A cikk a spanyol Nueva Acrópolis folyóirat 1974. augusztusi számában jelent meg.
Akár mítosz, akár történelmi valóság, Szent Jakab útja megnyitotta Európa előtt a misztikus Spanyolország kapuit. Ma zarándokok sokasága járja be ezt az utat. Ez az Észak-Ibéria kövein futó Tejút.
Szent Jakab július 25-én tartott ünnepe felfedező- és tanulmányútra csábított Galíciába, Compostela ezeréves zarándokközpontjába. A misztériummal akartunk találkozni. Ne a szó hétköznapi értelmében vett misztériumra gondoljunk, valamiféle rejtélyre, hanem nyúljunk vissza eredeti értelméhez, amely „misztikus, avagy szent dolgot” jelent.
Az általánosan elfogadott történet szerint a 9. században egy szentéletű remete csodás jelenésről számolt be Iria Flavia püspökének, Teodomirnak1. A püspök II. Alfonz, Asztúria királyának jelenlétében kinyittatta a lefejezett Szent Jakab apostol és két tanítványának sírját. Az eseményről az a kő tanúskodik, amelyet az egyházfő 847-ben állított. A 9. és 13. század között ezrek és ezrek végtelen áradata özönlött ide Európa legtávolabbi szegleteiből, sőt még Afrikából és Kis-Ázsiából is.
Szent Jakab Zebedeus és Mária Szalóme fia, Szent János evangélista testvére és Krisztus egyik legközelebbi tanítványa volt. A mitikus élettörténet szerint Héródész Agrippa fejeztette le Tiberius császár uralkodása idején. Hogy hogyan került Jakab holtteste az oly távoli Palesztinából Galíciába? Nem tudjuk. A helyi legenda szerint tanítványai egy kormánylapát nélküli bárkába fektették, és a hullámokra bízták magukat. A holttestet végül egy szent helyen (Monte Santo) vagy egy szent ligetben rejtették el. Miért éppen oda? Tanítványai tanácstalanok voltak, hol lenne a megfelelő rejtekhely, ezért a még ép testet egy ökrök vontatta szekérre rakták, és ahol a jószágok megálltak, ott temették el, mert Isten választásaként tekintettek a helyre.
Természetesen ennek a történetnek sincs több valóságalapja, mint a Piroska és a farkasnak… és noha Piroska nem valóságos alak, ez nem jelenti azt, hogy a lány története, akit a farkas rászedett és felfalt, ne lenne szép és tanulságos vagy lelki értelemben igaz. Végső soron minket, embereket a mítoszok, vagyis a lelki valóságok mozgatnak, amelyeknek vagy van, vagy nincs valóságalapjuk. Ezért Szent Jakab rejtélyének értékéből, különleges, misztikus jelentőségéből sem vesz el egy hangyányit sem a történelmi ellentmondás. Zarándokok ezrei, akik hittek a történetben, éppen ennek a hitnek köszönhetően, és hogy zarándoklatukon újraélték az egészet, szellemileg-lelkileg növekedtek. Csakis az ember szellemi-lelki növekedése számít. Minden más hiábavaló téveszme, múlékony és meddő. Így a szellemi ember szempontjából vizsgáljuk meg a mítoszt, és hagyjuk meg a szarkasztikus, fogvicsorgató farkasvigyort a mítoszölőknek. Mi jobban kedveljük a szelíd Piroskát…
A Szent Jakab-út előzményei
Mario Roso de Luna, a nagy spanyol filozófus, tudós és teozófus – aki már fiatalkorában a III. Károly és Katolikus Izabella Királyi Rend lovagja volt – kiemelkedő kutatásaitól kezdve Louis Charpentier mai értékes munkásságáig többen is kiemelték, hogy ez a zarándokútvonal nem a keresztények találmánya, ők csupán felhasználtak egy – nagyrészt római útvonalon futó – sokkal régebbi szent utat vagy beavatási „spirált”. Történelmi tény, hogy druida papjaik vezetésével a kelták is elzarándokoltak arra a helyre, ahol ma Santiago de Compostela fekszik. Sőt az is, hogy ők maguk is csupán átvették a ligurokéhoz2 hasonló, a barlangokhoz és dolmenekhez vezető rituális látogatás szokását. Bizonyított tény, hogy a rómaiak is szentnek tartották ezt a vidéket, hiszen régészeti ásatások a katedrális alatt egy római templom maradványait tárták fel, Jupiternek szentelt oltárkövekkel. A Római Birodalom bukása után a barbár támadások miatt Galícia és Asztúria részben elnéptelenedett, elhagyottá váltak a közlekedési útvonalak, és kifosztották a városokat. A régészek így pusztán a 8. századtól kezdődően találták ismét városi élet nyomait.3
Ha a zarándoklatok folytonossága meg is szakadt, a hagyományoké és a vallásé fennmaradt, és Nagy Károly védnöksége alatt – noha a király soha nem utazott Santiago de Compostelába – újraindultak a zarándoklatok, bár megváltozott formában, immár a kereszténység égisze alatt. A hitelesség kedvéért nyolc évszázad elteltével el kellett „hozatni” az apostol lefejezett holttestét az oly távoli világrészről. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a régi hagyomány beépülhessen és feltámadhasson. Mint ahogyan az is, hogy keresztény katonák százai látták ugyanezt az apostolt „mórölőként” a muzulmán világ elleni harc idején.* Ily módon egyesült a „régi Szent Jakab” az „új Szent Jakabbal” a kora középkor igényeinek megfelelően.
Az égi camino és a földi camino
Létezik egy égi camino, a spirális galaxis látható része, amelyhez a mi Naprendszerünk is tartozik. A Tejút. Mindig is a Világanyához kapcsolták: a görög vallás Héra emlőjéből származtatja, amelyet túl erősen szopott a gyermek Héraklész. A Nagy Medve csillagképétől indul. A keletről nyugat felé a 43. és 42,30. szélességi kör között haladó Szent Jakab útja a Tejút földi mása. Szentélyeit Franciaországtól kiindulva a Szűznek és a Fiúnak emelték. Jellegzetes a zarándokkép, amely egy férfialakot ábrázol, kezében botot vagy dorongot tart, ivótököt hord, és egy kutya halad előtte. Különös ismertetőjele a kagyló, amelyet ruházatán visel. Az egzoterikus magyarázat szerint ezek a kagylók rátapadtak az apostolokat szállító bárkára, de mivel a kéthéjú kagyló ilyesmire nem képes, nyilvánvalóan más magyarázatot kell találnunk.
A kéthéjú kagylót Aphrodité Urania, vagyis az Égi Szűz misztériumaiban ritmushangszerként használták, és a mai kasztanyettához hasonlóan összeütögetve monoton, a mantráéhoz hasonló ritmust idéztek elő vele. A ragyogó kagylószerű égboltot szimbolizálta, valamint összekapcsolták a lúd homokban hagyott lábnyomával is. A történelem előtti galíciaiak ugyanis szentként tisztelték ezt a madarat, amely különböző formákban itt is, ott is fellelhető, az ezeréves libajátéktól a templomosok dámajátékáig, Párizstól vagy Chartres-tól a szent út teljes hosszában. A kelták Luguesinek nevezték, aki a fekete holló vagy farkas képében ábrázolt titokzatos Lug isten női párja volt. A zarándokok tehát azzal, hogy magukkal vitték Lugtotemisztikus szimbólumát és az ütemet adó kagylót, felelevenítették a beavatási labirintus végigjárását, ami egészen addig tartott, amíg a lovagrendeket, köztük a templomosokét fel nem oszlatták, és a népi vallásosság egyre csak rövidített az úton, mígnem napjainkban sokaknak puszta turistaúttá vált, a 600–700 évvel ezelőtti vallásosság halovány másává.
Egy másik figyelemre méltó tény, hogy a Santiago név elé a spanyolban soha nem kerül oda a szent jelentésű San vagy Santo szó, mint ahogy pl. Szent Jánosnál vagy Szent Péternél. A Santiago de Compostela név egy rövidítés, ami a filológusok szerint Saint Iago del CampoEstelar4, és ha helyes a feltételezés, ez is kozmikus és beavatási jellegét támasztja alá.
Asztúria hegyei között
Ezen a gyönyörű tájon utazva, amely több mint 30 000 éves szervezett emberi jelenlétről tanúskodik, méghozzá bőséggel, amint azt az altamirai barlangban fennmaradt Merin ember nyomai is bizonyítják, eszünkbe jut Túbal, Noé unokájának legendája, aki ezen a földön kötött ki bárkájával, itt élt – az első spanyol királyok tőle származtatják magukat –, és halála után titokban temették el. Vajon létezhet szimbolikus kapcsolat e között az „atlantiszi” Tubal király között, aki egy csillagot követett, és az „alvó” Szent Jakab között, akinek a sírjára a hagyomány szerint szintén egy csillag fénye mutatott rá? Nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, és az ellenkezőjét sem bizonyíthatja senki. Csak annyi biztos, hogy Galíciában és Asztúriában tovább élt a misztikus ős emléke, aki népének óriási szellemi erőt adott, ami még ma is magával ragadó.
1A remete egy különösen fénylő csillagot látott egy kis földhalom fölött, amelyet később feltártak, és benne az apostol érintetlen holttestére találtak. A sír fölé már a 9. században templomot emeltek.
2A rómaiak előtt a mai Olaszország északi és Franciaország déli részén élő népcsoport.
3Ma Észak-Spanyolország tartományai, a középkorban önálló királyságok voltak.
4Saint Iago del Campo Estelar: a Csillagok mezejének Szent Jakabja
A képeket készítették (sorrendben):
Grace Artagaveytia
Mariano Mantel
Grace Artagaveytia