Az elme hatalma az anyag felett

Az azonos című előadás összefoglalója, amely az Új Akropolisz madridi központjában hangzott el.

Talán ez az ember egyik legősibb képessége. Amióta világ a világ, az ember igyekezett szolgálatába állítani az anyagot, a maga hasznára alakítani, és ahhoz, hogy sikerrel járjon, nemcsak formálnia kellett az anyagot, hanem mindezt először el kellett gondolnia. Mint a fazekas a régi példában, aki először megálmodja és elképzeli az agyagedényt, majd megküzd az anyaggal, amely a rá jellemző tehetetlenséggel ellenáll: hajlama a földhöz húzza, hogy ismét részévé váljon annak, amiből származik.

Az elme viszont formát ad. Ez nem kimondottan anyagi, hanem inkább mentális természetű. Eredete magasztosabb és szellemibb. Ahhoz, hogy ezt megértsük, nem elegendő a nyugati forrásokhoz nyúlnunk. Nyugaton ugyanis a pszichológia és bizonyos mértékben a parapszichológia tudományos tanulmányozása és kutatása is aránylag új.

Az Uri Gellerhez hasonló jelenségekkel kapcsolatban például nincs egyetértés a tudósok és a parapszichológiával foglalkozók között. De ha létezne a parapszichológia tudománya, tudnánk, mihez tartsuk magunkat.

A fizikai vagy kémiai jelenségeknél a tudósok ismeretei a dolgok belső szerkezetén alapulnak, de ha az anyag viszonylag ismert is, az elme nem az. Nem vagyunk tisztában a hajtóerejével.

A szanszkrit nyelven embert jelentő szó hasonlít az angolra: man.Manú pedig a legmagasztosabb ember, az, aki másokat vezet, az emberek királya. Manáról is beszélnek, mint arról az erőről, amely lehetővé teszi az elmével való teremtést, ezt nevezik a Krijasakti hatalmának. Azt is mondják, hogy az ember lényegét a manaszi rész alkotja, vagyis az elme. A keleti hagyományban az elmét egyfajta hídnak, összekötő elemnek tekintik a szellem (Purusa) és az anyag (Prakriti) között, amelyek az elme révén találkoznak és kapcsolódnak össze.

Platón is azt írta, hogy Isten először megálmodta a világegyetemet (archetípusok), amely ezután jött létre, és hogy az embernek ahhoz, hogy megvalósítson valamit, először el kell jutnia a saját archetípusához, logoszához, az ideák világához.

A hétköznapi életben hajlamosak vagyunk arra, hogy összetévesszük az elmét a képzelettel. Mi is az elme a maga valójában? Tapasztalatból tudjuk, még ha nem is egyszerű szavakba önteni.

Meddig tart az anyag? Ne ragadjunk le a 19. századra jellemző viszonyulásnál. Nem elég kizárólag az anyagot kutatnunk, fontosabb lenne az ember tudatának erejével foglalkoznunk. A dolgok nekünk csak annyiban léteznek, amennyire tudatosulnak bennünk, amennyire figyelünk rájuk. Az ókori filozófusok az elmének tulajdonították a legfőbb szerepet, amely anyagból és szellemből is áll. Az indiai bölcsek szerint a Manasz kettős: az egyik része nem kötődik formákhoz, arupa, a másik viszont formákhoz van kötve, rupa. Ha elménket arra a szintre emeljük, amely nem kötött, akkor semmi, ami kötött, nem tud bennünket befolyásolni vagy csupán részben hat ránk. Ha ragaszkodunk az anyagi dolgokhoz, minden befolyásolni fog. Ha uralni akarjuk az anyagot, kezdjük azzal, hogy uraljuk az elménket.

Az elme először is hétköznapi értelemben uralja az anyagot. A nem hétköznapi uralásával kapcsolatban ugyanakkor leszögezhetjük, hogy a csodákat vagy rendkívüli dolgokat a saját befogadókészségünk gátolja.

A materialista irányzatok sajátos elidegenedettségét a megszerzett technikai ismeretek határozzák meg, így mindent az anyag hat át, azt is, ami anyagtalan. Miért ne lehetne az akarat erejével meghajlítani egy kanalat, ha az elme képes irányítani az energiát? Hőhatással talán nem tudjuk meghajlítani a fémet? Tudjuk, hogy valami, ami az anyag valamely formájának lehetetlen, az lehetséges az energia más formájának. Képesek vagyunk mozgásba lendíteni a természet olyan erőit, amelyek nem a megszokott reakciókra késztetik a mozdulatlan tárgyakat.

Ha ugyanúgy, ahogyan a többi képességünket is fejlesztettük, fejlesztettük volna a gondolatátvitelt, akkor nem fogadhatnánk be a gondolatokat a szavakhoz hasonló módon? Nem volt már olyan érzésünk, hogy olvasunk a beszélgetőtársunk gondolataiban? És hányszor fordult már elő sokunk életében, hogy megéreztük, amikor valamelyik hozzánk közeli, szeretett emberrel történt valami, mintha megszólalt volna valami bennünk? Ez személyes, érezhető és objektív bizonyítéka a mentális világ, vagyis egy olyan dimenzió létezésének, amelyben az elme mozog.

A keleti filozófia a fizikai test mellett egy pszichés, egy energetikai és egy mentális testet is számon tart, amelyek mindegyikének a saját szintjén kell mozognia. Milyen az elme szintje?

A fizikai világ csupán tükre a mentálisnak. Az a baj, hogy ennek nem vagyunk mindig tudatában, hiszen a hétköznapok anyagisága elvakított, és megfeledkeztünk róla, hogy ugyanúgy gondoznunk kell a mentális világot, mint a fizikait. Ahogyan mozgatással edzhetjük az izmot, a mentális testünk alkotóelemeit is edzésben tarthatjuk, ha foglalkozunk velük. Gyakorta elhanyagoljuk az elménket; nem figyelünk oda, hogy naponta tisztítsuk, mossuk és tápláljuk. Ahogy a fizikai testet az anyagi táplálék tartja életben, az elmét a gondolatok éltetik. Ha mindennap ügyelnénk erre, más lenne az ereje, teljesítménye, és mások lennének a lehetőségei.

A keleti filozófiában azt is tanítják, hogy az elmének közvetlen eszközök is rendelkezésére állnak, amelyek nem fizikaiak, hanem energetikaiak. Ezek szerint a régi hagyományok szerint a testünket három energia hatja át: az Ida, a Pingala és a Szusumna. Az Ida és a Pingala a pozitív és negatív, férfi és női energiát jelentik, a Szusumna pedig a függőleges irányba tart. Ha ez a három helyesen kapcsolódik egymáshoz, lehetővé teszik a parapszichológiai jelenségek létrejöttét, de ennek a Távol-Kelet beavatási iskolái vagy azok, akikben ezek természetes módon léptek működésbe, mégsem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Az elme anyag felett gyakorolt hatalmát ugyanis nem szemkápráztató jelenségek előidézésére kellene fordítanunk, hanem olyasvalamire, ami sokkal emberibb és közvetlenebb.

Az elme hatalmát az anyag felett arra kell használnunk, hogy irányítsuk saját magunkat, hogy ne engedjük, hogy szenvedélyeink rángassanak, hogy betegségeink miatt siránkozzunk, hanem erős akaratot fejlesszünk ki, ne feledkezzünk el arról, amit olvastunk, merjünk továbbhaladni. Ilyen az elme valódi hatalma az anyag felett.

Nyilvánvaló, hogy az anyag tehetetlensége egyben a védekezési formája is. Az első, amit el kell érnünk az elme anyag feletti uralmához az, hogy felülmúljuk azt a hajlamot, hogy vakon kövessük a vonzódás és taszítás indíttatásait. Hogy igyekezzünk ne csak annak átadni magunkat, amit vonzónak tartunk.

Az anyag értelmes, tudja, mit akar, merre tart, honnan jön. Ha közvetlenül szállnánk szembe a hibáinkkal, akkor más formát öltenének és megtévesztenének. Fokozatosságra van szükség. A legfontosabb, hogy irányítsuk az elménket. A képzelőerőből képzelgés lesz, amikor gondolataink körkörössé válnak. Ezért őrködnünk kell gondolataink felett. Igyekeznünk kell uralmunk alá vonni a képzeletünket, hogy ne váljon képzelgéssé, mert az olyan, akár egy megvadult polip, amely elragad magával. Hogyan különböztessük meg azt, ami hozzánk tartozik, a lelkünk része, attól, ami csupán hozzánk tapadt? Ami a lélek sajátja, az hosszú életű. Ami nem maradandó, az nem tartozhat a lélekhez.

Az első lépés tehát az lenne, hogy végigvigyük, amit elkezdtünk; ne kapjunk bele ezernyi dologba, hogy aztán egyiket se fejezzük be. Lássuk be, hogy az egész világegyetem tart valahova… Felmerült már valaha bennünk, hogy merre tart egy hangyasereg? Miért hajt minden élőt a túlélési ösztön?

Mert az egész világegyetem halad valamerre. És a gondolatok is olyanok, mint az élőlények, amelyek el akarják kerülni a halált, élni és szaporodni vágynak. Ha el akarunk jutni egy ideális világhoz, szükségünk van tiszta, egészséges és erős nézetekre. Ebben segítenek a mentális gyakorlatok, az összpontosítás, amelyek helyes ítélőképességhez vezetnek.

Arról van tehát szó, hogy nézzük máshogyan a dolgokat. Hogy mindannyian rátaláljunk belső magaslatunkra, és az útra, amely a csúcshoz vezet. Hogy mindenki megismerje a magányt és egy kis benső hűvösséget is. Hogy ez a magány és a szellem hűvöse csillapítsa a világon át vezető utunkkal járó lázat. Mindenkit aggasztanak gondok, szorongások, nyomasztó érzések. Szükségünk van egy kis békére, egy kis pihenésre, és szükségünk van erős hitre. Hitre Istenben. Hitre önmagunkban. Hitre abban, hogy más is van a testi valóságon kívül. Hitre abban, hogy amikor meghalunk, életünk folytatódik. Hitre abban, hogy talán nem most találkoztunk először ezen a Földön.