Az ember és az emberiség

Az emberek egyik legnagyobb hibája, hogy tudják, hogyan kell helyesen cselekedni, de amikor elérkezik az idő, úgy viselkednek, mintha nem tudnák. Ne egyre többet akarjunk tudni, inkább éljük, amit tudunk.

Az a fontos, hogy az emberiség felülemelkedjen a tudatlanságon, a kegyetlenségen és az önzésen. Nem az számít, melyik nép jár ebben elöl, hanem az, hogy egyik se maradjon le.

Az emberiség hatalmas gátakat emelt, átszelte az óceánokat, legyőzte a távolságot és járt a Holdon, mert szellemi ereje és kalandvágya nem hagyta nyugodni – a rejtély az ismeretlen és egy jobb jövő felé hajtotta.

Az embernek el kell köteleznie magát történelmi sorsa, isteni ősei, jelene és jövője mellett.

Nem elég csupán lyukat ásni a földbe, magot is kell vetni bele. Abból lesz majd fa, virág és gyümölcs. Nem azért, hogy magunkat tápláljuk, hanem az anyagelvű, hitehagyott világ sivatagában elhagyatottan tengődő emberek megsegítésére.

Sose hasonlítsd magad senkihez, hiszen minden élőlény abszolút tökéletessége egyedül az önmagával való összehasonlításban gyökeredzik.

Ahogy a birkanyájat sem birkák terelik, éppúgy az egyik ember sem tudja vezetni a másikat. Erre az emberiség szellemi vezetői hivatottak.

Ahogy a lánc is olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme, és a várfal ereje is az építőköveken múlik, ha az emberiséget szeretnénk jobbá tenni, mindannyiunknak jobbá kell válnunk.

Ha a világra kiterjedő sötétségben mindannyian meggyújtjuk a reménynek és az erkölcsi tisztaságnak egyetlen kis lángját, fényéből sem csupán egyetlen ember, hanem mindenki részesül majd.

A társadalom jobbítása önmagunk jobbításával kezdődik.