Esemény típus
Sorozat
Időpont
Helyszín
Székesfehérvár
„A színház maga a valóság a tér és idő korlátai nélkül…” Jorge. A. Livraga
Eddig három városban és öt alkalommal tartottuk meg A belső színész című színházi workshopot, összesen 33 résztvevővel. Legutóbb 2013. december 15-én, Székesfehérváron, a Művelődés Házában, ahol a helyi színkör tagjai vettek részt a képzésen.
A workshop célja, hogy a színházi gyakorlatok segítségével mélyítse a játszók önismeretét, és ezzel gazdagabbá tegye az önkifejezést, a színházi szakemberek számára pedig a művészi munkát.
A résztvevők egy belső utazáson vehetnek részt, melynek során az elméleti alapoktól indulva kirajzolódik, hogy milyen lehetőségeket rejt a színház, melynek forrása az ókori misztériumokból ered.
Az egész foglalkozást áthatja a szimbolikus gondolkodás, ami a színházban is nélkülözhetetlen, hisz az egyik fő küldetése: láthatóvá tenni a láthatatlant.
Filozófiai nézőpontból vizsgálva az ókori görögök összetett emberképe (test, lélek, szellem) tükrözi a misztériumszínház egyik legfontosabb küldetését: újra egyesíteni a különvált alkotórészeket.
A színészi munka összetevőit magában foglaló gyakorlatok segítségével a résztvevők meg is tapasztalhatják, hogyan kötheti össze a színpadi játék az embert önmagával és másokkal.
Az elméleti alapok, valamint a figyelem, koncentráció, képzelet, szimbolikus gondolkodás, mozgás, hang és improvizáció területeit érintő gyakorlatok összeállításánál többek között Jorge A. Livraga, Delia S. Guzmán, Fernand Schwarz, Peter Brook, Orlanda Cook és Eugenio Barba írásaiból merítettünk.
Szabados Éva