Konfuciusz, más néven Kung Fu-ce mester a Kelet egyik legismertebb bölcse volt, akiről később egy egész tant neveztek el, s aki, bár nem volt vallásalapító, gondolataival több mint két évezredre gyakorolt óriási szellemi hatást. Önmagáról azt vallotta, hogy nem teremt új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és vezeti új formákba.
Az arisztokrata családból származó Konfuciusz élete meglehetősen egyszerű volt, mentes minden nagy fordulattól és drámai eseménytől. Még gyerekkorában felfedezték különleges értelmi és lelki képességeit, s azt a tulajdonságát, hogy legszívesebben idős és tanult emberekkel beszélget. Rendkívül gyorsan tanult, így még a huszadik évét sem töltötte be, amikor már kisebb hivatalokat látott el. Dolgozott terményraktárban és lóistállóban, miközben hat művészeti ágban, többek közt zenében, íjászatban, valamint kalligráfiában is igen magas szintre fejlődött. Tanítani azonban csak a harmincas éveiben kezdett, ám szinte azonnal nagy népszerűségre tett szert mély tudásával.
S bár ő maga semmit sem jegyzett fel, követői összegyűjtötték és megőrizték fontosabb mondásait a Lun-jü című könyvben. Kung mester egyedülálló volt abban, hogy egész életét a tanításnak és a tanulásnak szentelte, a társadalom megjavításának és jobbításának szándékával. Merthogy, mint vallotta, mindehhez szükség van az önművelésre, a jellem építésére.
Eszményképe Csou-kung, a Csou-dinasztia legendás bölcse v
olt, akinek államában sikerült megvalósítani a patriarchális családok társadalommá szerveződését. Ez a viszonyrendszer azonban csak magas szintű erkölcsiség révén valósulhat meg, ami szüntelen tanulással érhető el. Ezért is alapított iskolákat, járt vidékről vidékre Konfuciusz, aki az oktatást mindenki számára hozzáférhetővé akarta tenni. Úgy vélte, csak a tanult emberekből lehetnek azok is, akik majd egy új államot vezetni tudnak. Ezeket az igazságosság vezérelte embereket nevezte ő Csün-céknek, avagy „nemes embereknek”, s megkülönböztette őket a közönséges emberektől, akiket a vágyaik irányítanak. A feljegyzések szerint egyszer Ce-kung, Konfuciusz egyik tanítványa megkérdezte tőle, hogy ki a nemes ember, mire ő azt felelte: „Aki cselekszik, mielőtt beszél, és azután tetteinek megfelelően tanít." S hozzátette: „A nemes ember egyetemes és nem részrehajló; a kis ember részrehajló és nem egyetemes." Olyan követelményeket támasztott a nemes emberek elé, mint a figyelmesség és szavahihetőség, a tanulás és az emberek szeretete, továbbá a régi hagyományok és az idősek tisztelete.
Konfuciusz elutasította a világból kivonuló bölcs elvét. Saját életével is arra bátorította követőit, hogy vegyenek részt a közéletben, vagyis az állam szolgálatában. Ötvenévesen ekképpen ő maga is vállalt városi hivatalokat, sőt Lu állam királyának igazságügy-minisztere lett. Politikai pályafutása mégis hamar véget ért, miután az udvarban élő köpönyegforgatók nem tűrték a rendíthetetlen erkölccsel rendelkező bölcset. Így kénytelen volt elhagyni hivatalát, s önkéntes száműzetésbe vonulni, ami végül tizenkét évig tartott. Konfuciusz híre gyorsan terjedt, tanítványainak köre pedig tovább bővült, halálakor állítólag már közel háromezren voltak. Sokakat lelkesítettek ugyanis gondolatai, miszerint a szilárd erkölcs alapja a józan belátás, ami viszont nem elérhetetlen még egy olyan, szellemileg züllött korban sem, mint amilyen az i. e. 6. század Kínája. Eszerint a nemesség nem öröklődésen, hanem a jellem változásán, tökéletesítésén múlik. Ahogy ő maga fogalmazott: „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes."
Ezért a nemes ember folyamatosan képzi, fejleszti, tökéletesíti magát, és kijavítja hibáit. „Az erény pedig nem maradhat egyedül, biztosan társra talál." Az erényességre törekvés azonban mindenkinek a lehetősége, nem akadályozhatja semmi külső akadály vagy nehézség. Kung mester ehhez kapcsolódó gondolatai összecsengenek Szókratész és a sztoikusok tanításaival: „A nemes ember csak azon kesereg, hogy nincs meg a kellő képessége, de sohasem kesereg azon, hogy nem ismerik az emberek." Mert: „amit a nemes ember keres, az önmagában van; amit azonban a közönséges ember keres, másokban van”. Valószínűleg ez a tömör bölcsesség, Konfuciusz egyszerű és tiszta gondolatai voltak azok, amelyek a leginkább hatottak saját korában és évszázadokkal később is, amikor eszményei beépültek az államvezetésbe, s így lett sok kínai ember életének alapja hosszú időn át.