Rendületlenül készülnek otthon a reggelik, ebédek, vacsorák. Akinek ez nem számít mindennapos teendőnek, annak bizony kihívás. Legyen nő vagy férfi, idős vagy fiatal, egyszerűen olyasmiben kell kreatívnak lennie, amiben nem szokott. Olyan tevékenységre szán időt, amire korábban jóval kevesebbet vagy egyáltalán nem szakított. A karanténban az egyik alapanyagot kell helyettesítenie valamely másikkal, esetleg több főre főzni, többféle igényt figyelembe véve… új helyzet. Még ha szeretettel és kellő figyelemmel fog is hozzá az ember, akkor is nap nap után különböző érzések kerítik hatalmukba, kérdések ébrednek:
Mennyi idő!?
Hogy lenne a legjobb?
Képes vagyok rá?
Tudok erre kétszer annyi időt szánni munka mellett?
Van más lehetőségem?
Néhány higgadt gondolat, és az érzések idővel lecsendesednek. Az új helyzet tanulási lehetőséget, előrevivő kihívást tartogat. Képzeletünk innentől újonnan kinyíló kapukat lát maga előtt. Ám az idő furcsa teremtmény. Lassan megtapasztaljuk, hogy fontosabb a minősége, mint a mennyisége. Lelkiállapotokkal mérjük, s nem percekben és órákban. Ha elmélyedünk, alkotni kezdünk, lelassul, meg-megáll a pergése. Megtaláljuk benne az időtlent – és immár ajándékait is élvezhetjük. Jó döntések, nyugalom, adni tudás lesz az eredmény. Nem azért, mert mindenáron erre törekedtünk, csak egyszerűen az ÁLLHATATOSSÁG nem múlik el nyomtalanul. Van különbség a hajót ide-oda sodró szél és a hajóskapitány mindennapi iránytartása között. Felrémlik az Idétlen időkig című film újra meg újra ismétlődő napja. Most ismétlődik. (Most is…) Fogadjuk el, és éljünk vele!
fotó: flickr.com