Az internet átszövi az életünket. Jelen van mindennapjainkban, de nem úgy, mint a mosópor, egy jó könyv vagy különböző tevékenységeink. Nemcsak használjuk, hanem életterünkké is vált. Különféle történeteket hallani arról, hogy a közösségi platformok segítségével kerültek meg elveszett tárgyak, elkóborolt háziállatok, itt cserélünk recepteket, itt találunk új kanapét, barátságok, szerelmek születnek, itt adunk hírt magunkról ismerőseinknek.
Ha jól használjuk pl. a Facebookot, elvitathatatlan, hogy többek közt a társadalmi közösségvállalásban is segítségünkre lehet. Szervezetünk önkéntesei pl. nemrégiben négyszázezer forintot gyűjtöttek össze egy kampánnyal, hogy hálózsákokat és meleg ruhát adományozhassunk hajléktalanoknak a téli hidegben. De ez csak az egyik fele a közösségimédia-használatnak, ami gyors kapcsolódást, összefogást tesz lehetővé. A virtuális létnek azonban van árnyoldala is.
Hogyan hat a közösségi média?
Egyes szociológusok, pszichológusok, informatikusok, szoftverfejlesztők, vagy éppen kutatók, egyetemi tanárok ijesztő, sötét jövőt festenek, ha nem figyelünk oda jobban. Víziójuk szerint a felhasználókat előbb-utóbb önálló gondolkodás helyett az algoritmusok veszik majd rá a döntéseikre. És teszik ezt függetlenül attól, hogy az adott döntés valóban segíti-e az ember boldogulását, vagy hogy egyáltalán emberséges-e.
Olykor talán az a benyomásunk, hogy a közösségi média hírfolyama elősegíti a körültekintő tájékozódást. A megalkotóknak azonban nem az az érdekük, hogy a lehető legtöbb mindenről a lehető legszéleskörűbb ismeretünk legyen. A Facebook (Instagram, YouTube stb.) célja, hogy használjuk, a módszere pedig az, hogy ha rajta vagyunk, megjutalmaz érte, méghozzá – többek közt – egy eredendő biológiai szükségletünk kielégítésével.
Egyrészt a korábbi kattintásaink, kereséseink alapján olyan hirdetéseket, videókat, híreket, csoportokat stb. dob fel nekünk, amelyek nagy valószínűséggel érdekelhetnek. Méghozzá annyira, hogy lekössék a figyelmünket. Ezzel szorosan a bűvkörébe von, de közben csak olyasmivel fogunk a platformon találkozni, amivel egyet is értünk.
Másrészt, ha magunkról beszél(het)ünk, ha figyelmet élvezünk, ha pozitív visszacsatolást kapunk, mindez instant örömfröccsöt okoz. Sőt, mikor posztjainkat, képeinket az ismerőseink kedvező hozzászólással, like-kal jutalmazzák, a testünkben felszabaduló dopamin máris a következő posztra buzdít. Függővé válunk, és egyre többet kívánunk. Nehéz leállni, és minél inkább rákattanunk, annál értékesebb felhasználók leszünk.
Háziasítás és ellustulás?
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyfajta háziasítás zajlik. A közösségi média mögött felsorakozó cégek a megfelelő viselkedésminták elsajátítására szoktatják rá a felhasználókat. Mint amikor házi kedvencünket tanítjuk szobatisztaságra, ülni, pacsizni stb. Ők a jutalomfalattal, mi a pozitív visszacsatolással vagyunk jól motiválhatók. Csakhogy amíg négylábú kedvenceink feltétlen szeretetét, hűségét, figyelmét mi törődéssel és gondoskodással háláljuk meg, kérdés, hogy a közösségi platformon töltött időnkért mit kapunk cserébe.
Kutatók kimutatták, hogy ebeink, mivel megszokták, hogy számíthatnak a gazdira, már sokkal kevésbé képesek egymástól tanulni, mint a vadonélő kutyafajták. Ha például egy trükkösen nyíló dobozba rejtett eledelhez kell hozzáférniük, nagy százalékuk akkor sem tudja megoldani a feladatot, ha fajtársától előzőleg már látta a megoldást. Próbálkoznak, körbeszimatolják a dobozt, de idővel feladják, és a közelben várakozó embertől várnak segítséget. Ugyanebben a kísérletben viszont a farkasok kiválóan tanultak a kutyáktól.
Mi a különbség? A farkast autentikus élőhelye önállóságra neveli, viselkedését nem befolyásolja az ember. Ennek köszönheti, hogy megőrizte villámgyors helyzetfelismerő- és alkalmazkodókészségét, tanulékonyságát, és hogy a zsákmány becserkészése közben azonnali, jó döntéseket tud meghozni. Vajon mi mennyiben maradunk önállóak, ha keresőalgoritmusok döntik el helyettünk, milyen forrásokból merítsünk, vagy ha keresnünk sem kell, máris százával záporoznak ránk a közkeletű tartalmak?
„Akkor most menjek vagy maradjak?”
Velünk élő kedvenceink akár ki is lehetnének szolgáltatva nekünk, ha nem szeretnénk őket annyira, amennyire. Mert így boldogan segítünk nekik, hiszen az a célunk, hogy fejlődjenek, tanuljanak. Ez a szimbiózis tehát kölcsönös örömünk forrása. És mi a helyzet a közösségi médiával? Vajon akik állandó pozitív visszacsatolással, folytonos kínálással marasztalnak bennünket, velük is kölcsönösek az érdekeink? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem.
Az idomítás, a viselkedésed, szokásaid befolyásolása, sőt megváltoztatása azért zajlik, mert valakinek anyagi célja van vele(d). És az ilyesmit csak az ismeri fel, aki nem csupán sodródik, hanem többé-kevésbé tudatos abban, mihez szeretne kezdeni az életével. Ezért akinek üzleti érdeke fűződik hozzá, hogy jelen légy a közösségi médiában, ennek szab gátat. Ezért nem hasznos számára, hogy offline beszélgess a barátaiddal, nem akarja, hogy félretedd a telefonod és egy jó könyvvel vagy családi társasjátékozással töltsd az idődet, nem akarja, hogy tanulj, hogy utazz, megismerj kultúrákat, hogy a virtuális léten túl is felfedezd a világot.
Arra azonban nincs szükség, hogy hanyatt-homlok meneküljünk mindenhonnan, ahol veszélyeztetik a szabadságunkat. Aki törekszik arra, hogy kihozza magából a legtöbbet, az nem hagyja, hogy akár a legrafináltabb algoritmusok is felborítsák a saját életritmusát. Hogy nem tudod, mi érdekel? Úgy érzed, nincsenek is valódi céljaid? Sokan vannak így vele. De dönthetsz úgy, hogy megkeresed, mi mozgat igazán. Amíg még képes vagy dönteni.
Ne elégedj meg az ízlésednek leszitált hírekkel, járj utána magad, ha valamit ki akarsz deríteni. Ne a posztjaid pozitív visszajelzései szabjanak irányt a fejlődésednek. Fedezd fel inkább, mit tudsz kihozni magadból. Ne kezeld tényként a különböző érdekcsoportok érveit, ragaszkodj hozzá, hogy megérleld a saját meglátásaidat. Ne érd be röpke virtuális közösségi élménnyel, ápold a valódi kapcsolataidat, és mélyítsd el őket. És legfőképpen: ne azonosulj a profiloddal – maradj önmagad!
Képek forrása: flickr.com