 |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
PROGRAMJAINK:
|
Filozófia mint életforma  „Ide figyelj, odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kislétrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn. Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kislétrát a fészerbe. Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye?”(Janikovszky Éva) A halál Ma, egy különös látomás során megpillantottam a Halált. Ez a látomás segített abban, hogy – ha csak egy pillanatra is –, de megértsem azt, hogy akinek teste van, nem feltétlenül él is, és hogy nemcsak azok lehetnek halottak, akik már nem érzékelhetik a körülöttük lévő világot.  A Halál, az őt jellemző végleges megmásíthatatlanságával, tagadhatatlan mivoltával az élet két arculata közötti határvonalként jelent meg előttem: az egyik arcát már ismerjük, a másik viszont csupa rejtély, még ha oly vonzó is. A halál így, mint távozás az élők sorából, csupán az átlépés pillanata, hiszen a földön már nem maradhatunk, az égben pedig még nem tudjuk, hol lesz a helyünk.Rácáfolunk a halálra, ha mindenkit – csupán attól, hogy működőképes testtel rendelkezik –, élőnek tekintünk. Időzzünk el egy kicsit ennél a gondolatnál: ha élőnek lenni pusztán azt jelentené, hogy testünk működőképes, akkor a növények és az állatok is ugyanolyan élőlények volnának, mint az emberek, és semmi különbség sem lenne az ő létezésük és a miénk között. Mégis, kell hogy legyen valamiféle eltérés, hiszen egy virág leszakítása nem von maga után következményeket, egy ember megölése azonban bűntett... Ebből viszont az következik, hogy az alapvető különbség az emberekre jellemző gondolkodási képességben van, és éppen ez az a kincs, amelytől ezen a szinten az élet értékesebbé válik. Ezért újra feltesszük a kérdést: valóban él minden ember? Ha igennel válaszolunk, akkor ez azt is jelenti, hogy minden ember felkészült a helyes gondolkodásra, de sajnos nem így áll a helyzet. Folyton ingadozó véleményünk ugyanis azt bizonyítja, hogy a helyes gondolkodás még nem mindenkinek sajátja, hiszen az, amit igaznak, jónak és helyesnek tartunk, nem váltakozhat állandóan. Nem mindenki gondolkodik, és még a gondolkodók közül sem mindenki építő jelleggel. Nem elegendő, ha minden gondolatunk csakis a saját érdekeink körül forog. Megbéklyóz, ha gondolataink és szavaink szépek ugyan, de másokra alkalmazzuk őket, önmagunkra viszont nem. Ha a gondolatainkat és a tetteinket kizárólag a jólét köti le, az hiábavalóvá teszi az életet, és megbénítja lelkünket, hiszen másféle táplálékra és tevékenységre volna szüksége. Ami élő bennünk, az valójában nem a test gépezete, ez csupán egy jó eszköz arra, hogy megnyilvánulhasson az, ami valóban él és nem halhat meg soha. Felülmúlja az anyagot, időn és korlátokon túli, és egy másik világ utáni honvággyal tölt el bennünket – sokszor akaratunk ellenére is...  Másrészt – újra rácáfolva a halálra –, nem tűnnek el nyomtalanul azok, akik a testüket elveszítik. Minden attól függ, milyen nyomokat hagytak maguk mögött a környezetükben, ugyanis a jó cselekedetek anyagi természetű támasz nélkül is fennmaradnak. Példás életek ragyognak ránk a múltból, jó hírük a ma élők között is terjed, támogatja és lelkesíti őket, hogy cselekedjenek magasztos eszményekért. Milyen kevés is az, amit elragadhat a halál! Csupán egy testet, egy hordozót vehet el, de a mindenki szíve mélyén rejlő isteni lényeget nem érintheti. Ezért nincs értelme félni a haláltól. Aki elfogadja az ősi tanítást a Lélek halhatatlanságáról, tudja: a halál tehetetlen az örök Élettel szemben. Annak sincs mitől tartania, aki nem hisz sem a Lélekben, sem annak halhatatlanságában, hiszen a halál nem foszthatja meg semmitől... Nehéz felfogni, hogy akik elutasítanak minden misztikát és szellemiséget, és akik az életet csupán a véletlen művének tartják, éppen azok ragaszkodnak a legjobban az élethez, miközben valójában csak a halált éltetik. Ugyanis, ha üres, Isten nélküli életet hirdetnek, ahol nem divat a becsületesség, az erények csak valamiféle elmaradott erkölcs korlátai, a történelmi tapasztalatok bosszantóak, a művészet csupán időpocsékolás, akkor az ugyanolyan, mintha a halált magasztalnák. Az ilyesfajta életet hirdetőknek igencsak latba kell vetniük mindent, hiszen a legjobb esetben is csak azoknál érhetnek el sikert, akik már eleve halottak, és akiknek az élete értelmetlen, céltalan bolyongás. Velük ellentétben élőknek nevezzük azokat, akik nem félve a halált, képesek a máért és az örökkévalóságért dolgozni, és minden erőfeszítésüket az igazán maradandónak szentelik. Szinte értelmetlen olyan harcba kezdeni, amely kizárólag az anyagi dolgokért folyik, ahol minden az evés-ivás és az erőszak körül forog, és amelybe egy csepp örökkévaló sem vegyül. Az ilyen élet maga a holtak birodalma, ahová a Halál is fél belépni, hiszen üres kézzel távozna... Ennek a Halálnak a tiszteletére, akit ma láttam, el kell ismernem, hogy ő is jobban kedveli az élő, éber lelkű, fogékony elméjű embereket, akik önzetlenül cselekszenek, és mélységesen tisztelik a történelem nagyjait. Ők a múltban utakat fektettek le, és bíztak azokban, akik később ugyanezeket az utakat fogják majd járni. Hiszen az Élők birodalmában a Halál egyedül bennük találja meg azt, ami méltó arra, hogy a dicsőségbe és az örökkévalóságba emelje. Delia Steinberg Guzmán Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke Szellőztető Egy játékos barangolásra – avagy egy barangolós játékra – hívja olvasóinkat a Szellőztető rovata.  Biztosan többen tapasztalták, hogy ha messziről jött vendégeknek mutatják be városukat, falujukat, akkor egy kicsit az idegen szemével nézve maguk is jobban felfedezik lakóhelyük szépségeit, amelyek nem is olyan rejtettek, csak éppen nem figyelünk rájuk. Játékunk célja éppen ez: észrevenni a szépet és értékest magunk körül.
A képen Szeged legrégebbi domborművét láthatjuk. Hol található ez a nevezetesség? Azt mondták... a nehézségekről és a próbákról „A nehézség leküzdéséhez kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több.” (Hioszi Tatiosz) „Addig kezdj hozzá a nehéz dolgokhoz, amíg könnyűek.” (Lao-ce) „Egy dolog tart vissza sok embert az előmeneteltől és a buzgó javulástól: hogy irtózik a nehézségtől, vagyis a harc fáradalmaitól. Márpedig azok haladnak előre a többiek fölött az erényekben, akik, minél nehezebb és ellentétesebb valami, annál férfiasabban törekszenek legyőzni.” (Kempis Tamás) „Nagyon nehéz elindulni az embernek a maga módján, hogyha mások várnak rá, hogy nahát, mi lesz.” (Feldmár András) „Sokkal építőbb lenne, ha az emberek megpróbálnák megérteni állítólagos ellenségeiket. Megbocsátani sokkal hasznosabb, mint felkapni egy követ és hozzájuk vágni. Még hasznosabb megbocsátani, ha dühöd csillapíthatatlan. Élni a lehetőséggel, hogy a rossz helyett magunknak és másoknak is jót tegyünk, ez a legnagyobb megpróbáltatás.” (Tendzin Gjaco) „A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk.” (Arthur Golden) „Ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.” (Kölcsey Ferenc) „Ez a rózsa nem oly illatos, mint a nyári virág, de állt minden megpróbáltatást, amit amaz el nem viselne: a tél hideg esője elegendő volt a táplálására, a nap halvány sugara a melengetésére; a süvítő szél meg nem sápasztotta, szárát el nem törte, a csípős fagy el nem sorvasztotta.” (Anne Brontë) „Az élet teljességéhez s a lelki fejlődéshez a bánat és a megpróbáltatás is hozzátartozik, bár ezt csak olyankor ismerjük el, ha egyik sem fenyeget bennünket.” (Lucy Maud Montgomery) „Ha pozitív a gondolkodásunk, akkor tudni fogjuk, hogy minden látszólagos korlátozás csak próba, amely arra szolgál, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy mennyire vagyunk képesek megőrizni a helyünket, és tudunk-e egy újabb csatát nyerni önmagunk felett.” (Delia S. Guzmán) „Egy drágakövet dörzsölés nélkül lecsiszolni nem lehet, ahogy az embert sem próbák nélkül tökéletesebbé tenni.” (Seneca) „Az élet keresztjei olyanok, mint a kotta keresztjei: felemelnek.” (Ludwig van Beethoven) „Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra. Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele. Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségből is győzelem kovácsolható. Semmi sem kuszálódik össze – sem kint, sem bent; a tulajdon folytonosságunk ugyanis helyt állt az élet és az idő áradatával szemben. De ez csakis akkor történik így, ha az ember nem avatkozik bele tolakodóan a sors terveibe.” (Carl Gustav Jung) „Sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen.” (Marcus Aurelius) „Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem. Ez a szabadság adta értenem, hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.” (József Attila) „Könnyebb egyszer s mindenkorra odadobni életünket, mint apránként áldozni fel a mindennapi harcban. Ha megkérdeznék tőlem, melyik út vezet az égbe, azt felelném: a legfáradságosabb.” (Nikosz Kazantzakisz) „Halastóba az okos haltenyésztő csukát is bocsát. A halak a zaklatás következtében fürgékké, erősekké fejlődnek. Vajon a földi dolgok rajtunk nem ilyen csukák-e?” (Gárdonyi Géza) „Csak a nehéz vállalkozásokat érdemes megvalósítani, mert van egy rejtélyes kapcsolat a nehéz és az értékes között.” (Jorge A. Livraga) További idézetek Ajánljuk
Botticellitől Tizianóig – Az itáliai festészet két évszázadának remekművei a Szépművészeti Múzeumban |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
