Szerző
Idén számos szervezet és gondolkodó ünnepli világszerte különböző rendezvényekkel a platóni akadémia megalapításának 2400. évfordulóját. Előadásokat tartanak, vitafórumokat, kiállításokat rendeznek, művészeti előadásokat mutatnak be és megidézik a platóni dialógusok szellemiségét. Megelevenedik nemcsak Platón, hanem a többi vele rokon gondolkodó eszmeisége is, akik századok hosszú során át merítettek nézeteiből, és hasonló irányban vizsgálódtak maguk is.
Csak hogy néhány nagy platonikus filozófust említsünk közülük: Plótinosz (203–269), Porphüriosz (234–305), Proklosz (412–485), Dionüsziosz Areopagitész (5. sz.), Johannes Scotus Eriugena (810 k. – 877 k.), Ibn Tufajl (1110 k. – 1185), Ibn Arabi (1165–1240), Nicolaus Cusanus (1401–1464), Marsilio Ficino (1433–1499), Pico della Mirandola (1463–1494), Giordano Bruno (1548–1600), Immanuel Kant (1724–1804), Friedrich Schelling (1775–1854), Arthur Schopenhauer (1788–1860), Edmund Husserl (1859–1938), Karl Jaspers (1883–1969), Martin Heidegger (1889–1976).
Ki volt Platón?
Platón Athénban született az i. e. 5. században, arisztokrata család gyermekeként. Élete regények lapjaira kívánkozik, életrajzírói fordulatokkal teli, kalandos életpályát festenek le. Eszerint fiatal korában részt vett az iszthmoszi játékokon, költői vénáját a lírai költeményekben és a tragédiákban vetette latba. Miután megismerkedett Szókratésszal, aki beléoltotta a filozófia mint életmód iránti szeretetet, felhagyott addigi életével, elégette műveit, és mestere mellett maradt, egészen a haláláig. Belátta, hogy egyedül nem tudja megreformálni korának korrupt politikai rendszerét, ezért hátat fordított a politikusi pályának, és tanulási vágytól vezérelve hosszú éveket töltött Egyiptomban, ahol a templomokban elsajátította a papok tudását.
Visszatérve megalapította az Akadémiát, filozófiai iskoláját, amely kis híján ezer évig állt fenn. Élőszóban és párbeszédes formában megírt művekben fejtette ki nézeteit. Harcolt kora romlottsága ellen, a tudást pénzért árusító szofistákkal, az álerényesség ellen, és mindvégig az igazi nemes ember, az erényt – az aretét – birtokló arisztosz lebegett a szeme előtt. Kétszer is elutazott a szicíliai Szürakuszaiba azért, hogy hatni próbáljon az ifjú türannoszra, Dionüszioszra, és megvalósulni láthassa álmát, vagyis „hogy a filozófusok és a nagy államok kormányzói ugyanazok a személyek legyenek”.
Ez a törekvése ugyan nem járt sikerrel, de bizonyítja, hogy nem volt elméleteket gyártó, valóságtól elrugaszkodott gondolkodó. Hatást akart gyakorolni a saját korára, mivel felismerte, mitől indult hanyatlásnak: egyre általánosabb lett a tudatlanság az ember valódi természetéről, ebből pedig lelki züllés fakadt. A jó, a szép, az igaz és az igazságos nagy archetípusait igyekezett közelebb hozni az arra fogékonyak számára, és szép számban akadtak olyanok, akik a későbbiekben továbbörökítették.
Iskolájának emléke és a műveiben megfogalmazott tanítások sohasem hagyták hidegen az utókort. Ihletet merítettek belőle a pedagógusok, mint Comenius, az államférfiak, mint Morus Tamás az Utópia megírásakor, de a természetfilozófusok is, mint Campanella, aki Napváros című művében a platóni elvek alapján álmodta meg az ideális emberi közösség berendezkedését és működését. Platónhoz fordultak mindig, amikor meg akarták újítani egy kor nézeteit vagy akár a társadalom egészét. Elég, ha csak az újplatonikusokra, a reneszánsz gondolkodókra vagy éppen az arab filozófusokra gondolunk.
Mit adhat a platonikus filozófia a ma emberének?
– Élő, organikus világképet,
– Egységes világnézetet, amelyben a szellemi elveket az intelligencia és a tudás közvetíti a mindennapi gyakorlatig,
– Az egyén, a társadalom és a világ szerves egységét, kiemelve felépítésük és működésük párhuzamait,
– Olyan oktatási rendszert, amely az erények fejlesztésére épül, és egységben neveli a lelket és a testet,
– Olyan tanítást az ember lelkéről, amely megszabadít attól, hogy féljünk az élettől és a haláltól,
– Útmutatást a racionális és a mitikus, az ész és a képzelet kibékítéséhez,
– Az üres szónoklat helyett a baráti párbeszéd nyitját,
– A mester–tanítványi lánc kitűnő példáját Szókratész és Platón viszonyában,
– A bölcsességet kereső filozófus és a mások javáért munkálkodó politikus embereszményét.
A platonizmus a civilizációs értékekre épít, együttműködésre és békére ösztönzi és – ami ennél is fontosabb – neveli a polgárokat. A platóni ember fontosabbnak tartja az erényt az anyagiaknál, az igazságkeresést az információáradatnál. Az egyik meghatározó módszere a párbeszéd, ahol nem az számít, kinek van igaza, hanem az, hogy minden résztvevő eljusson az igazságig. Az egyik meghatározó célja az emberek között uralkodó igazságosság, amely szavatolja, hogy mindenki egyéni érdemei szerinti bánásmódban részesül.
Kinek ne esne jól olyan világban élni, ahol az eszményi cél az, hogy a „barlangból” kijussunk a napfényre? Ahol a vezetők a filozófusok, akik már megpillantották a fényt, és vállalják mások segítését, hiszen ők az ideális politikusok, akiket nem a pénz motivál – hiszen nem is jár nekik –, hanem a mások iránt érzett szeretet. Utópia lenne?
Cimkék