A magyarországi Új Akropolisz alapítója, Deák Szilvia 1959-ben született Horvátországban. A Zágrábi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán szerzett angol nyelv és irodalomból, valamint humán informatikából felsőfokú végzettséget és szaktanári képesítést.
Már fiatalon érdeklődni kezdett a keleti kultúrák iránt, ezért a zágrábi egyetemen indológiát, majd 1987-től az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen egyiptológiát hallgatott. A magyaron kívül angolul, spanyolul és horvátul beszél.
1981-től tagja az Új Akropolisznak. A filozófiai alapképzés után foglalkozott a szimbolizmus, valamint a keleti és nyugati filozófia tanulmányozásával, amelyek összehasonlításáról és összefüggéseiről, az emberi értékeket felölelő, a gyakorlatba is átültethető értelmezési kulcsairól előadásokat és szemináriumokat is tartott.
1986-ban kezdte meg a filozófia népszerűsítését Magyarországon, 1989-ben, a rendszerváltást követően pedig néhány egyetemistával együtt megalapította a magyarországi Új Akropolisz Kulturális Egyesületet.
2025-ig irányította az egyesület kulturális, oktatási és önkéntes tevékenységeit. Vezetése alatt hat városban létesültek székhelyeink, és így több megyében nyílt lehetőség a klasszikus értelemben vett filozófia életmóddá alakítására és a társadalmi, valamint ökológiai aktivitásra.
Elnöki feladatait 2025-ben adta át Grúsz Róbertnek, de továbbra is aktívan részt vesz a magyarországi szervezet életében: filozófiai kurzusokat tart, csoportokat vezet, cikkeket ír, illetve a nemzetközi Új Akropolisz alapítója, Jorge Ángel Livraga, és korábbi elnöke, Delia Steinberg Guzmán tollából született filozófiai tárgyú műveket fordítja. Emellett gondozza a tanítási programunk oktatását segítő jegyzeteket és kiegészítő anyagokat.