Reinkarnáció
FILO-Café: A lélekvándorlás elmélete – Egyszer élünk: de azt örökké?
Az emberi lélek halhatatlanságát a legtöbb civilizáció nem vonja kétségbe. Abban azonban már eltérnek a tanítások és vélemények, hogy a lélek csak egyszer ölt-e testet, vagy hosszabb úton, több életen keresztül bontakozik ki.
Ha többször születünk, miért nem emlékszünk korábbi életeinkre? Csak emberként térhetünk vissza, vagy más létformákban is? A lélekvándorlás jutalom és büntetés rendszere, fejlődési lehetőség, vagy a természet nagy körforgásának része?
A lélekvándorlás elmélete – Egyszer élünk: de azt örökké?
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola által hónapról hónapra a Műterem kávézóban tartott filozófiai kávéház életébe is beköszöntött a nyár, ezért ebben az időszakban a hosszú hétvégék lehetőségét meghagyva péntek helyett július 23-án, csütörtökön került sor a beszélgetésre. A szokott helyszínen egy jó kávé, vagy akár egy pohár frissen facsart narancslé mellett ezúttal majdnem harmincan voltak kíváncsiak a lélekvándorlásról szóló témára.
Életre szóló filozófia
Körutazásra hívunk, ahol Kelet és Nyugat bölcseinek legfőbb gondolatait ismerheted meg három fő téma köré csoportosítva. Hogyan válhatunk boldogabbá, jobbá és erősebbé? Mi kell a jó közösséghez? Hogyan alakíthatjuk a jövőt? Ezek együttesen segítenek, hogy helytálljunk az életben. Arra inspirálnak, hogy feltegyük az emberi élet nagy kérdéseit, és szembenézzünk az egyéni és közösségi lét kihívásaival.
Szeptember 22-én 18 órakor Győrött.
Vedd kezedbe az életed!
Születés, iskola, egyetem, bulik, haverok, diploma, álláskeresés, lakás, autó, házasság, gyerekek, unokák, nyugdíj… Tényleg csak ennyi?