröm másokkal együtt lenni, nem számítanak a körülmények, a másik meg a mindennapi hajrá, a túlélésért és érvényesülésért vívott küzdelmek? Melyik az igazi arcunk?
Talán egyik sem és mégis mindkettő egyszerre? Jó lenne a kettőt valahogy ötvözni. A hétköznapok feszültsége és emberi zártsága kikészíti az embert, de a Szigetet se lehetne egy hétnél sokkal tovább kibírni anélkül, hogy ne borulnánk ki tőle – ezt jól mutatták az utolsó napok lazulásai, és az is, hogy menet közben jelentősen meg kellett erősíteni a biztonsági szolgálatokat.
A hétköznapoknak is és a fesztiválnak is van előnye és hátránya. A kérdés: hogyan lehetne a két jó oldalt ötvözni. Miért ne lehetne úgy tanulni és dolgozni, tömegközlekedni, hogy közben nyitottak vagyunk, és jó a hangulat, egyértelmű az egymásnak segíteni akarás, ahogy pl. a színpad mellett eleső srác után azonnal hatan ugrottak segíteni...
Ezért érdemes elgondolkodni a történteken, és ezért igazán érdekes a kérdés: mi a fesztivál sikerének az oka.
A siker mögött természetesen ott áll a szervezők
rengeteg munkája és tapasztalata, akik hozzák a programokat, megoldják
a szállás és étkezési lehetőségeket, megszervezik a biztonsági
szolgálatot stb... Aztán ott van természetesen a jól megválasztott
helyszín: ligetes sziget a Duna közepén, bent a fővárosban. Igen, ez
igaz. De talán ennél is többet nyom a latban az emberek viszonyulása,
amelynek a körülmények kedvező alapot adnak, de a jó légkört önmagukban
mégsem garantálnák.
Az biztos, hogy a fellépő kellemetlenségek és nehézségek ellen sokat
segített, hogy a szigetelők legtöbbje határozott szándékkal jött: jól
akartuk magunkat érezni, együtt a többiekkel, és amit az ember nagyon
akar, azt jó eséllyel meg is valósítja, főleg ha abban társakra talál.
Másrészt a legtöbb ember felkészült a várható nehézségekre, így nem érte az váratlanul. Jó volt látni, hogy se a francia lányt nem ejtette kétségbe az, hogy kibicsaklott a bokája, se a moszkvaiakat az, hogy ellopták az irataikat. A mentősök is és a rendőrök is rendesen tették a dolgukat, megtették, ami tőlük elvárható volt, annak ellenére, hogy jóval éjfél után kértük a segítségüket mindkét esetben...
Biztos, hogy a jó dolgok egyesíthetők, azaz a Sziget emberi légköre és a mindennapok eredményességre törekvése is, de az is biztos, hogy ez nem könnyű feladat. Viszont ha határozottan tudjuk, mit akarunk, a hasonló szándékúakkal összefogunk, és előre felkészülünk a várható nehézségekre, akkor jó eséllyel meg is valósítjuk a célunkat.
| Apáti János |
Kőrösi Csoma Sándor portréja
„Székely hegyekből messzi Ázsiába,
Az őshazába vándorolt ki ő,
Feje felett a vén, szent Himalája,
Tán öregebb, mint maga az Idő.
Ott rótta a betűket és kereste
Puszták homokján vérei nyomát,
Meglátogatta ínség, balszerencse,
De ő csak várt és vándorolt tovább.”
Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról
Kőrösi Csoma Sándor, a messzeségek vándora, kis székely fiúból vált
az ősmagyarok kutatójává és az első európai tudóssá, aki tanulmányozta
a tibeti nyelvet és kultúrát. Már gyermekkorában kitűnt társai közül
fáradhatatlanságával. Gyaloglásban senki sem versenyezhetett vele, ha
séta közben feljutott egy domb tetejére, egyből arra volt kíváncsi, mi
van a következőn túl. Az erdélyi hegyek közt edzette testét-lelkét a
későbbi nagy kihívásokra. Kőrösön, egy erdélyi kis faluban született
1784-ben. Mindig is büszke volt származására, ahogy írta, „én a székely nemzettség szülötte vagyok”, angol nyelvű könyveiben pedig székely-magyarnak nevezte magát.
Ifjúkorában állítólag azon ritka fiatalemberek közé tartozott, akiről
soha senki nem mondott rosszat, nem panaszkodott rá, és ő sem szidott
senkit. A híres nagyenyedi kollégiumban végezte tanulmányait. Itt kapta
az első inspirációt egyik tanárától, aki felvetette annak lehetőségét,
hogy Ázsia szívében tán fellelhetőek még az ősi magyarság nyomai.
Kőrösi ekkor szent fogadalmat tett, mely egész további életét
meghatározta: fölkutatja Attila népének maradékát, akiket a hun hódító
a keleti pusztákon hagyott. Ahogy később írta: „Vajha nemzetünk homályfedte eredetét földeríteni sikerülne!”
Tanulmányait kiemelkedő eredménnyel végezte. Egyszerű és
önmegtartóztató életet élt, takarékosság és belső fegyelem jellemezte.
Testét, lelkét, elméjét egyaránt fejlesztette, a munkát és fáradtságot
rettenthetetlenül tűrte. Egyik tanára szerint nem volt lángelme, ám ezt
a hiányosságát szorgalmával és páratlan emlékezőtehetségével
ellensúlyozta. Jelleme édesapja példájára kemény, katonás vonásokat
mutatott, emellett ott élt benne – édesanyja hatásaként – a lírai
kedély és a messzenéző álmodás. Szelíd vonású arca szimpátiát sugallt,
nem volt szószátyár, de ha megszólalt, nyájasan szőtte a szót –
emlékezik rá Hegedűs Sámuel, egykori tanára, később jó barátja.
A tudományok közül leginkább a nyelvészetet, a történelmet és a földrajzot kedvelte. Zseniális nyelvérzékkel rendelkezett, elképesztő tehetsége volt a nyelvtanuláshoz. Élete során tucatnál is több nyelvet sajátított el: a latin, görög, német, francia, angol, orosz, szerb (illetve horvát), héber, perzsa, arab, török, tibeti, szanszkrit, hindi nyelvet.
Nagyenyedi és németországi tanulmányai elvégzése után visszautasította az állásajánlatokat és készülődött a nagy útra, melyhez fogadalma kötötte. Hiába rémisztgették az utazás ismeretlen veszélyeivel, a rettentő fáradalmakkal, döntésében megingathatatlan volt, és nem ismert lehetetlent. 1819-ben, 35 évesen indult el Ázsiába, úgy, mintha csak a szomszéd faluba kerekedne fel, tarisznyával és elmaradhatatlan tölgyfa botjával felfegyverkezve. Pénzt gyűjtöttek számára az útra, de ő – szokása szerint – nem fogadta el a támogatást.
Céljának ezt tűzte ki: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, keletre jövök, s ahogy lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudománynak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”
Útja nemcsak a megtett távolság miatt döbbenetes – több mint 12 ezer kilométert járt be, s ennek legnagyobb részét gyalogszerrel, hiszen szegény volt –, hanem a rengeteg veszély, az emberi tűréshatárt súroló és sokszor meghaladó körülmények miatt is. Pontos részleteket nem mindig tudunk róla és útjáról, mert szerénysége, valamint az a törekvése, hogy elkerülje saját személyének előtérbe helyezését, megakadályozta abban, hogy személyes élményeiről részletesen beszámoljon.
Küzdelmes út során jutott el Ázsiába, ahol eredeti célja mellett vállalt még egy feladatot: az Európa számára addig ismeretlen tibeti nyelv és kultúra tanulmányozását. Ezt a kutatást ugyanolyan pontosan és lelkiismeretesen végezte, mint eredeti munkáját. Nyolc évet töltött különböző lámakolostorokban Nyugat-Tibetben, és tudós lámák segítségével tanult. Tibeti tanítója Szangje Püncog, akiről Kőrösi így ír útinaplójában: „Szangje Püncog nem szenved semmitől, se hidegtől, se éhségtől, se bezártságtól, sem a piszoktól, amelyben fetrengünk. E nagytekintélyű orvos, sőt a kormánynak is tagja, hogy tudta elfogadni ilyen könnyen ezt a mélységesen megalázó állapotot? Úgy hiszem, soha az életben nem találkoztam senkivel, aki ilyen elképzelhetetlenül fittyet hányt minden rosszra.”
Ám ő sem viselte sokkal rosszabbul az embert próbáló körülményeket. Spártai módon élt, tűrte a hideget, a rideg környezetet, és ételként nem vett magához mást, mint a szerzetesek szokásos eledelét, a jakvajas, sós teát. A fűtetlen kolostorban éjt nappallá téve kutatott, olvasott, írt, éveken keresztül.
Egy angol orvostól, Gerard doktortól többet megtudunk Kőrösi mindennapjairól: „Egyszerű tápláléka az itteni szokás szerint készített zsíros tea volt. De a kanumi hideg évszak zordonsága eltörpül, ha összehasonlítjuk azt a zanszkári zárdában uralkodott telek fokával, ahol Csoma egy egész évet töltött. S ott ő a Lámával és egy szolgával kilenc négyszög lábnyi szobában 3-4 hónapon át el volt szigetelve. Szobácskájából egyikük sem mert kimozdulni, a környék hóval volt fedve és a hőmérő rendszerint a 10-16 fokon állott zéró alatt. Ott ült ő ködmönébe öltözve, kezeit ölébe téve; és ily állapotban olvasott reggeltől estig, melegítő tűz és alkonyat után világító mécses nélkül. A föld szolgált nyoszolyául, s az egyszerű csupasz falak voltak egyedüli oltalma az égalj zordonsága ellen. A hideg oly szigorú, hogy nehéz feladat volt a kezeket a gyapjútakaró alól kiszabadítani a könyv leveleinek átlapozása végett.”
Tanulmányainak gyümölcse két könyv, amelyek 1834-ben jelentek meg: az első hiteles tibeti-angol szótár, valamint egy tibeti nyelvtankönyv. Ezeken kívül összefoglaló tanulmányokat is írt a tibeti vallásról, kultúráról, művészetekről, tudományokról. A tibeti kolostorok után Kalkuttában folytatta tanulmányait, ahol saját anyagainak feldolgozása mellett a Bengáliai Társaság könyvtárának gazdag keleti anyagát rendezte. A tibeti után a szanszkrit nyelv vizsgálatának szentelte magát, itt is eredeti célja vezérelte, hogy talán némi információra bukkan a magyarság eredetét illetően.
Kalkuttában is visszavonult, zárkózott aszkétaéletet élt, akárcsak a kolostorokban. Minden támogatást visszautasított, már-már fanatikusan. Konok makacssága nem engedte meg, hogy akár hazai, akár indiai felajánlást elfogadjon. Ha mégis hajlandó volt erre, azt kölcsönnek tekintette, és amint módjában állt, megtetézve küldte tovább szülőhazájába, Erdélybe, alapítványi célokra. Talán túlzottan is szerény volt, magáról nem írt, nem beszélt, pedig tanulságos lett volna az utókor számára, ha például útjáról részletesen beszámol. Munkájában rendkívüli lelkiismeretesség, pontosság, alaposság jellemezte. Széchenyi szerint a „törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat” voltak a jellemvonásai.
1842-ben felkerekedett, hogy eljusson a tibeti fővárosba, Lhászába – természetesen nem feledve eredeti célját. A Dalai Láma híres könyvtárában szeretett volna kutatásokat folytatni, ám az úton maláriát kapott, és szervezete nem tudott megküzdeni a kórral. „Nemzetének bölcsőjét kereste és a maga sírját találta itt – de halhatatlanságát is.”
Sokat elárul róla, hogy miből állt személyes hagyatéka: négy óriási láda tele könyvekkel és iratokkal, ezenkívül egy öltöny, némi fehérnemű és egy főzőedény. Halála után szenteket megillető tisztelet övezte, a „nyugati tanítvány” néven emlegették. Sírhelye zarándokhellyé vált. Eredeti célját, a magyarság felkutatását ugyan nem érte el, de két fő műve és egyéb, a tibeti kultúrát bemutató tanulmányai megírásával csodás kincsekkel teli ládát nyitott fel az utókor számára.
Szilágyi Ferenc a tudomány Kolumbuszának nevezi Kőrösi Csomát, aki „mást – többet – fedezett fel, mint amiért indult”.
Arthur Schopenhauer szerint „...ólmot keresett, és aranyat talált, és ami még ennél is több, nagyon jól felismerte a nemesfém értékét.”
Élete jól példázza, hogy egy egyszerű ember, szegényen és tengernyi viszontagságot szótlanul tűrve, pusztán hősi megszállottságtól fűtve hogyan állhat helyt, és hogyan küzdhet meg egy teljesen ismeretlen nyelv és kultúra megismeréséért. Segítségére volt kimeríthetetlen tudásszomja, melyre vándorbotként támaszkodhatott. Elméjét, kutatásra irányuló koncentrációját nem gátolták a szenvedélyek. Személyiségét teljes egészében a vállalt ügynek, fogadalmának ajánlotta, és élete minden pillanatában arra törekedett, hogy előbbre jusson kutatásaiban. Állhatatosságának csak halála vethetett véget. Példaképpé válhat hite, eltökéltsége, egy eszméhez való hűsége miatt.
Idézzük fel Kőrösi érdemeit Széchenyi István szavaival: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtul lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazátul alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem maga helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai, egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel és nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!”
| Doba Éva |
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
A nehézségek és az akarat
Melyek az emberi fejlődés kísérői? A nehézségek és az akarat.
A
nehézségek próbák az út során, új lépések, amelyeket mindig meg kell
tennünk, ha egy újabb leckével találkozunk az életben. Nehézségek
nélkül egy helyben maradunk és nem haladunk előre.
Az akarat a tudatra ébredés, amely lehetővé teszi terveink
megvalósulását, ha elveink világosak, céljaink nemesek, ha képesek
vagyunk kitartani cselekedeteinkben.
Az akarat akkor valósul meg, ha a nehézségeket bátran és intelligensen oldjuk meg.
|
Delia S. Guzmán
Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
SZEPTEMBERI ÉS OKTÓBERI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Belépődíjak:
A filozófiai előadássorozat díja: 2500 Ft/hó, Diákoknak 2000 Ft/hó
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
|
2006. szeptember 25., |
ÖRÖK KÉRDÉSEK FIATAL SZEMMEL Mit gondolsz a barátságról, a szabadságról, az igazságról? Mit gondolsz a természetről, a történelemről, a művészetről? Gondolkodjunk együtt olyan ősi kultúrák, mint Egyiptom, Tibet vagy Görögország tanítása nyomán. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. október 7., szombat, 16.00 |
HAIKU – A BETŰVÉ VÁLT PILLANAT Hogyan lehet tizenhét szótagba foglalni egy átélt pillanat teljességét? Egyszerűen, csak meg kell találni a lényeget. Miután megismerkedtünk a haikuírás alapjaival, egy viadal keretében próbára tehetjük „lelki fényképezőgépünket”. Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. október 13., péntek, 17.00 |
A TIBETI MANDALA Az emberi életnek több dimenziója van a mindennapoktól a szellemi, belső élet kifinomultságáig. De vajon elérhetjük-e a teljességünket? A tibeti mandala összetett szimbólumának megismerése segíthet ebben a keresésben. Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. október 14-19. |
EGYIPTOMI HÉT „Egyiptom hagyatékát azért értékeljük nagyra, mert bennünk van. Ha nem egyezik szinte mágikus módon a belső és a külső világ, nem marad bennünk semmi nyoma annak, amit látunk...” Kiállítás, tárlatvezetés, művészeti és filozófiai előadások, filmvetítés egy héten át. A részletes program megtalálható honlapunkon (www.ujakropolisz.hu).
Jegyárak: Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. október 24., kedd, 18.30 |
„A FILOZÓFIA GYÓGYSZER, NEM SÜTEMÉNY” (Seneca) a 17 részes filozófiai előadássorozat nyitóelőadása Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
Helyszín:
| 2006. szeptember 30., szombat, 10.00-19.00 |
10 éves az Új Akropolisz Meseháza! 10.00 A három pillangó és a Répamese bábjáték 3-6 éveseknek festéssel és pillangókészítéssel
11.00 Indul az aszfaltfestés!
14.00 Kalandos kirándulás a mesék
birodalmába.
16.00 Ludas Matyi - korhatár nélkül
18.00 Táncház kicsiknek és nagyoknak 19.30 Ünnepélyes „tortabontás” és lufieregetés Helyszín: Az Új Akropolisz Központja Belépődíj: Egész napra 1000 Ft. Az egyes előadásokra 400 Ft. |
GYŐR
Helyszín:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA filozófiai előadássorozat díja: 1500 Ft/hó, Diákoknak 1000 Ft/hó
| 2006. szeptember 28., csütörtök, 18.00 |
ISMERD MEG ÖNMAGAD! Ki vagyok én? Milyen lehetőségek rejtőznek bennem? Hogyan fejezhetem ki és erősíthetem meg értékes képességeimet? És mindezt nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is... Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. szeptember 30., szombat |
ISMERD MEG A VILÁGOT! Az őszi erdő sok lehetőséget kínál a nyitott szemmel járó vándornak. Utunk során fejleszthetjük érzékelésünket, együttműködő- és alkotókészségünket. Találkozó: a győri vidéki autóbusz-pályaudvaron 8.30-kor, vagy a cseszneki buszmegállóban 10 órakor. Amit érdemes magaddal hoznod: Lehetőleg vízálló cipő, esőkabát, étel, ital. |
| 2006. október 5., csütörtök, 18.00 |
ISMERD MEG ÖNMAGAD ÉS A VILÁGOT! Az ókor bölcsessége a ma emberének. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. október 24-26. |
CIPŐ- ÉS RUHAGYŰJTÉSI AKCIÓ A Széchenyi István Egyetemmel együttműködve immár negyedik alkalommal várjuk a használt, de még jó állapotban lévő ruhákat és cipőket, amelyeket a győri és Győr környéki családsegítő szolgálatokhoz, szociális intézményekhez, valamint a győri hajléktalanszállóhoz juttatunk el. Helyszín: a Széchenyi Egyetem aulája |
PÉCS
Helyszínek:
Kertvárosi napok: Pécs, Kertváros, Honvéd tér
Ifjúsági Ház - Pécs, Nagy Lajos Király útja 13.
Belépődíjak:
Az előadásokra a belépés díjtalan.|
2006. szeptember 9., |
MEZŐSZÁRNYASI A sárkányok elrabolják a Napot, a Holdat, a csillagokat és az öreg király három gyöngyömadta lányát. Nincs könnyű dolga Mezőszárnyasinak, az ifjú vítéznek. Bátor szíve és erős karja mellé elkelhet a segítség... Helyszín: A Kertvárosi napok keretében a Honvéd téri színpad |
| 2006. szeptember 25., hétfő, 18.30 |
MIT GONDOLSZ...? Mit gondolsz a barátságról, a szabadságról, az igazságról? Mit gondolsz az etikáról, a történelemről és a politikáról? Mit gondolsz a művészetről, a tudományokról, a természetről? Félig telinek vagy félig üresnek látod a poharat? Helyszín: Ifjúsági Ház |
SZEGED
Helyszínek:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 FtA 17 részes filozófiai előadássorozat díja: 1500 Ft/hó, diákoknak 1200 Ft/hó
|
2006. szeptember 28.,
folytatás: |
ÖNISMERETI KURZUS Tükrünk milyen álarcot mutat? Félelmeink, kétségeink, önbizalomhiányunk legyőzésének lehetőségei A fejünk döntsön vagy a szívünk? A tanfolyam díja: 1200 Ft., diákoknak 900 Ft. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
|
2006. október 2., |
ISMERD MEG A VILÁGOT ÉS MEGISMERED ÖNMAGAD Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
|
2006. október 19.,
folytatás: |
A NŐI ÉS A FÉRFI ELME A túl sok gondolkodás árt a szerelemnek Félelmeink, kétségeink, önbizalomhiányunk legyőzésének lehetőségei Gondolkodjunk-e egymás fejével? Szituációs játékok A tanfolyam díja: 1200 Ft., diákoknak 900 Ft. Helyszín:Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. október 25., szerda, 19.00 |
ISMERD MEG A VILÁGOT ÉS MEGISMERED ÖNMAGAD Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
SZÉKESFEHÉRVÁR
Helyszín:
III. Béla tér 1. I. emelet 119-es terem
tel: (20) 353-1466
Belépődíjak:
Az előadásokra a belépés díjtalan.|
2006. szeptember 28.,
|
JI KING - A VÁLTOZÁSOK KÖNYVE A Változások Könyve segítségével megismerheted önmagad, megértheted a sors törvényeit, és tanácsot kaphatsz arra, hogyan cselekedj különböző sorshelyzetekben. Helyszín: Fejér Megyei Művelődési Központ |
|
2006. október 12., |
FEDEZD FEL VELÜNK A FILOZÓFIÁT!
A filozófia mint életforma Helyszín: Fejér Megyei Művelődési Központ |
|
2006. október 19., |
AZ EMBER ÉS A KOZMOSZ
A felépítésük közötti párhuzamok Helyszín: Fejér Megyei Művelődési Központ |
| 2006. október 26., csütörtök, 18.30 |
A MAHÁBHÁRATA SZIMBOLIKÁJA
A kozmoszt uraló törvények: karma és dharma Helyszín: Fejér Megyei Művelődési Központ |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
Köszönjük figyelmét!
SZÉKHELYEINK:
- Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756, e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727, e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Pécsett: 7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1. Telefon: (72) 777-779, e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Szegeden: 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183, e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
- Székesfehérváron: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)
2006.10 október
2006.10 október adminKulturális Hírlevél
49. szám
2006. október
TARTALOM
Egyiptom – a rejtély földje
Mi az, ami a mai napig folyamatosan emberek ezreit vonzza Egyiptomba? Mit keresünk ott, mit látunk a templomok romjaiban, a napfénytől kifakult istenek ábrázolásaiban? Nem evilági képek köszöntenek bennünket némán a templomok falairól, egy másik valóság tárul ki lelki szemünk előtt. Szokatlan és gyakran megfejthetetlen, ugyanakkor elcsendesít és elgondolkodtat. Ez ennek a földnek a varázsa, amelyről a régen ott élők azt állították, hogy az ég képmása, a világmindenség temploma. Itt találkozott a két világ, a láthatatlan, az istenek világa az emberekével, és az emberek úgy hitték, hogy akkor teljes az élet, ha a két világ között állandó kapcsolat van. A láthatatlan őrzi a törvényeket, a látható megvalósítja azokat. A sötétségben nyílnak ki a lélek szemei, a napfényben csak a mulandó mutatja meg magát. Az élet röpke pillanat, túl rövid ahhoz, hogy megismerjük az emberre is érvényes kettősséget, és megfejtsük az ember talányát. Ezért újra és újra visszatérünk, hogy folytassunk ott, ahol a legutóbb megálltunk.
Erre tanították a régi Kem földjén élő népet, és erről tanúskodnak a Halottak könyvének szövegei. Az egyik részlet így szól: „Föld mélyén rejlő, sarjadó mag vagyok. Eónok hosszú sora múlik el felettem. Majd jön egy este, elszunnyadok, s reggel új életre kelve, az ezeréves ritmus szerint, újra megszületek. Föld mélyén rejlő, sarjadó mag vagyok, bölcsőmhöz hű maradok mindig, meghalok és újra, újra élek; az ezeréves ritmus szerint, kivirulok ismét, megint.”
Talán éppen az a vonzó Egyiptomban, hogy évezredek elmúltával is önnön rejtélyével szembesíti a kereső embert. A szfinx még mindig a napkelet felé néz. Hallgat és vár. Az ókorban is hosszú évszádokon keresztül zarándokoltak Egyiptomba a görögök legbölcsebbjei, hogy az egyiptomi papoktól tanuljanak. A görög látogatók a szfinx titkára is különösen fogékonyak voltak. Olyannyira, hogy saját mítoszaikban is megjelenik a szárnyas keveréklény, és az ember titkának a megfejtésére biztatja a hősöket. A ki nem mondott kérdésre a szfinx maga a válasz. Benne keveredik az ösztön és az intelligencia, de látható az utóbbi győzelme.
Az egyiptomi és a görög misztériumi tanítás, ha foszlányos állapotban is, tanúskodik a szellemi civilizációkra jellemző értékrendről: az ember volt a fontos, és az egyén kiteljesedése, az ember istenhez való felemelkedése volt a legfőbb cél.
„Hosszasan időztem a múlt árnyai között,
Régvolt idők lelkei között.
A Föld hajnala óta Heper méhében
Bejártam a változások minden körét,
Sohasem pihentem.
Most belépek a sötétség birodalmába.
Arcom nem marad rejtve
A rám szegeződő Tüzes Szem előtt.
Ti, tökéletessé lett lelkek, tudjátok,
Hogy közétek tartozom én is.”
Halottak könyve CXV. fejezet
|
Deák Szilvia
Az Új Akropolisz magyaroszági elnöke |
Ízisz és Ozirisz misztériumai
Fernando Schwarz 1993-ban Budapesten elhangzott előadása
Az egyiptomi civilizáció, világnézet jelentősen eltért a miénktől. Ezért Egyiptomot nem tanulmányozhatjuk kizárólag a saját nézőpontunkból. Meg kell ismernünk, majd meg kell értenünk, hogyan gondolkodtak, hogyan fogták fel a valóságot, mit gondoltak saját magukról. Így talán egy kicsit jobban megérthetjük ezt a különös világot, amelyet kezdünk újra felfedezni.
Az egyiptomi gondolatvilág évszázadokkal ezelőtt elpusztult,
kiirtották. Ugyanis az i. sz. 6. században Theodosius bizánci császár
elrendelte, hogy öljék meg a templomok utolsó papjait, mivel a
kereszténység vetélytársnak tekintette az egyiptomi vallást. Így
pusztult el Egyiptom a vallási türelmetlenség és a szektás gondolkodás
miatt, egy a maihoz nagyon hasonló történelmi korban, amikor a nagy
birodalmak elbuknak, a dogmatizmus pedig egyre erősebb.
Így ért
véget Egyiptom történelmi időszaka, amelyet a muszlim vallás követett,
és a fáraók Egyiptoma iszlám országgá vált. Leégett az alexandriai
könyvtár, benne több mint egymillió papirusztekerccsel, köztük az
egyiptomi vallást magyarázó szövegekkel. Három hónapon át fűtötték
ezekkel a tekercsekkel a várost.
Az egyiptomi civilizációt először tehát fizikai szinten, majd az i. sz. 7. században intellektuális és szellemi szinten is elpusztították. Egyiptomról csak a Bibliában leírtak alapján lehetett tudni valamit is, és azt így a gonosz és a kárhozat földjének tartották. A hieroglifákat már nem tudták értelmezni, az építmények egy részét pedig Kairó építéséhez használták fel. Egy török szultán a nagy piramisokon gyakorolta a célzást ágyúival. A templomok bölcsessége teljesen a feledés homályába merült, és még váratott magára az újrafelfedezés, amelyet végül Napóleonnak köszönhetünk. Napóleon neves tudósokat vitt magával Egyiptomba, és a Nyugat innentől kezdve újra kíváncsi lett erre az országra. Később pedig Champollion, egy másik francia, mintegy másfél évszázaddal ezelőtt megfejtette a hieroglifákat.
Így a világ lassanként érdeklődni kezdett az egyiptomiak iránt. A közhiedelemmel ellentétben az egyiptomiak másképpen gondolkodtak, mint a görögök vagy a rómaiak. Bölcsességük összetettebb és kifinomultabb volt. Nem imádtak állatokat, ahogyan róluk gondolták, nem voltak babonásak és nem féltek a haláltól. Más volt a világképük. Egy egységes, ugyanakkor összetett világegyetemben hittek és abban, hogy az istenségek egyetlen nagy Isten különböző arculatai, a valóságot pedig meg lehet közelíteni eltérő utakon.
Minél jobban elmélyedünk Egyiptom múltjának és eredetének tanulmányozásában, annál feltűnőbbé válik az a társadalmi tolerancia, amellyel egyetlen országon belül a legkülönbözőbb népcsoportokat tudták egyesíteni: fekete-afrikai, sémi, európai népeket egyaránt. Miután láttuk, hogyan ért véget Egyiptom története, most nézzük meg a kezdeteit.
A történelmi Egyiptom ötezer évvel ezelőtt született. Most a történelmi Egyiptomról esik szó, hiszen előtte több Egyiptom is létezett. „Történelmi” Egyiptomnak attól fogva nevezzük az országot, amikor egyesítették a déli területet az északival, a sivatagot a Nílus deltájának vidékével. Ettől kezdve éltek együtt eltérő vallású népcsoportok egyetlen civilizációban. Mindez kb. ötezer évvel ezelőtt történt. Ebből az időszakból olyan mítoszok és templomok származnak, amelyek segítenek megérteni, hogy milyen volt valójában az egyiptomi templom, és mit értettek beavatáson. Erről szól ez az előadás.
A különböző népcsoportok egyesítését közös világnézetük tette
lehetővé. Noha különböztek egymástól, mégis egy civilizációban, egy
világnézet égisze alatt éltek. Egyiptominak lenni nem egy fajhoz való
tartozást jelentett, hiszen különböző fajok éltek egymás mellett.
Egyiptominak lenni egy tudatállapotot jelent.
Milyen volt ez a
tudatállapot? – próbáljuk megérteni, mivel ez bármely korban
jellemezheti az embert. Bár abban a korban született, a 20. század végi
újrafelfedezése a ma emberének is segíthet szembenézni a jövő
kihívásaival. Ez lehet Egyiptom adománya a jövőnkhöz. Ezért érdekel
annyira Egyiptom: úgy gondolom, hogy olyan tudást és tapasztalatot
adhat mindannyiunknak, amellyel szembenézhetünk a jövővel. Úgy
gondolom, hogy az egyiptomi jelenség képes az emberiség egészének
segíteni, hiszen sok mindent ránk hagytak a belső emberről szóló
tudásból. Nézzük hát, mi az, amit örökségül kaptunk Egyiptomtól.
Kezdjük Egyiptom nevével. Földjüket Kem-nek vagy Kemu-nak nevezték, azaz a feketévé váló vörös földnek. Miért nevezték országukat így? Ahhoz hogy ezt megértsük, gondolatban Egyiptomba kell utaznunk, vissza abba az időbe, amikor még nem építették meg az asszuáni gátat, és amikor még rendszeresen kiáradt a Nílus. A délről észak felé folyó Nílus megadja Egyiptom földjének jellegét, és az országot keleti és nyugati részre osztja. A Nílus Egyiptom „verőere”, életének tengelye. Minden év nyarán, júliusban, amikor a folyóvölgy terméketlennek és élettelennek tűnik, a föld vörös, mintha egy nagy sivatag lenne, mintha a Nap karmai mély sebeket ejtettek volna rajta, amikor már úgy látszik, hogy itt nincs is élet, a Nílus vizet hoz Afrika szívéből, és nemcsak azt, hanem magával hordja a fekete iszapot is. Ez a fekete iszap beborítja a vörös földet, amely így fekete és termékeny lesz. A terméketlenség és a halál legyőzetett! A Nílusnak köszönhetően minden visszatér a kezdetekhez. Ez a Nílus minden évben megismétlődő mágiája, és innen ered Egyiptom neve: a föld, amely mindig legyőzi a halált, ahol a terméketlen termővé, a tehetetlenség pedig aktivitássá válik.
Ezt az átalakító erőt az egyiptomiak egy istenhez, Oziriszhoz
társították. A Nílust tehát Ozirisz istennel azonosították, azzal az
erővel, amely mindent képes átalakítani. Ez a szunnyadó élet bennünk,
ahogyan a mag is magában rejti a még meg nem nyilvánult növényt,
amelyet életre kelt a föld és a víz, és így az élet fájává növekszik.
Ez az, amit az egyiptomiak földjük nevével és Ozirisz istenükkel
tanítanak. Ezért Ozirisz a megújulás mélyből fakadó ereje, amely
bennünk is megvan, ahogyan minden élőben. Ozirisz az egyiptomi
mitológiában a halál és a feltámadás istene. Olyan ő, mint a Nílus,
amely minden évben újra életet ad a terméketlen pusztaságnak tűnő
földnek.
Amíg a Nílus Egyiptom földjét szétválasztja keleti és nyugati
részre, addig a Nap, a napkeltétől napnyugtáig tartó útján egyesíti az
élet születésének földjét az átalakulások földjével. A keletről
nyugatra haladó fény átszeli a Nílus tengelyét. Így Egyiptom a
világegyetem kicsinyített mása lesz, hiszen szent földrajzának, vagyis
a víz és fény egyesülésének köszönhetően létrejön a négy világtáj, azaz
Egyiptom földjének tájolása tökéletesen igazodik a Nap mozgásához és az
évszakok váltakozásához. Az egyiptomiak a világegyetem tükörképének
tartották hazájukat, egy mágikus négyzetnek, amelyben kicsiben
megnyilvánult az egész világ. A vizet egyesíti a tűzzel, a születést a
halállal, a megtestesült élet eredetének földjét a meddő és sós
tengerrel. Egyiptom az ellentétek földje, ezek az ellentétek azonban
harmóniában egyesülnek.
Lakói számára Egyiptom a világ közepe volt,
a világmindenség parányi tükre, amely tájolása révén segíti az embert
kapcsolatba kerülni az egész világegyetemmel. Ezért nem akartak
Egyiptom határain kívül meghalni, mert úgy gondolták, hogy ezzel
elveszítenék azt a lehetőségét, hogy könnyen bejussanak az égi
Egyiptomba. Ez az Egyiptom szent földrajzáról szóló felfogás háromezer
éven keresztül benne élt minden egyiptomi tudatában. Országukat az
átalakulás, az alkímia, az átlényegülés helyének tartották, ahol az
ellentétek egyesülnek és harmonizálódnak, és ahol létezik a kapcsolat
az ég és a föld között. Egy egyiptomi számára enélkül a kapocs nélkül
nem volt élet az élet.
A templomokat is a szent földrajznak megfelelően építették meg.
Minden templom a világegyetem és a mágikus négyzet mása. A teremtésnek
és a termékenységnek szentelt valamennyi templom a Nílus keleti partján
található. A halál és az újjászületés templomai viszont a nyugati
parton állnak, mivel az egyiptomiak mindent a szent földrajznak
megfelelően építettek.
Ezért a templomok mind ugyanarra a mintára
épültek. A padló emelkedik, a tető süllyed. A templom a bejáratnál
széles, beljebb pedig egyre szűkül, mert az egyiptomi templom az a
találkozási hely, ahol az ég és a föld összeér, ahol a dolgok
megszületnek és meghalnak. Ha befelé megyünk, egyre zártabb és sötétebb
helyeken haladunk át.
Elsőként egy nyitott és napfényes udvarba lépünk be, amely a
megnyilvánult és érzékelhető világhoz kapcsolódik. Ezt oszlopcsarnokok
követik, ahol keveredik a fény és a sötétség, majd eljutunk egy nagyon
kicsi terembe, amely a templom legszentebb helye. Itt áll az isten
szobra. Ez az egyetlen kápolna, amely a templom tengelyében áll, és
ahol teljes sötétség honol. A sötétség ugyanis az egyetlen
lehetőségünk, hogy megjelenítsük a láthatatlant. Ha nincsen fény, akkor
mondhatjuk azt, hogy láthatatlanná váltunk. Aki belép az egyiptomi
templom mélyébe, az egy láthatatlan dimenzióba lép be. Aki belép az
egyiptomi templom mélyébe, a Sancta Sanctorumba,
annak látnia kell a láthatatlant, azaz belső fénnyel kell rendelkeznie,
és nem csupán láthatóval, mivel az egyiptomi templom mélyébe lépni azt
jelenti, hogy a földről felemelkedtünk az égbe. Ezért az egyiptomi
templom úgy néz ki, mint egy fekvő obeliszk. Olyan, mint egy horizont
felé mutató fénysugár.
Az egyiptomi beavatás így a látható fény birodalmából a láthatatlan
fény világába, a felszíntől a felszín mögötti lényeg látásáig vezet,
majd visszavisz a jelenségek világába, az égből a földre, a cselekvés
világába. Az egyiptomiak nem hittek abban, hogy tettek nélkül is
bejuthatnak a paradicsomba. A Halottak Könyvében a túlvilági bíróságon
a mérleg egyik serpenyőjében a halott szíve, a másikban Maat, az
Igazság és Harmónia istennőjének tolla van. A szíved vajon olyan
könnyű-e, mint az igazság tolla? Vajon olyan könnyed lélekkel
cselekedtél-e a földön, ahogyan egy kismadár repül? Ha ez így van,
továbbmehetsz. Ha nem, vissza kell térned a sötétségbe. Az
egyiptomiaknál ugyanis a szív két fontos dolgot szimbolizál: az
emlékezetet és a képzeletet.
Ez azt jelenti, hogy az embert
nem szándékai, hanem életének tettei, azok minősége és valódi
tapasztalatai alapján ítélik meg. Az emlékezetünk őrzi
tapasztalatainkat, mindazt, amit valóban megéltünk. Tehát nem a
szándékok alapján, hanem a tettek szerint ítélik meg az embert. A
kreativitás forrása a képzelőerő, amely képessé tesz arra, hogy más
szemmel tekintsünk önmagunkra. Ezenkívül a képzelet felszabadító erőt
is jelent. Az emlékezet és a képzelőerő egysége pedig olyan erő,
amelyet az egyiptomiak Ozirisz fiának tekintettek: ő Hórusz, a
Sólyomgyermek.
A Sólyomember ki tud emelkedni a tehetetlenségéből, képes legyőzni a
mozdulatlan, nehézkes anyagot. Ezért képes felrepülni. Azért ábrázolják
sólyomként, mert közelebb van a Naphoz. Ozirisz a passzív, ciklikus,
ismétlődő erő, Hórusz pedig aktív princípium. Ő az újszülött gyermek,
aki ott rejlik mindannyiunkban. Ő az ember, aki képes megszabadulni a
föld láncaitól, a földhöz való ragaszkodástól. Hórusz ebben a
jelentésben a Naphoz, Ré istenhez köthető.
Így talán egy kicsit
érthetőbb, hogyan egészíti ki egymást Ozirisz és Hórusz. Ha Ozirisz a
vegetatív erő, Hórusz nyilvánítja meg ezt az erőt, átalakítja konkrét
létezőkké anyja, Ízisz segítségével, aki az egyiptomiak számára a
Bölcsességet szimbolizálja. A Világanyát látták benne. Ő az összekötő
Ozirisz és Hórusz között, Ozirisz felesége és Hórusz anyja. Ő hozza
létre a Szívet, amely segíti megtestesülni a szellemet az életben.
Eddig az egyiptomi vallás legismertebb alakjairól volt szó, Ízisz és
Ozirisz mítoszát elolvashatjuk bármelyik Egyiptomról szóló könyvben, a
történetek szereplőit azonban önmagunkban kell megtalálnunk. Térjünk
vissza a beavatás fogalmára. A beavatás olyan rítusokat jelent, amelyek
a tudatot átvezetik egy alacsonyabb szintről egy magasabbra. Ez nem
valaminek a kezdete, hanem valamit el kell távolítani, hogy helyet
kaphasson az új. Nincs beavatás, ha nem hal meg a múlt és nem születünk
újjá.
A beavatás nem a dolgok felhalmozását jelenti, hanem a tőlük való
megszabadulást, hogy újabbakat ismerhessünk meg. Egy korábbi
tudatállapotot felvált egy új, mégpedig végérvényesen. Az egyiptomiak
szerint visszafelé nem lehet haladni. Az egyiptomi beavatás egy
zarándokúton alapul, Ízisz utazásán, aki férje, Ozirisz testének
maradványait keresi szerte Egyiptomban.
A hagyomány szerint Ozirisz
volt Egyiptom első királya, aki megalapította a mágikus Egyiptom
négyzetét. Azonban testvére, Széth szembeszállt vele. Széth nagyon
féltékeny volt rá, egy napon csapdát állított neki, megölte és részekre
szabdalta, hogy soha ne találjanak rá. Felment egy hegyre, és a legenda
szerint tizennégy vagy negyvenkét darabra vágta Ozirisz testét, és
szerteszét szórta a szent föld minden részében. Ekkor Ízisz a sakálfejű
Anubisz isten tanácsára – aki a holtak és az élők lelkét vezeti – a
testrészek keresésére indult. Így Ízisz megkezdett egy nagyon hosszú
zarándokutat, amelynek során az egész mágikus Egyiptomot bejárta. Útja
a beavatás mintája, az eredendő Lényeg összetevőinek felkutatása.
Ezért minden fontosabb egyiptomi város azt hirdette magáról, hogy ott
találták meg Ozirisz fejét, kezét, lábát. Ha tehát az ember a mágikus
négyzet szent városait bejáró zarándokútra indul, helyreállítja Ozirisz
szellemtestét, avagy feltámadott testét. Ízisz összegyűjtötte a
testrészeket, útjának végére ért, ezután Anubisz isten megtanította egy
különleges varázslatra, amellyel újra össze tudta állítani Ozirisz
testét. Egyfajta alkímiai eljárás során a testrészek újra egy testté
egyesültek, de ez már nem hús-vér test volt, hanem fénytest,
energiatest. Úgy tartják, hogy ez az eljárás szolgált a mumifikálás
alapjául, mivel minden múmia a szellem-test, avagy az égi test földi
mását jelképezi. Égi testében Ízisz sólyommá változott és Ozirisszal
Hóruszt nemzették. Így Hórusz Ozirisz fénytestéből született meg, és
ezután Ozirisz a halottak királya lett. Hórusz később, miután győzelmet
aratott Széth felett, apja helyét foglalta el a földön.
A beavatásra visszatérve: ez a hármasság az egyiptomi beavatás minden
elemét tartalmazza. Az utat Ízisz mutatja, aki maga a bölcsesség,
hiszen ő kereste meg a testrészeket. A megújított anyag, amely lehetővé
teszi, hogy elhagyjuk a földet és eljussunk az égig, maga Ozirisz.
Hórusz pedig a konkrét megvalósulás. Ugyanezt az utat írják le a
Halottak Könyvében is. Az út nyugaton kezdődik, ahol belépünk a sírba,
ami az önmagunk mélységeibe való alászállást jelenti. Az egyiptomi
beavatás első szakasza a saját sírboltunkba való leszállás, találkozás
a saját nyugatunkkal, mindazzal, amitől félünk, ami halállal fenyeget
bennünket. A halott sírba szállásának az élőnek az önmaga mélységeibe
való alászállása felel meg.
Ez az alászállás a sivatag földjén átvezető út, amelyet minden embernek meg kell tennie ahhoz, hogy önállóvá váljon. Ez az a pillanat, amikor elfogadjuk, hogy képesek vagyunk leszámolni környezetünk kényszerítő hatásaival, ez az a pillanat, amikor elfogadjuk önmagunkat, amikor vállaljuk félelmeinket. Ez a nagy megtisztulás pillanata. Az út a megtisztulással kezdődik. Ki kell magunkból vetnünk minden fölöslegest. Ezért az út kezdetén a szereplők fel vannak öltözve, ahogy azonban egymás után lépik át a kapukat, egyre kevesebb ruha marad rajtuk. Az ember fokozatosan megszabadul a magára öltött rétegektől.
Az első szakaszban nyugatról, a halál birodalmából átmegyünk
északra, a hideg éjszaka világába, az éjféli világba, ahol saját belső
csillagunkat találhatjuk meg. Ez vezet el a következő szakaszhoz, az érlelődés
szakaszához, ahol egy új gyerekhez, egy új embrióhoz hasonlóan új
tettek, új erények és új képességek fogannak meg bennünk,
újraszületünk. Ez az átalakulás képessége.
A négyzetnek a következő oldalát átváltozásnak
hívjuk, de csak akkor juthatunk oda, miután bejártuk az egész éjszakai
világot: miután felfogtuk, hogy olyannak kell elfogadnunk magunkat,
amilyenek vagyunk, hogy le kell győznünk félelmeinket, és hogy akarnunk
kell újjászületni, azaz „megölni” és átlényegíteni a jelenlegi
személyiségünket. Csak így jutunk el a harmadik szakaszba, az
átváltozás szakaszába, amikor az egyén egyszerre képes egységesnek és
összetettnek látni a dolgokat.
Az egyiptomiak úgy tartották, hogy amikor az ember eljut ebbe az állapotba, Sólyomemberré válik, azaz bármivé át tud változni, ami csak létezik. Nagyon szép szövegek maradtak fenn, amelyekben erről az újszülött gyermekről, az új emberről van szó életének hajnalán, aki bármivé át tud alakulni, ami csak létezik a világegyetemben. Ő már nem „ego”, különálló „én”, hanem egy személyiséget meghaladott lény, aki képes beilleszkedni a világegyetem rendjébe és bármennyire kicsi is, benne rejlik az egész világegyetem. Csak így juthatunk el az utolsó szakaszig, és válhatunk „igaz hangúvá”, azaz olyan emberré, aki a világegyetem rendje szerint, Maat tolla, a harmónia és igazságosság törvénye szerint él.
Tehát az Egyiptom szent földrajzának alapjául szolgáló mágikus négyzetben láthatjuk az egyiptomi beavatás útvonalát: Ozirisszal azonosultunk a vízzel történő megtisztulás fázisában, mikor nyugatról északra tartottunk, tehetetlenek és passzívak voltunk, akárcsak egy múmia. Szenvedtünk a nehézségek súlya alatt, mintha sivatagban lettünk volna. Megérkeztünk északra, a papiruszok deltájának lápvidékére, és Íziszhez hasonlóan áldott állapotba kerültünk önmagunktól. Majd megszülettünk saját méhünkből, amelyet tetteink és meggyőződéseink, emlékezetünk és képzeletünk alkotnak, és onnantól kezdve az egyetemes Törvény szerint élünk.
Azt kívánom, hogy ettől a régi történettől ihletet nyerve kis Hóruszként ti is tisztábban lássatok, kicsit többet értsetek, kicsivel nagyobb harmóniában és elsősorban egy kicsivel nagyobb testvériségben éljetek. Ezért kezdtem úgy az előadást, hogy biztos vagyok abban, hogy az egyiptomiak ősi misztériumi tanítása nagyon hasznos, és mindig is az lesz azok számára, akik át szeretnék alakítani önmagukat.
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
|
Jorge A. Livraga
Az Új Akropolisz alapítója |
OKTÓBERI ÉS NOVEMBERI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 600 Ft, diákoknak: 400 FtA Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 200 Ft/fő
A kurzus díja: 2500 Ft/hó. Diákoknak: 2000 Ft/hó.
A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
Az Egyiptom-hét belépődíjait lásd a program alatt.
| 2006. október 7. szombat, 14.00 |
Haiku – a betűvé vált pillanat
Hogyan lehet tizenhét szótagba foglalni egy átélt pillanat teljességét? Egyszerűen, csak meg kell találni a lényeget. Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. október 13. péntek, 17.00 |
A tibeti mandala Az emberi életnek több dimenziója van a mindennapoktól a szellemi, belső élet kifinomultságáig. De vajon elérhetjük-e a teljességünket? A tibeti mandala összetett szimbólumának megismerése segíthet ebben a keresésben. Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
| 2006. október 24. kedd, 18.30 |
„A filozófia gyógyszer, nem sütemény” A 17 részes filozófiai előadássorozat nyitóelőadása Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
|
2006. november 23. |
A kreativitás ébresztése „Nincsenek lehetetlen dolgok, csak tehetetlen emberek.”
A kreativitás a teljes alkotási, illetve problémamegoldási folyamatot magában foglalja az ötlettől annak megvalósításáig. Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár |
AZ EGYIPTOM-HÉT PROGRAMJA
Jegyárak:
hétköznap: 800 Ft, diákoknak: 500 Ft
heti bérlet: 4000 Ft, diákoknak: 3000 Ft
6 éves kor alatt a belépés díjtalan.
A programok ideje alatt a gyerekeket kézművességgel, egyiptomi témájú játékokkal várjuk.
| 2006. október 14., szombat |
10.00
10.00 – 12.00 11.00 – 13.00 12.00 – 13.00 13.00 – 15.00 15.00 – 16.00 15.00 – 17.00 17.00 |
Megnyitó Tárlatvezetés Filmvetítés: Egyiptom – a szeretett föld Diavetítés: Ízisz és Ozirisz misztériumai Előadás: Egyiptom rejtélyes nyelve – a szimbólumok Szünet Előadás: Az egyiptomi képzőművészet Filmvetítés, diavetítés Egyiptom rejtett szíve – életképek zenével és árnyjátékkal |
| 2006. október 15., vasárnap |
10.00 – 12.00
11.00 – 13.00 12.00 – 13.00 13.00 – 15.00 15.00 – 16.00 15.00 – 17.00 17.00 |
Tárlatvezetés Filmvetítés: Egyiptom – a szeretett föld Diavetítés: Ízisz és Ozirisz misztériumai Előadás: Egyiptom szent földrajza Szünet Előadás: Az egyiptomi templomok Filmvetítés, diavetítés Egyiptom rejtett szíve – életképek zenével és árnyjátékkal |
| 2006. október 16., hétfő | 17.00 – 19.00 19.00 – 20.00 20.00 – 21.00 |
Tárlatvezetés,
filmvetítés, diavetítés Előadás: Orvoslás az ókori Egyiptomban Előadás: Nevelés-oktatás – az írnokká válás művészete |
| 2006. október 17., kedd | 17.00 – 19.00 19.00 – 20.00 20.00 – 21.00 |
Tárlatvezetés,
filmvetítés, diavetítés Előadás: Üzenetek az örökkévalóság házaiból Előadás: Szívmérlegelés |
| 2006. október 18., szerda | 17.00 – 19.00 19.00 – 20.00 20.00 – 21.00 |
Tárlatvezetés,
filmvetítés, diavetítés Előadás: Egyiptom szent földrajza Előadás: Nevelés-oktatás – az írnokká válás művészete |
| 2006. október 19., csütörtök | 17.00 – 19.00 19.00 – 20.00 20.00 – 21.00 |
Tárlatvezetés,
filmvetítés, diavetítés Előadás: Az egyiptomi templomok Előadás: A piramisok |
A MESEHÁZ ELŐADÁSA
| 2006. november 11. szombat, 15.00 |
A farkas szempillái Történetünkkel a régi Japánba repülünk vissza, ahol megismerkedhetünk a kovács lányával, aki otthonát elhagyva, hosszú bolyongás után eljut egy sötét, mély erdőbe, ahol találkozik egy titokzatos farkassal. A farkastól pedig olyan ajándékot kap, amivel megváltoztathatja addigi életét... Előadásunkat 6 –12 éveseknek ajánljuk Kézművesség: szén-, illetve tusrajz készítése Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
GYŐR
Helyszín:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA filozófiai előadássorozat díja: 1500 Ft/hó, diákoknak: 1000 Ft/hó
| 2006. október 5. csütörtök, 18.00 |
Ismerd meg önmagad és a világot!
Helyszín: az Új Akropolisz győri központja |
| 2006. október 24-26. kedd-csütörtök |
Cipő- és ruhagyűjtési akció A Széchenyi István Egyetemmel együttműködve immár negyedik alkalommal várjuk a használt, de még jó állapotban lévő ruhákat és cipőket, amelyeket a győri és Győr környéki családsegítő szolgálatokhoz, szociális intézményekhez, valamint a győri hajléktalanszállóhoz juttatunk el. Helyszín: a Széchenyi Egyetem aulája |
| 2006. november 15. szerda, 18.30 |
Filozófia: önismeret, önkifejezés, önkéntesség
Tedd jobbá önmagad és a világot! Helyszín: Az Új Akropolisz győri központja |
EGYIPTOMI NAPOK
Helyszín:
| 2006. november 23., csütörtök |
18.00
19.00 |
Az egyiptomi kiállítás megnyitója (A kiállítás megtekinthető a programsorozat ideje alatt hétköznap 17.00 – 21.00, hétvégén 14.00 – 20.00 óráig) Előadás: Mérlegen a szív – egyiptomi tanítások életről és halálról |
| 2006. november 24., péntek |
18.00
20.00 |
Előadás: Művészeti kánon az ókori Egyiptomban Filmvetítés: Egyiptom – a szeretett föld |
| 2006. november 25., szombat |
16.00
18.00 |
Kézműves-foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek – egyiptomi témájú
olajképek festése, szimbólumok készítése papírból, kőből, gyöngyből Az egyiptomi lélek forrása – életképek zenével és árnyjátékkal |
| 2006. november 26., vasárnap |
16.00
18.00 |
Kézműves-foglalkozás
gyerekeknek és felnőtteknek – egyiptomi témájú olajképek festése,
szimbólumok készítése papírból, kőből, gyöngyből Filmvetítés: Egyiptom – a szeretett föld |
SZEGED
Helyszín:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 FtA filozófiai előadássorozat díja: 1200 Ft/hó.
| 2006. október 2. hétfő, 19.00 |
Ismerd meg a világot és megismered önmagad 17 részes filozófiai kurzus nyitóelőadása |
| 2006. október 19. csütörtök, 19.00 |
A női és a férfi elme
második alkalom: október 26., harmadik alkalom: november 9. |
| 2006. október 25. szerda, 19.00 |
Ismerd meg a világot és megismered önmagad 17 részes filozófiai kurzus nyitóelőadása |
| 2006. november 23. csütörtök, 16.30 |
Szemünk fénye - gyereklélek-nevelés könnyedén
Mondókák, dalok, mesemondás-tanítás, közös játékok, játszószínház. második alkalom: november 30., harmadik alkalom: december 7. |
SZÉKESFEHÉRVÁR
Helyszín:
Az előadásokra a belépés díjtalan.
| 2006. október 12. csütörtök, 18.30 |
Fedezd fel velünk a filozófiát! A 17 hetes előadássorozat bevezető előadása |
| 2006. október 19. csütörtök, 18.30 |
Az ember és a kozmosz Az előadássorozat második előadása |
|
2006. október 26. |
A Mahábhárata szimbolikája Az előadássorozat harmadik előadása |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
-
Budapesten:
1085 Budapest, Rigó u. 6–8.
Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig.
Telefon: 334-2756,
e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Győrött:
9021 Győr, Árpád út 9.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (96) 311-727,
e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Pécsett:
7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1.
Telefon: (72) 777-779,
e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183,
e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Székesfehérváron: 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Telefon: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu).
2006.11 november
2006.11 november admin Kulturális Hírlevél
50. szám
2006. november
TARTALOM
- Könyvajánló: Delia Steinberg Guzmán: Az önismeret iránytűje
- A filozófia mint életforma
- Ajánló
- Októberi és novemberi programjaink
- Információk
Delia Steinberg Guzmán: Az önismeret iránytűje
KÖNYVAJÁNLÓ
Mikor van szükségünk iránytűre? Amikor utat vesztve keressük a célt, vagy egy sűrű erdőben nem látjuk meg az ösvényt. Amikor ködben járunk, vagy leszáll ránk az este, és nehéz elhinni, hogy felkel még a nap, vagy amikor kiderül, hogy körbe-körbe jártunk már egy ideje. Az ismeretlenben kell az iránytű. Életünkben is vannak nehezen kiismerhető erdők, úttalan vidékek, homályok, tévelygések körbe-körbe. Delia Steinberg Guzmán „Az önismeret iránytűje” című esszékötetében, amely 2006 őszén az Új Akropolisz Kiadó gondozásában jelent meg, azt javasolja, hogy az élet nevű „kiránduláson” a saját magunkhoz vezető utat igyekezzünk megkeresni.
A kis könyvben összegyűjtött, tömör, leszűrt és egyszerű, ugyanakkor mély gondolatok mögött egy önmagát alakító ember áll. „A szerző útmutatásainak hitelességét élete támasztja alá, amelyet teljes mértékben két kimagasló területnek szentelt: a művészetnek és a filozófiának, amelyeket teljesen egyedi módon egyesített és kapcsolt össze. Zongoraművészként megosztja velünk az életbe átültetett harmónia titkait, és segít felfedezni, miképpen lehet saját cselekedeteinket a rendezett világegyetem 'kottájának' ritmusához igazítani. Filozófusként pedig értelmezéseket ad, hogy megértsük a jelenségek elbizonytalanító és megbénító világát, amelynek rabjai maradunk mindaddig, amíg úgy nem döntünk, hogy rálépünk a bölcsesség szeretetének ösvényére” – írja a szerzőről Dolores Fernández-Figares a könyv bevezetésében.
Már egy rövid önelemzés után is látható, hogy gondolataink jelentős része bizony magunk körül forog, és embertársaink, valamint a világ észlelésekor is meglehetősen egyéni szemüveget használunk, így nem mondhatjuk azt magunkról, hogy nem foglalkozunk elég sokat magunkkal. Az önismeret azonban lényegesen többet jelent, hiszen nem mindegy, hogyan nézünk magunkra. „Mindenki meg van győződve, hogy ismeri magát, valójában azonban csak a hétköznapi életét, szokásos reagálásait, kinézetét ismeri, és azt, amit a többiek mondanak róla. Hiányzik a lényünk gyökeréig hatoló önismeret, amely minden látszat és körülmény mögé lát. Ez az ismeret lehetővé teszi, hogy a felszínen zajló változások mögött megismerjük valódi önmagunkat, felismerjük hibáinkat és feltárjuk még ki nem bontakoztatott erényeinket” – olvashatjuk A magabiztosság az önismeret gyümölcse alcím alatt.
A három nagy egységre bontott kötet első része kiemeli a tanulás, az elindulás jelentőségét, hiszen az önismeret nem szerezhető meg másként, mint kis lépésekben, egy kitartó tanulási folyamatban. Igen, de hogyan tanulom magam? Hol kezdjem, merthogy elég bonyolultnak tűnik... - kérdezhetjük magunkban. A könyv rendkívül sok tanácsot ad az önvizsgálathoz, saját magunk irányításának tanulásához. Átlátható tagoltsággal segít megfogni az elvontnak látszó tartalmakat is. Példa erre néhány cím: Tanulás és magabiztosság, Gondolataink szervezése, A személyes nehézségek, A tudat megerősítése a figyelem segítségével, A növekedést segítő cselekedetek, Fel kell ismerni a gondokat, hogy rendet teremtsünk köztük.
A kis esszék felhívják a figyelmünket arra, hogy a tanulás és a gondolkodás még nem azonosak a tudással, ugyanis az önismeret lépésein egyszerre kell jelen lenni az elméletnek és a gyakorlatnak. „Amit képesek vagyunk megvalósítani, az a tudásunk, még ha nehezen is megy és hibákat is követünk el közben, s amíg nem vagyunk képesek rá, nem beszélhetünk sem valódi tanulásról, sem valódi tudásról.” (Amit tanulok és amit tudok) Az iránytű útmutatása szerint ne egy problémás és nem változó személyiségnek tekintsük magunkat, hanem - követve a filozófia mestereit - ismerjük fel, hogy különböző hangok szólnak bensőnkben. Ott a kényelmes test, a követelődző érzések, a hétköznapi racionalitás hangja, sokszor kiabálása, és - ha figyelünk rá - a tiszta megértés és az intuíció halk szava is. A könyv józan és világosan megfogalmazott tanácsai alapján érdemes ezzel az elemző szemmel néznünk a nehézségeinkre, gondjainkra, ugyanakkor az előttünk álló feladatokra, egészében véve teljes működésünkre.
A második rész korlátainkat elemzi. „A lelki nagyság egyik különleges formája az, ha ismerjük saját gyengeségeinket. Ha viszont semmibe vesszük őket, akkor nem csupán ostoba hiúságunknak adjuk tanújelét, hanem azt is bizonyítjuk, hogy soha nem is leszünk képesek felülmúlni gyengeségeinket. Aki képes felismerni gyengeségeit, arra is rá tud jönni, hogyan javíthatja ki és helyettesíti őket erősségeivel.” (Saját korlátaink megismerése) Mik lehetnek ezek az akadályok? A kritizálás, a gyengeség, az irigység, a pontatlanság, a tétlenség, a hanyagság és számos társuk elemzése sokat segíthet saját magunk értékelésében. Azt is megtanulhatjuk ezekből az írásokból, hogy több rétege van egy-egy hibának. Az nem visz előre, ha például egyszerűen megállapítjuk magunkról, hogy lusták vagyunk, de azután már nem foglalkozunk a hiba mélységével és dimenzióival. A könyv elemző, józan, a gyakorlatra összpontosító és a szembenézésre bátorító gondolatvezetésére példaként idézzük ide A lustaság alcím néhány kiragadott mondatát: A lustaságot általában a lassúsághoz vagy tetteink elodázásához kapcsoljuk. A lassúság azt jelenti, hogy általában túl sok ideig foglalkozunk azzal, amit gyorsan befejezhetnénk. (...) A lustaságról árulkodnak mozdulataink, lomha reakcióink. (.) A lustaság azonban a személyiség egyéb szintjeire is kiterjed, érzelmi és mentális életünkre ugyanúgy kihat. (.) ..csak azt érezzük és arról gondolkodunk, ami kényelmes és kellemes, ami nem követel sem erőfeszítést, sem állandóságot. (..) Mit csinál a lusta? Tudja, hogy szembe kell néznie számos olyan érzelmi helyzettel, ahol állást kell foglalnia, vagy amelyet meg kell oldania, mégis úgy tesz, mintha nem venné észre őket.
A korlátokba való belenyugvás, és az a manapság divatos vélemény, hogy az az igazán emberi, ha megmutatjuk gyengeségünket és esendő jellemünket, nem járul hozzá a fejlődéshez - mondja a szerző. „Egy hiba szinte mindig valamilyen űrt, hézagot jelent, ahol valami hiányzik. Vagy valamilyen tökéletlenséget mutat. A hiányosságokat és a tökéletlenségeket pedig ki lehet javítani.” Ehhez a javításhoz ösztönzést és konkrét segítséget adnak a fejezetekben található elemzések. Ha azt hittük volna, hogy a hibák egy rohammal legyőzhetők, bátorítást kapunk: ez egyszerre nem fog sikerülni, de a kitartás és az intelligens ismétlés eredményre vezet. Napi feladatként alkalmazható gyakorlatokat is találunk bőven, és az egyes hibák vizsgálata mellett javaslatokat is olvasunk a kiút megtalálására.
A kötet harmadik része azokra az emberi értékekre, erényekre
koncentrál, amelyek felé iránytűnk mutat, ha valóban fejlődni akarunk.
Ugyanis nagyon fontos, hogy ne csak a hibáinkat, hanem az erényeinket
is elemezzük, mert az „energiát nem a hibák elleni harcra kell
összpontosítani, hanem az erények megerősítésére.” A kitartás és az állandóság, A pontosság, A megújulás, A magabiztosság, A higgadtság alcímek elméleti és gyakorlati elemzést nyújtanak arról, hogyan fejlesszük a bennünk szunnyadó erőket.
Ezzel a szemlélettel és bátorsággal születnek győzelmeink. A legutolsó
alfejezet biztatása is fontos útravaló, mert minden egyes nap lehetőség
az előrelépésre: „Meg kell őriznünk kis, mindennapi győzelmeinket.”
|
Takács Mária
|
Idézetek Az önismeret iránytűje című könyvből
Te hogyan kérdezel és hogyan fogadod a választ?”
(Kérdések és válaszok)
„Hogyan harcoljunk a gyengeség ellen?
Az első
tanács, hogy naponta erősítsük meg akaratunkat, kis dolgokban, de
szüntelenül. Egyre inkább növelnünk kell az erőnket, egyre jobban kell
tudnunk irányítani személyiségünket, hogy egyre közelebb kerülhessünk
valódi önmagunkhoz. Türelemmel és kitartással a gondolatok és az
érzelmek egyaránt irányíthatók.”
(A gyengeség)
„A figyelem olyan, mint egy háziállat, amelyet sok mindenre
megtaníthatunk, ha kellő türelmünk és kitartásunk van. Amikor
elkalandozik a figyelmünk, újra és újra, akár százszor is
összpontosítanunk kell, amíg be nem bizonyítottuk az elménknek, az
érzelmeinknek és a testünknek, hogy az akarat irányítja a helyzetet,
nem pedig a felszínes, pillanatnyi szeszélyek.”
(A figyelmetlenség)
„A pontatlansággal az élet, az önmagunk és a mások iránti tisztelet hiányát bizonyítjuk.”
(A pontatlanság)
„Nyilvánvaló, hogy tevékenységünk vagy környezetünk minden változása
pihentet. De ez nem elég. Ez csak gyenge szükségmegoldás, és aligha
segíti elő, hogy kevesebb hárítással és unalommal térjünk vissza a
hétköznapihoz, a „kötelezőhöz”.
Meg kell tanulnunk naponta pihenni,
mindennap megújulni, részben enyhíteni a feszültségen, amely a
tevékenységgel – bármi legyen is az – töltött órák közben halmozódik
fel. Gyakrabban kell „levegőznünk”, néha lazítanunk kell, és nemcsak
fizikai, hanem elsősorban lelki és mentális értelemben. Hangsúlyozom a
pillanatot, mivel nincs szükség órákra, de még tízpercekre sem. Csak
pihenő viszonyulásra van szükség, hogy intelligens pillantást
vethessünk környezetünkre vagy belső világunkra.”
(A megújulás)
„Mindenki átment már jó néhány különböző élethelyzeten. Mindenki
megígérte már magának, hogy jól megjegyzi az átélt rossz érzést és az
elszenvedett fájdalmat. Mégis, amikor hasonló helyzetben találjuk
magunkat, úgy teszünk, mintha korábban ez még soha nem történt volna
meg velünk. Miért hagyott cserben az emlékezetünk? A tapasztalatok
alkalmazásával elérhetjük, hogy ne ismételjük ugyanazokat a hibákat.”
(A győzelem)
„Természetes, hogy az élet tele van nehézségekkel. Mindenki azért
született, hogy tanuljon, új tudást szerezzen. Ha mindig minden könnyen
megy, az már önmagában is figyelemfelhívó: vagy leragadtunk annál, amit
már korábban megtanultunk, vagy annyira érzéketlenné váltunk, hogy már
nem ismerjük fel a fejlődés újabb lépcsőfokait.
A nehéz a jelenlegi
evolúciós szintünkkel szembesít bennünket. Azzal, amit meg kell
tanulnunk ebben a fejlődési fázisban, azzal, ami nehéz próbának tűnik,
mégis szükségszerű gyakorlat, hogy a tapasztalat tudatosuljon.”
(A könnyű és a nehéz)
AJÁNLÓ
A kreativitás ébresztése
Háromrészes sorozat: 2006. november 23., november 30., december 7.
Helyszín: Budapest, az Új Akropolisz Központja
Mai világunkban szinte mindent készen kapunk: eszközeinket,
bútorainkat, ételeinket nem kell magunknak elkészíteni. De nem
hasonló-e a helyzet az életutakkal és a célokkal? Vajon az ember
találja-e ki, mit akar kezdeni az életével, vagy csupán választhat a
számos, ma divatos életcél között? Vajon az ember gondolkodik-e, vagy
csupán gondolatokat „importál”, amelyeket jobb híján sajátjainak nevez?
A kész megoldások világában nemigen vagyunk rászorulva, hogy önállóan
gondolkodjunk. Ez a három előadásból álló sorozat azoknak szól, akik
ennek ellenére mégis fejleszteni kívánják magukban az önálló alkotás,
problémamegoldás, gondolkodás képességét, vagyis a kreativitást.
Milyen a kreatív ember? Először is érdeklődő, kíváncsi a körülötte lévő jelenségekre, történésekre. Érzékeny, ezáltal képes befogadni környezetének finom jelzéseit. Mindig van egy sor ötlete, és ezek közül képes a megfelelőbbet kiválasztani. Képes egyszerre több témáról gondolkodni, és képes egyszerre több oldalról megközelíteni a dolgokat. Intuitív, finom sejtéseit, ihleteit konkrét formába tudja önteni. Ehhez az intuícióhoz rendezettség társul, hogy a kreatív impulzus ne akadjon el a külső és a belső káoszában. Jól emlékszik a dolgokra, és jó a képzelőereje, és végül, de nem utolsósorban, ismeri gondolkodásának és tetteinek miértjét.
Ezeket a képességeket vesszük szemügyre, és gyakorlatokkal, példákkal igyekszünk megragadni az alkotó folyamatnak – tulajdonképpen az emberi életnek – a teljességét.
|
Sztanek Péter
|
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
|
Delia Steinberg Guzmán
|
NOVEMBERI ÉS DECEMBERI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Belépődíjak:
Az előadásokra: 600 Ft, diákoknak: 400 FtA Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 200 Ft/fő
A kurzus díja: 2500 Ft/hó. Diákoknak: 2000 Ft/hó.
A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az előadásaink díjtalanok.
| 2006. november 23. csütörtők, 18.30 |
A kreativitás ébresztése A háromrészes sorozat nyitóelőadása „Nincsenek lehetetlen dolgok, csak tehetetlen emberek.”
A kreativitás a teljes alkotási, illetve problémamegoldási folyamatot magában foglalja az ötlettől annak megvalósításáig. Ttovábbi időpontok: november 30., december 7. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
A MESEHÁZ ELŐADÁSAI
| 2006. november 11. szombat, 15.00 |
A farkas szempillái Történetünkkel a régi Japánba repülünk vissza, ahol megismerkedhetünk a kovács lányával, aki otthonát elhagyva, hosszú bolyongás után eljut egy sötét, mély erdőbe, ahol találkozik egy titokzatos farkassal. A farkastól pedig olyan ajándékot kap, amivel megváltoztathatja addigi életét... Előadásunkat 6 –12 éveseknek ajánljuk. Kézművesség: szén-, illetve tusrajz készítése Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
| 2006. december 9. szombat, 15.00 |
Holle anyó Ki ne gondolkodott volna már el azon, hogy miért hull a földi világban a hó? A meséből nemcsak ez derül ki, hanem az is, hogyan szolgál Holle anyónál Flóra, a szorgos lány és a lusta Amálka. A történet végén mindketten elnyerik méltó jutalmukat: Flórára az arany, Amálkára pedig a lemoshatatlan szurok vár. Holle anyó meséjét két gyerek nagyságú báb segítségével, illetve színészekkel keltjük életre. Előadásunkat 4 –8 éveseknek ajánljuk. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
GYŐR
Helyszín:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 FtA filozófiai előadássorozat díja: 1500 Ft/hó, diákoknak: 1000 Ft/hó
| 2006. november 15. szerda, 18.30 |
Filozófia: önismeret, önkifejezés, önkéntesség
Tedd jobbá önmagad és a világot! Helyszín: Az Új Akropolisz győri központja |
EGYIPTOMI NAPOK
Helyszín:
| 2006. november 23., csütörtök |
18.00
19.00 |
Az egyiptomi kiállítás megnyitója (A kiállítás megtekinthető a programsorozat ideje alatt hétköznap 17.00 – 21.00, hétvégén 14.00 – 20.00 óráig) Előadás: Mérlegen a szív – egyiptomi tanítások életről és halálról |
| 2006. november 24., péntek |
18.00
20.00 |
Előadás: Művészeti kánon az ókori Egyiptomban Filmvetítés: Egyiptom – a szeretett föld |
| 2006. november 25., szombat |
16.00
18.00 |
Kézműves-foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek – egyiptomi témájú
olajképek festése, szimbólumok készítése papírból, kőből, gyöngyből Az egyiptomi lélek forrása – életképek zenével és árnyjátékkal |
| 2006. november 26., vasárnap |
16.00
18.00 |
Kézműves-foglalkozás
gyerekeknek és felnőtteknek – egyiptomi témájú olajképek festése,
szimbólumok készítése papírból, kőből, gyöngyből Filmvetítés: Egyiptom – a szeretett föld |
SZEGED
Helyszín:
Belépődíjak:
Az előadásokra: 400 Ft, diákoknak: 300 FtA filozófiai előadássorozat díja: 1200 Ft/hó.
| 2006. november 23. csütörtök, 16.30 |
Szemünk fénye - gyereklélek-nevelés könnyedén
Mondókák, dalok, mesemondás-tanítás, közös játékok, játszószínház. második alkalom: november 30., harmadik alkalom: december 7. Helyszín: Az Új Akropolisz szegedi központja |
SZÉKESFEHÉRVÁR
Helyszín:
Az előadásokra a belépés díjtalan.
| 2006. december 5. kedd, 18.30 |
Nevelés a bölcsőtől a koporsóig! Előadás az ember életkorszakairól és a nevelés fontosságáról. |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
- Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756, e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727, e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Pécsett: 7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1. Telefon: (72) 777-779, e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu).
-
Szegeden:
6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.
Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig.
Telefon: (62) 452-183,
e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu). - Székesfehérváron: 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Telefon: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu).
2006.12 december
2006.12 december adminKulturális Hírlevél 51. szám
2006. december
TARTALOM
- A Kodály-év elébe
- Portré: Kodály Zoltán
- Idézetek Kodálytól...
- ... és Kodályról
- A filozófia mint életforma
- Decemberi és januári programjaink
- Információk
Minden kedves olvasónknak békés karácsonyt, és tapasztalatokban gazdag, boldog új évet kívánunk!
A Kodály-év elébe
Nap mint nap foglalkozunk azzal, hogy mivel tápláljuk, gyógyítsuk, tisztítsuk és ápoljuk a testünket. Nemcsak a reklámok sugallják ezeket a gondolatokat (és vásárlásokat), hanem magunk is hozzászoktunk ahhoz, hogy ügyeljünk a kórokozók távoltartására, hogy megválogassuk, mit fogyasztunk és mit nem.
De vajon foglalkozunk-e azzal is, hogy lelkünk mit „fogyaszt”? Az igénytelen tömegétkeztetés, a rutin éppúgy elfárasztják, mint a testet, sőt, ha nem kap jó táplálékot, szegényes és túlérzékeny lesz. Az ókor óta fel-felmerül a gondolat, hogy a zene az egyik legfontosabb olyan termékeny táplálék, amelyhez könnyen hozzájuthat a lélek. Tudjuk például Püthagoraszról, hogy a zenét – amely szerinte a világ harmóniájának egyik kifejezője – használta az érzelmek rendezésére, ismerve a különböző lelkiállapotokat befolyásoló muzsikát. Kodály Zoltánban, akinek jövőre ünnepeljük 125. születési évfordulóját, mintha újjászületett volna a zene lélekformáló szerepébe vetett hit. Tanítása szerint a zenei nevelés nem egyszerűen a technika elsajátítását jelenti (kárhoztatta is az aszociális művész-zenészek fennhéjázását, akik csak a hangszertudó elitnek tartják fenn a zene privilégiumát), hanem minden ember számára befogadható és tanulható eszköz, adomány élete jobbítására. „A művészetnek ugyanis – írja egyik tanulmányában – nem a technika a lényege, hanem a lélek.” A zene megszépíti az életet, segít tisztítani, erősíteni és emelni az ember lelkét. „...aki zenével indul az életbe, olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene az élet szépségét s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”
A mind belföldön, mind külföldön legendássá vált és sokat emlegetett Kodály-módszer a zene aktív művelését, az éneklést állítja középpontba. Ugyanis Kodály szerint a legszebb hangszert magunkban hordozzuk, vagyis énekléssel bárki meríthet a zene nevű csodakútból, és így boldogabb, igazabb ember lehet. A tanítványai által „hegyi varázsló”-nak nevezett zeneszerző-pedagógus, vagy inkább polihisztor, életére és munkásságára pillantva azt is mondhatjuk, hogy a Kodály-módszer az ének-zene órákon kívül is használható: Kodály példája a céltudatos igényességnek, a harmóniára, a lelki-testi egészség megőrzésére való törekvésnek és az állandóan friss erőket megmozgató, nevelni, jobbítani akarásnak.
Kodály Zoltán
(1882–1967)
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható.
Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal.”
„Egy nyári alkonyatkor, amikor szobánkon vörös és aranyszínű fény ömlött el, szüleim egy darabot játszottak. Három vagy négy éves lehettem, s a zongora lábánál hevertem a padlón. Akkor ért az első és legmélyebb zenei benyomás. Később megtudtam, hogy Mozart F-dúr hegedű-szonátája volt a kompozíció. Nem hiszem, hogy azzá a muzsikussá lehettem volna, aki vagyok, vagy hogy egyáltalán muzsikussá lettem volna, ha akkor egy népszerű slágert játszanak szüleim” – meséli az idős mester egy előadásán, kiemelve, mennyire fontos, hogy milyen kultúrával találkozik az ember már legkisebb korában. Kodály Zoltán szülei nem voltak zenészek, de szerették és önállóan művelték a muzsikát. Az állami vasútnál dolgozó édesapa éppen Kecskeméten szolgált, amikor 1882. december 16-án megszületett Zoltán gyermeke. Nem sokkal ezután Galántára költözött a család, és Kodályt már ehhez a kis felvidéki faluhoz kötötték legszebb gyermekkori emlékei. Ide tért vissza 1905-ben első népdalgyűjtő útjára, és ennek a vidéknek a táncait örökített meg 1933-ban Galántai táncok című szimfonikus költeményében. Ennek ajánlásában szeretettel gondol vissza itteni pajtásaira, és többször felidézi azoknak a cselédlányoknak az emlékét, akiktől az első magyar népdalokat hallotta. „Én előbb énekeltem, mint beszéltem, s többet énekeltem, mint beszéltem” – írja sok évvel később.
A kiváló értelmű fiút nem tanították zenére, szinte autodidaktának mondható, mert a maga gyönyörűségére másol kottákat és tanul hangszereken játszani. „A bámulatra méltó az ő esetében az, hogy tizenkét-tizennégy éves korában milyen céltudatossággal halad egyedül a maga útján: a zenehallgatás, az aktív muzsikálás és a zeneirodalmi tájékozódás mind a leendő komponista kialakulását szolgálja”. – emeli ki egyik életrajzírója, Eősze László.
A nagyszombati érseki főgimnázium (ahol már komponistaként is bemutatkozott) elvégzése és a kitűnő érettségi megszerzése után szülei inkább állami állásra szánták, és arra ösztönözték, hogy tanár legyen. Kodály azonban nem akart lemondani a zenéről sem, így a legegyszerűbb megoldást választotta: 1900 őszétől Budapesten egyszerre lett a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakának hallgatója (egyúttal a legjobb képességű diákokat külön támogató híres Eötvös Kollégium tagja) és a Zeneakadémia tanítványa a zeneszerzés tanszakon. Tanulmányai végeztével – miután A magyar népdal strófaszerkezete című dolgozatával megszerezte a doktori címet – huszonöt éves korától ugyanezen szak tanára lett.
A bölcsészkaron a kötelező tárgyakon kívül filozófiát, művelődéstörténetet és művészettörténetet is hallgatott. Széles látókörű műveltségét egész élete során bővítette és mélyítette. Tanítványai csodálták rendkívüli szellemi teljesítményéért. Híres volt kitűnő memóriájáról és nyelvtudásáról. Egy bencés szerzetestől még nyolcvan éves korán felül is latin és ógörög órákat vett, természetesen eredetiben tanulmányozott különböző szent iratokat és ókori szerzőket. A magyar irodalomban elsősorban Berzsenyi, Kölcsey, Arany és Ady versei ihlették, több művüket meg is zenésítette. „Írásban is sokat, mindent lehetett tőle tanulni – jegyzi le róla egyik tanítványa, Szabolcsi Bence. – Ő maga Pázmánytól, Mikestől és Aranytól tanulta az írást; de tele volt német, olasz, francia és angol kultúrával is, (...) latinokkal, görögökkel, a Bibliával. S mennyi zenével! A zene egész történelme, múltja és jelene ott hullámzott benne – valósággal elképzelhetetlen volt, mikor gyűjtötte mindezt magába. Csak sejteni lehetett, hogy mindez példázat is akart lenni, az önnevelés bravúrja, szakítás a régi provinciális félműveltséggel. Maguk is fél-emberek akarnak lenni, ahogy minálunk szokás?”
A tudatosság és a hasznos élet akarása jellemezte kora ifjúságától. Csak strapabíró testtel lehet a művészetet szolgálni – mondta. Tudva, hogy neki hosszú ideig kell élnie, szigorúan edzette szervezetét, figyelt az egészséges és mértékletes étkezésre. Élete végéig sportolt, és bár hetven évesen arra panaszkodott, hogy orvosa eltanácsolta a síeléstől, így is megmaradt számára a napi úszás és a sok-sok séta, amelyet mindenkinek ajánlott. A hegyek szerelmese volt, már akkor „túrázott”, amikor ez még inkább furcsának számított. „A hegyeknek hangjuk van” – ahogy ezt egy rádióbeszédében mondta. Nagyon közel állt szívéhez a Galyatető a Mátrában, idősebb korában egyre több időt töltött az erdőben és a hegyek között.
Már kezdő akadémistaként megfogalmazta fő célját: a magyar zene megteremtését, de ennek eszközét még nem találta. Az útkeresésben a filológus, Kalevala-fordító, népdalgyűjtő Vikár Béla példája adott döntő fontosságú segítséget. Kodály lelkesen tanulmányozta Vikár fonográffal gyűjtött anyagait, és Bartókot is – akivel évekig együtt jártak a Zeneakadémiára, de sokáig nem találkoztak – bevezeti ebbe a zenetárba. A népdal éltető forrásává és élete fő céljává vált. „Feltetszett előttünk egy a népből újjászületett, művelt Magyarország képe. Ennek megvalósítására szántuk életünket” – emlékezik ötven évvel később. Maga is vállalkozott már gyűjtőutakra. „Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam el a Csallóközbe. Ott bolyongtam kialakult rendszer nélkül, embereket fogtam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmába és hallgattam az aratóleányok dalát. A legfárasztóbbak voltak a füstös kocsmai szeanszok éjszakánként.” Bartókkal együtt ráébredtek arra, hogy szinte az utolsó pillanatban van esélyük a mentésre, hiszen a népzenei hagyomány rohamosan pusztul, a város már nem is ismeri saját országa ősi dallamait. Céljuk egy tudományos pontossággal készült, teljes népdalgyűjtemény volt, és ehhez igen sok gyűjtőutat tettek, ha kellett gyalogszerrel, parasztszekéren zötykölődve. Munkájuk eredménye több ezer népdal lejegyzése és átmentése. A barát-géniuszok, egybevetve gyűjtéseiket, arra jutottak, hogy a régi magyar dallamvilág legjellemzőbb sajátossága a félhangnélküli, molljellegű ötfokúság. A pentatónia nem csupán nálunk fordul elő, hanem „annyi régi nép, talán minden népek zenéjének kezdete”. A Kodály számára egyértelmű sikert hozó Psalmus Hungaricus (eredeti címén Ötvenötödik zsoltár, amely egy 16. századi prédikátor szövegére készült, aki az ószövetségi Dávid panaszát a török hódoltság alatt sínylődő magyarság szenvedésével ötvözi) főtémája a koncertterembe viszi az ősi pentatóniát.
Számára a népdal nem dialektus, nem színező elem a komponálásban, hanem az anyanyelv, amelyen megszólalhat, hiszen a magyar népdal feltámadása termékenyíti meg a magyar zenét. Az akkoriban divatozó németutánzó városi zeneélet és a külföldön is magyar zenének kikiáltott cigányzene „kátyúk” az úton. A tiszta forrás a falu, innen lehet táplálkozni. A hagyományok ápolása a művészet feladata. „Minden nagy művészetnek kettős arca van: mennél régibb századokba nyúlik vissza, annál messzibb jövőbe sugárzik ki.” Sorra születtek népdalfeldolgozásai, szimfonikus költeményei, zenekari variációi, daljátékai, kórusművei (a legismertebbek: Székely fonó, Marosszéki táncok, Háry János, Felszállott a páva, gyermekkarok, mint például a Villő, Pünkösdölő, Lengyel László), amelyek a széles közönség elé vitték az addig csak falun énekelt, az idegen kultúrával eltelt városiak által lenézett magyar zenét. Ezek „gyöngyszemek, csak foglalatuk enyém". Kodály hangsúlyozza, hogy a népdal „az egész magyar lélek tükre”, a mi klasszikus zenénk.
A húszas évek végétől egyre többen érdeklődtek művei iránt külföldről is, és hazai tisztelői mellett mind Európában, mind a tengerentúlon elismerték művészetét. Egyik legismertebb népszerűsítője és híve Toscanini lett, akivel az olaszországi bemutatók alkalmával életre szóló barátságot kötöttek. Személyes sikerei azonban nem jelentették a végcélt számára. Figyelme tovább terjedt, mint a komponálás és a népdalgyűjtés. „Nemrég a budai hegyekben hallgattam egy kiránduló lánysereg énekét. Mit vesznek elő, amikor a maguk gyönyörűségére dalolnak? Iskolai ének, igaz, egy se volt közte. De hallottam a Snájder Fánit (korabeli sláger), hozzá méltó dalkoszorúval. (...) hirtelen megláttam, hogy az analfabétaságnál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek föl. Ma hálásan gondolok a Snájder Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene itt tenni.” Következtetése egy nagy ívű művelődéspolitikai koncepció: ki kell emelni az egész közönséget az igénytelenségből, rá kell nevelni arra, hogy életfontosságú legyen számára a magasabbrendű zene.
A nevelést csak az iskola kezdheti el, tehát meg kell újítani, vagy inkább meg kell teremteni az iskolai énekoktatást, meg kell reformálni a szaktanárképzést és a tananyagot. „Az iskolában úgy tanítani az éneket és a zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját. Sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége. Sokan a hangszerjátszásban látják az egyedül célravezető utat. Nekünk tömegeket kell a zenéhez vezetni. A hangszerkultúra sosem lehet tömegkultúra. Mit nektek hegedű, zongora? Van a gégétekben olyan hangszer, hogy szebben szól a világ minden hegedűjénél, csak legyen, aki megszólaltassa. És itt van szükség sürgős reformokra. Sokkal fontosabb, ki az énektanár Kisvárdán, mint hogy ki az Opera igazgatója. Mert a rossz igazgató megbukik. De a rossz tanár harminc éven át harminc évjáratból öli ki a zene szeretetét.” „Ha nem adunk jó alapot az iskolában, elzárjuk a gyermek elől az egyik legnagyobb kincsesházat, és annyival szegényebben halad végig az életén.”
„Minden teendőnk egyetlen szóban foglalható össze: nevelés.” Ennek legjárhatóbb útja a karéneklés, amelynek fontos közösségteremtő ereje is van. A zene akkor lesz mindenkié, ha megtanul ezen a nyelven (amely a másik anyanyelvünk), azaz tud kottát olvasni, szolmizálni. Tudva, hogy a felnőttek rossz ízlését aligha lehet megjavítani, mindig hangsúlyozta a korai nevelés fontosságát. Az általános iskolán kívül az óvodai éneklésre is kiterjedt a figyelme. „Sok időt fordítottam arra, hogy kórusokat írjak gyermekeknek és iskolai énekkönyveket állítsak össze. Azt hiszem, sohasem fogom sajnálni az időt, amely így nagyobb művek alkotására elveszett.”
Írásaival, tanári munkájával és tanítványain keresztül igyekezett minden alkalmat megragadni a zenei nevelés előmozdítására, egyre növekvő hazai és nemzetközi tekintélyét (1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1946 és 1949 között elnöke, a kolozsvári, a budapesti, az oxfordi egyetem díszdoktora, háromszoros Kossuth-díjas). Kíméletlen szigorúsággal lépett fel a művelődéspolitika és az igényesség védelmében.
A pontosság követelménye és a pongyolaság elleni harc jellemzi nyelvművelő tevékenységét is. Tanítványai feljegyezték, mekkora ellensége volt a szóval és egyéb töltelékszavaknak, hányszor csúfolta ki a szeretnék kezdetű mondatokat (Csak szeretné? Vagy teszi is?). Ostorozta az idegen hanglejtést, az egyik fő ösztönzője volt a rádió nyelvművelő műsorainak.
Nevelője lett szűkebb és tágabb környezetének élete minden pillanatában. Nem beszélt sokat, a tömörséget értékelte. Nem akart mindenkivel jóban lenni, elkerülte a pózolást, nem rendelkezett allűrökkel, a tartalom nélküli formaságokról pedig egyszerűen nem vett tudomást. Csípős humorát sosem a személyeskedés, hanem a jobbító szándék táplálta. Nem kedvelte a túl sok elméletet, hangsúlyozta, hogy az elmélet, akár zenéről, akár az életről van szó, nem ér semmit gyakorlat nélkül. Több mint zeneszerző, több mint művész. „Több annál, mint ami szakmai jellemzéssel elmondható róla: nemcsak művész, hanem a Kultúra harcosa is egy személyben – írja róla egyik tanítványa, Nádasdy Kálmán. – Ezért hirdetett tevékeny humanizmust – élete a bizonyság, hogy az igazi humanistának bátran szembe kell szállnia a cinikussággal és a brutalitással. Meggyőződése volt, hogy az emberiség számára itt és most, hic et nunc, a humanizmus konkrét megvalósítása a leghasznosabb és éppen ezért a legfontosabb.”
|
Takács Mária
|
Idézetek Kodálytól...
„Kultúrát nem lehet örökölni. kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű.”
„A jó művészettel való foglalkozás eredménye: lelki egészség.”
„... nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése. Késő tehát az iskolában kezdeni. Az óvodával, annak zenéjével foglalkozni nem mellékes kis pedagógiai kérdés, hanem országépítés.”
A jó zenész kellékei: „1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban.”
„Ahol nagy és komoly művészetet látunk, ott mindenütt érezzük azt, amit némileg erőltetett magyarsággal 'életigenlés'-nek nevezhetünk. Én a vitamin hasonlatát alkalmazom. Már gyermekkoromban éreztem, hogy a jó mű valamiféle 'pluszt' hagy maga után, valami lelki tápláltsági többletérzetet.”
„Ezért van a művészi magyar zene kialakulására sokkal nagyobb fontossága a népdalnak, mint talán más európai országokban volt. A magyar zenei Helikon is, ha élni akar, csak a mezőtől tanulhat. Így adja vissza a mező az egész nemzetnek a századokon át híven megőrzött kincset: aranya antik fényben tündököl, ékkövei tüze mélyebb lett. És mint az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet kap, ha viselik: a népdal is, mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje.”
„A rossz ízlés rohamosan terjed. Ez a művészetben nem olyan ártatlan dolog, mint teszem az öltözködésben. Aki ízlés nélkül ruházkodik, testi épségét még nem veszélyezteti. De a művészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekművekkel való érintkezéstől s így a belőlük áradó éltető fludiumtól, amely nélkül a lélek sorvad, összezsugorodik, s az ember egész lénye sajátos bélyeget kap.”
„A mai bomlott kultúrájú és művészietlen élet semmi jóval nem járul az ízlésbeli neveléshez. A görög ember, ha kilépett otthonából, kultúrát lélekzett be a piacon is. Nekünk ma védekeznünk kell a nyilvánosság, a levegő művészetpusztító bacilusai ellen. Meglehet, vannak, akik művészet nélkül is boldogok. (...) Ne irigyeljük őket. Igyekezzünk a bennök elsorvadt nemes szervet a fiatalság tömegeiben kifejleszteni. A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy minél többek számára megnyíljanak.”
„Nem ringatom magam illúziókban. Ponyvairodalom, ponyvazene mindig lesz. De nem kell-e mindent elkövetnünk, hogy rabjaiból, akit lehet, átmentsünk a jó művészet országába? Erkölcsi kötelesség ez a gyermekkel szemben, ahol leginkább remélhető, hogy a mentés sikerrel jár.”
„Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud. Az igazi művész az emberiség emelkedésének egyik leghatalmasabb eszköze, s aki azt minél több embernek hozzáférhetővé teszi, az emberiség jótevője.”
„... nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!”
... és Kodályról
„Nagyon sok munkát várt mindegyikünktől és kapott is. Ezt nem követeléssel érte el, hanem egy szinte naiv, ártatlan, természetes várakozással. Az ő számára minden lehető volt. Egyszer rászólt egyikünkre: Maga nem ismeri a zeneirodalmat. Jövő szerdáig, kérem, ismerje meg.
Ebben nem a feladat abszurditása volt a furcsa, hanem az, hogy a következő szerdáig nemcsak a szóban forgó kolléga, hanem mi többiek is, mindnyájan, félvakra olvastuk magunkat.” (Doráti Antal)
„... magyarázás helyett önálló tanulmányozásra ösztönözte, sőt néha kényszerítette növendékeit. ... Egy alkalommal, a barokk fúga tanításakor, fúgámra csak ennyit mondott: Ne akarja bebizonyítani, hogy tud X-dúrból kukutyin-dúrba modulálni, hanem nézze meg, hogy csinálja Bach. Mondanom sem kell, hogy ezáltal jobban megismertem a Bach-fúgák modulációs világát, mintha elmagyarázták volna.” (Horusitzky Zoltán)
„Nem hiszem, hogy Kodály szánt szándékkal akart volna embert faragni belőlünk. Ő minket ellenpontra, formatanra, esztétikára, hangszerelésre – egyszóval zeneszerzésre tanított. Hogy ennél mégis többet tett, abban a Nagy Ember nyilvánult meg, aki mindig többet ad, mint amire kötelezi magát. Kodály nagy tanítása volt számunkra, hogy megismertette velünk, mit kell saját magunktól elvárnunk. Tőle tanultuk meg, hogy mindegy: tömegben, anyagban, súlyban mennyit adtunk oda magunkból. Egy a fontos, hogy mindent odaadjunk, ami bennünk van. (...) Ennyit mondott erről: Mindenkinek el kell hoznia a maga tégláját.” (Doráti Antal)
„Szenvedélyesen érdekelte más zenei nevelési irányzatok publikációja, előadása, bemutatója és lankadatlanul kereste a jobbat; szinte örült a hiányosságnak, mert ezzel okot talált a javításra való unszolásra.” (Szőnyi Erzsébet)
„Máskor zongorázásomat gúnyolta ki: Már megint ilyen gyöngéd? Mikor tanulja meg végre, hogy gyöngéd és gyönge egy tőről fakad? A művész vagy erős – vagy elpusztul. S ha mégis megesett, hogy netán egy kísérletünk sikerült, akkor a legnagyobb dicséret csak ennyi volt. Ez él!
Élet: e hatalmas szó a kulcsa annak, miért emlegette Kodály annyit Bartók zenéjével kapcsolatban a magasfeszültségű életáramot meg az energiát. Ugyanezért idézett Berzsenyi leveléből: Inkább szabad véteni a grammatika ellen százszor, mint az energia ellen egyszer!”
(Nádasdy Kálmán)
„Ha valaki ismerte a tanár úr vonzódását a hegyekhez, nem lepődik meg, hogy azokat is bevonta liturgiájába. Valami kozmikus méretekben akarta az egész világot hangzóvá tenni. Szinte belefülelt a naplementébe, ha valamelyik hegy tetején voltunk. Ahogyan csendesedett a világ és hanyatlott a nap, annál zengőbb lett ő belül... Lefelé jövet, az élmény befejeztével szólalt meg: Micsoda harmóniák! Így imádkozik a természet.” (Nádasdy Alfonz)
„... hirtelen kivesz a zsebéből egy hangvillát és megajándékoz vele. Mindig ezzel járjon – mondta –, az abszolút hallást meg lehet szerezni. Vegye elő, ha jön a földalatti és hasonlítsa össze a búgását a normál á-val, és tegye ezt minden konkrét hang esetében, és mindenkor figyeljen. Foglalkoztassa azt az agyvelőt, lusta agyú ember nem lehet jó muzsikus.” (Huszár Klára)
„A Székely fonó második előadásán (...) kitaláltam, hogy a nézőtéren álló nagy tölgyfa körül emelt földgyűrűre ültetem őt és Emma asszonyt. (...) Arra nem gondoltam, hogy erre a fára szerelték föl a reflektort is, melynek fénye vonzza a bogarakat. Az előadás alatt bizony zsongtak, hullottak is rájuk. Emma megszólalt: Zoltán, itt nagyon sok a bogár. Kodály: Joguk van hozzá, az erdő az ő birodalmuk.” (Versényi Ida)
„Ő a sarokszobában, a zongoránál ült. Bachhal foglalkozhatott, mert egy Bach-melódiát játszott el. (...) Aztán rám nézett és csak ennyit mondott: Ezért érdemes élni.” (Ferencsik János)
Az idézetek forrásai:
Kodály Zoltán: Visszatekintés
Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája
Így láttuk Kodályt (szerk. Bónis Ferenc)
A filozófia mint életforma
„Hogy mindennek a gazdasági krízis az oka? Minden megjavul magától, csak a gazdaság jöjjön rendbe? Nem hiszem. A művészetnek megvannak a maga külön létfeltételei, a pénztől függetlenül. A nyomor talán gátolja a terjeszkedését, de a gazdagság nem mindig segíti elő. A pénz nem termel eszméket. Pénz volna itt elegendő, csak nem mindig arra fordítják, amire kellene. De éppen ami a legértékesebb: azt nem lehet pénzen megvenni. Nem az erszény, a lélek üressége a nagyobb baj.”
|
Kodály Zoltán
|
DECEMBERI ÉS JANUÁRI PROGRAMJAINK
BUDAPEST
Helyszínek:
Belépődíjak:
A Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 200 Ft/főA téli sorozat díja: 1500 Ft, plusz a terepgyakorlat költségei.
| 2007. január 25., csütörtök 18.30 |
Élj túl, hogy segíthess!
„Ugyan már, a túlélés csak a kalandvágyók sportja!”
Egyetértesz vele? Akkor ez a kurzus nem neked szól. A kurzus sikeres elvégzése után a későbbiekben lehetőséged nyílik részt venni katasztrófavédelmi, természetvédelmi és szociális akcióinkban. További időpontok: február 1., február 8. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
A MESEHÁZ ELŐADÁSA
| 2006. december 9. szombat, 15.00 |
Holle anyó Gyerek nagyságú bábokkal keltik életre Holle anyó két látogatóját, a szorgalmas és a lusta lányt az Új Akropolisz Meseházában. Kiderül, miért hull a földi világban a hó, és ki mivel szolgál rá a tündöklő aranyra vagy a lemoshatatlan szurokra. Végül pedig meg lehet tanulni, ki lehet próbálni, hogyan készthetünk hópihét és méhviaszból színes gyertyákat. Előadásunkat és a kézművesfoglalkozást 4 –8 éveseknek ajánljuk. Helyszín: Az Új Akropolisz Központja |
GYŐR
Helyszín:
Belépődíjak:
Zenekuckó: 500 Ft/család alkalmanként| 2007. január 21., vasárnap 16.00 |
Zenekuckó
A heti félórás foglalkozásokon a zenehallgatás, a mondókák és egyszerű énekek tanítása mellett helyet kapnak ritmusgyakorlatok is, s közben További időpontok: január 28., február 4., 11., 18., 25. Helyszín: Az Új Akropolisz győri központja |
SZEGED
Helyszín:
Belépődíjak:
Mikulásműsor: 400 FtMezőszárnyasi: díjtalan
|
2006. december 7., |
Mikulás műsor Mikulás műsorral várjuk a gyerekeket – játékokkal, élőzenével, daltanulással. A Mikulás teli puttonnyal érkezik hozzánk. Zsákjában hoz minden jót, piros almát, mogyorót, minden gyermeknek valót... Helyszín: Az Új Akropolisz szegedi központja |
|
2006. december 17., |
Mezőszárnyasi Helyszín: Dóm tér, Bála Színház |
| 2006. december 16-23. |
Karácsonyi vásár Üvegtárgyak, magyar motívumú és azték, görög, egyiptomi, indiai, római, maja kultúrák értékét őrző, egyedi, kézzel festett kisplasztikák vására. Helyszín: Dóm tér |
INFORMÁCIÓK
Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).
SZÉKHELYEINK:
- Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756, e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727, e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Pécsett: 7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1. Telefon: (72) 777-779, e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Szegeden: 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183,
e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu).
- Székesfehérváron: 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Telefon: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu).