Odüsszeusz a gimnáziumban

Esemény típus
Gyerekprogram
Időpont
Helyszín
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Szakgimnázium
Hogyan lehet közel hozni a mai kamaszokhoz Odüsszeusz több ezer éves történetét? A nem új keletű dilemmára egy rendhagyó szakmai nappal válaszoltak a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Szakgimnáziumában, ahol a humán munkaközösség és az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület pécsi önkénteseinek együttműködésével egy Odüsszeia-maratonon próbálták szerethetővé és érthetővé tenni az eposzt az Y generáció számára.

Február utolsó péntekén a dunaújvárosi középiskola négy tantermében az Új Akropolisz Egyesület önkéntesei előadással egybekötött közös gondolkodásra invitálták a közel 90 fős tizenkettedikes évfolyamot. A diákok osztályonként, magyartanáraikkal együtt vándoroltak öt tanórán keresztül teremről teremre, miközben Odüsszeusz kalandjait önismereti értelmezési kulcsban vizsgálták. A kiindulási alap az volt, hogy az Odüsszeia, mint minden mítoszokkal teli eposz, elsősorban szimbolikus jelentésű történet. Így az önmagát megismerni és irányítani akaró ember útjáról is szól, ezért az eposz minden szereplőjét és eseményét saját pszichéjében, lelki világában kell megtalálnia az olvasónak: a célját sosem felejtő hős Odüsszeuszt, a pillanatnyi örömöknek és félelmeknek élő társakat, az átkot szóró küklopszot, a csábító, de életveszélyes sziréneket, és nem utolsósorban az emberi sorsokat alakító olimposzi isteneket.

A mítosz üzenete éppen azáltal mutatta meg aktualitását és örökérvényűségét a diákoknak, hogy saját hétköznapi küzdelmeikre, lelki válságaikra, mindennapi örömeikre és félelmeikre ismerhettek benne. Az elgondolkodtató előadásokat vidám hangulatú játékok szakították meg pihenésképpen, amelyek során az átbeszélt elmélet az önismeretről és önirányításról szerzett gyakorlati tapasztalattá válhatott.

A diákok visszajelzései alapján a történet újszerű értelmezésében a hosszú távú célok kitűzése, az ember akaraterejének fejlesztése, önmaguk irányításának szükségessége adta a legfontosabb tapasztalatot.

Az Odüsszeia-maraton végén minden diák és tanár egy, az eposzOdüsszeia-ból származó idézetet kapott Zeusz szavaival: „Jaj, csak örökkön az isteneket vádolja az ember: azt mondják, a csapás mind tőlünk jön, de bizony hogy ostoba vétkeikért szenvednek a végzeten is túl”, amelynek hamar megszületett diáknyelvre átfordított változata is: „Az ostobák a vétkeikért szenvednek. Nem akarok ostoba lenni”.


Czank Bernadett