Kultúra
Együtt az akarat fejlesztéséért
Szlovákiában az Új Akropolisz arról tartott workshopot, hogy vajon hogyan erősíthető meg az akarat. A számos gyakorlattal előrukkoló előadáson az előadó segítségével a résztvevők különféle nézőpontból tekinthettek rá az emberi akaratra, mozgatórugóira, feltérképezték ellenségeit és segítőit.
Utcai fesztivál
Zágrábban az Új Akropolisz immár harmadik alkalommal csatlakozott a városban népszerű utcai fesztiválhoz, ahol számos kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A filozófiai iskola tagjai is elhivatottak a városi kultúra fejlesztésében, ezért számukra is fontos gondolat a program mottója: „a városunk mi magunk vagyunk – a polgárok”. Standjukon az egyesület saját kiadványait, régészeti reprodukciókat és a tagok kézimunkáit árusították, miközben a filozófiáról beszélgettek a járókelőkkel.
Életre szóló filozófia
Tarts velünk egy hetente folyó előadás- és beszélgetés-sorozaton, ahol az élet lényeges kérdéseit igyekszünk körüljárni a Kelet és Nyugat bölcseinek szellemi hagyatékára és a résztvevők tapasztalataira is alapozva. A sorozat témái három fő téma köré csoportosíthatók: Hogyan válhatunk boldogabbá, jobbá és erősebbé? Mi kell a jó közösséghez? Hogyan alakíthatjuk a jövőt?
2022. október 27-től Egerben.

2022. október 20-tól Egerben.

2022. október 13-tól Egerben.
A régmúlt tanulmányozása – világszerte
Az Új Akropolisz tagjai világszerte rendszeresen szerveznek olyan kirándulásokat, ahol a résztvevők vagy valamely antik nép gazdag kulturális örökségét, vagy saját hagyományaik gyökereit tanulmányozhatják. Így tettek a közelmúltban a filozófiai iskola chicagói és belga hallgatói is.
Életre szóló filozófia
Tarts velünk egy hetente folyó előadás- és beszélgetés-sorozaton, ahol az élet lényeges kérdéseit igyekszünk körüljárni a Kelet és Nyugat bölcseinek szellemi hagyatékára és a résztvevők tapasztalataira is alapozva. A sorozat témái három fő téma köré csoportosíthatók: Hogyan válhatunk boldogabbá, jobbá és erősebbé? Mi kell a jó közösséghez? Hogyan alakíthatjuk a jövőt?
2022. október 26-tól Budapesten.

Október 20-ától Pécsen.