Mi az a mandala?
A mandala középpont köré szerkesztett, mintákból és geometriai alakzatokból felépített ábra. Ránézésre egy színpompás, aprólékosan részletezett kép; valójában szimbólum, mely különböző szinteken szól hozzánk. Legtágabb értelmezésében az egész világegyetem kifejezője, tökéletes világmodell, mely a kozmikus világrendet ábrázolja. Másik jelentésszintjén egy palotát jelenít meg, melynek „tróntermében” – a mandala közepén – egy isteni lény foglal helyet. Ha pedig az emberre vonatkoztatjuk, akkor a teljességünket idézi fel.
Mire jó a mandala?
A mandala használata elősegíti a harmónia helyreállítását az emberben. Célja a bennünk eredendően meglévő, csak széttöredezett egység megvalósítása, az újra teljessé válás. Olyan, mintha gondolataink és érzelmeink dzsungelében egy térképet kaptunk volna a kezünkbe, ami eligazít ezek útvesztőjében és segít lecsendesíteni őket, illetve kiemelkedni belőlük. Úti célunk saját központunkba való eljutás, igazi önmagunkra találás: erre a feladatra emlékeztet, és ezt a küzdelmes utat segíti a képi ábrázolás.
A tibeti buddhizmusban rituális eszközként, vizualizációs, koncentrációs és meditációs gyakorlatok segédleteként használják. Támasznak is nevezik, mert képi formába önti, szimbólumok köntösébe burkolja a tanítást, és felidézi az ideákat. Segítséget nyújt, hogy a szent szövegek utasításait követve a gyakorló elképzelje, vizualizálja és saját elméjében építse fel a mandalát, és azonosuljon a mandala által megjelenített erővel.
A homokmandala
A mandalákat eredetileg színes kőporból készítették, egy megszentelt területen rajzolva ki a mintát, hosszú, türelmes munkával. Elvégezték a hozzá kapcsolódó ceremóniát, majd az egészet eltörölték. Csak később kezdték festményeken ábrázolni, illetve különböző anyagokból létrehozni őket. A homokmandala készítésének hagyománya azonban ezek mellett is megmaradt, sőt, a tibeti szerzetesek egyre több helyen űzik világszerte, mert úgy tartják, hogy ez a ceremónia és az általa felélesztett áldásos erő a Föld és az élőlények javát szolgálja.
A homokmandala felépítése
A
mandala-ábrázolás legtöbbször egy háromdimenziós isteni palota két dimenzióba történő leképezése. A külső körök a palota „védőfalai”, amelyek elválasztják a mandala belső, szent földjét a külső káosztól. A körök kívülről befelé a Tűz-hegy lángköre, amely öt színben pompázik. Ez a bölcsesség, amely képes arra, hogy elégesse bennünk a tudatlanságot. A vékony vadzsrasor arany gyémántjogarokból áll, az Egységet, a Lényeget, a megvilágosodást jelképezi, állandó, törhetetlen, és nem árthatnak neki evilági erők. Belül húzódik a Lótuszszirom-kör a bölcsességet és tisztaságot jelképező lótuszokkal.
Egy parkba érünk, ahol a kettős vadzsrán nyugvó mandalapalota magasodik, négy díszes kapuja a négy égtáj felé néz. A kapukat nem felülnézetből látjuk, mint a többi részt, hanem oldalnézetből, diadalívvel ékesítve, rajtuk pl. a Buddha első tanítóbeszédére emlékeztető őzpár. A palota falát, tetejét számos jelkép ékesíti, pl. füzérek, drágakövek, az örök élet italát hordozó vázák, győzelmi zászlók, melyek a szellemi tanítás valamely részletére utalnak. A palota belső kertjében meditáló mesterek és a tanításukat jelképező szimbólumok láthatók, jelezve, hogy a mesterek mindig segítik tanítványaik útját. A palota közepén, trónuson találjuk a mandala urát, akár konkrét ábrázolásban, akár az őt jelképező attribútummal vagy szent szótaggal. A mandala-szertartást gyakorló célja, hogy eljusson a középpontig és azonosuljon az adott istenséggel, majd önmagában felélesztve azt az erőt, visszaküldje az istent égi otthonába. Ha jól végezte a gyakorlatot, akkor ő maga is fejlődött általa, és a világnak is javára szolgált.
A homokmandala-készítés előkészületei
A homokmandala készítése többféle ceremóniával 
kezdődik, ezek a helyszín felszenteléséhez és a mandala létrehozásához kapcsolódnak. A szertartás egyes elemei a megtisztulást, megáldást szolgálják, hiszen a mandala szent terület, melyet védőkörök óvnak a kaotikus, szétbomlasztó erők befolyásától. A ceremóniák részei: a leendő mandala terének megtisztítása és felszentelése, szóróáldozat magokból a mandala istenségének, illatos víz szórása, az ártó szellemek leszögezése és elűzése, körtánc a leendő mandala tere körül, kapcsolat a mandala lakóival és a földistennővel, mindezt imák, mantrák recitálása és szertartászene kíséri.
Ha az előkészületet párhuzamba állítjuk belső fejlődésünkkel, fontos megkülönböztetnünk, hogy életünkben mi a harmonikus, rendezett és mi az, amit a káosz ural, ami csapongó gondolatokat és zűrzavaros érzelmeket eredményez. A harmónia nem születik a semmiből, aktívan közre kell működnünk a létrehozásában.
A homokmandala alapvonalainak meghúzása
A nyitó ceremónia után kezdődik a homokmandala létrehozása. Először az alapvonalakat húzzák meg: hagyományos módon egy madzagot fehér porba mártanak és ennek segítségével jelölik ki az alapokat. A nyolc legfontosabb vonallal kezdik, közülük is elsőként az ún. Karma-vonallal és Bölcsesség-vonallal. A karma a cselekvésre utal, a megnyilvánult világban működő ok-okozat törvényére. Minden, amit teszünk, következménnyel jár. A Bölcsesség a mandala alapja, a cél pedig, hogy saját életünkben érjük azt el, de legalább haladjunk felé.
A mandala felrajzolásának szertartása nagyon pontos munkát kíván, az erről szóló régi tibeti iratok külön fejezeteket szántak a szent geometriának. Mind a mandala felépítése, mind a hozzá kapcsolódó ceremóniák leírását tartalmazzák a tibeti szentszövegek gyűjteményei. A szerzetesek művészete abban nyilvánul meg, hogy a lehető legpontosabban követik a leírtakat, minél tökéletesebben húzzák a vonalakat, hiszen ebben a formában tudják megnyilvánítani a tanítást. Olyan, mintha a Mesterek szavát alkalmaznák, ügyelve arra, hogy ne ferdítsék azt el.
A homokmandala készítésének menete
Nemcsak az elkészült homokmandala, hanem a létrehozás hagyományos módja is rengeteg tanítást hordoz. A művet több napon át készítik, gyakorolva ezzel a kitartás és folyamatos figyelem erényét. A szerzetesek a napi munkát szertartással kezdik, munka közben imákat recitálnak és vég nélkül koncentrálnak munkájukra.
A készítők középről indulnak: a középpontból, ahol a mandala tengelye fut, ahol az ég találkozik a földdel, ezért lehetővé válik, hogy egy Idea megtestesüljön, fizikai formát öltsön. Ahogy kifelé haladnak a mandala építésében a négy égtáj felé, figyelnek arra, hogy a négy oldal egyszerre készüljön el. Látszólag apróság, de hogy is jelképezhetné a kész mandala az egységet, a harmóniát, ha a készítése közben felborulna az egyensúly.
A homokmandala háromdimenziós, hiszen a leszórt kőpor kis halmokat, sáncokat képez. A színes homokot semmi más nem tartja a helyén, csak a gravitáció, a javítás lehetősége ezért minimális. A szerzetesek évekig tanulják a készítés fortélyait, kívülről tudják az ide vonatkozó szövegeket. Türelmesen, elmélyülve, reggeltől estig figyelmesen koncentrálva dolgoznak. Nem véletlen ez a nagy igyekezet, hiszen a mandala készítésével a tanítást közvetítik. Fontos, hogy hova milyen ábra kerül: mind a formák, mind a színek meghatározott jelentéssel bírnak. Ilyen például a tanítás hangját jelképező, jobbra csavarodó, fehér kagylókürt, a végtelen csomó, ami az örök életet jelképezi, a lobogó, ami a Tan győzelmét hirdeti és a nyolcküllőjű tankerék, ami Buddha első beszédére emlékeztet, egyben egyik alaptanítására, a Nemes Nyolcrétű Ösvényre.
A készítéshez használt eszközök
A homok igen finom, apró szemű, a szivárvány élénk színeiben tündököl. A szórásához speciális eszközöket használnak. Az egyik egy hosszú, vékony fémtölcsér, melybe felül töltik bele a színes homokot. Egy másik fémeszközt húzogatnak-rezegtetnek az oldalán, ezzel szabályozzák a tölcsérből kiömlő homok mennyiségét. Természetesen e két tárgy is szimbolikus: az egyik a Bölcsességet, a másik a Könyörületességet jelenti. Használatuk jelképezi a gyakorlást, a nemes cselekedetek végzését, az eredmény, az elkészült mandala pedig a végső célt, a bölccsé válást, a megvilágosodást. Ez azt is jelenti, hogy a megvilágosodáshoz vezető úton a bölcsesség és a könyörület fejlesztésével és gyakorlásával léphetünk előbbre.
A kész homokmandala sorsa
A mandala használata nemcsak az egyén számára értékes. Aki ezzel foglalkozik, feléleszti magában a megvilágosodásra való eltökéltséget, és azt minden élőlény javára kívánja elérni.
A mandala elkészültével még nincs vége, következik a záróceremónia, melynek során összesöprik a kész művet. Miért teszik ezt? Hosszú, szakadatlan munkával és odafigyeléssel létrehoztak valami csodálatosat: az elkészült homokmandala lenyűgöző látvány, még akkor is, ha nem értjük a pontos jelentését. Különösen akkor tudjuk, hogy mekkora munka volt, ha láttuk, hogy hogyan készült. De a készítők már az elején tudták, hogy mulandó. Összesöprik művüket és ez tanít minket a mulandóságra, a nem-ragaszkodásra, az elengedésre. A tanítás szerint a mandala megtartásának leghatékonyabb módja az, ha összesöprik, mert önmagukban kell továbbvinniük a tanítást, nem pedig ragaszkodni annak külső megnyilvánításához, bármennyit dolgoztak is rajta. Életünket is „összesöprik” egyszer, a kérdés, hogy addig mire jutunk vele, mit tettünk, ami maradandó.
A mandala összesöprése kívülről befelé történik, az alapvonalak mentén a középpont felé, miután a benne lakozó istenséget visszaküldték égi otthonába. A homokot összegyűjtik egy vázába, a Buddha-családok koronájával díszítik. Egy részét kiosztják a jelenlévők között, nagyobb részét pedig egy külön szertartás során vízbe szórják. Közben imákkal kérik a vízben lakó védőszellemeket, hogy fogadják el a szent homokot, és az segítse elő minden lény üdvösségét. A víz áldott lesz a homoktól. Azt tartják, hogy ez a víz elér az óceánba, elpárolog, majd esőként visszahull a földre, és bárhová is esik, ott megtisztító, áldásos erejű lesz.
A homokmandala emlékeztet az élet és halál körforgására. Rendelkezésünkre áll valamennyi homok – az időnk percei – rajtunk áll, hogy mit kezdünk vele, mit formázunk belőle. Vajon nyújt-e áldást szavaink, tetteink hatása ott, ahová lehull?
Olvastad már?