Együttműködés

Versengés vagy együttműködés

Mindenki ismeri azt a 18. században, a kapitalizmus hajnalán született elméletet, amely szerint a gazdaságot, a technológiai fejlődést és végső soron az emberi evolúciót is a versengés viszi előre. A modern közgazdaságtan ugyan már régen meghaladta ezt az álláspontot, hiszen az első nagy gazdasági világválság óta nem létezik szabad versenyes kapitalizmus, a versengés fontossága annyira erősen beitta magát a köztudatba, hogy a közhiedelem még mindig igaznak gondolja.

Odüsszeia - az emberi lélek térképe

Lépj be a mítoszba! - önismereti kaland beszélgetéssel és szimbolikus próbákkal
Kezdete
2026.09.29. 18:00
Helyszín
Győr, Kálóczy tér 15.

Egy bizonyos kulcsban nézve, Odüsszeusz hosszú útja Ithaka felé a saját lelki utazásunk képe is lehet: az út, amelynek során elakadunk, majd feloldást találva tovább haladunk. Kísértésekkel találkozunk, ütközünk, érzelmi viharokkal küzdünk, és közben próbálunk visszatalálni ahhoz, akik valójában vagyunk.

Szeptember 29-én 18 órától Győrben.

Együtt minden sikerül

Egész napos ünnepség a magyarországi Új Akropolisz megalapításának 40. évfordulója alkalmából
Időpont
2026.09.12. 10:00

Történelmi pillanat tanúi lehettek azok az akropoliszi tagok, akik több mint százharmincan összegyűltek az Új Akropolisz Központjában 2026. szeptember 12-én, hogy együtt megünnepeljék a filozófiai iskola magyarországi megalapításának 40. évfordulóját. Az egész napos eseménysorozat ugyanis azzal vette kezdetét, hogy Deák Szilvia, az alapító, aki 39 éven át vezette országunkban az iskolát, immár 40 év vezetési és tanítási tapasztalatával válaszolt a tagok hozzá intézett kérdéseire.

Együttérzés és egymásban gondolkodás

Filo-Teaház
Kezdete
2026.05.28. 19:00
Helyszín
Eger, Törvényház utca 25. fszt. 2.

Hasznos, gyakorlati és stabil lélek-fogódzók. Az együttérzés a szív nyitottsága. Nem csak az a pár pillanat, amikor jelen tudunk lenni, hallgatni és csendes társ-szemlélőként figyelni. Ha egy jobb élet és egy jobb világ lebeg szemünk előtt, természetes, hogy közös álmok és tervek ösztönöznek arra bennünket, hogy a másikban is gondolkodjunk, hogyan lehet ennek részese, tevőleges résztvevője.

Május 28-án, csütörtökön Egerben.

FILO-Café: Függetlenség és együttműködés

Előadás beszélgetéssel
Kezdete
2026.05.22. 18:00
Helyszín
Műterem Kávézó, Budapest 1084, Tavaszmező u. 19-21.

Hogyan maradjunk önmagunk, miközben másokhoz kapcsolódunk?
Mindannyian vágyunk a szabadságra, szeretnénk magunk dönteni életünk dolgai felől. Ugyanakkor lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy szükségünk van egymásra. A hétköznapi szükségleteinktől – mint az orvosi ellátás vagy fűtés – egészen a legmélyebben megélt boldogságunkig, amit csak megosztva érezhetünk teljesnek, ezer szállal kötődünk másokhoz. De hol húzódik a határ az egészséges együttműködés és az önfeladás között?

Május 22-én pénteken Budapesten, a Műterem kávézóban.

Filo-Café: Szálaink a világ szövetében

Kezdete
2026.03.27. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21., 2. emelet

Nem mindig nagy tettekkel, hanem sokszor apró, tudatos döntésekkel f

Filo-Café: Kapcsolati hálók

Kezdete
2026.02.27. 18:30
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21., 2. emelet

Kapcsolati hálók.

3 lépcsőfok – egy teljesebb életért

Kezdete
2025.11.20. 19:00
Helyszín
Eger, Törvényház utca 25. fszt. 2.

A Filozófia világnapja alkalmából olyan ősi alapelvekre nézünk rá, amelyek mindenkinek előremutatóak lehetnek. A fejlődés, a tudás és a testvéri viszonyulás gyakorlása nem csak az egyes embert, de közösségeket is felemelt – már többször a történelemben. 
A nagy ideák, elvek nemcsak szóban, de ezen az estén zenében is testet öltenek. 

November 20-án, csütörtökön Egerben.

A nézőpontváltás hasznossága és gyakorlatai

Előadás és beszélgetés a filozófia világnapján
Kezdete
2025.11.20. 18:00
Helyszín
FILO-Pont, Győr, Kálóczy tér 15.

A filozófiai iskolák gyakorlatai arra inspirálták a tanítványokat, hogy megvizsgálják addigi gondolkodásmódjukat, belehelyezkedjenek egymás nézőpontjába, hogy együtt teljesebb képet kapjanak.

November 20-án Győrben.

Tagtalálkozó az Új Akropolisz Központjában

Időpont
2025.09.24. 18:30

2025 szeptember utolsó szerdáján tagtalálkozót tartottak a Új Akropolisz önkéntesei. Miután a filozófiai iskola magyarországi alapítójától, Deák Szilviától idén tavasszal Grúsz Róbert átvette az elnökséget, most volt az első alkalom, hogy a budapesti tagság ezen a fórumon is találkozhatott vele.