„Ha el akarsz menekülni az elől, ami szorongat, nem máshol kell lenned, hanem másnak.”
(L. A. Seneca)
A klasszikus értelemben vett filozófiai viszonyulás lehetővé teszi, hogy olyankor is aktívak maradjunk, amikor a külső körülmények átalakítják, korlátozzák, elbizonytalanítják élethelyzetünket.
Mivel a körülményekre gyakran nincsen közvetlenül befolyásunk, érdemes új irányt adnunk törekvéseinknek. Így egy-egy külső változás akár belső átalakulásunk katalizátorává is válhat.
Hernyóból pillangó
A szimbolikus gondolkodás segítségével a természeti példákból sokat meríthetünk, beleláthatunk saját belső működésünk törvényszerűségeibe. Nézzük meg közelebbről, mi történik akkor, amikor a hernyó pillangóvá formálódik.
Egy brit kutatócsoport 16 napon keresztül mikroCT-vel 3D-s felvételeket készített a bábban zajló folyamatokról. Azt tapasztalták, hogy már a bebábozódás legelső napjától kezdve megtalálható a bábban az a központi rész, amelyből a pillangó kibontakozik. S ezt végig a hernyó is magában hordozta. Ez a belső lényeg túléli a változást, állandóságot teremt, miközben a teljes átalakulás végbemegy.
Még egy figyelemreméltó jelenség lejátszódik a bábban: a hernyó „elemészti” magát olyan enzimek kibocsátásával, amelyek feloldják a testszöveteit. Az átalakuló félben lévő rovar feláldozza mindazt, ami nem a maradandó szerveihez tartozik, hogy megszülethessen az új lény.
Kapcsolat a belső központtal
Amikor a világ olyan intenzív változásban van, mint a mostani időszakban, centrifugális erők hatnak ránk, amelyek eltávolítanak a belső központunktól. Kimozdíthat a bizonytalanság, ami értelmetlen halmozásra, és a félelem, ami elzárkózásra késztethet. Ilyenkor különösen fontossá válik, hogy vissza tudjuk nyerni a nyugalmunkat, és megerősítsük a kapcsolatot a központunkkal.
A filozófia gyakorlati módszereket ad belső stabilitásunk megőrzéséhez. Mindez segít kiemelkedni a hétköznapok sodrásából, amikor lekötnek ügyes-bajos gondjaink, és teljes elánnal intézkedünk.
Ennek elkerülésére először is egy kis nyugalomra van szükségünk, amit valójában csak belül teremthetünk meg. Nehéznek tűnő feladat, de gyakorlással egyre rövidebb idő alatt megteremthető. Csak elcsendesedve, önmagunkat objektíven megfigyelve ismerhetjük fel, mi képviseli bennünk az állandóságot, és mit kell „elemésztenünk” ahhoz, hogy újjászülethessünk.
Segítő erők és módszerek
A központhoz kapcsolódást segítheti, ha már reggel megfogalmazunk egy célt (pl. ma türelmesebb leszek másokkal és önmagammal), amire egész nap emlékeztethetjük magunkat. Így tudatosabban jelen lehetünk az életünkben – és ez azt jelenti, hogy hűek vagyunk valódi önmagunkhoz.
Mindenki megkeresheti, hogy neki mi segít előhívni a belső csendet. Van, akit a Szépség csendesít le, akire egy dal, egy vers vagy egy filozófiai idézet hat felemelően és ébresztően, van, akire az alkotás, megint másokra az, ha egy időre félreteszik problémáikat, és segíthetnek másoknak.
A negatív érzések és gondolatok lehúznak, és eltorlaszolják az utat, ami a belső kiemelkedéshez vezet. Ezért is érdemes erősíteni a pozitív, nemes érzelmeket, mint a hála, a szeretet, a másokért érzett felelősség, a nemeslelkűség vagy a derű. Ezekhez természetesen kapcsolódnak a magasztos, inspiráló gondolatok, amelyek megvilágítják a megoldást a nehézségeinkre.
Az egyszerű, gyorsan alkalmazható eszközök is nagyon hasznosak a mindennapokban. Az irányított légzés például segíthet „magunkhoz térni”. Az elgondolkodás és a naplóírás pedig olyan szellemi gyakorlatok, amelyek lehetővé teszik belső folyamataink tudatosítását , ez pedig átalakulásunk kulcsa.
Ahhoz, hogy a mindennapokban, és főleg egy nehéz helyzetben is képesek legyünk kiemelkedni, gyakorlásra van szükség. A hegymászó rengeteget edz, mielőtt a csúcs meghódítására indulna. A gyakorlás része az is, hogy merünk hibázni, és tudjuk magunkat helyesbíteni.
Érdemes erőfeszítéseket tenni, mert ha sikerül elérni és megerősíteni belső központunkat, amit Naprendszerünk központjához, a Naphoz is hasonlíthatunk, sugárzóbbá és magabiztosabbá válhatunk. Megtapasztalhatjuk, hogy sosem vagyunk egyedül, hiszen saját központunkon keresztül különleges módon mélyebb kapcsolatba kerülhetünk másokkal, ez pedig lehetőséget ad arra és teret enged annak, hogy a jó gondolatok, nemes érzelmek és tettek összeadódjanak.
Mi rejlik a központunkban?
„A szarkofágszövegekből ered az a rejtélyes mondat, amelyet mindenki megízlelhet: „Tested mélyébe helyeztem el a szívedet, hogy visszaemlékezhess arra, amit elfelejtettél.”
(Delia S. Guzmán)
A központ, amit Egyiptomban a szívhez kapcsoltak, az emlékezet és a képzelet székhelye. Ezért fontosak azok az emlékeztetők, amelyek nem engedik feledésbe merülni lelkünk legszebb álmait, céljait.
Mindennap szükséges megteremtenünk az időt ezeknek a táplálására. Mint ahogy kilégzünk és belégzünk, adunk és kapunk, a külső aktivitást természetes módon követi a belső feldolgozás, az elgondolkodást pedig a cselekvés. Ha megtaláljuk szív-lelkünk ritmusát, akkor újra meg újra keríthetünk időt a csendes belső találkozásra önmagunkkal. És amit belül megtalálunk, azt utána kint is megnyilváníthatjuk.
Így tisztábban láthatjuk, jó irányba haladunk-e, és meg tudjuk különböztetni, mit a legfontosabb megőriznünk, történjék bármi bennünk és körülöttünk. És az is nyilvánvalóvá válik, mitől érdemes megszabadulnunk, hogy mi is átalakulhassunk, mint a pillangó, amely emlékeztethet bennünket „elvesztett szárnyainkra”, elfeledett valódi természetünkre.
fotó: flickr.com